Kezdőlap Címkék Orbán

Címke: orbán

Orbán hadai megszállják a médiát

0

Orbán Viktor Tusványoson belengette, hogy a következő időszakban a sajtó megregulázása lesz a fő feladat. Lejárató kampányt folytatnak a Fideszhez nem lojális, kritikus szellemű újságírókkal szemben, és ezzel párhuzamosan tovább folyik a vidéki sajtó elfoglalása.

A magyarországi médiahelyzet visszásságait külföldön is nyomon követik.
Orbán teljes ellenőrzést akar szerezni a regionális média felett – ezzel a címmel jelent meg tudósítás a Die Presse című osztrák lap pénteki számában.

A lap budapesti tudósítója, Boris Kálnoky arról ír, hogy a Cipruson bejegyzett Media Development Management Kft. (MDM), amely közvetve Heinrich Pecina osztrák üzletember tulajdona, megvásárolta az ország “utolsó három, kormánytól független regionális újságját”.

Pecina volt az, aki tavaly eladta a Mediaworks céghez tartozó magyar regionális médiacsomagot egy olyan cégnek, melynek tulajdonosa Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor miniszterelnök közeli bizalmasa. Előzőleg azonban

hagyta, hogy bezárják a médiacsoport “zászlóshajóját”, a legnagyobb kormánykritikus lapot, a Népszabadságot.

Budapesten már azt találgatják, nem az lesz-e az újabb ügylet következménye, hogy az együtt napi százezres példányszámban megjelenő, magyar viszonylatban jövedelmező lapokat majd egy kormányközeli oligarchának adják tovább.

“A magyar ellenzéki újság, a Népszabadság tavalyi bezárása szimbóluma lett a kormánytól független média gyengülésének”

– írja Kálnoky, aki szerint a kormány stratégiája világos: Magyarország regionális médiumait “időben”, a 2018-as választások előtt, “lehetőleg teljesen egy kézbe kell venni”.

Magyarországon az utóbbi években jelentősen zsugorodott a média sokszínűsége,

legalábbis a nyomtatott sajtótermékek piacán, de a digitális médiában is észrevehetők olyan törekvések, hogy a legnagyobb online portálok kormányhoz közeli kezekbe kerüljenek – állapítja meg cikkében a Die Presse tudósítója.

Juncker nem szeretné elveszíteni Magyarországot

0

Nyári szabadsága előtt a Politico című brüsszeli portálnak nyilatkozott az EU Bizottságának elnöke.

Jean-Claude Juncker elmondta: kész a harcra Amerikával szemben az orosz szankciók miatt. Ezek ugyanis európai érdekeket is érintenek. Amerikának nem szabadna ilyen szankciókat bevezetnie Oroszországgal szemben anélkül, hogy előzetesen konzultált volna az unióval!- hangsúlyozta Jean-Claude Juncker. Trumpon nyíltan gúnyolódott mondván nem tud rendet tartani saját csapatában a Fehér Házban. Utalt arra, hogy az új kommunikációs igazgató csak tíz napig élvezte főnöke bizalmát. Juncker a reményét fejezte ki, hogy Trump a jövőben nem buzdít senkit az unió elhagyására úgy ahogy ez Nagy Britannia esetében történt. A nyugat balkáni államoknak fontos az európai perspektíva- hangsúlyozta Juncker, aki nem titkolta: egyelőre nem híve annak, hogy ezek az országok be is kerüljenek az EU-ba.

A renitens közép-kelet-európai államok között Juncker határozottan különbséget tett: a magyar vezetőkkel jó kapcsolatot ápol, míg a lengyelekkel nem. Lengyelország ellen az EU Bizottsága javasolta a hetes cikkely alkalmazását a jogi reformok miatt. Magyarország jelezte: nem szavazza meg ezt a szankciót Varsóval szemben. Orbán Viktorral rendszeresen találkozom, bár nem minden ilyen találkozóról számol be a sajtó.

Nem szeretném elveszíteni Magyarországot!- mondta a luxemburgi politikus, aki Ausztriában tölti szabadságát. Orhan Pamuk Nobel díjas török írót olvassa majd elsősorban, mert szeretné jobban megérteni Törökországot, mellyel az EU-nak kissé viharosak voltak a kapcsolatai az utóbbi időben…

A veszélyes kapcsolat

0

A menekültkvóták és a lengyelországi igazságügyi reformok miatti viszály az EU-val megmutatta, hogy Budapest és Varsó összetart. Ez a szövetség azonban Lengyelország számára veszélyes lehet, mert Orbán pragmatikus, és hátba támadhatja a lengyel kormányt – állapította meg a liberális amerikai portál, a Huffington Post német kiadása.

A cikk felidéz egy 2016 elején Kaczyński és Orbán között lezajlott találkozót, amelyen egyebek mellett arról volt szó, hogy hogyan lehet megvalósítani a demokráciaellenes állami reformokat az EU akarata ellenére. Most úgy tűnik, a két ország éppen ezt puhatolja ki. A „történelmi szövetség” (Orbán) az EU Bizottságát gyengíteni, és a nemzetállamok szerepét erősíteni akarja. Emellett mindkét ország viszályban áll az unióval a menekültek ügyében.

A Varsó-Budapest tengely nyomást gyakorol az EU-ra, de kérdés, hogy meddig tudja ezt megtenni. A szakemberek ugyanis kételkednek Orbán megbízhatóságában: a magyar miniszterelnök veszélyessé válhat Lengyelország számára – írta a portál. Varsó a politikai rendszer átépítésében Orbánt tekinti példaképének. Lengyelország egyelőre bizonyos lehet Budapest támogatásában: Orbán kifejtette, hogy Budapest szolidáris Varsóval, és amennyiben az EU meg akarja vonni Lengyelország szavazati jogát, azt meg fogja akadályozni. Más szóval: Lengyelország és Magyarország új politikai tömböt alkot az EU-ban.

A portál által kérdezett politológusok, köztük a lengyel-magyar származású Dominik Héjj elmondták: szinte hetente vannak miniszteri szintű kétoldalú találkozók, valamint – részben nem hivatalos – összejövetelek a két kormányzó párt között.

Persze nem száz százalékos az egyezés, de a PiS elképzelései hasonlóak a Fidesz elképzeléseihez. Magyarország megmutatta Lengyelországnak, hogy a belpolitika terén azt tehet, amit csak akar. Semmi nem történt, legfeljebb lehűltek a Brüsszelhez fűződő kapcsolatok. [….]

Közben azonban az EU tanult a hibáiból, ezt mutatja a Varsóval szembeni határozott fellépés” – mondta. Emellett Héjj arra is felhívta a figyelmet, hogy Orbán sokkal pragmatikusabban jár el, mint a „kiszámíthatatlan” Kaczyński. Ha a magyar miniszterelnöknek Lengyelország és az uniós támogatások között kellene választania, a politológus szerint bizonyosan a pénzt választaná.

Hasonló véleményt fejtett ki egy további szakértő is: a varsói kormány számára természetesen Magyarország a legközelebb álló partner, de magyar részről ez inkább pragmatikus szövetség, „Orbán fél a szankcióktól”, és ezért a szövetség egyáltalán nem szilárd. Az illető emlékeztetett arra, hogy Magyarország megszavazta Donald Tusk, Kaczyński fő riválisának második elnöki mandátumát az Európa Tanács élén.

„Magyarország esetében soha nem lehet tudni, hogy milyen nagy a Bizottság vagy Németország befolyása.” 

Így a magyar-lengyel szövetségnek hamarabb vége lehet, mint ahogyan most tűnik, és Budapest nélkül Varsó megérezné problematikus reformjai következményeit, amelyek tovább gyengítenék pozícióját Európában.

Ráadásul az Európa-politika mindkét kormány esetében „a belpolitika túsza”, de a lakosság többsége ennek ellenére támogatja az európai integrációt és országa uniós tagságát – különösen Lengyelországban, ahol a civil társadalom sokkal erősebb, mint Magyarországon, és a lakosság nyomása ugyancsak véget vethet Orbán és Kaczyński szövetségének – írta a portál.

 

Válasz a Vajdaságból Orbán Viktornak:

0

 

Tisztelt honfitársam! Tisztelt Honfitársam! Tisztelt Orbán Viktor!

Remélem, nem lepődik meg a megszólításon, hiszen megint levelet hozott a postás. Ön írta nekem.  Ismét szüksége van rám. Az első megkeresése óta egy év sem telt el, akkor ÍGY válaszoltam.

Rögtön a levele elején tudatja, hogy már hét éve a magyar nemzet részévé váltam hivatalosan is. Ez nem csak gesztus, egy megkésett jóvátétel, hanem egy mindennapi cselekvés, hogy közösen alakíthassuk a sorsunkat.

Ön már alakította az enyém azzal a cselekedetével, hogy Vučić mellé állt áprilisban a szerbiai elnökválasztáson. Tudom én, hogy a délvidéki magyarok miatt pusziszkodnak. Ez a mi érdekünkben történik, hogy ne bántsanak bennünket, hogy nekünk jó legyen. Hogy megőrizzük a belpolitikai stabilitásunkat. Hogy a magyar közösség érvényesítse érdekeit. Blablabla.

Nem hiszem, hogy nem ismeri az elnökünket. Elég régóta politizálnak mindketten. Ismernie kellene még abból az időből, amikor nekünk szendvicseket kínáltak, hogy kitartsunk a magyar határig. Meg az 1999-es tájékoztatási miniszteri hazugságairól. Akkor haltak meg a belgrádi televízióban az újságírók, mert nem szóltak nekik, hogy bombázzák az épületet. Meg már akkor hozott egy törvényt, ezzel befellegzett a sajtószabadságnak. Mindent megtett, hogy az ellenzéki sajtót ellehetetlenítse. Ezt most is folytatja. A róka csak a szőrét változtatja, de nem a természetét.

Tudjuk mindketten, hogy a Szerb Radikális párt, melyben Vučić is politizált, magyarellenes volt. Ezért is döbbentem meg, amikor megláttam a választási szórólapokon a „mesterhármast”. A Vučić-Pásztor-Orbán triót. Majdnem olyan vicces, mint amikor Sláger Tibó és Bunyós Pityu együtt vigad Fásy Ádámmal.   Nem is tudom, van-e ilyen a világon, hogy egy kampányban az elnökjelölt szórólapján egy másik ország miniszterelnöke is látható… Mellette meg ott a szöveg:  „A mi jelöltünk Szerbia össz lakosának elnöke lesz.”  Bár ne lett volna… Az, hogy Szijjártó szerbül beszélt a belgrádi kampányrendezvényen dicséretes, de nem értem, hogy minek kellett? Mocskos dolog a politika. Mocskos volt a kampány is. Ön is részt vett benne.

Azután ahogy illik, gratulált Vučićnak az elnökválasztáson elért magabiztos győzelméhez. Lehet, hogy csak nekem, aki itt élek tűntek undorítónak nyálas szavai. „Meggyőződésem, hogy a tegnapi kimagasló eredmény kormányfőként végzett munkájának egyértelmű elismerése. Az Ön vezetése alatt Szerbia a regionális stabilitás meghatározó szereplőjévé vált, és jelentős lépéseket tett az európai uniós tagság megszerzése felé, amelyhez hazánk továbbra is biztosítja a folyamatos politikai és szakmai támogatást.” Azután eljött személyesen is gratulálni a beiktatásakor. Ez az igazi barátság! Meg egy korábbi nyilatkozatában csupaszív, érző embernek nevezte kedves Ácót. Itt most két (vagy több) sor cifra káromkodás következik…

Egyik hazámban is, meg a másik hazámban is sakk matt helyzet van. Nincs ellenfelük sem Önnek, sem Vučićnak. A hatalomhoz közel állók gazdagodnak itt is, ott is. Nekem egyikük sem beszéljen a demokráciáról, a sajtószabadságról. Beszéljünk inkább a megalázásokról, az iskolák megszüntetéséről, a kilátástalanságról, a munkanélküliségről, a fizetések csökkentéséről, a kizsákmányolásról, az elvándorlásról…

Én nem kértem, hogy így álljon ki mellettem. Szándékosan vagy nem szándékosan, de rosszat tett nekünk. Tudom, hogy többször nyilatkozta, hogy milyen fontos a gazdasági, oktatási és kulturális fejlődésünk itt a Délvidéken, és hogy Magyarország és Szerbia együttműködése folyamatosan felfelé ível, de akkor is… Mit ígér nekünk itt a jövő? Semmi jót. Már régen beborult.

Biztosan köszönik azok a vajdasági magyar emberek, akiknek jutott az 50 milliárdos gazdaságfejlesztési csomagból. Biztosan jó helyre került az ebből befolyt adó is a szerb kasszában. Köszönjük a beiskolázási segélyt is.

Mit vár tőlem? A magyar állampolgártól? Azt írja, hogy cselekedjek. Szavazzak. Számít rám. Az anyaországiak szidnak, mint a bokrot, hogy mi beleszólásom van nekem az ottani politikai helyzetbe, az ő jövőjükbe, mikor nem is élek ott, nincs is valódi rálátásom a dolgokra… Ez nem úgy működik, hogy úgy üzletelünk az állampolgársággal, mint a piacon a kofák a krumplival. Köszönöm minden magyar politikai pártnak, aki megszavazta az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló törvényt. Köszönöm, hogy Magyarország miniszterelnöke megtisztel a bizalmával. Felnőtt vagyok, tudok dönteni. Megkérhetném, hogy nekem a jövőben ne küldjön levelet? Az adófizetők pénzét hasznosabb dolgokra is fordíthatja.

Tisztelettel:

Egri Emma, valahonnan a Vajdaságból

Tusványosi tömegpszichózis

0

Most az új jelszó: “Európai védelmet akarunk a kisebbségi jogainknak”! Csakhogy közben az RMDSz-kiskirályok Semjén és Balog mellett grasszálnak, s főként Orbán záptojás szagú illiberális, már alternatív tényekre sem alapozott haknijának csápolnak, hogy t.i. Brüsszel az “inkvizítor”. Pedig előbb-utóbb dönteni kell ügyünket aprópénzre váltó, sőt eláruló vezéreinknek is, a kettő együtt nem fog menni, egészen biztosan, nem!

Történt egy incidens, sajnálatos és az összes résztvevő szempontjából kínos, illetve szégyenletes, de érdemes azt a napirendről levenni, mert lényeget takar el, elvonja a figyelmet a tusványosi mainstream politikai diskurzusokról, amelyek pedig botrányosak és elfogadhatatlanok voltak, mint már szokás szerint. Az önbíráskodó fiatalembert, aki minden jogalap nélkül járt el a tiltakozni készülő magányos hölggyel szemben, testi sértésért kell följelenteni és megbüntetni. És újra kifejezni, hogy minden megrendezett körülmény ellenére, nem beszélve a demokratikus politizálás elvei szerint eljárva, ami a polgári engedetlenséget is eszközei közt tudja, nemhogy az egyszerű, akár füttyszóval kifejezett, véleménynyilvánítás szabad, hanem ettől radikálisabb föllépés is megengedett.

Nem Orbán and Co. lennének az elsők, akiket paradicsom és záptojás hullás fogad, nem igaz? (A gyűlölködve véleményt nyilvánítókat és a szakszerűtlenül eljáró biztonságit, csak morális felelősség terheli, de az csak akkor lehet hatásos, ha ők maguk is megértik, vagy legalább átérzik tetteik jelentését, elfogult és aránytalan föllépésük erkölcsileg elítélendő volt, viszont sejtem, hogy őszinte megbánásra nincs mód esetükben). Lassan a Tusnádon tiltakozni készülő hölgyet ért inzultus médiajelenléte és a körülötte zajló vita, fölülírja a „vezér” diskurzusát is, (ez lehet szándékolt politikai manipuláció is, hogy eltereljék a figyelmet Balog botrányos fölvetéséről, és Orbán újabb diagnózisáról és programjáról, mely még a saját híveknek is egyre inkább tehertétel: olyan alternatív valóságról szól, mely kívül került a józan értelmezhetőség, és a még követhetőség körén, különösen itt, Erdélyben. Orbán politikai kommunikációjának alapsémája a botrányos, a meghökkentő kijelentések – sok szép példájával találkozunk, ha a tusványosi dzsemborikon elhangzott botránykeltő kijelentéseit áttekintjük – olyasmit mondani, amitől másokban megáll a lélegzet, ami követhetetlen /lásd még Farage és Trump hasonlóan hatásvadász és inkonzisztens, minden esetre botrányos kijelentéseit/) – viszont a maga során az ilyenfajta diskurzus nagyon is vulnerábilis.

No, nem a józan ész, a megfontolt és megalapozott, helyesen kontextualizált racionális érvek, a tényekre való logikus utalásokból épülő diskurzusok számára, hanem a szintén botrányos, a rendkívüli, a polgárpukkasztó, a hatalom kontrollmechanizmusai által megfoghatatlan haknizás, a civil kurázsi megnyilvánulásaival szemben az. Egy viszonylag kis méretű utcai megmozdulás az internetadó ellen, kockásinges tanári tiltakozás, aláírásgyűjtés, hétvégi nyitvatartásért, vagy olimpia-rendezés ellen, stb., megingatja és meghátrálásra készteti a „rendszert”, ami pedig mégiscsak a dzsembori csúcspontja és kellően botrányos is volt, hogy több figyelmet kapjon. Viszont, és megítélésem szerint, az orbáni diskurzus és egész rendszer gyöngeségét, és bizonytalanságát kiválóan jelzi, hogy egy magányosan, és csak szándék szerint tiltakozó személy, egy csapásra megbonthatja a „rendet”, és eltérítheti a figyelmet a nagy orbáni attrakcióról, defenzívába szorítja a nagyarcú politikusokat. Ennyit arról, hogy mennyire fanatikusan szeretik a „székely” és nem székely tömegek (és kár itt etnicizálni a dolgot, mert ami történt, és ahogy történt, az az arctalan és „kívülről vezérelt, magányos tömegekkel” bárhol a világon hasonlóan történik – hogy egy klasszikus szociológiai elméletre utaljak), a vezérlő tábornokot.

Ami történt az, valóban a gonosz hétköznapi megnyilvánulása, amire figyelmeztetni kell akárhányszor, de amit nem változtatnak meg sem sopánkodások sem ördögöknek falra való föstése: politikai kultúrát kialakítani, és főként átalakítani fáradságos és gyakran hálátlan dolog, állandó feladat. És amennyire nem képesek tematizálni az elfogult, a mindenféle „királyi” (értsd kiszolgáltatott és klienteláris) médiák a történteket, ez a NER „márványszilárdságának” a fokmérője lehet. És ez, véleményem szerint, bizakodásra ad okot, mégsem lesz teljes elhajlás a demokratikus elvektől és politikai berendezkedéstől, vagy legalábbis, ahogy az elhíresült mondás szól: not yet. Hogy ezt megmutatta (szenvedés, szerencsére még elviselhető fájdalom és nyilvános megalázás kockáztatása mellett) dicséret illeti az inzultált hölgyet, tette több lett, mint magánakció (a képhez tartozik, hogy előzetesen megpróbált társakat szerezni a fb-n, de nem sikerült, ezért indult egyedül tiltakozni), a jelzett gyöngeség bizalmat adó markerévé vált: chapeau.

Egyetértve azokkal, akik az esetet szimptomatikusnak tartják, de hát mennyi más közvetlenebb jele volt/van annak, hogy merre halad az Orbán-rezsim, s vele együtt Magyarország, és akár nőgyűlölet és diszkrimináció, akár a szólásszabadság felszámolása (Orbán ezt nyíltan bevállalta, mondván, hogy lényegében sikerült az ellenzéki médiákat bedarálnia) irányába viszik értelmezéseiket, vagy éppen az áldozat hibáztatására hivatkoznak joggal, én mégis egy más irányt vetítenék föl. Azt hiszem a lényegről szólok, ha Balog, és azután Orbán diskurzusát egyfelől tágabb összefüggésben (geopolitikai és európai), másfelől pedig szűkebb a rommagyarság szempontjából igyekszem fölvetni, illetve bírálni. Két botrányos megnyilvánulásra hívnám fel a figyelmet, az egyik Balog (páter) szájából hangzott el, a „magyarul beszélő romániai cigányság”-gal kapcsolatban, hogy t.i. „A magyar közösségek és a magyar kormány sem döntötte el azt a kérdést, hogy a határon túli, magyarul beszélő cigányok tehertétel vagy erőforrás”.

És azt hiszem az illiberális demokráciát szajkózó volt lelkipásztortól az előzmények ismeretében, nem várható más viszonyulás a romákhoz, sem hazájában sem máshol, és attól is tekintsünk el, hogy miféle döntési hatásköre lehetne a magyar kormánynak a Romániában élő magyar cigány sorstársaink minősítésében, stb. De ott mellette mosolyog az erdélyi református püspök (az elsőszámú Orbán-hívő), Kató Béla, akinek szava sincs az aberrációra: önfeledten és érzéketlenül mosolyog a kamerákba, (elv)barátja vállát veregetve, és ez a fájdalmasabb. Amikor Orbán szárnysegédjének a szegregált, a roma gyerekeket külön iskolába terelő ötlete elhangzik, akkor is csak a hallgatólagos egyetértés uralja a pódiumot (egyelőre ezt Romániában törvény tiltja), senki föl nem veti, hogy egyfelől ez méltatlan, diszkriminatív és kontraproduktív, nem az integrációt, hanem a szembenállást szolgálja, másfelől meg nem a létező konfliktusok megoldásának, hanem a problémának válna ismételten, a részévé. (Úgy tűnik mostanra érett be Németh Zsolt két év előtti hímsovén, nőgyülölő beszólása, hogy t.i. „az asszony nem ember” és így azután molesztálható, mint a tiltakozásra készülő hölggyel most megtörtént. Tessék mondani jövőre majd kisebb – remélhetőleg kisebb, afféle demo változat – cigánypogrom várható, hogy Balog páter szavai megvalósuljanak?)

És akkor itt van Orbán 2 mondata, ami egy kérdésre akart válasz lenni, hogy „Az autonómiát támogatom, pont. Jobb híján, pont”! Ami többértelmű kijelentés, mert jelentheti azt is, hogy létezhet racionálisabb, hatékonyabb, célszerűbb és esetleg könnyebben megvalósítható út az autonómiánál (sic!), hogy kisebbségi problémáinkat megoldjuk. Ezt viszont, akkor ki kellett volna fejtenie, hogy t.i. mihez képest?, mi helyett?, mi az a jobb, ami helyett az autonómiát éppen (persze csak a tartalmatlan „autonómiázásra” vonatkozott maga a kérdés is) támogatja? Így a kontextusból világos, a kérdező így is értette a magasról jött választ (legalábbis nem kérdezett vissza) és nem kétlem a közönség is, hogy itt a jobb megoldás a revizionizmus, ami Orbán reakciós agyában és diskurzusában működik. Hova tegyük, hogy egy emberöltő óta igyekszünk meggyőzni – még a legvérmesebb autonómiázók is ezt tették eddig – a román többséget, hogy az esetleges etno-territoriális autonómia nem a későbbi szecessziót és revizionizmust szolgálja, csak a hatékony önkormányzás eszköze, miközben Orbán most éppen az ellenkezőjét sugallja. És a klientelizmus csendes, még csak vissza sem kérdez egyetlen politikus vagy újságíró sem, tusványos népe mindent a legnagyobb rendben talál, illetve cinkosan kussol. Hát ez lett a magyar-román párbeszéd eredeti tervéből, itt tart ma a „biztos pont” tusványos, a tükör, ami igaz valónkat mutatja?

És végül elöljáróink és a rommagyar politikai mainstreamnek el kell döntenie, hogy Orbánnal, Putyinnal és Erdogánnal, és Kacsinszkijval, az illiberális demokrácia híveivel tart, az EU szétverését támogatja, vagy éppen az EU-tól vár támogatást kisebbségi problémáink megoldásában. Most az új jelszó: “Európai védelmet akarunk a kisebbségi jogainknak”! Csakhogy közben az RMDSz-kiskirályok Semjén és Balog mellett grasszálnak, s főként Orbán záptojás szagú illiberális, már alternatív tényekre sem alapozott haknijának csápolnak, hogy t.i. Brüsszel az “inkvizítor”. Pedig előbb-utóbb dönteni kell ügyünket aprópénzre váltó, sőt eláruló vezéreinknek is, a kettő együtt nem fog menni, egészen biztosan, nem!

FüHü/Magyari Nándor László (Systemcritic), Kolozsvár

Tiltakozik a MÚOSZ az újságírók megfélemlítése ellen

0

Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői bejelentése után immár a Fidesz több vezetője is megerősítette: a kormány és a kormánypártok úgy fordulnak rá az ősszel kezdődő választási kampányra, hogy ellenségként fogják kezelni a kormánytól függetlenül működő magyar sajtót.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége elítéli a magyar törvényeket sértő kormányzati megnyilvánulást, és minden olyan kezdeményezés ellen föl fog lépni – a jogi eszközökre és a nemzetközi újságíró-szervezetek közötti együttműködésre támaszkodva –, amely az újságírók megfélemlítésére, munkájuk ellehetetlenítésére, a sokszínű és a politikától független tájékoztatás jogának csorbítására irányul.

A MÚOSZ a szabad sajtó ellenségnek nyilvánítása kapcsán szeretné felhívni a figyelmet: a magyar alkotmány és a médiajog kiemelt védelmet biztosít a sajtónak (a hatalommal szemben is).

A hatályos törvények alapján a kormánypártoknak nem a sajtóval kell háborúskodniuk, hanem egy tisztességes választási kampányt kell lefolytatniuk, megmérkőzve a politikai vetélytársaikkal.

Sokadszor vagyunk kénytelenek ráirányítani a kormány figyelmét, hogy szabad választás nem képzelhető el szabadon működő sajtó nélkül: aki a sajtót fenyegeti, az a választások tisztaságát sodorja veszélybe. A magyar alkotmány szerint „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit”. A médiatörvény sarkalatos rendelkezései pedig a fentieket azzal egészítik ki:

„A Magyarország területén élőknek, illetve a magyar nemzet tagjainak tájékozódáshoz és tájékoztatáshoz fűződő joga, illetve ezzel összefüggésben a demokratikus társadalmi nyilvánosság kialakulása és megerősödése kiemelkedő alkotmányos érdek. E törvényben foglaltakat a demokratikus közvélemény érdekének figyelembevételével kell értelmezni.

„A médiatartalom-szolgáltató munkavállalója, vagy a médiatartalom-szolgáltatóval munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy jogosult a médiatartalom-szolgáltató tulajdonosától, valamint a médiatartalom-szolgáltatót támogató, illetve a médiatartalomban kereskedelmi közleményt elhelyező természetes vagy jogi személytől való szakmai függetlenségre és a médiatartalmak befolyásolására irányuló tulajdonosi vagy támogatói nyomásgyakorlással szembeni védelemre. Nem alkalmazható a munkajogi jogszabályokban meghatározott, illetve a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból eredő joghátrány a médiatartalom-szolgáltató munkavállalójával, illetve vele munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személlyel szemben amiatt, mert megtagadta a szerkesztői és újságírói szabadságát csorbító utasítás végrehajtását.”

Szeretnénk továbbá jelezni: Magyarországon az újságírók nem számítanak közszereplőnek, nem gyakorolnak közhatalmat, így semmilyen társadalmi érdek nem fűződik ahhoz, hogy a magánéletük cikkek vagy tudósítások témájává váljon a kormánypárti sajtóban – minden ilyen esetnek súlyos jogkövetkezményei lesznek.

A MÚOSZ kész rá, hogy az újságírók és a közönség alkotmányos jogainak minden rendelkezésére álló eszközzel érvényt szerezzen, ide értve a jogi utat és a nemzetközi sajtószervezetek bevonását is. Ha szabad magyar médiát vagy személy szerint az újságírókat a kormány, a kormánypártok illetve a kormányzati befolyás alatt álló sajtó részéről bármilyen, a személyiségi jogokat vagy az alkotmányban és a médiatörvényben biztosított garanciákat sértő támadás éri, a MÚOSZ a leghatározottabban fel fog lépni a jogsérelem orvoslása érdekében, az érintett újságíróknak pedig jogi védelmet fogunk nyújtani.

Végezetül ezúton is szeretnénk felhívni a kiadók, illetve a kormánypárti sajtóban dolgozó kollégák figyelmét: ne vegyenek részt a szabad újságírás elleni törvénytelen megfélemlítő és lejárató akciókban, éljenek a médiatörvényben biztosított függetlenséggel, ne váljanak eszközzé alantas politikai játszmákban.

Tusványos utórezgései

Egy héttel a hagyományos tusnádfürdői dzsembori után a határon túli magyar médiában még mindig téma, elsősorban Orbán Viktor magyar miniszterelnök előadása.

Szűcs László az erport.hu (a megszüntetett Erdélyi Riport szerkesztőinek oldala) például így sommáza az ott elhangzottakat:

„Bő hete már, hogy elhangzott a várva várt, a hegyek által is visszhangzott, s a környék medvéit is mélyen megindító beszéd. S milyen szerencse, hogy július 22-ről csak az Orbánt kifütyülő nő bántalmazása marad meg a kollektív emlékezetben, esetleg a miniszterelnök halványzöld ingje és helyre kalapja. Ugyanis ebben az évben a tusnádfürdői Szombat Délelőtt nem adott a nemzetnek méretes, rágni való csontot, nem épül be a köztudatba olyan új szó, mint az illiberális, s nem nyit új fejezetet az egyetemes politikatörténet lapjain, mert az üzenet kimerült a szokványos sorosozással elegy nem kevés öntömjénezésben.

Ami újból szembeötlő volt, hogy a szónok nem is azokhoz szólt, akikhez jött.

Mert jelenlegi életük nem érdekli. Csak a szavazatuk kell, vagy ha dolgos kezűek és ivarérettek, akkor ők maguk.”

Végel László, vajdasági író évek óta megjelenő közéleti naplójában írja:

„Orbán Viktor beszél a Tusványosi Nyári Egyetemen. Meg kell erősíteni a magyar haderőt. Magyarország a szögesdróttal megvédte Európát, s ezért bosszúhadjárat indult ellene. Kitér a globalisták és a patrióták közötti konfliktusra is.  Legyen Magyarország a magyaroké, Németország a németeké, Lengyelország a lengyeleké, mondja, de nem folytatja. Mások folytatni fogják, minden nemzetállamnak van ezzel kapcsolatos mondandója. Legyen Szerbia a szerbeké, Szlovákia a szlovákoké, Románia a románoké…

Végül is, minden politikai elit a saját szája íze szerint értelmezi a patriotizmust.

Nem légből kapott gondolatokról van szó, a kelet-közép-európai államok vezetői attól tartanak, hogy Brüsszel meg akarja csonkítani a hatalmukat. Ezek évek óta terjednek a térségben, a programalkotó Orbán Viktor gondosan pontokba szedte őket, amelyeket a helyi kisebbségi politikusok – Orbán Viktor mondathangsúlyait imitálva –  majd naponta ismételgetnek. Persze, nagy lesz a különbség az eredeti és az utánzat között.”

A Magyarország magyaroké jelszó Horváth-Kovács Szilárdnak (Transindex) sem nyerte el a tetszését:

Mikor Orbán ilyeneket mond, nem veszi figyelembe, hogy mindenféle „erős hazafias nemzetállam” nem csak Magyarországon szimpatikus gondolat: hanem Románia számára is. És amikor valaki ezt hirdeti Romániában, akkor ezzel az eszmével a mi létünket teszi kockára. Hiszen maga Orbán mondta, hogy jelenleg Európában a vezérkérdés az, hogy „az európaiaké marad-e Európa?”, amely számára azt jelenti, hogy „a magyaroké marad-e Magyarország?”… s mi muszáj tovább gondolkozzunk, s kérdezzünk: ez román szempontból azt jelenti, hogy a „románoké marad Románia? vagy az Erdélyieké marad Erdély? És itt lapul a magyar miniszterelnök által hirdetett eszme mély problémája.

Kisebbségiként nem kívánhatom, hogy a románoké legyen Románia.

Legyen egységes állam, legyen erős állam, de ne etnikai alapokon. Orbán azt mondja, hogy egy idegen kultúra sikeres integrációját sem ismerjük, és hozzátette azt is: „Egymással ellentétes célokat képviselő emberek, ha egy rendszerbe, országba kerülnek, abból nem integráció lesz, hanem káosz.” „Egymással ellentétes eszmék és értékek egyszerre, egy időben nem érvényesíthetőek, ugyanis kizárják egymást”. A „hazafias kormányzat” kultúrája, értéke, eszméje ellentétes a kisebbségi kultúrával, annak értékeivel, annak eszméjével. S még valami többel, sokkal fontosabbal, mint a politika: a létével. Orbán eszméje a mi létünkkel ellenkezik.

Netanyahu budapesti látogatása

Túlvagyunk az izraeli miniszterelnök magyarországi látogatásán, amiről a nemzetközi sajtó „szőrmentén” számolt be. A hazai (magyar) médiában pedig az elnyomott, elhallgatásra ítélt „baloldal” sajtója jeleskedett, hogy politikai töltetet adjon az eseménynek. Érdekes volt megfigyelni, hogy az idézett külföldi lapok kivétel nélkül Orbán-ellenes, baloldali beállítottságúak voltak, és hivatkozásuk kizárólag a magyarországi ellenzékre korlátozódott.

Például a der Spiegel szerzője (tudósítója?) egy ellenzéki politikust és publicistát (Oppositionspolitiker und Publizist) idézett, csak azt felejtette hozzátenni, hogy az illető, a (Gyurcsány-féle) törpepárt külügyi kabinetjének vezetője.

Tárgyilagos jelentések, összefoglalók alig születtek. Hogyan is születhettek volna, mikor a Netanyahu látogatás budapesti visszhangja „belső fogyasztásra” készült, amiben nehéz eligazodni, még a hazai helyzetet jól ismerőknek is.

Politikailag talán a legfájóbb, hogy Netanyahu és Orbán közé egyenlőségjelet tett a hazai „baloldal”. Sőt, Trump amerikai elnököt is „képbe hozták”, mint a populisták követendő példáját. A bírálók csak arról feledkeztek meg, hogy ellentétben Magyarországgal, mind az USA-ban, mind Izraelben működik az alkotmányos, parlamentáris demokrácia, annak ellenére, hogy (Nagy-Britanniához hasonlóan) Izraelnek alkotmánya sincs. A két említett országban (USA, Izrael), de az egész Földkerekségen, sincs Magyarországhoz hasonló demokratikus állam, ahol a köztársaság alapját képező három legfőbb méltóság (köztársasági elnök, miniszterelnök, az országgyűlés elnöke), valamint a főállamügyész egyazon pártból, mi több ugyanazon haveri körből, kollégiumi baráti társaságból származna.

Amit Netanyahu-ról eddig is tudtam, mert 1976-ban tele volt vele a világsajtó, bátyja (Yonatan = Jonatán) háborús hős, az 1976-os entebbe-i (Uganda) túszmentés egyetlen áldozata.


Benjamin (Bibi) Netanyahu

Nagyapja, Nathan Mileikowsky rabbi, 1879-ben a cári Oroszországban született, azon a területen, ahol megengedték a zsidók letelepedését (Tscherta osedlosti / Черта оседлости). Itt (a Keleti-tenger és a Fekete-tenger közti földsávban) kb. ötmillió zsidó élt, az összlakosság 12 százaléka. 1908-ban áttelepült az akkori Lengyelországba, és egy varsói (zsidó) gimnáziumnak lett az igazgatója, miközben aktívan terjesztette a cionizmust (Izrael állam megalapítását Európán kívül). Mileikowsky rabbi (és családja) azon kevesek közé tartozott az akkori világban, aki az elterjed yiddish mellett tökéletesen beszélt héberül. 1920-ban érkeztek a brit mandátum Palesztinába, és a héber nyelv terjesztése érdekében cikkeket írt a helyi lapokban, amiket Netanyahu névvel írt alá, és fiának (Benzion – Ben-Zion = „Cion/Sion fia”) már ez lett a vezetékneve. Nathan Mileikowsky nevét viseli Jeruzsálemben, a Herzl-hegyen, a katonai temető melletti tér.

Apja, Benzion Netanyahu (eredeti neve: Benzion Mileikowsky) 1910-ben született Varsóban, majd családjával 1920-ben telepedett le (alijázott) a brit mandátumú Palesztinába. Szakított (rabbi) apja vallásosságával, és mint szekuláris, a New York állambeli Cornell (magán) Egyetem történelem professzora lett. Vezető képviselője volt a „revizionista cionizmusnak” (Revisionist Zionism), mely szakított a fő áramlattal, mivel szerintük a cionista mozgalom túl engedékeny, békülékeny volt a palesztinai brit hatóságokkal szemben. A zsidó nacionalizmusnak egy sokkal militánsabb, jobboldali verziójában hittek, ami eltért az akkori „munkás(párti) cionizmus”-tól. (Labour Zionist). Élete végéig abban hitt, hogy az izraeli arabok nagy többsége a zsidók megsemmisítését választanák, ha erre lehetőségük nyílna.

Benzion Netanyahu mindhárom fia (Yonatan (1946-76), Benjamin (1949) és Iddo (1952) ) az izraeli hadsereg különleges egységénél a Sayeret Matkal-nál szolgált. Ez az egység megfelel az amerikai Delta Force-nak vagy a brit SAS-nek. Feladatuk a felderítés, mélyen behatolni az ellenséges területre és ezzel segíteni az ellenséges támadások megelőzését, ill. túszok kiszabadítását. A jelenlegi miniszterelnök, Benjamin számtalan akcióban vett részt, egyszer a válla is megsebesült.

Benjamin Natanyahu

1949-ben, Tel-Aviv-ban született szekuláris zsidó szülők gyermekeként. Ő az első miniszterelnök, aki Izraelben, Izrael állam megalakulása után született. A hadseregben szerzett rangja סרן = Seren, kapitányt, századost vagy parancsnokot jelent. 1984-88 között Izrael ENSZ nagykövete volt. Majd, 1993-ban, az 1973-ban Menachem Begin és Ariel Sharon alapította Likud párt elnöke lett. A Likud volt az első jobboldali párt, mely 1977-ben magasan nyerte a parlamenti választásokat az addig közel 30 évig hatalmon lévő baloldaliakkal szemben. David Ben-Gurion mellett Netanyahu az egyetlen miniszterelnök, akit négyszer választottak meg, ebből háromszor egymásután. Ha sikerül kitöltenie jelenlegi hivatali idejét, akkor Netanyahu lesz Izrael leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke.

Politikai pályafutása alatt gazdasági reformokat vezetett be, a „szabadpiac ügyvédjének” nevezik, bírálói Margaret Thatcher követőjének, a „népszerű kapitalizmus” hívének tartják.

Saját maga állítja, hogy (bátyja halálából kiindulva) „keményvonalas” a terrorizmussal szemben. Ezért a bevándorlást is megszigorítja. Ezentúl nem elég csak „bemondani”, hogy valaki „zsidó származású”. „A szabad bevándorlásnak vége. Fontos a bevándorló múltjának alapos ellenőrzése, annak hiányában bárkit kiutasíthatnak az országból.” – mondta Netanyahu. A jelenlegi izraeli miniszterelnök terrorizmus ellenes elképzeléseit Reagan elnök annyira csodálta, hogy Netanyahu könyvét kötelező olvasmánnyá tette a Fehér Házban.

Egy részlet:

A demokráciák része a bevándorlás-ellenes és populista (anti-establishment) pártok, éppúgy, mint a szélsőséges nacionalizmust vagy az internacionalizmust támogatók […] Ezek gyakran sikeresen meggyőzik a demokrácia résztvevőit, azzal, hogy elfogadják az alapszabályokat, és védelmezik a központi elveket. Ezeket meg kell különböztetni a demokratikus társadalom abszolút peremén lévő apró „szilánkoktól” (mozgalmak, szervezetek), amelyek számos hasonló elképzelést tartalmaznak, miközben ürügyként használhatják fel őket a demokratikus rendszerből való kilépésre.

LGBT, azaz a melegek egyenlő jogait támogatja Izrael miniszterelnöke. „Büszke vagyok, hogy Izrael egyike a melegekkel kapcsolatban legnyitottabb országoknak. (…) Az a meggyőződés kell, hogy vezessen, hogy minden ember Isten képére van teremtve….”

Obama elnök 2009-es kairói beszédére reagálva Netanyahu megjegyezte:

„…Sokan állítják, hogy ha nincs Holocaust, akkor nem jött volna létre Izrael állam. Én viszont azt mondom, ha Izrael államot sokkal korábban megalapították volna, akkor nem lett volna Holocaust. (…) Ez a föld a zsidó nép hazája, mely identitásunkkal össze van forrva….”

Életrajz írója szerint Netanyahu-t szoros, több évtizedes barátság fűzi Orbán Viktorhoz, melynek hátterében a Likud párt és az Európai Néppárt kapcsolata áll. Orbán különösen a pénzügyminiszter Netanyahu-t csodálta (2003-2005), akitől akkoriban sok jó tanácsot kapott.

Hasonlókat nem tudnék írni a budapesti látogatás vendéglátójáról, Orbán Viktorról. Már az életrajzi összehasonlítás is sok mindent elárul a két miniszterelnök múltja, politikája és életfelfogása közti különbségről.

Orbán hozta a szokásos formáját, bedobott egy „szenzációt”, amire sokan „rácuppantak”, és bizonyítottnak érezték, hogy a jelenlegi kormány megköveti a múltban elkövetett törvénytelenségeket.

Orbán miniszterelnök szerint „…mivel Magyarország mögött nehéz történelem áll, nyilvánvalóvá kell tenni, hogy hibát, sőt bűnt követett el azzal, hogy a zsidó közösség védelme helyett a nácikkal kollaborált. Ez soha nem fordulhat elő – szögezte le a kormányfő, aki hangsúlyozta azt is: Magyarország kötelessége megvédeni minden állampolgárát…”

Tehát, nem az ország vezetése vagy (egyes) tagjai „hibáztak”, hanem „en bloc” az ország, mely mögött nehéz történelem áll. Orbán populista szavai remekül kifejezik annak az országnak és népének mentalitását, melynek nagy költője is isteni felmentést kér és kap a bűnök alól. Lásd

Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Ennél is meglepőbb a magyar miniszterelnök azon megállapítása, miszerint

„..Magyarországon jelentős zsidó kisebbség él, biztonságukat pedig a magyar állam teljes mértékben garantálja…”

Nem tudom, mit kell „jelentős kisebbség” alatt érteni. Vajon Orbán miniszterelnök számára mi a „jelentős”? Arról nem is beszélve, hogy a magyarországi „zsidóság” törvényileg nem „kisebbség”, hiszen épp az Orbán kormány alatt hozott törvény szerint

„….a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény hatályba lépése miatt megszűnik a nemzeti, illetve az etnikai kisebbség fogalma, helyükbe egységesen a nemzetiség kifejezés lép….”

Ergo. a jelenleg (is) hatályos törvény szerint csak „nemzetiségek” vannak, kedves miniszterelnök úr. Ebbe viszont nem tartoznak bele a „zsidók”, éppúgy, mint az oroszok, kínaiak, arabok, kurdok, stb. sem.

Egy ilyen széles látókörű, országát és népét kiválóan ismerő miniszterelnökre nem érdemes több szót vesztegetni. Csak zárójelben: Netanyahu miniszterelnököt tájékoztatták tanácsadói erről a magyar közjogi helyzetről?

Netanyahu magyarországi látogatásának hazai, magyar szempontból legjelentősebb fejezete Heisler András helyzetértékelője volt. Nem tudom, kiadta azt az antiszemita felhangot sugalló címet, hogy „A MAZSIHISZ elnöke (keményen) kiosztotta a magyar és izraeli miniszterelnököket.” Ez a „kiosztotta” cím mindkét politikai oldalon megjelent (népszava, hírtv, Heti Válasz, HVG, stb.) A „kioszt” szinonimái: lehord, leszid, letol, leszúr, rápirít, stb.. Egyik sem illik Heisler beszédére, mely hihetetlen alapossággal és részletesen mutatta be a mindennapok problémáit, anélkül, hogy bárkit is elítélt volna.

“…Herzl Tivadar szülőhelye …” – remek megfogalmazás! Budapest nem szülőföldje, hiszen a cionizmus atyja a jeruzsálemi Cion(Sion)-hegyet nevezte meg a hazatérés szimbólumának.

“…Az izraeli gazdaság fejlődésére veszélyes bojkott mozgalmak ellen a magyar kormány állt ki elsőként Európában a vitatott területekről érkező áruk külön megjelölésének elutasításával….”

Gondolom, kevesek előtt ismert az Orbán-kormány ilyen irányú tevékenysége. Ugyancsak figyelemre méltó a „megszállt” helyett a „vitatott” jelző használata bizonyos területekre.

“….A magyar kormány, kérésünkre egyértelművé tette, a vallásszabadság részének tekinti a zsidó vallás alapjait jelentő körülmetélés és a kóser vágás jogát, miközben az Európai Unió több országában ezt megkérdőjelezik….”

Gondolom, ugyancsak ismeretlen a nagyközönség előtt, hogy az Orbán-kormány támogatja (és elismeri) a körülmetélés és a kóser vágás jogát. Megjegyzendő, hogy a körülmetélést egészségügyi és nem vallási okok miatt engedik, ill. vitatják világszerte. Arról nem is szólva, hogy a muszlim világban is a vallás alapja a körülmetélés. A kóser vágást elsősorban az állatbarátok ellenzik, mondván a rituális kóser vágás kegyetlenkedés a jószágokkal szemben. Megjegyzendő, hogy a hitleri Németország egyik első (1933) állatvédelmi törvénye volt a kóser vágás betiltása. Ennél is fonákabb, hogy az állatvédő civil szervezeteket, mint minden civil mozgalmat, a Soros alapítvány is támogatja. (ettől függetlenül, vajon a Soros alapítvány, “zsidó” alapítvány?)

“…A legutóbbi Zsidó Közösségi Kerekasztal ülésén kértem, Magyarország ismerje el Izrael fővárosaként a három monoteista világvallásnak otthont adó Jeruzsálemet….”

Ez is új lehet a közvélemény előtt. Igaz, ez csak egy kérés (volt) a magyar kormány felé, az izraelita közösség részéről.

“….Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége…” –  így helyes! Nem pedig (ahogy Orbán mondta) zsidó kisebbség.

“…Mert Magyarország felemás módon nézett szembe a holokauszt folyamatával, az akkori hatóságok, a kormány és a kormányzó felelősségével, mint ahogy 72 évvel a 2. világháború után sem zárult még le maradéktalanul a zsidó kárpótlás, s megoldatlan az egyházakat ért jogsérelmek orvoslása is, ami segíthetne visszaállítani hazánkban az egyházak független működését….”

Itt vitatkoznék Heisler jó szándékú gondolatával. A deportálásokat (ami „kiutasítást”, „kitoloncolást”, valamint az állampolgárságtól való megfosztást jelenti) esetünkben nem lehet (nem szabad) a végrehajtó hatalom felelősségére leszűkíteni. Sokan elfelejtik, hogy Magyarország 1946. január 31-ig királyság volt. Tehát, 1920 óta minden a királyság égisze alatt történt, amit a betöltetlen trón miatt a Nemzetgyűlés által választott kormányzó irányított. Az ezeréves magyar történelemben a kormányzó a király helyett vezette az országot, ha nem volt törvényes király vagy még kiskorú volt. A legismertebb kormányzók Hunyadi János, Kossuth Lajos és Horthy Miklós. A monarchiákra, királyságokra jellemző, hogy „alattvalóit”, (állam)polgárait megvédi, hiszen mindnyájan a (Szent) Korona oltalma alatt állnak. Csak akkor üldöznek, vagy megtorlás gyanánt ölnek le egy kisebbséget, ha az a hatalomra tör, ellene lázad vagy el akarja hagyni a birodalmat. Ez a zsidóság esetében sohasem volt. Ezt az ezeréves alapelvet az egész magyar társadalom sértette meg, szegte meg. Ergo a felelősségben az egész ország lakossága osztozik. Nem a (sokat emlegetett és elítélt) kollektív bűnösségben, hanem a kollektív felelősségben. Úgy tűnik, (ellentétben a németekkel) az elmúlt 72 év kevés volt e kollektív felelősség tudatosítására.

A kárpótlás szó, fogalom használata nem szerencsés, hiszen ártatlan emberek életét, életéért nem lehet „kárpótolni”. Biztosító társaságok szoktak „kárfelvételt” eszközölni, majd a keletkezett kár bizonyos részét megtéríteni. Esetünkben sokkal helyállóbb a német fogalom: a jóvátétel, mely egy megbocsáthatatlan bűnt próbál (anyagilag) jóvátenni.

 

“…Arra kérem Magyarország miniszterelnökét, segítse Magyarországot olyan közösséggé tenni, ahol az erőt egymás értékeinek tisztelete jelenti.

(…)

Mi egy olyan országban akarunk büszke, magyar zsidók lenni, ahol senkinek az arcmásán nem éktelenkedhetnek „büdös zsidó” felíratok. …”

Heisler András kívánsága és kérése Orbán miniszterelnökhöz csak alátámasztja fentebbi gondolatomat, miszerint sérült a magyar társadalom, és hiányzik a kollektív felelősség tudata. Ez a „büdös zsidó” megjegyzéssel felül írt plakát – remélem – nem általános. Viszont jól mutatja a társadalom közömbösségét. Nem volt egy ember, egy polgár, vagy egy közterület fenntartó, aki eltávolította (például lemosta) volna ezt az ocsmányságot. Orbán nem lehet ott mindenegyes plakátnál, viszont a lakosságnak azonnal reagálni kellett volna. A nyugati világban, biztos, hogy gyorsan reagáltak volna reá a felelősségtudatos polgárok. Valóban nagyon messze van még Európa.

“…..Fájdalmasan érinti közösségünket, amikor Izraelben a diaszpórai zsidóság vallási elismerését szűkíteni akarják. Közösségünk túlélte a holokausztot, a vallásellenes kommunista rendszer alatt is hű maradt gyökereihez, és mi ne számítanánk eléggé zsidónak? A magyar zsidóság abszolút többségét jelentő neológia betéréseit, brit-miláit, esküvőit, (akár mindnyájunkét), bármiféle rabbinikus döntvényeit lehet semmibe venni? Mi, akiket Európában „lebüdöszsidóznak”, mi, akik feltétel nélkül támogatjuk a zsidó állam törekvéseit, mi, akik Izraellel álmodunk, miért nem lehetünk elég jó zsidók Izraelnek?

Netanjahu Miniszterelnök Úr! Tisztelettel arra kérem, segítse elő a diaszpóra nagyobb megbecsülését. …”

Őszintén, a beszédnek ezt a részét nem értettem. Meg is kérdeztem Heisler Andrástól (e-mail-ben). Válaszában egy amerikai újságra hivatkozott, mely szerint nem Izrael állam (bürokratái), hanem a Főrabbinátus dönti el, hogy ki a zsidó. Eszerint Izraelben (még) nem történt meg az állam és a vallás szétválása(?)

“….Támogattuk Magyarország IHRA elnökségét, megvédtük a kormányt, mikor oktalan támadás érte nemzetközi zsidó szervezet részéről, boldogan dolgozunk társadalomépítő projektekben, országszerte teszünk a társadalmi kohézióért.

Még a kommunista rendszerben is az egyedülálló, idén 140 éves Rabbiképző – Zsidó Egyetemről kerültek ki a hazai és a visegrádi országok rabbijai…..”

Ez egy nagyon fontos megállapítás! Eszerint a vallási élet a diktatúrában is működött.

“…iszonyatos küzdelmet folytatunk, de nem a kormánnyal, nem a népvándorlással, még csak nem is az antiszemitákkal, hanem az asszimilációval…”

Meglepő kijelentés, épp most, amikor idén emlékezünk a Kiegyezés egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb eredményére, az emancipáció 150. évfordulójára. Ez indította el a Aranykornak nevezett 50 évet (1867-1918), mely felvirágoztatta Magyarországot és benne a zsidóságot. A legnagyobb vívmány az izraelita vallás elismerése, és ezzel a zsidóságot a magyar nemzet részévé tétele. A Ferenc József császár és király által szentesített törvénytől számítva az „izraelita vallású magyar állampolgárok” volt a hivatalos megnevezés. Ezt rúgta fel 1920-ban a király nélküli királyság, amikor izraelita vallású tagjait a pejoratív „zsidó” jelzővel kezdték illetni. Ez volt az igazi fordulópont a kiközösítés felé, nem pedig a numerus clausus. A „zsidótörvény” is csak a közbeszéd része volt, amit aztán átvett a hivatalos történetírás is. A Holocaustot túléltek többségét is a ferencjózsefi emancipációs törtvény tartotta Magyarországon, mert úgy érezték ők a magyar nemzet része. Ez az anyanyelvük, ezt a himnuszt ismerik, minden ide köti őket, ez a hazájuk.

Ez valahogy nem derült ki, nem kapott megerősítést a Netanyahu látogatás alkalmából. Ugyan a MAZSIHISZ elnöke tett rá célzást: „….tovább vihessük őseink magyar és zsidó tradícióit….”  ami csak akkor lehetséges, ha továbbra is elfogadjuk az 1867-es császári és királyi rendeletet, törvényt (1867, XVII. törvénycikk.)

  1. § Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogositottaknak nyilvánittatnak.

1867 után a hivatalos iratokban és törvényszövegekben a korábbiaktól eltérően már egységesen az izraelita felekezet megnevezés található (és nem zsidó, héber vagy mózeshitű). Eszerint beszéltek magyar, német vagy más anyanyelvű, izraelita vallású magyar állampolgárokról.

Kár, hogy az erre való utalás hiányzott a MAZSIHISZ elnökének beszédéből.

Ez volt ma – 2018. január 04.

0

Az Európai Bizottság bíróság elé viszi a kvótapert, a magyar kormány kettős mércét emleget és kivár, hátha a kvótaügy magától kimúlik; közben a magyarok nem költekeznek, hanem inkább spórolnak; a Momentum nem hiszi, hogy a bulinegyed ügyét 20. Századi tiltásokkal lehet megoldani; a Weinstein-botrány által beindult mozgalom egyik élharcosa, Cate Blanchett lett a Cannes-i fesztivál zsürielnöke.

Újabb kvótaper indul Magyarország ellen – a kormány kivárásra játszik

Az ügy előzménye, hogy 2015-ben a tagállami miniszterek úgy döntöttek, 120 ezer menedékkérőt osztanak szét a leginkább leterhelt Görögországból és Olaszországból. A magyar kormánynak most az Európai Bíróságon kellene elmagyaráznia, miért nem tett semmit azóta a döntés végrehajtására.

Nem ez az első per, ami a menekültkvóták miatt indul Magyarország ellen, sőt egyet már el is vesztett az ország. Az Európai Bíróság tavaly szeptemberben kimondta, Magyarország és Szlovákia nem zárkózhat el az Európai Tanács 2015. őszi határozatától, és a két országnak ki kell vennie a részét 120 ezer menekült uniós szétosztásából.

MAGYARORSZÁGNAK ELVILEG 1294 MENEKÜLTET KELL BEFOGADNIA.

A 2017-es bírósági döntéshez 21 hónap kellett, kérdés, hogy a most induló eljárás mikor zárul le. Orbán Viktor egyébként arra játszik, az Európai Tanács – vagyis a tagországok vezetői – az egész szétosztási rendszert megszünteti.

Nem vásárol a magyar, inkább megtakarít

Bár jelentős a jövedelmek bővülése, ez a napi fogyasztásban kevésbé látszik. Az MNB friss jelentéséből kiderül: a lakossági fogyasztási hitelek egyáltalán nem nőnek, ellenben egyre több pénz megy állampapírokba.

Az inflációval szűrt reálkereset tavaly tíz százalékkal nőtt egy év alatt, ami meglátszik a kiskereskedelmi adatokban, a napi áruk és az üzletek vásárlói forgalmán egyaránt. Ezért meglepő lehet a Magyar Nemzeti Bank friss jelentésének azon néhány sora, amely szerint a háztartások nettó hitelfelvétele a tavalyi harmadik negyedévben nagyjából a megelőző három hónapéval azonosan alakult.

Ez pedig a folyamatosan bővülő ingatlanhiteleknek és az önálló vállalkozóknak nyújtott növekedési és földhiteleknek tudható be. A fogyasztási hitelek körében továbbra sincs érdemi növekedés – írja a jegybank.

Bulinegyed – ahogy a Momentum látja

A Független Hírügynökség az elmúlt hónapokban több alkalommal is foglalkozott a budapesti Erzsébetváros bulinegyedének problémáival. A környéken lakókat ugyanis zavarja zaj, a kosz és a romló közbiztonság, másfelől viszont a bulinegyed a főváros egyik turistacsalogató látványosságává vált, és milliárdokat hoz az államkasszának.

A tiltakozások hatására az erzsébetvárosi önkormányzat február 18-ra helyi népszavazást írt ki, amelyben a hetedik kerületi lakosok dönthetnek arról, hogy a szórakozóhelyek csak éjfélig tarthassanak nyitva.

A Momentum arra buzdítja a VII. kerületi lakosokat, hogy szavazzanak nemmel a februári népszavazáson.

Mint írják, „mindenkinek a lelkiismeretére bízzuk, hogy részt vesz-e a népszavazáson, de aki részt vesz, azt arra buzdítjuk, hogy szavazzon nemmel. 21. századi pártként nem hisszük, hogy a tiltásra és korlátozásra épülő 20. századi megoldásokkal hosszú távú és mindenki számára előnyös eredményt lehet elérni.”

Cate Blanchett vezeti a cannes-i filmfesztivál nemzetközi zsűrijét

A kétszeres Oscar-díjas ausztrál színésznő lesz a harmadik női zsűrielnök az utóbbi évtizedben Cannes-ban. A 48 éves sztár a közelmúltban a Weinstein-bortány nyomán a nőkkel szembeni szexuális zaklatások és erőszak elleni kampány egyik arca lett.

Cate Blanchett ausztrál színésznő lesz a cannes-i filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke. A kétszeres Oscar-díjas színésznő a május 8. és 19. között zajló 71. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Arany Pálma-díjáról döntő grémiumot vezeti majd. A tavalyi mustrán a spanyol rendező, Pedro Almodóvar vállalta a zsűrielnökséget.

A 48 éves sztár a közelmúltban a Weinstein-bortány nyomán a nőkkel szembeni szexuális zaklatások és erőszak elleni kampány egyik arca lett, és a hétfőn elindított „Az idő lejárt!” (Time’s Up!) kezdeményezéshez is csatlakozott, amely a munkahelyükön szexuális visszaélés áldozatául esett nőknek nyújt egyebek mellett jogi támogatást.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK