Kezdőlap Címkék Pápa

Címke: pápa

Lermondott a pedofíliával vádolt amerikai bíboros

0

A 88 éves Theodore McCarrick nem volt akárki az amerikai katolikus egyházban. New Yorkban volt püspök, majd 2001-ben került Washington érseki székébe. Idős kora miatt nyugalomba vonult, de még igen aktív volt a pedofíliával vádolt papok védelmében az Egyesült Államokban.

Timothy Dolan, New York érseke nemrég értesítette a pápát arról, hogy vizsgálat folyt Theodore McCarrick ellen. A vizsgálat megállapította a szexuális zaklatás tényét egy 45 évvel ezelőtti üggyel kapcsolatban.

Az áldozat az eset idején fiatalkorú volt.

Ezt követően a pápa felkérte a kardinálist: ne misézzen többet. Most a bíboros lemondó levele kapcsán a Vatikán tudatta Ferenc pápa döntését: azt javasolta a bíborosnak, hogy a világtól elvonulva imádkozzon bűnbocsánatért, s így várja azt, hogy az egyházi bíróság döntést hozzon az ügyében.

Theodore McCarrick tehát a jövőben nem vehet részt a bíborosok tanácskozásán Rómában. Szavazati joga már különben sem volt, mert ezt minden bíboros elveszíti nyolcvan éves korában. A bíborosi kollégium 120 tagú. Ők választják a pápát. Ferenc pápa már elmúlt 80 éves, ezért minden változás a bíborosi kollégiumban fontos lehet.

A nyolcvan feletti bíborosok általában akkor is nagy tekintélynek örvendenek, ha már nem szavazhatnak.

Theodorore McCarrick pedig az USA katolikus egyházának egyik legfontosabb vezetője volt. Távozása ezért nagy hatással lehet mind a római katolikus egyházra az Egyesült Államokban, mind pedig a pápaválasztó bíborosi kollégiumra Rómában.

Trump-Kim Dzsong Un találkozóra készülve Szingapúrban – a cikk folyamatosan frissül!

Lázas készülődés folyik Szingapúrban a történelmi Trump-Kim Dzsong Un találkozó előtt. A mai nap a színfalak mögötti tárgyalásoké és a kiszivárogtatott értesüléseké. Beszámolónk a helyi televíziós adások – a yonhap news TV, a YTN csatorna és t a 조선 Choson TV élő közvetítése alapján – folyamatosan frissül.

14:45

Donald Trump szerint szingapúri találkozója Kim Dzsong Un-nal nagyon jól sülhet el – jelentette a Reuters. Külügyminisztere, Mike Pompeo arról beszélt, hogy az előkészítő tárgyalások elég gyorsan haladnak előre, s

„várakozásaink szerint a vártnál gyorsabban jutnak el a logikus kifejlethez”.

Az amerikai diplomácia vezetője ugyanakkor igyekezett hűteni a kedélyeket, mondván: nem lesz gyors áttörés, a csúcs feladata a teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan atommentesítéshez elvezető, kemény munkával kikövezett út kereteinek a kijelölése. Az amerikai szankciók mindaddig fennmaradnak, amíg ez be nem következik, s

ha a diplomácia nem megfelelő irányt vesz, akkor a szankciók súlyosbodni fognak

– figyelmeztetett.

12:30

Trump mintegy 40 percet tárgyalt ma Mun Dzse Innel. Erről hivatalosan csak annyit közöltek, hogy az eddigi előre haladásról volt szó.

07:30

Sang Kim és északi tárgyaló partnere ismét asztalhoz ültek, tehát a tárgyalás folytatódik. Közben kiszivárgott az is, hogy Észak-Korea külügyi felelőse egyórás nem publikusan kezelt találkozón vett részt Szingapúr külügyi megbízottjával.

06:30

Négy embert kiutasítottak Szingapúrból, pusztán azért, mert öngyilkos merényletre alkalmas bomba készítését nézték az interneten. Állampolgárságuk egyelőre nem ismert.

Sang Kim elindult ebédelni, vagy befejeztek a tárgyalást, vagy ebéd után folytatják, ezt egyelőre nem tudni.

06:00

Donald Trump most indult el ebédelni szingapúri miniszterelnökkel – őt nem láthattuk a felvételeken, viszont azt megtudhattuk, hogy Kimhez hasonlóan ő is két teljesen egyforma autót használ, s nem tudni éppen melyikben ül.

Közben folyamatosan beszámol a helyi média a nemzetközi reakciókról, várakozásokról.

Izrael azt nyilatkozta, hogy Irán és az USA között ugyanilyen szerződést szeretne látni, az atomfegyverek leszerelését illetően.

05:40

A helyi lapok lapszemlézik a Nodong sinmun-t, s elemzik az észak-koreai média változását. Meglepő módon – mint írják – nem csupán Kim szingapúri útjával foglalkoznak, de hírül adták azt is, hogy a kínai államfő gépével utazott, illetve hangsúlyozzák, hogy az amerikai elnökkel való találkozás új fejezetet nyit Észak-Korea történelmében.

Elemzők szerint ez gyakorlatilag biztos egyezséget jelent, mert ha bármi kétség lenne, akkor a Nodong sinmun egyszerűen nem írna semmit

Meglepő módon Hjan Szo Val, az észak-korai kultúráért felelős hölgy is a delegáció tagja, ez kulturális együttműködést jelent.

Közben bejelentették, hogy Donald Trump hivatalos vacsorán vesz részt a szingapúri miniszterelnök meghívására. Elemzők szerint elképzelhető, hogy a vacsorára Kim Dzsong Un is meghívást kap.

Észak-Korea és Szingapúr között igen szoros a kapcsolat. Eddig is volt vízummentesség a két ország között. Az egyetlen északi hamburger étterem szingapúri tulajdonban van, a szigetállam szakemberei rendszeresen tartanak előadásokat és képzést északon a piacgazdaság működéséről, a marketingről.

05:00

Ma reggel jelent meg először híradás a Nodong sinmun-ban arról, hogy „Kim Dzsong Un a nép jóléte érdekében Szingapúrba utazott, találkozni az Egyesült Államok elnökével”. A Nodong sinmun az egyetlen észak-koreai újság, a neve azt jelenti, hogy munkások újságja.

A tudósítások szerint Donald Trump azt mondta, hogy jó előérzete van a tárgyalással kapcsolatban, Kim Dzsong Un pedig, hogy a nép érdekében komoly áldozatok meghozatalára készül a keddi tárgyaláson.

Ferenc pápa a világbéke felé vezető mérföldkőnek nevezte a szingapúri találkozót. Nem véletlenül övei kiemelkedő figyelem a találkozót szerte a világban. Japán, amely számára a találkozónak még talán a többi országnál is nagyobb a tétje, megfigyelőket küldött Szingapúrba, nem másnak, mint a kémelhárítás vezetőjének a személyében.

04:50

15 perccel ezelőtt kezdődtek, az eddig is folyamatosan tárgyaló felek újabb tárgyalásai, az amerikai nagykövetségen. Sang Kim, a Dél-Koreában született Fülöp-szigeti amerikai nagykövet tárgyal azzal a titokzatos észak-koreai hölggyel, Cse Szan Hi-vel, akit csak nagyon komoly tárgyalások esetén vet be Kim Dzsong Un.

Donald Trump és Kim Dzsong Un egyelőre nem mutatkozik, bár nagy a mozgás, sorra találkoznak egymással a felek. Kim Dzsong Un ma semmilyen hivatalos programon nem vesz részt, legalább is nincs neki ilyen szervezve.

Mennie kellett az érseknek korábbi pedofil ügy miatt

0

A pápa leváltotta a pedofil ügyek miatt elítélt ausztrál érseket. Philip Wilsont régi ügyben találta bűnösnek a bíróság: még a hetvenes években elmulasztotta jelezni a rendőrségen, hogy egyik paptársa gyerekeket molesztált.

 

Az Alzheimer kórral küzdő érsek ügyvédei azzal védekeztek a bíróságon, hogy régebben a pedofil eseteket nem tartották olyan súlyos bűncselekménynek mint manapság. Wilson érseket kétéves börtönbüntetésre ítélhetik bár valószínűtlen, hogy az megtörténik, mert egészségi állapota nem teszi lehetővé a börtön elviselését.

Ferenc pápa mindenesetre „ideiglenes jelleggel” kinevezte az utódát.

A pápa már korábban jelezte: ha elítélnek egy papot pedofília miatt, akkor automatikusan leváltják tisztségéből.

Habár Wilson érsek eddig a legmagasabb rangú katolikus pap, akit a Vatikán leváltott pedofil ügyek eltussolása miatt, jóval magasabb rangú pap is áll bíróság előtt Ausztráliában pedofil ügyek miatt. George Pell bíborost, a Vatikán felfüggesztett kincstárnokát azzal vádolják, hogy maga is részt vett pedofil ügyekben, később pedig megpróbálta azokat eltitkolni és pedofil paptársai praktikáit is fedezte. Ferenc pápa vele kapcsolatban is közölte: ha a bírósági elítéli, akkor mennie kell a Vatikánból. Az idős főpap tagadja az ellene felhozott vádakat, de az ügyészség több tucat pedofil ügyet hozott fel a Vatikán kincstárnoka ellen, aki korábban Melbourne és Sydney érseke volt Ausztráliában.

Washington Post: Európa egyik erősebb illiberális demagógja

0

A nyugat-európai jobboldal gyorsan gratulált a sikerhez a politikusnak, aki antiszemitizmustól bűzlő, keményvonalas álláspontot képvisel a migráció ügyében – írja a tekintélyes amerikai napilap.

Orbán Viktor azt mondja, hogy a keresztény Európát védi, csak éppen a pápa nem ért egyet vele. A miniszterelnök győzelme, amelyet sok megfigyelő baljós jelnek tart a magyar, illetve az európai demokrácia jövője szempontjából, a muzulmán migránsok által jelentett fantomveszélyen alapult. A földrész kereszténységének egyik vezetője azonban valószínűleg egészen más véleményen van. Ferenc két napja apostoli figyelmeztetést adott ki és ebben azt hangsúlyozta, hogy gondoskodni kell a migránsokról. A katolikusoknak éppen olyan fontosnak kell tekinteniük a szenvedéseiket, mint az abortusz elutasítását. Az egyházfőnek különben fura a kapcsolata a magyar és a lengyel katolikus egyház vezetőivel, mivel azok országában a nacionalista kormányok éppen az ellenkezőjét gyakorolják, mint amit a pápa hirdet.

Orbán nem kockáztatta meg, hogy szócsatába bonyolódik Ferenccel, ehelyett Sorost tette meg az elsőszámú közellenséggé. A nyugat-európai jobboldal gyorsan gratulált a sikerhez a politikusnak, aki antiszemitizmustól bűzlő, keményvonalas álláspontot képvisel a migráció ügyében. Újraválasztásával a politikus lett a földrészen az egyik erősebb illiberális demagóg, aki az államot a maga érdekeinek megfelelően formálta át, lebontotta a demokratikus normákat. Bírálói attól tartanak, hogy most határozottabb lépéseket tesz az ellenzék elhallgattatására. A miniszterelnök a kulturális háborút vetette be hatalma kiterjesztésére. Ám véleményét nem osztják Rómában, ahol a pápa a jelek szerint kényelmetlen módon felkarol egy-két „liberális blablát”. Így azt, hogy az idegeneket üdvözölni kell, és hogy ez alapvető a katolikus hitben. Rámutatott, hogy nem keresztény az a politikus, aki az ellenkezőjét hirdeti, bár érthető, hogy szavazatokat akar szerezni, ezért hangoztat ilyeneket.

Washington Post/Szelestey Lajos

Lehet, hogy velejéig romlott miniszterelnöke van az országnak

Nincs már rám szükség a politikában, én sem igénylem, hogy szereplője legyek – nyilatkozta Kuncze Gábor, a valamikori SZDSZ, valamikori elnöke a Független Hírügynökségnek. Ami nem azt jelenti, hogy ne lenne véleménye a kialakult helyzetről, és azt ne osztaná meg másokkal. Most mérsékelt optimizmussal várja a választásokat; szerinte az ellenzék az elmúlt években nem végezte el azt a munkát, amelyet a siker érdekében el kellett volna végeznie. Pedig, mondja, félre kellene söpörni a Fideszt, már csak azért is, mert lehetséges, hogy a magyar miniszterelnök egy velejéig romlott ember. Ráadásul romlásba viszi az országot, elveszi a fiatalok jövőjét. Az ellenzéknek sokkal frissebb, világosabb és egyszerűbb kommunikációval kell fellépnie ellene, mégpedig egységesített kampánycsapatokkal.

 

Nem akarsz valamilyen tisztséget vállalni a Kétfarkú Kutya Pártban?

Nem.

Miért nem?

Miért igen?

Mert azon kevés politikusok közé tartozol, akinek van humora.

De ők nem szorulnak rá az én humoromra, mert van nekik sajátjuk, és az nagyon jó. És az jól is működik.

Akkor ki szorulna rá a te humorodra?

Tulajdonképpen csak az ellenzék. Mert a kormánypártoknak soha nem volt és nem is lesz soha. De, ha már ez a téma, azt biztosan elmondható, hogy sokszor hiányzik a könnyedség az ellenzékből. Vannak ugyanis olyan helyzetek, amelyeket kizárólag úgy szabadna kezelni, hogy nevetségessé teszed őket. Mármint a kormánypártiakat.

Az ő szintjükön nem lehet vitatkozni velük, mert olyan hülye nem tudsz lenni, arra a szintre nem tudsz lesüllyedni.

Ezért mondom, hogy inkább ki kellene lépni ebből a helyzetből, és nevetségessé tenni őket.

Erről jut eszembe, hogy te hol születtél?

Pápán.

Most komolyan kérdezem.

Tényleg Pápán születtem.

Akkor miért Gyurcsánnyal példálóztál. Arra utalok, amikor Kunhalmi Ágnes fórumán azzal poénkodtál, hogy a fideszes Pócs János azt találta mondani, hogy Jézus jász volt, mert jászólban született. Erre mondtad azt, hogy ki se mered mondani, hogy Gyurcsány mi lehetett, ha egyszer Pápán született…

Azért mondtam őt, mert nem akartam magamról beszélni, de ettől még én is Pápán születtem.

Egyébként nyilván Pócs is viccelődött…

Tudod, náluk már nem lehet tudni, hogy mi a komoly meg mi a poén. Mondanak komolyan dolgokat, amin én hülyére röhögöm magam, de nem attól, mert szellemes. Lehet, hogy ez a Pócs nevű ember is fel akarta emelni a jászokat azzal, hogy Krisztus is jász volt… Különben érdemes egy pillanatra megállni itt: a jászok is bevándorlók voltak, és nagyjából hatszáz évig tartott, mire teljesen beilleszkedtek. Annak idején a jász településekre be sem mehetett a magyar állam képviselője.

No go zónák voltak?

Ahogy mondod.

Térjünk vissza hozzád: szerinted szükség lenne rád ma az ellenzéki politizálásban?

Nem. Nem is igényli senki, én se igénylem.

Nem baj, ha én ezt nem hiszem el?

Nem. Te azt csinálsz, amit akarsz… A lényeg az, hogy nem rám lenne szükség, hanem frissebb szemléletre vagy új gondolatokra, vagy más stílusra, mert az nem működik, ha ugyanabban a stílusban vitatkoznak a Fidesszel, mint ahogy az velük.

Mi az, ami ezt a frissességet jelentené?

Félre kellene söpörni őket. Mert mi történik most? A Fidesz kitalálja, hogy te le akarod bontani a kerítést, amire te tiltakozol, és ez így megy, ahelyett, hogy közölnéd vele, hogy hülye vagy, a nyilvánosságban meg arról beszélnék, hogy én nem hagynám kerítések mögött vergődni, ellátatlanul, WC-k nélkül azokat, akik legálisan jönnek Magyarországra, és amúgy tovább is akarnak menni.

Arról beszélnék, hogy Európában van egy kormány, amely embertelen körülmények között tart olyan embereket, akik pedig segítségre szorulnak.

Vagy: nem az a kérdés, hogy hány iskolát újítottak fel, mert a Fidesz így reagál a kritikákra, hanem az, hogy eközben hányszázezer ember veszítette el a jövőbeni lehetőségeit, azzal, hogy nem tanítják, nem képezik megfelelően. És nem az a kérdés, hogy hány kórházat újítanak fel uniós pénzből, hanem az, hogy hány ember halt meg, miközben még élhetnének, ha nem verték volna szét az egészségügyet.

Azt mondod ezzel, hogy az ellenzék válaszai nem elég racionálisak, világosak?

Igen. És nem elég egyszerűek. Mindig az baj, velünk, politikusokkal, hogy mi mindig beszélünk a különböző szakpolitikákról, amiből az emberek semmit nem értenek. Ők arra kíváncsiak, hogy ki az, aki garantálni tudja, hogy ha bekerülnek a kórházba, a rendszer olyan, amelyben meggyógyulnak. Azt, hogy ezt miként teszik, az nem érdekli őket. De látniuk kell az elkötelezettséget, hogy velük akarnak foglalkozni, a gyerekeiknek akarnak jobb iskolát, nem akarnak hullámpapírral takaródzó hajléktalanokat az utcán hagyva látni…

Mi is elkövettük azt a hibát, hogy nem az embereket szólítottuk meg, hanem magas szakpolitikai kérdésekről nyilatkoztunk, amire persze a választók üveges szemmel bámultak ránk, és azt kérdezték egymástól,  honnan jöttek ezek az ufó-lakók.

Az egyszerűség azt jelenti, hogy a jelenlegi, valós helyzetet kell felvázolni, és arról beszélni, ezt hogyan fogják megváltoztatni?

Igen, de ezt hitelesen kell tenni. Kell beszélni a programról, de egészen más módon. Például arról beszélni, hogy a kórházakban felkészül, kipihent személyzet – orvosok, ápolók – várják majd a betegeket, és el kell tudni hitetni, hogy ott mindenkit megfelelő módon fognak ellátni.

Ezzel nekem két problémám van: az egyik, hogy a Fidesz végtelenül lebutított, majdnem Németh Szilárd szintű kommunikációt folytat, a másik pedig az, hogy miként tudod eljuttatni ezeket az üzeneteket?

Kezdjük ott, hogy a Fidesz nem lebutítja a Németh Szilárd szintjére az üzeneteit, hanem pontosan az a Fidesz szintje: a Németh Szilárd.

A másik lényeges elem, hogy a Fidesz lebutítja a saját hazugságait, és azokkal tömi tele a nyilvánosságot. Amiről én beszélek az nem az, hanem az, hogy meg akarod győzni az embereket arról: a mi politikánk róluk szól. Orbánék politikája Orbánékról szól. Azt hirdeti: amíg mi itt vagyunk, mi nem engedjük be a migránsokat – akik mellesleg nem is akarnak bejönni -; az ENSZ meg akar bennünket támadni, de mi nem engedjük meg – csak zárójelben jegyzem meg, hogy olyan igénytelenek, még egy igazi saját szlogent sem tudtak kitalálni: az Amerika first lényegi tükörfordítását  használják. (Nekünk Magyarország az első – L.P.) Amúgy a második kérdés, az igazi gond: hogy a Fidesz által totálisan legyalult sajtóban hogyan tudjuk átadni az üzeneteinket. Ők, amit mondanak, eljut mindenhová, az ellenzék hangja viszont nem.

És akkor?

Csak munkával lehet pótolni a hiányzó sajtófelületeket. Sok személyes találkozáson, utcai beszélgetéseken keresztül. Ami egyben azt is jelenti, hogy amikor szűkösen állnak rendelkezésre az erőforrások, akkor azokat össze kell rakni. Ha képesek lennének szót érteni, akkor, belátva azt, hogy külön-külön képtelenek, együtt viszont képesek felvonultatni annyi erőforrást, amely már hatékonyan képes működni.

Ami azt jelenti, hogy nem elég az egyéni koordináció, a kampányban is szükség van az összehangolt munkára. Egyenként ugyanis, ahogy mondod, nincs elég pénzük, aktivistájuk, infrastruktúrájuk közösen viszont már lehet erő bennük.

Az a gond, hogy a választási törvény kényszeríti ki, hogy a pártok már a választások előtt együttműködjenek. Vagyis akkor, amikor még nem mérették meg magukat, ami viszont természetes törekvésük, ugyanakkor a versenyre úgy készülnek, hogy némiképp felülmérik önmagukat, ezért az összefogásról szóló tárgyalásokon irreális igényeket fogalmaznak meg egymás felé. Ez így nagyon nehezen tud működni, a Fidesz jól kitalálta – pontosabban Áder János, hisz ő készítette a választási törvényt. Pedig van egy sor dolog, amiben egyetértenek az ellenzéki pártok: a jogállam helyreállításában, egy olyan külpolitikában, amely Európához viszi közel Magyarországot, az oktatásban, az egészségügyben, meg a szociálpolitikában. Ha ezt az öt területet felnagyították volna, és elmondják az embereknek: ha ránk szavazol, akkor ez egy ilyen ország lesz, az hatékony lett volna, meggyőződésem. De nem pusztán ezt a munkát nem végezték el, nem találták meg azt az egy embert, akit szembe lehet állítani Orbán Viktorral. Ismétlem: ez a munka nem lett elvégezve, és a hátralévő időben már nem is lesz.

Semmi optimizmus?

De.

Hódmezővásárhelyen azt láthattuk, hogy ha megmozdulnak a választók, akkor elérhető a meglepetés. Mostantól mindenkinek arra kell törekednie, hogy mozgósítson, hogy menjen el mindenki szavazni.

Akkor te osztod azt a véleményt, amely szerint az egyik fontos következtetés Vásárhely után, hogy igazuk volt a közvélemény-kutatóknak, van kormányváltó akarat Magyarországon, a másik pedig, amiről az imént beszéltél: összehangoltan kell működniük a kampánycsapatoknak.

Vannak olyan körzetek, ahol ugyan a baloldali jelölt áll az élen a közvélemény-kutatási adatok szerint, ám ha a Jobbik megerősödik, akkor elvihet annyi szavazatot, hogy a végén a Fidesz nyerjen. És, ha ez sok helyen megismétlődik, akkor a Fidesznek újra kétharmada lesz.

Sajnos ez egy ilyen választási rendszer, kisebbségből lehet nagy győzelmet aratni.

Ezt tudtuk, vagyis ennek megfelelően kellett volna dolgozni. Ez a választási rendszer ugyanis nem kedvez az önálló arc felmutatásának, hanem az együttműködést provokálná ki.

Azt tapasztalom, hogy az emberek, már a kormányváltást akarók, azt akarják, hogy Orbánékat küldje el végre az ellenzék, az egyéb elvi problémákat, például a Jobbikkal való együttműködést, majd a sikeres választás után megoldják.

A Jobbik a listán nyilván simán hozza a parlamentbe jutást, mint ahogy a Demokratikus Koalíció is. Az LMP-nél már vannak fenntartásaim, az Együtt és a Momentum biztosan nem éri el a küszöböt, ami azt jelenti, hogy a rájuk adott szavaztok el fognak veszni, sőt feltehetően a Fidesz profitál belőle. Az egyéni körzeteknél a Jobbik esetében nagyon bizonytalan vagyok. Emlékezzünk a solymári választásra: összeálltak az ellenzéki pártok, a Jobbik nem indított jelöltet, és nyert a Fidesz. Nyert, mert a Jobbik tábora a Fideszre szavazott. Ha ott lett volna jobbikos induló, akkor szerintem a baloldal elhozta volna a mandátumot. Ezt azért nem lehet Hódmezővásárhellyel összevetni, mert ott egy konzervatív ember indult a polgármesteri címért, rá azok is szavaztak, akik baloldalra soha nem szavaznának.

Azt akarom tehát mondani, hogy ha a Jobbik állva marad egyéniben, az inkább segítene a baloldalnak.

Beszéltél arról, hogy mérsékelten vagy optimista a végeredményt illetően. Az sem javítja az esélyeket, hogy a Fidesz mostanság rengeteget hibázik?

Inkább úgy fogalmaznék: egyre több dolog derül ki a Fideszről. És azért követik el sorban a hibákat, mert ezeket az ügyeket nem lehet az eddig bevált kommunikációs panelekkel elintézni.

Az például, hogy Semjén egy lényegében háziállatra vadászik Svédországban, vagy hogy a Lázár többszázhektárnyi földterületének közepén kinő egy kastély, vagy, hogy a miniszterelnök veje néhány év alatt a semmiből többszörös milliárdossá vált, nos ezek egyike sem intézhető el egy olcsó átlátszó magyarázattal.

Az a kommunikáció, amely végtelenül lebutított, a választókat lenéző egymondatos üzenetekkel operál, az itt most csődöt mond. Itt ugyanis nem üzenni kellene, hanem valódi magyarázattal szolgálni, az viszont nyilvánvalóan nincs. Mint ahogy egy sor esetben nincs, vagy, amit mondanak – különösen igaz ez mostanság Orbán Viktorra – az felháborító. Itt van például a szlovákiai gyilkosság ügye, amikor még egy részvétnyilvánításra sem futotta az erejéből, csak teljesen értelmetlenül migránsozott, vagy az elképesztő bécsi Lázár videót kezdte védeni, amivel lényegélben elismerte, hogy ő küldte oda a miniszterét. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy Orbán azért viselkedik így, mert már nem tudja maga mögött hagyni a paneleket, vagy azért, mert szellemileg kiürült. De az is lehet, hogy egy velejéig romlott miniszterelnöke van az országnak, akinek már semmi sem drága a hatalom megtartása érdekében. Egyébként most hihetetlen mértékben dobták be a kampányba Orbánt, ilyen korábban nem volt, és, hogy ezt teszik, abból arra következtetek, hogy érzik a veszélyt. Most például Várpalotán adattak át vele egy már négy hónapja elkészült utat.

Annak idején Schamschula György minden kilométernél levágatott egy ökröt, ezek meg minden kilométernél odavisznek egy ökröt…

Elképesztő mi mindent csinál most, átvág szalagot, fölavat, leereszt egy alapkövet… Azt nem tudom, hogy az alapkövek fölött épül-e valaha valami is. Mert, ha összeadjuk az elmúlt nyolc évet, körbejárta a megyei jogú városokat, fűt, fát bokrot ígért, többnyire aztán nem épült semmi. Most megint körbejár, és megint ígér. Ha ötszáz év múlva a régészek kutatnak majd, és megtalálják ezt a rengeteg alapkövet, nem nagyon fogják érteni, hogy mik ezek…

Úgy érzem, hogy hullámzik benned a remény és a reménytelenség…

Én is egy választó vagyok a sok közül. Azon választók közül, aki azt gondolja, hogy ennek a kormánynak a tevékenysége hihetetlenül káros, több évtizedre veti vissza Magyarország fejlődését. Annak ellenére, hogy ülünk azon a hullámon, amit az európai konjunktúra, valamint a az unióból érkező pénzek jelentenek. Ha ezt a kettőt kivesszük, akkor kiderül, hogy Magyarország gazdasága versenyképtelen. Ami azt jelenti, hogy ebből felzárkózás nem lesz, Matolcsy ugye 2050-re teszi, amikorra utolérjük Ausztriát. Szóval én nagyon károsnak tartom a Fidesz tevékenységét. Káros a fiatalok jövőjére nézve, káros a versenyképességünkre nézve, rombolja a jövőbeni esélyeinket, és ezen az alapon azt gondolom, hogy ezeknek menniük kellene. A hullámzás pedig abból fakad, hogy nem tudom határozottan kimondani, hogy menni is fognak.

Hol látnád magad szívesen aktív politikusként, ahol segíteni tudnád, hogy mégis biztosan legyen váltás?

Nem válaszolok a kérdésre, mert már elmondtam, hogy nem akarok visszatérni a politikába.

De van olyan párt, amellyel szimpatizálsz, nem?

Ha az a kérdés, hogy kire szavaznék, akkor a DK-ra fogok, a jelöltek közül pedig a legesélyesebbre, a demokratikus ellenzékiek közül persze.

Te díszpolgár vagy Pápán?

Dehogy vagyok. Ott fideszes vezetés van, szerintem már rég kitöröltek az anyakönyvekből.

Ferenc pápa Erdogan török elnökkel tárgyalt

0

Jeruzsálem státusza, a közel-keleti béke, valamint a szíriai humanitárius helyzet is szerepelt Ferenc pápa és Recep Tayyip Erdogan török elnök több mint ötven perces találkozóján a Vatikánban.

A török elnök tízperces késéssel érkezett meg a zárt ajtók mögött tartott találkozóra, amelyen rajtuk kívül csak két tolmács vett részt. A több mint ötven perces megbeszélés jóval túllépte az államfők számára a vatikáni protokollban előírt időt.

A török elnök és kísérete felkereste a Szent Péter-bazilikát, amelyet a Szent Péter térrel és

a Vatikán egész környékével teljesen lezártak a rómaiak és turisták előtt is,

ami ritkán fordul elő.

A Vatikán honlapján megjelent közlemény szerint a katolikus egyházfő és a török elnök találkozóján szó volt a kétoldalú kapcsolatokról, Törökország helyzetéről és az országban élő katolikus közösségről. Témaként szerepeltek a Törökországban befogadott menekültek, a közel-keleti helyzet különösképpen Jeruzsálem városának státusza. A felek a béke előmozdítását szorgalmazták a térségben a párbeszéd és a tárgyalás eszközeivel az emberi jogok és a nemzetközi jogszabályok tiszteletben tartásával – olvasható a sajtóközleményben.

Erdogan római látogatásán fokozott biztonsági óvintézkedéseket léptettek életbe:

3500 katona és rendőr vigyázza a török elnököt,

aki 30 járműből álló konvojjal mozog Rómában. Az épületek tetején mesterlövészek helyezkedtek el. Róma központjában hétfőn betiltották a tüntetéseket. Az Olaszországban élő kurdok a velencei Szent Márk téren és a római Angyalvárnál rendeztek megmozdulást. A feszült római demonstráción 150-en vettek részt: a tüntetők összecsaptak az olasz rendőrökkel, 2 személyt őrizetbe vettek, egy tüntető megsérült.

(MTI/EPA/Massimo Percossi)

Erdogan egyetlen kérését utasították csak el az olasz hatóságok: azt, hogy a Mattarella olasz elnökkel tartandó ebéden a török elnök ételkostolója egyen először az Erdogannak felszolgált fogásokból.

Ferenc pápa: az álhíripar a gonosz műve

0

Az igazság szabaddá tesz – ezzel a címmel tette közzé a pápa a nézeteit a médiáról. A hivatalos állásfoglalás májusban várható a kommunikáció világnapján, de Ferenc pápa ezt megelőzően fontosnak tartotta, hogy elmondja a véleményét a médiáról és benne elsősorban az álhírek felhasználásáról.

„A fake news, melyet elsősorban a közösségi oldalakon terjesztenek, olyan gyorsan terjed, hogy hiába cáfolják később, mégiscsak nagy hatást gyakorol. Ez a gonosz műve” – írta. Ferenc pápa a sátán kígyójához hasonlította az álhírek terjesztőit. Ahhoz a kígyóhoz, amely bűnbe vitte Évát a Biblia szerint.

„Az újságírás hivatás és nemcsak egy állás”

– hangsúlyozza a pápa, aki nagy szerepet tulajdonít a kommunikációnak. Útja az Egyesült Államokban igazi kommunikációs mestermunka volt, és háttérbe szorított például olyan jelentős eseményeket mint Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása.

A fake news nagyarányú felhasználása tavaly előtt a választási kampány idején terjedt el az Egyesült Államokban, aztán egyre több országban, például Magyarországon is.

Ferenc pápa egyértelműen arra hívja fel a figyelmet, hogy

„az álhírek tudatos felhasználása konkrét politikai és gazdasági érdekeknek kedvez.”

Ferenc pápa állásfoglalása egyértelmű ebben a vitában: a sajtó szabadsága mellett és az álhírek ellen érvel. Korábban a római katolikus egyház távolról sem volt ilyen elszánt híve a sajtó szabadságának. Ferenc pápa viszont a nyitottság és a transzparencia híve.

120 perc – 2018. január 16. 08:00

0

Milliókat adott az állam Orbán Viktor gyülekezetének

Összesen csaknem 650 millió forintért vásárolta meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő azt a két telket, amelyeken az Orbán Viktor kormányfőt is tagjai között tudó Svábhegyi Református Gyülekezet terjeszkedne. A gyülekezet a Felhő utca 10. szám alatt található templom mellett hozna létre református központot, a Felhő utca 6., illetve 8. szám alatti telkeken. (Népszava)

Támogatná a DK Karácsony Gergelyt

Ha a demokratikus oldal nyer, és az MSZP lesz a legerősebb baloldali párt, akkor a DK megszavazza miniszterelnöknek Karácsony Gergelyt, de még az sem kizárt, hogy akkor is, ha a DK lesz a legerősebb. (atv)

Most a böllér a soros

Megtalálta a Hír Tv a jásziványi kolbásztöltő versenyen azt az embert, aki ráírta a megölt és megperzselt disznóra, hogy „Ő VOLT A SOROS”. A leölt disznóval pózoló emberek képét megosztotta Pócs János fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán, amiből hatalmas botrány lett, a Bloomberg is címlapon hozta. Péter András böllér azt mondta, ők nem akartak üzenni ezzel semmit, az erdélyi kisfalvakban nem annyira ismert Soros György, mint Magyarországon. „Mi vágtuk a disznót, épp az volt a soros”. (Hír TV)

Ferenc pápa átrepült szülőhazája fölött

Megérkezett Chilébe, hatodik latin-amerikai apostoli látogatásának első állomására hétfőn Ferenc pápa.  Ferenc pápa repülőgépe útban Chilébe átrepült szülőföldje, Argentína felett. A repülőgépről küldött jókívánságában anélkül, hogy közölte volna, mikor látogat el hazájába, arra kérte honfitársait, imádkozzanak érte. Pápaságának öt évvel ezelőtti kezdete óta ugyanis nem kereste fel Argentínát, ahol pedig nagyon sokan várják. (MTI)

Ferenc pápa a menekültekről beszélt

0

A menekültek befogadása és integrációja volt a központi témája Ferenc pápa január elsején, a béke világnapján tartott beszédének. A Szent Péter bazilikában tartott újévi misén a katolikus egyházfő arról beszélt, hogy az együttérzés nem elég: befogadni, védelmezni, felemelni és integrálni kell az érkezőket.

„A békéért, amelyre mindenkinek a joga van, sok menekült és migráns az életét kockáztatja egy gyakran hosszú és veszélyes úton. Kérem önöket, ne vegyék el tőlük a reményt” –mondta a pápa.

Közben – mint a Euronews is jelentette – az ünnepek alatt is tovább érkeztek az illegális bevándorlók a Földközi-tengeren. Karácsony másnapján százharmincnégy afrikait, mentett ki a tengerből egy olasz civil szervezet hajója. Görögországban, Leszbosz szigetén száznál több illegális migráns ért partot január elsejére virradóra.

Ferenc pápa elítélte a nacionalizmust és a migráns ellenes hisztériát

0

Nem az árokásás idejét éljük! – mondta a katolikus egyházfő a Vatikánban, ahol részt vett egy kétnapos tanácskozáson.

A katolikus egyház az Európai Unióban – ez volt a konferencia címe. A résztvevők nemcsak a katolikus egyházat, de más vallásokat is képviseltek. A pápa mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a „béke törékeny”, nagyon könnyű tönkretenni. Utalt a két világháborúra, melyek tönkretették egész Európát. Hangsúlyozta: a nacionalizmus és a helyi érdekek képviselete ellentétes az európai egység gondolatával, melyet az alapító atyák oly merészen képviseltek.

Sajnálkozva említette, hogy Európában olyan kevés gyerek születik.

Ennek nemcsak az abortusz az oka, hanem az is, hogy sok fiatal pár nincs olyan anyagi helyzetben, hogy gyereket vállaljon- jelentette ki Ferenc pápa.

A Szentatya határozottan elítélte azokat a pártokat és mozgalmakat, melyek a migráns ellenességet tűzik a zászlajukra. Ezek a szervezetek semmilyen pozitív megoldással nem szolgálnak, de indulatokat szítanak a migránsokkal szemben. Ezt Ferenc pápa határozottan elítélte. Nem beszélt konkrétan a Katalóniát jelenleg megosztó válságról vagy a brexitről, de éreztette, hogy

Európának egységre van szüksége, és főként olyan politikusokra, akik „békét teremtenek”.

Az Európai Uniót a vatikáni tanácskozáson Antonio Tajani, az európai parlament elnöke és Frans Timmermans, a brüsszeli bizottság alelnöke képviselte.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!