Kezdőlap Címkék Felelősségre vonás

Címke: felelősségre vonás

Netanjahu, Erdogan és Orbán, a három jómadár együtt szomorkodik az ágon

0

Bajban vannak az illiberális államról álmodó egyaránt korrupt, és mára a felelősségre vonás elől menekülő miniszterelnökök.

Izraelben nagy tüntetést rendeztek a gázai terrortámadás féléves évfordulóján: azok a polgárok mozdultak meg, akik Netanjahu távozását követelik.  Netanjahu bűne sokszoros. Egyrészt azért, mert hagyta felnőni a Hamászt, melynek terrortámadását elnézte, másrészt pedig azért, mert hat hónap alatt sem ért el eredményt. Nem tudta kiszabadítani a túszokat, nem volt képes megsemmisíteni a Hamászt. A terrorszervezet viszont elérte célját: Izrael újra magára maradt a Közel Keleten, és mindinkább a világban is.

Biden elnök ultimátumban követelte a gázai hadműveletek leállítását a túlságosan sok polgári áldozat miatt. Netanjahu retirált, a csapatok nagy részét kivonták a gázai övezetből. Hogyan tovább? Netanjahu zsákutcába manőverezte Izraelt, és előre menekül. Nem állhat félre, és nem mondhat le, mert akkor megindul újra a korrupciós vizsgálat, amely akár börtönbe is küldheti a 75 éves kormányfőt, aki minden elődjénél hosszabb időt töltött a miniszterelnöki székben.

Erdogan és Orbán sem állhat félre, mert akkor megindulhat a korrupciós vizsgálat

Az öreg és beteg Erdogan közölte a nagy nehezen megnyert országos választás után, hogy ez a ciklus az utolsó. Most elveszítette az önkormányzati választásokat pedig ő maga is Isztambulban kezdte meg politikai pályafutását. Csakhogy rendszere sokáig sikeres volt, az emelkedő életszínvonalat meghálálta a vallásos vidék, melynek fiatalabb nemzedékei megtöltötték a nagyvárosokat. Erdogan, akinek fejébe szállt a dicsőség hiszen hívei szultánnak  nevezték, önálló diplomáciába kezdett: szembefordult Izraellel és az USA-val, sőt még Kínával is az ujgur lázadók támogatása miatt. A következmény: a sikeres török gazdaság megindult a lejtőn lefelé. Egy ponton Peking egymilliárd dollárt ajánlott a kétségbeejtő helyzetbe került Erdogannak: ha nyilvánosan szakít az ujgur iszlamista mozgalommal, akkor megtámogatják megingott rendszerét. Erdogan el is ment Urumcsiba, hogy felhívja az ujgurok figyelmét: Hszi Csin-ping atyai gondoskodásának vessék alá magukat!

Washington először puccsal akarta elűzni Erdogant, de a török elnök ezt kivédte ám a gazdasági válságot már nem tudta. Az óriási infláció felemészti társadalmi bázisát, de nem állhat félre hiszen rendszere velejéig korrupt. Annak idején fia árusította az Iszlám Állam olaját a világpiacon.

Orbán sem állhat félre

Amikor az USA meg akarta buktatni Abdul Razak miniszterelnököt Malajziában, akkor korrupciós pert indított ellene New Yorkban. Nem volt ez oly nehéz hiszen Malajzia fejlesztési alapjából több mint százmillió dollárt költöttek a Wall Street farkasa című filmre, Leonardo di Caprioval a főszerepben. Polt Péter malajziai kollégája rezzenéstelen arccal közölte: nincs itt semmi látnivaló. A korrupciós per végösszege 4,5 millárd dollárra rúgott, ebből csaknem egymilliárd Abdul Razak miniszterelnök magánszámláján landolt. Eljött a választási időszak, és a korrupt miniszterelnök megbukott. Az új főügyész első dolga az volt, hogy korrupciós pert akasztott a bukott kormányfő és még jobban utált neje nyakába. A pár több mint ötven bőrönddel száguldott a repülőtér felé, de megállították őket. Abdul Razak 12 éves fegyház büntetését tölti korrupció miatt Malajziában.

Ne ily véget adj istenem! – fohászkodhat Orbán Viktor, akinek rokonai, barátai és üzletfelei számolatlanul nyúltak le eurómilliókat.

Ezért ódzkodik attól Brüsszel, hogy eurómilliárdokat utaljon ki a magyar kormánynak. Az Európai Parlement a korábbi átutalások miatt perli a brüsszeli bizottságot. Az Európai Parlement utolsó ülésszakán két témában is foglalkoznak Magyarországgal. Ezért imádkozik Orbán új Európai Parlamentért és új brüsszeli bizottságért, meg persze új elnökért Washingtonban. A baj az, hogyha imái meghallgatásra találnak, pénze akkor sem lesz elég. Kívülről senki sem akarja finanszírozni rendszerét, mely gyengén muzsikál. A választópolgárok jóindulatát viszont valamiből meg kellene vásárolnia. 2022-ben több mint 1500 milliárd forintot költött erre. Ez okozta a rekord magas inflációt. Ami viszont megrendítette a választói bázist.

Ingyen Orbán trónját sem őrzi senki,

legfeljebb Mészáros Lőrinc, aki attól retteghet, hogy Orbán Viktor zárkatársa lehet egy korrupciós ítélet sorozat után.

Pazar beszéd, de

Pazar módon felépítve adta elő nagy visszhangot kiváltó napirend előtti beszédét kedden Gyurcsány Ferenc. Saját édesapjának bagatell bűncselekményeivel és az azokért kapott többszöri börtönbüntetéssel állította párhuzamba azt, amit az orbáni önkényuralom vezetői követtek el. A párhuzam hatásos volt, a képviselők a teremben és mi, akik az internetes vagy televíziós közvetítést követtük otthon a fotelben, szájtátva hallgattuk a napirend előtti beszédet.

A kiváló szónok Gyurcsány annak adott hangot a plenáris ülésen, amit az Orbán-rendszer működését elszenvedő százezrek, akár milliók éreznek, gondolnak. Börtönbe velük! – gondolják a százezrek, akár milliók.

Hasonlókat hallunk Gyurcsány legfontosabb ellenzéki szövetségesétől és vetélytársától, Fekete-Győr Andrástól is, aki miniszterelnök-jelölti programjának középpontjába állítja a „felcsúti pert”, ahol az Orbán-rendszer működtetőit, haszonélvezőit vonnák felelősségre, akik közül Mészáros Lőrincet szerinte a kormányváltás másnapján vennék őrizetbe.

Számomra személyesen is fontos mind Gyurcsány mondanivalója, akinek társa voltam a Demokratikus Koalíció megalapításában és jó ideig mindennapi harcában, és két országgyűlési választáson a DK képviselőjelöltje is voltam, mind pedig Fekete-Győré, teljes erőmmel részt vettem a Momentum két aláírásgyűjtő akciójában, ott vagyok nyilvános rendezvényein, nagy reményeket füzök a párt szerepéhez a magyar demokrácia újjáépítésében. Ezzel a háttérrel tekintek e fellépésükre.

Érthető a százezrek, akár milliók igénye, hogy – Gyurcsány szavával – előbb-utóbb majd „elvigyék” az Orbán-rendszer felelőseit. A politikusnak viszont, aki előbb-utóbb alkotmányos kormányzati hatalomgyakorlásra készül, látnia kell a különbséget politikai felelősség és büntetőjogi felelősség között.

Fel kell tennie magának a kérdést: vajon alapot adnak-e a hatalomgyakorlás során elkövetett hibák, felelőtlen mulasztások a remélt valamikori politikai bukáson túl büntetőjogi felelősségre vonásra?

Alappal feltételezhetjük, hogy az, amit a politikai köznyelv „korrupcióként” emleget, valójában nem korrupció, hiszen korrupciónak a politikai köznyelv is és a büntetőjog is olyan ügyleteket nevez, ahol legalább két szereplő van: az egyik, aki korrumpál (veszteget), a másik, akit korrumpálnak (vesztegetnek). Ami az Orbán-rendszerben, központilag vezérelve folyamatosan történik, az nem ez, hanem valami egészen más: egy, a „haveri kapitalizmus” logikája szerint a hatalmon levőket engedelmesen kiszolgáló, általuk mindenben kedvezményezett kliensi kör oligarchává emelése, gazdagítása, a hatalmon levők céljaira való felhasználása.

Lánczi András professzor emlékezetes kijelentése, miszerint amit az ellenzék korrupciónak nevez, az a Fidesz politikájának lényege, a nemzeti tőkésosztály mesterséges beavatkozásokkal történő kialakítása, ebben az értelemben akár még igaz is.

Büntetőjogi szempontból ez valóban nem a korrupciós, hanem a hivatali bűncselekmények tényállását, mondjuk a közfeladati helyzettel visszaélést, vagy a vagyon elleni bűncselekmények közül a hűtlen kezelés tényállásást valósíthatja meg, ha alapos ügyészi és bírói vizsgálat eredményeként e tényállások valamelyikének fennállása megállapítható.

Ez pedig korántsem magától értetődő. Én ezért egyelőre nem vagyok meggyőzve arról, hogy a Fekete-Győr András által kilátásba helyezett „felcsúti perre” sor kerülhet.
Még kevésbé magától értetődő, hogy büntetőjogi tényállás lenne megállapítható, illetve annak alapos gyanúja lenne felvethető hibás kormányintézkedésekkel, kiváltképp a járvánnyal szembeni védekezésben elkövetett vitathatatlan mulasztásokkal kapcsolatban.

A kormányzási, politikai hiba szankciója a politikai bukás, ha előbb-utóbb bekövetkezik.

Büntetőjogi elmarasztalásra csak bíróságnak van joga ügyészi kezdeményezésre, egyértelműen megállapítható büntetőjogi tényállás alapján. Kétséges ezért számomra, hogy valóban „elviszik-e” majd valamikor az Orbán-rendszer vezető tisztségviselőit amiatt, hogy a járvány elleni védekezésben elkövetett, szerintem is súlyos mulasztásaik következtében Magyarországon különösen sokan vesztették életüket más európai országokhoz képest, ahogy azt Gyurcsány Ferenc feltételezi.

Nem véletlenül használom a „valamikor”, „majd valamikor” fogalmazást, amikor a feltételezett számonkérés időpontja merül fel. Fekete-Győr a reménybeli kormányváltás első három napjára teszi a „felcsúti perhez” vezető eljárás kezdetét, Mészáros Lőrinc őrizetbe vételét. Gyurcsány Ferenc szerint az elképzelt kormányváltást követően, vagyis egy, legfeljebb másfél év múlva várható, hogy az eddig huszonkétezer életét vesztett magyar ember haláláért – és sok minden másért – felelőssé tetteket „elviszik”.

Ehhez mindenképpen olyan bűnüldözésre lenne szükség nyomban az elképzelt kormányváltás után, amelyre az Orbán által tisztségébe helyezett rendőrségi és ügyészségi vezetőknek nincs már befolyásuk, és ahol az előzetes letartóztatásról döntő bírókat sem befolyásolja az Orbán által megbízott bírósági felső vezetés.

Az olyan, a jelenlegi közvélemény-kutatások alapján a legjobb esetben is várható csekély mértékű ellenzéki győzelem, melynek nyomán az Orbán vezette Fidesz megőrizheti támogatóinak többségét, és így fölöttébb erős pozícióban marad, aligha teremti meg ennek feltételeit.

Más lenne a helyzet, ha Orbán s vele állampártként az egész Fidesz olyan megsemmisítő vereséget szenvedne, amilyet az előző állampárt szenvedett az 1989-es népszavazáson majd az 1990-es választáson.

Megsemmisítő vereséget, amelynek nyomán olyan közhangulat alakulna ki, olyan tömegnyomás lépne fel, hogy az Orbán által parlamenti cikluson túlnyúló hosszú időszakra tisztségébe helyezett személyek maguktól mondanak le tisztségükről, a kezükbe adott igazságszolgáltatási, gazdasági, ellenőrzési hatalmi jogosítványokról. Ilyen helyzetben is nyitott kérdés marad, hogy mely esetekben állapíthatna meg büntetőjogi felelősséget egy független, pártatlan igazságszolgáltatás.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!