Kezdőlap Címkék Jobbik

Címke: jobbik

Setét Jenő igaza

A kiváló roma közéleti ember azon háborog, hogy az ellenzék közös jelöltje a Borsod megyei időközi képviselő-választáson olyan jobbikos politikus, aki nem is olyan régen még azt mondta, hogy a magyarokat a Hasszánoktól és Sztojkáktól, vagyis a muszlimoktól és a cigányoktól kell megvédeni.

Szerinte ilyen jelöltre ne szavazzanak a cigányok. Igaza van. Szerintem a nem cigány demokraták se szavazzanak ilyen jelöltre.

Abban ugyan már nem értek egyet vele, hogy a jobbikos jelölttel szemben szavazzanak a cigányok a Fidesz jelöltjére, de ezt nyilván érthető elkeseredésében tette hozzá. A lényeg nem ez, hanem az, hogy ilyen jelöltet demokratikus párt nem támogathat.
Persze, fel kell tenni a kérdést, hogy van-e olyan jobbikos jelölt, aki nem ilyen, aki jó szívvel támogatható közös jelöltként. Aligha. Aki bármikor korábban ahhoz a Jobbikhoz csatlakozott, abban a Jobbikban vállalt képviselőjelöltséget, amelyet Vona Gábor, Novák Előd és társaik vezettek, akkor sem különbözik érdemben a mostani borsodi jelölttől, ha mostanában nem beszél ilyeneket.
Mert az ellenkezőjét sem mondja: ők most hallgatnak az olyan dolgokban, amelyekben tíz éve annyira hangosak voltak. De azért a Jobbik a 2018-as választás után a Fidesszel együtt szavazott meg egy alaptörvény-módosítást, menekültellenes és hajléktalan-ellenes pontokkal.
Az ellenzéki pártok sok politikusa beszél manapság büszkén a teljes ellenzéki összefogásról, a DK-tól a Jobbikig. Ennek jegyében fogadták el Borsodban közös jelöltnek a jobbikost, aki a 2018-as választáson második lett a Fidesz győztes jelöltje mögött. Nem tudom, mire olyan büszkék. Arra, hogy a Fidesz legyőzésének reményében olyanokkal szövetkeznek, akik a legfontosabb kérdésekben ugyanazt gondolják, mint a Fidesz? Én a helyükben nem büszke lennék erre, inkább szégyelleném.
Aki pedig erre azt mondja, hogy e nélkül nem lehet legyőzni a Fideszt, azt válaszolom: éppen így nem lehet.

Rendkívüli

Rendkívüli ülést tartott tegnap az Országgyűlés. Azaz nem tartott. Nem tartott, mert a fideszes képviselők szokás szerint nem jöttek el. Ahogy 2010 óta soha nem jönnek el az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülésre. Magát a rendkívüli ülést Kövér László a házszabály előírásai szerint összehívja, és ezzel látszólag eleget tesz az alkotmányos előírásnak.

A fideszes (ezen természetesen a KDNP-snek tekintett fideszes képviselők is értendők) képviselők nem jelennek meg, ezért a napirend előtti felszólalások után nem tudják megszavazni a napirendet, és ezért az ülést napirend híján nem lehet megtartani. Ezzel kapcsolatban három dolgot kell leszögezni.
Az első: a fideszes képviselőknek ez az eljárása alkotmányellenes. Igaz, ennek a szónak ma igazából nincs értelme, hiszen Magyarországnak 2012. január elseje óta nincs alkotmánya.

Alkotmánynak azt nevezzük, ami egyrészt megköti a hatalmat gyakorlók kezét, másrészt a különféle politikai erők valamiféle, hosszú távra szóló konszenzusát fejezi ki a társadalmi berendezkedés alapvető kérdéseiben.

Orbán Viktor egy párti alaptörvénye semmiféle konszenzust nem fejez ki, és semmiben nem köti meg a hatalmat gyakorlók kezét.
Mégis: miközben a parlament működését, az ott tárgyalt javaslatok körét és a döntéseket, alapvetően a többség szabja meg (és ez rendben is van, a parlamentarizmushoz hozzá tartozik), a köztársasági alkotmány számos rendelkezését átvevő alaptörvény és házszabály egyfajta rekvizitumként tartalmazza a parlamenti kisebbségnek azt az előjogát, hogy hogy – a többség egyetértése nélkül is – vizsgálóbizottságokat, parlamenti vitanapokat és rendkívüli üléseket kezdeményezzen általa fontosnak tartott ügyekben akkor is, ha a többség azokat nem tartja fontosnak, napirendre veendőknek. A parlamenti vitanapokat a Fidesz nem szokta megakadályozni, azokat megtartják, viszont a kisebbség által kezdeményezett vizsgálóbizottságok megalakítását és a rendkívüli ülések magtartását a Fidesz távolmaradásával megakadályozza.

Sem az ellenzéki pártok, sem a független média nem kezeli ezt az alkotmányellenes viselkedést súlyának megfelelően. Most sem tette.

A második: az ellenzéki pártok megint elrontották a dolgot. Az ügy, amiben a DK, megkapva a kezdeményezéshez a többi ellenzéki párt támogatását is, a rendkívüli ülést kezdeményezte, korántsem egyszerű, a kezdeményezés korántsem volt magától értetődő, még ha tulajdonképpen helyes is. Azt akarták az ülésen megbeszélni, hogy Orbán miniszterelnök miért fogadta el Brüsszelben az Európai Tanács határozatait a költségvetésről és az „Új Generáció” helyreállítási programról, miközben az Országgyűlés többsége határozatban kötötte ki, hogy milyen feltételek teljesülése esetén teheti ezt meg, és ezek a feltételek vitathatatlanul nem teljesültek.

Csakhogy a DK és néhány további ellenzéki párt (nem mind) az elfogadott határozatokat alapjában véve helyesli, az Országgyűlés fideszes többsége által kikötött feltételeket viszont nem helyeselte.

A DK és vele az ellenzéki pártok többsége tehát nyilvánvalóan helyesli, hogy Orbán miniszterelnök nem élt a kilátásba helyezett vétóval. Akkor mit is akarnak számon kérni? Tudom, azt, hogy Orbán miniszterelnök nem azt tette, amit saját parlamenti képviselői az ő kívánságára tőle elvártak.
Mármost ha a DK és a hozzá csatlakozott ellenzékiek ennyire bonyolult politikai kezdeményezést tesznek, akkor a napirend előtti felszólalásokban rendelkezésükre álló öt-öt percben arról kell meggyőzniük a rájuk figyelő közönséget, hogy e kezdeményezésük helyes, a miniszterelnök eljárása pedig – szemben végső döntésével, a brüsszeli határozatok elfogadásával – helytelen, tisztességtelen, továbbá az őt támogató fideszes képviselők viselkedése – nevezetesen az, hogy előbb megszavazzák neki a feltételeket, majd szemet hunynak afölött, hogy azok teljesülése nélkül is elfogadta a határozatokat – elvtelen, tisztességtelen, gyáva.

De nem ezt tették, hanem másról beszéltek.

Mindjárt az elején a Párbeszéd képviselője csak a Balatonról, maga Gyurcsány Ferenc három más dologról: a tragikusan elhunyt Bogdán Lászlóról, a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításáról és az Index ügyéről. Mindhárom állítása helytálló volt, szokás szerint kitűnően, meggyőzően adta elő azokat, jó volt a „züllött kormány” mint keret – csak éppen azt nem tette világosabbá, hogy miért is kezdeményezett rendkívüli ülést a DK, és mit gondol a Fidesz viselkedéséről.
Hasonlóképpen eklektikus volt az MSZP elnökének és a Jobbik nevében felszólaló képviselőnek öt perces beszéde is. Így együttesen csak még jobban megnehezítették, hogy a rájuk figyelők megértsék, hogy miért züllött ebben a dologban a Fidesz, s miért van vele szemben nekik igazuk.
A harmadik dolog, amiről az elszabotált rendkívüli ülés kapcsán beszélni érdemes, az eddig nem említett ötödik ellenzéki felszólalás.

Ungár Péter az LMP nevében nem másról, mint a tárgyról beszélt, a brüsszeli EU-csúcsról, az ott elfogadott határozatokról, és ez önmagában dicséretes.

Világosan, érthetően adta elő a maga álláspontját mint pártjának álláspontját. Ez azonban gyökeresen ellentétes volt azzal, amit a brüsszeli EU-csúcs ügyében legalábbis a DK, az MSZP, az Országgyűlésben nem jelenlevő Momentum és az egyetlen képviselővel jelenlevő Liberális Párt képvisel.
Ungár szerint a brüsszeli határozatok s az azokkal kapcsolatos magyar álláspont Merkel kancellár és Orbán miniszterelnök szövetségét, az ő közös álláspontjukat jelenítik meg, merthogy a mai EU, a mai Németország és az orbáni magyar állam érdekei közösek, megjelenítik a német autóipar, a magyar kormány (és a lengyel szénipar) közös érdekeit, szemben a népek, köztük a magyar nép érdekeivel.
Ez az EU a tőke Európáját jelenti, szemben az emberek Európájával, hirdette Ungár.
(Ugyanezt mondta el az előző rendkívüli ülésen is, amikor a fideszes többség a feltételeket szavazta meg Orbánnak, s azt megelőzően napirend előtt is.) Ungár felfogásában az Európai Unió a maga jelenlegi képében nem szövetséges, hanem ellenfél. Ungár számára Merkel nem a demokratikus Európa vezető politikusa, akinek támogatására a magyar demokraták számíthatnak, hanem a tőke Európájának vezetője, akivel ő és pártja szemben áll, aki ellen harcolni kell. Az Orbán-rendszernek és a német tőkének ez a szövetsége megjelent a jobbikos szónok szövegében is, s bizony megjelenik időnként a Párbeszéd és az MSZP egyes politikusainak egyes megszólalásaiban is. Nos,

ha az ellenzéki pártok ennyire különbözőképpen, egymással ellentétesen értelmezik Magyarországnak az európai politikában elfoglalt helyét, ami kétségkívül a magyar politika egyik alapkérdése az előttünk álló évtizedekben, akkor nem tudom, hogyan képzelik azt, hogy valamikor majd együtt kormányoznak.

A DK, a Momentum és – azt hiszem – az MSZP is a szorosabb európai integráció híve, határozottan az euró bevezetése mellett áll. Az LMP és a Jobbik szemben áll ezzel. Ezekben a kérdésekben – és persze nemcsak ezekben – ugyanazt képviselik, mint a Fidesz.

Én a magam részéről nem tudok elképzelni olyan közös kormányprogramot, amelyet a jelenlegi ellenzék egésze őszintén el tud fogadni.

No comment… Jobbik és a Mi hazánk

Vajon melyikük költözött ki a korábbi közös házból? Egy Biztos ez már „más hangok, más szobák”.

Jobbik, Jakab Péter, a párt elnöke: A papírhuszár látványszabadságharca véget ért

Az uniós csúcs véget ért. A magyar miniszterelnök így kommentálta a végeredményt: „Kiharcoltuk!”

  • A kormánysajtó szerint Orbán győzött, mert több pénzt hozhat haza Brüsszelből, és a pénz felhasználását, ami számára a legfontosabb, az unió nem köti szigorúan a jogállamisághoz.
  • A Jobbik az uniós csúcs előtt a parlamentben két garanciát kért a kormánytól az uniós mentőcsomag kapcsán.
  • A pénzt korrupciómentesen használják fel, ennek biztosítékaként Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.
  • A támogatást ne a Fidesz-oligarchák, ne a Mészáros-félék kapják, hanem a magyar kis- és középvállalkozások, hogy tudjanak miből munkahelyet teremteni, béreket emelni.
  • A Fidesz mindkét kérésünket elutasította, helyette egyvalamire vállaltak garanciát: az uniós költségvetést és mentőcsomagot csak akkor szavazzák meg, ha az elköltésnél nem kell betartania jogállami normákat, vagyis a pénzt szabadon el lehet lopni.

Nos, a papírhuszár látványszabadságharca véget ért. Orbán kiharcolta: pénz a zsebben. A sorsát tudjuk: az egyik fele a nyugati multikon keresztül visszamegy Nyugatra, a többi meg Mészáros Lőrinc és társai zsebében landol. A Nyugat jól jár. Orbán is.

Csak mi, magyarok nem. A magyar melósnak marad a közmunka, esetleg a katonaság, a multiknál robotolóknak a kétéves munkaidőkeret és a rabszolgabér, rosszabb esetben 3 hónap álláskeresési járadék. Mert ez a magyar valóság. A valóság, ahol nem Orbánt és körét kell megmenteni, hanem a magyar nemzetet. A nemzetet, amelyet a miniszterelnök ismét magára hagyott, mint ahogy a Nyugat is. Brüsszel az olcsó magyar munkaerőért, a milliárdos állami támogatásokért és adókedvezményekért cserébe kiegyezett egy zsarnokkal. Mi ne tegyük!

A magyaroknak nem brüsszeli színház kell a jogállamiságról, meg Orbán megregulázásáról. Helyette szükségünk van tisztességes kohéziós politikára, valódi felzárkóztatásra, igazságos bérekre, bérunióra, a munka megbecsülésére, a bűnösök felelősségre vonására.

Nekünk ezt kell kiharcolni. A jólét Magyarországát, amit se Orbán, se a Nyugat nem fog kivívni helyettünk.

Mi Hazánk, Dúró Dóra a Mi Hazánk elnökhelyettese: Reagálás az EU-csúcson történtekre: az Európai Unión kívüli életre kell felkészülni


Az EU-n kívüli életre kell felkészíteni Magyarországot a Mi Hazánk szerint egy patrióta nemzetgazdaság megteremtésével és a hazai kis- és középvállalkozások megerősítésével. A magyar jövő alappillérei a rend, a turizmus és a mezőgazdaság kell, hogy legyenek.

A Mi Hazánk emlékeztet: 2017-ben Günther Oettinger német EU-biztos egy interjúban kifejtette, hogy azért kell a kelet-közép-európai országoknak, így Magyarországnak is támogatást juttatni, mert annak nagy része valójában a német gazdaságba csorog vissza.

A jogállamiság kapcsán az EU számos alkalommal bizonyította, hogy kettős mércét alkalmaz, hiszen a magyar Himnuszt korábban betiltó Szlovákiával vagy a kisebbségi, nyelvhasználati jogokat folyamatosan korlátozó Romániával szemben nem lépnek fel.

Tájkép csata előtt

Ha Orbán Viktor lennék elégedetten csettintenék  a közvélemény- kutatók mostanság publikált adatai láttán. Bevált minden előzetes számítás és még a vírus sem volt képes „beleköpni a levesbe”. A Fidesz megerősödve az ellenzék jelentősen meggyengülve néz az elkövetkezendő majdnem két év elé, mígnem újabb országgyűlési választásokat kell tartani.

A tavaly őszi önkormányzati választások részleges, de el nem hanyagolható mértékű győzelme ellenére az ellenzék egésze siralmas állapotban van. Milyen hatalom az, ahol pénz, paripa, fegyver nélkül úgy kell békét építeni, hogy közben készülni kell a következő háborúra? Pontosan lehetett tudni, hogy az önkormányzati választások után egyre szűkülő lehetőségek mellett kellene bizonyítani az ellenzéki választók számára, hogy érdemes volt az árral szemben szavazniuk, mert jobb és élhetőbb környezetben élhetik hétköznapjaikat. Sőt, mindez önmagában még kevés a boldogsághoz: meg kell győzni az addig nem ellenzékre szavazókat is, hogy megéri őket választani.

Nézzük csak

Az ellenzék legerősebb pártja a DK csak azon az áron volt képes ezt elérni, hogy  szavazatokat tudott átkonvertálni az MSZP-től, vagyis ezzel nem nőtt az ellenzéki szavazók száma csak pártot váltott. Naponta tíz tiltakozó közlemény és átok a NEResek fejére kevésnek tűnik ahhoz, hogy befolyásukat növelni, szavazótáborukat gyarapítani tudják. Ahogy mára már igencsak elkelne egy új program is a korábban készített 360 pont helyébe. A „Mi európai magyarok” unós-untalan ismételgetése elkoptatta az igazából soha nem tisztázott tartalmat. Ráadásul a nyugati demokráciákhoz és az Egyesült Európához való tartozás nem a párt hibájából némiképpen megfakult elsősorban az Unió problémamegoldó képességének hiánya miatt.

A párt növekedésének vörös vonala még mindig Gyurcsány személye.

Ellenzéke nem csak a kormánypártok soraiban kereshető, hanem a vele szövetségre lépőkében is. A politikus pártelnök, volt miniszterelnök minden ellenséges felhang nélkül maga a politikai paradoxon. Felesége, Dobrev Klára minden olyan képességgel rendelkezik amely a modern baloldali politika hazai vezetőjévé teheti, hátterében férjével a hazai baloldali palettán felülmúlhatatlan páros lehetnek. Brüsszelben az elvi politizálás mellett megtanulhatja  a politikai kompromisszumkészség tudományát is.

Az sem ártana, ha kevésbé doktriner, mondhatni liberálisabb attitűd felé orientálódna, mert csak így lesz lehetősége a nyugdíjas szavazók pártját kibővíteni a fiatalabb korosztályokkal. 

A Jobbik lassan a néppártosodás útján hal hősi halált. Hiába, rögös az út a szélsőjobbos, erősen rasszista, néhol antiszemita imidzset demokratikus és néppárti  köntösbe öltöztetni. Simicska visszavonulása nem csak a pénzt vitte el a konyháról, de a főszakács is lelépett, látva hogy nem lesz a továbbiakban pénz minőségi alapanyagok beszerzésére.

Vona, biztos apanázzsal a háta mögött elkezdte formálni magáról a nagy Gondolkodó szobrát, csak hát mint tudjuk Auguste Rodin nem születik minden nap, és számos komoly jövőbe látó megesküszik rá Vona személyében nem jött el hozzánk az új Mester.

Igazságtalan lenne, ha nem emelnénk ki Jakab Péter pártelnök szónoki képességét, viszont azt is hozzá kell tenni, hogy tudhatjuk:

 eredményes egyszemélyi vezetéshez nem romboláson, hanem építkezésen keresztül vezet olyan út, amely egyre több szavazóban mutatkozik meg, nem pedig a közös csónakban evezők fogyatkozó számában.

A demokratikus építkezés valahogy nem a szélsőjobb világa, nehéz feladat a farkast báránybőrbe bújtatni méghozzá úgy, hogy azok a farkasokból lett bárányok balgán bólogassanak.

Lassan eldőlni látszik: nem igazán Lehet Más a Politika. Legalábbis nem úgy, ahogyan azt a párt elképzeli. Nehezen veszik tudomásul, hogy még egy zöldre festett lobogó sem elég ehhez! A politika credoja helyett egyre kevesebben hajlandók komolyan venni csupán a jelszavakat belső tartalom nélkül.

Először kellene a tartalom, ahhoz a forma és utána jöhet csak az amfora.

*(Bocsánat a fiatalabbaktól, akik nem élvezhették már azt a szállóigévé nemesült reklámot miszerint: Tartalomhoz a forma: AMFORA. Az Amfora egy szépművészeti tárgyakat forgalmazó bolthálózat volt.) Ungár Péter nagy utat tett meg a 2018-as országgyűlési választások óta, vajon számára az LMP politikai tévútja követendő, avagy megtalálja helyét egy másik párt jövőt ígérő struktúrájában?

A pártélet benjáminja, a Momentum Mozgalom választási sikerei után lassan elsajátítja azt a politikai gondolkodást  amely a jelentős pártokká válás eléréséhez elengedhetetlen. Az ellenzék baloldala árulást és ezer halált szórt fejükre amiért a joggal kedvelt Donáth Anna helyett egy politikai kaméleonként, sőt korára való tekintettel politikai pedofilként aposztrofált Körömi Attilát választották az elnökségbe. Pedig ha a balos polgár megpróbálna nem csak a mételytől félő hívőként gondolkodni, akkor rájöhetne, hogy

a Momentum csak egészséges választ adott arra a helyzetre ami a Jobbiktól most leszakadó, de a baloldalt és a Fideszt csípőből elutasító választók, vagy éppen a jelenleg pártot nem találók nagy számát próbálja akoljába begyűjteni!

Nekik van erre a legnagyobb esélyük, mert politikájuk elsődleges célja nem más, mint a Fideszt leváltani akarók legnagyobb közösségévé válni. Továbbmenve, az egyetlen közösség amit a Fidesztől leszakadó értelmiség is fel tudhat vállalni. Jó úton haladnak. A fanyalgóknak csak annyit: ha Heller Ágnesnak nem volt büdös a Vona vezetésű Jobbikra – kényszerből ugyan – de partnerként tekinteni a Fidesz leváltása érdekében, akkor a Momentum sem lehet annyira finnyás, hogy ne éljen a lehetőséggel.

A Párbeszéd az a párt, amelynek a legrosszabb, de egyetlen fennmaradást kínáló lépése volt amikor szövetségre lépett az MSZP-vel, sőt ezáltal taglétszámát tekintve túlreprezentált lett az országgyűlésben.

Mára világcsúcsot döngethet politikai befolyásával, már ha a párt tagjainak és szimpatizánsainak létszámát veszem alapul. Lassan lepereg róluk az MSZP-ről rájuk fröccsenő sár, kevés közösséget vállalnak velük, sokkal inkább beolvadnak a közös ellenzék masszájába.

Az MSZP, az egykori kormánypárt, később legnagyobb ellenzéki párt ma haláltusáját vívja. Szavazóik számát valahol a bejutási küszöb fölött mérik, de nem sokkal.  Az utóbbi években szépen lassan elveszítette infrastruktúráját és hátországát. Választói ma már igazából csak a nagy öregek és a zavarosban halászók, akik még megélnek valahogy a párt nemlétező farvízén. Pontosabban ez a farvíz ma már leginkább a Fidesz farvize. Puch László kiválásával ugyan azt hihette volna a külső szemlélő, hogy a valaha szebb napokat látott együttműködés is elveszik, de nem. Botka kiválása világossá tette, hogy alig maradt legény ezen a vidéken. Már aki képes lehet ezt a pártot  bármiféle jövőbe vezetni. Persze azt Botka sem bizonyította, hogy alkalmas lenne  a vezetésre, sőt.. Szanyi kapitány távozásával csak egy színfolt tűnt el, érték aligha. Feltörekvő nemzedék a láthatáron sincsen  miként  markáns egyéniség sem. A jelenlegi elnökkel pusztán azt lehetett elérni, hogy csónakjuk  a víz felszínén maradt, evezőjük azonban egy sem. Eltűnt az infrastruktúra, csökkent a tagság és a választók száma, szétesőben nemcsak a párt, hanem lassan annak az illúziója is, hogy ebből még valaha szín lehet a pártok palettáján.

Ha minden így marad a pártot a nem távoli jövőben
„békévé oldja az emlékezés”.

Elnökválasztás előtt áll az MSZP. Tavaly óta húzzák-halasztják a kongresszust. Haladékot adott a vírus is, mostanra azonban elodázhatatlanná vált mivel, hogy – stílusos maradjak – rendezni végre közös dolgaikat lenne munkájuk nem is kevés. Hacsak nem a nulla felé konvergálás a cél. Feltétlenül lélegeztetőgépre van szükségük. Már csak az a kérdés melyik típusú lélegeztetőre csatlakoznak: amelyik közös csatornán keresztül juttat friss levegőt a fuldoklónak, vagy külön, önálló géptől remélik az életben maradást.

A májusra tervezett tisztújító kongresszus új időpontja valamikor őszre tehető.

Nagy választék nem lehet az elnökségre aspirálók között. Egy karizma ellen beoltott  pártelnök, nyakában a színtelen szagtalan frakcióval; talán Újhelyi István jöhetne számításba, habár mint választási kampányfőnök igencsak leszerepelt, az pedig nem túl jó ajánlólevél az elnöki aspiráció szempontjából. Végezetül a mostanság nem véletlenül aktivizálódó Mesterházy Attila is bejelentkezett az elnöki székre. Mesterházy kiváló szervező és erőskezű vezető volt, igaz belőle is hiányzik a politikai éleslátás, és többször bizonyította nehezen viselne el egy Gyurcsány vezette DK-t domináns erőnek.

Ez utóbbi tulajdonsága Orbán Viktor Fideszének kapóra jöhet, merthogy arrafelé jobban szeretik az erősen fragmentált ellenzéket, mint a töredezettségmentesítettet! 

Kimondatlan érdeke  nem csak életben tartani az MSZP-t, de felerősíteni is, megakadályozva az egységes baloldali alternatívát és jelen állás szerint ezzel biztosíthatják maguknak a következő országgyűlésben akár az újabb kétharmados többséget is. 

Mostanság a Fidesz média által nagydobra vert Kórozs féle videón csámcsog minden médium, és nem is olyan furcsa módon ennek élharcosa az egyre inkább NER kompatibilissé váló ATV napestig ismételgette az MSZP újabb baklövését, hogy minden szoci szavazó pártjának megmaradása zálogaként új messiásért kiáltson. Erre szokták mondani, hogy minek nekem ellenség, ha ilyen barátaim vannak. Pedig ellenségből sem szenvednek hiányt.

Az összehangolt Fidesz támadást és Mesterházy antrée-ját  a lelkes konteó-gyártók rögtön fideszes ármánynak vagy Mesterházy árulásának vélték. Egyelőre mindenki gondol amit akar.

E sorok írójának fülébe cseng, amit Puch László a Népszavával kapcsolatban Rangos Katalinnak mondott: választhattam, vagy elfogadom a kormányzat reklámját az újságban vagy nincsen újság. Így jár a Népszavával együtt maga a párt is. Mára ott tart az MSZP, hogy a baloldal elárulása fennmaradásának egyetlen útja.
Béke poraira.

Foszlányaim

0

Milyen bizarr és hiteles a Népszavában öles cikket olvasni a Jobbik lemorzsolódásáról,  széteséséről amikor az MSZP-t öt százalékon mérik a közvéleménykutatók, és a cikk alatt hatalmas kivitelben ott virít a kormány sikerpropagandájának egyik reklámfilmje…

Persze az sem semmi, hogy Sneider Tamás szerint nem Jakab Péter a Jobbik elnöke…

Vona Gábor vlogger meg – korábbi kicsit náci Gárda- és Jobbikvezér – szinte szószékről osztja az észt.

Aztán várjunk még mi volt szép a tegnapi napban… Ja, az ATV többet boncolgatja és ekézi az MSZP videobotrányát, mint a teljes orbánmédia.

Orbánról jut eszembe, csak figyelmeztették az európai viselkedésre és fekete maszkban jelent meg a V4-ek közös sajtótájékoztatóján. Sajnos az általa terjesztett vírus korántsem koronás, viszont sokakat fertőző.

Azok a felséges kézfogások

Megvolt a százéves évforduló. Abból, ahogy a főpolgármester által kezdeményezett egy perces leállás a tömegközlekedés elrendelt leállására korlátozódott, az autók és a gyalogosok pedig nemigen zavartatták magukat, és háborítatlanul folytatták útjukat, arra következtethetünk: nem volt a budapestiek számára olyan fontos az ügy, mint azt politikusaink feltételezték.

Politikusaink számára azonban nagyon fontos volt, megtartották ünnepi ülésüket az Országházban, illetve egy kisebbségük – amellyel egyetértek – tüntetően távol maradt. Kövér és Áder elmondta a maga beszédét, az ellenzékiek fegyelmezetten végigülték, sokan közülük – ha jól láttam a képernyőn – meg is tapsolták. Miután elénekelték a Himnuszt, kibővítve a közjogi funkcióval nem rendelkező székely himnusszal, Orbán Viktor odament az ellenzéki oldalhoz, és kezet fogott a jelenlevő három ellenzéki frakcióvezetővel, Jakab Péterrel (Jobbik), Tóth Bertalannal (MSZP) és Keresztes László Lóránttal (LMP).
A főpolgármestert újságírói kérdésre válaszolva dicsérte meg kezdeményezéséért.
Lássuk be: a maga szempontjából igaza volt. Ez a három ellenzéki frakció – ha az MSZP morgott is egy kicsit, hogy nem kaphatott szót, hogy az emlékülésen csak a Fidesz két vezető politikusa beszélhetett – szépen elfogadta a rezsim ideológiai, történelemszemléleti hegemóniáját.
A Jobbik esetében ez talán magától értetődik, ők annak idején ugyanennek az ideológiának, történelemszemléletnek a jegyében alakultak meg. Az LMP a parlamentbe jutva szintén gyorsan felzárkózott emellé, s mindmáig hűségesen kitart mellette. (Akiknek nem igazán tetszik, azok a Párbeszédbe távozók között voltak.)

A magát baloldalinak és európainak hirdető MSZP-től ez már meglepőbb lenne, ha nem fordítottak volna hátat immár egy évtizede mindannak, amit a magyar és európai baloldal hagyományait követve korábban, nemcsak Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc, de már Horn Gyula kormánya mögött állva is képviseltek.

Mihez is asszisztáltak biodíszletként ezek az ellenzéki képviselők? Mit is adott elő Kövér és Áder?

Beszédeikben szinte mindent visszahallottunk a múlt század húszas-harmincas éveinek nacionalista propagandájából, csak a revíziós követelések maradtak el.
  • A békeszerződés létrejöttének folyamatát úgy írta le, hogy a maradéktalanul jó magyarság a gonosz Nyugatnak lett áldozata.
  • A háború kitörésében mindenki hibás volt, csak Tisza István, a magyar miniszterelnök ellenezte egy darabig a háborút.
  • A háborút megelőző, a kiegyezést követő évtizedeket mint sikeres gazdasági fejlődést jellemezte, a korabeli Magyarország súlyos feszültségeiről nem volt szava, s fel sem merülhetett az őt hallgatóban, hogy a nemzetiségek bármiért is ne akartak volna továbbra is a magyar állam fennhatósága alatt élni.
  • Hogy a dualista korszak magyar uralkodó elitjét bármiért bárminemű felelősség terhelné, arról Áder nem látszott tudni.
Elismeréssel említette Apponyi Albert beszédét, amellyel Párizsban az antanthatalmakat a történelmi Magyarország területi integritásának fenntartásáról próbálta meggyőzni, s a Magyarországon nemzetiségként jelen levő szomszéd népeknek a magyarokhoz képesti kulturális elmaradottságára hivatkozott, amivel csak tovább gyengíthette a magyar pozíciót. Amit Áder a békeszerződés közvetlen előzményeiről mondott, az egybecsengett Kövér minapi nyilatkozatával, miszerint ha nem lett volna a baloldal árulása, másutt húzták volna meg a határokat. Károlyit tette felelőssé, amiért nem szervezett hadsereget a határok védelmére, és persze a „bolsevik tobzódást”. Mintha nem a Tanácsköztársaság Vörös Hadserege szállt volna szembe – rövid ideig sikeresen – a csehszlovákokkal és románokkal.

És mit mondott magáról a békeszerződésről, annak igazságtalanságáról?

Ungváry Krisztián történész figyelemre méltó cikkben ír arról, hogy mi az, amit indokolt fájlalni Trianonnal kapcsolatban, és mi az, amit nem.
Szerinte a terület, az erdők, az ásványkincsek elvesztése nem ok a száz év utáni fájdalomra, hiszen azok azokhoz tartoznak, akiknek az átcsatolt terület a szülőföldje, és akik többségükben nem voltak magyarok. Szerinte a fájdalom amiatt jogos, hogy a határ túloldalára került magyar lakosság az elűzetés, kiszorítás vagy beolvasztás, erőszakos asszimiláció (Ungváry kifejezésével „etnocídium”) áldozata lett.
Nos, Áder beszédében is területveszteségről, erdők, vasutak, gabonatermelő területek szerepelnek, és emellett beszél a lakosságról oly módon, hogy „[n]épessége 18 millióról 7 és fél millióra zsugorodott. Több mint három millió magyar került a határon kívülre.”

Tehát eldugta a számok közé, hogy Horvátország nélkül is hétmillió, Horvátországgal együtt kilencmillió nem magyar került át más országba, s közülük azok a románok, szlovákok, szerbek, horvátok, akiknek a korábbi magyar állam nem akart, nem tudott hazája lenni, hazára találtak.

Azzal szemléltette a békeszerződés igazságtalanságát, hogy míg Németországtól csak területének 13, népességének 4 százalékát vették el, Magyarországtól 67 illetve 60 százalékát. Ez az összehasonlítás azonban velejéig hamis, hiszen az első világháború előtti Németországban alig éltek nemzetiségek (északon dánok, keleten, a Lengyelország felosztásakor bekebelezett területen lengyelek, ugyanakkor Elzász-Lotaringiában csak a lakosság csekély kisebbsége beszélt franciául, a többség nyelve a német volt), míg Magyarország igazi soknemzetiségű állam volt, ahol a lakosság fele tartozott nemzetiségekhez. Áder előadása tehát a békeszerződésnek azt az értelmezését visszhangozta, amely már Apponyi beszédében is megjelent, és végigvonult a Horthy-korszakon.
Kövér beszéde   a parlamenti kormánytöbbség által benyújtott politikai nyilatkozattervezetet volt hivatott megindokolni mint a tervezet parlamenti vitájának indítása. Magát a tervezetet ()
néhány napja már elemeztem ezen az oldalon (Viszonylagos nemzeti többség, június 3.), nem kell rá visszatérnem. Előterjesztői beszédében Kövér is azt hangsúlyozta, hogy „a történelmi Magyarország területe kétharmadának elvesztéséhez és a magyar nemzet minden tíz tagjából háromnak – azaz a nemzet harmadának – idegen hatalmak fennhatósága alá szorításához vezettek”.

Az igazságtalanság érzékeltetésekor tehát ő is az Ungváry által helytelenített érvelést alkalmazta, és ő sem ejtett szót arról, hogy a történet szereplői között ott voltak a régi Magyarország több milliós nemzetiségei is.

Kövér beszédének központi üzenete ugyanakkor az volt, hogy sajátos módon, az Orbán-rendszer jelenlegi politikáját alátámasztandó aktualizálta Trianon általa vélt tanulságát:

száz esztendővel ezelőtt csak a magyar nemzet létét vonták kétségbe a korabeli győztesek, napjainkban pedig azok, akik kellően erőseknek és örök győzteseknek képzelik magukat, Európa valamennyi nemzetének a létét kétségbe vonják”.

Akkor a nyugati hatalmak a magyar nemzetet kívánták megsemmisíteni, most a meg nem nevezett nemzetközi, nemzetek feletti erők minden nemzetet,

mert szükségük van Európa erőforrásaira, mert pénzügyileg végzetesen el akarják adósítani, gazdaságilag maguk alá akarják gyűrni, kulturálisan és technológiailag gyarmatosítani, politikailag pedig teljesen uralni akarják Európát, és mindezen törekvésükben az európai nemzetek és az őket védeni hivatott nemzeti államok puszta léte is akadályt jelent számukra”.

Íme, így jutott el Kövér Trianontól az antiglobalizmushoz, unióellenességhez, a Fidesz által képviselt nacionalizmus új dimenziójához. Ebben pedig – és ez az orbáni politika fontos új vonása – szövetséget keresnek a visegrádiakkal kezdve azokkal az európai államokkal, amelyek készek lehetnek a közös szembeszegülésre az Európai Unió fejlődésének föderatív irányával.
Amivel Áder is, Kövér is büszkén hivalkodott (akárcsak Orbán pár nappal későbbi sátoraljaúlyhelyi beszédében), hogy a magyar nemzet megvan, fennmaradt, azzal valójában nincs mit hivalkodni.
Szamárság: a lengyelek azok, akiknek államiságát többször is megszüntették, ezzel szemben a magyar állam – a magyar etnikum kétharmadával a területén – fennmaradt, és ha egy nép önálló állammal rendelkezik és nagyobb része saját államban él, akkor nyelvének, kultúrájának, nemzeti identitásának továbbélése biztosítva van akkor is, ha más állam fennhatósága alá szorult tagjait asszimiláció sújtja.
A valódi kérdés nem a nacionalista retorikában oly sokat emlegetett „megmaradás”, hanem az, hogy miként van meg a magyar nemzet, hogy a megmaradás mikéntjére, a magyarországi magyarok életének alakulására lehetünk-e büszkék, s főleg lehetnek-e arra büszkék azok a politikusai, akik az ország fölötti hatalmat megkaparintották. Erről – az életszínvonal, a társadalmi kohézió, a kulturális felemelkedés, a táradalom egészsége állapotáról – Áder néhány, a Fidesz-kormányzás apológiáját jelentő frázisán túl egyik szónok sem beszélt.

Ekként hangzott a parlamenti díszülésen az a fideszes nacionalizmus, amelynek ünnepi kifejtéséhez ellenzéki képviselőink többsége asszisztált, és talán meg is tapsolt.

Márpedig a nacionalizmus az orbáni politika egyik – nem az egyetlen – olyan oszlopa, amely választóit idestova két és fél évtizede a Fideszhez köti. Az ellenzék ma nagyobb része úgy képzeli, hogy ha maga is kritikátlanul felvállalja az orbáni nacionalizmust, akkor semlegesítheti azt mint a választókat a Fideszhez láncoló kötőanyagot, s elérhetik, hogy a választók a jólét, a társadalmi igazságosság vagy éppen a korrupció alakulása alapján hozzák meg döntéseiket, és szembeforduljanak a fideszes hatalommal.
Tévednek: ezzel csak megerősítik, hogy Orbánnak, Ádernek, Kövérnek igaza van abban, amivel híveiket magukhoz láncolják, s nehezítik azt, hogy bárki megkérdőjelezze a Fidesz politikai hegemóniáját.

Ellenzéki üzemzavar

A Jobbik-frakció belső konfliktusai engem különösebben nem aggasztanak, nem viselem szívemen a szélsőjobboldali párt sorsát. Az, hogy Schneider Tamás helyett Balczó Zoltánnak szánja a frakcióvezetés az országgyűlési alelnöki tisztséget, nem érdekel.

Annak azonban, amiért Varga Damm Andreát mandátumának visszaadására szólítják fel, van a Jobbikon túlmutató tanulsága. Aki figyeli a parlament életét, annak észre kellett vennie, hogy Varga Damm a Jobbik egyik legaktívabb, legfelkészültebb képviselője, aki szakszerű felszólalásokkal vonja magára a figyelmünket nemcsak a plenáris üléseken, de a honvédelmi és rendészeti bizottságban is. Most azért neheztelnek rá, mert igenlő szavazatot diktált a frakciónak a T/10309. „Egyes törvényeknek a polgárok biztonságát erősítő módosításáról” című törvényjavaslat zárószavazásánál.
Pedig, ha valaki végighallgatta a törvényjavaslat általános vitáját, nem érhette meglepetés. Varga Damm volt a vitában a Jobbik vezérszónoka, és abból, amit elmondott, logikusan következett az igenlő szavazat. Utalt is arra, hogy a véleménye eltér más ellenzéki pártokétól. Ha a Jobbik vezetése utólag kifogásolja, hogy nemleges szavazást javasolt a frakciónak, magára vessen. Alighanem elmulasztották a frakcióban megvitatni, hogy mi is legyen az álláspontjuk erről a törvényjavaslatról.

Saját egykori, előbb az SZDSZ-frakcióban, majd a DK elnökségében szerzett tapasztalataimból tudom: a pártfrakciók hajlamosak arra, hogy a törvények parlamenti tárgyalását, az esetleges módosító javaslatok megfogalmazását és a szavazat meghatározását rábízzák a téma felelősére, s nem gondolják át a dolog politikai következményeit.

Így alakulhat ki olyan helyzet, mint most a Jobbikban, de megtörténhet ez más pártban is.
Nem ugyanez, mégis hasonló dolog történt néhány héttel korábban az MSZP-ben is. Meg voltam lepve, amikor Mesterházy Attila korábbi MSZP-elnök és frakcióvezető, aki most egyszerű képviselő az MSZP-ben (egyébként pedig egy évig a NATO parlamenti közgyűlésének elnöke) egy azonnali kérdésbe burkolva sajátos ajánlatot tett Orbán Viktornak a kormány és az ellenzék közötti politikai együttműködésre. Hogy én mit gondolok erről, azt leírtam ezen az oldalon.
Az, hogy a dolgon én megütköztem, az politikai magánügy. Az azonban, hogy az MSZP elnöksége nyilatkozatban határolódott el Mesterházy akciójától, merthogy párttársai is megütköztek rajta, közügy.
Itt már nem arról van szó, hogy egy-egy törvényjavaslattal kapcsolatban nem tisztázták, hogy mi a frakció álláspontja, hanem azzal kapcsolatban, hogy mit is gondolnak Orbán Viktor rendszeréről. Az MSZP-ben ezt mulasztották el tisztázni.

Lemondás vagy kizárás

A Jobbik elnöksége szerint annak vállalnia kell a hibáért a felelősséget és vonja le az ebből eredő konzekvenciát, ellenkező esetben az elnökség tesz lépéseket. 

Mint az ismeretes, kedden a Jobbik – a téma felelősének, a honvédelmi és rendvédelmi bizottság alelnökének, Varga-Damm Andreának a javaslata alapján – megszavazta az állami megfigyelőrendszerről szóló salátatörvényt. – áll a Jobbik elnökségének közleményében.

Tudjuk, hogy a parlamenti kétharmaddal rendelkező Fidesz elfogadta volna a salátatörvénybe rejtett paragrafusokat nélkülünk is, tehát a szavazataink nem befolyásolták a konkrét döntést. A Jobbik frakciója – ha megfelelően tájékoztatják a törvényjavaslat tartalmáról és megfelelően előkészítik számára azt – sohasem adta volna a nevét egy ilyen javaslat elfogadásához. A Jobbik nem egy következmények nélküli párt, ezért a frakcióelnökség felvállalta, elismerte a közvélemény előtt a hibát.

A Jobbik vezetésében ugyanakkor egy feloldhatatlan bizalmi válság alakult ki Varga-Damm Andreával szemben, és elvárjuk tőle, hogy vállaljon felelősséget az üggyel kapcsolatosan. A Jobbik összevont elnöksége felszólítja Varga-Damm Andreát, hogy 24 órán belül adja vissza a mandátumát! Amennyiben ő ennek nem tesz eleget, akkor az ellenzéki párt frakcióvezetése kezdeményezi Varga-Damm Andrea kizárását a Jobbik frakciójából.

Megfutamodás

Induljunk ki abból, hogy parlamenti rendszerben egy ellenzéki pártot annak alapján ítélünk meg, hogy hogyan szavaz a parlamentben a kormány által előterjesztett törvényjavaslatokra.

Ahol még parlament sincs, ott persze a hatalommal szemben állók, ha nem robbantásokkal és merényletekkel fejezik ki szembenállásukat a rendszerrel, nem marad számukra más lehetőség, mint a szavak, beszédek, tüntetések. Ahol viszont van parlament, és a kormány a fontosabb döntéseit a parlamenttel hagyatja jóvá, ott a parlamenti szavazás az ellenzéki vélemény kifejezésének legfontosabb módja.
Azért kellett ezt előre bocsátanom, mert tegnap egy parlamenti szavazáson háborodtam fel. Orbán januári sajtótájékoztatóján tett nyilatkozatát, miszerint a fogvatartottaknak megítélt kártérítéseket ne fizessék ki, az igazságügyminiszter törvényjavaslattá transzponálta. A múlt héten került az Országgyűlés plenáris ülése elé „A börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről” című törvényjavaslat, s tegnap délelőtt már szavaztak is róla. Eddig nincs a dologban semmi meglepő.
A törvényjavaslat – most már törvény – elrendeli a bíróság által megítélt kártérítések kifizetésének felfüggesztését addig, amíg egy új törvény majd újra szabályozza azt.

(Eszerint az új törvény visszamenőleges hatályú lesz, hiszen egyébként miért kellene a korábban megítélt kártérítések kifizetését megakadályozni?)

Más érdemi rendelkezést az elfogadott törvény nem is tartalmaz, hiszen azt, hogy az országgyűlési többség felszólítja a kormányt, hogy dolgozzon ki új szabályozást és szeptemberre szüntesse meg a túlzsúfoltságot a börtönökben, nem tekinthetjük érdemi rendelkezésnek, az ilyen felszólítás nem törvénybe, hanem országgyűlési határozatba való.
Olyan párt a magyar Országgyűlésben, amelynek jelent még valamit a jogállam, amelynek jelentenek még valamit az egyetemes emberi jogok, amelyek természetesen a fogvatartottakra is kiterjednek, erre a törvényjavaslatra nyilvánvalóan csak határozott nemmel szavazhatott.
Az igazat megvallva, nem volt kétségem afelől, hogy az ellenzék demokratikus pártjai, kiváltképp saját pártom, a DK ezt teszi. Legnagyobb meglepetésemre a DK, az MSZP és a Párbeszéd jelen levő képviselői nem nyomtak gombot a szavazásnál. Este értesültem csak az indoklásról: ez a törvény egy „médiahekk”, egy parlamenti színjáték, és ebben nem vesznek részt, ezért nem szavaztak.

Nem, kedves képviselők, ez a törvény nem médiahekk, nem parlamenti színjáték, hanem durva jogfosztás.

Megfosztja a fogvatartottakat attól, hogy megkapják a nekik megítélt kártérítést, illetve ezáltal megfosztja a fogvatartottakat attól, hogy jogaik legyenek, azok védelmében ügyvédek segítségével pert indítsanak és a független bíróság ítélete alapján kártérítést kapjanak. A fideszes többség sokszor fosztott meg embereket jogaiktól 2010 óta, a magánnyugdíj-pénztári megtakarításhoz való jogtól és az alkotmánybírósághoz való fordulás jogától kezdve a dohányárusítás és a szerencsejáték-üzemeltetés jogán és a nyolc órás munkanappal, negyven órás munkahéttel összhangban a pihenés jogán át egészen most a szegregációmentes oktatás jogáig és a jogérvényesítés lehetőségéig a börtönviszonyok okán.

Aki a jogállam és az egyetemes emberi jogok talaján áll, az az ilyen esetekben tiltakozik, civil emberként az utcán, parlamenti képviselőként pedig úgy, hogy felszólal és nemmel szavaz.

Persze, könnyebb a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások konfiskálása vagy a rabszolgatörvény ellen tiltakozni és szavazni, hiszen az ilyen esetekben középosztályhoz sorolt „rendes” emberek jogainak elvételéről van szó, mint cigánygyerekek vagy különösen fogvatartottak jogfosztása ellen. A jogállam azonban őket is védi. Mégis, például egy MSZP-s képviselő felszólalását azzal kezdte az Országgyűlés plenáris ülésén, hogy „megértjük az emberek felháborodását” a fogvatartottaknak szóló kártérítések miatt. Ez a kulcs képviselőink viselkedéséhez: úgy gondolják, hogy a kártérítések kifizetésének felfüggesztése népszerű, nem hozna szavazatokat, ha ellene szavaznának, ezért inkább nem szavaznak sehogy. Ezt nevezzük a magyar nyelvben politikai gyávaságnak. Az MSZP-től ezt megszoktuk, a DK-nál azonban új jelenség. A Fidesszel nincs alku, hirdetik büszkén a DK politikusai. És megfutamodás a Fidesz elől van? Merthogy ez a szavazás, pontosabban nem szavazás megfutamodás.
Még jó, hogy a nemmel szavazó Szabó Szabolcs és Szél Bernadett megmentette a demokraták becsületét.
*
A Jobbik legalább hű maradt önmagához: igennel szavazott, vagyis együtt szavazott a Fidesszel. Elvégre a Jobbik számára ugyanúgy nem jelentenek semmit az emberi jogok, mint a Fidesz számára. Ifjú elnöke az ATV-ben ugyanazt mondta, mint a Fidesz a parlamenti vitában: a bűnözőknek börtön jár, nem jutalom. Más szóval: a fogvatartottaknak nincsenek jogaik. A Jobbik a Fidesz mellett áll ebben is, mint a menekültügyben, a hajléktalan-ügyben, ezért is szavazta meg 2018 nyarán a hetedik alaptörvény-módosítást, együtt a Fidesszel.
Tényleg választási szövetséget kell kötni a Jobbikkal?

Nagyon nyert az ellenzék Dunaújvárosban

Nem indított jelöltet a Fidesz, és nagyon ki is kapott Dunaújvárosban az általa támogatott független jelölt. A teljes ellenzéket maga mögött tudó jobbikos Kálló Gergely 56-37 százalékkal áll nyerésre az időközi parlamenti választáson.

Alacsony részvétel mellett zajlott az időközi parlamenti képviselői választáson Dunaújváros 4. egyéni választókerületében. A szavazatok csaknem teljes feldolgozottságán a Jobbik jelöltje, a teljes ellenzéki (DK, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd) támogatást élvező Kálló Gergely 56,29 százalékkal már nyertes a független, a Fideszt maga mögött tudó Molnár Tibor (37,72) előtt. Molnár a térségbeli Iváncsa polgármestere.

A 2018-as országgyűlési választáson a jobbikos Pintér Tamás nyert, de a tavaly októberi önkormányzati választáson polgármesterré választották. Emiatt időközi választást kellett tartani. Most a teljes ellenzék egy jelölt mögé állt be, aki ezen a választáson is jobbikos lett. Kálló Gergely korábban Pintér közvetlen munkatársa volt. A Fidesz most már nem is állított saját jelöltet.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!