Kezdőlap Címkék Katar

Címke: Katar

A sípszó előtt győzelmet aratott az iráni labdarúgó válogatott

Az Anglia elleni küzdelemben (6-2-es vereség) az iráni játékosok úgy döntöttek, hogy a mérkőzés előtt nem éneklik el a nemzeti himnuszt, támogatva az országukban történt elnyomás áldozatait. 

Az iráni válogatott még soha nem indult világbajnokságon ennyi szemmel. Senki sem tippel azonban a katari győzelemre vagy akár egy elődöntős szereplésre.

Valójában az iráni politikai helyzet – a nők jogaiért zajló tüntetések, amelyeket az ajatollahok rezsimje közel két hónapja erőszakosan elnyomott – és annak a nemzeti csapatra gyakorolt ​​hatásai foglalkoztatnak mindenkit. November 12-én az Iran Human Rights civil szervezet becslése szerint legalább 344 tüntetőt öltek meg, és több mint 15 000-et tartóztattak le Mahsa Amini szeptember 16-i halála óta, akit a teheráni rendőr letartóztattak, mert nem tartotta be a szigorú öltözködési szabályokat. a rezsim.

A világbajnokság kezdetének előestéjén Ali Khamenei ajatollah egyértelmű figyelmeztetést adott ki: a csapatnak nem szabad “nem tiszteletben tartania” Iránt.

Az iráni labdarúgók súlyos, 6-2-es vereséget szenvedtek, de nem a vereség ténye érdemel említést, hanem a himnuszok idején

a pályán lévő tizenegy nem énekelte a Sorude Melliye Jomhuriye Eslamiye Iran -t, az Iráni Iszlám Köztársaság nemzeti himnuszát.

Az iráni játékosok szenvtelenül és komor arccal álltak, miközben felhangzott himnuszuk a dohai Khalifa International Stadion körül. Ezzel is támogatva a hazájukban élő kormányellenes tüntetőket.

Személyes és kollektív döntések

A hét folyamán a kapitány, Alireza Jahanbakhsh kifejtette, hogy a játékosok “közösen” döntenek arról, hogy eléneklik-e a nemzeti himnuszt a tüntetések áldozatainak támogatására. Az pedig, hogy megünnepeljünk-e egy esetleges gólt a vb alatt, „személyes” döntés lenne. A helyzet a szünet után adódott, amikor Medhi Taremi kétszer is csökkentette a két csapat közötti eredmény különbségétt, az iráni közönség legnagyobb örömére. A csatárt minden alkalommal szerényen üdvözölték társai.

Mai kérdés – Ön szerint ki lesz a katari labdarúgó-világbajnokság győztese?

ORBÁN VIKTOR IS MEGTETTE TÉTJÉT A KÖZÖSSÉGI OLDALÁN, ÉS OLYAN ORSZÁGRA TIPPELT, AMELYRE NEM IGAZÁN GONDOLTUNK VOLNA: SZERBIÁRA.

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint ki lesz a katari labdarúgó-világbajnokság győztese?

Orbán tippje a katari VB győztesére – ez se jön be…

Orbán Viktor ott lesz a katari labdarúgó-világbajnokságon, a nemzetközi szövetség (FIFA) meghívottjaként vesz részt az eseményen. A vasárnap kezdődött labdarúgó világbajnokságon, a legtöbben Németországot vagy Brazíliát várják világbajnoknak.

Orbán Viktor is megtette tétjét a közösségi oldalán, és olyan országra tippelt, amelyre nem igazán gondoltunk volna: Szerbiára.

Sportszempontból talán furcsának tűnik a tipp, de a külpolitikai szempontokat figyelembe véve már kevésbé, hiszen lassan Belgrád az utolsó európai ország  ahol Orbán Viktor szívesen látott vendég.

A.L.

Fb. momment: „Mindig viccel Drága Miniszterelnök úr! Ennél jóval nagyobb a teher a maga vállain. Hol tud maga egy percig is komolyan foglalkozni ezzel. Ezt csak nekünk írta, hogy ne mindig a inflációra, kilakoltattakra, élelmiszer hiányra, háborúra, stb.. – re gondoljunk”.

Putyin és a futball világbajnokság

0

A FIFA szabályai szerint a megnyitón beszédet szokott mondani annak az országnak az első embere is, amely korábban a világbajnokságot rendezte. Márpedig ez nem más mint Vlagyimir Putyin. Vajon elmegy-e Katarba?

Az orosz elnök nem utazott el a G20 csúcstalálkozóra Bali szigetére. Lavrov külügyminisztert küldte maga helyett. Valószínűleg a katari megnyitó közönségének is be kell érnie Putyin helyett egy másik orosz vezetővel. Minden oroszok vezére  ugyanis fél. A csaknem kilenc hónapja tartó ukrajnai háború tökéletes kudarc Moszkva számára. Zsákutcában hol van előre ? Putyin attól tarthat, hogy támogatói esetleg lecserélik hiszen Zelenszkij elnök többször is elmondta: vele nem hajlandó tárgyalni az esetleges tűzszünetről. Putyin persze nem Zelenszkij ukrán elnökkel akar tárgyalni hanem Joe Bidennel. Csakhogy a Kreml is kénytelen volt jelezni : nem lesz semmiféle csúcstalálkozó az Egyesült Államok elnökével. Oroszország ugyanis teljesen elszigetelődött , már Kína is mindinkább távolodik tőle. Hszi Csinping elnök tárgyalt Bidennel, és megindult a közeledés. Erre újra Putyin fizethet rá.

Amerikai béketervek

Jake Sullivan, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója több béketervet is kidolgozott, melyeket el is juttattak az érintettekhez.

Zelenszkij álláspontja az, hogy a tárgyalások előfeltétele az oroszok teljes kivonulása Ukrajna egész területéről. Ezt Putyin nyilvánvalóan nem fogadhatja el hiszen ebben a Krím félsziget is benne van. Az egyik amerikai béketerv szerint a Krím egyelőre megmaradna orosz ellenőrzés alatt, de a többi ukrán területről ki kellene vonulnia az oroszoknak.

Van persze más béketerv is, mely szerint Oroszország megtarthatná a két “népköztársaságot”, Donyeck és Luhanszk kormányzóságot, ahol orosz a többség.

Ezt az ukrán elnök elfogadhatónak tartotta volna akkor amikor az oroszok megtámadták országát, de ma már határozottan elutasítja hiszen Putyin csapatai defenzívába szorultak, és kénytelenek voltak kiüríteni a stratégiai fontosságú Herszon városát. Ahonnan még Potyemkin herceg koporsóját is elvitték, jelezve, hogy a kivonulást véglegesnek tekintik noha nem sokkal korábban az egész kormányzóságot Oroszország részévé nyilvánították. A defenzívába szorult oroszok most a tárgyalóasztalhoz akarják bombázni az ukránokat. Abban bíznak, hogy a tartós hideg és a sötétség engedményekre kényszeríti az ukrán vezetést.

Milley tábornok, amerikai vezérkari főnök úgy véli: a Nyugatnak ki kellene használnia az oroszok meggyengülését arra, hogy tárgyalásokra kényszerítse Putyint. Valami megkezdődött hiszen a Lengyelországra hullott rakéta kapcsán az USA sietett cáfolni Ukrajna verzióját az orosz támadásról: “a tények nem Téged igazolnak” – mondta Biden Zelenszkij elnöknek. Moszkva sietett megköszönni a mértéktartó amerikai reakciót.

Az oroszok hozzájárultak ahhoz, hogy folytatódjon az ukrán gabona export a Fekete tengeren. Mindeközben Ukrajnában is egyre hidegebb van, és a katonai parancsnokság közölte: még egy olyan súlyos orosz rakéta csapás mint a legutóbbi, és Ukrajna hálózatai olyan állapotba kerülhetnek, hogy nem lesznek képesek biztosítani a fűtést és a világítást a téli hónapokban.

Katar 2022 – francia botrány?

0

Érdekes dokumentumfilmet láthattak a francia közszolgálati csatorna műsorában a nézők arról, hogy Nicolas Sarkozy elnök hogyan szerezte meg a futball világbajnokságot Katarnak, ahol alig volt futballélet, de 2022 november 20-án ennek ellenére ott kezdődik a világbajnokság.

Csak három nemzetiségről tudhatjuk biztosan, hogy az Elysée-palota asztalánál egy asztalnál jelen voltak 2010-ben, és eldöntötték, hogy megszerzik a futball világbajnokságot a dúsgazdag emírségnek. Sarkozy elnök, mint a házigazda, és a Paris Saint Germain lelkes szurkolója, a csapatának akart szponzort találni, Katar emírje, aki akkor még csak trónörökös volt, de máris nemzetközi hírnévre vágyott, és aki mindezt prezentálni tudta az nem volt más mint Michel Platini, a válogatott egykori legendás középpályása, közel sem véletlenül akkoriban az UEFA elnöke és a FIFA alelnöke volt. Mivel ez mégiscsak újságírás, ezért nem ellenőrzött információként le nem írnánk, hogy a negyedik nemzetiség az asztalon lévő orosz hússaláta lehetett, de Rejtő Jenő írói munkássága előtt tisztelegve megjegyezzük a kevéssé dokumentált hússaláta jelenlétét nem áll módunkban teljességgel kizárni.

2019-ben a francia ügyészség vizsgálatot indított az ügyben. Jellemző módon nem a hússaláta kérdése feküdte meg az oknyomozó újságírók gyomrát.

Nyolc hónapig keresték a bizonyítékokat arra, hogy Sarkozy elnök úgy tudta elérni kedvenc futball csapatának szponzorálását, hogy cserébe megígérte Katar akkori trónörökösének, a mostani emírnek a futball világbajnokságot.

A francia ügyészség korrupció ügyében nyomoz (ebből a szempontból még kardinális kérdéssé válhat a hússaláta szerepe, mivel köztudottan meredeken megy föl az élelmiszerek ára, s ilyen embargós időkben fokozottan érvényes ez az orosz importtermékekre), és az újságírók kínos bizonyítékokat találtak: Sophie Dion, aki akkoriban az Elysée-palota sporttanácsadója volt, elismerte, hogy kötött egy 52 ezer eurós konzultációs szerződést Katarral, és ebből 13 ezer eurót akkor vett fel amikor még Sarkozy elnök tanácsadója volt. Sarkozy terve sikerült: kilenc nappal a hármas csúcs után az Elysée-palotában, a FIFA megszavazta: Katar kapja a futball világbajnokságot!

Az amerikai futball vezetői nem láttak a méregtől hiszen ők voltak az esélyesek. El is indították a korrupciós vizsgálatot, melybe belebukott a FIFA egész vezérkara az élen Sepp Blatter elnökkel és az alelnökkel, Michel Platinivel.

Katar azonban megkapta amit akart: a futball világbajnokságot.

Sarkozy is jól járt hiszen a Paris Saint Germain katari tulajdonosa ontja a pénzt a csapatnak, amely így világsztárokat tud venni és megfizetni mint Messi, Neymar vagy Mbappé.

Eladó az egész világ?

A Sunday Times szerint 5 millió dollárt fizettek azért, hogy a FIFA szegényebb tagállamainak képviselői  rábólintsanak Sarkozy elnök és a katari trónörökös mester tervére: 5 millió dollárt kaphattak a szavazatukért. A koldusszegény Szomália például 100 ezer dollárért szavazott.

A FIFA viszont 400 millió dolláros televíziós szerződést kötött az Al Dzsazirával, a katari emír TV-jével nem sokkal azelőtt, hogy megszületett a döntés az emírség javára.

Gianni Infantino, a FIFA jelenlegi vezére, aki már korábban is ott sürgölődött a lebukott Sepp Blatter és Michel Platini körül, túlélte a svájci hatóságok vizsgálatát.

Jelenleg teljesen véletlenül Katarban él, és várja a FIFA szokásos profitját a futball VB-től: 3 milliárd dollárt! Ebből azért egész biztosan telik orosz hússalátára.

A tálibok a régi rendszer vezetőivel együtt kormányoznának?

Kabulból kiszivárgott hírek szerint egy 12 tagú kormányzó tanácsot állítanának a tálibok Afganisztán élére. Ebbe olyan tekintélyes politikusokat is bevennének, akikbe a Nyugat is megbízott.

Tagja lesz a tálibok által létrehozandó kormányzótanácsnak Abdulla Abdulla, az afgán Nemzeti Megbékélési Tanács volt elnöke, aki  az északi törzseket képviseli, Hamid Karzai ex államfő, aki az amerikai csapatok bevonulása után került Afganisztán élére és Gulbuddin Hekmatjar volt kormányfő is, aki már a szovjet csapatok ellen is vitézkedett, és a miniszterelnök szerepét is betöltötte egy időre – közölte az Ariana News televízió szerdán.

Maszud sejk, aki északon a fegyveres ellenállást szervezi úgy nyilatkozott a francia közszolgálati RFI-nek, hogy kész tárgyalni a tálibokkal, de hogyha ők nem hajlandók erre, akkor fegyverrel áll ellen.

Ha igaz ez a hír, akkor ebből az derül ki, hogy az amerikaiak korábbi emberei a kivonulás hírére vígan megállapodtak a tálibokkal, akik addíg húzták halasztották a tárgyalásokat az Egyesült Államok képviselőivel Katarban amíg végül az ölükbe esett az egész ország.

A CIA főnöke, William Burns az utolsó pillanatban Kabulba érkezett, hogy mentse a menthetőt, de elutasításra talált. A tálibok ragaszkodnak az augusztus 31-i határidőhöz pedig mindenki számára nyilvánvaló, hogy addig nem lehet végrehajtani a kimenekítést.

Biden “hülye döntése”

Tony Blair egykori brit miniszterelnök nevezte így az USA elnökének elhatározását, hogy augusztus 31-ig az utolsó amerikai katona is elhagyja Afganisztán területét. A helyzet azért különösen kínos Biden számára, mert ő a választási kampány során úgy szerepelt mint “külpolitikai  profi” szemben a külügyek terén amatőr Trumppal. Joe Biden a szenátus külügyi bizottságának elnöke volt sokáig, később pedig nyolc évig alelnök Obama mellett. Washingtonban akkoriban köztudott volt, hogy a nemzetközi ügyeket Obama szívesen passzolja át Bidennek, a ” külpolitikai profinak”.

Miért lett Biden első fontos külpolitikai döntése ilyen látványos kudarc?

A republikánus ellenfelek egy része az elnök idős korával és koncentráló képességének hiányával magyarázza a kudarcot.

Mások szerint a Pentagon és a CIA konzervatív vezetői megvezették a demokrata elnököt, aki messze túlbecsülte az USA súlyát és befolyását Afganisztánban. Miért tettek volna így? Mert Biden érdeklődött azokról a milliárdokról, amelyek Afganisztánba érkeztek, és aztán eltűntek. Afganisztán hírhedten korrupt ország, de nem kizárólag a helyi vezetők és hadurak részesültek az amerikai mannából hanem az azt osztogató USA tisztségviselők is.

Valószínűbb azonban, hogy az afgán vezetők verték át az amerikaikat: szépen felvették tőlük a pénzeket, majd pedig a távozás hírére összeborultak a tálibokkal.

Kérdés persze, hogy miképp lesz ebből sikeres kormányzás?

A kínaiak mindenesetre máris bejelentkeztek: Kína van a legjobb helyzetben, hogy újjáépítse Afganisztánt – írta a Global Times, amely általában hűen tükrözi az országot vaskézzel kormányzó kommunista párt véleményét.

Mennyiért vették meg a jövő évi atlétikai világbajnokságot? – 2019. május

Miért kapott két részletben az atlétikai világ szövetség akkori elnökének fia 3,5 millió dollárt azokban az időkben amikor a 2020-as atlétikai világbajnokság helyszínéről döntöttek?

A csinos összeget Szenegálba utalta egy katari média cég, melynek élén az emír bizalmasa, a Paris Saint Germain futball klub főnöke Nasszer al Kelaifi áll. Ő volt az, aki elintézte hazájának a 2022-es futball világbajnokságot miután Sarkozy akkori francia elnöknek megígérte: megmenti kedvenc csapatát, a Paris Saint Germaint.

A francia Fradi rengeteg pénzhez jutott, a katari emír pedig megkapta a futball világbajnokságot. Eziránt is tudakozódik a pénzügyi ügyészség (PNF) Párizsban hiszen az ügynek igen komoly francia háttere van. Ebbe bukott bele Michel Platini az UEFA egykori elnöke. De most egy másik ügy kapott prioritást a pénzügyi ügyészségen Franciaországban mégpedig az, hogy

Katar nemcsak a futball világbajnokságot, de a jövő évi atlétikai világbajnokságot is pénzért vásárolta meg!

Három kulcsembert gyanúsít aktív illetve passzív korrupcióval a párizsi pénzügyi ügyészség – számol be a közszolgálati RFI. Az egyik Juszef al Obeidli, aki Katarban média császár, a BeIn vezérigazgatója. Persze nem ő az igazi császár hanem Nasszer al Kelaifi, aki az emír bizalmasa és a média birodalom valódi ura. De a 3,5 millió dolláros  átutalásokat a vezérigazgató, Juszef al Obeidli írta alá. Kinek ment a pénz? Egy szenegáli sport cég tulajdonosának bizonyos Papa Massata Diack-nak.

  • Aki nem volt más mint az atlétikai világ szövetség főnökének, Lamine Diack-nak a fia!
  • Aki szépen keresztül is vitte, hogy Katar megkapja az atlétikai világbajnokságot bár az emirátus sikerei ezen a téren nem voltak különösen szembetűnőek.

Pénze viszont volt az emírnek, és jó tanácsadói megsúgták neki: kit is kell megvesztegetni!

Lamine Diack és a két fia egész maffiát üzemeltettek

Ezt a párizsi Le Monde és a londoni Guardian már évekkel ezelőtt megírta. Ezért az egykori távol ugró bajnok nem is jelöltette magát az atlétikai világ szövetség élére. Így is volt ideje megszedni magát: 1999 és 2015 között állt az atlétikai világszövetség élén. Sok buliban benne volt, de a legnevezetesebb a riói olimpia ügye. Egy brazil üzletember 2009-ben amikor az olimpia odaítéléséről döntöttek 2 millió dollárt utalt át Papa Massata Diack-nak Szenegálba. Lamine Diack, aki tagja volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak rá is beszélte az afrikaiak jórészét: szavazzanak Rio de Janierora!

Erre is kíváncsiak most Párizsban a pénzügyi ügyészségen, de elsősorban azt szeretnék tudni, hogy a katariak miért kötöttek 32 millió dolláros szerződést Lamine Diack fiával, úgy hogy ha Katar nem kapja meg az atlétikai világbajnokságot, Papa Massata Diack akkor is jogosult a pénzre! Ebből a 32 millió dolláros keretből utaltak ki 3,5 milliót a nagy atlétikai főnök törekvő fiának Szenegálba.

A párizsi vizsgálat jól halad – hangsúlyozza az RFI, de aligha valószínű, hogy Katar igazán lelepleződne. Az emirátus ügyvédei most is azzal védekeznek Párizsban, hogy nálunk ez így szokás! A futball világbajnokság ügyében is kiderült a korrupció, de csak Platini bukott bele. Itt is elítélhetik a Diack sport maffiát, de a katari emír személye szent és sérthetetlen, mert a pénzére igényt tartanak mindenütt a világon a sportban és azon kívül is…

Az UEFA pénzei a Brit Virgin szigeteken?

380 millió eurót  utalt át az Európai Labdarúgó Szövetség 14 év alatt Ukrajna labdarúgásának a támogatására. A Football Leaks oknyomozó újságírói kiderítették, hogy a pénzek a Brit Virgin szigeteken landoltak! Vajon miért?

Ukrajna közismerten korrupt állam, az ukrán labdarúgás nem különben: elég arra emlékeztetni, hogy a 2012-es Európa bajnokság idején 4 milliárd dolláros túlszámlázással vádolták meg az ukrán oligarchákat.

A négy futball stadion felújításának és egyéb költségeknek a túlszámlázása még az UEFA-ban is kiverte a biztosítékot pedig a korrupció ott sem volt ismeretlen. 2007 és 2015 között Michel Platini, az egykori legendás középpályás francia futballista volt ott az elnök. Ő volt az, aki elintézte Katarnak a futball világbajnokságot 2022-re! Cserébe Katar emírje megvásárolta Sarkozy elnök kedvenc csapatát, a pénzügyi gondokkal küszködő Paris Saint Germaint. Platini belebukott a FIFA korrupciós botrányába. Michel Platini eltiltása a futball közéletből mostanában jár le. Talán ezért is érezte úgy a Der Spiegel, hogy utána kell járnia a Football Leaks kiszivárogtatásának.

Kizárólag belső használatra!

Az UEFA 380 millió eurós átutalás egy olyan offshore számlára érkezett a Brit Virgin szigetek adóparadicsomába, melynek a tulajdonosa egy közismert ukrán oligarcha, a Dinamo Kijev futball csapatának gazdája volt. Igor Szurkisz volt tehát a kedvezményezett, akinek a testvére, Grigorij Szurkisz Ukrajna Labdarúgó Szövetségének az elnöki tisztét töltötte be, és egy ideig alelnök volt Michel Platini mellett az UEFA-ban! A Newport Management, amely a Szurkisz fivérek offshore ügyeit intézte a Brit Virgin szigeteken, már 2016-ban felkeltette a belső ellenőrzés gyanúját az UEFA házatáján. Ezért a jelentés a Newport Management és a Szurkisz fivérek kapcsolatáról ezzel a felirattal került be az irattárba: szigorúan belső felhasználásra!

Vajon miért nem indult komoly vizsgálat ebben az ügyben?

Az UEFA pro forma vizsgálódott ugyan, de nem talált okot arra, hogy megkérdezze: miért is mennek a pénzek Ukrajna helyett a Brit Virgin szigetekre? A Szurkisz fivérek ugyanis igen befolyásos oligarchák voltak Ukrajnában és Grigorij Szurkisz fontos szerepet játszott az UEFA-ban, ahol Michel Platini egyik legfőbb támogatója volt abban, hogy megpuccsolják az előző vezetést. Így érték el a Szurkisz fivérek azt, hogy Ukrajna kapja Lengyelországgal együtt a futball Európa bajnokság megrendezését noha mindenki tudta, hogy Kijevben a korrupció az úr! Michel Platini úgy nyilatkozott, hogy sohasem volt tudomása arról, hogy az Ukrajnának járó 380 millió euró a Newport Management-nél landolt és nem Ukrajnában, ahova szánták. Azt is tagadta, hogy tudomása lett volna arról, hogy a Newport Management mögött a Szurkisz fivérek állnak, akik közül az egyik mellette alelnök az UEFA-ban! Ami még kínosabb: az Európai Labdarúgó Szövetség akkori főtitkára Gianni Infantino volt. A svájci futball vezető jelenleg a FIFA elnöke …

Mégis bunda a bunda: botrány a francia és a belga futballban

Ki tett 5 millió eurót arra, hogy a Paris Saint-Germain csapata ötgólos különbséggel veri a belgrádi Crvena Zvezdat a Bajnokok Ligájában? Ki kaszált a 61-1- re végződő mérkőzés után hatalmas pénzeket ezzel? Eziránt érdeklődött a párizsi L’Équipe című sportlap és most már a francia rendőrség is. Az érintettek természetesen mind cáfolnak és a becsületüket védelmezik.

Kezdetben mindenki boldog volt Franciaországban: Neymar mesterhármast ért el, betalált az új sztár Mbappé is. Mindenki tudta, hogy jobb csapat a PSG mint a belgrádi Vörös Csillag, “nodehogy” ennyire?! Valaki vagy valakik viszont a jövőbe láttak: 5 millió euróban fogadtak arra, hogy öt gól lesz a különbség! Az UEFA főnöke súgta meg a L’Equipe tudósítójának a kínos információt: valamelyik klubvezető, vagy a klubvezetők egy csoportja levajazta a mérkőzést!

Csakhogy mindkét csapat kikéri magának!

A L’Equipe megszólaltatta a Crvena Zvezda főnökét, Dragan Dzsajicsot, aki felháborodottan közölte: most hall először erről! Semmi sem igaz a hírből! Pedig lehet, hogy épp róla van szó! A Paris Saint Germain külön közleményben cáfolt: a klub becsülete forog kockán! Semmiféle bunda sem volt! Csakhogy a PSG Katar emírjének a csapata, a múltja kissé pettyes: Sarkozy kedvenc csapata miatt kapta Katar a foci világbajnokságot…
A francia és a svájci rendőrség vizsgálódik abban az ügyben, mely szerint Nicolas Sarkozy akkori francia elnök intézte volna el, hogy a futballban tökéletesen ismeretlen Katar kapja a világbajnokság rendezési jogát. Sarkozy Michel Platinit, az UEFA akkori elnökét, a FIFA befolyásos alvezérét kérte meg a kényes ügy lebonyolítására. Ezért vizsgálódik a svájci rendőrség, mert a FIFA központja Lausanne-ban van. Mit kért cserébe Sarkozy elnök Katar emírjétől? Mentse meg a pénzügyi gondokkal küzdő PSG-t! Az üzlet megköttetett: Katar megkapta a világbajnokságot, a PSG pedig az eurómilliókat. Ebből tudta megvenni Neymart meg a többi méregdrága sztárt… Becsületről beszélni ezek után némiképp túlzásnak látszik, de hát más megvenni egy klubot és más bunda meccset játszani a BL-ben. A francia rendőrség mindenesetre vizsgálatot indított, és ma már nem Nicolas Sarkozy üldögél az Élysée palotában …

A belga bunda botrány ehhez képest csak szerény vállalkozás volt

Franciaország és Belgium válogatottja a világ két legjobb csapata. Ezt igazolta a futball VB Oroszországban és a FIFA listája, melyet ez a két csapat vezet. De nincs egy kis gond a morállal? Belgiumban 22 focistát, sportvezetőt és bírót hallgatott ki a rendőrség bunda botrány miatt. Kilenc klubnál házkutatást tartottak. Az egyiknél lefoglaltak egy 8 millió eurót érő dobozt, melyben méregdrága órák voltak. Miért kapták ezt az érintettek? A gyanú szerint azért, mert két mérkőzést biztosan elcsaltak amikor tavaly a kiesésről volt szó! A bírók tizenegyeseket ítéltek akkor amikor semmi sem történt – méghozzá a mérkőzés végén, amikor látszott, hogy nem az lesz az eredmény, amelyben előzetesen megállapodtak! A nyomozás során kiderült: nem rendkívüli esetről van szó! Más mérkőzések eredménye sem a pályán dőlt el Belgiumban! A sajtó az egész futball vezérkar lemondását követeli. Hozzátéve, hogy nem csoda, ha a legjobb belga futballisták külföldön játszanak.  Persze valószínűleg nemcsak Belgiumban, Franciaországban vagy épp Szerbiában fordulnak elő bunda meccsek. Ma már a fogadás teljesen nemzetközi: Kínában is milliók tesznek fel pénzeket az európai futball meccsekre – sokszor anélkül, hogy halvány fogalmuk lenne a fociról. Dehát kaptak egy jó fülest. Mint az a valaki, aki 5 millió eurót tett arra, hogy a PSG öt góllal legyőzi a Crvena Zvezdat …

Újabb fejlemény a FIFA korrupciós botrányában

0

Az FBI és a brazil rendőrség is vizsgálja, hogy miért kapott 22 millió dollárt Katarból a brazil labdarúgószövetség elnöke röviddel azután, hogy megszavazta a foci vb-t az emirátusban.

A FIFA több egykori keveredett korrupció gyanújába, amiért megszavazták, hogy a futballhoz nem sok szállal kötődő Katarban legyen a világbajnokság 2022-ben. A Mediapart francia oknyomozó portál most arról ír, hogy a brazil és az amerikai rendőrség felfedezett egy számlát, melyet Ricardo Teixeira, Brazília labdarúgószövetségének egykori elnöke nyitott a Pasche Monaco nevű svájci bankban.

2011 januárjában erre egy 22 millió dolláros átutalás érkezett Katarból, a feladó pedig a katari üzletember Ghanim bin Saad al Saad volt. A gyanú szerint Katar emírje, Tamim ibn Hamad ibn Halífa Al Táni így pénzelte le a FIFA vezérkarát, amely 2010 végén általános meglepetésre az emirátusnak adta a 2022-es futball-világbajnokság rendezési jogát.

A pénz nem csak Ricardo Teixeirához vándorolt a számláról, hanem a FIFA 22 tagú végrehajtó bizottságának néhány más tagja is csinos összeget kapott: például Jack Warner, aki akkor az észak- és közép-amerikai labdarúgó szövetség főnöke volt. Ő volt az, aki először lebukott és tett feltáró vallomást az FBI-nak. De ott volt a kedvezményezettek között Mohamed bin Hammam, az ázsiai futballszövetség volt elnöke, és Nicolas Leoz, aki a dél-amerikai futballszövetséget vezette. Ricardo Teixeira ellen jelenleg nemzetközi elfogató parancs van érvényben.

Hiába a sok leleplezés, a FIFA kitart amellett, hogy jövőre a futball vb-t Oroszországban, 2022-ben pedig Katarban rendezzék meg.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK