Kezdőlap Címkék Hódmezővásárhely

Címke: Hódmezővásárhely

Márki-Zay: A szemünk láttára lopják el a nemzeti vagyont

0

Főleg az április 8-ai választásról szólt Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester ünnepi beszéde. Szerinte mindenki áruló, aki az ellenzék összefogása ellen dolgozik.

Márki-Zay Péter szerint az elmúlt 170 évben „ritkán fenyegette a magyarokat akkora tragédia”, mint most, ezért el kell menni választani, mert „valóban az a kérdés, hogy rabunk legyünk vagy szabadok”.

Beszélt arról is, hogy

százezerszámra mennek külföldre a fiatalok,

de április 8-án el lehet dönteni, hogy visszajönnek-e egy szabad Magyarországra, vagy „rabok leszünk azért, mert egy tolvaj kormány maffiaállamot épít, mert a szemünk láttára lopják el a nemzeti vagyont, és ha ez ellen szót emelünk, akkor mindenféle személyes kockázatot vállalunk”.

A sajtószabadságról azt mondta, hogy 170 éve is követelték, de ez ma is aktuális, mert a hatalom a sajtón keresztül gyűlöletet kelt. Szerinte „szabadon akarunk a keresztény Európához tartozni”, szabadok akarunk lenni a korrupciótól, a megfélemlítéstől.

Beszélt arról is, hogy a hatalom éveken keresztül kisajátította a keresztény és magyar, nemzeti jelzőket, de a hódmezővásárhelyi választás megmutatta, hogy ez nem így van, a kormány visszaélt ezekkel a jelzőkkel, és közben az elmúlt években

„50 ezer migránsnak, köztük bűnözőknek”

adott letelepedési engedélyt.

A korrupcióval kapcsolatban azt mondta: ez a választás arról is szól, hogy lesz-e elszámoltatás, lesz-e törvény előtti egyenlőség. Ezért mindenkit arra buzdít, hogy fogjon össze, és „ahogy 1848-ban, 1956-ban, 2018-ban is” tegye félre az ellentéteket. Szerinte sorsszerű, hogy mindkét forradalmat az oroszok verték le, és ma a magyarok nem örülhetnek annak, amit Putyin képvisel, és a korábban oroszellenes kormány az elmúlt nyolc évben elárulta a keresztény Európát, európai értékek helyett az elnyomást képviseli.

Márki-Zay Péter szerint vannak árulók: mindenki az, aki a pártok összefogása ellen dolgozik. Ezért minden ellenzéki pártban radikális lépésre van szükség, mindegyiknek le kell vetni a szélsőségességet, és össze kell fogni egymással, ahogy a márciusi ifjak is tették: összefogtak azokkal is, akikkel nem értettek egyet.

Minden pártot felszólított, hogy tegye félre nézeteltéréseit,

ne azt nézze, hogy árulók vannak-e a másik oldalon, hanem fogjon össze.

Szerinte ha van összefogás, akkor van remény, és akkor háromszor annyi ember megy majd el szavazni, mert akkor látják az értelmét. Vona Gábort emlékeztette arra, hogy ha 70 százalékos lesz a részvételi arány, akkor ő nem a legnagyobb ellenzéki, hanem a legnagyobb kormánypártnak lehet a vezetője, ezért arra kérte őt, Karácsony Gergelyt és Szél Bernadettet, valamennyi ellenzéki párttal együtt, hogy fogjanak össze, az ő saját érdekükben is.

Azt mondta: az ellenzéki pártok egyetlen legitimációja, hogy

összefogva el tudnák tüntetni a korrupciót, a megfélemlítést,

ha viszont nem fognak össze, akkor minden legitimációt elveszítenek.

Szerinte, ha a pártvezetők nem hajlandóak együttműködni, lemondani a pártfinanszírozásról az „ördögien ravasz” választási rendszerben, amivel az „ördögien korrupt hatalom” kényszeríti őket, hogy ne fogjanak össze, akkor nincs helyük a politikában.

Azt is mondta: az összefogás érdekében létrehozott egy honlapot, ahova feltettek 12 pontot, valamint meg lehet nézni az egyéni körzetek jelöltjeit, és azt kéri a pártoktól, hogy „ahol csak összefogással lehet legyőzni a korrupciót”, ott tegyék ezt meg, és tegyék egyértelművé, hol ki a legesélyesebb jelölt.

Márki-Zay: Videófelvétel van arról, hogy iratokat vittek ki a hódmezővásárhelyi városházáról

0

Márki-Zay Péter sajtótájékoztatót tartott arról, hogy milyen részeredményei vannak a Hódmezővásárhelyen a megválasztása előtti önkormányzati munka átvilágításának. A polgármester három visszaélésgyanús ügyről számolt be, illetve arról, hogy a megválasztása után iratokat vihettek ki az önkormányzattól. Ezekben egy helyi vállalkozó, Paragi István és az azóta elbocsátott aljegyző, Végh Ibolya érintett.

