Címke: orbán
Brüsszelben sokan Győri Enikő jelölését várják Orbán Viktortól
Ursula von der Leyen bizottsági elnök szeretné, ha a nők minden korábbinál nagyobb szerepet kapnának a brüsszeli bizottságban. Lehetőség szerint ugyanannyian képviseljék a szebbik...
Trócsányi félresikerült buktatása
Az ellenzéki nyilatkozók ünneplik Trócsányi bukását az Európai Parlament jogi bizottságában. Első ránézésre joggal, hiszen Trócsányi Orbán igazságügy-minisztere volt, akiről Orbán minden jót elmondott....
Állampárti kongresszus, pártállami ajánlat
A külsőségek a szemlélőt az Építők Rózsa Ferenc Kultúrházára, az egykori MSZMP-kongresszusokra emlékeztették. Vörös zászlók ugyan nem voltak, csak piros-fehér-zöldek, de egyébként… Sorra szólaltak...
Ideológiai abúzus
Hatszáz gyermek imádkozott a „nemzet vezetőiért” a Parlamentben, vagyis a magyar törvényhozás épületében.
A gyermekek missziójára szakosodott, s épp 10. évfordulóját ünneplő Pápai Missziós Művek...
Alászolgája Főnök, s respekt
Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden vonatkozásban Orbánt követi és egyelőre úgy tűnik nincs...
Jelzők zűrzavarában – Diplomáciai jegyzet
"Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy valótlan tartalmát – merthogy ezen a nívón nem...
Még mindig örülünk von der Leyennek?
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke ma bejelentette, hogy hogyan kívánja elosztani a portfóliókat a huszonhét tagállam által delegált biztosjelöltek között....
Az abszurd, „amiben élsz”
Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – a putyini Oroszországból érkező, de hozzánk közvetlenül Magyarországról...
Nyomás alatt kell tartani a politikai idiotizmust képviselő állami vezetőket!
Ujhelyi István szerint folyamatos nyomás alatt kell tartani az idióta politikai elveket képviselő állami vezetőket. Vonatkozik ez egyaránt a brazil Jair Bolsonarora pont úgy,...
Hiba Sopronban
Hosszú ideje nagyra tartom Angela Merkel kancellár asszonyt. Most azonban azt mondom, hogy ez a soproni találkozó Orbán Viktorral hiba. Tudom, neki Orbán Viktorral,...



























