A NER világában mindenki hős – legalábbis saját magának. A bukás után már mindenki ártatlan, jó szándékú és utólag okos: a „nem úgy volt”, „nem is tudtam róla” és a klasszikus „utasításra cselekedtem” szentháromsága fedi a valóságot. Most épp Takács Péter készül önéletrajzi mítoszt építeni: az ország kifosztásának ideológiai mellékszálából szeretne erkölcsi főszerepet faragni.
A NER-hősök menekülése önmaguk elől
Nap mint nap figyelhetjük a NER előremenekülő lovagjait. Rákay Kálmán, Navracsics Tibor, Takács Péter — mindenki megmagyarázza a megmagyarázhatatlant. A múlt újraírása nemcsak politikai stratégia, hanem lélektani kényszer: ha nincs bűn, nincs felelősség sem.
Abban Ungváry Krisztiánnak igaza van: a jogállami megtisztulás nem megy elkenéssel. Mint a nürnbergi perben, most is igazságra, nem bosszúra van szükség, mert ebben a rendszerben mindenki ártatlan – és mindenki parancsra cselekedett.
Pénz, hatalom, önsajnálat
Takács Péter interjúja (24.hu) tankönyvi példája annak, hogyan formál hőst magából a hatalom szolgalelkűje.
„Felkészítettem a gyerekeimet, hogy éjszaka jöhetnek apáért a rendőrök, de majd visszahozzák.”
Ez nem erkölcsi bátorság, hanem melodráma: mártíromság rendelésre. Takács az a típus, aki elhiteti magával, hogy üldözött, miközben a hatalom kebeléről próbál erkölcsi tanulságokat osztani.
A számok nyelvén: hősi önszemlélet
A férfi szerint „koholt vád”, hogy a családja nyolcmilliárdot keresett a lélegeztetőgép-bizniszen, mert „összesen sincs ennyi vagyona a családnak.”
Ez a mondat mindent elárul a hatalom önsajnálatáról: mintha a korrupció mértékét nem jog, hanem irigység alapján lehetne megítélni. A valódi kérdés nem az, hogy mennyit vitt haza, hanem hogy miért gondolja: a „csak pár milliárd” bármiféle mentség.
A hős, aki engedélyt ad a győztesnek
Takács szerint „most a Fideszben konszenzus van, hogy adjuk meg a Tiszának a lehetőséget a jó kormányzásra.”
Mintha a hatalom elvesztése nem vereség lenne, hanem nagylelkű gesztus. Az ország kifosztása után a NER-mítosz utolsó pillére is kiderül: az a hit, hogy még a bukásban is ők döntenek.
A morális földindulás elmaradt
Navracsics Tibor továbbra is abban hisz, hogy a felelősség mértéke pénzben mérhető, nem abban, hogyan tartotta működésben a morális ürességet.
Rákay Kálmán pedig a hatalom hivatalos megmondójaként narrálja a múltat — mint aki még mindig elhiszi, hogy ha elég hangosan magyaráz, az tény marad.
A jövő történelme
Takács gyerekei szerencsére nem fogják megtapasztalni, amitől apjuk oly színháziasan fél: éjjel nem viszik el a rendőrök. Legfeljebb egy nap majd a történelemkönyvekből tudják meg, mit tett az apjuk a csendes kollaboráció éveiben – és mit nem tett volna, ha lett volna bátorsága nemet mondani.
A NER bukása nem a hatalom elvesztése lesz, hanem az illúzióé: hogy egy országot fosztogatni lehet hősi szerepben. Mert aki ma hősnek hiszi magát, az holnap már csak jegyzet lesz a bűnjelek mellett.





















