Kezdőlap Címkék Menekült

Címke: menekült

1200 ember kapott menekültstátuszt Brémában

0

A német sajtó szerint a helyi hivatal úgy adott ki 1200 tartózkodási engedélyt migránsoknak, hogy nem vizsgálta meg alaposan azoknak az indokoltságát. Emiatt a belügyminiszter vizsgálatot indított a brémai hivatal főnökasszonya ellen, akinek 18 ezer kérelemmel kellett megküzdenie. Egyes lapok szerint fennáll a korrupció gyanúja is Brémában.

Seehofer belügyminiszter jelezte: részt vesz a Bundestag belügyi bizottságának a vitáján, melyet két ellenzéki párt kezdeményezett. Az Alternative für Deutschland és a szabaddemokraták azt szeretnék, ha mind kevesebb nenekült kapna tartózkodási engedélyt. Szeretnék elérni a brémai hivatal vezetőjének leváltását és az egész rendszer szigorítását.

Ehhez már a parlament jóváhagyása kell. Ennek érdekében a két ellenzéki párt parlamenti ülést javasol a migráns ügyekben, de ezt Merkel kancellár mindenképp szeretné elkerülni. Ebben a kérdésben ugyanis a kormány is megosztott: miközben Seehofer belügyminiszter a kemény vonalat képviseli addig a szociáldemokraták a menekültek emberi jogait hangsúlyozzák.

Ráadásul Bajorországban ősszel választások lesznek, és Seehofer nemrég még a bajor CSU vezére volt.

A legutóbbi választáson a CSU visszaesett, mert a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland migráns ellenes fellépésével jelentős számú szavazóját vette el.

Az Alternative für Deutschland is nehéz helyzetben van, mert a sajtó szerint az előző elnök idején orosz pénzeket kaptak. Putyin elnök közismerten szívesen támogatja a szélsőjobboldali mozgalmakat és szervezeteket egész Európában. A brit titkosszolgálat feje, Andrew Parker épp Németországban vádolta meg Putyin elnököt azzal, hogy beavatkozik az európai államok belügyeibe.

Németországban a közvéleményt rendkívüli mértékben megosztja a menekültek ügye, és ezt használja ki Oroszország. Merkel kancellár ugyanakkor jó viszonyt ápol Putyin elnökkel. Legutóbb pénteken találkoztak Szocsiban, ahol oroszul beszélgettek hiszen a kancellár asszony tanulmányait részben Leningrádban /mai nevén/ Szentpéterváron végezte.

Álhírrel égette magát a köztévé

Nem múlik el nap, hogy a közmédia valamelyik ékessége ne riogatná nem túl nagyszámú közönségét a migránsok rémtetteivel. Már a közmédia minden hallgatója és nézője tudja, hogy Nyugat-Európában lehetetlen élni, félelem és reszketés uralja a mindennapokat, és az emberek csak testőrökkel mernek közlekedni az utcán.

Ez a valóság a Lajtától nyugatra, s mindez a gonosz és elvetemült  migránsok miatt van, akik élhetetlenné teszik az egykor szebb napokat látott nagyvárosokat.

Az M1 nevű köztévé megint belefutott egy pofonba. Nem először, és vélhetően nem utoljára. Egy drezdai verekedésről tájékoztatták a nézőket, a főszereplők, mint mindig, most is a migránsok voltak. Ám úgy tűnik, egy verekedés már nem éri el a hallgatók és nézők ingerküszöbét, a békeidőben elrettentőnek számító információt még meg kellett fejelni valamivel.

Kapóra jött a hír, rá is repült rendesen az M1, hogy Essen várost (a település neve németül azt jelenti, hogy „enni”) a ramadán miatt átnevezik Fastenre (ami böjtöt is jelent). Erről számolt be az M1 riportja, ha másért nem, azért, hogy Józsi bácsi Békésborzadályon, és Mari néni Dunarettentőn hozzájusson a napi rettegés-betevőjéhez és beleremegjen a hírbe.

Sajnos a köztévé amúgy gondos, szakmailag felkészült, valamint pártatlan és minden tekintetben hiteles munkatársai azzal nem számoltak, hogy a város átnevezéséről szóló információ a vicces álhíreket gyártó portáltól, a Noktarától származik.

Történt már hasonló, a média történetében. Igaz, 1938-ban, nem volt tetten érhető a szándékosság. Akkor egy rádiójáték okozott kalamajkát – nem idehaza, hanem az Egyesült Államokban. Az történt, hogy nem sokkal azután, hogy egy bizonyos Richard Pierson, a Princeton Egyetem híres csillagásza a marsi élet valószínűtlenségéről nyilatkozott a CBS rádióadón, egy hengerszerű meteorit csapódott be New Jersey környékén, amiből egy csápos földönkívüli mászott elő – majd a szemeiből sugárzó hővel gyakorlatilag elhamvasztotta az összegyűlt tömeget.

Persze, mindez nem a valóságban történt meg, csupán az Orson Welles által rendezett, H. G. Wells Világok harca című novellája alapján készült hangjátékában, amit 1938. október 30-án, épp a Halloween előtti napon sugároztak.

Miután sokan csak később kapcsolódtak be a műsor hallgatásába, azt hitték, hogy valódi híreket hallanak. Kitört a pánik, mindenki menekült, amerre látott. S bár a megfakult emlékezet – valamint az erre támaszkodó legendagyártók szerint – a rádiójáték országos pánikot okozott, utóbb kiderült, hogy „csak” néhány millióan gondolták igaznak a hallottakat – igaz, ezen rádióhallgatók egy része azt hitte, hogy németek és nem marslakók inváziójáról van szó.

Külön szerencse, hogy az M1 és a közmédia egyéb csatornáit nem sokan nézik, így csak kevesen csinálnak hülyét magukból azzal, hogy egy műveltségi vetélkedőben Essen neve helyett Fastent adják meg helyes válaszként.

Bréking nyúz, április 14. – Tudósítás a másik valóságból

0

Nehéz olyan vezető cikket találni a kormányhoz hű propagandalapokban, amely ne jelenne meg közül legalább háromban. A lapkészítők még azt a fáradtságot sem veszik, hogy megváltoztassák a címeket – így találkozunk minimum háromszor azzal a címmel, hogy „Gulyás Márton behívta a Soros-rohamosztagot: Törni-zúzni akarnak Pesten! Ők gyújtották fel Hamburgot”, vagy hogy „Dokumentumok bizonyítják: Soros beavatkozik több ország belügyébe”. De lássuk az ínyencségeket!

Origo: SorosSorosSoromigránsSorosSorosAnarchiaSorosSorosTüntetésSoros

Nem mondhatni, hogy nagyon változatos tematikával és ötletes címekkel operálna az Origo, amelynek címlapján összesen 21 alkalommal olvasható Soros neve és/vagy a szombati tüntetés elleni hisztériakeltésre uta szó és/vagy menekültre célzó kifejezés. Ez a szombat délután 15:50-kor rögzített állapot. A címek között is találni gyöngyszemeket, rögtön a vezető anyagé, amely az esti tüntetés előtt órákkal megelőlegezi a balhét, hiszen a következőt írja:

A nagy  választási vereség után őrjöngenek Soros hívei, feldúlnák a várost

De van még több olyan cím, amely dobogós helyet érdemel, például a következő:

Gulyás Márton behívta a Soros-osztagot: Törni-zúzni akarnak Pesten.

Ami pedig ezeknek a cikkeknek a tartalmát illeti – nos, azok vetekszenek a címmel. Éppen annyira elrugaszkodtak a valóságtól, mint azok, s pontosan ugyanúgy direktben vádaskodnak, keltenek gyűlöletet, szidalmaznak …. s a kemény kifejezéseket lehetne még sorolni.

Álljon itt példaként egyetlen idézet a Szélsőbaloldali erőszakhullámra számíthatunk Sorostól Budapesten címmel futó cikkből, amely a tavalyi hamburgi G20 kapcsán tartott szélsőséges tüntetéseken történteket ecseteli élvezettel:

„A Soros-birodalom katonái és kitartottjai azért tekintik Hamburgot mintának, mert a város lakossága megegyezik Budapestével, mindkét településen nagyjából 1,8 millió fő él, így könnyen lehet a német kikötővárosban már egyszer sikeresen végrehajtott forgatókönyvet alkalmazni.”

Pesti Srácok: Százezredszerre tüntiznek a bukott ellenzéki pártok csalódott szavazói

Úgy tűnik a szép idő ellenére ismételten elkezdődik Magyarországon a tüntetés-szezon, amelynek szombati nyitóelőadását a szervezők szerint is már színházi dramaturgok készítik elő. Az alaptéma sem sokat változott, azaz a demokráciát védik, de ezúttal a bukott ellenzéki pártokat nem engedik fel a német szocik által kitömött Diákparlament tüntetés-szervezői, inkább olyan méltán híres demokrata-anyákra bízzák a gyújtó hangú beszédeket, mint Hernádi Judit, a Heti Hetes első megtűrt női szereplője. Reméljük a csalódott tüntetők megkímélik a Belváros kukáit, és hagyják közlekedni éjfél után a villamost a körúton. A tüntetésen a PS-videóstáb és tudósítónk is ott lesz, cikkben és moziban is beszámolunk az eseményekről – ígéri a Pesti Srácok

888: Itt a megfejtés: Simicska ezért záratta be a Magyar Nemzetet

Simicska Lajos miután hadrendbe állította a Magyar Nemzetet, de sajnos az nem hozta a várt eredmény, ezért a választások másnapján fogta magát, fittyet hányva az „újságírói” bőrbe bújtatott jobbikos propagandisták életére kirúgta őket a ge…be. A „kollégák” most szomorúak, nem értik, hogy mi történt velük, pedig a helyzet sokkal egyszerűbb, mint hinnénk – írja a 888.hu, amely nem is titkoltan kárörvendően fogadja a lap bezárást.

A portál cikke szerint Simicska arra készült, hogy majd kormányra jutva a Jobbik megfizeti neki azt a végtelen sok pénzt, amit a propagandájába vert. Tudniillik, hogy a Nemzet évi 500 millió mínuszt termelt, a Hír Tv meg egyebek valószínűleg ennél is nagyobbat. Egy percig sem úgy tekintett a Magyar Nemzetre, mint egy újságra, mint egy független, újságírói műhelyre – írja ez „független” portál, hozzátéve: csak a bosszúja egyik eszköze volt a 80 éves lap.

Az újságírói pedig parasztok voltak, egy olyan táblán, ahol egyedül Simicska a vezér (001), a többiek, vonagáborostól, györgyzsomborostól egészen laknerdávidig mind-mind feláldozható fogyóeszközök.

 

 

Magyarország nem olyan, amilyennek mostanában látszik

A választást követő délelőtt felhívott egy külföldön élő ismerősöm. Rögtön a lényegre tért, és azt kérdezte: mi történik Magyarországon?

– Semmi különös – válaszoltam. – Választottunk.

– Jól vagytok? – kérdezte aggódva.

– Jobban nem is lehetnénk.

– Jó ez nektek?

– Igen. Nekünk ez jó. Pontosabban: ez is jó.

– Viccelsz?

– Tudsz jobbat?

Aztán elmondtam neki, hogy milyen Magyarország. Hogy a mi országunk szép és jó hely, normális emberek lakják. Ebben az országban nincs kirekesztés, mert mi magyarok szolidárisak vagyunk másokkal. Elsősorban azokkal, akik szegényebbek nálunk, elesettebbek, üldözöttebbek.

Magyarországon jogrend van, ami azt jelenti, hogy nem a bűntelen, hanem a bűnös bűnhődik. Verseny van és nem háború. Nem ellenségek, hanem ellenfelek vannak.

A mi hazánk nem egy befelé forduló, önmaga démonaival harcoló, múltjával és jelenével megbékélni nem tudó ország. Magyarország nem vív hülye, sehova sem vezető, a nemzetnek ártó, ezért hazaáruló szabadságharcot. Ebben az országban olyan ember nem kerülhet vezető pozícióba, aki nem a haza javát szolgálja, hanem a javait akarja.

Mi magyarok nem követeljük a tiszteletet, hanem kiérdemeljük.

Magyarország nem a besúgók, a nyilas házmesterek országa, nem a feljelentő, önkéntes menekültvadászok játszóhelye. Itt a gyűlölet nem pálya, az emberek nem vevők az orbitális hazugságokra.

A mi hazánk olyan hely, ahol nem a csókosok és az ügyeskedők boldogulnak. Az egypártrendszerből ismert három T – tilt, tűr, támogat – nálunk azt jelenti, hogy tehetséggel, tudással és teljesítménnyel lehet előbbre jutni.

Magyarország boldog ország.

Amikor láttam, hogy sikerült megnyugtatnom, azzal köszöntem el tőle, hogy nagyon szeretnék Magyarországon élni.

Ferenc pápa megkeresztelt egy hősként ünnepelt nigériai migránst

0

A 31 éves nigériai John Ogah illegális bevándorlóként érkezett Olaszországba, most pedig húsvét alkalmából maga a pápa keresztelte meg.

Ogah több ezer társával együtt tavaly érkezett Nigériából Olaszországba, de nem maradhatott volna az országban. Szeptemberben egy római bolt előtt koldult, amikor egy álarcos rabló megpróbálta kirabolni azt. Ogah hatástalanította a bárddal hadonászó rablót: rávetette magát és lefogta, amíg megérkezett a rendőrség. Jutalmul az olasz hatóságok tartózkodási engedélyt adtak a „hős migránsnak”- ahogy a lapok elkeresztelték.

A nigériai férfi korábban jelezte: szeretné felvenni a keresztséget. Ferenc pápa húsvét alkalmából, a nagyszombati vigílián személyesen keresztelte meg (összesen nyolc embert ért ez a megtiszteltetés), ezzel is hangsúlyozva álláspontját a migránskérdésben.

A nigériai férfi keresztapjának a római rendőrség egyik kapitányát, Nunzio Carbonét kérte fel, a keresztségben pedig a Francesco nevet vette fel. Mostanra munkát is talált: az olasz Vöröskeresztnél dolgozik.

Ferenc pápa egyébként a hagyományos húsvét vasárnapi Orbi et Orbi áldásban is beszélt a bevándorlókról és a menekültekről: azért imádkozott, hogy Jézus ereje nekik is hozza meg a remény és a méltóság gyümölcseit.

 

Karácsonynál betelt a pohár

Megelégelte a Fidesz hazugságait és megteszi a szükséges jogi lépéseket – jelentette be mai tájékoztatóján az MSZP-PM közös miniszterelnökjelöltje. Karácsony Gergely tíz fideszes állítást cáfolt tételesen.

 

„Az Orbán-kormány mást sem tud, csak hazudozni és megfélemlíteni” – szögezte le Karácsony Gergely, aki személyéhez kötött fideszes állításokat cáfolt. De betelt a mérték! – mondta, mielőtt belevágott a tételes cáfolatokba.

Nem akarom lebontani a kerítést!

Mint leszögezte, sem ő, sem egyetlen szocialista vagy PM-es politikus soha nem mondott olyat, amiből erre lehetne következtetni. Elfogadják ugyanis a kerítést, mint az ország határvédelmének fontos eszközét.

Nem támogatjuk a betelepedési kvótákat!

Aljas hazugságnak mondta, hogy támogatnák a kvótát, s rámutatott: a Fidesz csak akkor tesz különbségek menekült és migránsok közé,  az az ő érdekeit szolgálja.

Nem támogatjuk a gazdasági bevándorlást, a betelepítést!

Mint kifejtette: sem a laktanyákba, sem a magánlakásokba való betelepítéseket nem támogatják. A Fidesz volt az, amelyik a menekültek indulása idején – a PM javaslatára – laktanyákban szállásolta el a rászorultakat.

Nem költöztetjük a menekülteket magánlakásokba!

Még akkor sem, ha ebbe az ismét az LMP-ben politizáló Vágó Gábort is be próbálják vonni -mondta.

Hazugság, hogy Zuglóban iszlám imatermet hoztak létre, az én támogatásommal!

12 ilyen vallási közösség működik Budapesten – fejtette ki Karácsony: közülük a legkisebb Zuglóban, a többi 11 fideszes polgármester irányította kerületben. Igaz, ott senki nem tette fel a kérdést, hogy miért lehetséges ez. Sőt – tette hozzá –  2016-ban az erzsébetvárosi önkormányzat – egy fideszes képviselő előterjesztésére – biztosított önkormányzati helységet ilyen célra – az imaterem azóta is ott működik, szemben a zuglóival, amely magánterületen van.

Nem kapnak önkormányzati lakást Zuglóban magyarországi lakcímmel rendelkező nem magyar állampolgárok!

Ezt a zuglói lakásrendelet sem teszi lehetővé azóta, hogy az ő polgármestersége alatt módosították az eredetileg 2010-ben elfogadott rendeletet. Azaz – szögezte le Karácsony: nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.

Soha nem mondtam, hogy jobban utálom az MSZP-t, mint a Fideszt!

Karácsony emlékeztett arra, hogy ezt már akkor is cáfolta (2012-ben), amikor először  hangzott el,majd később is, többször is, például 14-ben, de hiába.

A Karácsony-kormány nem akarja fizetőssé tenni az egészségügyet!

A Fidesz folyamatosan ezzel riogat, ami Karácsony szerint szemforgató, annak fényében különösen, hogy az elmúlt nyolc évben rengeteg közpénzt kivontak az ágazatból, miközben az emberek egyre többet fizetnek az egészségügyi hozzájárulásként, ma már Európában a legtöbbet.

A Karácsony-kormánynem készül adóemelésre!

Arra viszont igen, hogy adóátrendezést hajtson végre, amelynek eredményeként az adózók 90 százalékának mérséklődni fog az adóterhe – szögezte le Karácsony.

A tizedik cáfolat, amely elhnagzott általánosabb fideszes állításra vonatkozott: arra, hogy Magyarországon kiugróan gyors a növekedés. Karácsony szerint a meglévő növekedés az uniós támogatásoknak köszönhető, s lassúbb, mint a régió országaié. Ezért Magyrország leszakadása folyamatos.

Bocsánat, Magyarország!

Megint lecsapott a hülyeség, ezúttal Csongrádon tört ki az őrület. Migránsnak néztek egy nőt, rendőrt hívtak rá. Aztán kiderült, hogy az illető nem is menekült, csupán fodrásznál volt az édesanyjával.

„Szeretném megköszönni annak a csongrádi lakosnak, aki a mai nap folyamán rám és édesanyámra hívta a rendőrséget az utcán sétálva, azt állítva, hogy menekültek vagyunk, csupán azért, mert a fodrásztól kilépve nem szerettem volna elázni, és a fejemre hajtottam a sálamat” – írta Facebook-posztjában egy Barbara nevű hölgy.

Nem kellett volna. Valaki, éber honfitárs, jelentette a rendőrségen. A közegek hamar megérkeztek, autójukkal eltorlaszolták a fejkendős hölgy és édesanyjának menekülési útvonalát, majd intézkedtek.

Miután kiderítették, hogy nem migránsokkal, hanem fodrásznál járt helyi lakosokkal állnak szemben, a két nőt elengedték.

Hogy kértek-e bocsánatot, arról nem jött hír.

Persze, nem is nekik kellene bocsánatot kérniük, hanem azoknak, akik ezt az őrületet rászabadították Magyarországra. És nemcsak Barbarától, hanem minden normális magyartól. Hogy olyan hellyé lettünk, ahol az emberek kivetkőznek emberi méltóságukból, felrúgnak minden emberi normát, tisztességet, barátságot, megértést.

Amúgy meg nem kizárt, hogy az eső a hibás. Száraz, napos időben ugyanis Barbara nem tesz kendőt a fejére, ebben az esetben nem jelentik fel, és nem intézkednek vele szemben a rendőrök.

A történet tanulsága: esős időben ne nézzünk ki úgy, mintha menekültek lennénk. Se Csongrádon, se bárhol máshol Magyarországon.

Nem lesznek no-gone zónák Németországban

0

Az új német belügyminiszter szerint fel kell gyorsítani a kitoloncolást Németországból. Horst Seehofer a Bild am Sonntag című lapnak elmondta: tűrhetetlen, hogy évekig tart a migránsok menedék jogi  kérelmének a vizsgálata. Ezt néhány hónapra akarja rövidíteni.

 

Horst Seehofer korábban bírálta Angela Merkel kancellár menekültpolitikáját. A bajor CSU vezetőjeként Orbán Viktort hívta meg díszvendégnek a keresztényszociális unió év eleji tanácskozására. Szerinte ki kell szűrni a migránsok közül a bűnözőket és terroristákat, s ennek érdekében kamerákat helyeznek el minden szükséges helyen.

Nem lesznek no go zónák Németországban!

– ígérte az új belügyminiszter.

Seehofer ragaszkodott ahhoiz, hogy az új belügyminisztérium egyben a „Heimat” (Szülőföld, haza) minisztériuma is legyen – ez a konzervatívok számára olyan kedves kifejezés sokaknak a nacionalista múlt felidézését jelenti. Az ő megnyugtatásukra Seehofer közölte:

Németország liberális jogállam volt és marad, de erős államra van szükség annak érdekében, hogy ezt meg tudják védeni.

Németországban a tavaly őszi választáson – először a második világháború befejezése óta –egy nyíltan nacionalista euroszkeptikus párt is bekerült a törvényhozásba. Az Alternative für Deutschland, amelynek aktivistái között neonácik is vannak, a harmadik helyen végzett a választásokon, jelenleg pedig a második helyen áll a népszerűségi listán, megelőzve a szociáldemokratákat, akik a CDU-val és a CSU-val együtt kormányozzák Németországot.

Angela Merkel kancellárnak nem lesz könnyű dolga, hogy összeegyeztesse a CSU és a szociáldemokraták nézeteit a migráns kérdésben. Horst Seehofer mindenesetre nem hagyott kétséget afelől, hogy zéró toleranciát tart kívánatosnak mindenféle bűnözéssel szemben, és a korábbinál határozottabban kíván fellépni azokkal a bevándorlókkal szemben, akik nem tartják tiszteletben Németország törvényeit.

Helyszíni jelentés egy német integrációs iskolából

0

A kelet-európai bevándorlók gyerekei együtt tanulnak a migráns diákokkal az integrációs iskolákban Németországban, s ez – ahogy egy 16 éves diáklány a német közszolgálati médiának, a Deutsche Wellenek nyilatkozva fogalmazott – „eleinte különös volt, hiszen Moldáviában nincsenek muzulmánok”. 

 

A Berta von Suttner középiskolában régi hagyomány, hogy bevándorló gyerekekkel foglalkoznak: a nyolcvanas években Kelet-Európából érkezett a döntő többségük, még most is sokan jönnek onnan, s miután nem tudnak németül, nem járhatnak a helyi középiskolába. Ám a többséget ma már nem ők alkotják, hanem a muzulmán diákok, akik a Közel-Keletről vagy éppen Afganisztánból érkeztek.

Az integrációs iskola elsősorban a nyelvi és a társadalmi beilleszkedést segíti.

A diákok zöme rendkívül szorgalmas és igyekvő, hiszen tudja: egyedülállóan kedvező lehetőséghez jutott Németországban

– mondja az iskola igazgatóhelyettese. Mégis mindenki angolul tanul, mert egyáltalán nem biztos, hogy Németországban akarják leélni az életüket.

„Diplomát akarok szerezni” – mondja a 16 éves Sandra Jacub. A moldáviai diáklány még nem tudja, hogy milyent, és azt sem, hogy hol fog élni a jövőben. Egyelőre szorgalmasan tanul az integrációs iskolában, mert tudja, hogy a bevándorlók számára ez a beilleszkedés legkönnyebb útja Németországban.

Hassál, alkossál, gyarapíccsál!

Nemcsak az a baj a migránsozással, hogy megmérgezi a lelkeket, és a legijesztőbb emberi tulajdonságra, a mérhetetlen butaságra épít. Ez is baj persze, de még ennél is ártalmasabb, hogy felosztja a magyarokat jóra és rosszra. Legutóbb a Magyar Idők közölte elszörnyedve egy nemzetközi honlap tanulmányozása után, hogy vannak olyanok, akik szótárral és térképpel segítik a migránsokat. Értjük ugye, miről van szó: nem milliárdokat lopnak el a közösből, hanem egy hazánkba vetődött embernek segítenek abban, hogy megértesse magát, elmondhassa, ki ő, és mit akar, és ha valahova el szeretne jutni, abban is segítenek neki.

2015-ben, a migránsválság tetőfokán még olyan emberek is voltak, akik vizet adtak a szomjazóknak, ételt vittek az éheseknek a Keleti pályaudvarra. Ők a kormányzat kommunikációja szerint gonosz emberek. Rosszat akarnak a magyaroknak, azt akarják, hogy szöcskét egyenek, grillezett skorpiót. Nem azokkal van baj, akik szétlopják az országot, hanem azokkal, akik néhány, még nálunk is szerencsétlenebbnek segítenek.

Jó és rossz emberekre osztja fel ez az ítélkezés a magyarokat. Aki a kormányzati kánonnal énekel, jó, aki mást gondol a világról, tisztességről, erkölcsről az rossz.

Aki nem örül annak, hogy van egy nagy és gondoskodó állam a feje fölött, élén az örök és megbonthatatlan vezetővel, hazaáruló és idegen hatalmak ügynöke. Az a jó, aki örül annak, ha az állam és annak vezetője nemcsak gondoskodik róla, de gondolkodik is helyette. Megsimogatja a buksiját, ha jó volt, és kokit nyom a fejére, ha rossz. És ez az állam, élén az örök és megbonthatatlan vezetővel, sosem téved. Mindig tudja, hogy mi a jó, és mi a rossz.

Aki nem áll be a sorba és nem sodródik a nyájjal, az magára vessen. Ezt üzeni a magyaroknak a kormány kommunikációja.

Amúgy ezt célozza az oktatás szándékos lebutítása is. Legutóbb Lázár János kelt ki a gimnáziumok ellen, korábban Parragh László éltette a bunkóságot. Nem kiművelt, hanem elbutított emberfők kellenek, akik nemcsak azt hiszik el, hogy kötelező lesz szöcskét enni, hanem azt is, hogy nem az egészségügy van romokban, hanem mi betegek rohangálunk minden bajunkkal orvoshoz.

Tessék egészségesnek lenni, vagy odahaza meggyógyulni!

Írók, alkossatok remekműveket!

Hassatok, alkossatok, gyarapíccsatok, és a haza fényre lesz derülve!

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK