Állampárti kongresszus, pártállami ajánlat

0
881
Fidesz/Orbán_Viktor

A külsőségek a szemlélőt az Építők Rózsa Ferenc Kultúrházára, az egykori MSZMP-kongresszusokra emlékeztették. Vörös zászlók ugyan nem voltak, csak piros-fehér-zöldek, de egyébként… Sorra szólaltak fel a párt nagy emberei Kósa Lajostól Németh Szilárdig, mint egykor a Politikai Bizottság tagjai, és senki sem vitatkozott, mindenki egy irányba beszélt.

Az egyetlen különbség, hogy az MSZMP kongresszusai a főtitkár beszámolójával kezdődtek, a kongresszus formailag arról vitatkozott, míg a Fidesz kongresszusán Orbán csak az újjáválasztása után beszélt. Még a látszatát is kerülték annak, hogy vitatkozni lehetne arról, amit Orbán kijelent.
Orbán beszédéből végre megtudhattuk, mi is az a „keresztény szabadság”. Lejegyeztem, íme.
„.A keresztény szabadság a politikában nem valami elvont dolog. Nagyon is konkrét, érthető és kézzelfogható. Világpolgárság helyett hazafiak, internacionalizmus helyett hazaszeretet. Azonos neműek kapcsolatának propagálása helyett házasság és család. Drogliberalizáció helyett gyermekeink védelme. Migráció helyett határvédelem. Bevándorlók helyett magyar gyerekek. Multikulturális zagyvalék helyett keresztény kultúra. Erőszak és terror helyett rendezettség és biztonság. December 5-i nemzetárulás helyett nemzetegyesítés. Ez a keresztény szabadság.
Hogy mi ebben a keresztényi, az még csak-csak érthető, az azonos neműek kapcsolatának elutasítása. A menekültek elutasítása aligha, hiszen a római pápa és a nagy nyugati egyházak vezetői a menekültek befogadása mellett vannak. De azt, hogy mi ebben a szabadság, az végképp érthetetlen. Orbán „keresztény szabadsága” körülbelül annyira jelent szabadságot, amennyire a második világháború utáni kelet-közép-európai „népi demokrácia” demokrácia volt. Vagyis semennyire. Ahogy a „népi demokrácia” a kialakuló kommunista diktatúra álneve volt, úgy az orbáni önkényuralom álneve az „új államelméleti modell”, a „kereszténydemokrata állam”, melyet Orbán a liberális demokrácia alternatívájaként ajánl nekünk, s amelynek jellemzője a „keresztény szabadság” lenne.

A kongresszusi beszéd legfontosabb eleme a nyugati világnak, ha tetszik Brüsszelnek szóló üzenet volt.

Miután megállapította, hogy Magyarország nincs már egyedül a „keresztény szabadság” politikájával, hanem egyike azoknak az országoknak, amelyek „nem hagyják magukat bevándorló társadalommá, kevert néppé alakítani”, ajánlatot tesz a Nyugatnak a békés európai együttélésre: fogadjanak el bennünket, magyarokat és szélesebben véve közép-európaiakat a magunk „kereszténydemokráciájával”, önkényuralmával. Íme az ajánlattétel, melyet hosszabban kell idéznem:
Mi az Unió tagja vagyunk, és azok is maradunk. Nem akarjuk kenyértörésre vinni a dolgot azokkal az országokkal, akik multikulturális országgá alakították a saját otthonukat. Elvégre az ő hazájuk, az ő otthonuk, az ő életük. De ez itt a mi hazánk, a mi otthonunk, a mi életünk. E fölött a magyarokon kívül más nem rendelkezhet, soha senki más. Éppen ezért megegyezésre kell jutnunk Európa két fele között, és mi meg is akarunk egyezni, Pontosan úgy, ahogy a magyar és közép-európai népek érdeke megkívánja. Bár az Unió nyugati és keleti fele láthatóan más utat követ, más eszmények vonzásában él, és más erényeket tisztel, az együttélés formái még ilyen körülmények között is kialakíthatóak. Azt reméljük, hogy a bizottság új elnökasszonya megbirkózik ezzel a méretes feladattal. Ránk számíthat. Egy ilyen együttélésnek persze világos feltételei vannak. Először is odaát el kell fogadniuk, hogy nekünk jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket, és fel kell hagyniuk az államaink és kormányaink elleni nyílt támadásokkal.

Nem vagyunk hajlandók többé európai pénzből finanszírozni a velünk szemben ellenséges Soros-féle álcivil szervezetek garmadáját.

Mi nem küldünk hozzájuk efféle fizetett politikai aktivistákat, hát ők is vigyék haza Közép-Európából a sajátjaikat. A megegyezés föltétele az is, hogy fel kell hagyni a közép-európai kormányok kormányai elleni rejtett akciókkal is. Nem juttathatnak hatalomba nekik tetsző politikai pártokat ilyen eszközökkel. Ibizából egy is elég volt. Az Európai Unió költségvetése nem arra való, hogy a liberálisoknak tetsző csapatokat, a nekik tetsző médiumokat és az ő céljaikat szolgáló bevándorlókat finanszírozzák, tüntetésszervezőket és aktivistákat képezzenek ki és vessenek be nálunk. Mi is látjuk, legfeljebb nem mondjuk, hogy Macedónia belpolitikai instabilitásáért, Románia évek óta tartó kormányzati bajaiért és térségünk néhány más országának nehézségeiért az ő rejtett támadásaik a felelősek. Igen, a nemzetközi baloldal, Washington és Brüsszel nemzetközi politikába beépült liberális hálózatai jelentik a legnagyobb veszélyt a közép-európai térség békés, nyugodt életére és gazdasági fejlődésére. Politikai trükkökkel és fake news hálózatok tucatjaival kell szembenéznünk. Ha valóban egyben akarjuk tartani Európát, akkor ezekkel a praktikákkal fel kell hagyni. Ezért volt helyes, sőt méltó és igazságos, hogy a Soros-megbízott Timmermans alól kirántottuk a bizottsági elnöki széket.”
Magyarul: hagyjanak fel azzal, hogy számon kérik tőlünk azokat a jogállami normákat, amelyek teljesítése egykor uniós csatlakozásunk feltételei voltak, s amelyeket 2010 előtt az ország teljesíteni igyekezett, most azonban elutasít, hiszen mi itt „más utat” követünk, „más eszmények” vonzásában élünk.
Ha tudomásul veszik, hogy mi a „keresztény szabadság törvényei szerint rendezzük be az életünket”, vagyis önkényuralmat vezettünk be, ha nem támogatják többé a nálunk tevékenykedő, az önkényuralmi rendszert megkérdőjelező civil szervezeteket, akkor továbbra is benn maradunk az EU-ban.
A hazai ellenzéket, akiket Orbán egyszerűen csak „a szocialistákként” említ Orbán, ellenségként kezeli, a rendszerével szemben, az emberi jogokért fellépő civil szervezeteket pedig ügynökként jellemzi, akiket a Nyugatnak vissza kell vonnia.

Az ellenzék és a külföld ilyen kezelését a kommunista pártállamokból ismerjük.

Szomorú, de sok jel mutat arra, hogy Ursula von der Leyennél és más uniós vezetőknél lehet erre fogadókészség.
Senkinek sem javaslom, hogy legyintsen Orbánnak erre a beszédére, vagy hogy gyengének gondolja őt. Az EP-választás előtt Orbán – legalábbis akkori szavaiból ítélve – még abban reménykedett, hogy egész Európában megváltoznak az erőviszonyok a szélsőjobb javára, a demokratikus centrumpártok rovására. Azt hitte, hogy szövetségeseivel egész Európának szabhat új irányt. Az EP-választáson csalódnia kellett, ez a várakozása egyelőre nem teljesült. Ebben a helyzetben most arra törekszik, hogy visegrádi szövetségeseivel együtt, a kört lehetőleg Ausztria és Olaszország felé kiterjesztve („… remélem, ma estétől az osztrákok újra, és csak idő kérdése, hogy az olasz szabadság is újra zászlót bontson, és utánuk több is jön talán”) létrehozza a „keresztény szabadság” övezetét, amelyben az Unió jogállami normái nem érvényesek. Ezt hirdette meg ideológiai alapvetésével összekötve a pártkongresszuson.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .