Kezdőlap Címkék Kamu

Címke: kamu

Kamuzik a kormány az uniós agrárpályázatokról

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bajusz alatti félmosollyal a legutóbbi Kormányinfón cinikusan azt mondta, hogy bár az én szavahihetőségemre „márványpalotát építene”, de azért kételkedik abban, hogy léteznek-e olyan magyar gazdák, akik tőlem kérnek segítséget az uniós agrárpályázatok elmaradása miatt.

Hát, kedves fideszesek, néha ideje lenne kibújni a Karmelitát körülvevő kordonok mögül. Tudniillik múlt heti sajtótájékoztatómon a nyírségi Esély Körök – és a velük kapcsolatban lévő helyi gazdák – megkeresése alapján arra hívtam fel a figyelmet: bár zavartalanul rendelkezésre állnak az agrárfejlesztési pénzek, a kormány mégis sunnyog a pályázati kiírásokkal. Ennek oka feltehetően az, hogy a nyomasztó költségvetési hiány miatt nem akarnak egyelőre súlyos önrész-kifizetésekbe bocsátkozni.

A Kormányinfón elhangzott miniszteri kijelentés szerint ez nem igaz, hiszen minden rendben van, nincs itt semmi látnivaló. Meg kell állapítanom, hogy Gulyás miniszter úr stand-up komikusnak még mindig egészen kiváló, sajnálom is, hogy azokat a blőd hazugságokat neki kell rendszeresen elmondania, amit a NER propaganda-gyárában összetákolnak. Sokkal többre hivatott ennél. Gulyás miniszter úr azonban hiába próbált „vicceskedni”, kanyargós szavaival ugyanis egyetlen korábbi állításomat sem cáfolta meg – hiszen nem is tudja -, ami tulajdonképpen felér egy beismeréssel is.

A kancelláriaminiszter a Kormányinfón megerősítette, hogy az agrárforrások akadálytalanul érkeznek Magyarországra, azokat valóban nem érinti a kohéziós források kapcsán fennálló jogállamisági vita.

(Legalább ennyivel beljebb vagyunk, korábban ebben sem voltak ennyire tényszerűek és egyenesek kormányzati oldalon)

Gulyás hangsúlyozta, hogy a Fidesz-kormány „a nemzeti kiegészítés lehető legmagasabb szintjét határozta meg ebben a hét évben”, ezek a források a költségvetésben biztosítottak és ezt évről-évre ki is fizetik; ez összegszerűségben 600-700 milliárdos állami költségvetési hozzájárulást jelent, pontosabban jelentene évente. Gulyás úr azonban szükségtelenül terel:

senki nem vonta kétségbe, hogy a kormány vállalást tett az állami önrész kifizetésére és nagyon szép dolog, hogy a lehető legmagasabb szintet határozták meg ezzel kapcsolatban, a probléma kérem szépen ott van, hogy mindez egyelőre leginkább csak papíron létezik.

A területalapú támogatások természetesen érkeznek és el is jutnak az érintettekhez, viszont a tavaly november elején jóváhagyásra került stratégiai terv alapján elindítható pályázatok továbbra sincsenek kiírva, az elvétve található – még nyílt – agrárpályázatok mindegyike még az előző költségvetési ciklusra vonatkozik.

Teszem hozzá: van olyan gazda is (tényleg van, kedves Gergely), aki arról panaszkodott nekem, hogy még egy tavaly júniusban beadott, előző ciklusos pályázatát sem bírálta el a magyar állam, így pedig vészesen kezd kifutni a határidőből. A legszebb, hogy Gulyás miniszter úr kamu terelése ide vagy oda, de legutóbb épp a kormány egyik illetékese ismerte el egy kecskeméti konferencián, hogy idén már nem biztos, hogy lesznek új fejlesztési pályázatok. Paff.

A Fidesz tizenhárom éve kormányoz teljhatalmú felhatalmazással, ráadásul jóideje érdemi kontroll nélküli vészhelyzeti-rendeleti módszerekkel. Bármit megtehetnek.

Még az sem lenne luxus a számukra, hogy egyszer őszinték legyenek és ne az előre kitalált buta hazugságokat mantrázzák.

Lehet persze továbbra is brüsszelezni, dollározni, nemváltoztató óvodásokkal vagy piréz békaemberekkel ijesztgetni, de ez a kamu-világ egyszer kiürül. Előbb vagy utóbb, de végleg kiürül és rároskad az építészeire. Mert egy nagybevásárlás nem holmi messzi bürokraták miatt tesz anyagi rokkanttá magyar családokat, ahogyan a nyírségi gazdáknak sem elég kormányzati hitvallásról hadoválni, amikor hiába nyitják meg az uniós pályázatokat tartalmazó állami portált.

Lehet etetni a tömegeket, de hazugságokkal nem laknak jól az emberek.

Dílervilág a bulinegyedben

Komoly dilemmával kerül szembe az ember, ha a bulinegyed legutóbbi botrányáról szeretne írni – van is benne bűn meg nincs is, de hogy nem a vétkesek kapják a büntetést, hanem az ártatlanok, az is bizonyos. Hogy ha a törvény betűjét nézzük, akkor bizony büntethető a járda graffitizése, de ha a törvény szellemét, akkor esetünkben tán még jutalmazni is kéne.

Jutalmazni bizony, mert a bűnmegelőzést szolgálja. Arról van szó, hogy a pesti bulinegyedben bizony akad kábítószer, nem is kevés, nem is egyfajta. Európai főváros vagyunk, kérem, ez elkerülhetetlen: és még akkor járunk viszonylag jól, ha a dílerek nem a pokoli bioherbált vagy a dizájnerdrogokat terítik a klienseiknek, ami dühöngő őrültet is csinálhat a fogyasztóból, ha valamit rosszul adagolnak, hanem valódi, hagyományos kábítószereket, abba csak a kliens pusztul bele előbb vagy utóbb.

No, de mi van, ha sem nem ezt árulják, sem nem azt, hanem mondjuk sütőport?

Akkor a kedves vevő megjárta és mehet panaszra Sztálinhoz, mert a kábítószernek még a vásárlása is büntetendő, tehát saját magát is feljelentené az, aki panaszt tenne a rendőrségen egy csaló terjesztőre. Márpedig nem kis pénzekbe kerülnek ezek a szerek: egy adag kokain már öt évvel ezelőtt is húszezer forintokba került, legalábbis a Nagymező utcában és a 24.hu információi szerint, mert én sem akkor, sem később, sem korábban nem foglalkoztam ezzel a kemikáliával, így tapasztalatból nem is ismerhetem az árakat. És ha nem kokaint, hanem sütőport adnak el ennyiért, akkor elég magas az üzlet haszonkulcsa, ráadásul kicsi a lebukás esélye – a vevő is kerüli a feltűnést, az eladó is, mindenki sietne a tranzakcióval, mi több, a dörzsöltebb csibészek egy kis lidokaint is kevernek a sütőporba, így ha valaki belekóstol, ugyanúgy lezsibbasztja az ínyt, mint a valódi kokain.

És bizony ez az üzletág a bulinegyedben virul mostanság a leginkább

Hemzsegnek a turisták, a zsebük sem üres, az angol legénybúcsúk többségét nálunk tartják, hiszen más országokhoz képest mifelénk hihetetlenül olcsó az alkohol (csak a mi keresetünkhöz képest nem kerül olyan potom pénzbe), és hát aki otthon, valahol Nyugat-Európában vagy Amerikában, Kelet-Ázsiában, bárhol drogokat is használ az ünnepléshez vagy csak a mindennapi élethez, az egy itteni út kedvéért nem fog leszokni.

Át is verik a nálunk forgó idegeneket, napi rendszerességgel.

A dílerek úgy szólítják le őket, hogy:

„Hello! Hey, Sir! Want something? Cocaine, weed?”

és a kokain sütőpor, a marihuána majoranna náluk. (Ha magyarul válaszolunk nekik, elfordulnak tőlünk). A becsapottak rendőrt nem hívnak – annyi eszük még van – de a helyi kocsmárosoknak elpanaszolják a bajukat, meg leginkább elmaradnak a környékről is. Ez viszont a teljesen legálisan működő, adózó kocsmárosnak rossz.

Ezt unták meg páran a bulinegyedben, többek között a Szimpla két alkalmazottja, Molnár Bence, a hely kommunikációs vezetője, és a bulinegyed éjszakai életének rendbetételéről szóló Night Embassy of Budapest projekt vezetője, Német G. Dániel. Megunták és tettek is ellene: a két férfi krétaalapú festékszóróval a bulinegyed több részén is olyan angol nyelvű üzeneteket fújt fel, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy a környéket ellepték a kamudrog-árusítók.

Szóltak pedig ezek az üzenetek emígyen:

„All drugs are fake here”.

Nem is először jelzik ők ezt a járdákon

Magam is láttam már ilyen feliratokat, ha arra akadt dolgom – nézetem szerint, mivel krétaalapú, tehát lemosható festékkel van dolgunk, nagyon még büntetni se kéne az ilyesmit, ráadásul meglehetősen közhasznú a tevékenység. Aki kábítószerfogyasztó, megtudja belőle, hogy arrafelé ne vásároljon, aki meg nem az, azt tudja meg, hogy errefelé drogüzlet is folyik, legyen óvatos.

Ehhez képest a térfigyelő kamerák képei alapján kiszálltak előbb a közterület-felügyelők, majd a rendőrség, és a két „tetten ért” elkövetővel előbb másfél órán keresztül tisztázták a helyzetet, aztán biztos, ami biztos, letartóztatták őket. Hét órát töltöttek magánzárkában. A graffitizés miatt komoly pénzbírság néz ki nekik – és azt már a tapasztalat mondatja velem, hogy a magyar bíróságok egészen különösen kezelik ezt a cselekményt.

Én magam ezért még nem álltam bíróság előtt, de mivel a Szabadság téri tüntetéssorozatot végigtudósítottam, tanúsíthatom, hogy ott még az építkezési ponyvára festés miatt is büntetni akartak, sőt, nagy per lett belőle, sok vádlottal, akiket végül azért mentettek fel, mert az akkori bírói gyakorlat szerint a falfestéshez fal kell, ott pedig ponyváról volt szó – habár nem mindenkit mentettek fel, két ügy is elhúzódott, más bíróhoz került, őket bizony megbüntették ötvenezer forint körüli összegre. Az okozott kár mértékét azonban négyezer forintban állapították meg.

Pár évvel később, vagyis tavaly Gulyás Mártont a Sándor-palotához vágott vízfesték-alapú anyagot tartalmazó palack elhajításáért háromszáz óra közmunkára büntették, nála a becsült kár huszonháromezer forint volt, a cselekedete garázdaságnak minősült, mivel kihívóan közösségellenes, erőszakos volt és alkalmas volt a köznyugalom megzavarására is a bíró szerint. Mondjuk az első eső lemosta volna, de az kormányépületeknél nem játszik – egy másik esetben az Állami Számvevőszék képes volt azt állítani, hogy a narancssárga festékkel az épületükre került felirat hatmillió forint kárt okozott. Hát hígul a forint, hígul, de nem ennyire…

Az ügy különben is aggályos

Ugyanis ha az áldílereket valahogy mégis előállítja a rendőr, lévén, hogy nincs náluk tiltott anyag, legkésőbb tizenkét óra után el kell őket engedni és a rendőrök arcába nevetve kezdhetik elölről az üzletet. Ellenben azokat, akik a csalásra felhívják a figyelmet, komoly összegre büntetik. Az „okozott kár” értékét ötszázezer forintra becsülik, ha arányosan gondolkodunk, és tekintetbe vesszük, hogy a négyezer forintos kárért a Szabadság téren ötvenezres bírság járt, itt a félmilliósért járhat több, mint öt-hatmillió is.

Ritka eset, hogy a rendőrség drogdílerek, ráadásul csaló dílerek malmára hajtsa a vizet, nekik segítsen, de most megtörtént, méghozzá jogszerűnek tűnő alapon: ugyanis utcán sütőport vagy majorannát árulni nem tilos (bár szigorúan véve szabálysértés, ha nincs az árusnak területfoglalási engedélye, de az lenne csak a cifra, ha a dílerek megpróbálnák kiváltani… a még cifrább meg az, ha meg is kapnák). Azonban graffitizni mindenképpen tilos, van is rá törvény, a Btk. 371. paragrafusa vonatkozik rá, ugyanis rongálásnak minősül. Vagy, mint Gulyás Márton esetében láthattuk, garázdaságnak.

Tehát előáll az az abszurd helyzet, hogy a törvény és a jog szellemében a rendőrség csaló szélhámosok érdekeit kell megvédje egyszerű, adófizető állampolgárokkal szemben, akik társadalmilag veszélyesnek találják a csalók tevékenységét.

Furcsa egy világ ez, én mondom.

Csak nekem van egy olyan érzésem, hogy valami nincs rendben?

Kamuvédelmi program – Déli Kávé Szele Tamással

Ahogy így kávézgatunk delente, óhatatlanul vissza-vissza kell térnünk néhány régebbi témánkhoz, hiszen ezek általában fontosak, lényegesek és hát nem ritkán fejleményeket is tapasztalhatunk – mint például most is, az álhírlapok ügyében. Kérem tisztelettel, nem kevesebbet fedeztem fel, mint azt, hogy az álhírek világában megjelent a jog!

Álhír és jog? Tűz és víz? Görbe egyenes, fából vaskarika? Az álhír természete szerint hazugság, és a jognak nem csak a betűjét de a szellemét is sérti akár a kitalálása, akár a terjesztése, van is ellene törvény, csak szinte soha nem alkalmazzák. Nem alkalmazzák, mert a rendőrség mostani eszközeivel szinte lehetetlen hatékony nyomozást végezni online ügyekben, és azért sem alkalmazzák, mert – ha kimondatlanul is – érzek némi kormányzati tűrést az álhírlapokkal kapcsolatban, meglátásom az, hogy ezeket azért hagyják működni, hogy egyszer majd, kellő pillanatban elővehessék őket egy nagy kirakatperben, bizonyítékként, vagy egy politikai lépés – mondjuk a sajtótörvény megváltoztatása – igazolásához.

De lássuk, miről beszélek

Évek óta harcolok szinte reménytelenül az álhírek ellen, néha elérek egy-egy kisebb sikert, például ősszel, amikor a Mindenegyben című álhírlap koholt gyilkossággal izzította az indulatokat, sikerült elérnem, hogy levegyék az inkriminált „cikküket” – igaz, ehhez az olvasók felháborodása is kellett. Meg az, hogy előbb bebizonyítsam nekik: nem történt semmiféle gyilkosság. A magyar ember nem szereti, ha hülyének nézik (és más emberek sem kedvelik ezt a magatartást).

Tegnap épp a nyugdíjbotrány kapcsán tallóztam az álhírlapok között – arra voltam kíváncsi, mit hoznak ki egy valós problémából, meg kell mondanom, közepesen hazudoztak, nem valók nekik a tények – midőn egy érdekes menüpontra lettem figyelmes a Nép Hangja című borzalom hasábjain. A kiadványról annyit érdemes tudni, hogy a legrosszabbak közé tartozik, nem tisztel sem Istent, sem embert, sem igazságot, sem tényeket, akkor is hazudik, amikor kérdez.

A menüpont címe: „Felhasználási feltételek”

Nofene. Ilyenetek is van? Lássuk csak.

Ez bizony egy jogi nyilatkozat. Mit mond?

„A anephangja.com weboldal, (a továbbiakban Oldal) látogatása, igénybevétele és bármilyen adatszolgáltatás önkéntes, használatával mindenki elfogadja az alábbi feltételeket és tudnivalókat, melyek időnként változhatnak a működtetés, a jogszabályi környezet, vagy más egyéb körülmények miatt. Az itt leírt feltételek ismeretét természetesnek vesszük, ezért az elolvasás elmulasztása nem jelentheti semmiféle hivatkozás alapját.”

Hát, ez magasan kezdi, bár van, hogy én is odaírom a jegyzetem elejére, miszerint kommentelés előtt tessék elolvasni, nem csak a címből és a bevezetőből áll…

„A anephangja.com oldalon széleskörű információs és ismeretanyag található, amik lehetnek cikkek, internetes és más jellegű hivatkozások, eszközök, képek, multimédiás anyagok és reklámok. Felhívjuk a figyelmet, hogy az Oldalon található tartalmak, nem helyettesíthetik a szakszerű ismereteket, sem pedig az orvosi ellátást vagy tanácsokat. Személyes problémáival, valamint az egészségével vagy más egyebekkel kapcsolatos kérdésekben mindig szakemberrel vagy orvosával konzultáljon!”

Az helyes is, mert épp ők szokták hetente felfedezni a rák abszolút ellenszerét, hol parlagfű-tea, hol fokhagymás citromlé formájában. Miért nem tetszenek egyszerűen azt írni: „Hazudunk orvosi dolgokban, mint a vízfolyás, csak szeressük a sok pénzt, azért csináljuk, de ne tessenek ránk hallgatni!”

„Az olvasó felelőssége az is, hogy megfelelő módon értelmezze azokat az információkat és tartalmakat, amelyek a anephangja.com oldalon rendelkezésre állnak, éppen ezért azt javasoljuk, hogy mielőtt bárki az itt olvasottakat hasznosítani, alkalmazni vagy elsajátítani szeretné, ehhez mindig vegye igénybe szakember, vagy más, felkészült, az olvasott témához kapcsolódó képzettséggel illetve tapasztalattal rendelkező személy segítségét.”

Tehát hazudnak másban is, illetve mindenben, és az olvasó felelőssége, ha ezt nekik elhiszi. Akad még ember, akinek ezek után van kedve elolvasni a becses sajtóterméket? De most jön a legszebb.

„A anephangja.com oldalon olvasható tartalmak és információk számos helyről származhatnak, így akár az olvasóktól vagy más felhasználóktól is. Mindezek következtében az itt található és olvasható tartalmakért, illetve a megjelenő adatokért, képi-, hang-, vagy egyéb anyagokért, mint ahogy bármilyen más – akár tőlünk, akár másoktól származó – internetes oldalainkon megjelenő tartalomnak, információnak vagy bármi másnak a felhasználásából eredő esetleges károkért és hátrányokért semmiféle felelősséget nem vállalunk!”

Tehát bármit is írnak, semmiért, azaz, ismétlem, semmiért nem vállalnak felelősséget!

Na, kicsiny gyermekeim, ez az, ami nem így megy. Ezt hívjuk visszaélésnek. Idevágtok az olvasónak egy jó bonyolult jogi szöveget értelmezés nélkül, amiben őrá hárítotok minden felelősséget, ti meg hazudoztok utána gátlástalanul. Maga a nyilatkozat hossza és nyelvezete is garantálja, hogy csak kevesek fogják elolvasni, megérteni csak az olyan csodabogarak, mint én, magyarra lefordítani pedig csak én fogom.

A hosszú és jogilag egyébként kifogástalan szöveget két mondatban lehet összefoglalni:

„Mi hazudunk, amit csak akarunk, és ezzel pénzt keresünk. Te vagy a hibás, ha elhiszed egy szavunkat is!”

Csakhogy, kicsiny kolerabaktériumocskáim, a jog nem egészen úgy működik, hogy egy nyilatkozat mentesít a felelősség alól. Hiszen ha valaki kitűzne magára egy jelvényt azzal a felirattal, miszerint „Pszichopata sorozatgyilkos vagyok, meg foglak ölni és a holttestedet feldarabolom majd!” attól még nem lenne szabad gyilkolnia, pedig ő a maga módján figyelmeztette a nagyközönséget. Csak éppen a figyelmeztetés vagy elhatárolódás, a felelősség áldozatra hárítása jogilag egy fikarcnyit sem mentesít a törvénysértő cselekmény következményei alól. Amit teszel, azért felelős vagy, ha szóltál előtte, hogy te rossz vagy, ha nem.

Márpedig sajtóban hazudni nem szabad

Akkor sem szabad, ha jogi nyilatkozatban rögzíti az ember, hogy minden felelősség azé, aki hisz neki.

Különben maga a nyilatkozat is érdekes.

Én ugyanis ezt alaposan elolvastam, és az egyik elütésből – mert hanyag munkát végeztek – rájöttem, hogy még ezt is loptátok! Eredetileg a NetÚjság című, szintén álhírlapból származik, egy helyen benne felejtettétek az eredeti lapcímet.

Azért szép kis haramiák, útonállók vagytok, még a kardotokat, pajzsotokat is lopjátok, ti, sajtó szégyenei, tolvajok söpredéke. Lopnátok legalább ügyesebben, de arra sem vagytok valók.

Ne gondoljátok, hogy örökké fogtok büntetlenül hazudozni mindenféle génmanipulált szörnyekről, Szolnokon született angyalkákról, gyilkosságokról, öngyilkosságokról, ismert emberek soha meg nem írt nyílt leveleiről. Vége lesz ám a jó világotoknak. Most is csak azért tehetitek, amit tesztek, mert kelleni fogtok még egyszer a kormánynak, elraktak titeket a sifonérba, míg elő nem vesznek, addig rohadhattok kedvetekre, de mikor kelleni fogtok, azon a napon végetek is.

És valószínű, hogy a magyar sajtó végleges sárba tiprásához és megsemmisítéséhez fogtok kelleni, a kötelező sajtókamarai tagság bevezetéséhez.

Amire nem tudjuk, mikor kerül sor, előbb-e vagy utóbb, de valamikor mindenképpen meg fognak vele próbálkozni.

Úgyhogy nincs értelme ennek a jogi nyilatkozatnak, ennek a kamuvédelmi programnak sem.

Nyugalom: még egy darabig enélkül is garázdálkodhattok. Ne jogászkodjatok, rosszul áll a tehénen a gatya.

Bocsánat, kissé elragadtattam magamat, de évek óta harcolok az álhírlapok ellen… ígérem, a legközelebbi kávéhoz kellemesebb témát hozok – ha tehetem.

Pártvonalon kívül – Déli kávé Szele Tamással

A ma déli kávénk mellé megint egy kis pártpolitikát szervírozunk: ha meg tetszik figyelni, úgy fogyasztjuk a magyar nem kormánypárti mozgalmakat, mint a pizzát szokás, kívülről befelé, esetleg néha le-lecsapva egy izgalmasabb falatra. Hát, most a pizza keményre sült héja következik, de azt is meg kell enni: a kamupártok.

Kezdjük rögtön azzal, hogy a magyar kampányfinanszírozási törvényt annak idején, a rendszerváltás garabonciás napjaiban vagy finom lelkű idealisták, vagy dörzsölt brigantik fogalmazták, sőt, valószínűleg mindkét állítás igaz: ugyanis nagyon komoly lehetőséget nyújt minden, a politika színpadán frissen megjelenő, feltörekvő egyénnek és mozgalomnak. Még a mostani, 2013. évi LXXXVII. törvény szerint is:

„1. §. Az országgyűlési képviselők általános és időközi választásán minden egyéni választókerületi képviselőjelölt (a továbbiakban: jelölt) egymillió forint összegű, a központi költségvetésből juttatott támogatásra jogosult.

3. §. Az országgyűlési képviselők általános választásán minden pártlistát állító párt a központi költségvetésből az 5. § szerinti összeg
a) 15%-ával megegyező összegű támogatásra jogosult, ha legalább huszonhét,
b) 30%-ával megegyező összegű támogatásra jogosult, ha legalább ötvennégy,
c) 45%-ával megegyező összegű támogatásra jogosult, ha legalább nyolcvan,
d) 60%-ával megegyező összegű támogatásra jogosult, ha minden
egyéni választókerületben jelöltet állított.”

Nem nagy összeg ez, ha belegondolunk egy hagyományos választási kampány költségeibe, de nem is kicsi, ügyes pártok több száz milliót is összeszedhetnek, bár el kell számolni a kiadásokkal, azonban ez Magyarországon – ahol köznyelvi elem a „lepapírozzuk” és a „megoldjuk okosban” kifejezés – igazán nem jelenthet gondot. Tény viszont, hogy a szabályellenes finanszírozás esetén – így járt a Jobbik idén – bizony be kell fizetni az államkincstárba a fű alatt kapott pénzt is, ami komoly anyagi érvágást jelenthet.

Azt sem árt tudni, hogy a törvény szerint az országos listák után járó kampánytámogatást akkor kell visszafizetnie egy pártnak, ha a listára kapott szavazatok aránya 1 százalék alatt marad, ami reális eleme a törvénynek, hiszen ha egy mozgalom minimálisan sem képes teljesíteni, akkor tényleg nincs keresnivalója a közéletben, hiszen olyan kevés embert képvisel, és ha pénzt vett fel, adja is meg.

Az álpárt nagyon nagy üzlet is tud lenni

No, ezzel szokott baj lenni. A magyar pártpolitikusok – mármint az elismert pártok politikusai – szerint a kamupártokat kizárólag az ármány hozza létre, a célból, hogy tőlük szavazatokat vonjanak el (mondjuk egymásról is ugyanezt állítják), de azért ne feledjük, hogy az álpárt nagyon nagy üzlet is tud lenni. Nem akkora, mint egy kaszinó, akkora sem, mint egy Nemzeti Dohánybolt, de nincs is vele annyi munka. Lássuk most az idei választásokon egy százalék alatt teljesítő pártok és tartozásaik listáját, mert Jupiterre, tanulságos olvasmány!

MAGYARORSZÁGI CIGÁNYPÁRT – 154 167 773 forint tartozás
SZEGÉNY EMBEREK MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT – 154 167 773 forint tartozás
TENNI AKARÁS MOZGALOM – 154 114 962 forint tartozás
KELL AZ ÖSSZEFOGÁS PÁRT – 154 167 773 forint tartozás
SPORTOS ÉS EGÉSZSÉGES MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT – 154 160 229 forint tartozás
IRÁNYTŰ PÁRT – 154 160 229 forint tartozás
EURÓPAI ROMA KERESZTÉNYEK JOBBLÉTÉÉRT DEMOKRATIKUS PÁRT – 154 160 229 forint tartozás
NET PÁRT – 154 107 418 forint tartozás
REND ÉS ELSZÁMOLTATÁS PÁRT – 154 107 418 forint tartozás
MAGYARORSZÁGON ÉLŐ DOLGOZÓ ÉS TANULÓ EMBEREK PÁRTJA – 154 114 962 forint tartozás
CSALÁDOK PÁRTJA – 154 107 418 forint tartozás
KÖZÖS NEVEZŐ 2018 – 154 152 684 forint tartozás
ÖSSZEFOGÁS PÁRT – 308 214 836 forint tartozás

Azt én tudom, hogy a Cégbíróságon nem épp stiliszták dolgoznak, de egyiknél-másiknál azt csodálom, hogyan lehetett őket egyáltalán bejegyezni? Mire gondolhatott például a Sportos és Egészséges Magyarországért Párt alapítója, miféle politikai szándék vezette? Mi történt volna, ha tévedésből bejutnak a Parlamentbe vagy ne adja az Isten, győznek? Alaptörvénybe emelik a szögletet és a középkezdést?

És a NET Párt mihez kezdett volna? Garantálja a sávszélessséget?

A pénz eltűnt

Nyilván nem politikai, hanem pénzcsinálási szándékok vezették ezeket az ambiciózus hölgyeket és urakat, akik néha komoly hálózatokat is építettek a pártjaikból: ilyen volt a Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja. Ami egy ferencvárosi kerékpárgumi-üzletbe volt bejegyezve. Ők a Családok Pártjával működtek együtt, mondhatni koalícióban, mely egy kisboltban működött az iratok szerint, majd a szép közreműködésbe belépett harmadiknak az Összefogás Párt is, így aztán együtt több, mint hatszáz milliót markolhattak fel – a botrány akkor tört ki, mikor kiderült, hogy nem pártcsaládról, hanem teljesen valódi családról van szó, a család különböző tagjai nevén futottak a különböző mozgalmak.

Nyomukat ősi magyar hagyományaink szerint bottal ütik az illetékesek.

Hát igen, ugyanis nem csak egyéni jelöltek után jár a támogatás: ha a párt országos listát is tudott állítani, akkor a jelöltek számának függvényében akár további 597 millió forintot is felvehet. És fel is vesz, mint a mellékelt ábrák mutatják.

Azt tetszenek mondani, ez világbotrány? Az bizony, de valamiért hagyjuk.

Illetve, nem szimplán valamiért. A törvényt csak a kormányzó kétharmad tudná megváltoztatni, ám ők nem akarják, ugyanis részben igaz, hogy a kis pártok megosztják a szavazatokat, de az is igaz, hogy a kamupártok nem: azokra ugyan nem szavaz senki. Viszont, tekintve, hogy idén is huszonhárom párt indult az országgyűlési választásokon, és ezek közül tizenhárom, azaz jóval több, mint a felük volt kamupárt, elmondhatjuk, hogy a kamupártok egyrészt a kampánytámogatási törvény melléktermékei, másrészt, hogy igazi nagy kárt mégis inkább az államkincstárban tesznek.

Azt se feledjük, hogy a kamupárt elvben mindig ellenzéki – de csak annyiban, hogy nem tagja a kormánykoalíciónak.

Nem úgy működnek, ahogy azt nekik kitalálták, nem szívják el a szavazókat a többi politikai mozgalomtól, hiszen szinte csak tévedésből voksolnak rájuk a választók – különben nem kéne visszafizessék a felvett dotációkat. Illetve, ördögöt fognak azok visszafizetni, ahhoz előbb kézre kéne keríteni a felelősöket, de erre még szándék sem nagyon mutatkozik.

Épp ezért nem is jósolhatunk nagy jövőt nekik: olyan ez az üzletág, mint az olajszőkítés volt, egy ideig virágzott, ontotta a pénzt, aztán nem is annyira a rendőrségi fellépés, mint inkább a jogi környezet megváltozása miatt elmúltak a szép napok és az olajszőkítők áttértek más, hasonlóan jövedelmező bizniszre.

A kampányfinanszírozási törvény szigorítása nehézzé tenné valódi új pártok megjelenését is

Viszont, ha szigorítanák a kampányfinanszírozási törvényt – amit, esküszöm bármire, egy emberként szavaz majd meg az ellenzék is! – azzal lehetetlenné vagy végletesen nehézzé tennék a valódi új pártok megjelenését is, de hát a magyar pártélet olyan, mint egy úri kaszinó, amibe csak ritkán van felvétel és akkor is komoly ajánlókat kell hozni a jelentkezéskor. Azt senki se gondolja komolyan, hogy az Országgyűlésben bármelyik erő örülne a konkurencia megjelenésének: legfeljebb tudomásul veszik, mint az a Jobbikkal történt, vagy el sem hiszik, ahogy majd a Kétfarkúakkal fog történni, akik nézetem szerint a következő ciklusban nem is egy képviselőt adnak majd.

Már persze, ha egyáltalán lesznek választások.

Hát itt tartunk most, hölgyeim és uraim: ez volt a kamupártok tündöklésének és bukásának kora.

Kamu a horvátok 28 millió dolláros jótékonykodásáról szóló hír

Humorrovatból emelhette ki valaki és az MTI lecsapott rá. Futótűzként terjedt a magyar nyelvű médiában, hogy az ezüstérmes horvát labdarúgó-válogatott hátrányos helyzetű gyerekeknek ajánlotta fel a teljes pénzjutalmát, ami összesen 28 millió dollár.

A Magyar Távirati Iroda híre szerint „A Zlatko Dalić szövetségi kapitány, valamint a játékosok és a teljes stáb által a nemzeti együttes Facebook-oldalán közzétett nyilvános levélben felhívták a figyelmet az ország nehéz helyzetére, s reményüket fejezték ki, hogy ezzel a gesztussal legalább néhány gyerek nyarát szebbé tudják tenni.

Horvátország az Európai Unió legszegényebb tagállama, amely húsz éve nyögi a délszláv háború örökségét. Sok gyermek nem tud iskolába járni, az idősek a létminimumon élnek, az egészségügy összeomlóban, a vezetés pedig korrupt – írták a hazai helyzetről a horvát válogatott tagjai.

Hozzátették,

az országot nem a megfelelő emberek vezetik,

éppen ezért nem kérnek a politikusok köszönetnyilvánításaiból, és azt szeretnék, hogy tartsák magukat távol a nemzeti csapat sikerétől.

Ez a torna megmutatta, hogy a labdarúgásban mindenki egyenlő esélyekkel indul. Egy tehetséges generáció egyéniségei igazi csapattá formálódtak, mert alárendelték magukat a közös érdeknek – fogalmaztak a válogatott tagjai.

Sok gyermek van, aki még nem látta a horvát tengerpartot, pedig mindenki megérdemelné, hogy legalább egy hetet eltöltsön ott – írták közleményükben. Kiemelték, sok gyerek éhezik, mert a szüleiknek nincs munkájuk, így nem tudnak mit letenni az asztalra. A horvát válogatott döntős szereplésével 28 millió dollárt keresett a világbajnokságon. A vasárnapi döntőben a francia csapat 4:2-re nyert.”

A hír azonban egy olyan levélre alapozza állításait, amit nem is Zlatko Dalić írt, hanem egy horvát újságíró, aki az eredeti levél aljára oda is tette:

Írta Igor Premužić, nem Zlatko Dalić

A levél ide kattintva olvasható.

A cikk a Humor rovatban kapott helyet a honlapon.

Tőke János (Szabad Magyar Szó)

Lapszem – 2018. március 6.

0

Ma az Inezek és a Leonórák ünneplik a névnapjukat. Az Inez görög eredetű név, az Ágnes spanyol formája. Jelentése: szent, tiszta. A Leonóra arab eredetű, jelentése: Isten az én világosságom. Olvassa el, hogy mit olvastunk az országos napilapokban!

 

Magyar Hírlap: Baloldali betelepítési kísérletek

A migrációs válság csúcspontján Karácsony Gergely pártja, a Párbeszéd (akkor még Párbeszéd Magyarországért) nemcsak a határkerítés megépítése ellen tiltakozott, hanem bevándorlók betelepítését sürgette – írja a Magyar Hírlap. A párt 2015. június végén kiadott közleménye úgy fogalmaz: „Semmiképpen se kerüljön sor határ menti kerítés építésére, az új vasfüggöny megépítése ugyanis nyolcszor annyiba kerülne, mint amennyit Magyarország egy év alatt összesen költ menekültügyre”.

Érdekes egybeesés, hogy az ultraliberális Amnesty International legutóbbi sajtótájékoztatóján Iván Júlia, a jogvédő szervezet igazgatója szintén a vasfüggönyhöz hasonlította a határzárat, ami egy olyan országban, amelyet a kommunista diktatúra évtizedekig elzárt a világtól, minimum megütközést keltő hasonlat. Karácsony Gergely pártja emellett azt is javasolta, hogy uniós forrásból újítsák fel és nyissák meg a használaton kívüli laktanyákat, és ott helyezzenek el menekülteket.

Magyar Nemzet: Már Rogán államtitkára sem sorosozik

Komoly csalódást okozhatott azoknak a Fidesz hétfő esti dunakeszi fóruma, akik azt várták, hogy a grillezett skorpió elfogyasztásáról, Soros Györgyről, az őt megállító Stop Sorosról, a „Soros zsebében lévő” ellenzékről vagy éppen az új első számú közellenségről, az ENSZ-ről esik majd szó – tudósít a Magyar Nemzet.

Utóbbi témákat ugyanis a lakossági fórum egyik „sztárja”, Pintér Sándor belügyminiszter, de még Tuzson Bence államtitkár sem hozta szóba. Pedig Tuzsontól – aki a Rogán Antal vezette propagandaminisztériumban felel a kormányzati kommunikációért – igazán elvárható lett volna a megszokott sorosozás, ám ő is megelégedett azzal, hogy a bevándorlás veszélyeit ecsetelje, és az áprilisi választás tétjeként az ország elkövetkező ötven-száz évét határozza meg. Érdekes módon Pintér Sándor – aki már első mondatával megnevettette a közönséget, miután azzal viccelt, ő golyóálló, így nem a pulpitus előtt fog beszédet mondani – sem a migránsokkal való riogatással kezdte előadását, hanem a Belügyminisztérium feladatainak bemutatásával, illetve eredményeik ecsetelésével, így a menekültkérdést is csak később hozta szóba.

Magyar Idők: Migránsközponttá züllesztenék Európát

Az Igazságügyi zsebtörvénytárban szerepelnek azok a törvények, amelyek a magyar nemzet szuverenitását és függetlenségét garantálják – így foglalta össze a kiadvány jelentőségét Orbán Viktor a Magyar Tudományos Akadémián tartott bemutatón. A Magyar Idők beszámolója szerint a kormányfő, aki beszédében tisztelet kért Magyarországnak, közölte: arra számít, hogy az Európai Bizottság a következő időszakban is támadni fogja a magyar jogrendszert és az igazságszolgáltatást.

Viszonyításképpen felhívta a figyelmet arra, hogy míg a magyar közjog a világ egyik leggazdagabb hagyományára építkezik, addig az EU jogrendszere egy folytonosan alakuló, eddig alig több mint fél évszázad tapasztalataira visszatekinteni képes szabályrendszer. „Nehezen tudjuk visszafogni meglepetésünket – folytatta Orbán Viktor –, amikor az EU részéről e kialakulatlan jogrendszerre hivatkozva politikai indíttatású támadások érik a mai jogfejlődésnek minden tekintetben megfelelő, korszerű, sok évszázad hagyományaira alapozott magyar jogot.”

Népszava: Kamupártok, lepedőnyi szavazólap, kaotikus hajrá

Hétfő délután négy órakor lejárt az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő az áprilisi országgyűlési választásra – olvasható a Népszavában. A nagyobb pártok – így a Fidesz, az MSZP-Párbeszéd pártszövetség, a Demokratikus Koalíció (DK), valamint a Jobbik – már a múlt héten megszerezték az országos listához szükséges ajánlásokat, ám a legtöbben az utolsó pillanatra hagyták a jelöléshez szükséges 500 támogató aláírás leadását. Lapunk információi szerint emiatt egyes választási irodákban többórás sorok alakultak ki, így a jelöltek gyakran csak nagyon nehezen tudták átadni az íveket.

A Nemzeti Választási Irodánál (NVI) megerősítették, hogy több helyen is fennakadás alakulhatott ki, ám azt is hangsúlyozták, hogy emiatt senki sem esett el az indulástól. Aki 16 óra előtt beállt a sorba, az mindenképpen leadhatta az ajánlásokat – mondták.

Az NVI adatai szerint várhatóan több mint egy tucat – egyes számítások szerint akár több mint harminc – párt tud majd országos listát állítani. Köztük olyan alig ismert – egyben igen megtévesztő névvel rendelkező – szervezetek, mint az Összefogás Párt, a Szegényekért Párt, a Tenni Akarás Mozgalom, a Szegény Emberek Magyarországért Párt, valamint a Kell az Összefogás (KÖSSZ) párt. Utóbbi szervezet például 77 egyéni körzetben állított jelöltet, ami igen figyelemre méltó, hiszen a jóval ismertebb Momentumnak ez 97 helyen, míg az Együtt-nek csak 48 körzetben sikerült. Várhatóan országos listája lesz a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak (MKKP) is, valamint a Munkáspártnak is.

Interneten terjedő kamuoldal nyomába eredtünk

0

Csütörtök délután olvasói levél érkezett szerkesztőségünkbe. A levél szerint egy olyan weboldal terjed az interneten, amely ingyen fesztiválbelépőket ígér azoknak a lányoknak és fiúknak, akik meztelen képet küldenek a portálra. A levelet több oldal is leközölte, illetve rádiókhoz is eljutott, mi pedig utánajártunk a dolognak.

Íme a levél:

“Üdvözlöm!  Már régóta követem Önöket, és ezidáig még nem írtam, de az amit minap a lányom mutatott, az mellett egyszerűen már nem tudok elmenni szó nélkül. Lehet a 42 évemmel én nem értem már a fiatalokat, már ez a puncs is sok volt nekem, de amit ma a lányom mutatott egyszerűen felháborító! Mutatott egy másik oldalt, ahova már 2 barátnője is regisztrálta magát,a lényege, hogy valamilyen fesztiválra adnak jegyet azoknak akik minél merészebb(mesztelenebb) képet töltenek fel magukról. Még csak nemrég indult , de már most is százával rakják fel magukat a gyerekek. Ráadásul a lányom barátnői az egyetem környékén kapták a szórólapot. Tehát célirányosan direkt a diákokra utaznak. Pont az egyik legkiszolgáltatottabb korosztályra. Nem tudok napirendre térni , hogy a világunk és a fiatalok ennyire elkorcsosulnak, hogy interneten mutogatják magukat szégyen érzet nélkül. Levelem azért írom Önöknek, hogy a nyilvánosság erejével hassunk a fiatalokra, hogy tiszteljék magukat, és legyen tartásuk. Ezeket az oldalakat pedig bekéne tiltani!!!

A szenny oldal címe: showybody.com

Tisztelettel Baloghné Nagy Márti”

Természetesen rögtön megnéztük az oldalt, amelyen rengeteg szembetűnő – és kevésbé szembetűnő – furcsaságot találtunk.

A főoldalon például egyebek mellett ezt írják:

“Levélben kérdezték többen is, hogy harmadik féllel megosztjuk e regisztrálóink adatait/képeit. Válaszunk : SENKIVEL NEM OSZTJUK MEG!”

Ez meglehetősen érdekes, ugyanis kicsit lejjebb görgetve már a “felhasználók” profiljai láthatóak, a meztelen képekkel együtt, szóval csak az internet „zárt” népe tekintheti meg azokat. Aggodalomra azonban semmi ok a “felhasználókról” az oldal forráskódjának ellenőrzésével hamar kiderítettük, hogy nem is felhasználók, a képeket mind az internet erre “szakosodott” oldalairól szedték.

Ekkor már nagyon kíváncsiak voltunk, csináltunk is egy kamu e-mail címet, hogy azzal csatlakozzunk az oldalhoz. Csakhogy az oldalon nincs lehetőség regisztrációra, hiába nyomkodtuk a vonatkozó gombot.

Erős a gyanúnk, hogy az e-mailt és az oldalt ugyanaz a személy jegyzi, ugyanis mindkét szöveg szerzője helyesen ír, majd néhol beszúr egy-két hibát utólag.

Cikkünk írása közben az internetről letöltött képek lekerültek az oldalról és ez a kiírás jelent meg:

„Tisztelt látogatónk! Engedve a nyomásnak új szabályt hoztunk. Mostantól erotikus jellegű képek feltöltése nem lehetséges. Az eddigi képeket töröltük. A 18 éves kórt validáló újbóli regisztráció megnyitásáig, szíves türelmüket kérjük.”

Úgy tudjuk, hogy időközben a rendőrséget is értesítették, így lehetséges, hogy az oldal mögött álló ember visszavonulót fújt, bármi is legyen a célja.

Mi viszont nem adtuk fel, a forráskód további bogarászásával kamuoldalak egész soráig jutottunk, a szálak pedig valahogy mindig egy bizonyos fotóstúdióhoz vezettek. Rájöttünk arra is, hogy a showybody.com egy az egyben a celebakaroklenni.hu régi dizájnját használja, ez az oldal pedig elvezetett minket ahhoz a személyhez, aki valószínűsíthetően az egész akció mögött áll.

Telefonon kerestük, hogy megtudjuk mi volt a célja az oldallal, de eddig nem tudtuk elérni.

Ismét frissült az oldal:

„Az előregisztrációt megnyitottuk . Ezentúl felnőtt közösségi/társkereső oldalként fogunk üzemelni. A régi regisztrációkat töröltük. Az új regisztrálók adatlapjai csak napok múlva fognak kikerülni, de minden új regisztrálót értesítünk emailben. A régi regisztrálók emailben kapnak tájékoztatást a változásokról. Köszönjünk mindenkinek a támogató és biztató leveleket. Nem hagyjuk, hogy rosszindulatú konkurenseink hamis információkkal megtörjenek minket.”

Most már szinte biztos, hogy egy bénácska gerillamarketing-akciónak voltunk tanúi. A felháborodott anyák megnyugodhatnak – már, ha voltak ilyenek egyáltalán, s a levél írója nem azonos az oldalt készítő személlyel, akinek nevét és telefonszámát, e-mail címét a  bosszúszomjas anyukáknak  szívesen megküldjük.

Reagált cikkünkre a Kormányzati Tájékoztatási Központ

0

Ugyan reggeli, Hadházy: legfeljebb 900 ezer konzultációs levél van című cikkünkben szó szerint közöltük a Kormányzati Tájékoztatási Központ csütörtök esti közleményét, miután a szöveget néhány perccel ezelőtt ismét elküldték nekünk, mi újból, változtatás nélkül közöljük.

Tisztelt Szerkesztőség!

Ma megjelent cikkük kapcsán ajánljuk figyelmükbe a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményét.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye

Budapest, 2017. november 23., csütörtök (OS) – Az LMP Soros megrendelését teljesíti – Reagálás Hadházy Ákos és Szél Bernadett mai akciójára.

Miközben az LMP Soros megrendelését teljesítve támogatja és megszavazza a betelepítési kvótaprogramot, meg akarják akadályozni, hogy a magyarok erről elmondják a véleményüket. Botrányos fellépésével az LMP nem csak azokat sérti meg, akik a konzultáció lebonyolításában részt vesznek, hanem azt a több mint 1 millió 700 ezer embert is, aki már kitöltötte a konzultációs ívet.
Mivel Brüsszelben elkezdték a Soros-terv végrehajtását, a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy minden magyar ember elmondhassa a véleményét erről.

Kormányzati Tájékoztatási Központ

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK