Lázár nem tudott vizelni az utcán, olyan jó a közvilágítás

0
315
Forrás: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Fél órás késéssel, de mindjárt az elején egy kis műsorral kezdődött a csütörtöki kormányinfó: Harangozó Tamás MSZP-s képviselő átnyújtotta Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek a kalocsai és szolnoki OLAF-jelentéseket.  Ezenfelül megtudhattuk, hogy Soros György miképp oktatja ki a bevándorlókat, de szóba került a meglepetést hozó hódmezővásárhelyi választás is.

Lázár János a csütörtöki kormányinfón elején leszögezte, hogy a 39 nap múlva megrendezésre kerülő parlamenti választások fő tétje az, hogy bevándorlóország leszünk-e?

Vagyis a “lázári értelmezés” szerint a

2018-as áprilisi választások arról szólnak, hogy Soros György vagy Orbán Viktor alakít-e kormányt Magyarországon.

Ezen a téren pedig ők a Fideszben mindent bevetnek és megtesznek azért, hogy meggyőzék a választópolgárokat. Sőt, a harc pedig már nemcsak az Európai Unió, hanem az ENSZ ellen is fog zajlani. Habár később egy újságírói kérdésre elismerte, hogy a nemzetközi vitát kavaró szövegtervezetben eredetileg nem szerepel a kötelező befogadás, ez bármikor megváltozhat a jövőben. Ugyanúgy hozzátette, hogy Trócsányi László igazságügyi miniszter az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy négy – migárcióval kapcsolatos – kérdésben kérje ki a testület állásfoglalását.

Apropó a bevándorlás: Lázár az újságírók előtt olvasott fel a “Soros-bibliából”, amely tartalmazza azokat a szövegeket, amelyeket a Magyarországra érkező migránsoknak el kell mondaniuk. Olyan mondatokról van szó, mint

“egy harmadik nem biztonságos országon keresztül érkeztem”; “elveszítettem menekülés közben a családomat” vagy “egy üldözött társadalmi csoport tagja vagyok a Közel-Keleten”.

Ezek a mondatok pedig mind a “Soros-terv” részei, hogy a magyar és az uniós hatóságok így könnyebben fogadják el bevándorlók menedékkérelmét. Később Lázár hozzátette, hogy egyes ellenzéki jelöltek “aláírtak Soros Györgynek”, akik emiatt “hazaárulók”, de ő megtalálja az Európai Bizottságon belüli magyar hazaárulókat.

Kijárt a kormányzati bírálatokból az LMP-s Hadházy Ákosnak, Emmanuel Macron francia elnöknek és Jávor Benedeknek is. Lázár a Párbeszéd európai parlamenti képviselőjéről megjegyezte, hogy ő számít a legfőbb magyar kormány elleni feljelentőnek az Európai Parlamentben.

A kormányinfó egyik “fénypontja” az volt, amikor

Harangozó Tamás szocialista képviselő két OLAF-jelentéssel a kezében lépett oda Lázárhoz,

hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszternek inkább erről kellene beszélnie, mintsem a  bevándorlásról. Harangozó azután “halaszthatatlan közfeladatokra” hivatkozva kivonult a teremből és nem várta meg a választ, amin Lázár sajnálkozott. Hangsúlyozta, hogy az egész világításfejlesztés a szocialista kormányok ötlete volt, amihez Kovács Zoltán szóvivő hozzátette, hogy Harangozó maga mint szekszárdi önkormányzati képviselő megszavazta a város világításfejlesztését.

Lázár azzal próbálta igazolni a közvilágítási program sikerességét, hogy a vasárnapi hódmezővásárhelyi polgármesteri választások után, úton hazafele gyalogolva nem tudott a város utcáin vizelni este, mert annyira jól világítanak az utcai lámpák. Lázár János a hódmezővásárhelyi választásról azt mondta, hogy gratulál a függetlenként induló Márki-Zay Péternek, és támogatásáról biztosította a maga, illetve a kormány nevében is.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..