Mit akar a Fidesz a választójogi törvény módosításával?

0
780
Pixabay

Gulyás Gergely miniszter a kormányülést követő szokásos tájékoztatóján a következőképp indokolta a választást szabályozó törvényeknek (választójogi törvény, választási eljárási törvény) a kormány által benyújtott módosítását:

„… több tucatnyi jogszabály közül a választójogi törvénnyel kapcsolatban alakult ki egy vita. Itt röviden szeretném azt a kormányzati álláspontot egyértelművé tenni, hogy eddig egyetértés volt a magyar politikában, hogy a választási szabályok és a kampányfinanszírozási szabályok a korábbinál nagyobb esélyegyenlőséget biztosítanak. Ezt még az LMP frakcióvezetője is többször elismerte.

De visszaélésekre adnak lehetőséget a kis pártok, kamupártok tekintetében. Miután a választási jogszabályokat a választást megelőző év január elsejéig lehet módosítani, tehát 22-ben lesznek választások, ezért 2021. január elsejéig lehet ezeket a szabályokat módosítani, így az Országgyűlés idén ősszel tud utoljára választójogi szabályokat módosítani.

A választójogi törvényhez benyújtott módosítás azt szolgálja, hogy azoknak a pártoknak legyen országos listája, azok a pártok részesüljenek kampánytámogatásban, akik legalább ötven helyen, a százhat választókerületből legalább ötvenben tudnak egyéni jelöltet állítani.

Bár különböző elemzések jelentek meg, de azt is szeretném egyértelművé tenni, hogy ennek az égvilágon semmi köze nincs az ellenzéki pártok indulásához, hiszen egy-másfél éve mindannyian tanúi lehetünk annak a vitának, ami az ellenzéken belül arról folyik, ami nem is a kormányinfóra tartozik, csak a vádak tisztázása miatt mondom, hogy az ellenzék egy vagy két listával indul az országgyűlési választásokon. Ez a módosítás ezt a kérdést semmilyen formában nem érinti, az ellenzéki pártok akár egy, akár két listán indulhatnak. Ötven választókerületben kell ahhoz jelöltet állítani, hogy valakinek listája lehessen, és akkor juthat kampányfinanszírozáshoz, akkor juthat kampánytámogatáshoz, hogy ha ennek eleget tesz. Szerintünk az, hogy Magyarországon százhat választókerületből ötven választókerületben összesen ötszáz aláírást, tehát minden ötszáz érvényes aláírást valaki össze tudjon gyűjteni, azaz összességében huszonötezer aláírást képes legyen nyolcmillió magyar választópolgártól összegyűjteni, ez egy olyan elvárás, ami a minimum ahhoz, hogy utána a választási kampányhoz egyébként járó költségvetési támogatást megkaphassa.

Ez tehát egy olyan fellépés a kamupártok ellen, olyan fellépés a valós támogatottság nélküli pártok ellen, amelyet indokoltnak és szükségesnek tartunk.”

Mindenekelőtt azt a ma már időszerűtlennek tűnő kérdést kell feltennünk, hogy vajon miért nyújt be a kormány választójogi törvénymódosítást. Fogalmazzuk meg először másként a kérdést: miért a kormány nyújtja be? Amikor magát az eredeti törvényt nyújtották be, azt nem a kormány nyújtotta be, hanem kormánypárti képviselők. Ez ugyan időközben fölöttébb elterjedt gyakorlattá vált a fideszes többségű országgyűlésben, de a választójogi törvény benyújtásakor még hangsúlyozták: a választás szabályait tartalmazó törvénytől a kormánynak távol kell tartania magát, az a parlamenti frakciók ügye. Manapság ugyan ez már formalitás, de mégis.

Most túltették magukat ezen a szokásjogon, és a választásokat szabályozó törvények módosítását a kormány nyújtja be. Ejnye-ejnye.

Ha pedig azért kell most feltétlenül választási törvénymódosítást tárgyalni és elfogadni az Országgyűlésnek, mert választási törvénymódosítást a választásokat megelőző évben már nem szabad módosítani, akkor miért november közepén nyújtják azt be, miért nem hónapokkal korábban, ha már valamiért feltétlenül változtatni akarnak a választási szabályain? Gulyás erre nem válaszolt, és erre vonatkozó kérdést sem kapott.

És mi a helyzet a javasolt módosítás tartalmával?

A kamupártokra való hivatkozásról már többen elmondták az elmúlt napokban, hogy hamis: aki huszonhét egyéni jelölthöz össze tudja másolni az aláírásokat, az ötvenhez is össze tudja másolni. Mielőtt a valódi indokra mutatnék rá, teszek még egy kitérőt.
Amikor a sajtótájékoztatón arról hangzott el kérdés, hogy tervezik-e a választókerületek átrajzolását egy, a törvényjavaslathoz később benyújtandó módosító javaslattal, Gulyás a következő figyelemre méltó választ adta:

„A választókerültekre vonatkozó érdeklődésre csak azt a tájékoztatást tudom adni, hogy csak akkor módosítjuk ezeket, valóban január elsejéig van erre lehetőség, hogy ha teljes konszenzus jön létre,

ha az ellenzéki pártok is ezt kívánatosnak tartják. Éppen azért, hogy a választás szabályai világosak, egyértelműek legyenek, és a visszaélések kizárásán túl semmilyen változtatás ne legyen, ezért nem akartunk hozzányúlni a választókerületek beosztásához. Ha az ellenzék részéről van ilyen igény, és teljes konszenzust tudunk létrehozni, akkor nem zárkózunk el, akkor ezt az idei évben meg lehet tenni, de hogyha ilyen konszenzus nincs, akkor szerintem mindenki számára az a legegyértelműbb, legvitathatatlanabb, hogy ha a korábbi választókerületi határok között tartjuk meg a 2022-es választást.”

Rendben, ez így szépen hangzik.

De ha a választókerületi beosztáson nem akarnak az ellenzék egyetértése nélkül változtatni, akkor a listaállítás szabályainál miért nem feltétel az ellenzék egyetértése?

Talán mégis csak arról van szó, hogy az ellenzék számára kedvezőtlen az új szabály, nevezetesen hogy ötven egyéni jelöltre van szükség országos lista állításához, és azt az ellenzék nem fogadná el.

„Az ellenzék, ha akar, akkor összefog, és egy listán indul. Ha akar, akkor úgy fog össze, hogy két listán indul. A százhat választókerületben pedig nyugodtan állíthatnak egy jelöltet, hiszen nem kell nagy matematikai képesség, hogy könnyű legyen belátni, hogy még a két listás megoldás estén is az ötven egyéni választókerületben állítandó egyéni választókerületi jelöltek, azok ezt lehetővé teszik, hiszen százhat választókerület van az országban. Semmilyen formában semmit nem tesz hozzá és nem vesz el abból a vitából, egyeztetésből, ami az ellenzéki pártok között van, ez a választójogi törvénymódosítás. Aki ezzel ellentétes állítást fogalmaz meg, az sajnos nem mond igazat.”

Akkor most én mégis megfogalmazok ezzel ellentétes állítást, vállalva, hogy Gulyás szerint nem mondok igazat.

Két tekintetben is. Egyrészt, az ellenzéki viták eddig nem arról szóltak, hogy a közös jelöltek és közös miniszterelnök-jelölt mellett egy közös lista – ami az MSZP, a Párbeszéd és a DK véleménye hosszabb ideje – vagy közös jelöltek és közös miniszterelnök-jelölt mellett két lista, hanem hogy egy vagy több lista. A Momentum és a Jobbik azt az érvet emlegeti a több lista mellett, hogy választóik egy része nem szívesen szavazna az MSZP-vel és DK-val közös listára, és közös lista esetén választóik egy része nem szavazna ellenzéki listára, talán még ellenzéki egyéni jelöltre sem, hanem inkább más listára: a Jobbik estében a Mi Hazánk, a Momentum esetében talán a Kétfarkú Kutyapárt listájára szavazna.

Az egy közös listának az eddig érvényes szabályok mellett nemcsak a két lista lehet az alternatívája, ami még mindig egy listára kényszerítené a Momentumot és az LMP-t a Jobbikkal, hanem a három lista is, miközben – az egyéni kerületeken megosztozva – a három listát állító pártok koordinált jelöltjei számíthatnak minden ellenzéki párt választóinak szavazatára.

(Nem titkolom, hogy én magam is a három listának lennék híve, mert akkor szavazhatnék demokratikus pártok listájára anélkül, hogy egyúttal a Jobbikra is kellene szavaznom, amire ma sem vagyok hajlandó.)

Az, hogy most a Fidesz a listaállításhoz szükséges egyéni jelöltek számát huszonhétről ötvenre emeli fel, azt jelenti, hogy nem szeretne három ellenzéki listát és koordinált jelöltállítást, hanem azt szeretné, ha az ellenzéki pártok egy, de legfeljebb két listával indulnának a választáson. Vajon miért szeretné ezt a Fidesz? Minden bizonnyal azért, mert – az általa végeztetett, a nyilvánosság elé nem kerülő közvélemény-kutatási eredményekből kiolvashatóan – ezzel csökkenhet az ellenzéki pártokra leadott listás szavazatok, sőt talán az egyéni jelöltekre leadott szavazatok száma, aránya is.

Szerintem tehát nem állja meg a helyét az az elmúlt napokban többek által hangoztatott vélekedés, hogy a változtatás nem érinti az ellenzéki pártok lehetőségeit.

Másrészt, ez a módosítás rontja annak lehetőségét, hogy a hat ellenzéki párt összefogásától magukat távol tartó, vagy oda bebocsátást nem nyerő további ellenzéki pártok úgy állíthassanak országos listát és mérethessék meg magukat önállóan a választásokon, hogy – miként ezt a Kutyapárt kilátásba helyezte – csak olyan választókerületekben állítanak egyéni jelölteket a listaállításhoz, ahol ezzel nem rontják az összefogás egyéni jelöltjeinek esélyeit a Fidesz egyéni jelöltjével szemben. Nyilvánvalóan könnyebb huszonhét ilyen egyéni választókerületet találni a százhat között, mint ötvenet.

Az is nyilvánvalóan a Fidesz érdeke, hogy a Kutyapárt, a Szanyi-féle ISZOM vagy akár a Munkáspárt jelöltjei billegő választókerületekben vegyenek el szavazatokat a hat párt közös jelöltjétől.

Talán nem árt emlékeztetni arra is, hiszen sokan már elfelejthették, hogy a 2010 előtti, még a pártok konszenzusával kialakított választási rendszerben úgy is állíthattak pártok közös jelöltet, hogy külön listájuk volt, és bejelentették, hogy milyen arányban osztoznak a jelöltek töredékszavazatain. Abban a választási rendszerben a hat párt úgy is állíthatna minden választókerületben egyetlen közös jelöltet, hogy több listát állítanak. Nem véletlenül szüntette meg ezt a lehetőséget már 2012-ben, tehát a 2014-es választásra egyoldalú döntéssel a Fidesz.

Most sem véletlenül változtat a listaállítás szabályán.

Végül egy megjegyzés: az ellenzéki pártok és a független média egy része azért bírálja a Fideszt, hogy egyáltalán miért tűzi napirendre a választójogi törvény módosítását (és mellesleg az alaptörvény módosítását) a járvány csúcspontján. Én ezt nem tartom jó érvnek. Ha lehetett a járvány első hulláma idején önkormányzati választást tartani Franciaországban vagy Bajorországban, és a második hullám tetőzésekor meg lehetett tartani az amerikai elnökválasztást, miért ne lehetne bármilyen törvényt módosítani a járvány közben Magyarországon is? Könnyebb persze így támadni a törvénymódosítást, mint leleplezni annak valódi indítékát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .