Kezdőlap Címkék Orbán

Címke: orbán

Egy éve vált október 8-a a magyar sajtószabadság gyásznapjává (frissítve)

0

Az illiberális rezsim ma hazudik a tévében, a rádióban, az újságokban és az óriásplakátokon is. Ma még megteheti. Kormányváltás után azonban visszaállítjuk a sajtó szabadságát, biztosítjuk a sokszínű nyilvánosságot – írja közleményében az Együtt.

„Egy éve szüntette meg Orbán Viktor a Népszabadságot legjobban fizetett strómanja, Mészáros Lőrinc segítségével.”

„Sajnálatos módon a miniszterelnök ámokfutása tovább folytatódott. Az elbukott népszavazás után le akar számolni mindennel és mindenkivel, ami és aki az útjában áll, más véleményt képvisel, mint ő. Ennek a putyinista harcnak az áldozatául esett azóta már több megyei lap és rádió is.”

„Az illiberális rezsim ma hazudik a tévében, a rádióban, az újságokban és az óriásplakátokon is. Ma még megteheti. Kormányváltás után azonban visszaállítjuk a sajtó szabadságát, biztosítjuk a sokszínű nyilvánosságot. Addig is meg kell védenünk a Fidesz milliárdos közpénzekkel kitömött hatalmi gépezetétől a még megmaradt független sajtót és még nagyobb a felelősségünk a helyi visszaélések és korrupciós ügyek feltárásában is.”

Jávor Benedeknek, a Párbeszéd Magyarországért EU képviselőjének facebook posztjából:

Mindezt tetézi, hogy a magyar sajtóért aggódók rossz előérzete azóta beigazolódott: az erőszakos lapzárta nem a hatalom egyszeri kisiklásának, hanem egy nagyszabású térfoglalási akció első állomásának bizonyult, és a máig tartó folyamat nyomán a teljes közmédia mellett immár az összes vidéki napilap, a második legnagyobb kereskedelmi televízió, a második legnagyobb hírportál és az egyetlen országosnak tekinthető kereskedelmi rádió is kormányzati kézivezérléssel, kritikátlan kormánypropagandát közvetítve működik.

2016 a gyászéve volt a magyar sajtónak, és fordulópont a magyar demokrácia erodálódásának történetében: az év, amikor bedarálták a még úgy-ahogy meglevő szabad sajtót, végképp egy, a kormány által megrajzolt rezervátumba szorítva a tőlük különböző nézeteket. Tankönyv-szerűen valósítva meg a posztmodern autokráciák, az illiberális állam egyik megkülönböztető jellemvonását. A 2018-as választás valójában 2016-ban eldőlt, és ezen vajmi keveset változtat az ellenzék ügyetlenkedése, vagy utolsó pillanatban való főnix-szerű feltámadása. A műsor, aminek szereplői vagyunk, zárt ajtók mögött zajlik a továbbiakban, a közönség csak annyiról értesül, amit a kormánypropaganda elmond neki róla. Az egyéni alakítások súlya ennek fényében értelmezendő.

Demokratikus Koalíció: Egy éve vonult ki a parlamentből a DK – Munkával telt a rendszer-ellenzékiség

A Fidesz pontosan egy évvel ezelőtt számolta fel a legnagyobb példányszámú kormánytól független napilapot, a Népszabadságot. A Demokratikus Koalíció elnöksége akkor úgy döntött, hogy a sajtószabadság lábbal tiprására, a civilek elleni – azóta csak fokozódó – boszorkányüldözésre és a parlamentarizmus teljes kiüresítésére csak egyféleképpen válaszolhat: ha a ciklus végéig kivonul a parlamentből. Egyértelművé tettük, hogy nem csupán a kormány, hanem a rendszer ellenzéke kívánunk lenni. Ennek megfelelően az elmúlt egy évben nem asszisztáltunk a fideszes álparlamenthez, nem vállaltuk a demokrácia díszletének szerepét, hanem csak és kizárólag a kétharmadot igénylő szavazásokon vettünk részt; ott, ahol valóban megakadályozhattuk az orbáni hatalom gátlástalan ámokfutását.

A munka azonban nem állt le egy évvel ezelőtt, épp ellenkezőleg. A DK elnöksége azóta az ország közel 400 pontjára látogatott el és több tízezer emberrel beszélt személyesen hazánk állapotáról, a Fidesz oktatás- és egészségügy-ellenes politikájának következményeiről, és az Orbán utáni idők teendőiről; a DK Sokak Magyarországa című programjáról. A DK egy év elteltével is tartja magát akkori döntéséhez: a rendszer ellenzéke maradunk és az Orbán-rendszer felszámolására kérünk felhatalmazást a 2018-as választáson.

 

 

Vacsora Junckerrel

0

A visegrádi államoknak az utóbbi időben számos konfliktusa volt az Európai Unióval, főleg a kötelező menekültkvóták kérdésében, és Jean-Claude Juncker október 18-ra vacsorára hívta meg a négy ország vezetőit, hogy ott igyekezzen csökkenteni a feszültségeket.

Orbán Viktor segíteni akar Romániának keleti határa lezárásában, mert különben „ellepik a migránsok”. A Nagyváradon megjelenő Bihari Naplónak adott interjúban kifejtette: „Ha szükséges, örömmel segítünk Romániának keleti határai megvédésében” – idézte a Romania Insider az Adevarul.ro oldalra hivatkozva. Ha a hatóságok nem tesznek semmit, Romániát ellepik a migránsok, és Magyarországnak nem lesz más választása, mint hogy kerítést építsen romániai határán – tette hozzá Orbán.

Szólt arról is, hogy kapcsolattartási keretet akar kiépíteni a magyar és a román kormányzó párt között, és azt mondta: ígéretes személyes kapcsolatot épített ki Liviu Dragneával, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével. Orbán Viktor ezen kívül meghívta Romániát, hogy a közös politika kidolgozása érdekében csatlakozzon a visegrádi négyekhez.

„A lengyelek, csehek, magyarok és szlovákok bizonyosan komoly sikereket érnek el közösen, ha a szlovénokat is be lehet vonni. Romániának kell eldöntenie, hogy csatlakozik-e a közép-európai sikertörténethez együttműködve a magyarokkal, közös projekteket indítva és közös célokat kitűzve. Az ajtó nyitva áll” – mondta.

A portál hozzátette, hogy a visegrádi államoknak az utóbbi időben számos konfliktusa volt az Európai Unióval, főleg a kötelező menekültkvóták kérdésében, és Jean-Claude Juncker október 18-ra vacsorára hívta meg a négy ország vezetőit, hogy ott igyekezzen csökkenteni a feszültségeket.

(Romania Insider)

Sokba lenne a kiskerláncok „magyarosítása”

A választások után a kormány ismét megpróbálja kitessékelni a külföldi tulajdonú kiskereskedelmi láncokat – írta a Magyar Nemzet. Orbán Viktor 2010-ben hozta szóba először ezt a célját, most állítólag a két diszkont, a Lidl és az Aldi lesz elsősorban célkeresztben. Nem lesz könnyű menet: a három hazai lánc közel nyolcszor annyi bolttal a hat multi bevételének hatvan százalékát érte el.

Ismét felröppent a hír, hogy a kormány szeretné „magyar kézben” tudni az élelmiszer-kereskedelem zömét bonyolító áruházláncokat, most a Magyar Nemzet idéz olyan forrást, amely szerint érkeztek olyan „jelzések”, hogy „gondolkodjanak el: jobb időben eladni az érdekeltségeiket, ha megkeresik őket”.

„Négy olyan terület létezik, ahol muszáj elérni, hogy a hazai tőke a nemzetközi fölé nőjön. Ezek a média, a bankok, az energia és a kiskereskedelmi hálózat. Hárommal megvagyunk, a negyedikbe beletörött a fogunk. Kénytelenek vagyunk ezért új ötleteken dolgozni. Sajnos a kereskedelmi hálózatok furfangosabbak nálunk. Még néhány év, és ezt a célt is teljesítjük” – mondta Orbán Viktor 2016. szeptemberében Lengyelországban.

Most tehát a 2018-as választások után a Fidesz ismét megkísérli a hazai tulajdon részarányát növelni a multik rovására. A lap úgy tudja, hogy a két német diszkont, a Lidl és az Aldi lesz a célpont. (A napokban – szintén sokadjára – a Tesco kapcsán a kormánysajtóban is hír keletkezett a kivonulásról, de ezt a cég azonnal tagadta.)

Ez logikus próbálkozás lenne abból a szempontból, hogy Orbán évekkel ezelőtt lényegében kiegyezett a hazai élelmiszer-ipar egyik legnagyobb szereplőjével, Csányi Sándorral, aki azóta újabb jelentős földterületeket szerzett (és hozzá az uniós területalapú támogatást), a korábbi üzlettárs, Simicska István kiszorításával párhuzamosan pedig a felívelő pályára állt Mészáros Lőrinc nagyágyúvá kezdi kinőni magát az agráriumban is. Az ő termékeik eladása során nyilván

jól jönne, ha a kiskereskedelemben is ezen érdekcsoport növelné bevételét.

A szándék azonban nem egyenlő a lehetőséggel. Az országban legnagyobb területen és legnagyobb számban megtalálható három lánc (Coop, CBA és Reál), valamint a külföldi tulajdonú szerveződések (Tesco, Spar, Auchan, Lidl, Aldi, Penny Market) adatait összevetve szembetűnő, hogy utóbbiak nyereségtermelő képessége lényegesen meghaladja a nagy hazaiakét.

A 2016-os rangsor alapján elmondható, hogy a hat külföldi lánc összesített bevétele (kerekítve) 2400 milliárd forint volt 1209 egységgel, a három magyar hálózat 9400 milliárd forintot forgalmazott 1475 bolttal. (Az egy üzletre jutó bevétel nem lenne reális adat, mert a CBA – a Príma nevű hálózattal együtt -, a Coop és a Reál rengeteg kis alapterületű egységet üzemeltet kistelepüléseken. Az összehasonlításra alkalmas mérőszám az egy hasznos négyzetméterre, illetve az egy alkalmazottra jutó árbevétel volna, de erről nincsenek hiteles adatok.) Vagyis közel nyolcszor annyi egység termelte meg a multik bevételének hatvan százalékát.

Ehhez még érdemes hozzátenni, hogy a Tesco és a Spar évek óta úgy növeli árbevételét dinamikusan, hogy egyre-másra nyitja a szupermarket alatti méretosztályba tartozó települési belterületi boltjait (Tesco Expressz és a benzinkutakon lévő Sparok), vagyis közelebb kerülnek a Coopok, Reálok jellemző méretéhez.

Ekkora külföldi láncok kiszorítása (akár csak részlegesen is)

sokezer-milliárd forintba kerülne, aminek kifizetése és a működtetés finanszírozása szinte megoldhatatlan lenne „nemzeti” magántőkéből

(és akkor a negatív külföldi visszhangról még nem is beszéltünk).

Ennél talán reálisabb lenne, ha csak a két – állítólagosan – célba vett német diszkonttal próbálkoznának. (Valószínű, hogy inkább érzelmi indokai vannak annak, hogy csak a Lidlre és az Aldira utaznának, az ugyanilyen modellt követő, szintén német Penny Market kimarad a szórásból; a hazai piac védelme kapcsán rendre az első kettőt szokás támadni.) Az Aldi és a Lidl 2016-ban 550 milliárd forint árbevételt ért el. Ez után kellene kifizetni – valószínűleg több évi forgalomra vetítve – a tetemes vételárat, majd a 284 üzletet átalakítani és átfesteni az új tulaj színeire.

Együtt: Orbán tovább harcol a CEU ellen

0

Az Együtt idézi a Közép-európai Egyetem közleményét, melyben azt írják, hogy a kormány és New York közötti tárgyalások sikere után megállapodtak a New York-i Bard College-dzsal, így a CEU oktatási tevékenységet végezhet a társult intézmény kampuszán az USA-ban. 

Ezzel megfelelnek az oktatási törvény márciusi módosításának, azaz a lex CEU-nak.

Az Együtt felfoghatatlannak tartja azt az ostoba háborút, amit Orbán Viktor művel még mindig a CEU ellen. Egy megbélyegző, kirekesztő, törvény helyett olyan megoldásra lenne szükség, amely az egyetem létét és szabadságát nem veszélyezteti.

Az oktatási törvény módosításával előírt feltételeknek már megfelel az egyetem, ezért éppen ideje, hogy kapituláljon a Fidesz-kormány, befejezze az alapvető európai értékeket szembeköpő háborúskodását, levegye a kezét a magyar felsőoktatásról, és tiszteletben tartsa annak autonómiáját.

Simicska plakátháborús mozgalma

0

A Független Hírügynökség információi szerint egyáltalán nem volt hirtelen felindulásból elkövetett kétségbeesett akció, hogy Simicska Lajos Veszprémben a G nap elhíresedett állítását írta az üres plakáthelyekre. Ez egy mozgalom kezdete.

Orbán legjobb barátjából legnagyobb ellenségévé vált üzletember ugyanis arra szólítja fel a lakosság bátrabb és írástudóbb részét, hogy a cége által üresen hagyott oszlopokra írja meg a véleményét. Valószínűleg nem ragaszkodik ahhoz, hogy a csak G naphoz kötődő jelzős szerkezetek szerepeljenek a kommentekben.

Fotó: Facebook

Már korábban megírtuk, hogy Simicska kiásta a csatabárdot, mert Veszprémben lefényképezték, hogy egy foltos zakóban áll egy hirdetőoszlop mellett, a hirdetőoszlopra festett szöveg pedig szó szerint megegyezik azzal, amit két és fél évvel ezelőtt, az emlékezetes G-napon mondott el a nagyvállalkozó, hadat üzenve ezzel valamikori barátjának és szövetségesének.

Tettének okára magyarázattal a 24.hu-nak szolgált, mégpedig tömören:

„Már két évvel ezelőtt megmondtam a véleményemet, most a plakátokon csak megerősítettem. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”

A milliárdos a nyár elején a Jobbikot támogató plakátok miatt konfrontálódott a kormányzattal. Akkor a parlamenti fideszes többség egy gyors törvénymódosítással megtiltotta, hogy a köztéri reklámfelületeken a kampányidőszakon kívül politikai tartalmú üzeneteket jelentessenek meg a pártok és a szervezetek. A hatályba lépett tiltás nyomán az elmúlt napokban a kormányhivatalok munkatársai a rendőrség segítségével számos településen el is távolították többek között azokat a plakátokat is, amelyek Orbán Viktort és Rogán Antalt gengszterezték.

MoMa: Elérkezett hozzánk a fasizmus második szakasza

0

Amikor a kormány már nem egyszerűen gerjeszti az idegengyűlöletet, hanem büszkén visszaigazolja és támogatja a megvadult csőcselék törvénytelen cselekedeteit. Van-e még lejjebb?

Orbán Viktor kormánya lerántotta magáról az utolsó leplet: nemcsak megtűri az általa fűtött gyűlölet uralmát, hanem kifejezetten támogatja azt. Ez maga a fasizmus, mégpedig a javából.

Bűnpártolóvá, bűntények támogatójává süllyedt a kormány, önmaga is csőcselékké silányult.

Nem kis teljesítmény huszonhét évvel a rendszerváltás után.

Ha semmi nem volt idáig, ami ébresztőt fújt, ennek a gyalázatnak végre annak kell lennie.

Erdő Péter elmenekült a kérdés elől. Az egyházak hallgatnak.

Hová süllyed Magyarország?

Mindig mondtam, most újra mondom, hogy az Orbán-rendszer nem elsősorban azért tarthatatlan, mert gazdaságilag leszakadást hozott ránk, mert társadalmunkat szétszakítja, szaporítja a szegényeket, külpolitikai elszigeteltségbe taszította az országot, hanem elsősorban azért, mert kulturálisan és erkölcsileg megbukott. Gonoszsága és aljassága nem ismer határt. Ennek kára évszázadokig velünk marad.

Az a rendszer, amely lábbal tiporja a jogrendet és az emberi méltóságot, nem méltó Magyarországhoz.

Ha megtartjuk jövőre, akkor azonosulunk vele.

Fel kell ellene lépni minden eszközzel.

Azonnal és megalkuvás nélkül – áll a Modern Magyarország Mozgalom közleményében, amelyet Bokros Lajos elnök írt alá.

Simicska kiásta a csatabárdot

Egy héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy a háborúnak vége, Simicska Lajos visszavonulót fújt, és maradék seregeinek megóvása érdekében berekeszti a csatát Orbán ellen. A legújabb történések azonban nem ebbe az irányba mutatnak.

Ma reggel Veszprémben fényképezték le Orbán Viktor egykori barátját, kollégiumi szobatársát, aki ráadásul nemcsak üzlettársa volt a jelenlegi miniszterelnöknek, de a Fidesz elválaszthatatlan része és minden titkok tudója is egyben.

A képen Simicska Lajos egy foltos zakóban áll egy hirdetőoszlop mellett, a hirdetőoszlopra festett szöveg szó szerint megegyezik azzal, amit két és fél évvel ezelőtt, az emlékezetes G-napon mondott el a nagyvállalkozó, hadat üzenve ezzel valamikori barátjának és szövetségesének.

Fotó: Facebook

Ez a fotó rövid története, ám ami mögötte van, az nem csupán érdekes, de elgondolkodtató is egyben. A Simicskát személyesen ismerők egy pillanatra sem hitték, hogy Orbán volt barátja feladta volna a harcot, s bár seregei érzékeny veszteségeket szenvedtek – meg kellett válnia a Metropoltól, és zászlóshajója, a Közgép is meglehetősen rossz éveket zárt – úgy tűnik, nem végleg fújt visszavonulót.

A helyzet azért is érdekes, mert

Simicska Lajos szinte mindent tud Orbán Viktorról.

Igaz, ez fordítva is érvényes, tehát kölcsönösen lehet félni valójuk egymástól, ám valószínűsíthető, hogy jelen helyzetben Orbánnak van több vesztenivalója. Ő ugyanis miniszterelnök, a Fidesz vezetője, számára a legkisebb kudarc, csatavesztés, de még egy, a képen látható fricska is felnagyítódik.

Nem beszélve arról, hogy a Fidesz által alkalmazott – és az ő szempontjukból nagyon jól bevált- politikai és gazdasági stratégiát annak idején Simicska dolgozta ki. Ő volt a Fideszben az „éceszgéber”, ő találta ki, hogyan lehet ügyesnek lenni, és trükkösen, a törvényeken belül maradni. (Ha pedig nem lehet, akkor a törvényeket a Fidesz elvárásaihoz és érdekeihez igazítani.) Orbánnak tehát okkal van félnivalója Simicskától, és ez akkor is igaz, ha utóbbi csak úgy tud érzékelhető kárt okozni egykori barátjának, ha valamennyire magát is bemártja.

S bár ebben a most kiújulni látszó háborúban a miniszterelnök erősebbnek látszik, Simicskát nem olyannak ismerik, aki meggondolatlanul, hebehurgyán cselekszik.

Hiába tudják róla a hozzá közelállók, hogy indulatos ember, mégsem valószínű, hogy a legújabb, öt hirdetőoszlop erejéig érvényes „plakátkampánya” hirtelen felindulásból ered. Nem kizárt, hogy egy alaposan végig gondolt, immár döntő – vagy döntőnek szánt – ütközet előszele a hirdetőoszlopra festett felirat.

Hamarosan okosabbak leszünk. Vagy nem.

Simicska ismét nekidőlt Orbánnak

0

A Helyi Válasz Facebook oldalán jelent meg az itt látható fotó. A képen Simicska Lajos áll egy  általa feliratozott plakát mellett.

A szöveg ugyanaz, mint amit két és fél évvel ezelőtt már elmondott egy újságírónak. A felirat szövegét nem ismételjük meg, mi mértékadó, független portál vagyunk, olvassa el mindenki és gondoljon, amit akar.

Simicska Lajos öt plakátot „rongált meg” a képen látható módon, épp az utolsónál tartott, amikor megjelentek a rendőrök és igazoltatták. Hogy a plakáton lévő folt micsoda és honnan ered, azt nem sikerült kiderítenünk, mint ahogyan egyelőre az is rejtély, hogy Simicska Lajos zakója mitől piszkos. Van egy sejtésünk, miszerint a nagyvállalkozó nem szokott ennyire foltos zakóban megjelenni.

Emlékezetes, hogy Simicska Lajos egy héttel ezelőtt közleményt adott ki, melyben azt írta, hogy cégei vagyonának biztonsága érdekében egyelőre tartózkodik politikai és közéleti megrendelések teljesítésétől. Úgy tűnt, hogy Simicska visszavonulót fújt az Orbán elleni háborúban. ám minden jel szerint vége a tűzszünetnek.

Simicska saját kezűleg firkálta tele ezekkel a feliratokkal a saját plakáthelyeit. Hogy az igazoltatásnak lesz-e következménye, jelenleg nem tudni. Tény, hogy Sinmicska a saját plakáthelyeit „rongálta meg””, feljelentést tehát csak ő maga tehetne saját maga ellen.

Ha lesznek új fejlemények, azokról haladéktalanul beszámolunk.

Ki veri szét Budapestet ősszel? – 17. Fidesz: Az utcai politizálásnak van létjogosultsága

Október 17-én, alig egy héttel október 23-a előtt a rendőrség sikertelenül próbálta rávenni a Fideszt, hogy ne az Astoriánál tartsa ünnepi megemlékezését. Közben folytatódtak a nagygyűlések a Kossuth téren, ahol a Fidesz szónokai beszéltek az összegyűlt, jórészt ott táborozó tömeghez.

A Független Hírügynökség egykori beszámolói és tudósításai alapján folytatjuk az 2006-os őszi eseményeket bemutató sorozatunkat. A Független Hírügynökség eredeti, szó szerinti szövegei dőlt betűkkel olvashatók.

Fidesz: morális és politikai válsághelyzet

Az Astoriánál tartja október 23-i ünnepi megemlékezését a Fidesz – erről döntött a párt elnöksége. A rendezvény 16 órakor kezdődik,

a főszónok Orbán Viktor, a Fidesz elnöke lesz.

A párt elnöksége arról is határozott, hogy október 21-ére, szombatra összehívják a párt országos választmányát, ahol a kialakult a morális és politikai válsághelyzetet elemzik.

A saját rendezvényén kívül minden olyan 56-os megemlékezésen képviselteti magát a Fidesz, amelyen a köztársasági elnök mond beszédet, továbbra is tartják azonban ahhoz magukat, hogy sehol nem lesznek jelen, ahol a kormányfő felszólal. Az, hogy október 23-án, az Astoriánál Orbán Viktoron kívül még kik mondanak beszédet, egyelőre nem lehet tudni, de a Fidesz mindenképpen szeretné, ha egy 56-os is lenne szónokok között – mondta Szijjártó Péter, a párt szóvivője az elnökségi ülést követő sajtótájékoztatón.

Egyelőre még azt sem lehet tudni, hogy meddig tartja majd nagygyűléseit a Fidesz a Kossuth téren, erről a napokban születik döntés, amit majd a Kossuth téren jelentenek be

Martonyi, Mészöly és Rogán a Kossuth téren

A demokrácia lényege a részvétel, tehát az utcai politizálásnak van létjogosultsága, mert kötelességünk a véleményünket elmondani – mondta több ezres tömeg előtt Martonyi János, Magyar Polgári Együttműködés elnöke a Kossuth téren. – Ezért fontos, hogy a téren a demonstrálók kitartsanak – tette hozzá.

Ne a politika menjen ki az utcáról, hanem az utcai beszéd a politikából – fogalmazott az Orbán kormány egykori külügyminisztere.

Martonyi János szerint az teszi ingerültté és agresszívvé a kormányt, hogy rájöttek, immár kisebbségben vannak.

Martonyi János elmondta, hogy az elmúlt napokban nem volt az országban, de úgy látta, hogy a Kossuth téren az emberek jól érzik magukat, senki nem fél, mindenki nyugodt, erős és vidám. A kormány hazugságai révén rosszabb lett Magyarország megítélése a világban. A kormány hazudott az ország helyzetéről, eredményeiről.

Véleménye szerint, ha olyan sikeres az ország, amilyennek a hatalmon lévők mondják, akkor nem lennének a téren az emberek, és nem került volna Magyarország az elmúlt 17 év legnagyobb erkölcsi és politikai válságába. A szánalmas hazudozás folyik tovább, és ami még ennél is rosszabb, a kormány kiterjesztette hazugságait az elmúlt 17 évre. Ennek lejárt az ideje, változtatni kell a jelen helyzeten – tette hozzá.

Martonyi János beszéde után a Kossuth téri tüntetők elénekelték a magyar, illetve a székely himnuszt. Szerdán Mészöly Kálmán és Raksányi Gellért, a nemzet színésze mond beszédet a Kossuth téren, a főszónok pedig Rogán Antal, az V. kerület polgármestere lesz.

Orbán felszólalt a parlamentben

Nyár óta először szólalt fel a a parlamentben Orbán Viktor a Fidesz elnöke a 2005 évi költségvetés zárszámadási vitájában. Szerinte a válsághelyzet miatt jogi, politikai és pénzügyi felelősségre vonásra is szükség van. Veres János pénzügyminiszter válaszában azzal vádolta Orbánt, hogy csúsztat.

Orbán Viktor kora este szólalt fel a parlamentben, miközben a Kossuth téren épp Martonyi János volt külügyminiszter beszélt. A pártelnök beszédében összefüggésbe hozta a miniszterelnök balatonőszödi beszédét és a 2005-ös költségvetés zárszámadásának vitájával: szerinte tavaly egész évben szervezetten félrevezették és megtévesztették az országot, így péládul meghamisították a gazdaság adatait is. Orbán hangsúlyozta, hogy a kormány végig tudott a gazdaság mára nyilvánvalóvá vált csődközeli helyzetéről.

Orbán szerint akkora a baj, hogy válságkezelő tervre van szükség.

Veres János pénzügyminiszter válaszában közölte: szerint Orbán csúsztat, mikor az őszödi beszéd részeivel próbálja alátámasztani igazát. A szakminiszter szerint a kormány nem követett el költségvetési csalást és szerinte nagyon nehéz megállapítani, hogy mikor, kik pontosan milyen adatokat ismertek.

A sorozat néhány korábbi cikke itt olvasható.

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-3-politikusok-beszallnak-buliba/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet-4-hegyekbe-hordani-hazugsagot/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-6-permanens-forradalom-kossuth-teren/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-7-kossuth-teri-helyzet-fokozodik/

Ez volt ma – 2017. október 1.

0

Ahogy arra számítani lehetett, igen feszült légkörben zajlott a függetlenségről szóló népszavazás Katalóniában, ahol a nap folyamán annak ellenére is folyamatos volt a voksolás, hogy a Spanyolország többi részéből odavezényelt karhatalom megpróbálta megakadályozni azt. Többszázan megsérültek az összecsapásokban. Halálos késeléses merénylet volt Franciaországban. Idehaza az ellenzéki pártok szállították a híreket: a Jobbik a CÖF-támogatásról közölt új információkat, az LMP Polt Péter legfőbb ügyész visszahívását követelte, a DK pedig plakátkampány indítását jelentette be.  

 

Katalán népszavazás

Függetlenségi nagygyűlés

Több mint hétszázan megsebesültek a nap folyamán Katalóniában a függetlenségi népszavazáson résztvevők és az oda vezényelt spanyol rendvédelmi erők összecsapásaiban.

A katalán hatóságok szerint a szavazásra jogosultaknak több mint a fele leadta a voksát. Megfigyelők szerint elsöprő többségben lesznek az „igen” szavazatok, de ennek az is az oka, hogy az ellene szavazók nem is mentek el, erre buzdították őket a spanyol hatóságok is, amelyek érvénytelennek és alkotmányellenesnek tartják a referendumot.

A madridi kabinet minden eszközzel meg akarja akadályozni a referandumot, a spanyol erők erőszakot alkalmaztak – közölte Carlos Puigdemont katalán kormányfő, aki egy szavazóhelyiségben adott sajtónyilatkozatot azt követően, hogy leadta a voksát.

A madridi kormány keményen kiállt a népszavazás ellen, a kormányfő-helyettes közölte, ami Katalóniában folyik az nem népszavazás. Soraya Saenz Santamaria megvédte a rendvédelmi erőket, mondván: a törvényességet, a demokráciát és a rendet igyekeznek védeni, és igy szállnak szembe a katalán kormányzat felelőtlenségével.

A szavazóhelyiségekben tumultuózus jelenetek alakultak ki, a rendőrségnek a szavazás megkezdése előtt sikerült bezárnia nagyon sokat, az urnanyitás után pedig többet igyekezett megszállni. A fegyveres erők megpróbálták megakadályozni a szavazni kívánók bejutását, s ez kiszorítósdihoz, fizikai kontaktushoz, esetenként erőszakhoz is vezetett. Voltak összetűzések, s egyes helyeken barikádokat emeltek az elszánt szavazók. A spanyol rendőrség gumilövedékeket is bevetett.

A katalán hatóságok tudatták, hogy bárki, aki szerepel a választójogi névjegyzékben, bármelyik nyitva lévő szavazóhelyiségben voksolhat, sőt, az utólag, postán vagy elektronikusan leadott voksok is számítanak – ígérték.

A függetlenségi népszavazás hátteréről itt olvashatnak.

Részleteket itt találnak.

Halálos merénylet Marseille-ben

Két nő az életét veszítette egy késes támadásban Marseille Saint Char pályaudvarán. Az elkövető „Allah Akbar” kiáltással követte el a támadást. A merénylő – akit a rendőrség lelőtt – megbilincselése után veszítette életét. Az egyik áldozatnak a torkát vágta el, a másik áldozatot pedig a testén ért halálos késszúrás. A vasúti forgalmat leállították, a rendőrség arra kérte az embereket, hogy ne menjenek a pályaudvar közelébe – jelentette a BBC.

Bajba kerülhet a CÖF

Fotó: Wikimedia

Napokon belül ki fog derülni, hogy milyen kérvény alapján, milyen körülmények között, milyen elszámolással született meg a döntés, amellyel az állami tulajdonban lévő MVM Zrt. 508 millió forint támogatást biztosított tavaly év végén a Civil Összefogás Fórumnak, pontosabban alapítványának – közölte Szávay István, a Jobbik parlamenti képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus ugyanis megkapta Péterfi Attilának, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének az állásfoglalását arról, hogy az MVM jogtalanul tagadta meg az adatok és dokumentumok kiadását. A biztos állásfoglalásának az indoklásában a többi között azt is kifejtette, hogy miután az MVM közpénzt kezel, ezért a CÖF-támogatással kapcsolatban kikért információk – mind az Infotörvény, mind pedig az Alaptörvény szerint – közérdekű adatnak számítanak. A CÖF évek óta sok pénzt felemésztő kormány- és Fidesz-párti propagandát folytat idehaza és külföldön (plakátkampány, brüsszeli tüntetés, hazai tüntetések, stb.), s a Jobbik annak szeretett volna utánajárni, hogy mindezt miből teszi. Így derül fény az MVM-es támogatásra, ám annak részleteit nem voltak hajlandók kiadni. Most 15 napon belül azt is meg kell tenniük.

DK: „Orbán vagy Európa?”

Forrás: DK

Ezt a kérdést teszi fel országszerte több mint 500 plakáthelyen a Demokratikus Koalíció. A 17 millió forintba kerülő kampányt nem a párt és nem is magyar költségvetési szerv, hanem az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának DK-s delegációja finanszírozza. Ezért – közölte Molnár Csaba budapesti sajtótájékoztatóján –  arra nem vonatkozik a plakáttörvény, így bejelentést sem tettek. „Aki Orbánt választja, az a kivándorlás pártján van, aki Európát választja, az az Európai bérek mellett van, hogy ne kelljen kivándorolni az országból” – a gyakorlatban ez a választás, és ezért indították a kampányt közösen – hangoztatta a párt alelnöke.

LMP: Vissza kell hívni Polt Pétert!

Polt Péter Orbán Viktorral egy futball meccsen.

Polt Péter legfőbb ügyész vagy eltussol ügyeket, és így büntetőjogi felelőssége van, amellyel a 2018-as rendszerváltást követően a független igazságszolgáltatás felé kell elszámolnia, vagy teljesen alkalmatlan a feladatának ellátásra. A Fidesznek bármelyik verzió esetén vissza kell hívnia pozíciójából a legfőbb ügyészt – szögezi le az LMP közleménye, amely emlékeztet arra, hogy Polt Péter parlamenti beszámolója szerint két év alatt 6 százalékkal nőtt a hivatali vesztegetések száma. A közel ezer bűncselekmény is jelzi, a Fidesz rendszerét teljesen átszövi a korrupció – állítja a párt.

 

 

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!