Mit hagynak jóvá?

0
1259
Facebook

Az Országgyűlés holnapi ülésén, a tavaszi ülésszak második napján tárgyalja meg azt a törvényjavaslatot, amellyel a kormány november, a veszélyhelyzet újbóli bevezetése óta rendelettel hozott intézkedéseit és hosszabbítja meg a novemberben 90 napra adott felhatalmazást.

Emlékezetes, hogy márciusban az ellenzéki pártok nem szavazták meg az általuk találóan felhatalmazásinak nevezett törvényt. Támogatta őket ebben az ellenzéki közvélemény is. Novemberben viszont, pusztán azon az alapon, hogy a kormány immár határidővel mondta ki a veszélyhelyzetet, az ellenzéki pártok igennel szavaztak arra.

Számos alkotmányjogász fejezte ki ezzel kapcsolatos értetlenségét.

Most újra szavazniuk kell a képviselőknek a veszélyhelyzet meghosszabbításáról, jóváhagyva a november óta az akkori felhatalmazás alapján hozott, törvényeket módosító kormányrendeleteket.

Milyen kormányrendeletekről van szó? Kettőt emelek csak ki ezek közül.

Az egyik: ezzel a felhatalmazással felezte meg a kormány az önkormányzatok bevételét jelentő iparűzési adót. A megyei jogú városok közül máris kompenzálta ezt azoknak, amelyeket fideszes polgármester vezet, míg nem kompenzálta azoknak, valamint Budapestnek, amelyek élén ellenzéki polgármester áll.

A másik: ezzel a felhatalmazással mondta ki rendeletben az Orbán-kormány, hogy a magyar gyógyszerhatóságnak engedélyeznie kell az olyan koronavírus-vakcina alkalmazását az országban, amellyel legalább egymillió embert beoltottak legalább három országban, amelyek közül legalább egy az Európai Unió tagja vagy tagjelöltje (tehát megkezdődtek vele a tagfelvételi tárgyalások). A rendelet szerint ezt a külügyminiszter állapítja meg, tehát érdemben a külügyminiszter dönt egy vakcina alkalmazhatóságáról, a gyógyszerhatóság csak a pecsétet üti rá a döntésre.

Megjegyzem, számos független alkotmányjogász szerint a járvány elleni védekezéshez nincs is szükség veszélyhelyzet kimondására. Miután a veszélyhelyzet tavaszi feloldásakor az egészségügyi válsághelyzet bevezetésével állandósították a járvány elleni védekezéshez szükséges felhatalmazást.

Az egészségügyi válsághelyzet változatlanul hatályban van.

A veszélyhelyzet ahhoz kell, hogy a kormány olyasmiben is rendeletekkel dönthessen, aminek semmi köze a járványhoz, s ezért nem elég hozzá az egészségügyi válsághelyzet.
Kíváncsian várom, hogyan szavaznak most az ellenzéki képviselők, jóváhagyják-e szavazatukkal azokat a rendeleteket, amelyeket az elmúlt három hónapban hozott az Orbán-kormány. Ha jól értem a napirend előtti felszólalások hangütését, nem fogják.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .