Kezdőlap Címkék Jobbik

Címke: jobbik

Szavazni? Nem szavazni?

Az utolsó decemberi parlamenti üléseken – szokás szerint – rengeteg törvényjavaslatról és határozati javaslatról szavaztak a képviselők. A parlament nálunk egyértelműen a kormányé, míg demokratikus rendszerekben a parlament valamennyi, ott képviselt párté, melyek közül többnyire a kormánytöbbség határozza meg, hogy milyen döntések születnek, viszont az ellenzéknek is van joga, hogy beszéljen, vizsgálódjon, és egyes, a parlamenti játékszabályokra, a politikai rendszer működési kereteire vonatkozó szabályoknál a döntéseknek is részese legyen.

Ezek a jogok nálunk fölöttébb korlátozottan és esetlegesen érvényesülnek. A kérdés az, hogy ha már az ellenzéki képviselők ennek ellenére felvették mandátumukat és részt vesznek a parlament életében (amit én elfogadok), miképpen tegyék ezt. Ebből a szempontból érdemes vizsgálni, hogy hogyan helyes az ellenzéki képviselőknek élniük szavazási lehetőségükkel.

A parlamenti tevékenység legfontosabb eleme a beszéd (ebből származik a parlament megnevezése is), és a parlamenti szavazás. A mi körülményeink között, egy önkényuralmi rendszer parlamentje esetében a mandátum átvételének és a parlamenti életben való részvételnek csak az ad értelmet, ha az ellenzékiek messzemenően élnek a parlamenti beszéd és a parlamenti szavazás lehetőségével. Ezt olyan módon helyes tenniük, hogy félreérthetetlenül kifejezésre juttatják az önkényuralmi rendszerrel mint rendszerrel való szembenállásukat. Azzal is, ahogyan a parlamentben beszélnek, aminek világosan el kell térnie a demokratikus parlamentben való beszédmódtól (például kerülni kell a tisztelt ház, elnök úr és hasonló megszólításokat, ahogyan ezt következetesen teszi ritka felszólalásaiban Gyurcsány Ferenc) vagy a fideszes képviselőknek a „békebeli” képviselőtársam megnevezéssel történő emlegetését.

Ezúttal azonban nem azzal foglalkoznék, hogy hogyan helyes az önkényuralom parlamentben beszélni, hanem azzal, hogy hogyan helyes és hogyan nem helyes szavazni.

Egy korábbi jegyzetemben, a kilencedik alaptörvény-módosítás parlamenti tárgyalását megelőzően emlékeztettem arra, hogy 2011-ben az ellenzék demokratikus pártjai bojkottálták az alaptörvény tárgyalását és szavazását. Ezt Gyurcsány kezdeményezte, annak kifejezéseként, hogy ö maga és a vele egyetértők, majd az újonnan alakult DK képviselői nem tartják legitimnek, hogy a Fidesz ellenzéki egyetértés nélkül ír és fogad el a Köztársaság konszenzussal elfogadott alkotmánya helyett alaptörvényt.

Ugyanez volt a DK álláspontja a választásokra vonatkozó törvények egy párti elfogadtatásával szemben is, és annak idején azt is bojkottálta a DK. Ugyanezt tette az alaptörvény későbbi módosításai esetén is a korábbi ciklusokban. Most viszont – és már a 2018-as választást követően a hetedik módosítás esetében is – valamennyi ellenzéki frakció részt vett az alaptörvény-módosítások tárgyalásában és szavazásában, egyetlen kivétellel: a DK a szavazástól távol maradt, ezzel érzékeltetve tiltakozását az alaptörvény módosítása ellen.

Ez utóbbit helyesnek, a jelenlegi politikai állapotokhoz való viszony adekvát kifejezésének tartom, de már ez is következetlen volt, hiszen a parlamenti vitában sem lett volna szabad részt venni.

Ez ugyanis megtéveszti a választókat: óhatatlanul azt a benyomást kelti, mintha az alaptörvény megalkotásának és időnkénti módosításának tényét elfogadnánk, csak a tartalommal lenne bajunk.

Ugyanez vonatkozik a választójogi törvényre, annak módosítására is.

Megvetésünket és az egész rendszer elutasítását azzal fejezhetjük ki, ha a Fidesz uralta parlament efféle aktusait következetesen bojkottáljuk.

Az, hogy az ellenzékiek részt vettek a vitában és a DK kivételével a szavazásban is, annak jele – és ez más módokon is sokféleképpen megnyilvánul –, hogy nem tisztázták a maguk számára, hogy miként viszonyulnak az Orbán-rendszerhez.

Fordított a helyzet egy másik fontos szavazás esetében. Utolsóként egy fontos határozati javaslatról szavazott az Országgyűlés, amelynek tárgya „a Menekültügyi és Migrációs Paktumot alkotó öt európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt vélemény elfogadása feltételeinek fennállásáról” szóló jelentés elfogadása volt.

Nem először fogadtat el az Orbán-kormány ilyen „indokolt véleményt” valamilyen európai uniós tervezettel kapcsolatban, és ezek a tervezetek a menekültkérdésre szoktak vonatkozni. Miről is van szó?

A tavaly létrejött új Európai Bizottság egyik fontos feladatának tekinti az Unió új közös menekültpolitikájának kialakítását. Az öt rendeletből álló Menekültügyi és Migrációs Paktum megpróbál rendet tenni a menekültügy és migráció kezelésében. Valahol az eddigi szabályok és az elmúlt években kialakult gyakorlat között keres olyan kompromisszumot, amikor az eddigihez képest gyakrabban állítják meg az Unió külső határán a menedékkérőket, és küldik már onnan vissza azokat, akiknek nincs esélyük a menedékjogra, de csak meghatározott ideig teszik lehetővé a határon tartásukat, és bizonyos csoportok esetében (gyerekes családok, szülő nélküli gyerekek) eleve kizárják ezt.

A javaslat szakít a menedékkérők kvóta szerinti elosztásával, viszont elengedhetetlennek tartja a többi tagállam szolidaritását a menedékkérők megjelenésével közvetlenül érintett tagállamokkal pénzzel, infrastruktúraépítéssel és bizonyos esetben átvétellel is.

A parlament elé került, az Országgyűlés Európai ügyek Bizottsága által jegyzett – feltehetően a kormány jogászai által kidolgozott – „jelentés” funkciója az Európai Bizottság által kezdeményezett Menekültügyi és Migrációs Paktum elutasítása. Az „indokolt vélemény” névleg abból a szempontból vizsgálja a javasolt paktum részét alkotó rendelettervezeteket, hogy összhangban vannak-e az EU által hangoztatott szubszidiaritási elvvel (melyet az Orbán-kormány az országon belül egyáltalán nem tart tiszteletben, de ez más kérdés), vagyis nem vonna-e el a tervezett Paktum nemzeti hatásköröket a tagállamoktól. Az Orbán-kormány álláspontja természetesen az, hogy igen, elvonna, mégpedig azzal, hogy kötelezettségeket róna Magyarországra a menekültekkel való bánásmódot illetően.

Arra hivatkoznak, hogy a magyar alaptörvény szerint Magyarországra nem szabad senkit csoportosan betelepíteni, a tervezet pedig tartalmazna ilyesmit. Az orbáni alaptörvénybe ugyanis a hetedik módosítással éppen azért tettek be egy ilyen mondatot, hogy most erre a rendelkezésre hivatkozva utasíthassanak el minden ilyen kezdeményezést, mint ami ellenkezik Magyarország „nemzeti sajátosságaival”, „önazonosságával”.

Azért kellett ezt tömören összefoglalnom, hogy megítélhessem az ellenzéki pártok viselkedését ezzel az „indokolt véleménnyel”, illetve magával a Bizottság által tervezett Menekültügyi és Migrációs Paktummal kapcsolatban. Az öt ellenzéki frakció közül kettő: a Jobbik és az LMP jelen levő képviselői igennel szavaztak a határozati javaslatra, és a vitában is kifejtették az azzal, illetve az Orbán-kormány menekültpolitikájával való egyetértésüket. Ez logikus, hiszen mindkét párt 2015 óta következetesen ilyen álláspontot képvisel. Igaz, a Jobbik élesen támadja a Fideszt azért, hogy a letelepedési kötvényekkel bebocsátott az országba sok ezer, többnyire ázsiai idegent, és az LMP is tesz kritikus észrevételeket, de feltétlenül egyetértenek a Fidesszel abban, hogy a menekültkérdés szabályozásának abszolút nemzeti hatáskörben kell maradnia, és a Jobbik abban is, hogy lehetőleg senkit sem kell az országba beengedni.

Tudnunk kellene azonban, hogy mit gondolnak ugyanerről a másik három ellenzéki frakció, a DK, az MSZP és a Párbeszéd képviselői. De nem tudjuk: nem voltak jelen a vitán, és nem vettek részt a szavazásban. A menekültválság korábbi szakaszában még azt mondták a szocialisták és a DK-sok, hogy a menekültkérdés csak közösen, az Unió együttes fellépésével kezelhető. A DK-sok kifejezetten helytelenítették a kerítés építését, képviselőik az Európai Parlamentben sokáig támogatták a Bizottság kezdeményezéseit a menekültek ügyében történő összefogásra. Azóta viszont sok minden megváltozott, a szocialisták a kötelező kvótát kezdettől ellenezték, a 2018-as választási kampányban pedig mindhárom párt politikusai határozottan a kerítés megmaradása mellett foglaltak állást. Amikor tavaly októberben az Európai Parlamentben egy, a menekülők tengerből történő kimentéséről és a kimentettek elosztásáról szóló állásfoglalásról kellett szavazni, a DK négy képviselője – szemben a baloldali pártcsaládokkal – nemmel szavazott, az egy-egy szocialista és jobbikos képviselő tartózkodott, és csak a Momentum támogatta az állásfoglalást.

Mindezek után ismétlem: tudnunk kellene, hogy mit gondol az „indokolt véleményről” illetve az abban elutasított Menekültügyi és Migrációs Paktumról a DK, az MSZP és a Párbeszéd. Hogy mit gondol arról a Jobbik és az LMP, azt tudjuk: ugyanazt, mint a Fidesz. És a DK, az MSZP és a Párbeszéd?

Képzeljük el, hogy 2022-ben új kormány alakul, és az Európai Tanácsban, az állam- és kormányfők tanácskozásán – mondjuk – Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter van jelen az új magyar kormány vezetőjeként. Márki-Zaytól, ha a menekültkérdés szóba került, többé-kevésbé a Jobbik álláspontját halljuk vissza. Dobrev Klára az Európai Parlamentben a „legeurópaibb párt” képviselőjeként szavazott nemmel a tengerből kimentett menekültek elosztására. Vajon új miniszterelnökként Orbán vonalát vinnék tovább a menekültügyben?

Nem elfogadható, hogy nem tudhattuk meg a parlamenti vitában és a szavazáskor, hogy mi ma a DK, az MSZP és a Párbeszéd álláspontja.

Legyen világos: a Fidesznek nincs joga egymagában alaptörvényt és választójogi törvényt alkotni, és ezért az erről szóló napirendi pontoknál a bojkott a helyes ellenzéki magatartás. Ahhoz viszont kormányzó pártként alkotmányosan joga van, hogy menekültpolitikája legyen, tehát ellenzékének azzal kapcsolatban a nyilvánosság előtt is és a parlamentben is kötelessége világosan állást foglalni.

Egységes világkép?

Nem sokkal a második Orbán-kormány megalakulása után a Demokratikus Charta rendezvényén – emlékszem, én is felszólaltam – Gyurcsány Ferenc azzal a mondattal indította beszédét:

„Orbán Viktor meg fog bukni”.

Hatalmas taps tört ki a teremben: Gyurcsány akkor is azt a fogalmazta meg, ami bennünket, az Eötvös utcában összegyűlt híveit eltöltött.

Amikor tíz év elteltével, a negyedik Orbán-kormány regnálása idején tizennégy pontos bejegyzésében a mai ellenzéki szövetségről ír, szintén olyasmit fogalmaz meg, amire híveinek immár kilencszázezresre nőtt tábora elvár: a Fidesz legyőzésének politikai tartalmát.

Ezúttal is az első pont első mondatának van a legnagyobb jelentősége. Így hangzik: „Az ellenzék világképe egységes.” Majd így folytatódik: „Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja.” A továbbiakban pedig, a félreértések elkerülése végett hozzáteszi: „Ugyanakkor az ellenzék szakpolitikai kérdésekben annyira sokszínű, mint a demokratikus Magyarország. Igen, mi fogunk egymással vitatkozni! Fogunk a választókkal beszélgetni arról, hogy mi a legjobbnak tűnő adó-, vagy nyugdíjrendszer, vagy éppen hogy mi a legkedvezőbb földtámogatás.”

Ez így sajnos nem állja meg a helyét.

A Fidesz kilencedik alaptörvény-módosításának november 18-i parlamenti vitájában – amelyen az ellenzéki pártok sajnos részt vettek, holott bojkottálniuk kellett volna – világosan kiderült, hogy milyen alapvető különbségek vannak az ellenzéki pártok világképében. A kormány által előterjesztett alaptörvény-módosítást bírálva az MSZP, a DK és a Párbeszéd szónokai a közpénz fogalmának meghatározása és az alapítványok szabályozásának sarkalatossá tétele mellett, amit mint a lopás alaptörvénybe iktatását jellemeztek, támadták a család definíciójára, a férfi és női szerepekre vonatkozó passzusokat is, amelyeket mint a homofóbia alaptörvénybe iktatását lehetne jellemezni, és amelyet a fideszesek keresztényi elvek érvényesítésének szeretnek tekinteni. (Az MSZP vezérszónoka emellett nagyon helyesen a különleges jogrendek újrafogalmazását is darabokra szedte.)

És a további két ellenzéki frakció?

A Jobbik és az LMP vezérszónokai kizárólag az első témában, a lopás, a közpénzek és közvagyon kezelésének ügyében bírálták hevesen az alaptörvény-módosítást és ennek kapcsán az Orbán-kormány gyakorlatát, a második, egyértelműen világképet érintő témát elkerülték.

Sőt, az LMP frakcióvezetője, Keresztes László Lóránt következőképpen zárta vezérszónoki beszédét:

„Én azt tudom mondani önöknek, tisztelt képviselőtársaim, én egy családos ember vagyok, keresztény, hívő keresztény ember, erőteljesen nemzeti elkötelezettségű, és ha bármikor valaki a család fontosságát támadja, bármikor valaki a nemzeti érdekeket támadja, bármikor valaki a keresztény, az európai kultúra keresztény alapjait támadja, akkor rám számíthatnak. De amikor a nemzeti érdekek elárulásáról és a közvagyon lenyúlásáról van szó, akkor én mindig az önök ellenfele leszek.”

Hasonlóképpen fogalmazott felszólalásában Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke is:

„Konzervatív és az önök jobboldali ellenzékéhez tartozó párt alelnökeként, többgyerekes családapaként én minden esetben a hagyományos családmodell védelme mellett fogok kiállni, és minden tekintetben – ha családokat kell megvédeni (…), én mindig ott leszek a családok mellett. De azt is szeretném elmondani, hogy ha önök benyújtanak olyan javaslatot, amely a magyar családokat védelemben részesíti, rám számíthatnak ezek megszavazásában, még a mostani politikai klíma és hangulat ellenére is. Viszont ha közpénzek ellopásáról van szó, akkor az önök kérlelhetetlen ellensége leszek és maradok.”

Amikor a Jobbik és az LMP politikusai kereszténységükkel és családapai mivoltukkal hivalkodva ajánlanak fel támogatást a Fidesznek a polgárok egyenlőségével szembeni diszkriminatív politikához – mert erről szólnak az imént idézett mondatok –, bizony a demokratikus jogállamiságnak az Unióban elfogadott normáival szemben állnak a Fidesz mellé.

Abban is egyetértenek a Fidesszel, hogy az Európai Unióval szembeni szuverenista elvet képviselik, ahogy ezt Ungár Péter számos nyilatkozatában olyan elemként hangsúlyozta, amely az LMP-t a DK-tól és más ellenzéki pártoktól megkülönbözteti, s egyebek mellett az euró bevezetésének elutasítására készteti. Egyetlen passzust idézek egy cikkéből:

„Az euró ugyanakkor szimbolizálja az EU-hoz való viszonyt: szerintünk ki kell mondani, hogy az Unió válságban van, és korunk kihívásainak egy részét kevésbé hatékonyan kezeli, mint a nemzetállamok.”

