Kezdőlap Címkék Nyelvtanulás

Címke: nyelvtanulás

Robot tanítja angolul a hároméves óvodásokat Izraelben

Tel Avivban az egyetemen kifejlesztettek egy mesterséges intelligencia programot, amely idegen nyelvet tanít gyerekeknek.

Egy startup cég szerint pszichológusok úgy ítélik meg, hogy a nyelvtanulást nem lehet eléggé korán kezdeni. Ezért hároméves óvodásoknak írtak angol tanulási programot.

Hogy működik ez a gyakorlatban?

Az óvónéni bemutatja a gyerekeknek a robotot, és elmondja nekik, hogyha együttműködnek vele, akkor nagyon hamar jól megtanulhatnak angolul. Ezt követően a robot átveszi a tanár szerepet, az óvodapedagógus távirányítással figyelheti a nyelvórát, de csak akkor avatkozik be, hogyha valami gixer történik. Az óvodapedagógus egyszerre több robot nyelvóráját is figyelemmel kísérheti. A robot ösztönzi az interaktivitást, és elmenti az órákat vagyis utólag elemezni lehet az eredményeket illetve a problémákat.

Kísérleti program

Már két óvodában használják – egyelőre kísérleti jelleggel – Izraelben ezt a programot, amely Helen Doron módszerén alapszik. Ha beválik, akkor a program alkotói szerint másutt is alkalmazhatják, sőt az országon kívül is. Minthogy az angol igen népszerű Izraelben, ezért a gyerekek többsége igencsak motivált a nyelvtanulásban. Ha a mesterséges intelligencia eredményesen átvállalhatja a nyelvtanítás egy részét az iskolákban és az óvodákban, akkor ez komoly változásokat indíthat el, mert a diákok gyorsabban és eredményesebben tanulhatják meg az idegen nyelveket. Izrael a mesterséges intelligencia fejlesztésében az élvonalban jár, és ezt támogatja a kormányzat is hiszen ennek nagyon komoly stratégiai jelentősége is van.

6 tipp, hogy frissen tartsuk a nyelvtudást

0

Azt mondják, a biciklizést nem lehet elfelejteni. Ez valószínűleg igaz, de mi a helyzet például a nyelvtudással? Az bizony csak akkor marad magasszintű, ha folyamatosan frissen tartjuk. 6 tippet hoztunk, hogy a mindennapi mókuskerékben se felejts el angolul vagy németül.

1.Használd élőben!

A legjobb, ha valós helyzetekben fejleszted készségeidet. Amennyiben a munkahelyeden nincs rá szükség, beszélgess rendszeresen külföldiekkel klubokban, bárokban vagy online! Itt az idő, hogy felvedd a kapcsolatot a rég nem látott kinti barátokkal vagy rokonokkal, és csevegj velük!

2.Kövesd a nemzetközi híreket!

Sokkal érdekesebb több forrásból tájékozódni a világ eseményeiről, mint kizárólag a magyar médiából. Mindegy, hogy a bulvár, a politika vagy a tudomány érdekel, online bármiről olvashatsz, napi szinten.

3.Használj alkalmazásokat!

A legtöbben a Duolingora esküsznek, de más felhasználóbarát alkalmazások is vannak, amelyekkel biztosan nem veszítesz a szintedből. Gyakorold a nyelvtant, a szókincset, s – a legtöbb applikáció már ebben is segít – a beszédet is!

4.Szórakozz!

A pop kultúra elsődleges közvetítője angol, így a legtöbb film és zene segít a gyakorlásban. Persze más nyelveken is találsz nagyszerű mozikat vagy zeneszámokat, amelyekkel akár kikapcsolódásként is frissen tarthatod a tudást. Manapság még színház vagy kabaré is elérhető más nyelveken.

5.Keress tanulótársat!

Nemcsak a diákoknak lehet tanulótársuk. Éppúgy, ahogy egy futópartnerrel, a tanulótárssal is közösen harcoltok az áhított célért, egymást motiválva. Heti szinten beülhettek kávézni, hogy megvitassatok egy választott témát, vagy csak kötetlenül csevegjetek. Meglátod, milyen hasznos.

6.Iratkozz be tanfolyamra!

Amennyiben időd és pénzed engedi, a német vagy angol tanfolyamra jelentkezés még mindig az egyik legjobb opció. Itt személyre szabottan, ugyanakkor egy motiváló, csoportos közegben fejlesztheted magad. Így biztosan nem veszik el az a tartalom a fejedből, amelyért annyit küzdöttél.

Összefoglalva: Nem könnyű egy nyelvből elérni a B2 vagy C1 szintet, de talán még nehezebb megtartani a készségeket. Ha tippjeink segítségével a rutinodba építed a gyakorlást, biztosan sikerül a szinten tartás.

Ezekkel a nyelvekkel találsz leghamarabb állást ma hazánkban

0

Ha nyelvekről, nyelvtanulásról van szó, rendkívül lényeges megfejteni a valódi motivációt, vagyis megválaszolni a kérdést, hogy miért is van szükségünk a kiválasztott nyelvre. Ez annál is inkább fontos kérdés, mert jó pár munkaórát, energiát és megannyi pénzt vehet igénybe a folyamat, ezért nem árt, ha tisztázzuk magunkban a motivációt.

Leggyakrabban a karrier, azaz a jó munkalehetőségek a mozgatórugói az idegennyelv elsajátításának, de akár az utazással vagy egyéb hobbitevékenységgel is összefügghet az, hogy miért szeretne valaki egy adott idegen nyelvet megtanulni. Ma Magyarországon már szépen javulnak a trendek, de kétségtelen, hogy Nyugat-Európához képest még mindig meglehetősen elmaradunk, ha magabiztos nyelvtudásról van szó.

Melyek a legnépszerűbb idegen nyelvek hazánkban?

Talán senki nem lepődik meg azon az információn, hogy leginkább az angol vezeti a nyelvek listáját, ha idegen nyelvek tanulásáról van szó. Népszerűsége nyilván nem légből kapott, hiszen a munkaerőpiac részéről egyértelműen a legkeresettebb nyelvnek az angol számít. Természetesen nem csupán munkahelyi helyzetekben, de szabadidő vonatkozásában is ez használható ki leginkább. Gondoljunk csak egy mozifilmre, vagy egy újonnan letöltött programra, amelynek szinte biztos, hogy angol lesz a működési nyelve! Egy angol szótár mindig jó, ha kéznél van.

A leggyakrabban tanult idegen nyelvek listáján biztosan előkelő helyezést kap még a német. Ez főként a német nyelvű munkaerőpiacok fizikai közelsége okán, valamint a németországi cégek magyarországi működésével magyarázható. Egyre divatosabb a spanyol és olasz is, sőt, az ázsiai nyelvek is rákerültek a nyelvtanulók radarjára.

Mennyire nehéz az idegen nyelveket elsajátítani?

Ami az egyes idegen nyelvek elsajátításának nehézségi fokát illeti, meglehetősen szubjektív a dolog, de általában az angol kerül ki győztesnek. Ez összességében nagyon jó hír annak tudatában, hogy egy roppant hasznos nyelvről van szó. A tanulás folyamatát nagyban könnyítheti a tény, hogy az angollal találkozhatunk a leggyakrabban, szinte már gyermekkortól kezdve, ez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy relatíve könnyűnek találhatjuk az elsajátítását.

Miért olyan fontos az idegennyelv-tanulás?

Az, hogy miért van szükség idegen nyelv tanulására, személyfüggő és helyzetfüggő, hiszen sokszor az élethelyzet alakítja a nyelvtanulási ambíciókat. A szerencsésebbek már gyermekkortól kezdve ismerkedhetnek az idegen nyelvekkel, ez pedig felnőttként rendkívül jól jöhet. Vitathatatlan azonban, hogy szinte bármilyen iparágról és szakmáról legyen szó, egy-egy jó munkalehetőség megragadása akkor lesz csak aktuális, ha folyékony, magabiztos nyelvtudással rendelkezik a jelentkező.

Nem kell feltétlenül karrierben gondolkodni, ha az idegennyelv hasznosságát vizsgáljuk. Elég csak venni egy elektrotechnikai cikket, amelyek kézikönyve nem ritkán csak angolul vagy más idegen nyelven olvasható. Sőt, vásárolni sem kell feltétlenül ahhoz, hogy hiányozzon a nyelvtudás. A világhálót böngészve számtalanszor belefut az ember olyan cikkekbe, tartalmakba és leírásokba, esetleg videókba, amelyek érdekesek lennének, ha nem állna előttünk a nyelvi korlát.

Sok szórakozási lehetőség is csupán angol vagy egyéb nyelv ismeretében élvezhető, például a filmek, számítógépes játékok vagy videós tartalmak. Vagy ha például kirándulsz, és új embereket ismernél meg, sokkal könnyebben megy a kommunikáció, ha nincsen nyelvi gát. Igazából számtalan motivációja lehet a nyelvtanulásnak, amely élethelyzettől, életkortól függően eltérhet.

Hogyan érdemes belevágni az angol vagy egyéb idegen nyelv megtanulásába?

Az idegen nyelvek elsajátítása ma már számtalan módon történhet. Mindenkinek más válik be, ezért nem lehet általánosítani. Sokan a magánórákra esküsznek, a legtöbben a csoportos órákat tartják eredményesnek, megint mások a személyes, esetleg kifejezetten az internetes tanulást preferálják. Régi, de még mindig roppant hatékony módszer egy angol szótár társaságában gyarapítani a szókincset, esetleg kiegészíteni egy kis filmnézéssel vagy olvasással. Csodákat lehet elérni szinte bármilyen tanulással, ha az ember megtalálja a számára ideális módszert.

Összességében elmondhatjuk, hogy a nyelvtanulás nem csupán remek kikapcsolódási lehetőség, de ilyen módon a kellemeset nagyszerűen összekapcsolhatjuk a hasznossal. Ha nem tudod, melyik nyelvvel kezd, az angol biztosan jó választás lesz, hiszen lépten-nyomon szükség lehet rá, ráadásul a könnyebbek közé tartozik. Ne halogasd a nyelvtanulást, kezdd el még ma!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!