Kezdőlap Címkék Kórház

Címke: kórház

Tömeges kórházi kiürítések

A Demokratikus Koalíció követeli, hogy a kormány állítsa le a kórházak tömeges kiürítését, és az egészségügy teljes leállítását! Ez egy folyamatos ápolást igénylő betegnél egyenlő a halálos ítélettel.

Dr. László Imre a XI.kerületi polgármestere, aki a párt egészségpolitikusa is, korábban a Honvédkórház, később a Szent Imre kórház igazgató főorvosa volt  a kórházak tömeges kiürítéséről nyilatkozott.

“A két kormányzati állítás közül az egyik biztosan nem igaz: 1. A hivatalos adatok szerint ma Magyarországon alig több, mint 1500 koronavírus-fertőzött van, akiknek nagyjából csak a 20%-a szorul kórházi ellátásra – ezt maga Kásler Miklós mondta március elején. 2. Az egészségügyért is felelős miniszter szerint arra van szükség, hogy szabaddá tegyenek 36 ezer kórházi ágyat, ezért már meg is kezdték a kórházak erőszakos kiürítését. Ez a két állítás egyszerre nem lehet igaz, nem kellhet most azonnal 36 ezer ágy, ha valóban 1500 fertőzöttnél tartunk.

A kormány vagy felelőtlenül tesz utcára folyamatos ápolást igénylő betegeket, akiknek ez jó eséllyel az életébe is kerülhet, vagy eltitkolja előlünk, hogy valójában mekkora a baj.”

Aki úgy dob ki ilyen embereket a kórházakból, hogy erre valójában nincs szükség, az gyilkosságot követ el.  – jelentette ki, majd a Demokratikus Koalíció nevében kijelentette:

A DK követeli, hogy a kormány állítsa le Kásler Miklós ámokfutását, menessze a botrányt botrányra halmozó egészségügyi minisztert és vegye vissza azokat az intézményvezetőket és kórházigazgatókat, akiket Kásler egyik napról a másikra kirúgott!

Ha kórházi ágyakra lesz szükség a jövőben, akkor azokat felelősen, előre ütemezetten is fel lehet szabadítani, nem kell ezért elvenni tisztességes magyar emberek életét, nem kell tőlük megvonni az életet jelentő ellátást.

A pokolhoz vezető út jószándékkal van kikövezve — Egy magyar példa

Közhelyszámba megy már az „ingyenes” magyar egészségügy sanyarú sorsa. Most például meglehetősen felajzotta a közvéleményt egy civil kezdeményezés. Arról van szó, hogy a beteg gyerekek kórházi ápolása idején legalább az egyik szülő ott lehessen folyamatosan a gyermeke mellett. A szülők (főként az anyák) ezt évtizedek óta úgy tudják megoldani, hogy éjszakára a kórtermekben a földön, vagy a folyosókon kucorognak.

Orosvári Zsolt kezdeményezésére civil gyűjtés indult, hogy összecsukható tábori ágyakat vegyenek ezeknek az anyáknak, ne a földön kelljen „pihenniük”. A kórházak vegyesen fogadták az akciót, a legnagyobb gyermekkórház, a Heim Pál nevű intézmény azonban hivatalosan elutasította az ágyak felállítását.

Minden tiszteletem a civileké, hiszen bizonyították: a „magyar” nem érzéketlen, és szolidáris is. Sokmillió forint gyűlt össze a célra, és helyenként már demonstrálnak a szülők és szimpatizánsaik az ágyak használata mellett.

Sajnálom, de ez az akció szemléletes példája annak, amikor „a pokolhoz vezető út jószándékkal van kikövezve.”

Talán azért más a véleményem, mert ilyen ügyben évtizedekkel ezelőtt magam is érintett voltam. Akkor – ’82-’83’-84-ben – még ahhoz is az intézmény szemhúnyása kellett, hogy a hivatalos látogatási időn kívül ott maradhassunk a gyermekeink mellett. A nővéreknek is könnyebbség volt, hiszen az ember nemcsak a saját gyerekének vitt egy pohár vizet, ha már ott volt, figyelt a többire is. Én megtehettem, hogy mindennap bent vagyok a gyerek mellett, egy vidéki anyuka viszont csak úgy, hogy az éjszakát is ott töltötte, széken, földön kuporogva.

Ez egy országos hatókörű, klinikai kórház volt, az átlagosnál jobban ellátva. A gyerekek négy és hatágyas kórtermekben feküdtek: szinte kivétel nélkül mozgásképtelenek voltak. (A fiamnak pl. a műtét után öt hétig a lábára sem volt szabad állnia, a műtéti seb gyógyulása után még otthon is ölben kellett a WC-re, fürdőkádba vinni.)

Namost. Abba a hatágyas kórterembe egy tábori ágyat talán be lehetett volna szuszakolni, – hatot semmiképp. Akkor ki dönti el, hogy melyik gyerek aludhat az anyukája közelében, és melyik nem? És ez csak az egyik gond.

Sajnos a gyógyítás nem egy fáklyásmenet. Biztosan szerencsés, ha egy fájdalmas kezelés, beavatkozás – pl. gerinccsapolás – közben az anyuka versenyt sír a gyerekkel? (Mi szülők sem vagyunk angyalok.)

De még rosszabb is van. Abban a kórteremben feküdt egy tündöklően szép és okos kislány: a fiúk csak hercegnőnek hívták, a gyerekeket néha esti mesével vigasztalta. A „hercegnő” olyan 6-8 éves lehetett – és halálos, menthetetlen beteg volt. Nem voltak rajta sebek, gyönyörűen mesélt, szavalt, énekelt – csak éppen a kis testét halálos kór gyötörte: napról-napra esett össze, hervadt el. A szülei, nagyszülei váltakozva voltak mellette. Intelligens, fegyelmezett emberek voltak, akik nem ragadtatják magukat látványos érzelemkitörésekre. De a kórterem többi kis betege az elfojtott zokogást is érezte, meglegyintette őket a gyász hideg szele. És milyen a gyereklogika? Úgy hiszi a gyerek, hogy ő a kórház, a vizsgálatok, meg a szurik és a kezelések miatt beteg. Úgy képzeli: ha otthon lehetne, nem is lenne beteg.
Egy-egy nehezebb nap után az ápolóknak nehéz munkájukba került, hogy beadják az injekciót, átkötözzék a sebét a tiltakozó betegeknek. És tessék elképzelni, milyen hatással lehet a többi kisbetegre, ha valamelyik szülő sikoltozva átkozódik gyermeke szenvedéseit látva…

Kétségtelen. A gyerek gyógyulását is segíti, ha maga mellett tudhatja az anyukáját. (Ahogy az anya is szeretné folyamatosan a betege kezét fogni, ölelgetni. Bár ez műtött gyerek esetében nem is kockázatmentes.) De ehhez nem kell alvás idején is ott lenni: pont elég, ha a jóéjtpuszit ő adja, és reggel az ő szavára ébred a gyerek.

Így hát a kórtermekbe erőltetett ilyen-olyan fekhelyek szerintem inkább ártanak, mint használnak. Sokkal jobb megoldás lehetne a gyermekkórházak közelében néhány „szülőszállás” – akár régi nővérszállókban, vagy más, bérelt lakásokban. Ahol az anyának módja van rendszeresen tisztálkodni, 1-2 órát magában eltölteni, hogy erőt gyűjtsön beteg gyermeke bátorításához. Mert a betegnek – akár gyerek, akár felnőtt – nem látványos szánakozásra van szüksége, hanem konkrét segítségre, pl. az evési és egyéb szükségleteihez. És persze támogatásra, hogy lelkileg el tudja viselni elesettségét – ehhez pedig nem jó „mankó” egy idegileg, fizikailag kimerült szülő. Nem tud biztonságot sugallni.

És hogy teljes legyen a szívtelenségemről kialakított kép: semmiképpen nem adnám ingyen ezeket a szállásokat. Az a 3000-4000 forint, amibe egy ilyen szállás éjszakánként és fejenként kerülne, a túlnyomó többség által kifizethető. A rászorulóknak meg a szociális segélyalapból lehetne ehhez pénzt adni. Az egészségügyi kasszába befizetett pénzeknek a gyógyításban van a helyük – beleértve a műszereket, gépeket, az orvosok, ápolók fizetését, meg a kórtermek kifestését is.

Heppiend? Van. Annak a kisgyereknek, akivel átéltem hasonló helyzetet, már a gyereke se olyan kicsi. És három súlyos műtét, meg évekig tartó egyebek után talpra állt. Sose lesz olimpiai bajnok sprinter, de jó munkája van, el tudja tartani a családját (néha engem is), sőt, nem is sántít.

Tanulság? Talán annyi. Amikor az orvos elmondta, mi a baj a gyerekkel, hozzátette: egyelőre nem tudják, mitől van ez a csontbetegség. (Ez a szakorvos, akinek soha el nem múló hálám, már 1984-ben elment Angliába. Nagyon értett a gyerekekhez is, valahogy mindegyikkel megtalálta a hangot, pedig soha nem gügyögött. A 8 éves fiammal például konkrétan megbeszélte a problémáit, sőt, amikor kérdezősködtem, azt mondta: megbeszéltük Gáborral, majd ő elmondja, mi a teendő.) Az azonban biztos, hogy jóval gyakoribb, mint ahogy sejtenénk. A legtöbben – még orvosok is – rálegyintenek az ilyen panaszokra, majd kinövi. Aztán ezek a panaszok durvulnak el 40-45 éves korra annyira, hogy kerekesszékbe kényszerül a beteg. Akkoriban Magyarországon kötelező és ingyenes volt a csecsemőkori ortopédiai szűrővizsgálat. Na, például szívesebben költenék arra, hogy országszerte elérhető legyen ortopédiai – és másféle – szakvizsgálat (orvossal), mint egy amúgy is nehéz helyzet további súlyosbítására, csakhogy az a „szép lelkem” megnyugodjon.

Egy felújított kórház a CEU bécsi otthona

0

Bécs már csupán arra vár, hogy hivatalosan is megkapja a zöld jelzést a CEU befogadásához. Már jó ideje eldőlt, hogy a helyszín az Otto Wagner-kórház lesz, amely műemlékvédelem alatt áll. Tavaly személyesen Soros is megnézte.

A szervezési munkákat az osztrák főváros vagyonügynöksége végzi. Az előkészületek egy éve zajlanak, a teendőket az utóbbi időben kéthetente egyeztetik. Ennek során jó együttműködés alakult ki Liviu Matei rektorhelyettessel. A megbízható kapcsolatra szükség is van, mert úgy néz ki, hogy az oktatás nagy része átkerül Bécsbe, Budapesten csupán egy töredék marad, de a költözködés fokozatosan történik. Az első szakaszban megkezdik tanulmányaikat az elsőévesek, kb. 500-an. Hogy hány tanár települ át, azt e pillanatban nem tudni. A tanítás azonban másutt indul meg, mert a 14. kerületben kiszemelt épületeket előbb át kell alakítani.

Az oktatás 2023-tól indul meg teljes körben, mert senki sem akarja, hogy párhuzamosan működjön az egyetem és a kórház. Mindenesetre 1500-1600 hallgatóval és 6-700 fős tanárgárdával számolnak. A helyigény fokozatosan nő, a 43 pavilonból jelenleg 17-et szánnak a CEU céljaira, ideértve az alkalmazottak lakásait is. Körülbelül 50 ezer négyzetméternyi hasznos területről van szó a 120 ezerből. De már most gondolkodnak a bővítésen. A bérlet 99 évre szól. A felújítást a város finanszírozza, az illetékes hatóság vezetője ezzel együtt úgy gondolja, hogy Bécs a szerencse fia, miután nagyon úgy néz ki, hogy oda teszi át székhelyét az egyetem.

Die Presse/Szelestey Lajos

Túltolt bicikli, túltöltött pohár

Nektek nemzeti konzultáció, nekünk parasztvakítás.

Nektek pénznyerőgép, nekünk a hazánk.
Nektek Wass Albert, nekünk Radnóti Miklós.
Nektek Horthy, nekünk a cipők a Dunaparton.

Nektek elüldözött egyetem, nekünk oktatás, tudás: a gyerekeink jelene, Magyarország jövője.

A ti világotok szolgákat akar, a miénk a közt kívánja szolgálni.

Ti szabadlábon vagytok, mi szabadok vagyunk.

Nektek Quaestor-ügy, Pasa Park, stadion, letelepedési kötvény, kaszinó, föld, trafik, helikopter, magánrepülőgép, és minden, ami mutyi.

Nektek kifizetőhely, nekünk egy olyan ország, ahol a gyerekeink velünk élnek, s nem menekülnének el előletek.
Nektek nagy és gondoskodó állam, nekünk szabad emberek okos, gondolkodó gyülekezete.

Nektek a csalás, nekünk a család.
Nektek a saját láb, nekünk a tehetség.
Nektek csókosoknak kiírt pályázat, nekünk valódi verseny.
Nektek a másként gondolkodó legyőzendő ellenség, nekünk ellenfél, akit vitában kell meggyőzni.

Nektek migráns, és terrorista, nekünk menekült és ember. Ti terrorveszéllyel riogattok, számunkra ti vagytok a terror és a veszély.

Nektek európai szintű egészségügy, nekünk hosszú várólisták, kórházi fertőzések, túlhajszolt orvosok és ápolók.

Nektek VIP-ellátás, mi nem meghalni akarunk a kórházban, hanem meggyógyulni.

Nektek a korrupció a kormányzás, nekünk az a meggyőződésünk, hogy nem szabad lopni.

Nektek Felcsút, nekünk Budapest, Miskolc, Szeged, Debrecen: az ország.
Nektek a kisvasút, a mi gyerekeinknek a nagy utazás. Ők nem csupán Bicskéig mennek, vagy Lovasberényig, számukra Anglia, Németország a végállomás.

Nektek túltolt bicikli, nekünk túltöltött pohár.

Egészséges egészségügyi változások kellenének

Az egészségügy is napirendre került a kötcsei találkozón. Hírek szerint Orbán Viktor ott azt mondta: a kórházak állapota rendben van, de az egészségügyben változtatni kell. Első lépés az állami és magántulajdon szétválasztása lesz. Kásler Miklós már a májusi parlamenti meghallgatásán is többek között azt mondta: napirenden van a magán- és állami egészségügyi ellátás viszony kezelése.

Kérdés, hogy pontosan mit is értenek ez alatt a kormány szereplői. Korábban a cafeteria átalakításával kapcsolatban úgy nyilatkoztak: “egyes érdekcsoportok olyan biztosítási és magán-egészségügyi szolgáltatásokat próbálnak a cafeteria körében tartani, amiknek nincs ott a helyük”.

Amikor egy jó évtizeddel ezelőtt a szocialista-szabaddemokrata kormány felvetette, hogy be kellene engedni a magán-biztosítótársaságokat az egészségügybe, s ezzel egy csapásra meg lehetne szüntetni mind a hálapénz-rendszert, és új forrásokhoz jutnának az ellátási intézmények is,

a Fidesz az emlékezetes „szociális népszavazás” során elutasította ezt.

Közben egyre késik a közfinanszírozott ellátás rendbetétele, mára az orvosok alkalmazkodtak a kialakult helyzethez. Terjednek a magánrendelők, sőt, Székesfehérváron, Budapesten, és talán másutt is az országban magánkórházak épülnek.

Természetes igény, hogy mind a betegek, mind az orvosok megpróbálják ebben a helyzetben megtalálni a boldogulásukat, állítja Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász, az Egészségbiztosítási Felügyelet korábbi elnöke. Véleménye szerint természetes, ha egy ilyen fontos kérdésben, mint amilyen az egészségünk is, biztosítani lehessen a betegeknek a választás szabadságát. Ez magyarázza, hogy

ha az állami ellátás túlterhelt, szűkebbek a kapacitásai a kelleténél, a háttérben kiépülnek a magánszolgáltatások.

A szakember ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az állami és a magánszolgáltatások „békében”, szabályozott keretek között élhessenek egymás mellett, egyik se károsítsa a másik működési lehetőségeit.

Ilyen helyzetben természetesen előfordulnak anomáliák is. A témában megszólaló egészségpolitkusok úgy látják, óriási problémát okozna, ha például a labor- és a képalkotó diagnosztika meghatározó magánszereplői, vagy akár a vesedializálást, a mesterséges megtermékenyítést végző cégek egyik napról a másikra kivonulnának a közfinanszírozott ellátásból.

A közfinanszírozott, köztulajdonban lévő rendelőkben és kórházakban is virágzik a „magánpiac”, hiszen mi más lenne a paraszolvencia, vagy az a helyzet, amikor az orvos a magánbetegét valamelyik kórházban operálja meg – állami finanszírozás mellett, az ottani gépeket, műszereket veszi igénybe -, közben a NEAK is megfinanszírozza az ápolást, és az orvos is benyújtja a betegnek a számlát.

Kovácsy Zsombor úgy véli

az ilyen esetek a mai magyar társadalom rendjéből fakadnak.

Úgy fogalmaz: vannak, akik a boltban is kénytelenek a szikkadt zsemlével beérni, mások a legdrágább kenyeret keresik. Ha nem is örülünk ennek, de nem lehet elfedni ezeket a különbségeket az egészségügyben sem. Sokkal jobbnak tartja, ha a betegnek nem hálapénzért kell megvásárolnia egy jobbnak remélt állami ellátást, hanem rendezett körülmények között, számla ellenében juthat hozzá egy magánrendelésen. Az orvos is megtalálja ezzel a számítását és nem kell eltűrnie a zsebbe dugdosott borítékok megaláztatását. Heti egy-két magánrendeléssel normális jövedelemre tud szert tenni. Egészségügyi jogászként úgy látja, minden rendben volna, ha megoldanák a két rendszer ellenőrzött, szabályozott együttműködését.

A napi gyakorlatban megesik, hogy az orvosok az állami ellátásban „toboroznak” magánbetegeket. Kovácsy szerint az rendjén van, ha az orvos tájékoztatja a paciensét, hogy valamilyen szükséges beavatkozásra mennyi a hivatalos várakozási idő, és az ellen sem lehet kifogás, ha egyben felvilágosítja, van-e mód valamelyik magánszolgáltatónál a gyorsabb ellátás igénybe vételére. Ám

arra ösztönözni, vagy olyan látszatot kelteni, mintha a főorvos úr jobban szeretné, ha magánbetegeként kezelhetné – ez már kétségtelenül etikátlan volna.

Az egészségügyi ellátás helyzetéről szóló vitákban, gyakran felvetődik, miért nem lehet átjárást, adott esetben átfedést teremteni a közfinanszírozott és a magánellátás között. A rendszeres munkajövedelemmel rendelkező betegek többsége fizet társadalombiztosítást, amelynek a szolgáltatásait vagy igénybe veszi, vagy nem. Egészen más szintre lehetne emelni a két fél együttműködését, ha például a hosszú várólistával küszködő ortopédiában, vagy a képalkotó diagnosztikában a közfinanszírozó akár a magánszektortól is vásárolhatna kapacitást. Vagy,

ha egy beteg a magánszolgáltatóhoz akarna menni, magával „vihetné” az adott kezelésre, beavatkozásra jutó tb-finanszírozás meghatározott százalékát,

az érintett magánrendelő pedig megkaphatná ezt az összeget, amennyiben vállalja a minőségbiztosítást és az adatszolgáltatást.

Ez az elképzelés nem új keletű, mondta Kovácsy Zsombor is. Emlékeztetett rá, hogy valami ilyesmit már az első Fidesz-kormány is fontolgatott. Óvatosan, kísérleti jelleggel be lehetne vezetni, főleg azokon a területeken, ahol nem kell a mesterségesen generált kereslettől tartani. Példával is szolgált: ebben

az a veszély, hogy az orvosok megteremthetnek egy olyan helyzetet, amikor a beteg újabb szolgáltatásokat akar vásárolni, további, felesleges laboratóriumi vizsgálatokat szeretne elvégeztetni.

A másik oldalra a terhesgondozás lehetne a példa, már csak azért is, mert mára a szülészet-nőgyógyászat erősen hálapénz alapon működik, de nem valószínű, hogy a terhesgondozás állami finanszírozása felborítaná a társadalombiztosítás költségvetését. Ha a társadalombiztosítási támogatást a beteg „magával vihetné” a magánellátásba is, ez akár egészséges versenyt generálhatna a két szektor között.

A Kötcséről kiszivárgott hírek nyomán most csak találgatni lehet, merre igyekszik fordítani az „egészségügy szekerét” a kormányzat. Több pénzt szánnának a kórházak építésére és felszerelésére? Kevesebbet magára az ellátásra, és ezzel a magánellátás felé orientálnák a betegtársadalom nagyobbik hányadát? Vagy a háttérben a magánbiztosítóknak készítik elő egy újabb üzlet lehetőségét? Alighanem hamarosan ki fog derülni.

A Honvéd-ügy csak a jéghegy csúcsa

A kereslet-kínálat törvényei az egészségügyben is működnek, bár nem csak pénzkérdés a sürgősségi betegellátás komoly gondjainak a megoldása – miként az egészségügy egészének a rendbetétele sem csak finanszírozási kérdés, gyökeresen át kellene alakítani az egész struktúrát – derül ki a gyakorlatban is szakértő szavaiból. „Akkor lesz csak változás, ha az egész rendszert górcső alá veszik és kigyomlálják és elkezdik értékén finanszírozni” – mondja László Imre, egészségpolitikus, volt kórházigazgató.

Még az egészségügy gyatra helyzetével nap mint nap szembesülni kénytelen embereket is megdöbbentették a Honvéd Kórház sürgősségi osztályán a minap történtek. Nem csak azért, mert az egyik legelitebbnek tartott állami egészségügyi intézményben borult fel és meg a sürgősségi ellátás, hanem azért is, mert egy, a sajtóból tömegek által ismert ember – Zacher Gábor – nevével kötődött össze.

Dióhéjban annyi történt, hogy Zacher Gábor, a kórház sürgősségi osztályának vezetője beadta a felmondását, azt követően, hogy a kórház több orvosa is jelezte: az áldatlan állapotok, valamint a túlórapénzek ki nem fizetése miatt a jövőben nem kívánnak túlórát vállalni. Így az előre tervezett műtétek elmaradással fenyegettek. Kisebb-nagyobb botrány után az érintetteknek megígérték az elmaradt pénzek kifizetését és a bérek jelentős – esetenként többszörösére – emelését.

Elvben tehát minden visszakerülhetne a normál mederbe. Kérdés persze, hogy mennyire normál ez a meder. Többek véleményét is megpróbáltuk kikérni, de vagy nem reagáltak megkeresésünkre, vagy diplomatikusan „elhajtottak”. Szerencsére találtunk olyan szakembert – László Imrét – , aki válaszolt a kérdéseinkre.

Mennyire tekinthető a jéghegy csúcsának az, ami a Honvéd Kórházban történt/történik?

Sajnos ez a jéghegy csúcsa. Az egészségügyben meglévő elégtelenségeket egy adatpárral illusztrálnám: Magyarországon a kormány évente egy állampolgárra egészségügy címén 1200 eurót költ, ami a 2700 eurós európai átlagnak még a felét sem éri el. Ennek megfelelően nagyon komoly gondok és problémák vannak az egész rendszerben, amelynek működése akadályozottá vált, s ennek nyomán a felszínre is kerülnek különböző területeken, különféle gondok és problémák alapján.

Ez történt  például most a Honvéd kórház sürgősségi osztályán? Ez mennyire jellemző az ország sürgősségi ellátására?

Maradjunk ismét a tényeknél, adatoknál. Magyarországon ma mintegy

600 sürgősségi szakorvosra lenne szükség ahhoz, hogy az osztályok megfelelően működjenek. Ezzel ellentétben 160-200 között van a fellelhető sürgősségi szakorvosok száma.

Ez is jelzi, hogy milyen komoly a probléma ezen a szakterületen.

Mi az oka az óriási szakemberhiánynak? A kivándorlás? Vagy, hogy nem vonzó az orvosi szakmán belül a sürgősségi terület?

E két tényező párhuzamosan jelentkezik, s van egy harmadik, illetve egy negyedik is. Saját tapasztalatom: amikor a Szent Imre Kórházat vezettem, törekedtünk a sürgősségi szakorvosok nevelésére; többen leszakvizsgáztak, ám a képesítés megszerzését követően, igen rövid időn belül már Skandináviában, Angliában, Írországban dolgoztak, ahol aranyáron megfizetik őket, mert nyugaton is elég komoly gonddal és problémával küszködik ez a szakma. A harmadik elem, hogy a rendszer elégtelensége miatt sokkal többen kérnek sürgősségi ellátást, mint ahány embernek valóban arra volna szüksége, az emberek az alapellátásban és a szakellátásban meglévő hosszú átfutási és várakozási idők miatt inkább pár órát sorban állnak a sürgősségin. S végül, de nem utolsósorban, a negyedik elem, amiről méltatlanul kevés szó esik még szakmai berkekben is: a kiégés.

A sürgősségi betegellátás nagyon intenzív életet élő szakma, az orvosok „kihordási” ideje 4-5 év. Ezután már jelentkeznek a kiégés tünetei.

Ez azt jelenti, hogy ezen a területen egy orvos nem tud ennél sokkal hosszabb ideig meglenni. Az már más kérdés, hogy két kézzel kapnak utánuk más szakmák, a sebészetek például tárt karokkal várják ezeket  a profikat.

Mennyire pénzkérdés az, hogy a sürgősségi orvosi hiányszakma? A Honvédban legalábbis utólag jelentős pénzek belebegtetésével sikerül talán visszatartani a távozni kívánó szakembereket.

Azért azt ne feledjük, hogy nem csak ezekből az orvosokból van hiány ma Magyarországon – kevés például az altató intenzív terápiás orvos, a röntgenes, a kórboncnok is. Ezek a kurrens formában megjelent hiányszakmák. S hogy a kérdésére válaszoljak: ezeken a területeken is a piac törvényei szerint kellene fizetni, az ugyanis olyan vonzerőt gyakorol, hogy jó eséllyel odamennek az orvosok. Be kell látni:

az egészségügyben is a kereslet-kínálat törvényei uralkodnak.

Mi lehet a megoldás a sürgősségi ellátásban lévő orvoshiányra? Pénz, paripa, fegyver?

Ennél bonyolultabb a dolog. Megfelelő feltételeket kell teremteni a munkához, de nem csak a díjazás oldalán. Olyan körülményeket  kell a műszerezettség, a felszereltség területén biztosítani, amelyek lehetővé teszik a megfelelő gyógyító munkát. De ez csak egy része a megoldásnak. Alapvető, hogy ki kell iktatni a működésbéli zavarokat, ehhez át kellene tekinteni a rendszer egészét, beazonosítani az elégtelenségeket, azokat a tényezőket, amelyek hátráltatják a működését, s ezek alapján átalakítani a szisztémát.

Milyen konkrét tényezőkre gondol?

Ma Magyarországon az alapellátás és a szakellátás szinte lehetetlen helyzetben van, különféle vizsgálatokra 6-8-10-12 hetet kell a betegnek várnia. Akinek komoly fájdalmai vannak – s erről előbb már beszéltem –, inkább elmegy a sürgősségire, még ha 8 órás várakozás árán is. Arról már nem szólva, hogy a magyar egészségügy működését hátrányosan érintő egyik rendszerszintű elem az a szabályozás, hogy egy háziorvosnak akkor is szakorvoshoz kell küldenie a beteget, ha neki megvan a megfelelő szakvizsgája az adott területen. De az alapellátásban dolgozó csak az alapellátási feladatokat végezheti el. Ezzel a szakellátást terheli feleslegesen. És sok ilyen anomália van. Ezeket kellene kiirtani.

Nem normális az, s működési zavarra utal, hogy ma Magyarországon évente 12-16 orvos-beteg találkozó van állampolgáronként; az európai átlag bőven tíz alatt van.

Az alapellátás szintjén ugyanis 50-60 millió, a járóbetegellátásban 60-70 millió orvos-beteg találkozó fordul elő, s emellett 2,5 millióan fekszenek kórházban. Sokszor a hülyeség miatt – mint a fenti is – terhelődik túl a rendszer. És akkor ahelyett, hogy alaposan átvilágítanák, átalakítanák az eleve alulfinanszírozott rendszert, ki akarják küldeni a kancellárokat, akik egyébként nem váltak be a klinikák esetében sem. Ehelyett inkább  be kellene látni, hogy alulfinanszírozott maga az egészségügyi rendszer, s például ráfordítási felmérést kellene végre végezni – 1993 óta nem végeztek ilyet, 1999 óta pedig már az értékkövetés sem működik.

Az intézeti betegellátás és az állam részéről erre biztosított finanszírozás pedig éppen ezért köszönőviszonyban sincs egymással.

 

A nap kérdése

0

Kritikus a helyzet a Honvédkórház sürgősségi osztályán, nemrég 42 orvos bejelentette, hogy nem hajlandók önkéntesen és ingyen túlmunkát végezni, majd dr. Zacher Gábor, az osztályt vezető főorvos beadta felmondását.

Ön szerint rövid időn belül megoldódnak a Honvéd kórház sürgősségi osztályának gondjai?

Visszaszólt a kórházszövetség az ÁSZ elnökének

0

A Magyar Kórházszövetség és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete visszautasítja az Állami Számvevőszék elnökének hétfői kijelentéseit, miszerint pénzügyi szempontból botrányos, anarchiára jellemző állapotok vannak az egészségügy egyes területein.

A két egyesület közleményében azt írta: “visszautasítjuk azt a megállapítást, amely szerint az egészségügyünket az ’anarchia, botrány’ summázattal lehet jellemezni, miközben a szakmai alapossággal végzett elemzések egyértelműsítik:

ilyen kevés pénzből, ennyire hozzáférhető, ilyen magas szintű ellátás a fejlett országokban sem általános”.

Domokos László, az ÁSZ elnöke a Magyar Időknek adott interjúban azt mondta, pénzügyi szempontból botrány és anarchia jellemzi az egészségügy egyes területeit.

Az ÁSZ több kórházat és szakrendelőt ellenőrzött. Domokos szerint rendszerszintű, hogy az összességében több millió embert ellátó

szakrendelők vezetői nem tartják be a legalapvetőbb gazdálkodási szabályokat sem.

A kórházaknál pedig néhol leltár sem készült egyes készletekről. Azt is mondta: a szabálykövető intézményvezetőket nem szabad leváltani, de azokon a helyeken, ahol a pénzügyek nincsenek rendben, új gazdasági irányításról kell gondoskodnia a tulajdonosnak, az államnak.

Az interjú megjelenése után az Emberi Erőforrások Minisztériuma bejelentette: tanulmányozni fogja az ÁSZ kórházakat érintő vizsgálati eredményét.

A két szakmai szervezet vezetőit mai, a Kórházszövetség rendkívüli elnökségi ülése után kiadott közleményük szerint, megdöbbentették a cikkben megfogalmazott,

„általánosításokon és téves feltételezéseken alapuló megállapítások”,

és visszautasítják az általánosságban megfogalmazott korrupciós vádakat.

Szerintük a teljes egészségügyi ellátórendszer a beteg oldalán áll, az ágazatban dolgozók áldozatos munkájának köszönhetően tudták fenntartani az ellátórendszer működését akkor is, amikor nemzetközi összehasonlításban az egészségügyre fordított közkiadásokban az utolsók között voltunk. Úgy fogalmaznak: most már az ország teljesítménye lehetővé tette, hogy lényegesen több jusson a közpénzből az Európában egyik legbetegebb magyar lakosság gyógyítására. Ez azonban az uniós vagy az OECD-országok átlagához viszonyítva még mindig nem elég.

Példaként hozták, hogy

Magyarországon 2017-ben a GDP 5,2 százalékát fordították egészségügyi közkiadásokra, miközben az uniós átlag 7,2 százalék.

Jelentős az elmaradásunk, hiszen Magyarországon az egy főre jutó egészségügyi közkiadás 600 euró, míg az uniós átlag 2000.

Azt írták: nehezen tudják értelmezni a cikkben felhozott méltatlan, szakmaiatlan, a kórházak lejáratására alkalmas példákat. A vécépapír-beszerzésnél feltételezésként leírt folyamat például már csak azért sem képzelhető el a kórházi gyakorlatban, mert ezt

WC-papírt egy kormányrendelet, valamint egy BM-rendelet szerint csak a büntetés-végrehajtás intézményrendszerén keresztül szerezhetik be,

azaz önálló beszerzést vagy közbeszerzést nem is folytathatnak le.

A közlemény szerint az ÁSZ-elnöknek a sok nehézséggel küzdő sürgősségi ellátásra vonatkozó példája sem állja meg a helyét, hiszen a cikkben leírt 12 órás ellátási idő helyett szigorú, szakmailag pontosan szabályozott, a beteg állapotától függ az osztályozás és az ellátási rangsorolás. Így van olyan beteg, akinél az ellátást azonnal el kell kezdeni, míg másnál akár több órát is halasztható. Ezek az osztályozási és ellátási rendek nemzetközi és hazai szakmai szabályozásokon alapulnak, amelyek véleményezésére az arra kijelölt szakmai grémiumok alkalmasak. Ugyanakkor egyetértenek azzal, hogy a sürgősségi ellátásnak az ország minden területén folyamatosan és elérhetően kell működnie.

A két szervezet szerint valóban közös érdek, hogy a magyar egészségügy hatékonyan működjön, és még fontosabb, hogy a betegek megkapják a szakmailag szükséges és lehetséges ellátásokat. Egyetértenek abban, hogy a jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, de felhívják a figyelmet arra is, hogy az élet törvényét és

a beteg üdve a legfőbb törvény elvét nemcsak az ellátórendszeren, az egészségügyben dolgozókon kell számon kérni, hanem a jogalkotón, az irányító és ellenőrző hatóságokon is.

Mint írják, ezután is konstruktívan együtt kívánnak működni Magyarország jobb egészségügyi ellátásáért, és csak remélni tudják, hogy az interjú szerzőjét és szereplőjét is hasonló célok vezérlik. Ezért meghívták az Állami Számvevőszék elnökét a Magyar Kórházszövetség következő elnökségi ülésére, hogy “felesleges, sőt káros” sajtóüzengetések helyett közös gondolkodással a valódi problémák feltárásán és megoldásán fáradozhassanak.

“Az általánosságban megfogalmazott korrupciós vádakat visszautasítjuk,

és azt javasoljuk: ha ilyenről bárkinek tudomása van, tegye meg a szükséges lépéseket” – írják a közleményben.

Az ügyben több párt is megszólalt. Az LMP szerint az egészségügyben tapasztalható botrányokat a Fidesz-KDNP idézte elő, miután az elmúlt nyolc évben több száz milliárd forintot vont ki az ágazatból. Felszólították a kormányt, hogy „ne használja az Állami Számvevőszéket arra, hogy politikai leszámolásokat hajtson végre”.

Az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke, Korózs Lajos pedig feljelentést is tesz, különösen nagy összegre, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalások, hivatali visszaélések, hűtlen és hanyag kezelések miatt ismeretlen tettesek ellen. Mint mondta: egyszerű a dolga Polt Péter legfőbb ügyésznek, mert Domokos László neveket, címeket tud, amelyeket egy pillanat alatt átadhat neki.

Az egészségügy nem bolt, nem lehet bezárni

A Demokratikus Koalíció szerint válsághelyzettel fenyeget, hogy a jövő évi költségvetésben az egészségügyre szánt források nem érik el a gazdasági össztermék (GDP) négy százalékát. László Imre, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője úgy fogalmaz: az „elátkozott balliberális kormány” 2009-ben, a világgazdasági válság idején is a GDP 4,3 százalékát fordította az emberek egészségére, most azonban ez az arány mindössze 3,95 százalék.

  • A számokkal való bűvészkedéstől nem lesz jobb az ellátás
  • Az uniós átlag felét sem költik az egészségünkre
  • Már Albániában is jobb a helyzet
  • Gyurcsány a hibás?  
  • Kivette ki a kasszából a 600 milliárdot?
  • Orvosok, nővérek a kiégés határán

Nem akarok számháborúba bocsátkozni, de a kormány azt állítja, jövőre 100 milliárddal több jut az ágazatnak. Ettől sem lesz jobb a betegellátás színvonala?

A kormány hajlamos arra, hogy bizonyos esetekben folyóáron hasonlítson össze össze nem hasonlítható dolgokat. Ez félrevezető. Ha azt vesszük figyelembe, hogy a kormány maga is 3 százalék feletti inflációval számol, akkor mindössze 54 milliárd forinttal lesz több a tárca költségvetése, mint korábban volt. Ha ezzel szembe állítjuk a kórházak mintegy 35 milliárd forintos adósságát, a beígért béremelést, az Egészséges Budapest program keretében tett mintegy 40 milliárdos kötelezettséget, pillanatok alatt kiderül, hogy az a bizonyos 54 milliárdos többlet szinte az adósságot sem fedezi.

Oszthatunk, szorozhatunk, bűvészkedhetünk a számokkal, de a végeredmény vitathatatlan: csökken a betegek ellátására fordítható összeg.

Amikor azt halljuk, hogy jövőre 1700 milliárdot kap az egészségügy, joggal gondolhatjuk, minden rendben van.

Ez valóban hatalmas összeg. De nézzük egy másik oldalról: mennyi fordít a magyar állam egy évben, egy személy gyógyítására?

Európai összehasonlításban a magyar kormány az uniós átlag felét sem költi az egészségünkre.

Gyógyító-megelőzésre ennél jóval többet szán a környezetünkben minden ország. Az Orbán kormány még véletlenül sem hivatkozik a nemzetközileg elfogadott egészségügyi “fogyasztási indexre”, amely az európai országokat bizonyos szigorúan meghatározott összehasonlítási mutatók alapján állítja sorrendbe. Ebben a rangsorban a 35 ország között mi a 30. helyen vagyunk.

Az „elátkozott” szocialista kormányok időszakában az első 15 között tartottak minket számon Európában. Mint mondtam, azóta a 30. helyre csúsztunk le.

Már Albánia is megelőzött minket. Kell ennél ékesszólóbb bizonyíték arra, hogy az a pénz, amit Magyarországon az egészségügyi ellátásra fordítanak elégtelen? Ahhoz, hogy érezhetően jobb legyen az ellátás szintje 600 milliárddal többre volna szüksége az ágazatnak.

A kormány nyilatkozatai ezt cáfolják, szerintük folyamatosan javul a helyzet.  Azt állítják, Gyurcsányék vettek ki az ágazatból 600 milliárd forintot.

Lehet ide-oda dobálni a labdát, de attól nem változik az igazság. Egy magyar egyetemi tanár, aki fél évtizeden keresztül az OECD párizsi központjában az európai országok egészségügyi statisztikáit elemezze, és abból következtetéseket vont le, szakmai tekintélye minden súlyával azt állítja, hogy

az egészségügy 2016-os költségvetése reálértékben nem érte el a 2006-os szintet.

2008-2009-ben volt egy gazdasági világválság, a kormányoknak kétségtelenül számos megszorító intézkedést kellett tenniük, mégsem akkor, hanem 2010 után „tűnt el” az ágazatból az a bizonyos 600 milliárd forint. Amikor a szocialista kormányok 2010-ben átadták a hatalmat a Fidesznek, a magyar egészségügy még olyan országoknál is jobban állt, mint Olaszország, vagy Spanyolország. Na, ők már olyan távol járnak előttünk, hogy távcsővel is alig látjuk őket.

Ennek látszólag ellentmond, hogy a kormány sokkal többet szán a kórházi felszerelések korszerűsítésére, mint a korábbi években.

E mögött az van, hogy az elöregedett MR, CT és egyéb készülékeket újabbra cserélik. Ettől még nem lesz jobb a betegellátás, legfeljebb csak kevesebb műszaki fennakadás nehezíti majd a kezeléseket. Ne feledjük, ez is annak az 54 milliárdnak a terhére történik majd, amennyivel több forrást kapnak az intézmények.

Az euró árfolyama már folyamatosan 320 forint körül marad, ez megdrágítja a beszerzéseket is.

Mint említettem, megpróbálják folyó áron összehasonlítani a különböző évek költségvetési számait. Az „egészségügyi vásárlóerőt” az infláció az általánosnál gyorsabban erodálja, ezeknek a termékeknek az esetében még nagyobb ütemű a pénzromlás, mint az élet egyéb területén. Gyakorlatilag ezért mondtam, hogy az egészségügy helyzete sok sebből vérzik.

Amíg a kormány nem szánja el magát, hogy olyan finanszírozási rendszerre álljon át, amely a gyógyítás valódi költségeit fedezi, addig a kórházi adósságok is újra és újra feltorlódnak majd.

Most látszólag szigorú intézkedésekre készül a kormány. Ha az történik, amit ígérnek, akkor számos egészségügyi intézmény bezárhat a jövőben. Az a szabály lép majd életbe, hogy az intézmények nem adhatnak le olyan rendeléseket, amelyek fedezete nincs meg a számlájukon. Pedig aki egy kicsit is ismeri a helyzetet, pontosan tudja, hogy

az adósságoknak a hátterében nem a kórházvezetők egyéni hibái, vagy a felelőtlenségük áll, hanem a rendszer alulfinanszírozottsága.

Az egészségügy finanszírozása egyetlen lábon, a költségvetésén áll?

Háromféle forrásból kap pénzt az ágazat. Ebből csak az egyik, amit az állam bocsát az ágazat rendelkezésére, a másik része, amit mi, az „emberek”, adunk hozzá, amikor a gyógyszertárban megvesszük a medicinát, a gyógyászati segédeszközöket. A harmadik forrást a gyógyszerek gyártói, valamint a forgalmazók fizetik be a kasszába. Nem túl nagy tétel, de van még egy negyedik forrás is, azok a különadók, amelyeket az egészségtelen élelmiszerek gyártóira.

A magyarok többsége – a KSH friss adatai szerint – mégis jónak látja az egészségügy helyzetét.

Ennek csak

egyetlen magyarázata van: az egészségügyben dolgozó orvosok, nővérek, műszaki dolgozók áldozatkészsége.

A mostani állapotok azonban sokáig nem tarthatók fenn, nagyon súlyos következményei lesznek. Az egészségügy nem úgy működik, mint egy üzlet, ahová ma bemegyek, megveszem a kenyeret és parizert, aztán holnap lehúzott redőnyt találok a bolton, mert tönkre ment a tulajdonosa.

Az egészségügy addig fog működni, amíg akár egyetlen orvos, nővér akad ebben az országban, aki hajlandó lesz bemenni a rendelőjébe, a kórházába.

Pedig ezek az emberek pontosan tudják, hogy évről évre egyre rosszabb, egyre bizonytalanabb körülmények között és gyengébb szakmai színvonalon tudnak majd csak helytállni. A kiégés határán vannak.

DK: 20 milliárd forint kellene a Péterfy kórház megmentésére

0

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz a magyar egészségügy kapcsán három éve már csak a fideszes telekre álmodott dél-budai elitkórházról beszél.

Amíg azzal vannak elfoglalva, hogy most épp elvegyék az elitkórház ügyét az EMMI-től, addig szép lassan mennek tönkre a meglévő kórházaink.

Ahhoz, hogy a Péterfy Sándor utcai kórház ne erre a sorsra jusson, legalább 15 milliárd forint kellene infrastrukturális fejlesztésekre – új épületekre, ablakcserére, fűtéskorszerűsítésre – és legalább 5 milliárd forint eszközbeszerzésre.

A Demokratikus Koalíció szerint jó lenne, ha a kormány nem fantomprojektekkel foglalkozna, hanem megmentené a Péterfy kórházat, mert attól, hogy az Orbán-kormány három éve ígérget egy kórházat, amiből még semmi sem valósult meg, senki nem fog meggyógyulni; a meglévő kórházainkat kell rendbe tenni.

A DK szerint nem fideszes elitkórházra, hanem a meglévő kórházak felújítására és fejlesztésére kellene költeni az adófizetők pénzét.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK