Kezdőlap Címkék Országgyűlés

Címke: Országgyűlés

Kitapsolva

Emlékezetem szerint ilyen még nem történt az Országgyűlésben – már ha egyáltalán országgyűlésnek nevezhető, ami most az Országház felsőházi termében folyik. De ezt most tegyük félre. Az történt ugyanis, hogy egy képviselőt, miközben mondta a magáét, kitapsoltak.

Napirend előtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szólalt fel a kormány nevében, és többedszer dicsekedett el azzal, hogy mennyi védőeszközt hoztak be repülőgéppel, és micsoda készlet vár kiosztásra az állami raktárakban.
Ilyenkor két percben szólhat hozzá minden frakció egy-egy képviselője, s másodikként Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője kapott szót. A Szijjártó dicsekvésében szereplő védőeszközökről megjegyezte:

Ráadásul nem tudjuk, hogy hova mennek ezek a maszkok. Ahányszor a miniszterelnök parádézik a sajtó előtt a kórházakban, a fele esetben nincsen a fogadó orvosokon maszk, vagy az a sebészi maszk van, amiről az orvosok nagy része azt mondja, hogy hát nem sokat ér.

Viszont azt halljuk, hogy Kolozs megyében kaptak huszonegyezer maszkot, Maros megyében hatvanezret, Beregszászban, Csíkszeredában, Kovászna megyében, Zilahon, Horvátországban, Macedóniában …
Meg sem várták, mire fut ki a felszólalás, a határon túli magyar területekre tovább szállított védőeszközöknek már az említése is annyira felbőszítette a fideszeseket, hogy ütemes tapsba kezdtek, hogy Szabó ne is folytathassa hozzászólását.
Nem is tudta befejezni, nem derülhetett ki, hogy mit is mondott volna ezekről a szállítmányokról.
Kövér László sem hagyta, hogy befejezze: „Képviselőasszony, sajnos az Ön által kiváltott viharos tetszésnyilvánítással nem tudtam mit kezdeni.” Jóval később, egy azonnali kérdésre válaszolva Szijjártó azt állította, hogy a továbbszállított eszközök a teljes behozott mennyiség mindössze két és fél százalékát teszik ki, tehát jószerével csak szimbolikus segítségről van szó.
A fideszesek nem véletlenül reagáltak spontán módon ennyire durván. A mai magyar közéletben megkérdőjelezhetetlen tabu, hogy a magyar állam különösebb mérlegelés nélkül, számolatlanul folyósítja a milliárdokat a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok szervezeteihez, intézményeihez. Harminc éve megy a pénz a magyar iskolarendszerbe, a magyar magánegyetemekre, de a székelyföldi mezőgazdaságba, a vajdasági magyarok lakásépítésére, vállalkozásaik támogatására is.
Ebbe a logikába illik, hogy a drága pénzért vásárolt eszközökből ajándékba ad a magyar állam a szomszéd országokban kisebbségben élő magyaroknak (és mellesleg azoknak a nyugat-balkáni államoknak is, amelyeket az Orbán-rendszer a maga befolyási övezetévé kíván tenni). Ez pedig nem magától értetődő.
A következőket írtam erről az Élet és Irodalomban januárban megjelent elemzésemben:
A szomszéd országokban élő kisebbségi magyar közösségek nyelvhasználatához, oktatási intézményeinek, színházainak, helyi sajtójának fenntartásához a magyar költségvetésből nyújtott támogatások a köztársasági Alkotmányban is rögzített állami kötelezettséget valósítják meg, amennyiben arra irányulnak, hogy a kisebbségi magyarok nyelvükben és kultúrájukban magyarokként élhessenek más állam területén, más állam politikai fennhatósága alatt teljes életet.

Az ilyen támogatásokat ugyanúgy tartalmazta a 2010 előtti kormányok költségvetése is, mint a mostaniaké, ezek tekintetében a magyar politikában 1989 óta konszenzus volt.

Ennek alapja, hogy minden politikai erő egyetértett abban, hogy a kisebbségi lét hátrány, amit súlyosbított a szomszédos államok kommunista–nacionalista kormányainak a kisebbségeket elnyomó asszimilációs politikája, és a mai magyar állam erkölcsi kötelezettsége ennek ellensúlyozása e támogatással.
Más a helyzet az Orbán-kormány által növekvő mértékben nyújtott gazdasági, szociális és sportcélú juttatásokkal, mivel ezek nem a kisebbségi magyarok magyarként való életvitelével függenek össze, s vállalkozásaik, lakáshoz jutásuk, gyógykezelésük vagy futballakadémiáik finanszírozása – lássuk be – egyszerűen nem várható el a magyarországi adófizetőktől, hiszen a határon túliak a lakóhelyük szerinti államban szereznek jövedelmeket, fizetnek adókat és járulékokat, amivel az ottani állam működtetéséhez járulnak hozzá.”
Szerintem ez vállalható különbségtétel: mi a magyar állam dolga, és mi nem az. A koronavírus-járvány idején alkalmazandó védőeszközök beszerzése pedig nyilvánvalóan a második kategóriába tartozik. A csallóközi, székelyföldi, vajdasági vagy kárpátaljai magyarokat az ottani egészségügyi rendszernek kell maszkkal, védőkesztyűvel, az ottani kórházakat lélegeztetőgéppel ellátnia, hiszen ők oda fizetik az adót és az egészségbiztosítási járulékot, nem a magyarországi költségvetésbe.

Szabad ezt kimondani?

Legalábbis annak az ellenzéknek, amely nem támogatja a Fidesz nacionalizmusát, ki kell mondania.

Hová valósi?

Többórás vitát folytatott az Országgyűlés egy kurta törvényjavaslatról, amelynek címe: „a származási hely feltüntetése érdekében a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról”. Kivétel nélkül minden frakció kijelentette, hogy elfogadja, meg fogja szavazni a törvényt, mégis órákon át vitatkoztak a képviselők. Ugyan miért?

A törvényjavaslat arról szól, hogy ezentúl az anyakönyvbe és a személyi igazolványba a születési hely mellett írják be a személy „származási helyét”, amelyet ő maga, vagy születéskor illetve gyerekkorban az anya jelöl meg. Az anyakönyv már 1991 óta tartalmazza a születési hely mellett a származási helyet is, ahol az illető születését követően élt (mivel a születési hely rendszerint az a település, ahol a kórház, melyben született az illető, található). Az előterjesztők szerint a szülőföldhöz való kötődést erősíti, ha a személyi igazolványban is feltüntetik a származási helyet, és az 1991 előtt születettek esetében is bevezethetik az anyakönyvbe illetve a személyi igazolványba a származási helyet.
Lásuk be: ennek a dolognak igazából semmi értelme. A születési hely, születési idő bejegyzése az anyakönyvbe és a személyi okmányokba, amit Magyarországon az „anyja leánykori neve” bejegyzés is kiegészít, semmi mást nem szolgál, mint a személyek megbízható azonosítását.

Identitásunk, településhez vagy tájhoz való kötődésünk nem attól függ, hogy be van-e az jegyezve hivatalos papírokba.

Ráadásul gyerekkori költözések miatt sokan nem oda kötődnek, ahol születésük után az első hónapokat, éveket töltötték, hanem oda, ahol gyerekkoruk éveit töltötték. Tanultuk az iskolában, hogy Petőfi Kiskőrösön született, de Kiskunfélegyházán töltötte a gyerekkorát. Akkor most hova valósi? Mi tekintendő a „származási helyének”?
A törvényjavaslat előterjesztői indoklásában összefüggésbe hozták a kormány vidékpolitikájával, a „modern faluprogrammal”, annak gazdája volt az előterjesztő, és ez késztette az ellenzékieket is arra, hogy, miközben magát a törvényjavaslatot támogatják és meg is tervezik szavazni, támadja a kormányt a vidék helyzetével, a falvak állapotával kapcsolatban.

Volt gyurcsányozás, elmúlt nyolc évezés, szemrehányás a Jobbiknak, amiért a baloldallal szövetkezik és így tovább.

Arról, hogy a „származási hely” bevezetése az anyakönyvekbe és a személyi igazolványokba milyen többletterhet jelent az egyébként is túlterhelt közigazgatásnak, nem esett szó. Pedig jelent többletterhet. Értelme viszont nincs, hiszen identitásunk, kötődésünk szülővárosunkhoz, szülőfalunkhoz nem azon múlik, hogy be van-e jegyezve a személyi igazolványunkba, holott ott semmi szükség rá. Én nem szavaznám meg, ha szavaznék róla.

Éljen az adócsökkentés? – 2019. június

Kivételes eljárásban tárgyalta az Országgyűlés a „szociális hozzájárulási adó” két százalékos csökkentését. A pénzügyminiszter előterjesztését egy kivétellel minden ellenzéki felszólaló támogatta. Igaz, előadták sokféle kifogásukat, de ugyanakkor frakcióik tagjai igennel szavaztak.

Én nem tettem volna. Először is azért nem, mert hogyan lehet egy adómódosítást, amelyet régóta tudni lehetett, kivételes eljárásban tárgyalni. A kivételes eljárás arra való, hogy váratlanul előállt helyzetben az Országgyűlés gyorsabban dönthessen. Volt itt váratlanul előállt helyzet? Dehogy volt, a törvényjavaslat egy régen történt,több évre szóló elhatározás érvényesítése. Minden további nélkül benyújthatták volna a törvényjavaslatot hónapokkal ezelőtt, és akkor rendes eljárásban is időben megszülethetett volna a törvény, amit a kormánytöbbség meg akart alkotni. Már csak azért sem helyes erre igennel szavazni, mert azzal a parlamentarizmus ilyen megcsúfolását is tudomásul veszik.

Másodszor azért nem, mert a társadalombiztosítási járuléknak szociális hozzájárulási adóvá történő átalakítása annak velejárója, hogy az Orbán-rendszer felszámolta Magyarországon a társadalombiztosítást. Amikor a 2018-as választás előtt az ellenzéki pártok megállapodtak egyfajta egészségpolitikai minimumban, ennek talán legfontosabb pontja az egészségügy társadalombiztosítási alapra való visszahelyezése volt. Ha ezt komolyan veszik, akkor nem mondhatnak igent olyan előterjesztésre, amely az orbáni társadalompolitikával, a társadalombiztosítás megszüntetésével van összhangban. Az orbáni logika szerint a kormány mindenkori akaratától, és nem a munkavállalók és munkáltatók befizetésével függ össze, hogy mennyi jut egészségügyre és nyugdíjra. Ezt a logikát hagyják jóvá igenlő szavazatukkal az ellenzéki pártok.

Ha ugyanis a társadalombiztosítási járulékból finanszírozzák az egészségügyet és a nyugdíjakat, akkor a járulékot nem lehet tetszőlegesen csökkenteni, figyelmen kívül hagyva a két biztosítási ág finanszírozási szükségletét.

Most ugyanis ez történik, és erre mondanak többségükben igent az ellenzéki pártok.

Ez az az eset, amikor az ellenzéki képviselőknek, akik a vállalatok terheinek csökkentését helyeslik, tartózkodniuk kellett volna a szavazástól.

A kivétellel, a Párbeszéd álláspontjával, melyet Tordai Bence fejtett ki, s amelyből szerintem nem tartózkodás, hanem nemleges szavazat következett volna, sem tudok sajnos egyetérteni. Ők rendes szocialistaként nem hívei az adók csökkentésének, szerintük az államnak különféle célokra sokat kell költenie és sok adót is kell beszednie, mint Észak-Európa szociális államaiban. Nekem is rokonszenvesek Észak-Európa szociális államai, de az észak-európai modell nem ültethető át az egészen más történelmi utat bejárt kelet-közép-európai országokra, kiváltképp Magyarországra.

Ezen túlmenően Tordai Bence felszólalásának vezérmotívuma – mellesleg sajnos a DK részéről felszólaló Arató Gergely felszólalásához hasonlóan – a nagyvállalat- illetve multiellenesség volt.

Ők ugyanúgy ellenségesen beszélnek a nagyvállalatok, a multik profitjáról, mint egykor a vulgármarxista brosúrák szerzői. Azok a vulgármarxista brosúrák azt próbálták elhitetni az olvasókkal, hogy a profit a szivarozó, pocakos tőkés luxuséletmódjának forrása. A politikai gazdaságtan komoly művelői tudják, hogy a profit Marxnál is elsősorban a gazdaság rohamos fejlődését szolgáló beruházások, valamint a foglalkoztatás bővítésének forrása, és ehhez képest a tőkés magánfogyasztása elhanyagolható nagyság. Aki a profitot utálja, az a fejlődést utálja.

Én tudom, hogy a szociális hozzájárulási adó csökkentése népszerű az üzleti életben. Csakhogy ellenzéki pártoknak nem kell mindenre igennel szavazni, ami népszerű. Erre sem kellett volna.

A parlamenti elnyomás kiteljesedése

A Fidesz képviselői benyújtották az ún. országgyűlési törvény módosítását. Egyfelől a képviselői jogok durva korlátozásáról van szó, amikor az országgyűlési képviselők állami intézményekbe való belépését kötik előzetes bejelentkezéshez és az intézmény hozzájárulásához, másfelől a képviselőkre kiszabható szankciók súlyosbításáról.

Az előbbi esetben nyilvánvaló, hogy miről van szó, az utóbbi azonban bővebb elemzést kíván.
Szögezzük le: annak testtel való megakadályozása, hogy az ülésvezető elnök elfoglalja helyét az elnöki pulpituson, kétségkívül nem helyénvaló dolog, az Országgyűlés működésének meg nem engedhető akadályozását jeleni. (Először ezt a Jobbik alkalmazta a földtörvény szavazásának megakadályozására, másodszor az ellenzéki pártok együttesen az ún. rabszolgatörvény szavazása ellen.) Az ilyesmivel szemben nyilván demokratikus parlamentekben is ellenintézkedéseket tesznek. A magam részéről az olyan látványos akciókat, mint a feliratok felmutatása, a bekiabálások, a felszólalásoknál alkalmazott szemléltetés, a sértő kifejezések használata egyáltalán nem tekintem a működés akadályozásának. Az előbbinél tehát elfogadható az ellenintézkedés, az utóbbinál szerintem nem.
További kérdés, hogy lehet-e az ellenintézkedés szankció. Ez iránt komoly kételyeim vannak akkor is, ha a szankciókra sokféle külföldi példát lehet felhozni, és ezt a törvényjavaslat indoklásában meg is teszik. Az országgyűlési képviselők önállóak, egyenjogúak, a választóktól nyerték felhatalmazásukat arra, hogy az Országgyűlésben jelen legyenek, ott a házszabály szerint felszólaljanak és szavazzanak. A képviselői tiszteletdíj annak alapja, hogy ezekkel a jogukkal élhessenek. Ezeket a jogaikat a többi képviselő nem veheti el tőlük, egyik képviselőtől sem.
Nem véletlenül írtam az országgyűlési működés testtel való megakadályozása esetében ellenintézkedést, és nem szankciót. Az ülésvezető az országházi személyzet vagy akár az országgyűlési őrség révén megakadályozhatja a rendet sértő képviselőt a rend megsértésében, intézkedhet a működés feltételeinek helyreállítására, ez adott esetben elfogadható.

A képviselők kitiltása vagy tiszteletdíjuk megvonása viszont elfogadhatatlan.

Elfogadhatatlan volt ennek eddigi mértéke is. Nem véletlen, hogy az Európai Bíróság rendszeresen a képviselők javára, az Országgyűlés elnökével illetve többségével szemben ítélt ezekben a tiszteletdíj-megvonásai ügyekben.
Mindezek általános megállapítások. A mi esetünkben azonban nem egy-egy képviselő és a többség közötti konfliktusról, hanem ellenzéki képviselők és a házelnök illetve az annak döntését megerősítő kormánytöbbség konfliktusáról van szó. Az Országgyűlésnek mint a demokratikus államrend alapvető intézményének lényegével, kormányoldal és ellenzék együttélésével ellentétes, ha abban a kormánytöbbség rendszeresen szankciókat alkalmaz egyes ellenzéki képviselőkkel, illetve általában az ellenzékkel szemben. Nem más ez, mint az ellenzék elnyomása a kormánytöbbség által, ami megengedhetetlen.

Amit most tesz a Fidesz, az ennek az elnyomásnak a megkeményítése.

Hogyan lehet erre válaszolni? Mit léphet erre az ellenzék, amely ma nem képes megtenni, ami az egyetlen igazi megoldás egy önkényuralmi rendszerrel kapcsolatban, nevezetesen, hogy megdönti azt.
Emlékezzünk rá, hogy az ellenzék a parlamenti elnyomás korábbi eseteiben többnyire nem csinált semmit. Az alkotmányozás estében még tett: kivonult, nem vett részt abban. Helyesen tette. Ugyanakkor a kétharmados Országgyűlési törvény esetében, amikor a szankciók eddig érvényes változatát bevezették, az ellenzék azon túl, hogy nem szavazta meg, nem csinált semmit. Pedig már ez is – a tiszteletdíj részbeni megvonásának bevezetésével – súlyosan ellentétes volt a demokrácia elemi normáival.

Az, hogy az ellenzék eddig nem tett semmit, s így nem tette világossá a közvélemény számára, hogy ez már eddigi változatában is miért elfogadhatatlan, nehezíti azt, hogy most megfelelő választ adjon a fideszes többség újabb lépésére.

Mint annyiszor, ezúttal is felmerül, hogy az ellenzék hagyja el az Országgyűlést. Nem hiszem, hogy az ellenzéki képviselők elszánják magukat erre. Részben egzisztenciális megfontolásokból nem, részben pedig azért, mert nem akarnak lemondani az országgyűlési tevékenység kínálta megszólalási, véleménynyilvánítási, a kormánnyal szembeni vitatkozási lehetőségekről. Sokak szerint ez komolytalan érv, mivel ennek nincs számottevő hatása, én azonban nem osztom ezt a véleményt. Lehet a parlamenti tevékenységet egy önkényuralmi rendszer parlamentjében is jól, hatásosan csinálni, amit, ha ritkán is, de néha-néha a jelenlegi ellenzék is megmutatott. A törvényjavaslatok parlamenti megvitatása az önkényuralmi rendszer parlamentjében is rákényszeríti az ellenzéket arra, hogy kidolgozza a maga álláspontját a kormányéval szemben, végiggondolja, hogy túl a kormány bírálatán milyen pozitív elképzeléseket, programot dolgozzon ki. Kár lenne erről a kényszerről lemondani.

Hiba lenne ugyanakkor, ha az Országgyűlést nem elhagyó ellenzékiek semmilyen érdemi választ nem adnak az elnyomás effajta fokozására.

Megismétlem ezért egy korábbi javaslatomat, amelynek ez a módosítás újabb indokot ad.
A képviselőkkel szembeni kibővített szankciók alkalmazására a törvénymódosítás az ülésvezető elnök mellett az ülés vezetésében éppen segédkező jegyzőkre, illetve a jelenlevő, de éppen nem ülést vezető alelnökökre és jegyzőkre ró feladatokat. Hasonló feladatot ró a módosítás a parlamenti bizottságok üléseit vezető bizottsági elnökökre és alelnökökre is. Ezzel a kibővített hatáskörrel az ellenzék által delegált országgyűlési alelnökök, jegyzők, bizottsági elnökök és alelnökök nyilvánvalóan nem élhetnek, e hatásköröket egyszerűen nem fogadhatják el. Ebben a helyzetben a törvény elfogadására az lehet a válasz, ha valamennyi ellenzék által jelölt alelnök, jegyző, bizottsági elnök és alelnök lemond erről a tisztségről, és az ellenzéki pártok nem is jelölnek helyettük mást. Az országgyűlési életet kevéssé ismerőket meg kell nyugtatni: e tisztségek betöltésével semmiféle érdemi politikai hatást nem lehet elérni, csak annak a hamis látszatnak a keltésére jók, hogy demokratikus parlamentarizmus van még mindig Magyarországon. Hogy a Fidesz ettől nem fog megijedni? Persze, hogy nem.

Csak éppen az ellenzék ezzel kifejezésre juttatja, hogy az elnyomást elnyomásnak tekinti, és nem demokratikus állapotnak.

Ezt pedig a közvélemény számára demonstrálni kell.
Remélem, az ellenzék által jelölt parlamenti tisztségviselők vállalnák azt a pénzbeli veszteséget, ami emiatt érné őket.

Teljes ellenzéki támogatás a szír-török határozat mögött!

Igazán nehéz helyzetben van a Fidesz-KDNP pártszövetség: vagy saját EP-képviselőiket – és saját magukat – fogják hamarosan látványosan megszégyeníteni, vagy egyértelműen elhatárolódnak annak a török elnöknek a katonai agressziójától, akinek a kedvéért nemrég még behódolásként mozgásképtelenné tették a magyar fővárost.- Kezdi heti nyílt levelét Ujhelyi István.

Javaslatomra az MSZP parlamenti frakciója a napokban benyújtotta az Országgyűlésnek azt az állásfoglalást, amelyet néhány hete az Európai Parlament fogadott el az Észak-Szíriában zajló török katonai műveletek és azok súlyos következményei miatt. Az elítélő dokumentumot az EP strasbourgi plenáris ülése nagy többséggel fogadta el, még a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselői is támogatták a határozatot.

Nem is nagyon tehettek mást, ha az emberi jogok és az egyetemes európai értékek mellett akartak kiállni és nem akartak szembefordulni az ezeket képviselő néppárti frakciójukkal.

A helyzet most is világos és egyértelmű: a Tóth Bertalan pártelnök-frakcióvezető által jegyzett beadványhoz a napokban mindegyik ellenzéki parlamenti párt csatlakozott már, benyújtóként aláírták a DK, az LMP, a Jobbik és a Párbeszéd vezetői képviselői is. Egyedül a Fidesz és a KDNP képviselői nem csatlakoztak (pedig erre külön felkérést is kaptak levélben, de még csak válaszra sem méltatták az ügyet), kérdés, hogy miként fognak viszonyulni a beadványhoz az Országgyűlés külügyi bizottságában, amely hamarosan tárgyal majd a tárgysorozatba vételéről.

Mit fog vajon vezényelni Orbán Viktor az övéinek és vajon engedelmeskedni fog-e neki Németh Zsolt fideszes bizottsági elnök?!

Ha tárgysorozatba sem veszik, vagy később leszavazzák, akkor egyszerre szégyenítik meg a dokumentumot Strasbourgban még támogató EP-képviselőiket és köpik szembe a teljes európai közösséget. Elég a gyermeteg pávatáncból és a sunyi magyarázkodásból: itt a lehetőség és a felelősség, hogy a Fidesz-KDNP politikusai végre tisztességesen és egyenesen döntsenek. Nem lehet tovább sunnyogni, nem lehet mindkét oldalra játszani: itt és most világosan el fog válni, hogy melyik értékrend oldalán állnak! Világosan ki fog derülni, hogy az emberi és európai értékek mellett vannak, vagy csak Orbán Viktor és a sötét családi üzelmei számítanak nekik.

Lesz mit magyarázni, bárhogyan is döntenek.

Beülni vagy nem beülni?

Friss vita az ellenzékben: delegáljanak-e az ellenzéki pártok három tagot a „közszolgálati médiát” tulajdonló szervezet kuratóriumába vagy sem?

Hadházy Ákos  vagy Haraszti Miklós szerint nem, semmiképpen, hiszen ezzel nem érnek el semmit – a média tényleges ellenőrzését a Médiatanács látja el, és abba nem engednek be ellenzékit –, viszont hozzájárulnak ahhoz a látszathoz, hogy Magyarországon demokrácia van.
Két kurátorjelölt, Debreczeni József és Kránitz László érvelt Bolgár György műsorában a részvétel mellett, mivel szerintük a kuratóriumi tagság betekintést jelent a folyamatokba. Vágó István Facebook-oldalán általános síkon veti fel a kérdést: „Jól van, játsszuk le.
Rendben, az ellenzék nem ül be kuratóriumokba, felügyelőbizottságokba, kivonul a parlamentből, nem indul a választásokon, nincsenek képviselői az Európai Parlamentben, így mindenhol a Fidesz és szövetségesei (pártok és kamupártok) ülnek.
Ma is Tarlós a főpolgármester, minden várost (és más települést) a kormánypárt irányít, ellenzéki nem ül a képviselő-testületekben. Befejezi tevékenységét a Klubrádió, az ATV-be is Bayerék járnak, és a Népszava valamint az ellenzéki internetes portálok se “segítenek legitimálni” a fideszes hatalmat azzal, hogy “no lám, sajtószabadság van”, ezért tiltakozásul beszüntetik tevékenységüket.
Megszűnik a pártok állami apanázsa, nincs miből fizetni az alkalmazottakat, fűtést, utiköltséget, szórólapokat. Na, akkor hogyan tovább?”
Vágó kérdésére idestova öt éve, 2014. novemberében adtam meg a magam válaszát. Az És-ben jelent meg „Nem lesz 2018” című cikkem, melyben a következőt írtam.

Új viselkedési módot kell kialakítani, amelyben az ellenzék a rendszer ellenzékeként viselkedik.

Mit jelent ez az Országgyűlésben? A tiszta megoldás az Országgyűlés elhagyása lenne. Azzal az illúzióval, hogy az országgyűlési fellépésnek számottevő mozgósító hatása lenne, fel kell hagyni. Ugyanakkor az országgyűlési jelenlét az ellenzék intézményesült voltát is kifejezi, s ennek előnyei is lehetnek, például az ellenzék nemzetközi jelenlétében.
Mindenképpen indokolt azonban az országgyűlési tevékenység részleges bojkottja. Ez jelentheti például azt, hogy a rendszerellenzéki képviselők 1. lemondanak mindenféle bizottsági tisztségről, nem vesznek részt eseti bizottságokban sem, 2. nem szólalnak fel az Országgyűlésben, 3. nem nyújtanak be sem önálló, sem módosító indítványokat, 4. nem kezdeményeznek vizsgáló bizottságokat, parlamenti vitanapokat, 5. elhagyják az üléstermet a miniszterelnök és a kormánytagok, valamint fideszes frakció-tisztségviselők felszólalásai alatt, 6. nem vesznek részt fideszes és jobbikos képviselőkkel közösen külföldre utazó parlamenti delegációkban, illetve külföldi delegációk fogadásában. (Az erre hajlandó delegációkkal külön találkoznak.) 7. Mivel a demokratáknak az önkényuralmi rendszerrel nem lehetnek – sem az ország polgáraival, sem a demokratikus külvilággal szemben – közös titkai, az ellenzékiek nem vesznek részt zárt üléseken, nem ülnek be a nemzetbiztonsági bizottságba. 8. A plenáris ülések kezdetén és egymást váltva utána is folyamatosan jelen vannak, a szavazásokon pedig – az indítványok tartalmát nem mérlegelve – kizárólag tartózkodó szavazatot adnak le, ezt előre kinyilvánítva. 9. Az európai parlamenti képviselők sem lépnek fel fideszes és jobbikos képviselőkkel közösen semmilyen – hangsúlyozom: semmilyen – ügyben. 10. Semmilyen kérdésben nem fordulnak a köztársasági elnökhöz, nem keltenek olyan illúziót, hogy ő Orbántól független politikai tisztségviselő. 11. Nem fordulnak a hitelét vesztett Alkotmánybírósághoz, és az ombudsmant sem kérik ilyesmire.

Ezen túl ugyanúgy nem szabad nyilvános vitákban együtt részt venni fideszes politikusokkal, ahogy jobbikos politikusokkal eddig sem volt helyes. Mindez azt hivatott kifejezni, hogy a demokraták a rendszert nem fogadják el a magukénak, nem tekintik demokratikus jogállamnak.”

E logika mentén javasoltam a 2018-as választás után, hogy a demokratikus pártok ne vállaljanak semmiféle parlamenti és bizottsági tisztséget az alakuló új országgyűlésben. Nem azt mondtam, hogy ne induljanak a választáson, nem azt mondtam, hogy ne üljenek be az Országgyűlésbe, hogy ne legyenek tagjai országgyűlési bizottságoknak, mert az országgyűlési tevékenység nyilvános fórumot biztosít ellenzéki nézetek kifejtésére. Azt azonban igen, hogy tisztséget ne vállaljanak, mert az azt a hamis képet festi, hogy az országgyűlés nemcsak a Fideszé, de az ellenzéké is, ahogy demokráciába szokásos. Demokratikus pártjaink hallani sem akarnak ilyesmiről. Képviselőink ott díszelegnek az ülésteremben az elnöki illetve jegyzői pulpituson, a bizottsági üléseken az elnöki asztalnál. Továbbra is súlyos hibának tartom ezt. Ugyanilyen hiba a kuratóriumi tagságok elvállalása.
Téved Vágó, amikor azt hiszi, hogy nem lehet a közéletből való teljes kivonulás és a mindenre kiterjedő együttműködés között jó megoldást találni. Csak végig kell gondolni a dolgot. A képviselői alapdíj elegendő az ellenzéki tevékenység egzisztenciális megalapozásához, a külön tisztségekkel járó többletjövedelemről le lehet mondani.

Hadházy-performansszal kezdődött a parlament

A független képviselő táblákra írt tiltakozó szöveggel zavarta meg Orbán Viktor napirend előtti beszédét. Az állami hírügynökség a „legerősebbről” nem számolt be.

Az őszi parlamenti ülésszak első napja nem úgy indult, ahogyan azt a kormánytöbbség eltervezte. Orbán Viktor napirend előtt – szokásától eltérően – nem a helyén, hanem a vezérszónokok pulpitusán értékelte az önkormányzati választásokat, amikor Hadházy Ákos nagy táblákra nyomtatott szövegeket tartott eléje. A „Stop propaganda”, Stop korrupció” után a „Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott” szöveg következett. (Utóbbiról az állami hírügynökség nem szól az akcióról kiadott önálló hírében.)

Először Orbán kísérelte meg kivenni a táblát Hadházy kezéből, sikertelenül.

Forrás: Hadházy Ákos/Facebook

Ezután fideszes képviselők bírkózták le Hadházyt. Nemzetiszín zászlókkal előbb eltakarták, majd kicsavarták kezéből a feliratokat.

Kövér László rendreutasította a képviselőt. Ezen a pulpituson egy több, mint 100 éves golyónyom árulkodik az ellenzéki felelőtlenségről, ostobaságról, hazafiatlanságról, ezt még a kommunisták sem tüntették el, mert ők is érezték valahol, hogy ennek van jelentősége – mondta a parlament elnöke. Arra kérte az ellenzéki képviselőket, hogy a választási vereségből ne azt a következtetést vonják le, hogy ugyanaz „az agresszív háborús politika” a célravezető, amit idáig folytattak. Arra kérte az ellenzéki képviselőket, tartsák be a házszabályt, „ne csináljanak cirkuszt a parlamentből”. Kövér László azt is kérte, hogy aki erre nem képes, forduljon szakemberhez segítségért.

Végül elmondott beszédében Orbán azt mondta, hogy a kormány álláspontja ismert: minden polgármesterrel és képviselő-testülettel együttműködik, amely maga is kész erre. Pártállásra tekintet nélkül mindenkinek Magyarországért és a magyar emberekét kell dolgoznia, mert „a haza nem lehet ellenzékben”. Hangsúlyozta: a kormánynak külön elismerés, hogy az országban a kormányzó pártok megkapták a szavazatok több mint 50 százalékát. A kormány folytathatja munkáját, a legfontosabb kérdésekben megerősítést kapott – jelentette ki. Hozzátette: folytatják a munkaalapú gazdaság, a családbarát Magyarország, a növekvő bérek, a tisztességes időskor, az otthonteremtés és a nemzetegyesítés politikáját.

A Fidesz törvényt sért

Mint már korábban annyiszor, a Fidesz tegnap is megakadályozta az ellenzéki képviselők által kezdeményezett rendkívüli ülés megtartását, illetve a kezdeményezők által benyújtott határozati javaslat megvitatását.

Az ülésből csak a napirend előtti felszólalások hangzottak el, mivel a fideszes képviselők távollétében nem sikerült elfogadni a napirendet, így az ülést be kellett zárni. Az ellenzéki politikusok az ülésen mindenekelőtt az általuk javasolt napirend tárgyában – a klímavédelem kérdésében – és általában is élesen bírálták a fideszes többség viselkedését, de – mint évek óta rendszeresen – elmulasztották egy döntő szempont megemlítését.

Meg sem említették, hogy a fideszes képviselők viselkedése törvénysértő.

Az Orbán-rendszerben az Országgyűlés működését – szerintem helytelenül, de ez most nem ide tartozik – nemcsak a Házszabály, hanem amellett, sőt annál is inkább külön törvény, az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény szabályozza. Ez kimondja, hogy az országgyűlési képviselők általában kötelesek az Országgyűlés ülésein és azon belül különösen a szavazásokon részt venni:
28. §(1) A képviselő joga és kötelessége, hogy kezdeményezően részt vegyen az Országgyűlés munkájában, elősegítse annak eredményes működését. Kötelessége részt venni az Országgyűlés ülésein, továbbá annak az országgyűlési bizottságnak az ülésein, amelynek tagja.

(2) A képviselő az Országgyűlés szavazásain köteles jelen lenni.”

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden képviselőnek minden ülésen folyamatosan jelen kell lenniük. Azt azonban igen, hogy az Országgyűlés munkájának egészét tekintve a képviselők számottevő részének úgy jelen kell lennie, hogy az ülésen tárgyalt témákhoz kellő számú képviselő hozzá tudjon szólni, ismerve a témához egyébként hozzászóló más képviselők elhangzott véleményét is. Hosszú távon a magyar Országgyűlésben és más országok parlamentjeiben kialakul az a jelenléti arány, amely a parlamenteket működőképessé teszi. Kiváltképp jelen kell lenniük a képviselőknek a szavazásokon, mert csak ez biztosítja, hogy a szavazási eredmények valóban megvalósítsák a választók parlamenti képviseletét.
Az Országgyűlés tevékenységét, a napirend alakítását természetszerűen a többség szabja meg. A többség bizalmából működő kormány nyújtja be általában a törvényeket, és a többség dönt arról is, hogy napirendre kerüljenek-e a nem a kormány, hanem egyes képviselők által tett törvényjavaslatok és határozati javaslatok. Ez az általános szabály, melyhez képest a demokratikus parlamentarizmus alkalmazza a kisebbség, vagyis a többséghez nem tartozó képviselők fontos jogosítványait, mint a kérdés és az interpelláció – melyek tárgyát a kérdező képviselő szabja meg –, illetve a rendkívüli ülés és a vizsgáló bizottság is, amelyek a képviselők kisebbségének – nálunk egyötödének – kezdeményezésére is kötelezően meg kell tartani illetve fel kell állítani.
Nálunk ezt is az országgyűlési törvény mondja ki, a rendkívüli ülés tekintetében a következőképpen:

35. §(1) A köztársasági elnök, a Kormány vagy a képviselők egyötödének írásbeli kérelmére az Országgyűlést rendkívüli ülésszakra vagy rendkívüli ülésre össze kell hívni. A kérelemben az összehívás indokát, továbbá a javasolt időpontot és napirendet meg kell jelölni. A házelnöknek lehetőleg a javasolt, de legkésőbb az azt követő nyolc napon belüli időpontra kell az Országgyűlést összehívnia.”

Természetesen bármely parlamenti aktus esetében elképzelhető, hogy annak sértő, például mások méltóságát sértő vagy mást igaztalanul vádló tartalma miatt az ellen egyes képviselők vagy akár a képviselők egy szélesebb köre, netán egyes képviselőcsoportok egésze távollétével tiltakozik. Ezt nevezzük a politikában bojkottnak, ami legitim politikai eszköz. Alkalmazhatja akár az ellenzék a kormánnyal, akár a kormánypárti frakció(k) az ellenzékkel szemben.
A mostani esetben azonban arról van szó, hogy a kormánytöbbség évről-évre minden alkalommal bojkottálja az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti üléseket, és ezzel egy, a törvényben meghatározott képviselői jogosítványt gyakorlatilag megszüntet. Ez pedig súlyos törvénysértés. (Csak azért nem beszélek alkotmánysértésről, mert Magyarországnak 2012 óta nincs alkotmánya, az ún. Alaptörvény nem az, a kormány mindenkori szándékaihoz igazított rendszeres módosításai mutatják, hogy a kormányon levők sem tekintik annak.) A Fidesz újra meg újra elmagyarázza, hogy képviselői testületileg maradnak távol, mert nem vesznek részt az ellenzék „kampányakciójában”, de hát ez nem alkotmányos érv, hiszen a rendkívüli ülés összehívásával mint képviselői joggal a képviselőknek, köztük az ellenzéki képviselőknek joguk van élni, függetlenül attól, hogy mit gondol azok tartalmáról vagy akár kampánybéli funkciójáról a fideszes többség.

Csökkent a frakció szerepe a Fidesz-kormányzásban

Jelentősen kevesebb a képviselők által beadott törvényjavaslatok száma, mint az első kétharmados többség elején. Az elfogadott törvényeknek viszont éppúgy egyharmada minősített többségű – derül ki a Policy Agenda összesítéséből. Az ellenzéknek egy nagy fellángolása volt.

Három parlamenti ciklus első évét górcső alá téve az látható, hogy csökkent a frakciókormányzás súlya a Fidesz politikájában a 2010 óta tartó csaknem tíz évben – összegezhető a Policy Agenda elemzéséből. Ebben persze nagy szerepe van annak, hogy a 2014-ben kezdődött négy évnek eléggé az elején elvesztette a kétharmados többséget a Fidesz.

Jóval kevesebb egyéni indítvány

Ennek fényében nem meglepő, hogy míg az első időszakban az elfogadott törvények 35 százaléka volt kétharmadot igénylő, addig a minősített többség elvesztése után ez felére, 17 százalékra esett. Hogy aztán tavaly tavasz óta ismét 35 százalék legyen. Vagyis

a kétharmados fölény kihasználása nem mérséklődött.

Szembetűnő viszont, hogy folyamatosan – és jelentősen – esik (51, 28, majd 17 százalék) az egyéni képviselői indítvány formájában benyújtott törvényjavaslatok aránya. Ez az a módszer, amellyel elkerülhető a sok „felesleges” vita a különféle szakmai szervezetekkel. A 2010-14 között minden második törvényt így megszavazva alakította át a teljes közjogi rendszert a Fidesz.

Az elfogadott törvények száma is jóval kevesebb lett. Az első ciklus indulásakor 218, aztán 182, a 2018-19-es kezdő évben pedig 132 törvényt fogadott el a parlament (a nemzetközi szerződéseket nem számítva). Tehát visszaszorulóban van magának a parlamenti frakciónak súlya is.

Nem talált új utat az ellenzék

Nincs változás azonban abban, hogy az ellenzék lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Az hamar kiderült, hogy a formális kivonulás a parlamentből az ezzel elvesztett jogok miatt nem járható út. A másik a szavazásoktól való tüntető távolmaradás. A Policy Agenda szerint ez se történt meg, sőt, több ízben még kétharmados törvényekhez is hozzájárultak szavazatokkal. Ez azonban nem értelmezhető a kormánypárttal való együttműködésként – írja a Policy Agenda.

Ez az útkereső magatartás annak tükrében mégis figyelemre méltó, hogy tavaly

decemberben úgy tűnt, hogy az ellenzék képes alternatív utat találni magának.

A „rabszolgatörvény” szavazásakor a parlamentben végrehajtott demonstráció, majd az utcai tüntetéshullám azonban hamar elcsendesült, az ellenzéki pártok pedig azonnal visszatértek a parlamentbe, és – mint fentebb írtuk – azonnal beálltak a sorba a törvényalkotásban. Ez mutatja meg, mennyire nehéz politikai értelemben véve következetes, újfajta ellenzéki politikai stílusváltást végrehajtani parlamenti keretek között.

Már törvény: kicsontozták az MTA-t

A parlament megszavazta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóhálózatának kormányzati irányításba vételét. Ennek finanszírozási hátterét már korábban elvették tőlük. A köznevelési törvény módosítását váratlanul elnapolták.

Kedden a kormányzati többség megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely elveszi az MTA 17 kutatóintézetét, és új – kormányzati irányítású – hálózatba (Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot) szervezi őket. A jövő évi költségvetési törvényjavaslatban már elvették a kutatásfinanszírozás pénzét.

A jövőbeni intézményhálózati irányításról (időutazással együtt részletesen írtunk itt. A kormányt az se késztette meghátrálásra, hogy megszámlálhatatlan intézmény, egyetemek professzorai tiltakoztak ellene. Elutasította a tervet az MTA közgyűlése is, nem kis részben azért, mert indoklást soha nem kaptak Palkovics László minisztertől.

Elhalasztotta viszont a kormány a közigazgatási bírósági rendszer létrehozását, amelytől meghatározatlan időre visszalépett a kormány a nemzetközi nyomás hatására. Az erről szóló törvényjavaslatot pedig ma elfogadta a törvénygyár.

A mai nap történése, hogy az alternatív iskolák működését lehetetlenné tevő – hétfőn beterjesztett – törvénymódosítás zárószavazását váratlanul elhalasztották a kormány kérésére. A háttér egyelőre nem ismert.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK