Kezdőlap Címkék Putyin

Címke: putyin

Háromszorosára nőtt az orosz chip import Kínából

Putyin elnök Szamarkandban találkozott Hszi Csinping elnökkel. Az Üzbegisztánban megtartott találkozó az első volt azóta, hogy Putyin megindította agresszióját Ukrajna ellen. A kínaiak nem ítélték el Oroszország agresszióját, de nem is támogatják azt. Putyin ezzel kapcsolatban azt mondta a találkozó után: megérti a kínaiak álláspontját. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Oroszország chip importja 90%-al csökkent miután a nyugati országok szankciót vezettek be Moszkva ellen Ukrajna megtámadása miatt.

Az oroszok segítséget kértek Pekingtől. Cserébe olcsó olajat és földgázt kínáltak Kínának. Az üzlet létre is jött – egy kis szépség hibával: a kínaiak sok chipet szállítanak Oroszországnak, de a legfejlettebb technológiával készült félvezetők nincsenek közöttük.

Kína – USA megállapodás

Jake Sullivan, az USA elnökének nemzetbiztonsági tanácsadója kétszer is találkozott az ukrajnai háború kezdete óta Kína elsőszámú diplomatájával, Jang Csiecsivel, aki tagja a kommunista párt politikai bizottságának is. A hosszas tárgyalások eredményeképp a kínaiak és az amerikaiak megállapodtak abban, hogy a legkorszerűbb chipeket Peking továbbra sem szállítja Oroszországnak. Ez óriási csapás nemcsak az orosz hadiiparnak, de olyan stratégiai ágazatnak is mint az energiatermelés. Mind a földgáz mind a kőolajkutatás és termelés erősen digitalizált Oroszországban is. A CIA szerint máris lényegesen csökkent a földgáz és olaj kitermelés Oroszországban a chipek hiánya miatt. Az USA Venezuelában megmutatta, hogy miképp lehet tönkretenni egy ország olajiparát. A latin-amerikai állam hiába ül a világ legnagyobb kőolaj készletén, a kitermelés és az export jócskán visszaesett, mert a berendezések elavultak. Új olajipari berendezések vásárlását a szankciók akadályozzák.

Az USA el van szánva arra, hogy gazdaságilag tönkretegye Oroszországot. Jól mutatja ezt, hogy William Burns, a CIA igazgatója Moszkvában már múlt novemberben megállapította, hogy az oroszok támadni fognak Ukrajnában. Burns korábban az USA nagykövete volt Moszkvában, és jól ismeri Putyint. Aki nem is fogadta őt, de telefonon tárgyalt vele. A CIA igazgatója ezek után nem utazott haza Moszkvából hanem Brüsszelbe sietett, ahol szankciókról állapodtak meg Oroszországgal szemben arra az esetre, ha az orosz agresszió bekövetkezik Ukrajnában. Ez végül csak február 24-én történt meg, de az első két szankciós csomag készen állt: az egyik az orosz pénzek befagyasztására irányult, a másik pedig a chip exportra, melyet teljesen betiltottak Oroszországba. Ez azt jelenti, hogy amerikai büntetőintézkedések sújthatják azokat az európai cégeket, melyek esetleg megpróbálnák megszegni a szankciókat. Az Európai Unióban Ursula von der Leyen asszony kabinetfőnöke a szankció felelős. A német katonatiszt korábban elvégzett egy katonai akadémiát az USA-ban is.

Biden elnöknek mégsem kell buszra szállnia

Busszal viszik a világ vezetőit Erzsébet királynő gyászszertartására – erről értesített a Foreign Office.

Furcsa csúcsra kerülhetett volna sor Londonban, ahol a Westminster apátságban tartják meg Erzsébet királynő gyászszertartását rendkívüli biztonsági készültség mellett. A brit tervezők eredeti terve szerint egyetlen külföldi vezető sem jöhet saját autóval  az apátságba. Hasonlóképp kizárt a helikopterek használata is.

Joe Biden buszozik? Sokan elképzelhetetlennek tartják ezt hiszen az amerikai elnököt elképesztő biztonságirendszer védelmezi. A brit szervezetők viszont azzal érveltek, hogy csakis úgy tudják megteremteni a kollektív biztonságot, ha mindenki autóbuszon érkezik az apátsághoz. Akkora tömeget várnak ugyanis külföldről, hogy minden állam csakis egyetlen párt küldhet a szertartásra.

A brit külügy elküldte a gyászszertartással kapcsolatos protokollt minden nagykövetségre. A brit külügy rendkívüli mértékben sajnálja, de így is teltház várható az apátságban. III. Károly király a gyászszertartást megelőző este fogadást ad a Buckingham palotában, és ezen delegációk is részt vehetnek.

A gyászszertartás után a brit külügyminiszter ad fogadást a Westminster apátságon belül. Oda gyalog kell elmenniük a külföldi vezetőknek. Kétoldalú tárgyalások a nagy tömeg miatt nem képzelhetők el – hangsúlyozza a brit külügy. Washingtonban rögtön közölték: kizárt, hogy Biden elnök buszra üljön. Erre kiderült, hogy a külföldi vezetők egyenlőek ugyan, de vannak egyenlőbbek nevezetesen Joe Biden, a japán császár, Emmanuel Macron etc. A G7 vezetők kivételt képeznek.

Kéretik nem különgépen érkezni

Heathrow repülőtere nem fogad különgépeket az országos gyász idején. Ezért azt javasolják a külföldi vezetőknek, hogy érkezzenek légijáratokkal Londonba. Ha egy államfő vagy kormányfő ragaszkodik a különgéphez, akkor London más repülőtereit kell igénybe vennie. A repülőtérről nem lehet helikopterrel bejönni a városba – hangsúlyozza a külügy terve. Amely azt is hozzáteszi: számítani kell arra, hogy a repülőgép nem arra a repülőtérre érkezik ahova eredetileg tervezték a nagy forgalom miatt.

Putyin nem megy

A legkényesebb kérdés az orosz elnök londoni fogadása lenne hiszen az Ukrajna elleni agresszió miatt Putyin pária lett a nemzetközi diplomáciában. Az oroszok el akarják kerülni a kínos visszautasítást, ezért Dmitrij Peszkov, az elnök szóvivője közölte: Putyin nem utazik Londonba Erzsébet királynő temetésére. Az angol királynő 2003-ban fogadta a Buckingham palotában Vlagyimir Putyint és nejét.

Erzsébet királynő gyászszertartása szeptember 19-én hétfőn lesz a Westminster apátságban Londonban.

Veszíteni tudni kell: Putyin rosszul áll Ukrajnában

A katonák immár nem hajlandók meghalni Putyinért, rabolni még igen – vonta le a tanulságot az orosz csapatok megfutamodásából Latinyina ellenzéki vezető persze már külföldön.

Nemes Gábor, a Kossuth Rádió egykori moszkvai tudósítója naponta követi a háború fejleményeit és meglepő dolgot tapasztalt: immár Putyin eddig mindenre elszánt híveiből is hiányzik a kötelező kincstári optimizmus.

Miért telepítik ki a polgári lakosságot a csapataink által korábban elfoglalt területekről? – kérdi Szimonjan, az Rt.com főnöke, aki a háború első napjaiban még arról szónokolt, hogy elég egy-két nap, és Ukrajna ellenállása megszűnik.

Hirtelen felfedezte magában a béke angyalt, aki arról álmodik, hogy visszatér a szovjet propaganda idill Ukrajnába, ahol a lányok felváltva énekelnek ukránul és oroszul. Mindezt akkor adta elő amikor az orosz tüzérség bosszúból szétlőtte Harkov legnagyobb erőművét – sötétségbe borítva ezzel Ukrajna második legnagyobb városát, melyet az oroszoknak nem sikerült elfoglalniuk.

“Az oroszok a legjobb oldalukat mutatják, a hátukat”

Ezen ironizált Volodimir Zelenszkij elnök, aki nemrég találkozott Tony Blinken amerikai külügyminiszterrel Kijevben. Érdekes, hogy az USA külügyminiszter látogatását nem jelentették be előre.

Blinken mindenesetre arról biztosította Zelenszkij ukrán elnököt, hogy a jövőben is számíthatnak az USA maximális támogatására.

Erre rá is van szorulva Ukrajna, amely a gazdasági csőd szélén áll. Hadserege hiába tör most előre, ha csak olyan pénzzel tudják fizetni őket, amelynek nincsen fedezete. Az amerikaiak elsősorban fegyvert szállítanak, és ennek nagy szerep jut a katonai sikerekben, de nem oldja meg a polgári társadalom gondjait. Zelenszkij elnök korábban azt mondta, hogy a tél beállta előtt véget kell vetni a harcoknak, mert különben nem lesz energiaforrás a fűtési időszakban.

Most nyoma sincs annak, hogy a több mint féléve tartó háború belátható időn belül véget érne.

William Burns, a CIA főnöke, aki nemrég az USA moszkvai nagykövete volt, úgy értékelte a helyzetet, hogy Putyin elveszítette a háborút. Érdekes módon mind több orosz szakértő is arra döbben rá, hogy politikailag megnyerhetetlen a háború. Valószínűleg az orosz vezérkarnak is kétségei vannak, mert nemigen szólalnak meg a legutóbbi időkben. Nemes Gábor szerint ennek az lehet a magyarázata, hogy Putyin személyesen irányítja a hadműveleteket. A tábornokok véleményét nem hallgatja meg hanem maga dönt mindenben – egykori KGB-s barátaival együtt.

A kudarc mindig árvagyerek – mondta De Gaulle tábornok.

Most Putyin elszánt hívei az orosz vezérkart vádolják szabotázzsal. Korábban Putyin már lecsukatta az FSZB Ukrajna ügyeivel foglalkozó vezetőit, mert a villámháborús tervek befuccsoltak. Most az elhúzódó háború sem hoz sikereket. Az első világháború idején a cár azért bukott meg, mert a katonák abba akarták hagyni a háborút.

Az USA mindenesetre elhúzódó háborúra számít: 18 frontország kap összesen egymilliárd dolláros segélyt. Magyarország nincs közöttük bár határos Ukrajnával. Az amerikaiakat aggasztja Orbán Viktor túlságosan jó kapcsolata Putyinnal. Ezért az új amerikai nagykövet állítólag azzal a feladattal érkezett Magyarországra, hogy megtudja: miért is szereti annyira a magyar kormány az orosz diktátort, aki több mint féléve háborúzik a vele is szomszédos Ukrajnával?!…

Putyin barátai Orbán barátai is

A magyar diplomácia orosz oligarchákat akar levetetni az uniós fekete listáról. Szeptember 15-ig kell megújítani az Európai Unió fekete listáját, melyen Putyin oligarchái szerepelnek.

A brüsszeli Politico szerint három oligarchát akar levenni a fekete listáról a magyar diplomácia: Usmanovot, Avent és Rasnyikovot. Mindhárman Putyin barátai és mindhárman dollármilliárdosok. A magyar kezdeményezés vétóval ér fel.

“Tudtuk a magyarokról, hogy árulók!”

– fogalmazta meg véleményét egy magát megnevezni nem kívánó uniós diplomata a Politiconak.

A cseh elnökség időközben elérte, hogy elhalasszák a döntést a három orosz oligarcha sorsáról vagyis Magyarország nem vétóz az ügyben, de kérdés, hogy mit kért és kapott cserébe? Mit akar Orbán valójában elérni?

A cél a gázársapka megfúrása

Ursula von der Leyen asszony gázársapkát akar bevezetni az orosz gázra, hogy ily módon akadályozza meg az árak elszabadulását. Jelenleg már több mint tízszerese a gázár a tavalyinak. Az Európai Unió energiaügyekben illetékes miniszterei pénteken tárgyalnak a gázársapkáról. Oroszország máris közölte: aki ársapkát alkalmaz, az nem kap orosz földgázt vagy kőolajat. Ursula von der Leyen asszony szeptember 14-én szándékozik ismertetni az uniós tervet amikor elmondja szokásos beszédét az unió állapotáról.

A magyar kormánypárti média nyíltan az Európai Unió Oroszország elleni szankcióit hibáztatja a magas energiaárakért holott az energiaválság már egy éve tart, vagyis jóval korábban kezdődött mint ahogy Oroszország megtámadta Ukrajnát – február 24 – és az Európai Unió emiatt szankciókat vezetett be ellene. A kormánypárti média azt is elhallgatja, hogy Putyin és Orbán a piaci árnál olcsóbb földgázt ígért, de valójában Magyarország éppúgy tőzsdei árat fizet mint mindenki más. Ha ilyen magasan maradnak a földgázárak a világpiacon, akkor a magyar kormány nem lesz képes fenntartani a rezsi csökkentés megmaradt rendszerét sem. Ez pedig komoly kihívás Orbán Viktornak, aki a választások idején még azt ígérte: nem lesznek megszorítások!

Utóirat: Magyarország elállt a vétótól, megszavazza. a szankciókat. Hiába, nem csak a kormány nyakán a kötél, de szorul is.

Fekete szeptember München – KGB

50 éve a müncheni olimpián hajtott végre terrorakciót a Fekete Szeptember, a Palesztin Felszabadítási Szervezet osztaga. Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezére KGB ügynök volt – írta Pacepa tábornok, aki 200 ezer dollárt adott át neki minden hónapban. Pacepa vezérőrnagy a román titkosszolgálat főnöke volt amíg nem emigrált az Egyesült Államokba, ahol kitálalt.

Megírta, hogy Jasszer Arafat legjobb barátja, biztonsági főnöke, a DIE a román hírszerzés ügynöke volt. Az oroszoktól ugyanis a románok kapták meg a palesztin terroristákat kiképzésre. Az alap koncepciót azonban a KGB adta meg. Mit mondott Jurij Vlagyimirovics Andropov, akkori KGB főnök Pacepa tábornoknak 1972-ben?

A zsidó származású Andropov a világméretű antiszemita kampány szervezője

„1972-ben a Kremlben úgy határoztak, hogy az egész muzulmán világot szembe fordítják Izraellel és az Egyesült Államokkal.

Több mint egymilliárd ellenfél sokkal nagyobb csapást tud mérni az Egyesült Államokra mint pár millió – hangsúlyozta Jurij Andropov. Náci típusú gyűlöletet kell keltenünk az iszlám világban a zsidók ellen! Ezeket az antiszemita indulatokat azután terrorakciókká változtathatjuk Izrael és fő támogatója, az Egyesült Államok ellen. A KGB elrendelte, hogy minden szocialista országban a Varsói Szerződésen belül ki kell képezni palesztin terroristákat. Mielőtt leléptem volna a DIE éléről Romániából 500 kiképzett ügynököt küldtünk a muzulmán országokba, ahol azután Izrael ellenes gyűlöletet keltettek és terror akciókat szerveztek” – írta Pacepa tábornok. Aki hozzáteszi 1978-ig a Szovjetunió és szövetségesei összesen 4000 ilyen ügynököt küldtek a muzulmán világba. Carlos szerepe a latin-amerikai forradalmár a KGB és az iszlamista terroristák összekötő tisztje lett. Fáradalmait részben Magyarországon pihente ki, ahol egy magyar újságíró volt az összekötő tisztje a magyar titkosszolgálattal. Később ez az újságíró megírta emlékeit Carlosról, akit a franciák levadásztak Szudánban. A magyar titkosszolgálat nem díjazta igazán a Carlos könyv megjelenését Franciaországban. A magyar újságírót elrabolták a horvát tengerparton, és lecsukták. ÁFA csalás volt a vád, de valójában a bűne az volt, hogy megsértette a titkosszolgálat egyik fő szabályát: hallgass!

Pacepa tábornok, aki száz éves korában a Covid áldozata lett, végig álnéven élt az Egyesült Államokban, de így is több sikertelen merénylet célpontja volt. A Szovjetunió bukásával az iszlamista terrorizmus egy időre elveszítette legfőbb támogatóját, de Putyin uralkodása idején újra elővették Andropov régi elképzeléseit. A nagyszabású párizsi terrorakciókat már aktívan támogatta az orosz titkosszolgálat, amely ily módon is destabilizálni akarja az Európai Uniót és az Egyesült Államokat.

Orbán – Putyin csúcs?

0

A magyar miniszterelnök volt az egyetlen magasrangú külföldi politikus, aki részt vett Mihail Gorbacsov temetésén Moszkvában. Vajon miért? Orbán igen pragmatikus politikus, és nem kockázat nyugati bírálatokat ingyen.

Székely Árpád egykori moszkvai nagykövet szerint nem lehet kizárni a magyar-orosz csúcstalálkozót Moszkvában. Korábban Szijjártó Péter és Nagy Márton miniszterek jártak Oroszországban, ők készíthették elő csúcstalálkozót, ha valóban volt ilyen. Mindenesetre drámai pillanatban került sor Orbán utazására hiszen teljes erővel megindult az orosz energiaháború a Nyugat ellen.

A földgáz ára az egekben: tízszer annyiba kerül mint tavaly. Az Európai Unió gázársapkát szeretne, de a Moszkvát megjárt fejlesztési miniszter szerint ez nem lenne jó megoldás, mert az oroszok ugyanúgy reagálnának mint az olajsapkára, melyet a G7 pénzügyminiszterei javasoltak: aki ársapkát alkalmaz az nem kap olajat illetve földgázt.

Elefánt az energia boltban

Így jellemezte Oroszországot Annalena Baerbock német külügyminiszter, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy Putyin célja az Európai Unió megosztása. Kell-e erre Putyinnak alkalmasabb személy mint Orbán Viktor? Aki már eddig is bizonyított, de az energiaháborúban nyíltan Brüsszel ellen foglalt állást. Minden bizonnyal abban a reményben, hogy Putyin fizet ezért: olcsóbban ad földgázt.

A szerződések ugyan titkosak, de szakértők utólag kiszámíthatják a vételárat.

A Népszava szerint a tőzsdei ár fölött fizetett a magyar partner a Gazpromnak. Vagyis Orbán Viktor és Szijjártó Péter hazudott arról, hogy olcsóbban kapjuk az orosz földgázt. Arra viszont hivatkozhatnak, hogy míg mások nem kapnak orosz földgázt, mi viszont igen. Orbán erről is tárgyalhatott Moszkvában. Brüsszelben és Washingtonban is figyelik a magyar miniszterelnököt, akinek felróják a jó kapcsolatokat Putyinnal. Csak a jövőben derül ki, hogy megérte-e a kockázatos moszkvai utazás. Azt mindenesetre megmutatta: Orbán Viktor kutyaszorítóban van. Ilyen magas földgázárak mellett nem tudja megtartani a rezsicsökkentés megmaradt rendszerét sem. Ez pedig radikális népszerűtlenséghez vezethet el hiszen családok milliói kerülhetnek a fizetésképtelenség állapotába nem beszélve a vállalkozásokról illetve az önkormányzatokról.

Putyin most valóban energiaháborút folytat, és ebben vesztes lehet a magyar lakosságon kívül Orbán Viktor is, aki épp kiváló orosz kapcsolataival indokolta a rezsicsökkentés rendszerét.

Kieg.: Állítólag Orbán öt órát tartózkodott Moszkvában, ahol ugyan nem valószínű, de nem is kizárt, hogy tárgyalhatott Putyinnal.

Putyin parancsára lökték ki az ablakon a Lukoil főnököt

 Mint azt már korábban megírtuk: 67 éves Ravil Maganov, aki a Lukoil igazgató tanácsának elnöke és a cég alelnöke volt, “kiesett” egy moszkvai kórház ablakán a hatodik emeletről, és szörnyethalt – legalábbis ezt jelentették a hivatalos hírügynökségek Oroszországban, de a General SZVR másképp tudja. Ez a portál hozzájut a hatalom titkaihoz, és kiszivárogtatja azokat.

Putyin parancsára jól megverték a titkosszolgálat emberei a Lukoil főnököt, majd kidobták az ablakon. Ezzel nyilvánvalóan példát akartak statuálni hiszen az “öngyilkosság“ Moszkva kellős közepén történt.

Miért ölette meg Putyin a Lukoil főnököt?

Kezdetben ezt azzal magyarázták, hogy a Lukoil vezetői ahhoz az elenyésző kisebbséghez tartoztak, akik nyíltan bírálni merészelték Putyin háborúját Ukrajnában. Itt érdemes megjegyezni, hogy már maga Putyin is háborúról beszélt Kalinyingrádban, ahol megnyitotta a tanévet, és párbeszédet folytatott Oroszország népével.

Az orosz elnök szerint Ukrajna kezdte a háborút amikor elkergették Janukovicsot, Putyin emberét Kijevből 2014-ben. Janukovics most is Minszkben várakozott, hogy az orosz villámháború visszahelyezze Ukrajna élére, de csalódnia kellett.

A General SVR szerint Putyin azért ölette meg a szerencsétlen Lukoil főnököt, mert teljesen államosítani akarja a második legnagyobb olajvállalatot, és az igazgató tanács keresztbefeküdt. Sorozat gyilkosság a General SVR korábban beszámolt arról, hogy a Gazprom vezetői közül is sokan idő előtt meghaltak – gyanús körülmények között. Az elit más tagjait is meggyilkolták olykor a családtagjaikkal együtt. Az üzenet világos: aki nem lép egyszerre Putyin birodalmában, az fasírt lesz estére.

A General SVR úgy tudja, hogy a sorozatos gyilkosságokat az elit körében Bortnyikov, az FSZB parancsnoka és Patrusev, a korábbi FSZB főnök, aki jelenleg a majd mindenható Védelmi Tanács titkára szervezi meg – Putyin parancsára.

Ez emlékeztet a sztálini időkre amikor az állambiztonság főnökei listákat terjesztettek elő, és ezeket a diktátor szignálta, és így lett belőlük halálos ítélet. Ezekben az időkben terjedt el a keserű vicc a Szovjetunióban, hogy

“Elvtárs, önt Sztálin díjra terjesztjük elő! Inkább ne! Nem szeretném, ha a nevem Sztálin elvtárs elé kerülne.”

Miért ilyen ideges Putyin?

Mert az orosz titkosszolgálatot részben a Gazprom és a nagy olaj vállalatok finanszírozzák, és ezek az energiaóriások tele vannak az FSZB tisztjeivel. A nyugati hírszerzés mindent megtesz, hogy megszerezze ennek a hálózatnak a listáit, mert a külföldön működő orosz ügynökök sőt a megvesztegetett oroszbarát politikusok is ily módon jutnak pénzhez.

Állítólag a Lukoil egyes vezetőin keresztül részben sikerült is megszerezni ezt a listát. Ezért áll látványos bosszút Putyin, aki korábban a Lukoil igazgató tanácsának egy tagját is megölette. Akkor is öngyilkosságot jelzett a rendőrség , de minthogy abban az esetben sem volt semmilyen erre mutató jel, ezért vizsgálatot indítottak. Ennek eredménye aligha lehet kétséges Putyin Oroszországában, amely egyre inkább sztálini módszereket alkalmaz a lakosság, az elit és az ellenzék megfélemlítésére.

Egy ágyban az ellenséggel

Orosz kémnőt lepleztek le, aki Nápolyban a NATO haditengerészeti főhadiszállásán dolgozó tisztekkel barátkozott. Rivera asszony kémtörténetét azért most hozta elő a La Repubblica, mert a közelgő olasz választások esélyese az a jobboldal – szélsőjobb koalíció, mely ugyancsak nagy barátja Putyin elnöknek.

44 éve keresztelték meg Rivera asszonyt Peruban egy olyan templomban, amely akkor még nem is létezett. A Moszkvában kitalált hírszerző legendát senki sem ellenőrizte bár sejtették, hogy Rivera asszony az oroszoknak dolgozó hírszerző tiszt, de akkoriban Putyin a Nyugat szövetségese volt vagy legalábbis annak látszott. Rendszeres résztvevője volt a G8 csúcstalálkozóknak, vendégeskedett a nyugati fővárosokban. Akkoriban az is felvetődött, hogy Oroszország is beléphet a NATO-ba. Ám mind Putyinnak mind pedig az amerikaiaknak más terveik voltak. Sem Moszkvában sem Washingtonban nem feledkeztek meg egy pillanatra sem a szembenállásról. Az amerikaiak rendszeresen óvtak Putyin európai nyomulásától. Merkel kancellár azonban alternatívát látott a német-orosz együttműködésben éppúgy mint Silvio Berlusconi miniszterelnök. Mindkét politikus kiváló személyes kapcsolatot ápolt Putyinnal. Baerbock német külügyminiszter, aki a zöldek nevében az USA nagy barátjaként bírálta Merkelt, ma azt mondja, hogy Németország azért kapta olcsón az orosz gázt, mert cserébe feláldozta a függetlenségét. Valójában persze Merkel kancellár épp az amerikai függés ellensúlyozására találta ki az együttműködést Moszkvával és Pekinggel. Ebben Orbán Viktor csak tanítványa Merkel kancellárnak.

A szakítás

Amerikai segítséggel kipaterolták Kijevből Putyin emberét, Janukovicsot. Válaszul Putyin elfoglalta a Krím félszigetet és bejelentette igényét Kelet Ukrajnára. Merkel kancellár és Silvio Berlusconi igen megértő volt, de az angolszász hatalmak nem.

Fuck the EU

– fogalmazta meg röviden az USA álláspontját Nuland külügyi államtitkár helyettes, aki most újra funkcióba került Washingtonban.

Putyin parancsára az orosz hírszerzés megpróbálta kinyírni a szolgálat híres árulóját, Szkripal ezredest, aki Angliában élt. Az akció nem sikerült, válaszul megindult a hajsza az orosz kémek ellen Európában. Rivera asszony eltűnt.

Putyinnak azonban megmaradtak az olasz barátai. Silvio Berlusconit ugyan félreállították, mert ki akart lépni az eurozónából, de helyette Putyin felfedezte Matteo Salvinit. A Liga szürke Európa parlamenti képviselőjét az oroszok futtatták fel. Eddigi karrierje csúcspontján Olaszország belügyminisztere lett. Most is erre készül és nem is épp esélytelenül. Vajon mi lesz az orosz kémhálózattal, ha a belügy élén Putyin barátja áll?

A miniszterelnöki posztra esélyes szélsőjobboldali Giorgia Meloni igyekszik mindenkit megnyugtatni: az EU és a NATO hű tagállama lesz Olaszország akkor is, ha ő váltja az atlantista Mario Draghi miniszterelnököt a posztján Rómában. Sem Berlinben, sem Párizsban, sem pedig Washingtonban nem nyugodtak egyáltalán amiatt, hogy Putyin barátai hatalomra kerülhetnek Rómában. Valaki viszont nem is titkolja örömteli várakozását: Orbán Viktor szívrepesve fogadná szövetségesei győzelmét Rómában. Reményei szerint együtt akciózhatnának Berlin és Párizs ellen az Európai Unióban, az USA és Nagy Britannia ellen a NATO-ban. Orbán barátsága jelenleg olyan az Európai Unióban és a NATO-ban mint Piszkos Fred kapitányé: öl! A magyar miniszterelnök azonban bízik a jószerencséjében vagyis abban, hogy Trump visszakerül a Fehér Házba Washingtonban, akkor pedig vége lehet Putyin barátai pária szerepének…

Szabad utat az orosz embereknek

A Klubrádió szombati beszélgető műsorában a négy jeles újságíró az érvek mérlegelése nyomán lényegében egyetértett a finn és észt kormánykezdeményezésével – melyet időközben a cseh és szlovák kormány is támogat –, hogy az EU tiltsa meg orosz magánszemélyek beutazását az Unióba, ne adjanak nekik vízumot.

Beleillik ez abba a február 24-i orosz támadás óta tartó folyamatba, hogy lemondják orosz művészek szereplését, megtiltják orosz televízióadók műsorának továbbítását stb. Én ezt nagyon helytelennek tartom. Helytelenítem, hogy Valerij Gergiev vagy Anna Nyetrebko fellépéseit, nem lehet nézni nemcsak a kifejezetten külföldre irányított RT televízió, de az orosz nyelvű televíziók kábeltévés továbbítását – ennek személyesen is kárvallottja vagyok. Az orosz magánemberek beutazásának korlátozását viszont végképp elfogadhatatlannak tartom. Olaf Scholz német kancellárral értek egyet:

a háborúért Putyin és az orosz politikai vezető réteg felelős, és nem az orosz emberek milliói.

Tudom, a közvéleménykutatások szerint az oroszok többsége támogatja Putyin háborúját. Egy jelentős kisebbségük azonban mindjárt a háború kezdetén nyilvánosan tiltakozott ellene, írásban is és tüntetéseken is. Minden tiszteletünket megérdemlik azok az oroszok, akik annak tudatában mentek kisebb csoportokban az utcára, hogy emiatt a rendőrök lefogják, őrizetben tartják, megverik és akár szabadságvesztéssel is sújtják őket. A háború elsőszámú áldozatai természetesen az ukránok, de áldozatai a frontra küldött orosz katonák, családtagjaik, az erősödő elnyomásnak kitett polgárok milliói is.

Amikor a Varsói Szerződés csapatai megszállták Csehszlovákiát, és bekövetkezett a Husák nevével fémjelzett kommunista restauráció, egy értelmiségi azt üzente nyugati barátainak: továbbra is utazzanak Csehszlovákiába, tartsák fenn a kapcsolatot a megszállt országban élőkkel, ha tehetik.

Merthogy a diktatúrában élők elszigetelése a külvilágról a diktátorok érdeke.

Ez most is így van: a putyini önkényuralom érdeke, hogy az orosz embereket elszigeteljék a külvilágról, és ezt segítené elő az EU azzal, ha megtiltaná nekik, hogy beutazzanak az EU területére, amíg nem az orosz állam tiltja ezt meg. Ugyanezért nem helyes a kulturális kapcsolatok korlátozása sem. Végül az is kifejezetten kívánatos, hogy az oroszul tudók első kézből ismerhessék meg azt a szörnyű érvrendszert, amelyet az oroszok tízmilliói az ottani televíziókban hallanak, megértsék annak rettenetes logikáját, és környezetüknek is el tudják magyarázni, hogy mi benne az alapjában hamis és elutasítandó.

Az orosz állam, az orosz hadsereg, az orosz hadigazdaság ellen kell kinek-kinek a maga eszközével harcolni, és nem az orosz emberek, az orosz irodalom vagy az orosz zene ellen.

Észtország: nemzetiségi ellentétek

Az ukrajnai háború miatt kiéleződtek a nemzetiségi ellentétek Észtországban, ahol nagy orosz kisebbség él.

“Ez az emlékezetünk, nem tisztelik ezt és engem sem tisztelnek. Undorító amit művelnek” – így kommentálta Narva városában egy 82 éves orosz nyugdíjas asszony a brüsszeli Politiconak, hogy a hatóságok elszállítják a második világháborús emlékműveket az utcákról és a terekről Észtországban.

A háború Ukrajnában régi ellentéteket hozott felszínre az észt többség és az orosz kisebbség között. A független Észtországot a Hitler-Sztálin paktum a Szovjetuniónak juttatta 1939-ben. A szovjet megszállás idején tombolt a terror Észtországban. Aztán következett a náci megszállás, és végül visszajöttek a szovjet csapatok, akik maradtak is a Szovjetunió bukásáig (1991). Sztálin parancsára tömeges orosz betelepítés következett, és ennek következtében megváltoztak a nemzetiségi arányok. Az orosz kisebbség a magáénak érezte a második világháborús emlékműveket, az észt többség kevésbé. Eddig mégiscsak megőrizték azokat, de Putyin agressziója Ukrajna ellen megszólaltatta a vészcsengőt Észtországban.

“Megosztják a társadalmat ezek az emlékművek” – indokolta a kormány döntését az észt külügyminiszter a Politiconak. “Nagyon is szükséges a második világháborús emlékművek régóta esedékes eltávolítása, mert ezek fokozzák a társadalmi feszültséget” – hangsúlyozta Urmas Reinsalu észt külügyminiszter.

Putyin birodalmi álmai aggodalmat keltenek

“Oroszország Ukrajna elleni háborúja megvilágítja a második világháborús emlékművek elfelejtett jelentését” – hangsúlyozta Észtország köztársasági elnöke szombaton amikor az észt függetlenség napját ünnepelték. Alar Karis államfő nem hallgatta el, hogy nagy a bizalmatlanság az orosz kisebbség iránt. Különösen ott mint Narva városában, az orosz határon, ahol a lakosság többsége orosz.

“Helyre kell állítani a bizalmat Narva és a kormány között” – fogalmazott az államfő, aki hangsúlyozta, hogy “Észtország mindnyájunk hazája.”

A kis balti államban a függetlenség kikiáltása óta gyanakodva szemlélték a jelentős létszámú orosz kisebbséget (30%). Szigorúan szabályozták az állampolgárságot, és észt nyelvtudáshoz kötötték azt. “Ennek az volt a célja, hogy arra ösztönözze az oroszokat: térjenek vissza Oroszországba!” – vázolja fel a helyzetet Kristjan Kaldur, a Balti Intézet vezető szakértője Tallinnban.

“Aztán a korábbi szigorú politika az orosz kisebbséggel szemben enyhültek. Az ezredforduló táján megkezdődött az integrációs politika. A kormányok komoly erőfeszítést tettek arra, hogy az orosz kisebbséget megtanítsák észtül. Erre sok pénzt fordítottak. Sok orosz így is kimaradt a rendszerből, mert nem tudta vagy akarta letenni az észt nyelvvizsgát. Így hozzájutott észt útlevélhez, de állampolgársághoz nem.”

Jelenleg 65 ezer orosz számít “szürke polgárnak” Észtországban, ahol nem állampolgárok, de útlevelük van, hogy elhagyják az országot.

Putyin Ukrajna elleni agressziója után betiltották az orosz televíziókat Észtországban. Az orosz kisebbség ezt komoly sérelemként érte meg. Ráadásul

Putyin propagandája azt terjeszti, hogy az észt kormány deportálni akarja az orosz kisebbséget.

Tallinnban a kormány siet cáfolni ezt.

“Sohasem fogunk senkit sem deportálni”

– hangsúlyozta a kormányszóvivő Tallinnban.

Amióta kitört a háború Ukrajnában egyre több orosz folyamodik észt állampolgárságért.

Fokozza a feszültséget, hogy Narva határváros: sok orosz itt érkezik meg az Európai Unió területére. Emiatt Észtország le kívánja zárni határát az orosz polgárok elől – a két másik balti államhoz hasonlóan. Ez a kérdés megosztja az Európai Uniót hiszen Csehország, Lengyelország és Finnország támogatja a balti álláspontot míg Németország, Magyarország Görögország, és Ciprus nem. Emiatt Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője úgy nyilatkozott, hogy “az oroszok kizárása az Európai Unióból illetve a schengeni övezetből, nem jó ötlet, mert megosztja a tagállamokat”. Az Európai Unió külügyminiszterei hamarosan Prágában vitatják meg az orosz polgárok vízumát, melyet Észtországban meg akarnak szüntetni az ukrajnai háború miatt.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!