A Jobbik e kérdéskörben mostanában kerüli a világos beszédet, de az eurót Z. Kárpát is elutasítja. Ne feledjük azt sem, hogy 2018 nyarán az immár „néppártosodó” Jobbik a Fidesszel együtt megszavazta a hetedik alaptörvény-módosítást, amely többek között az Orbán-kormánynak az Unióval való szembenállásához nyújtott „alkotmányos” hátteret (valamint a hajléktalanok üldözéséhez és a bírói függetlenség korlátozásához). És akkor még nem említettem a menekültkérdést, amelyben mind a Jobbik, mind az LMP kezdettől a Fidesszel azonos felfogást képvisel. Mint ahogy mindkét párt 2010 óta a Fidesz oldalán áll a nemzeti kérdésben, vagyis abban is, hogy „a határokon átívelő nemzetegyesítést” hirdetve a magyar államot az állampolgársági és a választójogi törvény gyökeres átalakításával, a modern polgári államiság alapját megkérdőjelezve etnikai alapra helyezi.

Ezek nem „szakpolitikai” kérdések, ezek a politikai világkép pillérei.

Nincs tehát a Jobbikra és az LMP-re kiterjedő ellenzéki összefogásnak olyan eszmei alapja, mint amilyet Gyurcsány Ferenc tizennégy pontjában feltételez.

Értem azokat a megfontolásokat, amelyek a DK vezetését arra késztetik, hogy a Jobbikra és az LMP-re kiterjedő szoros összefogásban készüljön a következő választásra, és értem azt is, hogy miért lelkesedik az Orbán-rendszert elutasítók nagy többsége is ezért az összefogásért. Tisztában vagyok vele, hogy a vágyott kormányváltás érdekében tartják ezt kívánatosnak. Az önkényuralom építésének megtörésében bízva szorgalmazta az ilyen összefogást élete végén Heller Ágnes, és fogadja el ma is sok kiváló közéleti ember. Én magam ugyan nem osztom az ilyen megfontolásokból levont következtetést, de, ismétlem, értem és tudomásul veszem azt. Ugyanakkor fontosnak tartom annak leszögezését, hogy noha

különböző okokból valamennyi szövetkező párt szemben áll az Orbán-rendszerrel, ez a politikai szövetség bizonyosan nem egységes világképre épül.

Ha ezt nem látjuk, az óhatatlanul saját politikai elveink feladásához vezet.

Kiváltképp aggaszt például, hogy amikor jegyzetének 4. pontjában Gyurcsány azt sorolja fel, hogy mivel járulnak hozzá az egyes szövetkező pártok a közös Magyarország-képhez, a Jobbiktól a nemzeti kérdésben vallott felfogást tekinti átvenni valónak: „Közös Magyarországot a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye.”

A DK megalakulásakor a nemzeti kérdésben vallott felfogást, az erőre kapó magyar nacionalizmus bátor elutasítását tekintettük az új pártot az MSZP-től megkülönböztető politikai platform egyik kulcspontjának, vállalva, hogy parlamenti szavazásoknál rendszeresen egyedül maradunk.

Tényleg a Jobbik „állandó figyelmeztetéséhez” kellene alakítani a DK nemzetfelfogását a szoros szövetségben? Tényleg fel kellene adnunk önmagunkat?

Mit akar a Fidesz a választójogi törvény módosításával?

Gulyás Gergely miniszter a kormányülést követő szokásos tájékoztatóján a következőképp indokolta a választást szabályozó törvényeknek (választójogi törvény, választási eljárási törvény) a kormány által benyújtott módosítását:

„… több tucatnyi jogszabály közül a választójogi törvénnyel kapcsolatban alakult ki egy vita. Itt röviden szeretném azt a kormányzati álláspontot egyértelművé tenni, hogy eddig egyetértés volt a magyar politikában, hogy a választási szabályok és a kampányfinanszírozási szabályok a korábbinál nagyobb esélyegyenlőséget biztosítanak. Ezt még az LMP frakcióvezetője is többször elismerte.

De visszaélésekre adnak lehetőséget a kis pártok, kamupártok tekintetében. Miután a választási jogszabályokat a választást megelőző év január elsejéig lehet módosítani, tehát 22-ben lesznek választások, ezért 2021. január elsejéig lehet ezeket a szabályokat módosítani, így az Országgyűlés idén ősszel tud utoljára választójogi szabályokat módosítani.

A választójogi törvényhez benyújtott módosítás azt szolgálja, hogy azoknak a pártoknak legyen országos listája, azok a pártok részesüljenek kampánytámogatásban, akik legalább ötven helyen, a százhat választókerületből legalább ötvenben tudnak egyéni jelöltet állítani.

Bár különböző elemzések jelentek meg, de azt is szeretném egyértelművé tenni, hogy ennek az égvilágon semmi köze nincs az ellenzéki pártok indulásához, hiszen egy-másfél éve mindannyian tanúi lehetünk annak a vitának, ami az ellenzéken belül arról folyik, ami nem is a kormányinfóra tartozik, csak a vádak tisztázása miatt mondom, hogy az ellenzék egy vagy két listával indul az országgyűlési választásokon. Ez a módosítás ezt a kérdést semmilyen formában nem érinti, az ellenzéki pártok akár egy, akár két listán indulhatnak. Ötven választókerületben kell ahhoz jelöltet állítani, hogy valakinek listája lehessen, és akkor juthat kampányfinanszírozáshoz, akkor juthat kampánytámogatáshoz, hogy ha ennek eleget tesz. Szerintünk az, hogy Magyarországon százhat választókerületből ötven választókerületben összesen ötszáz aláírást, tehát minden ötszáz érvényes aláírást valaki össze tudjon gyűjteni, azaz összességében huszonötezer aláírást képes legyen nyolcmillió magyar választópolgártól összegyűjteni, ez egy olyan elvárás, ami a minimum ahhoz, hogy utána a választási kampányhoz egyébként járó költségvetési támogatást megkaphassa.

Ez tehát egy olyan fellépés a kamupártok ellen, olyan fellépés a valós támogatottság nélküli pártok ellen, amelyet indokoltnak és szükségesnek tartunk.”

Mindenekelőtt azt a ma már időszerűtlennek tűnő kérdést kell feltennünk, hogy vajon miért nyújt be a kormány választójogi törvénymódosítást. Fogalmazzuk meg először másként a kérdést: miért a kormány nyújtja be? Amikor magát az eredeti törvényt nyújtották be, azt nem a kormány nyújtotta be, hanem kormánypárti képviselők. Ez ugyan időközben fölöttébb elterjedt gyakorlattá vált a fideszes többségű országgyűlésben, de a választójogi törvény benyújtásakor még hangsúlyozták: a választás szabályait tartalmazó törvénytől a kormánynak távol kell tartania magát, az a parlamenti frakciók ügye. Manapság ugyan ez már formalitás, de mégis.

Most túltették magukat ezen a szokásjogon, és a választásokat szabályozó törvények módosítását a kormány nyújtja be. Ejnye-ejnye.

Ha pedig azért kell most feltétlenül választási törvénymódosítást tárgyalni és elfogadni az Országgyűlésnek, mert választási törvénymódosítást a választásokat megelőző évben már nem szabad módosítani, akkor miért november közepén nyújtják azt be, miért nem hónapokkal korábban, ha már valamiért feltétlenül változtatni akarnak a választási szabályain? Gulyás erre nem válaszolt, és erre vonatkozó kérdést sem kapott.

És mi a helyzet a javasolt módosítás tartalmával?

A kamupártokra való hivatkozásról már többen elmondták az elmúlt napokban, hogy hamis: aki huszonhét egyéni jelölthöz össze tudja másolni az aláírásokat, az ötvenhez is össze tudja másolni. Mielőtt a valódi indokra mutatnék rá, teszek még egy kitérőt.
Amikor a sajtótájékoztatón arról hangzott el kérdés, hogy tervezik-e a választókerületek átrajzolását egy, a törvényjavaslathoz később benyújtandó módosító javaslattal, Gulyás a következő figyelemre méltó választ adta:

„A választókerültekre vonatkozó érdeklődésre csak azt a tájékoztatást tudom adni, hogy csak akkor módosítjuk ezeket, valóban január elsejéig van erre lehetőség, hogy ha teljes konszenzus jön létre,

ha az ellenzéki pártok is ezt kívánatosnak tartják. Éppen azért, hogy a választás szabályai világosak, egyértelműek legyenek, és a visszaélések kizárásán túl semmilyen változtatás ne legyen, ezért nem akartunk hozzányúlni a választókerületek beosztásához. Ha az ellenzék részéről van ilyen igény, és teljes konszenzust tudunk létrehozni, akkor nem zárkózunk el, akkor ezt az idei évben meg lehet tenni, de hogyha ilyen konszenzus nincs, akkor szerintem mindenki számára az a legegyértelműbb, legvitathatatlanabb, hogy ha a korábbi választókerületi határok között tartjuk meg a 2022-es választást.”

