Robot tanítja angolul a hároméves óvodásokat Izraelben

0
850
Facebook

Tel Avivban az egyetemen kifejlesztettek egy mesterséges intelligencia programot, amely idegen nyelvet tanít gyerekeknek.

Egy startup cég szerint pszichológusok úgy ítélik meg, hogy a nyelvtanulást nem lehet eléggé korán kezdeni. Ezért hároméves óvodásoknak írtak angol tanulási programot.

Hogy működik ez a gyakorlatban?

Az óvónéni bemutatja a gyerekeknek a robotot, és elmondja nekik, hogyha együttműködnek vele, akkor nagyon hamar jól megtanulhatnak angolul. Ezt követően a robot átveszi a tanár szerepet, az óvodapedagógus távirányítással figyelheti a nyelvórát, de csak akkor avatkozik be, hogyha valami gixer történik. Az óvodapedagógus egyszerre több robot nyelvóráját is figyelemmel kísérheti. A robot ösztönzi az interaktivitást, és elmenti az órákat vagyis utólag elemezni lehet az eredményeket illetve a problémákat.

Kísérleti program

Már két óvodában használják – egyelőre kísérleti jelleggel – Izraelben ezt a programot, amely Helen Doron módszerén alapszik. Ha beválik, akkor a program alkotói szerint másutt is alkalmazhatják, sőt az országon kívül is. Minthogy az angol igen népszerű Izraelben, ezért a gyerekek többsége igencsak motivált a nyelvtanulásban. Ha a mesterséges intelligencia eredményesen átvállalhatja a nyelvtanítás egy részét az iskolákban és az óvodákban, akkor ez komoly változásokat indíthat el, mert a diákok gyorsabban és eredményesebben tanulhatják meg az idegen nyelveket. Izrael a mesterséges intelligencia fejlesztésében az élvonalban jár, és ezt támogatja a kormányzat is hiszen ennek nagyon komoly stratégiai jelentősége is van.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .