Kezdőlap Címkék Király

Címke: király

A király és négy felesége

0

Ez egy távol-keleti tanmese, melyet érdemesnek tartok megismertetni.

Egyszer egy királynak négy felesége volt. A király megbetegedett és halálos ágyán szólította a negyedik, legfiatalabb feleségét, kinek szépsége sokakat elbűvölt. Meghalok, mondta, elkísérnél-e a túlvilágra? Sajnálom, felelt az asszony, menj el magad, oda nem kísérhetlek el.

Szólította a harmadikat. Meghalok, elkísérnél a túlvilágra? Nem, válaszolta az asszony. Én itt maradok és ha meghalsz újból férjhez megyek. Szólította a második feleségét. Elkísérsz a túlvilágra? Nem kísérlek, mondta, de szívemben megtartalak és elkísérlek utolsó utadra, a temetőbe. Ekkor megszólalt egy hang: én veled megyek! Az első feleség volt az, aki a legkevesebb szeretetet, figyelmet és gondoskodást kapta.

Milyen igazságot rejt a történet?

Nekünk mind négy feleségünk van. A negyedik feleség jelenti a testet, amire sokszor túl nagy gondot fordítunk, ügyelünk külsőségeinek karbantartására, cicomázására. De a test nem jön velünk a túlvilágra, cserben hagy. A harmadik feleség jelenti a vagyont, tulajdont, mely szintén nem követ és halálunk után elosztják az új tulajdonosok közt. Ezért mondta a harmadik asszony, hogy újból férjhez fog menni. A második feleség a család, akik megőriznek szívükben, elkísérnek utolsó utadon, de nem követnek a túlvilágba. Az első, legelhanyagoltabb a lelked, amivel nem törődsz, tudomást se veszel róla. Pedig ez az egyetlen, ami a túlvilágon is ott lesz veled, sőt a lélek te leszel magad.

Ápold testedet, tartsd karban vagyonodat, szeresd családodat, de szakíts időt lelkedre. Időről időre keresd a magányt, imádkozz, meditálj. Megéri.

Nyereg alatt puhított hős

Néhány évvel ezelőtt, a forradalom és a szabadságharc ünnepén, feszültnek látták királyukat a szolgálatába szegődött udvaroncok. Nem szerették, ha az uralkodó ideges, mert olyankor hamar méregbe gurult. Ha pedig megmérgesedett, akkor nem ismert se istent, se embert.
Olyankor meneküljön, ki merre lát!

Szerencsére, tudták, hogy mi lehet gyógyír a király bajára. Ellenség kell neki, mert semmi mást nem szeret jobban, mint harcolni.

Háborúzni, ha úgy tetszik.

Egyedül ahhoz ért, abban leli örömét.
A háborúhoz, tudjuk a régiektől, három dolog kell: pénz, pénz, pénz. Csak hát a régiek is tévedhetnek olykor. Merthogy kell hozzá egy negyedik dolog is: ellenség.

Ellenséget kellett keresni a királynak, mert nem volt nyugodása. Voltak neki korábban ellenségei számosan, és amikor végzett valamelyikkel, egy darabig el volt magában. Legyőzte az oligarchákat például. Nem mindet, csak azokat, akik nem neki gyűjtögették a pénzt. Aztán elintézte a bankokat, háborúzott a filozófusokkal.

A kockás inges tanárokkal a fekete ruhás nővérekkel. Mindegyik csatát megnyerte a király, legalábbis, ezt mondták neki az udvari hírlapírók.

Nem akarták bosszantani fölöslegességekkel.

Lassanként ő maga is elhitte, hogy legyőzhetetlen. Lám, a migránsok ellen is, hogy megvédte Magyarországot! Hát még Európát! Egyedül a Világegyetemet nem védte meg, de azt is csak azért nem, mert nem jutott az eszébe.

Megint nyugi volt egy ideig, de aztán megint jöttek azok a csúnya elvonási tünetek. Ellenséget nekem azonnal, verte az asztalt a király! Harcolni akarok, győzni.

Lett nagy sürgés-forgás az udvarban! Ki tud gyorsan kéz alól egy alkalmas ellenséget? Megszerezték neki a Sorost a háttérhatalmával együtt, a brüsszeli bürokratákat, bónuszként a civileket.
Legyőzte azokat is, mind.

De azután megint elhatalmasodott rajta a kórság: ellenség kellett neki újra. Törték a fejüket az udvarban a Prosti Srácok csakúgy, mint az Origo, vagy a lebutított közmédiások.

A dolog már csak azért sem tűrt halasztást, mert egyre több gyógyszer fogyott az udvarban, már stadionra is alig futotta.

Ellenséget, de hamar!
Így jött a képbe az ENSZ! A király most megint harcol, öklét rázza, fenyeget, és boldog.

Ne zavarjátok köreit, ő így érzi jól magát, neki ez kegyelmi állapot.

Nyereg alatt puhított hős

Volt ő már minden: szabadságharcos és puskaporszagot szimatoló harci paripa, disznóólat ganézó kondás. Futballista és forradalmár, papokat csuhásozó, trianoni emléknapról kivonuló botrányhős. Polgári körös vitéz, és pápánál vizitelő ájtatos manó.

A sokfejű sárkánnyal csatázó katona. Amikor csak teheti, tarisznyát vesz a vállára, teli rakja hamuba sült bombával, úgy indul a messzi Brüsszelországba.

Terrorista, aki terrorral riogat.

Odakint senki, idehaza király. Földeket és birtokokat oszt a hozzá hű nagyuraknak, nemesi címeket, sarzsikat. Jogokat és előjogokat. Dohányboltot és nyerőgépet a rászorultaknak, stadiont annak, akinek ez a vágya.

Ő mondja meg, ki a magyar, ki a polgár, ki az, aki szereti a hazát. Ki képvisel idegen érdeket, és ki az, aki filozófus, bankár, hazaáruló.

Démonokkal harcol, fantomok ellen küzd, Európával és a világgal vív szabadságharcot. A pusztulásba vezeti hadait. Költséges, fölösleges és értelmetlen háborúba, mert a legfontosabbat elfelejtette megtanulni: hogy a béke mindig olcsóbb, mint a háború, és együttműködni kevésbé fárasztó, mint csatázni rendületlenül.

Akinek bejött az élet

0

Az uniós ellenőrök elmentek, mi maradtunk.

De igazából nem a felcsúti kisvasútra költött hatszáz millió a probléma, és még csak nem is az, hogy kihasználatlanul zötyög az Orbán-uradalom két, turisztikai szempontból érdektelen végpontja között.

Persze az is baj, hiszen ki mutasson példát az adózók pénzének felelős költésére, ha nem a miniszterelnök.

A valódi probléma, hogy egyáltalán módja volt megépíttetni ezt a vonatot; akarta, kellett neki és megszerezte. A skandalum az, hogy megszerezhette. Mert az általa addigra teljesen elrohasztott magyar államból már hiányoztak azok a fékek, amelyek megakadályozhatták volna, hogy a miniszterelnök állami forrásokból elégítse ki jogtalan privát igényeit.

A baj azonban sokkal korábban kezdődött.

Belőle, saját magából már a politikába lépése első napjaiban hiányzott minden tisztelet a közpénzek iránt. 1993-ban még csak egy kis párt 30 éves elnöke volt, de már az apjához irányította a pártszékházként kapott Tiszti Kaszinó eladásából származó pénz egy részét.

Az a pénz lett az Orbán-bányák alapja.

2001-ben pedig 41 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást „nyert” az a kft, amelynek az ő felesége is a résztulajdonosa volt. Innen származik az elhíresült „ne mi nyerjük a legtöbbet” mondása. De ez az ügylet is egészen másképp hangzik így: Orbán Viktor hivatalban lévő miniszterelnökként ennyi közpénzt utalt, utaltatott ki saját magának!
Szőlőtelepítésre sokan kaptak akkoriban állami támogatást, de ha volt egyetlen ember az országban, akinek nem lett volna szabad felvennie ezt a pénzt, az ő. Magyar állampolgárként ugyan neki is járt, de magyar miniszterelnökként nem. Csakhogy a beteges pénzsóvárság mindig felülírt nála minden erkölcsi megfontolást.

Azt, hogy azóta mi történt vele és az országgal, mindenki látja.

Ő dúsgazdag lett, az ország meg pusztulóban: milliók a létminimum környékén tengődnek, a leszakadó területek – ez ma már az ország nagyobb része –, pauperizálódnak, vagyis az ott élők fokozatosan szegényednek, csúsznak tovább lefelé, és szinte semmi remény rá, hogy megkapaszkodjanak.

Ez itt nem az EU-országok társadalmi modellje, nem a rendszerváltás magyar reményeinek megvalósulása, hanem a dél-amerikai modell: a középosztály vékonyodása, eltűnése, a felfelé mobilizáció megállása, kettészakadt társadalom, szegregáció, nyomor, munkanélküliség, a zsákmányszerző állam tobzódása…

Viszont neki bevált a rendszer. Ma már nem kell koszos negyvenmilliókkal bajlódnia, vigyáznia arra, hogy ne ő nyerje a legtöbbet. A szisztéma, amit kiépített, számolatlanul hordja neki a milliárdokat, a strómanjai egyik a másik után vásárolják fel az ország egy-egy darabját.

És aggódnia sincs miért.

A DK elnöke épp egy minapi interjúban nyilatkozta, hogy „nem lehetséges elszámoltatás, a nagy pénzek a jogi normákkal összhangban cseréltek gazdát.” És még az uniós ellenőröknek is tetszett a kisvasútja.

Viktor, hogy te milyen egy nagy király vagy!

Forrás: Bruck András, Facebook

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!