Kezdőlap Címkék Kórház

Címke: kórház

Zacher Gábor vagy felmondott, vagy nem

0

A hvg.hu írta meg, hogy a Honvédkórház sürgősségi osztályát vezető Zacher Gábor felmondott, erről azonban Zacher nem tud, a Honvédelmi Minisztérium pedig azt közölte, hogy híresztelésről és ismételt hangulatkeltésről van szó.

Az ügy előzménye még januárra nyúlik vissza, amikor egy háziorvos elmondása szerint Zacher Gábor érdemi vizsgálat nélkül küldött haza egy beteget a Honvédkórház sürgősségi ügyeletéről. A háziorvos vérmérgezés gyanújával utalta a kórházba a beteget, ám ott csak átkötözték a sebét és fájdalomcsillapítási tanácsokat adtak neki, majd hazaküldték.

Az idős nő másnap rosszul lett, és mire a mentő kórházba szállította, kómába esett. Ott már nem tudtak rajta segíteni, meghalt.

A háziorvost felháborította az eset, szeretett volna belenézni néhai betege kórházi papírjaiba, de a kórház ezt nem tette lehetővé a számára.

Az ügy a múlt héten került nyilvánosságra, ma délután pedig a hvg.hu arról írt, hogy ezt követően és ettől nem függetlenül, felkínálták a Honvédkórház sürgősségi osztályát vezető Zachernek a lemondás lehetőségét, amit ő elfogadott.

A Zoom.hu ezzel szemben úgy értesült, hogy Zacher Gábor olyannyira nem tud arról, hogy lemondott volna, hogy állítása szerint továbbra is ő vezeti a Honvédkórház sürgősségi osztályát.

Az MTI a Honvédelmi Minisztérium  közleménye alapján a következőket hozta a nagyközönség tudomására: „A Honvédelmi Minisztérium visszautasítja mindazokat a híreszteléseket, amelyeket az MH Egészségügyi Központ Sürgősségi Betegállátó Centrumával kapcsolatban terjesztenek egyes médiumok.

Dr. Zacher Gáborral, az MH Egészségügyi Központ (Honvédkórház) Sürgősségi Betegellátó Centrum (SBC) osztályvezető főorvosával szemben

töretlen a Honvédelmi Minisztérium és kórház vezetésének bizalma, a kórházi szakmai munkájával elégedettek,

és a továbbiakban is az SBC vezetőjeként számítanak rá.”

Röviden összefoglalva: egy ember meghalt, a bizalom töretlen, a szakmai munkával elégedettek. Ennél fogva – legalábbis, ha az utolsó változat érvényes – nem ajánlották fel Zachernek a lemondást, amit ő nem is fogadott el.

A skótok miatt nem kapnak pénzt a beteg csepeli gyerekek

Bangóné Borbély Ildikó a szocialisták csepeli képviselőjelöltje még a skótok elleni meccs előtt jelentette be, hogyha nyer a magyar labdarúgó válogatott, félmillió forintot ajánl fel a beteg gyerekeket gyógyító Szent László Kórháznak.

A csapat kikapott, jelen állás szerint tehát egy vasat sem kapnak a csepeli kórházban ápolt gyerekek a szocialisták ottani jelöltjétől.

Tetszettek volna a fiúknak megnyerni a mérkőzést! Akkor lenne félmillió a gyerekekre. Mely pénz nyilván most is megvan, különben nem ajánlották volna fel a győzelem esetére.

A skót válogatott drukkerei nem kötötték feltételekhez a segítséget. A Tartan Army szurkolócsoport Sunshine Appeal nevű alapítványa 2003 óta minden idegenbeli válogatott mérkőzés előtt gyűjtést szervez, és az összeget egy helyi ügy támogatására fordítja.

Most is így volt, a Tartan Army a meccs kapcsán Budapestre látogatva a helyi skót alapítványok közvetítésével (Robert Burns Nemzetközi Alapítvány, St. Andrews Association) a hátrányos helyzetű családok gyermekeivel foglalkozó Wesley János óvodának adományozott több mint 1.7 millió forintot a Magyarország–Skócia mérkőzés előtt.

Minden előzetes feltétel nélkül. Azaz, ha veszítenek, akkor is odaadták volna a pénzt az óvodásoknak.

Németh Szilárd üzeni: nem a zsemle kicsi, hanem a pofátok nagy!

Van egy olyan „velünk született probléma”, hogy minden üggyel szeretnénk szaladni az orvoshoz”. Ezt mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, amikor a közelmúltban nyilvánosságra került, a sürgősségi ellátáshoz kapcsolódó halálesetekről kérdezték. Majd, mintha maga is érezte volna, hogy ez így kevés, mintegy megerősítésként hozzátette: „Én például tegnap szögbe nyúltam, és evvel is elrohanhattam volna, de megpróbáltam magam megoldani” .

Sejthettük volna, hogy itt van a kutya elásva. Mi vagyunk a hibásak, a saját mohóságunk matt kerülünk bajba, vagy halunk meg. Túlságosan leegyszerűsítjük a világot, ha éhesek vagyunk, eszünk valamit, ha elromlik az autónk, szerelőhöz visszük, ha betegek vagyunk, orvoshoz megyünk.

Ez ment eddig, de mostantól ez is másként lesz, mert ez korszerűtlen és sehova nem vezető gondolkodás.

Mert hogy ezer más módja is van a gyógyulásnak. Ha – Németh Szilárd szép hasonlatánál maradva – szögbe nyúlunk, akkor nincs más teendő, minthogy kihúzzuk a szöget, megköpködjük a helyét, bekötjük, és már mehetünk is a dolgunkra. Fölösleges minden csip-csup üggyel az amúgy is túlterhelt egészségügyet háborgatni. Az egészségügy nem azért van, hogy a betegek bemenjenek a kórházba és ott rendes ellátást kapjanak, hanem azért, hogy a mindenkori kormányok elmondhassák, hogy milyen sokat költenek az egészségügyre.

Ha bizonytalanok vagyunk, hogyan kell egy vakbélgyulladást kezelni, biztosan van olyan ember a rokonságban, akinek volt már hasonló baja és hasznos tanáccsal tud szolgálni. De ha nincs ilyen ismerősünk, akkor is találunk megoldást. Ma már, hála az internetnek, a legtöbb betegséget otthon, házilagosan is gyógyíthatjuk. Beütjük a Gugliba, hogy mi a baj, a derekunk fáj, a fejünk hasogat, esetleg annyira szédülünk, hogy fel sem tudunk állni, és máris tucatnyi megoldást találunk arra, hogyan gyógyíthatjuk meg magunkat az amúgy világszínvonalon álló hazai egészségügy igénybevétele nélkül. Lám, Németh Szilárd is milyen szépen meggyógyult, nem is látszik a mozgásán, hogy egy nappal korábban szögbe nyúlt.

Ha valaki azt gondolja, hogy Németh Szilárd mostani megnyilvánulása előzmények nélkül való, az nagyot téved. Néhai Marosán György, akit pék múltja miatt Buci Gyurinak becéztek (csúfoltak?) a magyar dolgozók, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának ülésén így üzent az életszínvonaluk miatt elégedetlenkedő munkásoknak: Nem a zsemle kicsi, elvtársak, hanem a pofátok nagy!

És ez, vegyük tudomásul, ma sincs másként. Nem a várólisták hosszúak, hanem a betegek vannak túl sokan. Tessék kevesebben lenni, és ha valami fáj, azt odahaza orvosolni! Meghalni sem muszáj kórházban, ma már erre is megvannak azok a technikák, amelyek segítségével kényelmesen, orvos közreműködése nélkül, odahaza is elhunyhatunk.

Két hét múlva hazamehet a kórházból a tizenegyszer újraélesztett futballista

0

Levették a lélegeztetőgépről a Dabas 16 éves labdarúgóját, aki két hete lett rosszul csapata mérkőzése közben.

A fiatal labdarúgó azután került a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájára, miután a pályán 7-szer kellett újraéleszteni. A klinikán további 4 alkalommal kellett visszahozni a sportolót a klinikai halál állapotából.

A labdarúgó egy nagyon ritka, veleszületett koszorúér fejlődési
rendellenesség miatt kapott infarktust, a betegség tünetei a sport miatti fokozott megterhelés következtében jelentkeztek.

A focista egy szabadnapos mentősnek és a klinika orvoscsapatának köszönheti életét.

10 nappal a többszöri sikeres újraélesztés, a gyorsan felállított
diagnózis, és az azonnal műszívkezelés, valamint a sikeres szívműtét után hétfőn már beszélgetni is lehetett a junior sportolóval.

Lapszem – 2018. február 3.

0

Ma a Balázsok ünneplik a névnapjukat. Sajnálatos, de nem meglepő, hogy ma pocsék idő várható. A meteorológiai előrejelzések szerint túlnyomóan borult lesz az ég, a Dunántúlon és Észak-Magyarországon havazás, havas eső, a középső országrészben havas eső, eső, a Tiszántúlon eső valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között alakul, késő estére 0, +5 fokra hűl le a levegő.

 

Népszava – Jó híreket rendel a kormány

Központi utasításra heti két pozitív kicsengésű médiamegjelenést kell prezentálniuk kórházukról az igazgatóknak – értesült a Népszava. Ha ezt esetleg elmulasztják, figyelmeztetik őket kórházfenntartó hivatalból. A lap információi szerint a feladat szellemi atyját nem a szakállamtitkárság vezetői között kell keresni: ott még azt sem tudják, hogy a kormánypropaganda gépezete pontosan mire, hogyan kívánja felhasználni az intézményvezetők által gyűjtött médiamegjelenéseket. Már van olyan intézmény, ahol sajtófigyelést is megrendeltek, hogy teljesíteni tudják ezt az újabb fenntartói kérést. A lap úgy tudja, hogy van ahol a kormányközeli médiafigyelő céget, a Nézőpont csoporthoz tartozó Médianézőt bízta meg a kórházáról szóló hírek gyűjtésével.

A Népszava által felhívott intézményvezetők elismerték, hogy van ilyen feladat, de nyilatkozni egyikük sem akart.

Érzékeltették, hogy nincsenek nagyon meglepve, “van gyakorlatuk az elhallgatásban”, és a “hülye feladatok” teljesítésében.

Mint emlékezetes, hat évvel ezelőtt az Emberi Erőforrások Minisztériumának Költségvetési Főosztálya elrendelte a lovak megszámlálását a kórházakban. Akkor a kórházi vezetők egy hetet kaptak lovaik megszámolására, a tenyészkancák, a mének, a csikók számbavételére, az eredmény jelentésére.

Magyar Nemzet – Ellenzéki már nem is adományozhat

Miközben a fideszes képviselőjelöltek a legnagyobb nyugalomban oszthatnak saját nevükkel felcímkézett tojást és tejet vagy éppen laptopot az időseknek, ellenzéki politikus már nem adhat adományt – jelen esetben készségfejlesztő játékokat – egy fogyatékos gyermekeket nevelő intézménynek. A jobbikos Mirkóczki Ádám ugyanis hiába szeretett volna segíteni, a – Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó – megyei fenntartó egyszerűen nem engedte. A lap birtokába került e-mail szerint

a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltsége jelezte, nem támogatja az adomány átadását.

Azt elismerték, hogy Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselőként „természetesen az intézménybe beléphet”, de azt is hozzátették, „tisztelettel kérjük, hogy adományt ne vigyen”. Az viszont az üzenetből nem derült ki, hogy a szociális területért felelő Sinka Zsolt megyei igazgató miért nem szeretné, hogy a fogyatékos gyermekek készségfejlesztő játékokhoz juthassanak, még ha jobbikos képviselőtől is. Mirkóczki azt mondta, hogy „a fenntartó kérését tiszteletben tartva, de azzal egyet nem értve” kollégáját kérte meg mint magánszemélyt, hogy vigye el az ajándékokat az intézménybe, így azok végül eljutottak a gyerekekhez.

Mindeközben Nyitrai Zsolt, Mirkóczki Ádám, n a térség fideszes képviselője, Nyitrai Zsolt éppen a napokban – a helyi tévé riportja szerint – részt vett egy olyan eseményen, amelynek során Füzesabonyban hetven, míg a közeli Szihalmon további tíz 65 év feletti nyugdíjas kapott laptopot. Ráadásul az ő esetében nem volt gond azzal sem, ha állami fenntartású intézménybe vitt ajándékot. S más fideszeseknek sem okozott ez gondot – írja alap, hosszan sorolva a példákat.

Magyar Idők – Simon Gábor javára döntött a bíróság

– Adóhiányt eljárása során a büntetőbíróság is megállapíthat, ám a közigazgatási döntés, amivel az adóhatóság határozatát megsemmisítették, azt jelenti, hogy fontos bizonyíték esett ki a vád részéről a büntetőügyben – fejtette ki a lap kérdésére Nagy István volt szocialista alelnök, Simon Gábor védője, miután pénteken a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hatályon kívül helyezte a volt politikus ügyében hozott adóhatósági határozatot.

Az érvénytelennek nyilvánított iratban a Közép-magyarországi Regionális Adó-főigazgatóság megbecsülte a Simonhoz kötött számlákon talált összegek után fizetendő adó mértékét, s ezzel kulcsfontosságú szerepet töltött be a volt MSZP-s ellen emelt költségvetési csalás vádjának alátámasztásában.

A közigazgatási per a sorozatos fellebbezések, értelmezési és jogi viták miatt több mint két év után jutott el az ítéletig, miközben a Kúriát is megjárta az ügy.

A legfelsőbb bírói fórum állásfoglalása szerint az adóbecslésről a határozatot nem az arra jogosult hozta meg, ezért az érvénytelen, és a közigazgatási eljárásban ezt a verdiktet vették figyelembe.

Betegek és ápolók lettek rühesek a fővárosi kórházban

0

Nemcsak a várólistákkal és a zsúfoltsággal van baj az egészségügyben. A legújabb botrányos eset a Szent Margit Kórház ápolási osztályán történt, ahol több beteg és ápoló is rühes lett.

Erről az RTL Híradóban nyilatkozott egy ottani dolgozó.

Az illető elmondása szerint az időseket gondozó részlegen már októbertől küzdenek a fertőzéssel. A Híradónak nyilatkozó orvos szerint

a rühöt akár használati tárgyakkal is elkaphatják egymástól a betegek.

A kórház mára ígért tájékoztatást az ügyben.

Lapszem – 2017. december 23.

0

Szombat van, ne felejtse el felköszönteni Viktória nevű ismerőseit, de addig is nézzük, miről írnak a mai újságok.

Orbán cikke a Magyar Időkben

Meg kell védenünk a keresztény kultúrát címmel írt cikket Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Időknek. Ebben többek között azt írja: karácsony közeledtével „különleges állapotban végezhetjük el az év végi számvetést, és gondolhatjuk újra, hogy mi dolgunk lesz a következő évben a világon”.

Azt is írja:

„Mi, magyarok joggal tekintünk magunkra keresztény nemzetként.”

Szerinte a keresztény kultúra a magyar fenntartó erő forrása, az „európai élet fundamentumai” pedig támadás alatt állnak.

Újra csúcson a gimnáziumok népszerűsége

A Magyar Nemzet összesítése szerint a kormány szándékai ellenére az elmúlt évekhez hasonlóan a 2017/2018-as tanévben is rekordot döntött a gimnáziumba járó diákok aránya. A KSH pénteken publikálta az idei tanévre vonatkozó legfrissebb adatokat, ezekből jól látszik: míg

a gimnáziumokba járók száma egy év alatt közel háromezerrel nőtt,

addig a szakgimnáziumba (a korábbi szakközépiskolákba) járóké több mint ötezerrel csökkent.

Furcsa céget támogat az állam

A Népszava szerint kétes múltú vállalkozóhoz kapcsolható kft.-t támogat 450 millióval az állam. A történet egyik szereplője Kósa Lajos feleségének cégvásárlásához is köthető. A cég a támogatást szinte azonnal megkapta tavaly áprilisi alapítása után a Nemzetgazdasági Minisztériumtól.

Öngyilkosság egy budapesti kórházban

A Blikk szerint kiugrott a hetedik emeletről egy beteg az egyik fővárosi kórházban. Egyelőre nem tudták azonosítani. A lap szerint a pszichiátriai osztályról szökhetett ki.

A hajléktalanokat segíti az Oltalom Karitatív Egyesület adománygyűjtő estje

0

Színészek, zenészek, táncosok, írók, költők, köztük Bánfalvi Eszter, Bíró Kriszta, Gergye Krisztián, Parti Nagy Lajos, Závada Pál és a Pa-dö-dő lép fel 2017. december 14-én 19 órától a budapesti Átriumban az Oltalom Karitatív Egyesület jótékonysági adománygyűjtő estjén. Az 5000 vagy 10 000 forintos jegyek megvásárlásával a nézők a hajléktalanokat ellátó kórház fenntartásához, az orvosi ellátás biztosításához járulnak hozzá. Az estén meleg sapkákat és sálakat is gyűjtenek.  

Az Oltalom Karitatív Egyesület csaknem harminc éve végez kiterjedt hajléktalan-, család- és idősellátást. Munkatársaik évente

5000 járó- és 400 fekvőbeteg ellátásáról, napi szinten pedig 500 hajléktalanról és 180 időskorú emberről gondoskodnak.

A non-profit szervezetre hatalmas teher nehezedik, leginkább azért, mert 2010-ben a Főváros egyoldalúan felmondta velük az együttműködést, vagyis a közszolgáltatási szerződést. Emiatt az egyesület intézményei évente összesen több mint egymilliárd forintos bevételkieséssel küszködnek.

Az egyik legnagyobb problémát a Dankó utcai kórház fenntartása jelenti, ahol 51 ággyal a nap 24 órájában látnak el beteg, rászoruló hajléktalanokat. Az ágyak egy részére az intézmény nem kap állami finanszírozást, ami nagyságrendileg havi másfélmillió forint körüli hiányt jelent az Oltalomnak. A hideg idő beköszöntével a helyzet súlyosbodik, hiszen a szokásosnál többen kerülnek bajba. Közös érdekünk, hogy az utcán élő beteg emberek mihamarabb gyors, szakszerű orvosi ellátást kapjanak és meggyógyuljanak.

A helyzet orvoslására az Oltalom Karitatív Egyesület 2017. december 14-én adománygyűjtő estet rendez a budapesti Átriumban.

A nézők az 5000 vagy 10000 forintos jegyek megvásárlásával az orvosi ellátás biztosításához járulhatnak hozzá.

A jótékonysági esten Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület vezetőjének rövid beszéde után fellép többek között Bánfalvi Eszter, Bíró Kriszta, Sárosdi Lilla színművész, Gergye Krisztián táncos-koreográfus, Darvasi László, Karafiáth Orsolya, Parti Nagy Lajos, Sándor Erzsi és Závada Pál író-költő,  valamint zenél Szalkay Dávid & The Jazzformers és a Pa-dö-dő. A jótékonysági rendezvényen meleg sapkákat és sálakat is gyűjtenek.

Irgalmatlanul nyomják a betont az irgalmasok kórházába

0

A törvénytelenség árnyékában épül év eleje óta a budai irgalmasrendi kórház új szárnya. A kormányrendelet nem ide és nem erre szól, s elmaradtak a műemlékkel kapcsolatos eljárások. Komplex felújítás helyett egy négy szintes és egy 132 garázsos, ötszintes hotelszárny lesz 6,1 milliárdos számított értéken. Az ügyészség szerint ez „csekély súlyú törvénysértés”.

A Margit-híd tőszomszédságában a múlt héten a talaj betonozásával következő fázisába lépett a budai irgalmasrendi kórház új szárnyának építése, amely törvénytelenül zajlik – kereste meg a FüHü-t egy olvasónk. Eddig falakba ütköztek a lakásuk értékcsökkenésétől félő környékbeliek.

Tavaly nyáron a kormány rendeletben döntött arról, hogy

„nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé”

nyilvánítja a Betegápoló Irgalmasrend épületeinek felújítása keretében három épület leendő munkálatait. Egy váci és egy pécsi mellett az “irgalmasok” Frankel Leó utca 54. alatti székhelyű telephelyének

„komplex felújítását”

határozza meg.

Ez év elején aztán a valamikori ORFI-nak (Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet) a Komjádi uszoda melletti részlegétől a Margit-hídfői oldalszárnyig terjedő (az út mindkét oldalán megtalálható, a helyrajzi számi jegyzék szerint hat egységből álló) szétszórt épületegyüttese túlszélén lévő 17-19. házszámú telkén megjelentek a munkagépek.

Ezt a házszámot a nagyközönség az „ORFI” főépületeként ismerte-ismeri, az 54. számú, amire a kormányhatározat szól, az út túloldalán, de légvonalban körülbelül 300 méterre található.

A munkálatok helyén a kórház proszektúrája volt, amelyet a múlt év végi engedély birtokában idén tavasszal elbontottak, majd a fákat kivágták. Ez hívta fel a figyelmet a nagyszabású építkezés gyanújára márciusban.

A környéki lakók szerint ez törvénytelen, és az eljárás során figyelmen kívül hagyták a műemléki védettség, illetve régészeti lelőhely miatti előírásokat, ráadásul velük egyáltalán nem egyeztettek, tulajdonképpen szóba se álltak. A lakók álláspontja az, hogy a jogszabály alapján a kiemelt jelentőségűvé nyilvánítás nem mentesít a különféle szakhatósági és örökségvédelmi eljárások elvégzése alól, legfeljebb rövidebb határidőket tesz lehetővé.

Az Országos Építésügyi Nyilvántartásban helyrajzi szám alapján az „irgalmasok” tulajdonában álló

épületek védettséget élveznek.

A Frankel Leó 54., a kórház műemlék, a 17-19. régészeti lelőhely.

Az építésügyi hatósághoz benyújtott igényüket mindkét fokon (februárban és áprilisban) elutasították, vagyis nem válhattak ügyféllé az eljárásban, ezzel minden ebből eredő jogorvoslati lehetőségtől elestek. A Budapesti Közérdekvédelmi Ügyészség augusztusban ezt jóváhagyta.

Levelében az ügyész részletesen felsorolja az akkor már zajló munkálatokat: a kórház felújítása, részbeni átalakítása, bővítése új udvari parkoló+fsz+3 emeletes központi épület megépítésével, új Vidra utcai (a szomszédos, legszélső telekrészen) 3 garázs+fsz+4 emeletes épület felhúzásával, a garázsszinten 132 parkolóhellyel, az első emeleten átkötő híddal, a meglévő épület felújításával, részbeni átalakításával, kertrendezéssel, növénytelepítéssel.

Tehát az eredeti – csak egy címre vonatkozó – komplex felújítást elrendelő jogszabályban foglaltakról már szó sincsen.

Itt vadonatúj épületegyüttes készül.

Pontosan úgy, ahogyan a nyilvános e-építés honlapon olvasható is ez év október 18-i dátummal: a kivitelezés építési naplója szerint a Vidra utcai

hotelszárny 6,1 milliárd forint számított értéken.

Ahogyan olvasónk írta, a múlt hét közepén „állítólag termálvizet emeltek ki, ezzel szemben két betonkeverő is felvonult, amelyekből gyakorlatilag reggeltől estig nyomták a betont a talajba”.

Mind az építési hatóság(ok), mind az ügyészség elvetette a környéki házak lakóinak azon kifogását, hogy a kormányrendelettel szembeszegülve felhúzandó 22 méteres ház elveszi a dunai (Margit-hídi) panorámát, jelentősen rontja a „benapozást”, ezzel pedig több milliós értékcsökkenést okoz a lakásokban.

Az előbb leírtak ellenére az ügyész szerint helyes az építési hatóság azon érvelése, hogy az ingatlantulajdonosokat ért hátrányok polgári peres úton érvényesíthetők. Az ügyész – miután a bővebb tájékoztatást azért nem adta meg a lakóknak, mert nem ügyfelek – azt írja, hogy az ügyben megállapított „csekély súlyú törvénysértés” miatt „jelzéssel élt” az építésügyi hatóság „felé”.

Kerestük az érintett hatóságokat. Amint megérkezik válaszuk, azonnal közöljük.

Tíz éve történt – Deutsch-Für Tamás bejelentése

0

Tíz évvel ezelőtt, 2007. november 22-én arról írt a Független Hírügynökség, hogy hitelesnek találta a benyújtott aláírásokat az OVB a Fidesz és a KDNP által a kórházi napidíjról kezdeményezett népszavazás ügyében.

Deutsch-Für Tamás szerint a választási bizottság így már jövő hétfőn megtarthatja szükséges ülését, majd tájékoztatja az országgyűlést a hitelesítési döntésről. Hogy ez a lehető leghamarabb megtörténjen, Orbán Viktor a Fidesz, és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke levélben fordul még csütörtökön Szigeti Péterhez, az OVB elnökéhez.

A tandíjra, a vizitdíjra és a kórházi napidíjra vonatkozó fideszes kérdésekben

48 óra alatt összesen több mint 321 ezer támogató aláírás gyűlt össze.

Ezekből egy számítógép véletlenszerűen kiválasztott 5-5-5 százalékot – azaz kérdésenként 16 ezer aláírást – ezt ellenőrzik tételesen.

Deutsch-Für Tamás elmondta azt is, hogy reményeik szerint az OVB még a jövő héten, vagy lekésőbb a rá következő hét elején hitelesíti a másik két kérdésben – a vizitdíjról és a tandíjról – gyűjtött aláírásokat is. Véleménye szerint ha ez ennyi idő alatt nem történik meg, az azt jelenti, hogy a bizottság lassítja a népszavazási eljárást.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!