Márki-Zay azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy folyamatosan érkeznek az adatok hozzájuk, de már több olyan ügyre is bukkantak, amelyek aggályosnak tűnnek az elmúlt évekből.

Az első ilyen lakásértékesítésekkel kapcsolatos: Márki-Zay úgy foglalta össze, hogy az Andrássy út 28. alatt álló társasházat

Paragi István és tulajdonában álló az Építőmester Kft. felépítette, a lakások egy részét eladta az önkormányzatnak, majd visszavásárolta az önkormányzattól alacsonyabb áron

úgy, hogy az értékbecslést is egy olyan cég végezte, a Kupola 2000 Kft. amely az üzletemberé. A város korábbi, Márki-Zay által elbocsátott aljegyzője, Végh Ibolya és két gyereke is lakásokhoz jutott az ingatlanban, jelentős kedvezménnyel – mondta a polgármester, aki szerint ez felveti a hűtlen kezelés gyanúját. Mivel akár 40 százalék árengedménnyel kerülhetett ki önkormányzati lakások magánszemélyekhez, az önkormányzati vagyon sérült. Hogy ez a későbbiekben ne fordulhasson elő, Márki-Zay módosítaná az önkormányzati lakások értékesítésével kapcsolatos jelenleg hatályban lévő rendeletet.

A Kupola 2000 Kft. egy másik, a városi szemétszállítással kapcsolatos ügyben is érintett. A Köztisztasági Kft. 1,3 milliárd forint értékben szerzett be a cégtől kukásautókat és kukákat, miközben a cég ilyen profillal nem rendelkezett. Az üzleten a közvetítőként megbízott cég durván 300 millió forint nyereségre tett szert – hangzott el a sajtótájékoztatón. Ha közvetlenül szerezték volna be ezeket, akkor ennyit spórolhatott volna a város. Paragi az ügyletben érintett Köztisztasági Kft.-be is be akarta vásárolni magát, összeségében több mint 200 millió forinttal kevesebbet adva a cégért, mint amennyit ért, ami szintén fölveti a hűtlen kezelés gyanúját.

Közzétette: Márki-Zay Péter – 2018. március 14.

Márki-Zay emellett arról is beszélt, hogy két napja az Építőmester Kft. egyik volt munkatársa bejelentést tett náluk azzal, hogy látta, amint több teherautónyi iratot vuttek el Márki-Zay megválasztása után, de még a beiktatása előtt a városházáról Paragi István garázsába. A polgármester elmondta, hogy korábban is hallott már erről szóbeszédet, még a bejelentés előtt, de

az iratmozgatásnak semmi írásos nyoma nincsen az önkormányzatnál, holott az iratkezelési szabályzat ezt előírja.

Végh Ilona aljegyző azt állította, hogy semmi ilyesmi nem történt, csak az épületen belül mozgatták a dokumentumokat. A rendőrség a bejelentés alapján nem járhat el, ezért Márki-Zay arra kérte az érintetteket, az aljegyzőt és Paragi Istvánt, hogy nyilatkozzon az ügyben. Márki-Zay szerint a szemtanúk mellett még videófelvétel is bizonyítja, hogy kivittek iratokat a városházáról, tehát a gyanú megalapozott.

A Facebookon is élőben közvetített sajtótájékoztató ezután parttalan vitába fulladt a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetőjével, Szabó Bálinttal, aki a K’Art-ügyről akarta faggatni Márki-Zayt, míg a polgármester pedig Gyurcsány Ferenccel és Lázár Jánossal való kapcsolatáról kérdezte a jogászt. Végül már arról ment a vita, hogy Márki-Zay és Szabó Bálint ismerik-e egymást és találkoztak-e korábban. Márki-Zay, miután nem jutottak egyről a kettőre, egyszerűen otthagyta Szabó Bálintot, aki szerinte meg akarja zavarni az önkormányzatban folyó munkát.

A K’Art kifizetetlen alvállalkozóinak kártalanítását hétfőn kérte a hódmezővásárhelyi polgármestertől Szabó Bálint, és arra is választ vár, hogy támogatta-e Márki-Zay kampányát a felszámolás alatt álló cég vezetője. Lázár János még évekkel ezelőtt ígéretet tett arra, hogy kivizsgálja az ügyet, így Márki-Zay szerint neki nincs oka belefolyni ebbe, cégek pedig nem támogatták, csak magánszemélyek.

Kimutathatóan gyengültek a kormánypártok

1

Nincs veszélyben a Fidesz előnye, de a kormánypárt kimutathatóan gyengült a hódmezővásárhelyi fiaskó után, és ebből leginkább az MSZP és a Párbeszéd szövetsége profitált – derül ki az Iránytű Intézet múlt héten készített felméréséből.

A biztos szavazók között januárhoz képest a Fidesz–KDNP négy százalékot vesztett, a kormánypártokat 44 százalékon mérték, ami tavaly december óta már hatszázalékos esés.

A Jobbik és az MSZP–Párbeszéd 2-2 százalékot izmosodott, előbbi most 24, utóbbi 11 százalékon áll. Az LMP és a DK is 1-1 százalékot erősödött, mindketten 8 százalékon vannak. Egy százalékot javított a Momentum is, de 4 százalékával nem kerülne be a parlamentbe.

Összefogást sürget Márki-Zay Péter

„Úgy hiszem, a helyi Fidesznek is meg kell mutatnia választóinak, hogy a város érdeke mindennél előbbre való, még ha nem is ők adják a polgármestert” – nyilatkozta a FüHü-nek Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely független polgármestere megválasztásának másnapján. Ennek szellemében beszélt beiktatásán is. Amikor január elején bejelentette indulását, győzelméért senki nem adott volna egy fabatkát sem – ma délelőtt pedig már be is iktatták a hivatalába.

 

„Az országban szomorú állapotok vannak, a pártok, amelyekben továbbra sem bízom, még alkudoznak és még mindig sok az áruló, aki a megfélemlítésen és korrupción dolgozik – ebben a helyzetben nekem tennem kell azért, hogy országosan is megváltozzon a politika” – szögezte le polgármesteri beiktatásán elhangzott beszédében Márki-Zay Péter. A Hódmezővásárhelyen hat napja váratlan és nagyarányú győzelmet aratott független – akkor még civil, ma már – politikus hozzátette, hogy

párt nélkülinek mondta magát, de valójában az ország legnépesebb pártjának, a Fideszben csalódottak pártjának a tagja, annak a virtuális pártnak, amelynek tagjai nem lopnak, nincs kastélyuk, nem engednek be húszezer euróért migránsokat – sorolta.

Az Országgyűlési választásokon ezt a pártot fogja képviselni – szögezte le, hozzátéve, bízik az ellenzéki összefogásban miközben nem bízik az egyes pártokban. Ugyanakkor, ha a pártok – az MSZP-től a Jobbikig – összefognak, akkor saját érdekükké is válik a fékek és ellensúlyok kiépítése, hogy

„soha többé ne lehessen eltéríteni az országot”.

Pártállástól függetlenül minden magyar ember érdeke – fejtette ki –, hogy újra demokrácia legyen Magyarországon.

Szimbolikusnak is mondható bejelentést tett: baloldali politikus kér fel alpolgármesternek, miután ő jobboldali – így együtt tudunk minden különbséget félretéve dolgozni a városért, mutatott rá.

Beszédében egyébként is békejobbot nyújtott valamennyi, a kampányban ellene munkálkodott képviselőnek, politikusnak, párttagnak és közéleti személynek, köztük választási ellenfelének,a Fidesz-KDNP-s akkori (azóta e posztról lemondott) alpolgármesternek, Hegedűs Zoltánnak is.

„Ha megbántottam volna, ha bolondnak, hazugnak vagy zavaros fejűnek neveztem volna, elnézést kérek, ha esetleg a békés vásárhelyi polgárokat riogattam volna – mind ezért elnézést kérek” – mondta, nem kis iróniával, óriási tapsot kiváltva.

Helyi ügyekben is beszélt konkrét programokról, s megismételte, hogy több, a Hegedűs által ígért programot maga is meg kíván valósítani. Ilyen például a város összes templomának a felújítása és a migránsok betelepítése. Ez utóbbi kérdésben közös felhívást kíván eljuttatni a kormánynak – jelezte. Egyenlőséget ígért a város mind a 44 ezer polgárának, kiemelve a romákat és közmunkásokat. Leszögezte:

megfélemlítés nélküli, korrupciómentes várost alakítanak ki közösen, olyan helyet, ahol a közgyűlés csak a második legfontosabb, mert „azért a víz az úr”. Ezzel egyébként visszautalt a beszéde előtt elhangzott szavalatra: Petőfi Sándor Feltámadott a tenger c. versére.

Szavai nem csak Hódmezővásárhelynek, hanem az egész országnak szóltak, már csak azért is, mert szimbolikussá vált győzelme új irányt szabott az április 8-i választásoknak.

A február 25-i polgármester-választást megelőzően is sokan már az április 8-i választás főpróbájának tartották a múlt vasárnapi voksolást, amelyen végül több meglepetés is született: szokatlanul magas volt a részvétel (62,45 százalékos), ami még  magyarázhatja a közösen támogatott jelölt győzelmét (amiben az ellenzék csak reménykedni tudott – ez a második meglepetés), ám az igazi „durranás” a győzelem aránya volt: Márki-Zay elvitte ugyanis a szavazatok 57,49 százalékát, miközben a Fidesz-KDNP jelöltje, az azóta lemondott alpolgármester, Hegedűs Zoltán 41,63, a szintén függetlenként indult kiugrott szocialista Hernádi Gyula pedig csak 0,88 százalékot tudott összeszedni.

Márki-Zay Péter győzelme annak ellenére is váratlan volt, hogy felsorakozott mögötte a teljes ellenzék, a DK-tól az LMP-n át a Jobbikig bezáróan. Előzetesen a közvélemény-kutatások stabil Fideszes győzelmet vetítettek előre a Fidesz-bástyaként számon tartott városban, ahol emberemlékezet óta nem született ellenzéki győzelem;

Török Gábor politológus például azt írta utóbb, hogy „magam két olyan belső kutatási eredményről is tudok, amelyek egyaránt 60 százalék feletti fideszes győzelmet jeleztek”.

Politikusok, politológusok, szakértők, laikusok így is, úgy is magyarázzák az egykori fideszes, politikusként kívülálló, de helyben jól ismert, a 200 éves értelmiségi dinasztiából származó, hét gyermekes, hívő keresztény Márki-Zay győzelmét, de egy dologban egyetértenek: abban oroszlánrésze volt az összefogásnak, s bizonyítja az egy közös ellenzéki jelölt stratégiájának a helyességét.

Mindenesetre a múlt vasárnap eredménye – a rákövetkező napok tanulsága szerint – nagy lendületet adott az összefogási törekvéseknek: azóta az LMP, a Jobbik és a Momentum is feladta korábbi kérlelhetetlennek tűnő ellenállását a koordinált jelöltállítással szemben.

Lázár nem tudott vizelni az utcán, olyan jó a közvilágítás

0

Fél órás késéssel, de mindjárt az elején egy kis műsorral kezdődött a csütörtöki kormányinfó: Harangozó Tamás MSZP-s képviselő átnyújtotta Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek a kalocsai és szolnoki OLAF-jelentéseket.  Ezenfelül megtudhattuk, hogy Soros György miképp oktatja ki a bevándorlókat, de szóba került a meglepetést hozó hódmezővásárhelyi választás is.

Lázár János a csütörtöki kormányinfón elején leszögezte, hogy a 39 nap múlva megrendezésre kerülő parlamenti választások fő tétje az, hogy bevándorlóország leszünk-e?

Vagyis a „lázári értelmezés” szerint a

2018-as áprilisi választások arról szólnak, hogy Soros György vagy Orbán Viktor alakít-e kormányt Magyarországon.

Ezen a téren pedig ők a Fideszben mindent bevetnek és megtesznek azért, hogy meggyőzék a választópolgárokat. Sőt, a harc pedig már nemcsak az Európai Unió, hanem az ENSZ ellen is fog zajlani. Habár később egy újságírói kérdésre elismerte, hogy a nemzetközi vitát kavaró szövegtervezetben eredetileg nem szerepel a kötelező befogadás, ez bármikor megváltozhat a jövőben. Ugyanúgy hozzátette, hogy Trócsányi László igazságügyi miniszter az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy négy – migárcióval kapcsolatos – kérdésben kérje ki a testület állásfoglalását.

Apropó a bevándorlás: Lázár az újságírók előtt olvasott fel a „Soros-bibliából”, amely tartalmazza azokat a szövegeket, amelyeket a Magyarországra érkező migránsoknak el kell mondaniuk. Olyan mondatokról van szó, mint

„egy harmadik nem biztonságos országon keresztül érkeztem”; „elveszítettem menekülés közben a családomat” vagy „egy üldözött társadalmi csoport tagja vagyok a Közel-Keleten”.

Ezek a mondatok pedig mind a „Soros-terv” részei, hogy a magyar és az uniós hatóságok így könnyebben fogadják el bevándorlók menedékkérelmét. Később Lázár hozzátette, hogy egyes ellenzéki jelöltek „aláírtak Soros Györgynek”, akik emiatt „hazaárulók”, de ő megtalálja az Európai Bizottságon belüli magyar hazaárulókat.

Kijárt a kormányzati bírálatokból az LMP-s Hadházy Ákosnak, Emmanuel Macron francia elnöknek és Jávor Benedeknek is. Lázár a Párbeszéd európai parlamenti képviselőjéről megjegyezte, hogy ő számít a legfőbb magyar kormány elleni feljelentőnek az Európai Parlamentben.

A kormányinfó egyik „fénypontja” az volt, amikor

Harangozó Tamás szocialista képviselő két OLAF-jelentéssel a kezében lépett oda Lázárhoz,

hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszternek inkább erről kellene beszélnie, mintsem a  bevándorlásról. Harangozó azután „halaszthatatlan közfeladatokra” hivatkozva kivonult a teremből és nem várta meg a választ, amin Lázár sajnálkozott. Hangsúlyozta, hogy az egész világításfejlesztés a szocialista kormányok ötlete volt, amihez Kovács Zoltán szóvivő hozzátette, hogy Harangozó maga mint szekszárdi önkormányzati képviselő megszavazta a város világításfejlesztését.

Lázár azzal próbálta igazolni a közvilágítási program sikerességét, hogy a vasárnapi hódmezővásárhelyi polgármesteri választások után, úton hazafele gyalogolva nem tudott a város utcáin vizelni este, mert annyira jól világítanak az utcai lámpák. Lázár János a hódmezővásárhelyi választásról azt mondta, hogy gratulál a függetlenként induló Márki-Zay Péternek, és támogatásáról biztosította a maga, illetve a kormány nevében is.

Elios-ügy: Vásárhely kitárulkozik

Hódmezővásárhely önkormányzata elérhetővé tette az Eliosszal kötött szerződést. Nem könnyen található meg a honlapon, ráadásul más tartalommal is olvasható közvilágítási fejlesztés ugyanott. Az OLAF-jelentés változatlanul hiányzik.

Lassan megismerhetővé válnak a hódmezővásárhelyi lámpacsere-projekt dokumentumai. Alapos keresgéléssel lelhetők fel, de az apparátus láthatóan már az új polgármesterre, Márki-Zay Péter érkezésére készül. Kedden koraeste a FüHü nem lelte meg a közvilágítási fejlesztésre az akkor még ES Holdingnak nevezett Eliosszal kötött szerződéseit, csak egy – két lépéssel elérhető – projektleírást.

Ennek projekt-kódszáma és célja (a város egész területén lámpakorszerűsítés) megegyezik, tartalma viszont nagy mértékben eltér az eliosos munkáétól (darabszám, ár, energiamegtakarítás), és befejezett fejlesztésként fogalmaz, fényképgalériával illusztrálva a megváltozott közvilágítást.

A már szabadon hozzáférhető ES Holding-szerződés értelmében bruttó 721 millió 225 ezer 161 forintért vállalta csak fényforrások, illetve teljes lámpák cseréjét LED-kivitelűre. A 2009. végén megjelent kiírás alapján a szerződést 2010. március 1-jén, még

Lázár János polgármester, az ES Holdingtól Tiborcz István és Erdei Bálint vezérigazgató írta alá.

A megrendelt mennyiség az ajánlattételi felhívásban  található meg, laikus számára meglehetősen kusza felsorolásban.

Bár a LED-korszerűsítés kapcsán elsősorban az energiaspórolást szokták kiemelni, a pályázati felhívásban ennek súlyszáma mindössze 4. A műszaki minőség 58, a vállalási ár 30. Tiborczék átlagosan 26 százalékos megtakarítást vállaltak.

A dokumentáció harmadik tagja az egyik pályázó (a háromból) eljárási kérelmére indult közbeszerzési döntőbizottsági határozat. Ezt a jogorvoslatot a Tungsram-Schréder zrt. kezdeményezte, amelyet a Kdb elutasított, alaptalanságra és megkésettségre hivatkozva.

Érdekesség, hogy

a Tungsram-Schréder később az Elios beszállítója lett

a többi városban elvégzett lámpacserékben.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal Hódmezővásárhelyt érintő vizsgálati anyaga eddig nem került ki a város honlapjára. Márki-Zay Péter azt ígérte, hogy azonnal közzéteszik. Ezzel kapcsolatban a hvg.hu-nak nyilatkozó Korsós Ágnes jegyző elmondta, hogy a jelentést nem kapták meg az OLAF-tól, csak a nyolc pontból álló észrevételeket, amelyhez négy helyen fűztek észrevételt. Azt is állítja, hogy a szerződések a megkötésük óta megtalálhatók a honlapon. Márki-Zay Péter a FüHü-nek kedden azt mondta, hogy ők (addig) nem találták meg a dokumentumot.

Elios-Hódmezővásárhely: mikor került nyilvánosságra?

A megválasztott polgármester se találta eddig a város honlapján a közvilágítási fejlesztés pályázati leírását, ami most olvasható. A 750 milliós Elios-üzlet kapcsán mindenesetre szó sincs 100 ezer órás élettartamú LED-lámpákról, és azokról a megvilágítási problémákról, amelyektől hangos a sajtó.

A városházi apparátus ma arról tájékoztatta Márki-Zay Pétert, hogy a Hódmezővásárhely honlapján olvasható beruházás-ismertetés eddig is ott volt, bár ők korábban nem találták – mondta a Független Hírügynökség kérdésére a megválasztott polgármester. Ez ma elolvasható az uniós projektek közt. (Ahogyan az is csak „némi késéssel” került fel az oldalra, hogy Márki-Zay megnyerte a vasárnapi választást.)

Márki-Zay Péter szerdán utánanéz, valóban már korábban nyilvános volt-e a fejlesztés ismertetése.

Az mindenesetre látható, hogy a többi városi fejlesztéstől eltérően a világítási felújítás ismertetése

feltűnően szűkszavú, alig fél oldal terjedelmű,

semmiféle mellékletet se tartalmaz. Ahogyan a pályázati anyag se olvasható. Miként az OLAF-jelentés se, amiről Márki-Zay azt mondta: úgy tájékoztatták, hogy ez nincs is náluk – mondta lapunknak kedden este.

A rövid bemutatásból kiderül, hogy a lámpacsere-program kezdete 2011. június 22., a  megvalósulás tervezett napja 2012. március 15. A projekt

összköltsége 749 502 ezer forint,

az uniós és magyar állami támogatás összege 374 millió 51 ezer forint.

A felújítás keretében kicseréltek 6751 lámpatestet és 42 fényforrást, összesen 6793 lámpát korszerűsítettek.

A 6793 lámpa korszerűsítésével az önkormányzat 35 százalékkal csökkenti a közvilágítás költségeit. Az energiatakarékos LED-technológia további előnye, hogy míg a hagyományos izzók élettartalma 12 ezer óra, a LED-fényforrásoké 60 ezer óra, ami az üzemeltetési költségekben is jelentkezik. Jelenlegi számítások szerint a város teljes pénzbeli megtakarítása 44 millió forint évente, ami 32 millió forint energiaköltség-csökkenésből és 12 millió forint üzemeltetési költség csökkenésből tevődik össze – olvasható a honlapon.

Az is kiderül itt, hogy a LED-technológiát használó fényforrások az alacsonyabb energiafelhasználás ellenére erősebb és egyenletesebb megvilágítást biztosítanak a város utcáin. Átlagosan a megvilágítás erőssége 53 százalékkal nőtt, az egyenletesség 217 százalékkal javult.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálati jelentésének megismerése után derülhet ki, hogy ezek az állítások igazak-e. Márki-Zay Péter azt ígéri, hogy haladéktalanul nyilvánosságra hozza az OLAF anyagát az Elios által elnyert beruházásról.

Az OLAF eddig megismert (javarészt a 24.hu, illetve az MSZP, valamint az Átlátszó által ismertetett) megállapításainak egyik sarokpontja az, hogy a tenderekben a felülről szervezett csalásgyanús modell „szabásmintája”: az utolsó pillanatban úgy módosították a kiírási feltételt, hogy

lehetővé tették a LED-ek élettartamát  60 ezerről 100 ezer órára emelve megadni.

Papíron, mert a gyártói specifikáció ezt nem ismeri el, de ezzel váltak a beruházások megtérülővé.

Ennek híján

a projektek eleve nem lettek volna támogathatók

– köszön vissza az OLAF megállapítása a jelentésekben.

A megvilágításra vonatkozó leírás sem látszik megegyezni azokkal a tapasztalatokkal, amelyekről egy sor település lakói számoltak be az Elios-féle lámpák felszerelése után. Kicsi megvilágított területek, óriási sötét terek, balesetveszélyes zebrák, gyalogosgázolások.

Egyébként a hódmezővásárhelyi volt az Elios karrierjének bölcsője. Itt szerezte meg azt a referenciát, amellyel aztán a többi városban (35-ben) sorra nyerni tudta a tendereket. És ez volt az a világítás-fejlesztés, amelyet Lázár János, saját bevallása szerint, előre megbeszélt Tiborcz Istvánnal.

A polip csápjai között

Hódmezővásárhelyi ismerősöm a minap felháborodva hívott fel, mert az ő neve is szerepelt azon a szórólapon, amit egy „ismeretlen” szervezet aktivistái dobáltak be a város majd minden polgárának levélszekrényébe. Mindennek elmondták az ellenzéki jelölt híveit, csak kedves barátomnak nem, ráadásul olyan személyeket neveztek meg a város ellenségének, akik korábban részt vettek Márki-Zay valamelyik kampányrendezvényén.

Első felháborodásukban sokan arra tippeltek, talán valamelyik helyi rendezvényen készült Kubatov-listájára került fel a nevük, de aztán komorabb gondolatok kezdték foglalkoztatni az embereket. Nem arról van-e szó, hogy a tavalyi év végén sebtében elfogadott, és január 1-től hatályba lépett kormányzati elektronikus adatgyűjtés mutatta ki a „foga fehérjét”? Nem egészen légből kapott az a feltételezés, hogy a harmadik Orbán kormány talán még a választások előtt főpróbát tartott, és az adattrezorba valakik (aligha jogszerűen) belenéztek, és valamilyen módon megcsapolták az ott tárolt személyes információkat.

Egy novemberi salátatörvény „fodrai között” rejtették el a gigantikus kormányzati információs központ létesítésének tervét, amelyet december utolsó napjaiban szentesített is a törvényhozás. Azóta, mint egy kíváncsi polip, úgy fonja körbe csápjaival mindennapjainkat az állam. Szorgosan gyűjt rólunk minden információt: az utcai kamerák látják merre járunk, a boltokban lesnek minket az eredetileg a tolvajok leleplezésre szánt „szemek”, nem bújhatunk el sem a buszokon, sem a villamosokon. Minden, korábban csak házi használatra felszerelt kamera képét, hangfelvételét kötelező beszolgáltatni a központi adatbankba.

Az orvosok is jelentenek, ha gyógyszert megyünk felíratni. Háziorvosomtól tudom, hogy azok a kérdések, amelyeket a legutóbbi találkozásunk alkalmával feltett, nem az ő „kíváncsiságát” voltak hivatottak kielégíteni, hiszen évek óta ismer. Minden kollégája megkapta a listát, a válaszokat digitalizálva el kellett küldeniük a nagy „nemzeti nyilvántartásba”. Már az sem titok a kormány emberei előtt, milyenek a szexuális szokásaim, kezeltek-e pszichiátrián, hány tablettát szedek naponta, és mire.

Nem is tudom, miért vagyok kiakadva. Miért csodálkozom azon, hogy az utcánkat végigjáró fideszes aláírás-vadászok hozzám be sem csöngettek. Nem volnék meglepve, ha egy esetleges későbbi „nemzeti konzultáció” levelét már hiába várnám. Ha maradna a NER kormánya, néhány év múlva a választási névjegyzéket sem küldenék. A választások is feleslegessé válnának. Mást sem kellene tennie a kormánynak, csak bekapcsolni azt a bizonyos számítógépet, ami percek alatt „kiköpné” az eredményt, hiszen a szokásaink, életmódunk alapján pontosan tudnák, milyen a politikai attitűdünk, ha tehetnénk, hová készülnénk behúzni azt a bizonyos ikszet.

Ezek után miért volnának egyáltalán kíváncsiak a véleményünkre?

Helyszíni tudósítás egy sörözőből – Vásárhely után egy nappal

Levelet kaptunk egy olvasótól. Nem is levél valójában, hanem tudósítás. A történet látszólag egy sörözőben játszódik, a valódi színhely a magyar valóság. Olvasónk azt írja: „Az alábbi írásomat névvel nem vállalhatom, mert elveszíthetem a megélhetésemet. Igen, gyáva vagyok – ezt elvállalom, de nem csak a magam életéért felelek. Használják, ha arra érdemesnek találják.”

Mi ehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy itt tart Magyarország, idáig jutottunk.

És akkor a beszámoló.

„Február 26-n, a Hódmezővásárhely utáni nap estéjén Budapesten, egy belvárosi sörözőben. 18 óra után érkezem, és azonnal asztalt kapok. Kicsit csodálkozom, itt ritkán van hely, ha igen, akkor is fenn az emeleten, de most lent, szuper helyen kínálnak asztalt, csak egy bökkenő van, de nem tehetek semmit, a szomszéd asztal elég közel van, ahol 3 fiatalember üldögél, úgy 30 körüli lehetnek. Szemmel láthatóan utálják, hogy hallótávolságban ülök le, így azonnal előveszem a mobilomat, és elmerülök benne.

Csakhogy egy mondat megüti a fülemet, akárhogy is próbálok semleges „se nem hall se nem lát” lenni. Azt mondja az egyik, hogy „El tudjátok képzelni, hogy mihez fogunk majd magunkkal ellenzékben?” Egyetlen pillanat alatt foszlik szét a szalonképes ott sem vagyok érzésem, és elkezdek lopva figyelni. (Rendben van, nem vagyok büszke rá, de ez történt.) Azt hiszem, jelezhették egymásnak, hogy csendesebben, mert innentől egyetlen hangot sem hallok. Beletörődve a dologba, bedugom a fülesemet, demonstrálva, hogy nem vagyok jelen. Innentől csak nézegetek és gondolkodom – van rá 5 percem, amíg megérkezik a barátnőm a rendes havi sörözésünkre. Azt látom, hogy három okos, jóarcú, szerénynek tűnő, udvarias civilizált fiú búsul nagyon mélyen, még a sörük is alig fogy.

Belegondolok, hogy 8 éve talán még nem is végeztek az egyetemen, valami ideológiailag elkötelezett munkájuk lehet, látszik rajtuk, hogy nem apukától van pénzük, a nem olcsó sörözőben otthonosan és hangsúlyozottan civilizáltan viselkednek.

Ezek a fiúk ártatlan, lelkes hívőknek tűnnek, akik most belenéztek a sötétnek is elképzelhető jövőbe.

Barátoknak látszanak, ami nagy dolog manapság, hogy meg tudnak bízni egymásban. Együtt szomorkodnak, tanácstalankodnak, depiznek és paráznak. Este lévén egy takarékos gulyáslevest fogyasztanak, és csak két kör sör tűnik el úgy másfél óra alatt.

Az este vége felé egy abszurd ötletnek engedve átvillan az agyamon, hogy még az is lehet, hogy ezek a fiúk, egyszer majd listára kerülnek, magyarázkodhatnak, hogy ők nem tudták nem értették, csak dolgozni akartak, nem bántottak senkit (és tényleg csak hívő részecskéi egy gépezetnek) stb, már rég ráuntunk erre, és inkább úgy döntök, a történelem nem fogja ilyen sematikusan ismételni önmagát.

Megsajnálom őket, de biztatónak érezem az elfogadást a viselkedésükben. Eddig azt gondoltam, a hatalom nem engedi majd a fogai közül a koncot, történjen bármi. Ez a három fiú azonban azt gesztikulálja itt a tudata alól is, hogy berontott ugyan a vereség esélye az eddig diadalmas életbe, de ezt tudomásul kell venni, esetleg újra kell építkezni, és jelét sem mutatják a harcias, a demokráciát  félresöprő, általam rettegett  félelmetesen fenyegető erőnek.

Így azután nekünk a barátnőmmel elég vidáman múlt el ez a hétfő este!”

Bencsiknek elege lett a sorosozásból

„Azt hiszem, hogy abba kéne hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást például, Stop Soros, meg egyebek. Ezek jópofák, de a magyar társadalom ennél intelligensebb.” Bencsik Andrástól származik ez a kijelentés, az Echo TV sajtóklubjában mondta a Demokrata főszerkesztője.

Hódmezővásárhely után vagyunk, két nappal az orbánizmus ottani bukása után.

Bencsik Andrásnak nem az a baja a sorosozással, hogy nem igaz, és a legalapvetőbb emberi ösztönre, a félelemre, valamint a butaságra épít. Amíg Hódmezővásárhelyen „rendben mentek” a dolgok – értsd: a Fidesz hatalma öröknek látszott – addig Bencsiknek sem volt baja a sorosozással. Nézte ő is a plakátokat, látta a lapokban a kormányhirdetéseket, és magában bizonyára jót derült rajtuk.

Ezek a barmok biztosan beveszik, gondolta magában.

Aztán ezek a barmok nem vették be. Más barmok talán igen, mert a félelem nagy úr, a butaság meg még annál is nagyobb, ám a hódmezővásárhelyiek most nemet mondtak a gyűlöletre.

Persze főleg a lopásból lett elegük, az verte ki náluk a biztosítékot. A Lázár János családjának földjei közé épült titokzatos kastély, az Elios céggel kapcsolatos visszásságok (visszafogottan fogalmaztunk), de talán a sorosozással is tele lett a hócipőjük. Mert bár közel élnek a határhoz, és sokan a saját szemükkel is látták 2015 nyarán a menekültáradatot, de azt is tapasztalták, hogy azóta alig jönnek, és akik mégis, azok sem nálunk kívánnak letelepedni.

Senki sem akarja elvenni a munkánkat, a kultúránkat, senki sem akarja nem tisztelni a törvényeinket.

Vagyis, ez utóbbi nem teljesen igaz. Vannak, akik nem tisztelik a törvényeinket, de ezek az emberek nem a migránsok között keresendők. Bencsik András magyar párttársai azok, akik nem tisztelik a magyar emberek törvényeit.

Erre az igazságra döbbent rá a Demokrata főszerkesztője a vásárhelyi narancsos bukta után. Bencsik tulajdonképpen azt akarta mondani, hogy abba kellene hagyni a lopást. De ennek még nem jött el az ideje, így, első lépésként, maradt neki az, hogy a sorosozás bunkóság.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!