Phenjanban gengsztermódszerek alkalmazásával vádolták meg Mike Pompeo külügyminisztert, aki idén már harmadszor tárgyalt Észak-Korea fővárosában.
Donald Trump azt üzente a világnak, hogy szerinte Peking gyakorolt nyomást Phenjanra – méghozzá azért, mert megkezdődött a kereskedelmi háború az USA és Kína között. A kínaiak így akarnak visszavágni – állítja Trump, aki hangsúlyozta, hogy továbbra is bízik Kim Dzsong Un szingapúri ígéreteiben.
Kim Dzsong Un megígérte az Egyesült Államok elnökének, hogy leszereli atomfegyvereit. Cserébe Trump garanciát adott arra, hogy az USA nem törekszik a jövőben Észak-Korea diktátorának megbuktatására. Trump leállította a nagy hadgyakorlatokat, melyeket addig Észak-Koreában nyílt háborús fenyegetésnek érzékeltek. Ezen kívül megígérte a szankciók megszüntetését – igaz, ezeket a szankciókat további egy évvel meghosszabbította. Kiderült ugyanis, hogy Észak-Korea egyáltalán nem állította le nukleáris fejlesztési programját. A műholdfelvételek tanúsága szerint még növekedett is az aktivitás a dúsítóban.
Mike Pompeo tájékoztatta szövetségeseit, Dél-Koreát és Japánt a phenjani tárgyalások eredményeiről.
Közölte: bízik abban, hogy Kim Dzsong Un tartja magát a szingapúri megállapodáshoz. Megerősítette, hogy csak akkor oldják fel a szankciókat Észak Korea ellen, ha már Kim Dzsong Un felszámolta nukleáris arzenálját.
Közben pedig folyik az amerikai-kínai kereskedelmi háború, amely az egész világgazdaság egyensúlyát fenyegeti, hiszen a két legnagyobb hatalom közötti párharcról van szó. Az óriások háborúskodásában Korea csak mellékes hadszíntér. Az Egyesült Államokat egyre jobban zavarja, hogy
Kína az élre akar törni a modern technológiában,
elsősorban a mesterséges intelligencia kutatásában. Trump ezért indította meg a kereskedelmi háborút, amelyet elkezdeni mindig könnyebb, mint befejezni. Az 1,4 milliárd lakosú Kína mindenesetre nem hátrál meg Amerika elől, mert Pekingben úgy gondolják: a jövő nekik dolgozik.
„Vannak, akik azt állítják, hogy Kína megpróbálja megosztani az Európai Uniót, de tévednek. Kína abban érdekelt, hogy az egész EU-val működjön együtt!” – mondta Li Kocsiang miniszterelnök, a kínai vezetés második embere.
Li Kocsiang Szófiában találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel is, aki Kínát alternatívaként említette arra az esetre, ha az EU nem adna pénzt a magyar fejlesztésekre. Vang Ji kínai külügyminiszter nemrég megígérte Németországnak, hogy nem nyomulnak agresszíven az EU keleti és déli államaiban. A kínaiak arra mutatnak rá, hogy a 16+1 együttműködés csak a jövő zenéje. Jelenleg a kínaiak európai beruházásainak kevesebb mint 10 százaléka jut ezekre az országokra. Az oroszlánrészt Németország, Franciaország, Nagy Britannia és Olaszország foglalja el a kínaiak európai terveiben.
Peking jelenleg számít arra, hogy az Európai Unió támogatja őt az Egyesült Államokkal megindult kereskedelmi háborúban.
Brüsszelben viszont figyelmeztették Kínát, hogy ennek a támogatásnak ára van. A többi között az, hogy Kína visszafogja magát, és nem nyomul agresszíven Európa keleti és déli végein. Ezt a kínaiak annál is könnyebben megígérhették, mert az Új Selyemút programban ez a régió nem élvez kitüntetett jelentőséget. Peking új technológiát kíván beszerezni Európában. Ez pedig a kontinens nyugati felén található. A keleti rész csak hídfőállás lehet a kínaiak európai exportja számára.
Brüsszel arra figyelmeztette Pekinget: nem díjazná, ha a kínaiak export offenzívája megindulna Kelet Európán keresztül az EU gazdagabb tagállamai felé. Le Kocsiang miniszterelnök kijelentései Szófiában azt mutatják: a kínaiak vették a lapot, mert számukra fontosabb az együttműködés Brüsszellel mint a gyengén fejlett keleti uniós tagállamokkal.
20 százalékos extra importvámmal fenyegette meg Európát az amerikai elnök. Donald Trump kedvenc csatornáján keresztül, a Twitteren szólította fel Európát a ma hatályba léptetett ellenintézkedéseinek a visszavonására, ellenkező esetben az európai autóipar láthatja a kárát.
Mától kezdték el kivetni az amerikai termékekre azokat a külön vámokat, amelyeket az USA által az acél- és az alumíniumtermékekre bevezetett vámokat hivatottak ellensúlyozni. 2,8 milliárd dollár értékű amerikai termékekre kezdték el azonnal alkalmazni a plusz terheket. A külön vámmal sújtott amerikai termékek jegyzékénen acél- és alumíniumtermékek, mezőgazdasági áruk és több más áru szerepel.
Erre válaszul üzent Trump a Twitteren:
Based on the Tariffs and Trade Barriers long placed on the U.S. and it great companies and workers by the European Union, if these Tariffs and Barriers are not soon broken down and removed, we will be placing a 20% Tariff on all of their cars coming into the U.S. Build them here!
Trump mintegy egy hónapja egyoldalú intézkedésként 25 százalékos importvámot vezetett be az acél és 10 százalékosat az alumínium bevitelére. Az elnök szerint az elmúlt évtizedekben egyes országok tisztességtelenül kereskedtek ezekkel a termékekkel, ezért meg kell védeni az amerikai termelést az olcsó külföldi konkurenciától.
Nem csak Európa kapott ilyet a „nyakába”, a többi között Kanada és Kína is, amelyek szintén nem nyelték ezt le, s Európához hasonlóan válaszként maguk is arányos importvám-emelésről döntöttek.
34 milliárd dolláros vámcsomaggal válaszolt Donald Trump 50 milliárd dolláros akciójára a pekingi kereskedelmi minisztérium.
Közölték: még 16 milliárd érkezik, mert pontosan ugyanakkora csomagot küldenek vissza az Egyesült Államokba, mint amekkorát onnan kaptak.
Pekingben hangsúlyozzák: nem akarnak kereskedelmi háborút, de hogyha Donald Trump rövidlátó módon erre törekszik, akkor megadják neki a választ.
Kína ugyanazt a módszert alkalmazza mint az Európai Unió: igyekszik olyan termékeket büntetni, amelyeket Trump kedvenc déli államaiban állítanak elő. Így a kínaiak csomagjában is benne van a szója, a whisky, a narancs és a szivar.
Maga Trump azzal indokolta meg a kínaiakkal szemben bevezetett vámokat, hogy a Szilícium-völgyben felfedezett amerikai találmányokat hírszerzők révén megszerzik a kínaiak, akik ily módon jogtalan előnyhöz jutnak a globális piacokon.
Sokan Trump keménykedését sokan PR akciónak tartják, melynek célja a novemberi választásokon a republikánus többség megtartása a Kongresszusban. Jelenleg még mindkét fél kíméli a másik alapvető érdekeit hiszen a két óriás, az USA és Kína nehezen sebezheti meg úgy a másikat, hogy közben magának is kárt ne okozzon.
Az unió Csalás Elleni Hivatala azt gondolja, hogy Nagy-Britanniából Magyarországra és Görögországba tevődött át az évek óta megfigyelt kínai kereskedelmi csalássorozat. A módszer lényege, hogy a ténylegesnél jóval kisebb összértéket jelentenek be a vámnál, ily módon kevesebb illetéket, illetve adót kell leróni – írja a Reuters.
Az EU a briteknél az idén megelégelte a dolgot 2,7 milliárd euró megfizetését írta elő, elmaradt vámbevétel címén. Ám az OLAF-nál most azt gyanítják, hogy a kínaiak a visszaéléseket átterelték az új selyemútra, mert a magyar és a görög vámstatisztika azt mutatja, hogy az utóbbi két évben igencsak megugrott az alul értékelt ruhaneműk és cipők importja. Egyidejűleg a briteknél igencsak alábbhagytak az ilyen kísérletek. Mint emlékezetes, Peking megvette Pireusz kikötőjét, amelyet Európa kapujának szán a saját termékei számára, és azon keresztül akarja eljuttatni az áruit Magyarországra. Az illetékes uniós nyomozóhatóság képviselője sürgette Brüsszelt, ne engedje meg, hogy a létesülő infrastruktúrát törvénytelen kereskedelemre használják.
Lázas diplomáciai aktivitást váltott ki Donald Trump amerikai elnök döntése az iráni nukleáris egyezmény egyoldalú felmondásáról. Talán ez is volt a bejelentés egyik célja. Az iráni nukleáris egyezmény ugyanakkor féléves türelmi időt hagy a feleknek vagyis novemberig még nagyon sok minden történhet. Akár még Donald Trump is meggondolhatja magát.
Hosszú telefonbeszélgetésben egyeztetett az Iránnal kötött, s Donald Trump által felmondott nukleáris egyezmény sorsáról Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az amerikai elnök láthatóan véresen komolyan gondolta, hogy az USA-t kiviszi az egyezményből: új berlini nagykövete arra figyelmeztette a német vállalatokat, hogy ha novemberig nem hagyják el Iránt, akkor szankciókra kell számítaniuk az amerikai piacon.
Ez a nyugati együttműködés vége – állítják sokan Európában, de a német kancellár nem így gondolja.
Angela Merkel megpróbálja megmenteni az iráni nukleáris egyezményt oly módon, hogy Oroszországot és Kínát bevonva rádöbbenti Donald Trumpot arra, ezúttal túlságosan messzire ment.
A német, a brit és a francia külügyminiszter kedden találkozik az iráni diplomácia vezetőjével Brüsszelben. Merkel május 18-án Szocsiba repül, és ott Vlagyimir Putyinnal tárgyal. Mindenekelőtt arra akarja rábeszélni az orosz elnököt, hogy gyakoroljon nyomást Teheránra annak érdekben, hogy Trump döntése ellenére ne mondja fel az atomalkut.
Irán gazdaságilag nehéz helyzetbe kerül, ha az USA újra szankciókat alkalmaz vele és a vele kereskedő cégekkel szemben.
Ebben a tekintetben a hatodik aláíró fél, Kína – amely az iráni kőolaj legnagyobb vásárlója –kulcsszerepet játszik. Nemrég egy 600 milliárd dolláros, tíz évre szóló gazdasági együttműködési egyezményt írt alá Iránnal. Peking döntésétől tehát nagyon sok függ. Kína – amely számára prioritás az amerikai kapcsolat – Washingtonnal közvetlenül is tárgyal a kereskedelmi háború elhárításáról, Liu Ho, gazdaságért felelős kínai miniszterelnök-helyettes révén. Nyilván ezektől a tárgyalásoktól is függ, hogy Kína milyen álláspontot foglal el az iráni atomalku ügyében.
Pekingben ugyan bírálták Trump döntését, de kérdés, hogy hajlandóak-e a kínaiak egységfrontot alakítani az EU-val és Oroszországgal az Egyesült Államokkal szemben.
Mindenesetre – mint elemzésünkben megírtuk – az Egyesült Államok kihátrálása súlyos, de (egyelőre) nem végzetes csapást mért az iráni atomalkura. Az európai országok ugyanis jelezték, hogy semmi áron sem fogják veszni hagyni a megállapodást, még abban az esetben sem, ha emiatt nyíltan szembe kell menniük Washingtonnal.
A kínaiak elégedettek az amerikaiakkal folytatott kétnapos kereskedelmi tárgyalásokkal: fontos, hogy az egyenrangúság alapján tárgyaltunk – hangsúlyozza az államilag irányított sajtó Pekingben. Kína és az USA a kereskedelmi háború szélére került, és ezt sikerült elkerülni. Áttörés ugyanakkor nem történt…
Trump elnök legfontosabb gazdasági embereit küldte Pekingbe, hogy rávegyék a kínaiakat: exportáljanak kevesebbet Amerikába és ne kényszerítsék az amerikai cégeket arra, hogy átadják technológiájukat, ha Kínában akarnak működni.
Wilbur Ross kereskedelmi miniszter indulás előtt egyenesen „gonosz praktikákat” emlegetett a CNBC televízióban Kína kapcsán. Nem a kereskedelmi miniszter vezette a delegációt, hanem Steven Mnuchin pénzügyminiszter, aki a globalizáció elszánt híve Trump csapatában. A küldöttség tagja volt még Larry Kudlow, Trump új gazdasági főtanácsadója és még sokan az elnök gazdasági csapatából.
Örülünk, hogy Amerika tárgyalni akar – mondta Li Ko-csiang miniszterelnök a Hszinhua hírügynökségnek, miután fogadta Elaine Chao amerikai közlekedési minisztert Pekingben.
Arról persze szó sem volt, hogy Pekingben hasra estek volna a népes amerikai küldöttség láttán.
A New York Times tudósítójának magukat megnevezni nem kívánó magasrangú kormánytisztviselők elmondták: nem engednek a zsarolásnak. Nem hajlandóak arra, hogy csökkentsék az exportot Amerikába, arra pedig még kevésbé, hogy leállítsák az informatikai szektor bőkezű amerikai támogatását. Ezzel kapcsolatban a pekingi vezetés véleményét hűen tükröző Global Times vezércikkében megírja: megállíthatatlanul tör előre Kína az informatika terén.
Peking fair playt követel Amerikától, amely a maga részéről ugyanezt teszi. Közben mindkét fél tudja: egy kereskedelmi háború sokkal nagyobb kárt okozna mint valamiféle kompromisszum. Ezért miközben mindkét félnek meg kell mutatnia, hogy igen elszánt a nemzeti érdekek védelmében ki kell találnia valamilyen kölcsönösen elfogadható megoldást. A kínaiak előnyösebb pozícióban vannak, hiszen tavaly ősszel Hszi Csin-ping elnök megerősítette pozícióját a pártkongresszuson, és nyugodtan koncentrálhat arra a célra, hogy Kínát az USA-val egyenrangú szuperhatalommá tegye.
Trumpnak viszont gondolnia kell arra, hogy ősszel időközi választások lesznek az Egyesült Államokban,
ahol pártja elveszítheti a többséget a szenátusban és a képviselőházban. Ezért meg kell mutatnia a törzsszavazóinak, hogy mindent megtesz Amerika 375 milliárd dolláros kereskedelmi deficitjének csökkentésére, hiszen az elnök szerint a kínaiak amerikai munkahelyek millióit „rabolták el az elmúlt évtizedekben”.
Trump egy 50 milliárdos büntetőcsomag után újabb 100 milliárd dolláros „figyelmeztetést” akar Pekingnek küldeni. De ehelyett inkább magasrangú delegációt küldött, mely két napon át tárgyalt a kínai fővárosban. Ha ugyanis a kínaiak kemény választ adnak, mint ahogy eddig tették és a jövőben is ezt ígérik, akkor csakugyan veszélybe kerülhetnek amerikai munkahelyek és hatalmas profitok, melyeket amerikai cégek Kínában szereznek.
Trump azzal fenyegetőzik például, hogy büntetővámot ró ki a Kínából az USA-ba exportált mobil telefonokra és autókra. Mi lesz akkor az amerikai cégek Kínában működő gyáraival? Mi lesz, ha Kína válaszul részben kizárja az amerikaiakat a világ potenciálisan legnagyobb piacáról? Jelenleg körülbelül 400 millió olyan fogyasztó él Kínában, aki komoly vásárlóerővel rendelkezik. Ez több mint az USA lakossága. Ráadásul Kína szegényebb része, a maradék mintegy egymilliárd ember is rohamléptekkel zárkózik fel. Ilyen hatalmas piacnak egyetlen részét sem szívesen hagyná kiaknázatlanul egyetlen amerikai cég sem.
Trump nagyon téved, ha azt hiszi, hogy külön alkut kényszeríthet rá Kínára
– ezt a véleményt fogalmazták meg azok a szakértők, akik a China Dailynek nyilatkoztak. Peking kiáll a szabadkereskedelmi normák mellett, melyeket a WTO fogalmazott meg – mondják ezek a kínai gazdasági szakértők. Mindenki más elfogadja a Világkereskedelemi Szervezet normáit, az Egyesült Államok is tegye ezt – javasolják mosolyogva Pekingben, ahol a keményebb véleményeket nem az állami vezetőkkel, hanem a szakértőkkel mondatják ki. Vagyis Trumpnak azt javasolják, hogy mondjon búcsút az America First programnak, mellyel a választást megnyerte.
Trump gazdasági emberei a South China Morning Post szerint mindenekelőtt emlékeztették Kínát arra, hogy Hszi Csin-ping sok mindent megígért az első amerikai-kínai csúcstalálkozón, melyet Donald Trump floridai birtokán tartottak. A Hongkongban megjelenő angol nyelvű lap szerint Hszi Csin-ping állítólag megígérte: a jövőben nem kényszerítik az amerikai cégeket technológiájuk átadására, ha le akarnak telepedni illetve működni kívánnak Kínában. Ebből eddig semmi sem valósult meg.
Márpedig Kína 2025-re a nemzetközi élvonalba akar kerülni az informatikai ágazatban, a mesterséges intelligencia fejlesztésében és a robotok előállításában. Az amerikaiak semmiképp sem szeretnék feladni vezető szerepüket ezen a téren, és még kevésbé szeretnék, ha a kínaiak a saját fejlesztéseiket jelentős részben épp az amerikai technológia koppintása révén valósítanák meg.
A szellemi tulajdon jogi kezelése évtizedes probléma Kínában. Ezért is beszélt „gonosz praktikákról” Wilbur Ross kereskedelmi miniszter, akire a rossz rendőr szerepet osztotta ki Donald Trump. A jó rendőr a delegáció vezetője, Mnuchin pénzügyminiszter. Csodákat persze egyikük sem produkálhatott, hiszen Trump és Hszi Csin-ping találkozása sem hozott átütő eredményt, csak jó PR-t a két szuperhatalom első számú vezetőjének.
Eddig csak látványháború volt Trump beígért kereskedelmi háborúja Kína ellen, és a népes amerikai gazdasági küldöttségnek arra kellett törekednie, hogy ez így is maradjon hiszen az amerikai elnöknek több a vesztenivalója, Hszi Csin-pingnek ugyanis egyelőre nemigen kell töprengenie az újraválasztási esélyein.
A kampányüzemmódból kilépő negyedik Orbán-kormány rövid idő alatt három kompromisszumos megállapodást lehetetlenített el az Európai Unióban – írja Feledy Botond a pozsonyi Új Szóban. A szerző szerint „aggasztó jelek ezek, amelyek mögött a kompromisszumokra való ráállás helyett a konfrontatív politika húzódik.”
Az Orbán-kormány nem engedte, hogy az EU kifejezés szerepeljen az Afrikai Unió és az Európai Unió közös, alapvetően éppen az illegális migrációt szabályozó dokumentumában, amelyet egyébként mindenki más, mind a huszonheten elfogadtak volna.
Ugyanígy nem engedte, hogy az Egy Övezet, Egy Út nevű, gazdaságpolitikába csomagolt, kínai befolyásszerzéssel szemben megszövegezett uniós dokumentum közös maradjon: a 27 aláíróhoz Budapest nem volt hajlandó csatlakozni (ez esetben a szöveget elfogadták nélküle, mint kormányközi véleményt).
Végül ott az ENSZ migrációt szabályozó dokumentuma kapcsán zajló tárgyalás, ahol szintén az EU tárgyalási mandátumát igyekszik megvétózni Magyarország.
Az Új Szó publicistája szerint rögtön több kérdés is merül fel, de a legfontosabb: „vajon mi a valódi célja a magyar diplomáciának ezekkel a lépésekkel?”
Ha a migrációt szabályozni akarná a magyar kormány, hamar kiderülne, hogy erre az EU–Afrika csúcson készült dokumentum őszintén törekszik.
A szerző azt a kérdést is felveti, hogy mi magyarázza ezt a következetlenséget, amikor Peking felé ilyen gesztust vállal az uniós tagállam Magyarország, miközben megfúrja az egyik nagy migrációszabályozó egyezményt? Hogy az egyik nagyhatalommal egyénileg, bilaterálisan próbálkozik, miközben a Napnál világosabb, hogy csak a huszonnyolcak súlya lehet elegendő arra, hogy érdemben tárgyaljon a nehézsúlyú Kínával? Ahogy ezt az EU–Afrika megállapodás megmutathatná: ha 28 ország uniós zászló alatt köt megállapodást, az sokkalta hatékonyabb, mintha külön-külön igyekeznek végigturnézni az afrikai országokat és vezetőiket.
Feledy szerint aggasztó jelek ezek, amelyek mögött a kompromisszumokra való ráállás helyett a konfrontatív politika húzódik. Csakhogy ami működött egyszer, nem fog mindig működni; nem törvényszerű, hogy mostantól az unió végezetéig szemrebbenés nélkül elfogadják ezt a potyautas politikát. Sőt.
Miközben tavaly a nemzetközi sajtó a küszöbön álló újabb koreai háborúról cikkezett, most azzal van tele, hogy a két ország egy „történelmi megállapodás” küszöbén áll. Ugyanis az április 27-én megrendezésre kerülő elnöki találkozó legjelentősebb eredménye egy békeszerződés aláírás lehet, habár ennek megvannak a maga buktatói.
A dél-koreai Phjongcshangban tartott XXIII. téli olimpiai játékok óta látványosan enyhült a feszültség Kelet-Ázsiában: egy évvel korábban még úgy tűnt, hogy Donald Trump bármelyik percben elindíthatja az Észak-Korea elleni támadást, ami végső soron Kínával való közvetlen konfrontációval és egy atomháború kitörésével fenyegetett. Ezzel szemben a februári nyitóünnepségen Kim Dzsongun (Kim Yo-jong) észak-koreai diktátor húga és egyben különleges megbízottja Kim Jodzsong (Kim Yo-jong) személyesen vett részt. Találkozott Mun Dzseinnel (Moon Jae-in), átadta neki bátyja meghívóját, amelyre a dél-koreai elnök igennel válaszolt.
A február 9-i nyitóünnepség egyik legérdekesebb eseménye volt, amikor Mike Pence amerikai alelnök látványosan ignorálta Kim Jodzsongot. A kép forrása: MTI/EPA/Yonhap.
Ettől kezdve gyakorlatilag nem volt megállás, egymást követték a látványos gesztusok. Április elején bejárta a világsajtót, hogy dél-koreai popsztárok léptek fel a phenjani Nagyszínházban. Az előadásukat Kim Dzsongun szintén megtekintette, s utána többször hangot adott a tetszésének. Ezen a héten a dél-koreai vezetés leállította a propaganda híradásokat sugárzó hangszóróit az észak-koreai határon, illetve a két koreai elnök közötti közvetlen telefonvonal, az ún. „forró drót” (újbóli) létrehozásáról döntöttek.
felfüggeszti a 2006 óta tartó nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, valamint bezárja az ország nukleáris kísérleti telepeit.
Sőt, egyenesen garanciát vállalt arra vonatkozóan, hogy nem fog alkalmazni atomfegyvert, csak akkor, ha ellene ilyet vetnek be. Ugyanúgy biztosított arról, hogy senkinek sem adja tovább az atomfegyverek előállításához szükséges műszaki és tudományos ismereteket, illetve eszközöket.
Észak-Korea visszatérése a nukleáris leszereléshez már önmagában komoly eredmény, de a péntekre szervezett csúcstalálkozó egy még nagyobb horderejű áttöréssel kecsegtet. Ugyanis felmerült annak lehetősége, hogy Phenjan és Szöul véget vet egy 65 éven át tartó állapotnak:
vagyis de jure vége lenne az Észak-Korea és Dél-Korea közötti háborúnak.
Egy koreai híradást néznek az emberek a szöuli főpályaudvar egyik kijelzőjén 2018. április 21-én. Kim Dzsongun ezen a napon bejelentette, hogy Phenjan felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti telepét. A kép forrása: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun.
Kétségtelen, hogy ez történelmi jelentőségű esemény lenne, amely azonkívül, hogy lezárna egy évtizedek óta fennálló vitát, alapvetően hozzájárulna a kelet-ázsiai térség stabilizálódásához.
A 2017-ben megválasztott baloldali Mun Dzsein dél-koreai elnök mindent erre tett fel: kezdettől fogva elkötelezett híve az északi szomszéddal való viszony rendezésének. Több tucatszor kritizálta Trumpnak az Észak-Koreával alkalmazott agresszív politikáját, egyesülést és a megbékélést támogató miniszterek ültetett a tárcák élére, számtalan kölcsönös gazdasági és kulturális programot hirdetett. Ráadásul az Észak-Koreával „megértőbb” kormányzati propaganda azt is elérte, hogy a dél-koreai fiatalok a saját országuk biztonságára nézve nagyobb veszélynek lássák az Egyesült Államokat, mint Kínát, Japánt vagy Észak-Koreát.
Csakhogy minden előzetes remény ellenére korántsem egyszerű békét kötni, ebben az elemzésben a négy legjelentősebb akadály kerül terítékre.
A békekötés joga
Az első problémát mindjárt az jelenti, hogy nemzetközi jogi szempontból egyáltalán van-e joga Phenjannak és Szöulnak békét kötni egymással. Ugyanis hivatalosan még fegyverszünetet sem kötöttek: a koreai háborút lezáró 1953. július 27-i panmindzsoni fegyverszünetet lényegében két nagyhatalom – az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság – írta alá, mégpedig az ENSZ, a dél-koreai kormány és az észak-koreai kommunista vezetés nevében. Sőt, az akkori dél-koreai elnök, Li Szin Man (Syngman Rhee) kezdetben még a tűzszünetről sem akart hallani, mivel mindenképp ő akarta egyesíteni az Koreai-félszigetet. Idővel az amerikai pénzügyi és katonai támogatás meggyőzte őt a harcok befejezéséről, de a fegyverszünetről szóló egyezményt a dél-koreaiak a mai napig nem írták alá.
A Panmindzsonban lévő határátkelő és legfontosabb „érintkezési pont”. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Ezért sem véletlen, hogy a pénteki csúcstalálkozó megszervezése rendkívül körülményes és mindkét fél különösen ügyel a hivatalos keretek betartására. A találkozó helyszínének a tűzszüneti egyezmény által a 38. északi szélességi foknál meghúzott határvonalat jelölték meg, amely a mai napig a világ egyik legismertebb és legveszélyesebb demilitarizált övezete (DMZ). Ezen a „senki földjén” fogják tartani az április 27-i Dzsein-Dzsongun-találkozót, mégpedig úgy, hogy
a vonal fölé emelnek egy asztalt, s mindenkét elnök lényegében a saját országa területén írna alá a szerződést.
Szúrós szemmel
Tavaly nyáron még úgy tűnt, hogy Donald Trump, ha kell a szövetségesei nélkül indít katonai hadjáratot Észak-Korea ellen, ami miatt az ENSZ elmarasztalta Washingtont, mert egy nukleáris háborút kockáztatott. Ez (szerencsére) nem történt meg, de függetlenül az amerikai külügyminiszter személyétől, Észak-Korea még mindig központi szerepet tölt be Washington kelet-ázsiai politikában, s a katonai opció semkerült le a Pentagon asztaláról. Egy koreai békeszerződéshez pedig mindenképp szükséges rendezni Phenjan és Washington közötti viszonyt, főleg mivel még csak el sem ismerik egymást.
Már a téli olimpia alatt – a dél-koreaiak közvetítésével – megindultak az óvatos egyeztetések az amerikai és az észak-koreai diplomácia között, amelynek megvoltak az eredményei. Az észak-koreai diktátor jelezte, hogy legszívesebben a Fehér Házban találkozna az amerikai elnökkel, ahol megegyeznének a kapcsolatok normalizálásáról, a feszültség csökkenéséről, illetve a szankciók enyhítéséről. Donald Trump elfogadta Kim Dzsongun meghívását (bár azt még egyelőre nem tudni, hogy erre esetleg Svédországban vagy valóban az Egyesült Államokban kerülne sor). Amikor az amerikai elnök a múlt héten Japánban járt, akkor lényegében „áldását adta” a békére.
A legfontosabb bázisok és létesítmények a Koreai-félszigeten. A kép forrása: BBC.
Viszont egyelőre még nem tudni, hogy mi lenne a koreai béke és az amerikai-észak-koreai kapcsolatok rendezésének az ára. Ugyanis Kim Dzsongun már 2016 óta követeli az amerikai csapatok kivonulását Dél-Koreából, és nem alaptalan feltételezés, hogy ehhez köti a leendő békemegállapodást is. Ha így történne, akkor több mint 28 ezer főt számláló amerikai kontingensnek a lehető leggyorsabban kellene elhagynia az országot és bezárnia a katonai bázisait. Még, ha ezt Trump elfogadná, az esetleges kivonulást megtorpedózhatja a Szenátus, vagy akár az elnök közvetlen környezete. A nemrég kinevezett John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó vagy a külügyminiszteri pozíció küszöbén álló Mike Pompeo még mindig nem mondtak le Észak-Korea megtámadásáról, valamint a republikánusok és a neokonzervatívok szintén a kommunista rendszer összeomlásában reménykednek, nem pedig a kiegyezésben.
Az utolsó „barát”
Miközben Dél-Korea szempontjából az Egyesült Államok hozzáállása az elsődleges, addig Észak-Koreának Kína reakciói a mértékadóak. Évtizedeken át Peking számított Phenjan egyetlen komoly külföldi támogatójának. Észak-Korea a kereskedelemének 90 százalékát Kínával folytatta, tőle vásárolta az energiahordozókat, élelmiszereket és gyógyszereket, miközben az ENSZ-ben megvétózta az ország elleni szankciókat.
Csakhogy miután 2011 decemberében Kim Dzsongun hatalomra került, Kína fokozatosan elvesztette az irányítást Észak-Korea felett. Az észak-koreai diktátor teljesen kiszámíthatatlanná vált, és sorban végezte ki a Kínához-közel álló politikusokat, tábornokokat, illetve még a saját rokonainak sem kegyelmezett. A kínai vezetés hiába gyakorolt nyomást Észak-Koreára, például leállította bizonyos áruk – főleg a luxustermékek és a elektrotechnikai eszközök – bevitelét, vagy zárta le ideiglenes a határátkelőket, nem tudta megakadályozni az észak-koreai műholdfellövéseket, a rakétateszteket vagy a kísérleti földalatti atomrobbantásokat. Sőt, már azt rebesgették, hogy Kína Kim Dzsongun mostohafivérét, Namot (Kim Jong-nam) akarta felhasználni egy puccs megszervezésére, ezért gyilkolták meg őt idegméreggel a malajziai nemzetközi repülőtéren.
Egyre nehezedett a nemzetközi nyomás Kínára, hogy „regulázza meg végre” a patronáltját. Kim Dzsongun kiszámíthatatlansága és lépései nem kevés vitát szültek a Kínai Kommunista Párton belül is. Végül a tavaly októberben tartott XIX. KKP-kongresszuson megállapodtak abban, hogy mivel Kína egy felelős szuperhatalommá szeretne válni, ezért térség stabilitása érdekében meg kell oldaniuk a „koreai kérdést”. Akkor is, ha ez a gyakorlatban az Egyesült Államokkal való bizonyos fokú együttműködést jelenti. Trump a 2017-es novemberi kelet-ázsiai útja során szintén felvetette a kooperáció ötletét. Miután távozott a kínai fővárosból, a kínaiak egy különleges elnöki megbízottat menesztettek Észak-Koreába. Végül együttes diplomáciai-gazdasági nyomással sikerült „észhez téríteni” az észak-koreai diktátort. Ennek legfőbb jele az volt, amikor Kim Dzsongun március végén három napig tartó nem hivatalos látogatáson vett részt Pekingben, s megbeszéléseket folytatott Hszi Csin-ping (Xi Jingping) kínai államfővel.
A KCNA észak-koreai hírügynökség által 2018. március 28-án közreadott dátummegjelölés nélküli képen Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt és feleségét, Zsi Szol Dzút (b) fogadja Hszi Csin-ping kínai államfõ (j2) és felesége, Peng Li-jüan Pekingben. A kép forrása: MTI/EPA/KCNA.
Ugyanakkor az továbbra is megválaszolatlan kérdés marad, hogy Peking miképp reagálna egy koreai békeszerződésre. Ezzel ugyanis felborulna a kínai vezetés által évtizedek óta preferált status quo, és így a két Korea egy lépéssel közelebb kerülne az egyesüléshez (mégha magára az unifikációra évtizedeket kellene várni). Valószínűleg az amerikai katonai jelenlét csökkentése (ha a teljes kivonulás nem is), Kim Dzsongun „maradék nukleáris ambíciójának” visszafogása, és a dél-koreai kormánnyal való viszony szorosabbá tétele lennének a kínai vezetés feltételei. Viszont a helyzetet rendkívül bonyolítja, hogy a koreai béke megkötése miatt Pekingek sűrűn és részletesen kellene egyeztetnie Washingtonnal. Csakhogy ezeket a tárgyalásokat beárnyékolhatja az idén januárban kitört amerikai-kínai kereskedelmi háború, amelynek egyelőre messze a vége.
A mosolyok mögött
A Koreai-félsziget történelmét vizsgálva látható, hogy a felek 1953 óta nem egyszer próbálkoztak egy békeszerződést a tető alá hozásával. 1972-ben egy közös kommünikét adtak ki, amellyel szerintük „megteremtették a béketárgyalásokhoz szükséges pozitív légkört”, de a határmenti konfliktusok miatt hamar elhalt a kezdeményezés. A két ország diplomáciája 1992-ben megállapodott arról, hogy a „fegyverszünetet egy szolid államközi békévé” alakítják át, de a tárgyalások az észak-koreai rakétatesztek miatt félbeszakadtak.
A kettészakítás óta 2000-ben tartott először csúcstalálkozót a két ország elnöke, de itt sem tudtak átütő sikert elérni. Maga Kim Dzsongun még 2013-ban arról beszélt, hogy békülne a déli szomszédjával. Viszont pár héttel később önkényesen felmondta a fegyverszünetet, bezáratta a közösen működtetett Keszong ipari parkot, valamint megszüntette a Phenjan és Szöul közötti forró drótot. Azóta pedig az észak-koreai vezetés hol Dél-Koreát, hol Japánt, sőt, nem egyszer az Egyesült Államokat fenyegette meg. Mindezekből a történelmi előzményekből kifolyólag aa térségbeli országok (Japán) és a dél-koreai lakosság felől érezhető némi szkepticizmus Kim Dzsongun szándékait illetően. Szerintük ugyanis könnyen arról lehet szó, hogy Phenjan csak időt akar nyerni, pénzt szeretne kicsikarni a déli szomszédjától, vagy a nemzetközi szankciók enyhítését akarja elérni.
B-2 Spirit lopakodó bombázó Dél-Korea felett egy 2013-as hadgyakorlat során. A kép forrása: Youtube.
Egyik kezével ad, a másikkal…
A koreai békét illetően egyelőre minden ütőkártya Kim Dzsongun kezében van. Ebbe, ha fogcsikorgatva is, de a nagyhatalmak kénytelenek beletörődni és türelemmel kell várniuk az észak-koreai diktátor következő lépésére.
Már csak pár nap és választ kapunk az elmúlt hetek legnagyobb nemzetközi talányára. Vajon ez az egész megbékélés nem más, mint Kim Dzsongun újabb, egyáltalán nem komolyan vehető „szeszélyének” megnyilvánulása? Vagy pont ellenkezőleg: kiderül, hogy a korábbi vélekedésekkel ellentétben mégis több racionalitás és jobb manőverezési képesség szorult az észak-koreai diktátorba?
A magyar nagykövet által alá nem írt, Kínát elítélő uniós nyilatkozat többről szól, mint a kínai Új Selyemút projekttel kapcsolatos ellenérzésekről: ez ugyanis azt is jelentheti, hogy Európa „oldalt választott” a Donald Trump amerikai elnök által kirobbantott kereskedelmi háborúban.
A Handelsblatt német gazdasági lap nemrég megszerezte azt a Kínát elítélő jelentést, amelyet az EU-tagállamok pekingi nagykövetei közösen írtak alá. Ugyanakkor egy aláírás hiányzott:
a magyar nagyköveté.
Ebben a dokumentumban az Egy övezet, Egy út (OBOR) nevű projektet, vagyis az Új Selyemutat ítélték el. Az Európai Unió elviekben egyetért Kínát a nyugat-európai országokkal összekötő szárazföldi és tengeri útvonal létrehozásával, amelyet
a 21. század Marshall-tervének neveztek el.
Ugyanakkor Brüsszel átláthatatlannak tartja és szerinte elsősorban a kínai vállalatok profitálnának az egészből. A kemény hangnemben írt jelentés utalt arra is, hogy az Európai Bizottságban egy stratégiai tervezet készít, amely értelmében közösen lépnének fel a kínai tőkével szemben. Ennek ismertetésére valószínűleg a júliusi Kína-EU csúcson kerül majd sor.
Abban semmi meglepő nincs, hogy Magyarország (ismét) blokkolt egy olyan lépést, amely negatívan érintette volna a kelet-ázsiai országot. Ugyanis a magyar kormánynak egyik vesszőparipája lett az OBOR-ban való részvétel, mivel az Új Selyemút részét képezné a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása. Csakhogy ennek több buktatója van: kilométerenként 4 milliárd forintot (összesen 750 milliárdot) kellene költenie a magyar államnak a vasútvonal fejlesztésére vagy azt sem tudni, hogy valójában mekkora haszonnal kecsegtet a magyar gazdaságra nézve. Sőt, Budapestnek
Kínától kellene hitelt felvennie, illetve kínai cégek újítanák fel a vonalat.
Az EU-tagállamok elítélő jelentésnek van egy másik érdekes aspektusa, ez pedig a nyilvánosságra hozásának az időpontja. Ugyanis januárban kitört az amerikai-kínai kereskedelmi háború, amikor a kínai napelemekre 30 százalékos védővámot vetett ki. Ezután következett az acél (25 százalékos) és az alumínium (10 százalékos) elleni védővám, hiszen ezekkel Kína már évek óta elárasztotta a nemzetközi piacot, így jelentősen meggyengítve az amerikai ipart.
Peking erre reagálva készített egy listát 128 amerikai termékről – többségében gyümölcsökről, sertéshúsról és alumíniumtermékekről van szó -, amelyekre 15-25 százalékos védővámot vetnek ki. Ez körülbelül 3 milliárd dollárt jelentene. Ezzel párhuzamosan a pekingi vezetés további gazdasági ellenlépéseket javasolt és nemzetközi szintre terelné az ügyet.
Európa igyekezett ebből az amerikai-kínai viszályból kimaradni, hiszen kezdetben úgy tűnt, hogy Donald Trump az uniós termékekre szintúgy védővámokat fognak kivetni. Ez nem történt meg, de az uniós vezetők továbbra sem dőlhetnek hátra elégedetten a székükben. A kereskedelmi háború egyik következménye lehet, hogy Peking az eredetileg amerikai piacra szánt termékeket inkább EU-ba exportálja.
Ez azonban azzal negatív hatással járna az európai országokra nézve:
„Elárasztanák vele az uniós piacot, meggyengítenék a hazai termelőket, valamint túlságosan kiszolgáltatottá válnának a kínai gazdaság változásaival szemben”
Azonban egyelőre még kérdéses, hogy Peking miképp fog reagálni az EU jelentésére, hiszen a kínai döntéshozók ezt könnyen úgy értelmezhetik, mint Brüsszel nyílt csatlakozását Washingtonhoz.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
