Kezdőlap Címkék Kórház

Címke: kórház

Iskolákat és kórházat újít fel a kormány – Nigériában

0

Négyszázhúszmillió forintot ad Nigériának négy katolikus iskola és egy kórház felújítására a magyar kormány – jelentette be Balog Zoltán. A miniszter a Boko Haram terrorszervezet ténykedését említette okként.

Magyarország 420 millió forinttal támogatja négy iskola és egy kórház újjáépítését a nigériai maiduguri katolikus egyházmegyében – közölte az emberi erőforrások minisztere szerdán.

Balog Zoltán elmondta, hogy

Oliver Dashe Doeme maiduguri püspök júliusban látogatott Magyarországra és kért támogatást Orbán Viktor miniszterelnöktől.

Nigériában ugyanis a Boko Haram terrorszervezet nem csak embereket gyilkol, hanem tönkreteszi az infrastruktúrát is.

A kormány ezért úgy döntött, hogy 420 millió forinttal támogatja az egyházmegye fejlesztéseit – közölte a miniszter, hozzátéve, hogy az erről szóló határozat a napokban jelenik meg a Magyar Közlönyben.

Az elmúlt időben ez a sokadik olyan döntése a kormánynak,

amellyel külföldön támogat különféle jóléti célokat – olykor a Föld túlsó részén.

A leghangosabb és a legtöbb hazai kritikát kiváltó döntés volt az idén szeptember 25-én bejelentett: Orbán Viktor Hanoiban közölte, hogy Magyarország onkológiai kórházat épít Vietnamban 60 millió euróból (több, mint 18 milliárd forint). A megállapodásokról Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, hogy Magyarország és Vietnam között már lebonyolítottak két sikeres segély-hitelprogramot, ezek egy víztisztítómű és egy tartományi népesség-nyilvántartási rendszer kivitelezését foglalták magukban.

Augusztus 21-én Szatmárnémetiben az erdélyi Studium-Prospero Alapítvány adott át olyan ingatlanokat, amelyeket a magyar állam támogatásával épített fel és rendezett be. Az 560 négyzetméteres beépített területű ingatlanban három kétszobás és három egyszobás lakást ajánlanak fel olyan fiatal magyar orvosoknak, színészeknek, zenészeknek, akik a szatmárnémeti egészségügyi, illetve kulturális intézményekben vállalnak munkát. Ehhez a kormány 2015-ben közel 90 millió forinttal, 2016-ban pedig további 30 millió forinttal járult hozzá.

Tavaly szeptemberben mondta azt a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János, hogy a migrációs krízisben ott kell segíteni, ahol a baj van, ezért kell például a magyar kormánynak Szíriában kórházat építenie. Ennek ára ötmillió dollár (1,35 milliárd forint).

Tíz éve történt – Már félmillió aláírásnál tart a Fidesz

2007. október 27-én arról írt ba Független hírügynökség, hogy már félmillió aláírás gyűlt össze a Fidesz-KDNP tandíjról, vizitdíjról és kórházi napidíjról szóló népszavazási kezdeményezéséhez – jelentette be szombaton Tarlós István.

A Szociális népszavazás 2008 politikai vezetője leszögezte: a hitelesített íveket az aláírásokkal már szerdán leadták az Országos Választási Irodának, azóta a támogató aláírásokat gyűjtik. Azért döntöttek így, mert ez megmutatja a népszavazás támogatottságát – tette hozzá.

Szerdán csaknem 322 ezer aláírást adtak le, de az az azóta összegyűltekkel együtt az aláírók száma elérte a félmilliót.

Szombaton, a Szociális népszavazás 2008 kezdeményezéshez aláírásával csatlakozott

Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa, Balázs Péter, Bánffy György, Blaskó Péter, Raksányi Gellért és Reviczky Gábor színművészek, Kerényi Imre rendező, és Kovács P. József médiaszemélyiség.

Tarlós István elmondta: a hitelesített ívek leadása után az aláírás-gyűjtés átalakult, de az eddig meglévő, összesen félmillió, illetve a további aláírások mutatják a népszavazás támogatottságát. A kampány vezetője szerint sokan megpróbálják lejáratni a népszavazás intézményét, de ezzel a demokráciát csúfolják meg. Szintén sokan riogatnak spekulatív, hamis állításokkal, például azzal, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése után súlyos adóemelésekre lesz szükség – fogalmazott Tarlós István, aki ezeket a feltételezéseket teljesen indokolatlannak nevezte.

A népszavazás politikai vezetője utalt arra: az ellenzők körében gyakran elhangzik a kérdés a szolgáltatásokért miért nem azok fizetnek, akik igénybeveszik ezeket. Tarlós István szerint az államnak vannak alapfeladatai, amelyeket el kell látnia. Az egészségügy kapcsán például utalt arra: olyan embereknek is fizetniük kell az ellátásért, akiktől évtizedekig súlyos összegeket vontak le társadalombiztosítási járulékként. Ha megszűnik a társadalmi szolidaritás, akkor tényleg ki lehet tenni a határokra, hogy Magyarország Kft., vagy Magyarország Részvénytársaság – fogalmazott a politikus.

Kecs és kellem

Naná, hogy nekünk is az jutott az eszünkbe a képről, mint mindenki másnak. Jelesül Kant sokat idézett megfogalmazása, miszerint szép az, ami érdek nélkül tetszik.

Ahhoz, hogy lájkoljuk ezt a fotót, nem fűződik semmi érdekünk. Nem lesz tőle olcsóbb a kenyér, kiszámíthatóbb az időjárás, több utazásra jogosító a kombinált bérlet.

Tetszik, csak úgy. Mert ez a kép úgy jó, ahogy van. Aki elvesz belőle, vagy hozzátesz valamit, hazudik. Mozdulat van itt, kecs és kellem.

Mintha egy cirkuszi kötéltáncost látnánk, amint éppen gyakorol. Miközben tudjuk, hogy egészen másról van szó. Maga Németh Szilárd fedezhető fel a képen, a Fidesz egyik alelnöke. Rezsi Szilárdnak is nevezi a nép, mert ő szokta elmondani a magyar embereknek, hogy milyen jól jártak a rezsicsökkentéssel.

Most azonban nem ez a téma. Németh Szilárd abból az alkalomból tartott sajtótájékoztatót, hogy bejelentették: jelentős szerepet szán a kormány az Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESZSZK) és Rendelőintézetnek, amely az Egészséges Budapest Program keretében az intézmény 190 ezer négyzetméteres területen, 188 milliárd forintból újul meg.

Ettől a bejelentéstől lett akkora jókedve az alelnöknek, hogy még a fotósok előtt sem fogta vissza magát.

Persze, lehet, hogy csak gyakorolta vízen járást. Valahol az örökkévalóságot is el kell kezdeni.

Nyomozás Nyíregyházán a kórház építésének ügyében

0

Lövei Csaba feljelentése nyomán újabb nyomozás indul a nyíregyházi kórházépítéssel kapcsolatos visszaélések ügyében. A nyíregyházi önkormányzati képviselő, az Együtt helyi elnöke szerint mielőbb fel kell tárni, ki a felelős a több százmillió forintos kártérítéssel járó nyíregyházi kórházépítéssel kapcsolatos visszaélésekért.

Az Együtt politikusa tavasszal felvetette, ha nem indít hivatalból eljárást a nyomozó hatóság, akkor maga teszi meg a feljelentést. Szerzői jogok megsértése és hűtlen kezelés miatt feljelentést is tett az ügyészségen, melynek nyomán most újabb bűnügyben nyomoznak.

Mint ismert, a nyíregyházi Jósa András Tömbkórház-projekt tervezési munkáira 2009. május 11-én kötöttek szerződést közbeszerzési eljárás lefolytatását követően a Nyírterv-Plusz Kft.-vel. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat mint megrendelő szerződő fél 2010. január 13-án megszüntette a kft.-vel a tervezési munkára kötött, 252 millió forint értékű szerződést, majd ugyanerre a munkára a Fatum Property Kft.-vel kötött szerződést bruttó 626 millió forint értékben. Az új cég a Nyírterv-Plusz Kft. által korábban készített terveket használta fel és alakította tovább.

Ebben az ügyben a Nyírterv-Plusz Kft. polgári pert indított. A Debreceni Ítélőtábla polgári perben jogerősen megállapította, hogy megsértették a szerzői jogokat, dupla pénzért gyakorlatilag „lenyúlták” az eredeti terveket, e miatt több százmilliós kártérítést kell közpénzből fizetni.

Lövei Csaba, az Együtt nyíregyházi politikusa szerzői jogok megsértése és hűtlen kezelés miatt május elején feljelentést is tett a megyei főügyészségen, miután az nem indított hivatalból eljárást.

A hűtlen kezelés vádjával az ügyészség nem foglalkozott, arra hivatkozva, hogy a kérdést 2012-ben már lezárták, azonban

különösen nagy vagyoni hátrányt okozó szerzői jogok megsértése

miatt a NAV Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága megkezdte a nyomozást, aminek a határidejét a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség október 9-éig meghosszabbította.

Az mára bebizonyosodott, hogy 2009-2010 tájékán a kórház akkori vezetése súlyos ügyeket hagyott maga után úgy, hogy akkoriban dr. Kovács Ferenc, a város jelenlegi polgármestere volt a kórház felügyelőbizottságának elnöke, egészen 2010-ig.

Forrás: Együtt.

Tíz éve történt: Miniszteri rendelettel javítanák a kórházi ellátást és higiéniát

0

2007. szeptember 9-én arról írt a Független Hírügynökség, hogy Horváth Ágnes akkori egészségügyi miniszter bejelentette: miniszteri rendeletben kívánják itthon szabályozni, hogy mi mindent kellene megtenniük a kórházaknak az étkeztetés és a higiéniai körülmények javításáért.

A SZDSZ ragaszkodik ahhoz, hogy október elejéig szülessen meg a koalíciós megállapodás a társadalombiztosítás átalakításáról, hiszen csak így lehet a következő évben beindítani az új biztosítókat – mondta a tájékoztatón résztvevő Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője.

Az egészségügyi miniszter szakértői bizottság létrehozását tervezte, amelynek az lesz a feladata, hogy megállapítsa, mi az a minimális komfort, amely minden betegeknek jár a kórházakban – mondta Horváth Ágnes. Szabályozni akarják például azt, hogy

a bennfekvőknek hányszor kell naponta gyümölcsöt és zöldséget kapniuk, vagy milyen tisztálkodószerekről kell gondoskodnia az intézménynek.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a héten döntés született arról: a társadalombiztosítás megtakarításaiból 25 milliárd forintot osztanak szét a kórházak között, és ebből 3 milliárdot kifejezetten a betegek kórházi ellátásának javítására szánnak.

Horváth Ágnes bejelentette:

a hálapénz visszaszorítása mellett a tárca a jövőben kiemelten foglalkozik majd a szülések szabályozásával is.

Például azzal, hogy milyen kötelezettségei vannak ebben a társadalombiztosításnak, illetve milyen körülményeket kell teremtenie annak az évi több száz kismamának, akik otthon akarnak szülni. Azért is kell világos szabályozás, mert ez az a terület, amely a legjobban érintett a hálapénz szempontjából – tette hozzá.

Horn Gábor azt mondta: az utóbbi 15-20 évben nem fordult elő Magyarországon, hogy folyamatosan csökkentek a gyógyszerárak, az egészségügyi kasszának többlete lett, és igazi lépések történtek a hálapénz visszaszorítására. Most ez a helyzet, de

minden visszasüllyedhet a korábbi állapotba, ha nem sikerül a koalíciós partnereknek megállapodnia a biztosítási rendszer átalakításáról

– utalt az SZDSZ ügyvivője az MSZP-vel fennálló vitára.

Hangsúlyozta: azért nem támogatják a szocialisták 7 egybefüggő régióra osztott biztosítási modelljét, mert szerintük ez az új rendszer lényegét, a versenyt, és ezzel az egészségügyi ellátás minőségének javulását zárná ki. “7 kis állami országos egészségbiztosítási pénztár jönne létre, amelyet semmi sem motiválna arra, hogy versenyezzen a többivel. Ez még a jelenlegi rendszernél is rosszabb lenne” – mondta az ügyvivő. Szerinte ahhoz, hogy biztosítók között valódi verseny legyen, a magánbefektetőknek menedzser jogokat kell adni. Ha kisebbségi tulajdonosok lesznek is, lehetne például vétójoguk, vagy ők nevezhetnék ki a vezérigazgatót.

DK: Balog Zoltánnak le kell mondania

0

A DK arra kéri Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy az egészségügyben uralkodó állapotok miatt mondjon le posztjáról.

László Imre, a párt politikusa sajtótájékoztatón beszélt erről. Felidézte, hogy

a Merényi Gusztáv kórházban patkányok miatt szakadt be a pszichiátria álmennyezete,

és az egyik egy ápolóra esett. Erről az RTL Klub Híradója számolt be.

A hírműsornak a kórház egyik névtelenséget kérő dolgozója nyilatkozott. A stáb hétfőn rejtett kamerával járt az intézményben, és több dolgozó is megerősítette nekik, hogy tényleg vannak patkányok az épületben. A kórházfenntartónál azt mondták, a mennyezet nem szakadt le, “csak egy” patkányt láttak, és elrendelték az irtást.

László Imre szerint az elmúlt évek egészségügyi történései azt sugallják, hogy Balog Zoltánnak “át kellene értékelni a dolgot. Én úgy gondolom, hogy

a hitélettel sikeresebben tudna foglalkozni, mint az egészségüggyel vagy oktatással”

– mondta, és azt kérte, hogy a miniszter mondjon le.

RTL Híradó: Nincs elég orvos, bezárhat az esztergomi szülészet

0

Az RTL Híradó szerint bezárás fenyegeti az esztergomi kórház szülészeti osztályát, ha sürgősen nem találnak orvost.

A hírműsor úgy tudja, eleve létszámhiánnyal küzdöttek, ráadásul felmondott a vezető főorvos és még egy orvos. A Híradó információi szerint,

ha nem találnak helyettük valakit, bezárhatják az osztályt.

Az Egészségügyi Ellátó Központtól kapott adatok szerint a kórház szülészeti osztályán csak két szakorvos dolgozik teljes állásban. A kórház főigazgatója és az Egészségügyi Ellátó Központ is azt írta az RTL-nek, hogy az ellátás zavartalan.

Az üggyel kapcsolatban a DK közleményt adott ki, amelyben azt írják, béremeléssel mentenék meg a szülészetet. A közlemény szerint a rendszerváltás óta nem volt olyan kormány, amely ennyire korlátozta volna a gyerekszületéseket.

Azt is írják:

“a Fidesz hiába hazudja magát családbarátnak, egy családbarát kormány nem nézné tétlenül, ahogy tönkre mennek a szülészetek és a kórházak.”

Sziget: kevesebb volt a bűncselekmény, 208 ember került kórházba

0

16 százalékkal kevesebb volt a bűncselekmény az idei, 25. Sziget fesztiválon, mint tavaly. A Honvédkórházban idén 208 fesztiválozót láttak el.

Fotó: KTG

A BRFK a honlapján azt írja, a fesztivál külső rendőri biztosításának fő feladata idén az volt, hogy kiszűrjék az előre nem várt eseményeket.

Külföldi rendőrök is voltak a Szigeten,

a német, francia és brit rendőrök részt vettek a rendezvény biztosításában, valamint a külföldi látogatók problémáinak kezelésében.

Azt írják, a legjellemzőbb bűncselekmény a lopás és a kifosztás volt, főleg sátrakból vitték el a szórakozók értéktárgyait. Előfordult olyan eset is, amikor éjjel, a sátor oldalát kivágva loptak.

A nyolc nap alatt 45 embert fogtak el a rendőrök. A fesztiválnak mintegy 450 ezer látogatója volt.

MTI Fotó: Mónus Márton

A Honvédkórház az MTI-vel azt közölte, 2015-ben 192, tavaly 230, idén 208 embert láttak el. Több mint 90 százalékukat az ellátás és néhány órás megfigyelés után elengedték.

Idén a legsúlyosabb eset egy epilepsziás rohamot kapott férfi volt.

A legtöbb sérülés zúzódás vagy végtagtörés volt, de előfordultak allergiás, tüdőgyulladásos betegek,

illetve többeknek amiatt volt szükségük orvosi segítségre, mert otthon felejtették rendszeresen szedett gyógyszereiket. A legfiatalabb ellátott fesztiválozó 17, a legidősebb 63 éves volt.

A kórházba vittek ötöde volt magyar, chilei és új-zélandi is volt köztük.

Kíbertámadás dán kórházak ellen?

0

Leálltak a Koppenhága térségében lévő kórházak számítógépes rendszerei. Egyelőre sem azt nem tudják, milyen károkat okoz, sem azt, hogy kíbertámadás áll-e a háttérben.

Kiterjedt számítógépes leállás történt pénteken a dán főváros, Koppenhága térségének kórházaiban, az esetről a Ritzau dán hírügynökség számolt be. A régió hatósága korábban azt írta, hogy nem működnek a rendszerek és lebénult az elektronikus levezés is. Nem sokkal később már azt írták Twitter-oldalukon, hogy az intézmények számítógépes rendszerében komoly üzemzavar keletkezett, amelynek nagyobb részét sikerült megoldani, a hálózat egyes funkciói azonban továbbra sem működnek.

Egyelőre nem lehet megállapítani, hogy a rendszer leállásának milyen következményei lesznek a péntekre tervezett munkákban – közölték a dán hatóságok. Szóvivőjük azt is mondta, egyelőre azt sem lehet megállapítani, hogy az üzemzavart kíbertámadás okozta-e.

MTI/FüHü

Sok dolguk volt az orvosoknak a vizes világbajnokságon

0

A Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága szerint nem ülhettek ölbe tett kézzel az orvosok és az ápolók a versenyek alatt.

Fizioterápia, ízületi és izomsérülések kezelése, fül-orr-gégészeti és szemészeti akut ellátás – ezekre a beavatkozásokra volt leginkább szükség a Magyarországon rendezett FINA vizes világbajnokság első szakaszában.

A mintegy két hétig tartó játékok alatt összesen csaknem

1040 kezelésre, beavatkozásra volt szükség.

Kórházba közel 130 beteg került, melyből 28 főnél volt szükség traumás ellátásra.

A traumatológiai sérülések között egy bíró Achilles-ín szakadása volt a legjelentősebb, míg a sportolóknál az eddigi legkomolyabb eset egy vakbélműtét volt, melyet a Semmelweis Egyetem klinikáján végeztek el, de azóta a sportoló már gyógyultan távozott.

További részletek itt olvashatók.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!