Kezdőlap Címkék MÁV

Címke: MÁV

Tíz éve történt – Internetes jegyrendelés bevezetését tervezi a MÁV

0

2007. december 2-án arról írt a Független Hírügynökség , hogy a MÁV Start újításként internetes jegyrendelés bevezetését tervezi 2008-ban.

Az erre vonatkozó informatikai fejlesztési szerződést már aláírták, s

március végéig 60 olyan automatát helyeznek el pályaudvarokon,

amelyeken a világhálós megrendelés és elektronikus fizetés után kapott kódok segítségével lehet kinyomtatni a jegyet.

Első körben az Intercity-járatokon nyílna mód erre a lehetőségre. Sági Zoltán, a MÁV Start kommunkikációs vezetője azt is elmondta a lapnak, hogy tervezik az sms-ben történő jegyvásárlást is.

Budapest-Belgrád-vasút: a felére megjelent a felhívás

0

Kiírták a közbeszerzést a Budapest-Belgrád-vasútvonal határig terjedő első felének felújítására. A 160 kilométer per óra sebességű vonalat 4 év alatt tervezik megépíteni, három jelentkezővel számolnak.

Megjelent a Soroksár és Kelebia közötti, 152 kilométer hosszú vasútvonalra vonatkozó tervezés-kivitelezés beszerzési eljárásának részvételi felhívása a MÁV honlapján, s a hirdetményt közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában is. A kiíró a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt.

A vasútvonal Belgrádig tartó teljes hossza 350 kilométer lesz, ennek a felére írták ki most a tendert.

A vasútvonalon a cél a 160 kilométer/óra sebesség elérése és új második vágány megépítése, amelyek a menetidő jelentős csökkenését és az áruszállítási kapacitás bővülését teszik lehetővé. A hirdetményt ajánlatkérőként a MÁV Zrt. nevében eljáró Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. adta fel. A részvételi felhívás a gazdasági szereplőknek nyitott, kétszakaszos, tárgyalásos beszerzési eljárást jelöl meg, az esélyegyenlőség, az egyenlő bánásmód és a versenysemlegesség biztosításával – áll a kiadott közleményben.

A felhívásban megjelölt időtartam 86 hónap, azaz négy év. A kiírók

a részvételre jelentkezettek tervezett számát háromban jelölték meg,

bár bizonyos körülmények között ennél többen is lehetnek – derül ki a felhívás szövegéből.

Az elbíráláskor a szakmai ajánlat minősége és a pénzügyi ajánlat

50-50 százalékban esik latba.

A jelentkezéskor alkalmassági minimum a megelőző öt évben legkevesebb egy, legalább 150 kilométer hosszú vasút építése, amely teljesítette a 160 kilométer/óra haladási sebességet.

Budapest és Belgrád között jelenleg mintegy nyolc óra a vasúti menetidő, ez a két főváros között 3,5 órára csökken. Belföldön a távolsági személyszállító vonatok egy órával rövidebb idő alatt tehetik meg a hazai szakaszt, és az elővárosi utasok Kunszentmiklós-Tass és a főváros között is jelentős menetidő-csökkenésre számíthatnak.

A Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonal 135 éves, utolsó felújítása az 1960-as években történt. A 100 kilométer/óra sebességnek megfelelő paraméterek szerint épült, de jelenleg Soroksár és Kelebia között csak 80 kilométer/órával lehet közlekedni, s a biztonság érdekében, a pálya leromlott állapota miatt sebességkorlátozások is érvényben vannak mintegy 14 kilométer hosszban.

A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról a magyar és a kínai kormány 2015-ben kötött egyezményt.

A teljes vonal

jelenleg ismert költsége mintegy 500 milliárd forint,

amelyet Magyarország épít meg kínai kölcsönből. A 20 éve futamidejű hitel éves kamata 2,5 százalék. A hazai bírálók azt kifogásolják, hogy a magyar adófizetők állják a számlát, noha a vasútvonal elsősorban Kínának és nyugat-európai országoknak áll érdekében.

Csökkentik az e-vasútjegy árát

0

Olcsóbbak lesznek a magyarországi vasúttársaságok e-vonatjegyei december 10-től: az automatás vásárlásoknál öt százalékkal, az otthon nyomtatott vagy mobilon bemutatott jegyeké pedig tíz százalékra nő. A MÁV-START egyes járataira 20 százalékkal csökkentheti az e-jegyek árát – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A vasúttársaságok 2013 óta kínálják három százalékkal olcsóbban az otthon nyomtatott vonatjegyeket, most újabb, 10 százalékig terjedő kedvezményeket vezethetnek be az elektronikus csatornákon értékesített menetjegyekre.

Az utasok a menetrendváltástól – december 10-től – öt százalékkal olcsóbban vásárolhatják meg vagy vehetik át jegyeiket jegykiadó automatából. A díjcsökkenés nemcsak az alaptarifában,

hanem az egyéb kedvezményekre, felárakra is érvényesíthető.

Az alacsonyabb kihasználtságú járatokra húsz százalékkal olcsóbban kínálhatják az e-vonatjegyeket. A kedvezményes körbe elsősorban az utazási csúcsidőn kívüli, jellemzően hajnalban, késő este, szombaton délután vagy vasárnap délelőtt közlekedő vonatok kerülhetnek be.

A nagyarányú kedvezménnyel várhatóan a Budapest-Szombathely-Zalaegerszeg, Budapest-Tapolca, Budapest-Nagykanizsa-Keszthely, Budapest-Pécs, Budapest-Sátoraljaújhely-Eger, Budapest-Záhony, Budapest-Lökösháza, Budapest-Szeged vonalakon legalább 100 kilométer távolságra közlekedő egyes vonatok utasai élhetnek.

A kedvezmények kizárólag jegyekre szólnak, bérletvásárlásra nem vehetők igénybe, de a GYSEV szolgáltatásaira is érvényesek.

MTI/FüHü

Munkahelyek szűnnek meg a MÁV-nál

0

Megkezdődött az egyik MÁV-dolgozókat tömörítő szakszervezet mai sztrájkja a MÁV utasellátó központjánál tervezett leépítések miatt.

Varju László, a DK alelnöke szerint visszás az a helyzet, hogy

míg a felcsúti kisvasútra van pénz, addig a MÁV-nál évtizedek óta működő háló- és étkezőkocsik működtetésére nincs,

így újabb magyar munkahelyek szűnhetnek meg.

A Demokratikus Koalíció megakadályozná a leépítéseket a MÁV-nál. A DK szerint a kormány magyarázattal tartozik:

hogyan sikerült szétverni az évtizedeken át nyereségesen működő kényelmi szolgáltatásokat,

és ezért miért a dolgozóknak kellene viselelniük a felelősséget?

A DK szolidáris a ma sztrájkoló vasutasokkal: egyetlen korán kelő és keményen dolgozó embert sem lehet az utcára tenni a cégvezetés alkalmatlansága miatt!

Megvan a MÁV-Start kabalafigurája

0

A MÁV-Start pénteken kihirdette a szakmai zsűri által kiválasztott nyertes kabalafigura-pályaművet, Trackman-t. Az alkotó, akinek nevét nem közli a vasúttársaság, Interrail-bérletet kap ajándékba.

** KABALAFIGURA EREDMÉNYHIRDETÉS **Kedves Pályázók és Érdeklődők!A szakmai zsűri a beérkezett pályaművek közül az al…

Közzétette: MÁV-START nemzetközi utazások – 2017. augusztus 17.

A MÁV-Start a szakmai zsűri által nem díjazott pályázatokat közönségszavazásra bocsátotta.

Sztrájk lehet a MÁV-nál

0

Sztrájkot hirdet a VDSzSz Szolidaritás, ha nem lesz eredményes a kollektív munkaügyi vita.

A szakszervezet közleménye szerint

csoportos létszámleépítésre készül az Utasellátó Központ

vezetője: több mint 50 vasutas elbocsátását tervezi, akik többségében hálókocsi-kalauzok, étkezőkocsikon szolgálatot teljesítő szakácsok, felszolgálók.

Azt írják, a a törvényes kereteken belül mindent elkövetnek azért, hogy vasutasok ne kerüljenek az utcára. Ezért, ha nem tudnak megegyezni, akkor sztrájkot hirdetnek.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!