Rendben, ez így szépen hangzik.

De ha a választókerületi beosztáson nem akarnak az ellenzék egyetértése nélkül változtatni, akkor a listaállítás szabályainál miért nem feltétel az ellenzék egyetértése?

Talán mégis csak arról van szó, hogy az ellenzék számára kedvezőtlen az új szabály, nevezetesen hogy ötven egyéni jelöltre van szükség országos lista állításához, és azt az ellenzék nem fogadná el.

„Az ellenzék, ha akar, akkor összefog, és egy listán indul. Ha akar, akkor úgy fog össze, hogy két listán indul. A százhat választókerületben pedig nyugodtan állíthatnak egy jelöltet, hiszen nem kell nagy matematikai képesség, hogy könnyű legyen belátni, hogy még a két listás megoldás estén is az ötven egyéni választókerületben állítandó egyéni választókerületi jelöltek, azok ezt lehetővé teszik, hiszen százhat választókerület van az országban. Semmilyen formában semmit nem tesz hozzá és nem vesz el abból a vitából, egyeztetésből, ami az ellenzéki pártok között van, ez a választójogi törvénymódosítás. Aki ezzel ellentétes állítást fogalmaz meg, az sajnos nem mond igazat.”

Akkor most én mégis megfogalmazok ezzel ellentétes állítást, vállalva, hogy Gulyás szerint nem mondok igazat.

Két tekintetben is. Egyrészt, az ellenzéki viták eddig nem arról szóltak, hogy a közös jelöltek és közös miniszterelnök-jelölt mellett egy közös lista – ami az MSZP, a Párbeszéd és a DK véleménye hosszabb ideje – vagy közös jelöltek és közös miniszterelnök-jelölt mellett két lista, hanem hogy egy vagy több lista. A Momentum és a Jobbik azt az érvet emlegeti a több lista mellett, hogy választóik egy része nem szívesen szavazna az MSZP-vel és DK-val közös listára, és közös lista esetén választóik egy része nem szavazna ellenzéki listára, talán még ellenzéki egyéni jelöltre sem, hanem inkább más listára: a Jobbik estében a Mi Hazánk, a Momentum esetében talán a Kétfarkú Kutyapárt listájára szavazna.

Az egy közös listának az eddig érvényes szabályok mellett nemcsak a két lista lehet az alternatívája, ami még mindig egy listára kényszerítené a Momentumot és az LMP-t a Jobbikkal, hanem a három lista is, miközben – az egyéni kerületeken megosztozva – a három listát állító pártok koordinált jelöltjei számíthatnak minden ellenzéki párt választóinak szavazatára.

(Nem titkolom, hogy én magam is a három listának lennék híve, mert akkor szavazhatnék demokratikus pártok listájára anélkül, hogy egyúttal a Jobbikra is kellene szavaznom, amire ma sem vagyok hajlandó.)

Az, hogy most a Fidesz a listaállításhoz szükséges egyéni jelöltek számát huszonhétről ötvenre emeli fel, azt jelenti, hogy nem szeretne három ellenzéki listát és koordinált jelöltállítást, hanem azt szeretné, ha az ellenzéki pártok egy, de legfeljebb két listával indulnának a választáson. Vajon miért szeretné ezt a Fidesz? Minden bizonnyal azért, mert – az általa végeztetett, a nyilvánosság elé nem kerülő közvélemény-kutatási eredményekből kiolvashatóan – ezzel csökkenhet az ellenzéki pártokra leadott listás szavazatok, sőt talán az egyéni jelöltekre leadott szavazatok száma, aránya is.

Szerintem tehát nem állja meg a helyét az az elmúlt napokban többek által hangoztatott vélekedés, hogy a változtatás nem érinti az ellenzéki pártok lehetőségeit.

Másrészt, ez a módosítás rontja annak lehetőségét, hogy a hat ellenzéki párt összefogásától magukat távol tartó, vagy oda bebocsátást nem nyerő további ellenzéki pártok úgy állíthassanak országos listát és mérethessék meg magukat önállóan a választásokon, hogy – miként ezt a Kutyapárt kilátásba helyezte – csak olyan választókerületekben állítanak egyéni jelölteket a listaállításhoz, ahol ezzel nem rontják az összefogás egyéni jelöltjeinek esélyeit a Fidesz egyéni jelöltjével szemben. Nyilvánvalóan könnyebb huszonhét ilyen egyéni választókerületet találni a százhat között, mint ötvenet.

Az is nyilvánvalóan a Fidesz érdeke, hogy a Kutyapárt, a Szanyi-féle ISZOM vagy akár a Munkáspárt jelöltjei billegő választókerületekben vegyenek el szavazatokat a hat párt közös jelöltjétől.

Talán nem árt emlékeztetni arra is, hiszen sokan már elfelejthették, hogy a 2010 előtti, még a pártok konszenzusával kialakított választási rendszerben úgy is állíthattak pártok közös jelöltet, hogy külön listájuk volt, és bejelentették, hogy milyen arányban osztoznak a jelöltek töredékszavazatain. Abban a választási rendszerben a hat párt úgy is állíthatna minden választókerületben egyetlen közös jelöltet, hogy több listát állítanak. Nem véletlenül szüntette meg ezt a lehetőséget már 2012-ben, tehát a 2014-es választásra egyoldalú döntéssel a Fidesz.

Most sem véletlenül változtat a listaállítás szabályán.

Végül egy megjegyzés: az ellenzéki pártok és a független média egy része azért bírálja a Fideszt, hogy egyáltalán miért tűzi napirendre a választójogi törvény módosítását (és mellesleg az alaptörvény módosítását) a járvány csúcspontján. Én ezt nem tartom jó érvnek. Ha lehetett a járvány első hulláma idején önkormányzati választást tartani Franciaországban vagy Bajorországban, és a második hullám tetőzésekor meg lehetett tartani az amerikai elnökválasztást, miért ne lehetne bármilyen törvényt módosítani a járvány közben Magyarországon is? Könnyebb persze így támadni a törvénymódosítást, mint leleplezni annak valódi indítékát.

Ha segíteni nem tud, legalább ne ártson

Orbán vonja vissza törvényjavaslatait jelentették ki az ellenzéki pártok közös nyilatkozatukban, melyet néhány perce tettek ki honlapjaikra. 

Orbán Viktor retteg attól, hogy 2022-ben elveszíti a választást, miközben továbbra is embertelen, aljas kormányzást folytat. Ezt üzenték a kormánypárt keddi intézkedései, amelynek során a fideszes és az úgynevezett kereszténydemokrata képviselők remegő kézzel megírt alkotmánymódosítás keretében tettek ismételt lépéseket a közpénzek ellopása, valamint a közpénzekkel kitömött cégek, alapítványok bebetonozása és elrejtése érdekében. Tették mindezt a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor a válság megfékezésére, a lehető legtöbb ember megmentésére és megvédésére kellene koncentrálni. Egyszerűbben: miközben feltehetően magyar emberek százai halnak meg Orbánék súlyos, történelmi késlekedései, átjachtozott hónapjai miatt, a miniszterelnök és csapata magyar emberek további adómilliárdjait játssza át a kastélyokkal, hajókkal, repülőkkel már amúgy is kitömött oligarcháknak, bebiztosítva őket a 2022-es vereségre.

Orbán kétségbeesett lépéseinek sorába illeszkedik az is, hogy – tökéletesen demokráciaellenes módon – egyeztetés nélkül, másfél évvel az országgyűlési választások előtt benyújtotta a választási törvény módosítását szolgáló javaslatot. Ez is csak azt mutatja, hogy Orbán már a saját maga által, saját magának írt választási rendszerben sem érzi biztonságban magát. Utóbbira minden oka megvan, mert veszíteni is fog – ezt Orbán is beismerte az ominózus törvényjavaslatokkal.

Ha valamikor, most kiváltképpen igaz: Orbán Viktor végképp méltatlanná vált hivatalára. Követeljük, hogy vonja vissza a vonatkozó törvényjavaslatokat, továbbá töltse lopás és ügyeskedés nélkül a hátralévő hivatali időt. Hogy minisztereit és államtitkárait idézzük: Ha a világjárvány idején segíteni nem tud, legalább ne ártson.

DK
Jobbik
LMP
Momentum
MSZP
Párbeszéd

Orbán Viktor bejelentett

 Ha összefogunk, és mindannyian betartjuk a szabályokat, akkor nem lesz szükség további intézkedésekre.”

  • A szórakozóhelyeket bezárják.
  • Éjfél és reggel 5 között kijárási korlátozást léptetnek életbe, ami azt jelenti, hogy éjfélig mindenkinek haza kell érnie.
  • Rendezvényeken, sportrendezvényeken, mozikban, színházakban csak minden harmadik széken lehet ülni, és a maszk használata kivétel nélkül kötelező.
  • A hatóságok minden rendezvényt ellenőrizni fognak, ha kell, pénzbírságot szabnak ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be a szabályokat, azonnal be fogják zárni.
  • A tömegközlekedésen a zsúfoltság mérséklése érdekében a csúcsforgalomban járatsűrítést rendelt el a kormány, és újra ingyenes lesz a parkolás.

Aljasság és felelőtlenség a köbön! – ezekkel a szavakkal kommentálta Orbán bejelentését Szabó Tímea, a Párbeszéd parlamenti frakciójának vezetője

Orbán Viktor nem csak felelőtlen, de aljas is. Valódi intézkedést nem hoz, az emberek egészségét és megélhetését nem védi meg, de az ellenzéki városokba újra belerúg, és ismét elveszi a bevételeiket…
Orbán továbbra is tízezrek életét teszi kockára a hatalom- és focimániájával. A Párbeszéd követeli a felelős döntéseket. Populista vezér helyett legalább most az egyszer viselkedjen a miniszterelnök valódi államférfiként.

Nesze semmi, fogd meg jól! – reagált Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke azonnal reagált Orbán bejelentésére

Amit ma Orbán bejelentett, az alapján úgy tűnik, mintha nem tudná, hogy mi van ebben az országban. Teljes képtelenség, hogy nincs egy szava az iskolákról, tanárokról, diákokról, orvosokról és ápolókról, és legfőképpen a tömeges és ingyenes tesztelésről.
Mint ahogy az elveszített munkahelyekről, vagy a tönkremenő vállalkozásokról sincs. Valójában a kormány nem tesz semmit, nem tesz új erőfeszítést, nem mozgósít új erőforrásokat…
Ez a kormány alibizik, és ezzel emberkísérletet folytat. Vigyázzunk magunkra, ha már a kormány nem vigyáz ránk!

Amit a miniszterelnök bejelentett, az egy lufi. Látszólag nagy, de belül üres. – Tóth Bertalan, az Mszp társelnöke így kommentálta a bejelentést

Ez édeskevés, miniszterelnök úr!
Most nem büntetni kell, hanem életeket kell menteni, és megélhetést biztosítani azoknak, akiknek nincs már tartalékuk!
A korlátozó intézkedések mellé segítséget kell nyújtania a kormánynak azok számára, akik a korlátozásokat megszenvedik.
A Fidesz nem biztosít elegendő forrást a védekezéshez, sem az egészségügynek, sem az önkormányzatoknak, sem a cégeknek, sem az embereknek! A kormány tehetetlenül nézi, hogy összeomlik körülötte a maga építette légvár!
A következmények beláthatatlanok!

Orbán mai bejelentése egyszerre volt semmitmondó és nagyot mondó – Jakab Péter, a Jobbik elnöke szokásos éles stílusában reagált

Az például kiderült, hogy már megint világelsők vagyunk valamiben. Lélegeztetőgépekben. Jó lenne abban világelsőnek lenni, hogy nálunk van rá a legkevésbé szükség. Ehhez képest a halottak száma már közelíti a kétezret. Mit is mondott nemrég a miniszterelnök
Idézem „Aki elkapja a betegséget, meg fogjuk gyógyítani.” Hát persze. Nagyotmondással nem lehet se gyógyítani, se válságot kezelni, mint ahogy semmitmondással sem…
A semmit kommunikálni ugyanis sok pénzbe kerül. A válságkezelés is drága, csak az legalább megtérül. Munkahelyekben, bérekben, megmentett életekben. Ehelyett ma is csak üres fecsegést kaptunk.

A miniszterelnök által kedden este bejelentett lépéseknél sokkal többet vártunk – jelentette ki Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke

Csalódást okozott, megkésett és erőtlen volt a beszéde. A rendkívüli jogrend meghosszabbítását támogatjuk, hiszen valóban gyors intézkedésekre van szükség. Azok azonban eddig sajnálatos módon elmaradtak, a kormány most sem hozott érdemi döntéseket és nem fogadta meg még a saját járványügyi szakértőinek a tanácsait sem.
Sokkal szigorúbb intézkedésekre lenne szükség, hogy elkerüljük a még ennél is nagyobb krízist, de a kormány továbbra is késlekedik.

Ez nem válságkezelés, hanem alibikormányzás! – jelent meg a Momentum Facebook oldalán

Miközben Szlovákiában a teljes lakosságot letesztelték, Ausztriában pedig az állam átvállalja a bajba jutott vállalkozások bérköltségeit, mi ingyenes parkolással, rendkívüli jogrenddel és focimeccsel védekezünk a járvány és gazdasági hatásai ellen.
Most, hogy a kormány elől ismét elhárulnak a demokratikus akadályok, és ismét jön a rendkívüli jogrend, végre el is kezdődhetne a járványhelyzet kezelése: A veszélyeztetett munkakörben dolgozók, pl. tanárok, egészségügyi dolgozók tesztelése, a csőd szélére jutott vállalkozások megmentése, a munka nélkül maradt családok megsegítése.

Elviselhetetlenül sokan szoronganak ma Magyarországon! – Dobrev Klára így reagált a miniszterelnök tegnapi bejelentésére

Vannak, akik a szüleikért vagy a nagyszüleikért aggódnak. Mások gyerekeikért, krónikus beteg családtagokért. Tanárok, bolti eladók, szociális dolgozók, munkások és ügyintézők nagy számban szorongva mennek mindennap dolgozni, mert nem tudhatják, mikor éri el őket is a vírus…
És ott van a miniszterelnök, aki mindebből semmit sem ért. A kormány látványkormányzásba menekül, valójában magára hagyja az embereket, elárulja Magyarországot. Alkalmatlanságból vagy cinizmusból árulja el hazáját, nem az én feladatom eldönteni. Azt azonban tudom, hogy Magyarországnak most tisztességes, felelős, a néppel együttérző kormányzásra lenne szüksége!

Gulyás, Keresztes, Ungár hazaárulóz

Gulyás Gergely miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján egy kormánypárti újságírói kérdésre mondta a következőket:

„Ez annak bizonyítéka, hogy a magyar baloldal úgy gondolja, hogy a magyarokkal szemben románokat érdemes támogatni, vagy pedig úgy gondolja, ami talán még aggasztóbb, hogy a magyar nemzetiségi érdekek védelmére a román pártok az alkalmasabbak, vagy pedig számukra ez semmit nem számít.

Úgy gondolom, hogy ha nem koptatták volna el az elmúlt években a magyar politika mindkét térfelén a hazaárulás fogalmát, akkor itt indokolt lenne használni, de miután elkoptatták, ezért maradjunk abban, hogy a Momentum számára a magyar és román közötti választás esetén egyértelműen a román a választandó.”

Miről van szó, mire kérdezett rá az újságíró?

Fekete Győr András, a Momentum elnöke a romániai önkormányzati választás előtt egy rövid, egy mondatos videofelvételen arra kérte a magyar nemzetiségű választókat, hogy szavazzanak az USR, a romániai liberális párt jelöltjeire.

Ugyanúgy, ahogyan korábban, a romániai államfő-választás előtt Dan Barnának, az USR elnökének kampánygyűlésén beszélt, vagy ahogyan Donáth Anna Szlovákiában vett részt a Progresszív Szlovákia párt kampányában.

Vajon elfogadható-e, hogy a Momentum a szomszéd országok választási kampányaiban ottani liberális pártok jelöltjeit támogatja a magyar párt(ok) jelöltjeivel szemben?

A magyar nyilvánosságban a szomszéd országok belpolitikájának szinte egyetlen kérdéséről esik szó, a magyar kisebbségek helyzetéről. Ha eltekintünk attól, hogy a románok, szlovákok, szerbek, ukránok között is vannak demokraták és a demokrácia ellenfelei, vannak a kormányzati korrupció építői és vannak, akik harcot folytatnak ez ellen, vannak jobboldaliak és baloldaliak, akkor ez akár jogos is lehet. De ettől nem lehet eltekinteni. A román, szlovák, szerb vagy ukrán politika sem csupán arról szól, hogy mi történik a magyar kisebbséggel, hanem arról is, hogy európai demokrácia van vagy keleties önkényuralom, hogy felelős gazdaságpolitika folyik vagy felelőtlen kalandorpolitika, hogy a társadalmi különbségek nevelését vagy mérséklését szolgálja-e a kormányzás, hogy integrációbarát vagy protekcionista-e a politika.

Erősít egy magyar politikai pártot, ha a közeli országokban a hozzá hasonló politikai erők nyernek teret.

Ha a rendszerváltás óta a magyar pártok a Fidesztől a szocialistákig meghívták választási kampányaikba európai testvérpártjaik politikusait, miért ne támogathatnák a magyar pártok is a hozzájuk hasonló felfogású pártokat a szomszédos országokban?

A szomszéd országokban kisebbségekben élő magyarok jóléte, szabadsága is függ attól, hogy a többségi népesség politikai pártjai közül melyek erősödnek.

Mindamellett adottság, hogy a kisebbségben élő magyarok számára a rendszerváltást követő szabad helyzetben annyira fontos volt kisebbségi jogaik biztosítása, hogy önálló pártot, pártokat szerveztek, és többségük e kisebbségi pártokban politizál, illetve rájuk adja szavazatát. Noha az induláskor Szlovákiában még a politikai megosztottság szerint több magyar párt szerveződött, a választási törvény kikényszerítette ezek egyesülését, Romániában pedig eleve a magyar kisebbség egységpártjaként jött létre az RMDSZ. A további években a többségi politikához való viszony eltérő megítélése mentén jöttek létre egymással versengő magyar pártok Romániában is, Szlovákiában is, Szerbiában is.

Míg az RMDSZ Domokos Géza és Markó Béla elnöksége idején igyekezett minden politikai irányt befogadni a baloldaltól a kereszténydemokratákig és a liberálisokig, magyarországi pártkapcsolataiban pedig

Markó kifejezésével az „egyenlő közelség” elvét követte, Kelemen Hunor elnökségével a Fideszhez kötődik,

s a 2018-as magyarországi választási kampány idején látványosan utasította el az MSZP–Párbeszéd kapcsolatkeresését.

Ebben a helyzetben kell a demokrácia mellett elkötelezett magyarországi pártoknak mérlegelni, hogy miképpen egyeztetik a hasonló politikát képviselő többségi pártokkal való együttműködés, illetve a magyar kisebbségi pártok támogatásának szempontjait.

A kisebbségben élő magyarság szempontjából is fontos az együttműködés azokkal a többségi pártokkal – miként a Progresszív Szlovákia vagy az USR – amelyek nyitottak a magyar kisebbség jogérvényesítésére.

Ezért helyeselhető a Momentum politikusainak fellépése a szomszéd országok választási kampányaiban.

Gulyás miniszter hazaárulási vádja pedig szégyenletes.

Az igazat megvallva engem nem lep meg, hogy az LMP két vezető politikusa, Keresztes László Lóránt frakcióvezető és Ungár Péter, az elnökség titkára közleményben támadta meg a Momentum elnökét, s ha más szavakkal is, de ugyanazzal vádolja, mint az Orbán-kormány minisztere:

Elítéljük, hogy a Momentum továbbra is román párt mellett kampányol Erdélyben. A Momentum rendszeresen elfelejti, hogy Romániában nagy számban élnek magyarok és miután a romániai elnökválasztáson a magyar jelölttel, Kelemen Hunorral szemben román elnökjelöltet támogatott, most újra a magyarok elleni szavazásra buzdít.

A romániai belpolitika elmúlt 30 évének tapasztalata azt bizonyítja, ahol nincs magyar érdekképviselet önkormányzati, megyei szinteken, ott még kevésbé érvényesülnek a kisebbségi jogok. Ezeket a jogokat román pártok sosem fogják magukénak érezni és tenni érte. Ezért különösen elítélendő a Momentum elnökének újbóli magyar nemzet elleni cselekedete.”

Nem lep meg ez a közlemény, mert a nemzeti kérdés az egyik olyan politikai ügy (nem az egyetlen), amelyben az LMP parlamentbe jutása óta ugyanazt képviseli, mint a Fidesz, és mellesleg a Jobbik is. Ezért sem tudom elképzelni, hogy hogyan állapodhatnak meg önfeladás nélkül közös programban a jelenlegi ellenzéki pártok, és hogyan kormányozhatnának együtt.

Márki-Zay félreérti

Azt mondja Márki-Zay Péter Bolgár Györgynek a Klubrádióban: „Nagyon nehéz rávenni zsidókat és cigányokat is arra, hogy egy akár jobbikos jelöltre szavazzanak, akit jogosan lehet, abszolút jogosan lehet bírálni a korábbi megnyilvánulásaiért.”

A teljes ellenzéki összefogásról, a Borsod 6. választókerületben állított jobbikos jelöltről beszélgetve tartotta fontosnak ezt mondani.

Azt hiszem, Márki-Zay Péter valamit félreért. Ha nem szavaznék Borsodban a jobbikos Bíró Lászlóra mint közös jelöltre, ha nem szavazok olyan közös listára 2022-ben, amelyen ott vannak a Jobbik politikusai és amelyről a többi párt a Jobbikkal egyezett meg, az nem azért van, mert cigány vagyok vagy zsidó vagyok.

A származásomnak a szavazásomhoz semmi köze. A szavazatom a Jobbik politikájának szól. Nem a korábbi, hanem a mai politikájának.

Tudjuk, a Jobbik mai elnök-frakcióvezetője talán a leggorombább módon támadja Orbán Viktort az Országgyűlésben, a Jobbik a többi ellenzéki párttal vállvetve ostorozza a Fideszt amiatt, hogy az emberek nem élnek jobban, és a többi ellenzéki párttal együtt kéri számon a Fideszen azt, hogy mit tesz a közpénzekkel. Mindez azonban nem több annál, ami az ellenzéki pozícióból mindig is következik. Azt mondja ellenzékből a Fidesz-kormányra, amit az ellenzéki Fidesz is mondott az MSZP–SZDSZ kormányra. Ez nekem nem elég ahhoz, hogy jobbikos politikusra mint közös jelöltre, illetve a Jobbikkal közös listára szavazzak.

A Fidesszel nemcsak, és – remélem – nem is elsősorban azért állunk szemben, mert a bérek, a nyugdíjak, a családi pótlék nem magasabbak az Orbán kormányozta Magyarországon, mint amilyenek.

Más minőségű világot szeretnénk Magyarországon, mint amilyet a Fidesz teremtett. Nem tökéletes világot, mert olyan nincs, de – ahogy azt annak idején a rendszerváltással kifejeztük – többé-kevésbé olyan országot szeretnénk, mint amilyen a gazdagabb, békésebb, nyitottabb, emberibb nyugat-európai világ.

Olyat, ahol az állam – ahogy a német alkotmány első mondata hirdeti – érinthetetlennek tartja az emberi méltóságot, mégpedig mindenkiét. Olyat, ahol a korábban egymással háborúzó népek békében élnek egymással és kölcsönösen egymást gazdagítják. Olyat, ahol Európa országait a mind szorosabb integráció teszi versenyképessé más kontinensek országaival. Olyat, ahol tisztességes feltételek mellett hatékonyan működik a piacgazdaság.

Ezért szemben állunk a Fidesz nacionalizmusával, kiállunk az európai integráció, annak mind szorosabbá tétele mellett, elutasítjuk a gazdasági, piaci feltételek haveri alapon történő manipulálását, ragaszkodunk az etnikai, vallási, szexuális és életforma-kisebbségekhez tartozó polgártársaink egyenlő méltóságához, az elesettek, a hajléktalanok, a háború és üldözés elől menekülők jogaihoz. Európa azon normáit követjük tehát, amelyekkel Orbán mind szavakban, mint a hatalomgyakorlás tényeiben folyamatosan szembefordul.

Olyan ellentétek ezek köztünk és a Fidesz között, amelyekkel kapcsolatban a Jobbik ma is sokszor a Fidesszel ért egyet. A Jobbik ugyanazt a radikális, a magyarokat a szomszéd népekkel szembeállító sérelmi nacionalizmust képviseli a parlamentben és a nyilvánosságban, mint a Fidesz, és ebben az úgy nevezett „néppártosodás” sem jelent változást.

Ahogy a Fidesz elutasítja a szorosabb európai integrációt, ahogy ellenzi az euró bevezetését, mindmáig nem pártolja azt a Jobbik sem. A Jobbiktól ugyanazt a tőkeellenes, bankellenes populizmus halljuk, mint amit egykor az ellenzéki Fidesztől hallottunk, s a kormányzó Fidesz is alkalmaz azokkal szemben, akiket ki akar szorítani a magyar piacról.

A Fidesszel együtt a Jobbik is megszavazta az Országgyűlésben – már a 2018-as parlamenti választás után – az alaptörvény hetedik módosítását, amellyel többek között a hajléktalanság szankcionálását, a közigazgatási felsőbíróság – időközben félretett – létrehozását és a menedékkérők elutasítását tette „alkotmányossá”. A Jobbik a Fidesszel együtt utasítja el menekültek befogadását, s csak amiatt bírálja a Fideszt, hogy miközben a nincstelen menekülőket elutasítja, gazdag migránsokat jó pénzért beenged az országba.

Nem tudok róla, hogy ezekben a kérdésekben a Jobbik felülvizsgálta volna a politikáját.
Márpedig egy-egy politikusra, egy-egy pártra annak alapján szavazunk, hogy milyen politikát követ.

Csonkítás

A Jobbik most azzal a kezdeményezéssel állt elő, hogy a pedofil bűnözők esetében vezessék be a kötelező „kémiai kasztrációt”: írjon elő a bíróság olyan gyógyszeres kezelést, amely megszünteti az elítélt személy nemi vágyát, érdeklődését. Ez borzalmas kezdeményezés.

A középkorban a tolvajnak, mint tudjuk, levágták a kezét, hogy ne tudjon többé lopni. Egyes muzulmán országokban ma is létezik az effajta büntetés. Megcsonkítják az elítéltet, hogy ne legyen többé képes a bűncselekmény megtételére. A kémiai kasztráció ugyanezt jelenti. A modern világ civilizált büntetőpolitikája ilyesmit nem alkalmaz. Tudom, hogy van olyan ország (a közelben Lengyelország), ahol ettől eltérnek, mint ahogy olyan demokráciák is vannak, ahol ma is létezik halálbüntetés.

Mégis, itt Európában, ha valamiért igazán büszkék lehetünk európaiságunkra, az éppen a liberális büntetőpolitika, az, hogy minden ember méltóságának tiszteletben tartása a bűnelkövetőkre és elítéltekre is kiterjed. Mint ahogy kiterjed a kisebbségekhez, köztük a szexuális kisebbségekhez tartozókra is.

Mármost a magyar szélsőjobb számára mindez nem elfogadható. A magyar szélsőjobb – a Fidesz, a Jobbik, a Mi Hazánk – kitart a szexuális kisebbségek megbélyegzése mellett, kitart a cigányság megbélyegzése mellett, és ugyanígy kitart a szélsőségesen represszív büntetőpolitika mellett.
Ennek jegyében tiltakozik a Jobbik – mégpedig nemcsak a képviselőjelölt Bíró László, de a pártelnök Jakab Péter is –, ha emberölésért elítélt cigány embereket börtönben töltött hosszú évek után, a törvény szabályai és a bírói ítélet alapján szabadon bocsátanak, és ennek jegyében javasolja a pedofil bűncselekményért elítéltekkel szemben a kémiai kasztrációt, vagyis csonkítást.
Ez volna a Jobbik „középre húzódása”? Ezzel a politikával kell választási és kellene siker estén kormánykoalícióra lépni?

A borsodi jelölés tanulsága

Azt írtam itt néhány nappal ezelőtt, hogy Setét Jenőnek igaza van, Bíró László mint közös ellenzéki jelölt a Borsod megyei 6. választókerületben nem támogatható. Pedig akkor még nem is ismertük azokat a durva antiszemita kijelentéseit, amelyeket azóta a kormánysajtó összeszedett.

Azóta megismertük. Bíró bocsánatot kért, és a többi párt ezt elfogadta.
Ez nevetséges. Ilyen uszító mondatokért nem lehet bocsánatot kérni. Nem egy interjúban vagy tévés beszélgetésben elhangzott félrefogalmazott mondatokról van szó, hanem leírt, átgondolt mondatokról. Vagy azért fogalmazott így, mert így gondolja, vagy mert azt gondolja, hogy a választók gondolják így, akiket meg akar nyerni. Akár így, akár úgy, ezért nincs értelme bocsánatot kérni, és az ilyen bocsánatkérést nincs értelme elfogadni. A bocsánatkérés sem azon nem változtat, hogy miként gondolkozik az illető, sem pedig azon, hogy mivel akarja megnyerni a választóit.
Az a közlemény ráadásul, amelynek alapján Setét Jenő rasszistának mondta Bírót, nem is az ő mondata volt, hanem a párt közleménye, amelyet ő feltett a Facebook-oldalára. Jakab Péter pártelnök pedig kiállt e közlemény mellett az Egyenes Beszédben. És kiállt a Csongrád megyei Jobbik-elnök melegekkel szembeni előítéleteket hangoztató álláspontja mellett is:

Azt tudom, hogy a magyar emberek számára mi a fontos, és mi a kevésbé fontos. A belpesti kávéházakban lehet, hogy az a fontos, hogy legyen szivárványos lobogó egy városházán, de általában akkor, amikor hónapról-hónapra nő a munkanélküliek száma, és egzisztenciák kerülnek veszélybe, és jön a tanévkezdés, és az ember azt sem tudja, hogy miből vásárolja meg a tanszereket, akkor a legkevésbé sem az foglalkoztatja az embereket, hogy most egy városházán van-e szivárványos lobogó, avagy sem.”

Magyarul: Jakab pártelnök szerint az embereket csak a jólétük érdekli, a jogaik nem, és ezért csak több jólétet kell nekik ígérni, több jogot nem. Meleg polgártársaink nem számíthatnak arra, hogy egy elképzelt „kormányváltás” után az új parlamenti többség a Jobbik képviselőinek részvételével jogegyenlőséget teremt a melegek számára.
Hogy a Jobbik nem fog ilyen dolgokban vétózni? Miért ne? Amikor a Karácsony Gergely vezette új fővárosi vezetés egyelőre csak leállította egy új Szent István-szobor felállítását Lukács György szobra helyett, a budapesti Jobbik-szervezet már is tiltakozott arra hivatkozva, hogy jobbikos szavazatok is kellettek Karácsony győzelméhez. Pedig a fővárosi közgyűlésben nincs is jobbikos képviselő. Az elképzelt majdani Országgyűlésben minden bizonnyal lesz.

Szóval, mindebből számomra az a tanulság, hogy baloldaliak és liberálisok aligha tudnak közösen kormányozni a Jobbikkal. Sokakkal ellentétben én nem kifogásoltam és ma sem kifogásolom, hogy 2018-ban nem lépett vissza a javamra a Jobbik és az LMP jelöltje a budapesti 3. választókerületben, mert úgy gondolom: olyan alapvető politikai különbségek választanak el bennünket, hogy ez nem várható el tőlük. Ma sem gondolom, hogy bármely választáson a Jobbik támogatásával szeretnék közös jelöltként elindulni. Mint ahogy azt sem hiszem, hogy szavaznék egy olyan közös listára, amelyen jobbikos politikusok szerepelnek.

Talán még sokan emlékeznek, hogy kemény vita folyt köztünk a DK-ban, amikor a párt 2014 őszén Miskolcon a rendpárti, sőt rasszista kijelentéseiről ismert Pásztor Albert volt rendőrkapitányt támogatta (az MSZP-vel közösen) polgármester-jelöltként. A fideszes polgármester fölényesen megnyerte a választást, a DK következő kongresszusán pedig Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy hiba volt Pásztor jelölése.

Meg vagyok sértve

Igen, sért, ahogy Fekete-Győr András – miután előzőleg a fejtetőre állított Gyurcsány-plakáttal fényképeztette magát a Balatonőszöd táblánál – elégedetten bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc azt közölte vele, hogy nem kíván a 2022-ben alakuló új kormány tagja lenni. (Nem volt ebben semmi meglepő, hiszen Gyurcsány ezt már a 2018-as választás előtt is mondta.)

Ezt követően pedig Márki-Zay Péter fejezte ki örömét, hogy Fekete-Győr szerint Gyurcsány ezt mondta, mert szerinte ez nagyban javította az ellenzék győzelmi esélyeit. Senkinek nem kell ugyanis attól félnie, hogy ha az ellenzéki jelöltekre szavaz, azzal Gyurcsányt „hozza vissza”.
Igen, sért, és nemcsak azért, mert a DK tagja vagyok. Persze, azért is.

Nem tudok róla, hogy bárki mással kapcsolatban akár Fekete-Győr, akár Márki-Zay arról elmélkedne, hogy ne legyen szerepe a feltételezett 2022-es kormányban. Se rasszista jobbikosokkall, se euroszkeptikus LMP-sekkel kapcsolatban.

Ami mármost a jobbikosokat illeti, Jakab Péter pártelnök az Egyenes Beszédben nyilatkozott elégedetten Gyurcsány kijelentéséről a következőképpen:
Én ezen a pártelnöki találkozón azt is világossá tettem, hogy a Jobbik csak egy olyan kormánynak lesz a tagja 2022 után, amelyik vállalja, hogy egy olyan Magyarországért fog küzdeni, amely jobb, mint az elmúlt harminc év valamennyi kormányzata alatti Magyarország. Ez azt jelenti, hogy ennek a kormánynak deklaráltan vállalnia kell, hogy úgy váltja le az Orbán-rendszert, hogy közben nem hozza vissza a 2010 előtti világot. Magyarán, ennek a kormánynak történelmi felelőssége lesz vállalni azt, hogy véget vet a lopásnak, a korrupciónak, és annak a tolvaj politikának, ami harminc év alatt Magyarországot Európa szegényházává tette. És, bocsánat, ebből a szempontból egyébként nagyon konstruktív, és gesztusértékű az, hogy Gyurcsány Ferenc valóban bejelentette, hogy nem lesz a kormány tagja.”
Nos, engem, aki abból az elmúlt harminc évből abban a húsz évben, amikor az utóbbi tíztől eltérően demokrácia volt Magyarországon, nyolc évig országgyűlési képviselő voltam, és összeférhetetlenségi törvényt sikerült kiharcolnom, és pártfinanszírozási törvényt is benyújtottam az Országgyűlésben, és

támogattam, amikor miniszterelnökként Gyurcsány próbálkozott az összeférhetetlenségi törvény szigorításával, merthogy ő saját pártjával szemben is fellépett a közélet megtisztításáért, bizony sért, ha őt hozzák összefüggésbe azzal, ami abban a húsz évben rossz volt, és hallgatnak arról, amit ez ellen tett.

A „harminc év” szóhasználattal a demokratikus húsz és az önkényuralmi tíz év összemosását pedig hamisításnak tartom.
Persze nem az a fontos, hogy engem ez sért. Az a fontos, hogy nem értek egyet ezekkel a ki- és bejelentésekkel. Azért nem értek egyet, mert azt tekintik a fő kérdésnek, hogy Gyurcsány benne lesz-e a feltételezett 2022-es kormányban, vagy sem, és nem azt, hogy mi lesz a feltételezett 2022-es kormány programja, mit fog kezdeni az országgal. A hat ellenzéki párt amellett, hogy megegyezett abban, hogy 106 választókerületben egy-egy közös jelöltet állít, megegyezett abban is, hogy közös választási programjuk lesz.

Vajon mi lesz ebben a közös programban, és mi nem lesz benne?

Aki ezt az oldalt olvassa, azt aligha lepem meg azzal, hogy én egyelőre nem tudom ezt a közös programot elképzelni. Nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet olyan programot készíteni, amelyben a határozottan Európa-párti DK és Momentum az euroszkeptikus LMP-vel és Jobbikkal meg tud egyezni. Hacsak olyan közös programban nem egyeznek meg, amelyben félreteszik ezeket az alapkérdéseket, és ugyanakkor mindenkinek mindent megígérnek, és amelynek alapján biztosan nem lehet az országot kormányozni. Tartok tőle, hogy valami ilyesmi történik.
Gyurcsány maga tett rendet ezekkel a ki- és bejelentésekkel kapcsolatban. Idézem, amit a Facebookon írt:

Nem elég győzni. Utána sikeresen kormányozni kell. A sikeres kormányzásnak sok feltétele van. Az egyik, hogy a kormány mögött erős, egységes, felelős frakciók, pártok álljanak. Tapasztaltam, hogy mihez vezet ennek hiánya.

Azt szeretném, ha az európai demokraták sikeres kormányt alakítanának és vezetnének a következő választás után. Abban látom dolgomat, hogy a Demokratikus Koalíció pártként és frakcióként erős, stabil hátországot teremtsen egy ilyen kormánynak. Vezetni szeretném ezt a pártot, és frakciónkat.”
Nem mindenben értek egyet mostanában Gyurcsánnyal, de ebben nagyon. Mármint abban, hogy egy feltételezett választási siker esetén (hogy ez a feltételezés mennyire megalapozott, azt most félreteszem) az az igazi kérdés, hogy hogyan lehet utána kormányozni. Hogyan tud kormányozni egy olyan pártszövetség, amelyben ennyire különböző politikai felfogások vannak jelen. Én is eltöltöttem négy évet egy parlamenti kormánytöbbség egyik országgyűlési képviselőjeként, és tudom, milyen nehéz volt a koalíciós együttműködés, holott az MSZP-t és az SZDSZ-t nem választotta el olyan világnézeti szakadék, mint az elképzelt 2022-es koalíció részvevőit.

Ahhoz, hogy ez a dolog egyáltalán működhessen, nélkülözhetetlen a DK-elnök Gyurcsány meghatározó szerepe.

Ahhoz, amit Gyurcsánytól idéztem, hozzá kell tenni még valamit. Ha netán az ellenzéki szövetség megnyerné a választást, nemcsak kormányozni kellene, hanem a demokratikus rendszert is újjá kellene építeni. Én nem látom, hogy az újjáépítendő demokratikus rendszer alapkérdéseit illetően ez az egyetértés meglenne. A DK-sok – maga Gyurcsány is – „európai demokratákként” szeretik jellemezni az ellenzéket, mások – legtöbbször az MSZP-s Kunhalmi Ágnes – szívesen beszélnek „köztársaságpárti” ellenzékről. Vajon beleértik-e ebbe az LMP-t, amely – a nagy nyugat-európai zöld pártoktól eltérően – szemben áll az Európai Unió fejlődési irányával, amelyet a DK és a Momentum támogat, vagy azt a Jobbikot, amely számos tekintetben ma is megkérdőjelezi a második világháború utáni Európa legfontosabb jogállami normáit, ahogy a Fidesz is? Még egy mondatot idézek Jakab Péter Jobbik-elnök interjújából: „A belpesti kávéházakban lehet, hogy az a fontos, hogy legyen szivárványos lobogó egy városházán, de általában akkor, amikor hónapról-hónapra nő a munkanélküliek száma, és egzisztenciák kerülnek veszélybe, és jön a tanévkezdés, és az ember azt sem tudja, hogy miből vásárolja meg a tanszereket, akkor a legkevésbé sem az foglalkoztatja az embereket, hogy most egy városházán van-e szivárványos lobogó, avagy sem.

Akik elvitatják a melegek igényét a jogegyenlőségre, akik nem ismerik el, hogy a fogvatartottaknak is vannak emberi jogaik, akik ellenségnek tekintik a menekülteket, azokat aligha lehet beleérteni a „köztársaságpárti ellenzékbe”, az „európai demokraták” közé, s azokkal nehéz lenne együtt újjáépíteni a jogállamot.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!