Kezdőlap Címkék Ellenzék

Címke: ellenzék

Miért kap havi 5 milliónál magasabb fizetést a Szuverenitásvédelmi hivatal főnöke?

A törvény szerint Lánczi Tamás, akit Orbán Viktor jelölt e tisztségre, így a kinevezése aligha ütközhet akadályokba, a Nemzeti Bank elnökének fizetéséhez kötött havi jövedelmet élvez: annak 80%-a jár neki.

Igaz viszont, hogy minden más jövedelem szerző forrásról le kell mondania hiszen épp az ő feladata az: megakadályozni minden ellenzéki szervezkedés vagy média külföldi finanszírozását. Jogállamban pénz a fegyver – írta József Attila, akinek Orbán Viktor lelkes olvasója lehet hiszen mindent megtesz azért, hogy a hatalom és a pénz szövetsége lehetetlenné tegyen mindenféle ellenzéki kezdeményezést a váltásra.

Aki ebben a rendszerben sok pénzt kap, attól Orbán Viktor sokat is vár el: az ellenzék pénzügyi forrásainak precíz naprakész ismeretét. Globalizált rendszerben ez korántsem könnyű, és az ellenfél nem piskóta: az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége a maga óriási információs hálózatával és adatbázisával. Bár a szuverenitásvédelmi törvényben erről nem esik szó, de legalább ilyen fontos feladata Lánczi Tamásnak az, hogy kiderítse: mit tudnak az amerikaiak a hatalom hatalmas korrupciós ügyeiről? Romániában az amerikai nagykövetség információi alapján hajtott végre hatékony korrupcióellenes tisztogatást Laura Codruta Kövesi főügyész, aki jelenleg ugyanezt a tisztséget tölti be az Európai Unióban. A korrupcióellenes kampány csak ürügy volt a tisztogatásra Romániában, ahol az elit hagyományos korrupt, a cél Moszkva embereinek likvidálása volt.

Orbán Viktor nem véletlenül marad távol az európai ügyészségtől, de az igazi ellenfél számára az USA, amelynek jelenlegi nagykövete nem is nagyon titkolja, hogy szívesen venne egy Lengyelországhoz hasonló fordulatot Magyarországon is. Orbán Viktornak ez nem annyira sürgős. Ezért hozta létre a Szuverenitásvédelmi hivatalt, amelyhez tudományos kutatóintézet is tartozik majd.

Mit kutatnak majd?

Nyilván lesz egy nyilvános részleg, amely elméletet gyárt a szuverenitásra, de ennél sokkal fontosabb az, hogy megfelelő információkat szerezzenek arról, hogy mit tudnak az amerikaiak Orbán Viktorról?!

Új ÁVÓ születik?

FORTEPAN

Amikor egy magyar küldöttség Sztálin elvtárssal találkozott a Kremlben 1946-ban, akkor jelen volt Péter Gábor is, akit akkor még jóformán senki sem ismert, de a grúz diktátor igen. Egyedül Péter Gábort, az ÁVÓ főnökét  ölelte meg a magyar küldöttség tagjai közül. Sztálin nagyon is tisztában volt az állambiztonsági szervezet fontosságával éppúgy mint Hitler. Amikor 1943-ban Teheránban találkozott Roosevelt elnökkel, akkor így mutatta be neki Lavrentyij Pavlovics Beriját, a szovjet állambiztonság főnökét: ”Ő a mi Himmlerünk!” Heinrich Himmler volt az SS vezére és a birodalmi biztonsági hivatal – RSHA – vezetője. Ez az intézmény működtette a többi között a haláltáborokat is.

Péter Gábor szabósegéd volt, Lánczi Tamás jogot és filozófiát tanult – éppúgy mint Lenin. Lánczi édesapja a nemzeti együttműködés rendszerének egyik vezető ideológusa és a Corvinus egyetem rektora volt. Az ő leleménye az, hogy

“amit az ellenzéki és külföldi bírálók korrupciónak neveznek, az a nemzeti együttműködés rendszerének eszköze a nemzeti polgárság megteremtésére.”

Lánczi Tamás legmagasabb közigazgatási tisztsége eddig az volt, hogy Navracsics Tibor igazságügyi miniszter államtitkárrá nevezte ki amikor a törekvő ifjú még csak 32 éves volt, de nem vált be. Hamarosan távozni kényszerült, de Habony Árpád és Rogán Antal pártfogoltjaként szép karriert futott be. 2018-ban amikor a Figyelő közzétette a hírhedt Soros listákat, akkor Lánczi Tamás volt a főszerkesztő.

Jelenleg az MTVA egyik főnöke és arca is egyben, de ennek immár vége: a Szuverenitás védelem arcnélküli munka, amelynek lényege a sötétben zajlik.

48 perc című televíziós műsorában Lánczi Tamás kijelentette december 13-án:

”Amerikából több milliárd forintnyi dollárt küldtek ide, amellyel megpróbálták befolyásolni a 2022-es választások eredményét. Ez tény.”

A másik figyelemreméltó kijelentése:

“Európában senki sem annyira autonóm mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök.”

Valóban? Akkor miért állítják azt Washingtonban és Brüsszelben, hogy Orbán Viktor Putyin bábuja az európai sakktáblán?

A szuverenitás védelem csak nyugati irányban működik?

Péter Gábort nem sokkal Sztálin halála előtt a grúz diktátor parancsára letartóztatták Budapesten mint “cionista összeesküvés szervezőjét.” Sztálin időben meghalt, így a cionista perekből nem lett semmi. Péter Gábor a zárt tárgyaláson halálbüntetést kért a saját fejére, de csak börtönbüntetésre ítélték. Hamarosan kiengedték és haláláig hallgatott.

Péter Gábor 47 éves volt amikor saját elvtársai letartóztatták, és majdnem agyonverték. Lánczi Tamás 46 lesz amikor megkezdi tevékenységét a Szuverenitásvédelmi hivatal élén.

Lehetőség

Üresjárat van. Konkrétum semmi, mindenki beiglizik, legfeljebb általánosságokat lehet ilyenkor írni, például azt, hogy nehéz időket élünk. Ehhez egy sóhaj is tartozik, legalább sajnáljanak, ha már ennyire rossz a helyzetünk.

Mert az rossz. A legtöbbünk életét tekintve tényleg nehéz időket élünk. Kérdés persze, hogy mihez képest? Ha ezen elgondolkodik az ember, és végigtekint az elmúlt éveken, elsőnek rögtön arra gondol, voltak-e egyáltalán könnyű idők? Másodiknak arra, hogy nem. Nem voltak. A problémák eltűnnek ugyan (nem megoldódnak, hanem okafogyottá válnak), de jönnek helyettük újak, a nehézségek mázsás terhe nem változik, sőt nem csak egy ember, hanem még a különböző emberek esetében sem. Ahogy egy gondolkodó valamely könyvében olvashatni, a Sors ugyanakkora mértékben ver minden embert, azaz a csapást az összes egyforma nagynak érzi, csak az egyiknél éhség és súlyos betegség az ok, a másiknál meg a behűtött pezsgő kívánatostól eltérő hőfoka. Ezért nehéz objektíven megítélni, mi van, és mit kéne tennünk.

A megítélés nehézségeihez tartozik, hogy az emberek többségének nincsenek meg a helyzetértékeléshez szükséges információi, nem is akarják megszerezni, de még ha meg is szereznék, nem tudnának velük mit kezdeni. Churchill mondotta volt, hogy a demokrácia elleni legfőbb érv egy ötperces beszélgetés az átlagválasztóval, utána elmegy az ember kedve tőle, és bizony ebben igaza van. Azért ne feledjük, ő mondta azt is: a demokrácia rossz dolog, nagyon rossz, sőt borzasztóan rossz, de jobbat még nem találtak ki.

A helyzetértékelésnél további problémák is felmerülnek. Például az, hogy minden tény torzulásra hajlamos. Az információk terjesztésére és magyarázatára hivatott médiamunkások közül sem mindegyik egyetemi tanár (hajjaj), azaz a hírek átadásában nagyon sok az érzelmi szál, ami a durva elfogultság finom megfogalmazása, ráadásul jó részüket anyagi előnyök is motiválják (le vannak fizetve, na). A fontossági sorrendet tekintve a sport és a pletykák utáni híreket szolgáltató politikusok egyrészt terelnek, másrészt hazudnak (hol van már „az ország szolgálata”, ugyan kérem, lejárt lemez), ráadásul a média mindezt a saját szája íze szerint formálja, lögyböli, kavargatja, és tálalja, a lényeg annyi, nem magyarázzák el rendesen.

Az újságba író vagy maga sem érti a történteket, vagy elkötelezett érzelmileg, netán elkötelezett anyagilag (csúnya dolog, de van ilyen, szinte kizárólag a NER oldalon), esetleg úgy gondolja, hogy ez nem az ő feladata, és a tömegből kiválva könnyed libbenéssel ül át a zsűri páholyába. Jellegzetes értelmiségi attitűd, majd ő megmondja, mi van, részletében, meg egészében is, így aztán mindenki szájtátva nézi, mennyire okos és bátor ember, főleg, ha bugris módon küld el mindenkit a francba. Hogy az ilyen írás haszna semmi, más lapra tartozik.

Következzen a propaganda. A Harmadik Birodalom egyik prominense dolgozta ki a technikáját, nem is védett a rendszer, bárki által szabadon használható. Hajh, de tudta/tudja mindezt Finkelstein meg Habony:

  1. Kerüld az elvont gondolatokat, az érzelmeket vedd célba.
  2. Kevés üzenetet küldj, de azokat folyamatosan sulykold.
  3. Használj felszínes, általánosító véleményeket, sztereotípiákat.
  4. Az érvelés legyen egyoldalú – soha ne árnyalj.
  5. Folyamatosan kritizáld az ellenfeledet.
  6. Keress egy ellenségképet, és éjjel-nappal rágalmazd.

Itt van például a 2. pont, amelyet megfogadva és betartva a regnálók folyamatosan dollárbaloldaloznak. Hogy miért hülyeség, itt olvasható. A másik oldalnak is vannak sulykolásai, ilyen például Orbánék letolvajozása, amivel nincs is semmi gond, mert ezt egyértelműen bizonyítja a rokoni és a haveri kör igencsak gyors ütemű és mértékű meggazdagodása, mégpedig bármiféle ötlet, találmány, know-how nélkül, azaz nulla innovativitással, és nem ám a nemzetközi piacon, hanem kizárólag az állammal üzletelve, véletlenül pont azon időszak alatt, mikor kormányfő volt a Főnök.

Az ellenzék számára nem szerencsés, hogy minősítik őket a saját oldalukról is. Az egyik minősítés, a „Gyurcsánnyal nem lehet győzni”, a másik pedig, „Az ellenzék sem lenne jobb”. Ezek sajnos rögződnek az emberekben, és sokakat tarthatnak távol a szavazástól, mondván, hogy úgysem nyerhetünk, de még ha nyernénk is, az se lenne jó. Az ilyen minősítés (ha Orbánt le akarjuk váltani) mindenképpen ellenjavallt, mert itt az országról van szó, amelyet egy ostoba akarnok épp most tesz tönkre gazdaságilag, ás el mélyre külpolitikailag, és taszít gödörbe erkölcsileg, ugyanis semmihez nem ért, és mégis mindenben ő dönt, aminek rendkívül negatív hatása van. A Nagy Mimagyarok, akinek vezetésével most már hamarosan utolérjük Ausztriát, aki középhatalommá plusz nettó EU befizetővé teszi Magyarországot, aki fejszével küzdi le az inflációt, és nemsokára elfoglalja Brüsszelt von der Leyenestül. Ahogy tudjuk tőle, párezret kell aludnunk, és akkor majd minden magyarnak jó lesz. Név szerint: Orbán Viktornak, Tiborcz Istvánnak, Orbán Győzőnek, Mészáros Lőrincznek, satöbbi. Vannak vagy ötezren (csökken a magyarok száma, na!). Nekik ugyan már most is jó, de akkor még jobban fognak menni dolgaik, hiszen a magyarságuk 150 % fölötti, a többiekkel ellentétben, akik sokkal kevésbé magyarok. Az olyanokkal törődjön a Soros, nem igaz?

A fentebb írtak eredménye, azaz a lassan hömpölygő éjsötét katyvasz mindent eláraszt köröttünk. Ilyen helyzetben még a racionális elmék is kapkodják a fejüket, és zavartan hápognak, hogy most már mi legyen.

Adjuk fel? Azt azért nem mondanám. A siker egyetlen esélye, ha a FIDESZ által sűrűn bevetett propagandisztikus elemeket alkalmazzuk mi is. Érveljünk kizárólag egyoldalúan és elfogultan, ha valami nem tetszene az ellenzékben, akkor is, hiába hörrennek föl a széplelkek erre, hogy de hát ők függetlenek meg minden, most nem róluk van szó, hanem az országról. Tovább megyek: Európáról. Még tovább menve: sőt.

Ha úgy döntünk, hogy harcba szállunk, néhány alapvetést el kell fogadnunk.

  • Gyurcsánymentes ellenzékünk nincs, és nem is lesz. Próbálkoztak már egy páran, nem jött be senkinek, értelme az ellenzék még további szabdalásán túlmenően nincs.
  • A DK szavazótáborára szükség van. Gyurcsány különben is háttérbe vonult, és maximum frakcióvezetőként fog üzemelni, ezért akármit hazudik róla a FIDESZ, csak legyintsünk, hogy hülyeség. Az elmúlt nyolc évről itt, itt és itt lehet olvasni információkat, hogy az érvkészlet az agitációhoz teljes legyen.
  • Az ellenzékről akkor is tudjuk, hogy mit fog csinálni, ha még nincs kész a program, ezért az itt következőket az írástudóknak kell vonzó ellenzéki alternatívaként ismertetni a lehető legtöbb választóval, akik az információkat remélhetőleg tovább viszik. Tehát:
    • Biztosan több pénzt fog fordítani az oktatásra (tudás alapú társadalom).
    • Biztosan több pénzt fog fordítani az egészségügyre (baloldaliak).
    • Biztosan visszahozza az Orbánék által megszüntetett svájci indexálást, hogy a nyugdíjak is növekedjenek. Jelenleg csak az inflációt követik, azaz a tényleges növekedésük 2010. óta nulla, hiába beszél a fideszes propaganda róla.
    • Biztosan a rászorulókat fogja támogatni és nem a nagyfogyasztó gazdagokat.
    • Biztosan jóban lesz az EU-val.
    • Biztosan hazahozza a nekünk megítélt pénzeket.
    • Biztosan megteszi, amit a lengyelek: pártmentesíti a közmédiát.
    • Biztosan semlegessé teszi a fékeket és ellensúlyokat.
    • A végére maradt a legfontosabb: az ellenzék regnálása alatt biztosan lesznek tolvajok, de azokkal az történik majd, mint Zuschlaggal: a pártból való azonnali kizárás, 50 millió visszafizetése, ráadásként 6 év börtön (miniszterelnök Gyurcsány), nem pedig az, ami Tiborcczal, aki szabadon elsétálhatott a pénzzel, maradt a büntetlen előélete, és ma is párttag, ha jól tudom. Helyette mi, adófizetők fizettük vissza az EU-nak a 13 milliárdot (miniszterelnök Orbán). A két eset közti különbséget kell hangsúlyozni mindenütt.
  • A FIDESZ óriási médiafölénye kötelezővé teszi, hogy mindenki, aki az ellenzéket preferálja, az összes rendelkezésére álló módon terjessze „Az ellenzék sokkal jobb lenne” alternatívát. Aki tudja, írásokkal, a többiek személyes agitációval és „Add tovább!” biztatással a szűkebb/tágabb környezetben.

A magyarok kétharmaddal sokszorosan megszavazott, azaz kedvenc miniszterelnöke mondotta volt,

A meccs addig tart, amíg meg nem nyerjük”.

Az ellenzékieknek is így kell küzdeni, mindent bevetve az ország érdekében. Ha majd az ellenzék nyert, lehetünk újból függetlenek.

Ahogy a költő írta: „ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

Az orosz titkosszolgálat segíti Vucsics szerb elnököt a válságban

Színes forradalomnak nevezte Aleksandar Vucsics szerb elnök az ellenzék hétvégi akcióit, melyekkel a választási csalások ellen tiltakoztak.

Vucsics nagy többséggel nyert, de az ellenzék szerint csalás történt. Belgrádban összeült a nemzetvédelmi tanács, amely hatalomátvételi kísérletnek minősítette az ellenzék akcióját. Belgrádban a hatalom arra célozgat, hogy az ellenzék a nyugati nagykövetségek támogatását élvezi, és az ő segítségükkel szerveznek színes forradalmat Vucsics elnök rendszerének megdöntésére. Kijevben 2013-ban egy ilyen színes forradalom buktatta meg az oroszbarát Janukovics rendszert. Victoria Nuland az amerikai külügy térségünkkel foglalkozó államtitkárhelyettese annak idején elmondta, hogy az USA komolyan támogatta a rendszerváltó erőket Kijevben. Az Európai Uniót is zavarta az amerikai nyomulás Kijevben, és akkor hangzott el Victoria Nuland híres mondása:

fuck the EU!

Most Vucsics szerb elnök ugyanezt a forgatókönyvet látja megvalósulni Belgrádban is, ahol nemes egyszerűséggel gengsztereknek nevezte az ellenzéki aktivistákat. Vucsics a véreskezű szerb diktátor, Milosevics szóvivője volt, stílusa a délszláv háborúk brutalitását idézi. A szerb elnök megköszönte “külföldi titkosszolgálatoknak”, hogy

“a szerb nemzetbiztonsági szolgálatok pontosan tudták: mire készülnek ezek a gengszterek.”

Milyen titkosszolgálatok tájékoztatták Vucsics elnököt?

“Megköszönjük az orosz titkosszolgálatnak a tájékoztatást” – Ezt Ana Brnabic miniszterelnök asszony mondta a Pink televízióban.

“Csak köszönetet tudok mondani az orosz titkosszolgálatnak ezért, és tudom, hogy ezzel nem leszek különösebben népszerű Nyugaton.”

A miniszterelnök asszony az interjúban azt is elmesélte, hogy az orosz információk alapján érdeklődtek a nyugati nagykövetségeken a várható ellenzéki akciókkal kapcsolatban, de ott “orosz dezinformációnak” minősítették az esetet.

Vucsics elnök közben azt állítja, hogy a Nyugat támogatja és pénzeli az ellenzéket, mert meg akarja őt buktatni. Oroszbarát politikája és Koszovóval kapcsolatos szerb nacionalista irányvonala miatt Vucsics nem épp népszerű Nyugaton. Vucsics elnök állandó kapcsolatban áll Oroszország szerbiai nagykövetével, aki Putyin nevében folyamatosan támogatásáról biztosítja Szerbia elnökét.

Ugyanakkor Szerbia szeretne bekerülni az Európai Unióba. Orbán Viktor azért is akadályozza Ukrajna bejutását, mert szeretné Szerbiát helyzetbe hozni. A bővítésért felelős magyar uniós biztos nyíltan lobbizik Szerbia bekerülése mellett.

Milyen szerepet játszott a magyar titkosszolgálat az ügyben? Vucsics elnök több külföldi szolgálatnak köszönte meg az előzetes tájékoztatást a várható ellenzéki akciókról, de a miniszterelnök asszony csak az oroszokat említette. Ugyanakkor közismert Orbán Viktor és a szerb elnök kiváló személyes kapcsolata, a magyar kisebbség pártja tagja a kormány koalíciónak Belgrádban. Ha szorulna a kapca, akkor Orbán Viktor menekülő útja állítólag Szerbián keresztül vezetne valahova…

Beavatkozás

Közismert, hogy a demokráciákban a nép a hatalmat leginkább választott képviselői által gyakorolja. A képviselők tehát a nép alkalmazottjai (minister = szolga), akik fizetést kapnak azért, hogy a kormányzás súlyos gondját a nép válláról levegyék.

A demokratikus Parlamentekben a többség dönt, amely döntést aztán a hivatalnoksereg hajtja végre. A kormányzó párt által benyújtott javaslatokat az ellenzék nyilvánosan és érvekkel kritizálja, aminek alapján (ha a többség úgy véli) módosíthatók, és a parlamenti döntést pártoktól független szervek sok szempont alapján vigyázzák, hogy az minden tekintetben megfelelő legyen.

A választásokon sokfajta párt küzd a hatalomért, de általában van két nagyobb csoport, melyek váltógazdálkodást folytatnak – kivéve, ha történik valami, mint például Magyarországon, ahol 17 éve egy (vagy több) átkozott személy kicsempészett egy belső használatra készült beszédet, amelynek nyilvánosságra hozása után elszabadult a pokol. Kellett hozzá persze az akkori ellenzék, azaz a mai hatalom befeketítő és lázító tehetsége is, így a következő választásra sikerült nekik összehozni a kétharmados fölényt. Ez a fölény immár 13 éve határozza meg az ország sorsát, és ahogy most kinéz, fogja is még egy darabig. Lévén a fölényben lévők pártja egyszemélyes, az az egy személy immár sok éve Magyarország demokratikus módon megválasztott diktátora.

Megjegyzendő, hogy a párt korábban kétszemélyesként működött, lásd pl. XIII. Lajos és Richelieu, de pár évvel a nagy győzelem után a sokkal népszerűbb simán kinyírta a sokkal okosabbat, akinek belső hatalmát köszönheti.

A diktátorság nagy előnye, hogy az ember saját országát illető elképzeléseit akadálytalanul valósíthatja meg, és ha az ország arculatát és berendezkedését tekintve a XX. század első felére, azaz a kormányzóval sújtott királyságra, erkölcsiségét tekintve meg a középkori merev vallásosságra akarja formálni, hát akkor arra. A diktátori hatalommal minden ellenállás letörhető. Ezért ilyesféle most az államunk.

Diktátor regnálása esetén a hepciáskodók összes pénzét le lehet nyúlni, minden kommunikációs eszköztől meg lehet őket fosztani, rájuk lehet uszítani a kormányzó párt által elfoglalt fékeket és az ellensúlyokat (NAV, ÁSZ, Ügyészség, stb.). Hogy nem jön értük a fekete autó, csak annak köszönhető, hogy az EU-ba ugyan sokfajta módon belerúgtunk már, de teljes erőből és célzottan kényes helyre mégsem javasolt. Persze még öt-hat év diktátorkodás, vagy pláne az ország EU-ból való kiléptetése változtathat a helyzeten: mondjuk, hogy ha a fontos döntési mechanizmusokból ki tudna pöckölni minket. Akkor lenne az, hogy a diktátor nemzeti öntudatával sértődötten kilépne, és a 93 ezer négyzetkilométeren korláttalanná válhatna hatalma.

Mint az a fentiekből látható, a diktátorságnak országon belül nincsenek határai.

Ez az értelmisége által jól tájékoztatott magyar népnek köszönhető, mert ő biztosítja a kétharmadot választásról választásra derék és megbecsült diktátorának. Abszolúte demokratikusan.

Sajnos külföldiekkel szemben a diktátor nem tehet meg mindent, de azért a miénk megpróbálja. Ő még akkor is küzdött a szovjet csapatok távozásáért, mikor már két hónapja folyamatban volt kivonulásuk. Nyilván az általa később eltaposott okosember mondta neki, hogy ezt tegye, mert így majd azt hiszik, hogy ő zavarta ki a ruszkikat – és valóban, így is lett. Ez pont olyan, mint az infláció nyakon ragadása, és annak fejszével való csapdosása, míg össze nem megy kicsire a nyomorult. Ebben annyi igazság van, hogy a mi inflációcskánkat döntő részben Orbán növesztette hatalmasra, tehát van miből csökkennie. Mármint magától. Nem kell ahhoz semmiféle diktátori közreműködés.

A nagy győzelmek után az itthoni sikerekre alapozva kezdett szkanderozásba később a miniszterelnök külföldön is. Először a Néppárttal (sima vereség, még ha a 85. percben ő vonult is le a pályáról, hogy ne látszódjon annak), a norvégokkal (6:0 oda, egy vasat sem kaptunk, és nem is fogunk kapni), a V4-et sikerült szétrobbantani, az Egyesült Államok kormányával rossz viszonyban vagyunk. Jelenleg folyik a svédeket szívatása, a svédek nem átallnak rólunk hazudni.

Még szerencse, hogy a diktátor úr csapata keményen megmondta nekik, hogy nálunk nincsen semmiféle diktatúra.

A sor folytatható. Legfőbb szövetségesünket illetően annyi vétóval fenyegetőzött, meg annyit cselezgetett (ezeket pávatáncnak hívja), hogy az EU-t tekintve oda a pénz és a tisztelet, mivel pedig a magyar nép szabad akarata szerint Magyarország személyesen ő maga, ezért a miénknek is annyi. Mind a pénzünknek, mind a tiszteletnek.

A szövetségesek közt sokan azt szeretnék, ha mások kormányoznák az országot, ugyanis a Nyugat egy ilyen rút szibarita váz, imád nyugodtan és simán működni, józan kompromisszumokkal, mindenfajta gáncsoskodás nélkül.

Természetesen csak rajtunk kívül szeretnék azt. Mi ugyanis sokadszor választjuk meg kedvenc diktátorunkat, akár a Mindenség ellenében is. Meg is lett az eredménye, megint az egész világ minket bánt, ahogy a besenyők óta szinte folyamatosan, én nem is tudom, mi lenne velünk, ha a miniszterelnök úr nem védené a magyar érdekeket éjt nappallá téve.

Most például a beavatkozástól fog megvédeni. Eddig a tudjukkik bármikor küldhettek ide hatalmas összeget, például Márki-Zay részére négymilliárdot, ami kiteszi a kormány által FIDESZ propagandára fordított közpénznek tán még a 2 (kettő) százalékát is! Hoppá! Kettő százalék! Az már aztán valami!

Ebből a két százalékból a dollárbaloldalt megválasztva és azt manipulálva söpörhették volna félre a Magyar Érdeket!

Persze csak volna, mert a magyar nép tudta, mi a kötelessége és újból kétharmadot adott kedvenc diktátorának, így aztán nem is érkeznek Luhanszkból rossz hírek halálba küldött fiainkról, gyermekeink genderügyben továbbra is a teljes tudatlanság biztonságát élvezik egészen 18 éves korig, és nem jön ide egy migráns sem, maximum annyi időre, amígIMF átszeli az országot. A többi legyen az osztrákok gondja, akik szerint a migránsok 80 százaléka tőlünk érkezik.

Igaz, az EU által demokráciaügyben megküldött, 27 pontba foglalt követelményrendszerről nagy a csönd, de biztosak lehetünk benne, hogy ha ez van, akkor ez a csönd a magyar érdek, és hogy ez a miniszterelnök úr érdekével száz százalékban egyezik, az nem a véletlen műve, miután ő Magyarország. És a magyarok is. Személyesen.

Általánosságban még elmondható, hogy a külföldi beavatkozásnak nagy hagyományai vannak minálunk, emlékezhetünk például az IMF beavatkozásra, mikor cselesen kedvező kölcsönt adtak nekünk, amelynek egyharmadát korábban felvett magasabb kamatú kölcsönök kiváltására fordítottuk, így a költségvetés terhelése csökkent, egyharmadát az MNB-be tettük devizatartaléknak, egyharmadát meg fel sem vettük. Ez még az átkozott gyurcsányi korszakban történt, könnyen elképzelhető, miket kértek ezért cserébe! Tudni nem tudjuk ugyan, de elképzelhető. Szerencsére a diktátor… illetve hát a miniszterelnök úr a győzelem után gyorsan észrevette, hogy ez a magyar érdek arculcsapása, és úgy kirúgta innen őket, mint a sicc. Alacsony kamatok? Még csak az kéne! Ott van aztán az a beavatkozás, hogy külföldi, nem itt élő emberek tömegesen vehetnek részt a magyarországi szavazásokon… illetve bocs, az nem az. Az jó beavatkozás.

A fentiek fényében nem csoda, hogy a miniszterelnök úrnak ébernek kell lennie. Ezért készítenek elő most egy törvényt, hogy külföldről semmilyen szervezet ne kaphasson egy vasat se, mert még a végén az ellenzéket támogatná, ami megengedhetetlen. Legyen elég, hogy a magyar államkincstár a százmilliárdokkal a FIDESZ-t támogatja, az ugyanis magyar érdek, és különben is nem a külföld avatkozik be propagandisztikus, elfogult hangvételben a választásokba, hanem az MTVA, a Rogán féle levelező és plakát egylet, a CÖF, a Megafon meg a komplett NER sajtó, melyek tisztán magyar érdekeltségek ugyebár. Így már minden rendben, gondolhatja derék népünk, mert más információja nincs, így a diktátor úr 2026-ban remélhetőleg újabb kétharmadot kap.

A jelenlegi ellenzéknek a zemútnyócéves időszakban, mikor még ők kormányoztak, nem volt hatalma a fékek és ellensúlyok felett, nem állította saját szolgálatába a közmédiát, nem veszett össze minden szövetségesünkkel, és ha ők lennének hatalmon, már rég itt lenne a Norvég Alap pénze meg az EU pénz is, a többiről nem is beszélve. De az nem volt jó nekünk. És ma sem az.

Karakán egy nép vagyunk. Vagy dafke?

Ismétlés (a tudás anyja)

Amit az ellenzékről tudunk, az sokak szerint kevés. Az ellenzék a bírálói szerint nem eléggé aktív, egyesek szerint ezt nem csinálja, pedig csinálni kellene, mások szerint azt csinálja, holott másra lenne szükség, sokak szerint hitele nincs, még többek szerint elképzelése sincs, és hát ezeket, kérem, szakemberek mondják, azaz az ország értelmisége, ők meg csak értenek hozzá! A nevükben is benne van.

A fenti kijelentések sajnos (függetlenül attól, hogy igazak, vagy sem) nagymértékben erodálják az ellenzéki győzelem esélyét avval, hogy erősítik  „A másik sem lenne jobb” mondat rendkívül negatív hatását.

Hiába csinál tehát Orbán bármit, és hiába írják, mondják, kiabálják sokan, hogy az rossz, nagyon rossz, rettentően rossz, a nagyközönség csak megvonja a vállát, és azt dünnyögi, hogy tudom, tudom, persze, hogy tudom, már hogyne tudnám, de a másik sem lenne jobb. Hogy ezt kitől tanulta meg a nép, és hogyan, azon mindenki gondolkodjon el, mielőtt megint valami dehonesztálót mondana az ellenzékre (akár a legkisebbet is).

Az Orbán-regnálás 13 éve, mely ráadásul nem csak hogy kétharmadokat, de a miniszterelnök számára egyre javuló kétharmadokat eredményezett, egyértelműen bizonyítja, hogy

ha bárki kormányt akar váltani, ahhoz az „Orbán rossz,” szövegű, ismételgetős technika kevés, pláne az ellenzék kritikájával vegyítve.

Ezt valahogy meg kellene értetni azokkal, akik a 13 orbáni év alatt még nem jöttek rá. Nem lesz egyszerű, mert az értelmiség nem csak hogy tud (hajjaj, de mennyire), hanem még nagyon bízik is abban, amit tud (elvégre ő maga kombinálta össze magamagának a mindenhonnan ömlő információkból), és tapasztalataim szerint szinte soha nem érez indíttatást arra, hogy ezen a tudáson módosítson. Néha még érvek hatására sem.

A leírtak alapján mondható, hogy ha valaki le akarja váltani a jelenleg regnálókat, vagyis azt szándékozik bebizonyítani a választóknak, hogy az ellenzék igenis jobb lenne, így Vállalkozóvá válik, annak sok problémával kell szembenéznie.

Követelmények

  1. A Vállalkozónak bele kell nyugodnia, hogy kis ország vagyunk, csak egy ellenzékünk van, így kizárólag ezzel tudjuk Orbánt leváltani. Úgy kell rá vigyáznunk, mint egy filigrán üveg dísztárgyra, ezért a győzelemig ne nagyon kritizáljuk őket. Lehetőleg sehogy se. Ha nem tetszene valami, ne újságba írjuk összekacsintva az olvasóval, hanem személyesen mondjuk el nekik. Ez persze nincsen kőbe vésve, ha például a független média óriásai a DK és az MSZP nélkül is le tudják váltani Orbánt, hatalmas szellemi fölényük birtokában nyugodtan gúnyolódhatnak rajtuk. Ha nem, akkor a gúnyolódás ellenjavallt.
  2. A Vállalkozónak tudnia kell, hogy az ellenzéki pártok összefogása Orbán menesztésének elengedhetetlen feltétele, ezért mindent meg kell tenni érte, de nem úgy hogy nyilvánosan szidja őket, mert még nem fogtak össze. Az ugyanis a cél szempontjából kontraproduktív viselkedés.
  3. A Vállalkozónak el kell fogadnia, hogy az ellenzéknek se pénze, se embere, se hitele (és ezek egyikén sem tud saját erőből változtatni!), ezért az agitációt azoknak kell elvégezni, akiket az emberek hitelesnek tartanak.
  4. A Vállalkozónak tudomásul kell vennie, hogy Gyurcsány többet hoz, mint amennyit visz. Nem elzavarni kell tehát, hanem elfogadtatni a néppel. Ez elkezdhető például azzal a közléssel, hogy Orbán rendőreinek a keze között több ember halt meg (ráadásul nem harci cselekmények során), mint ahánynak „Gyurcsány kilövette a szemét”, mégsem hívjuk Orbánt agyonveretőnek. Vagy feltenni a kérdést, hogy Gyurcsány mikor hazudott olyanokat a népnek, mint például „A TAO nem közpénz”, „A cafeteriához nem nyúlunk”, „Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik más véleményen vannak”, „Minden családot havi 181.000 forinttal támogatunk”, esetleg „Ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit csinálok” (= hazudtam, és még fogok is), és konkrétan melyek is voltak azok a nyilvános gyurcsányi hazugságok? Természetesen ez csak javaslat, az Összefogás dönthet úgy, hogy erről nem beszél, inkább a háttérbe vonja a kampányban a volt miniszterelnököt.
  5. A Vállalkozónak rá kell jönnie, hogy az ellenzéknek, még ha konkrétan egyelőre nincs is, akkor is van közös programja, mert mindenki biztos lehet abban, hogy az alábbiak szerepelni fognak benne:
    1. az ellenzék, ha hatalomra jut, rövid időn belül teljesíti az EU demokráciára vonatkozó kívánságait és azonnal csatlakozik az Európai Ügyészséghez, azaz a jelenleg visszatartott EU támogatási pénzeket és kedvező hitellehetőségeket az ország villámgyorsan meg fogja kapni,
    2. az ellenzék nem csak szinten fogja tartani a nyugdíjakat, hanem azok az ellenzék által bevezetett, és a FIDESZ által eltörölt svájci indexálás visszavezetésével a gazdasággal együtt fognak növekedni,
    3. az ellenzék nem fogja megszüntetni a 13. havi nyugdíj folyósítását, hiába hazudozza azt a FIDESZ, hiszen Medgyessy vezette be, miközben a FIDESZ nem szavazta meg, a Medgyessy és Gyurcsány kormányok végig fizették, és Bajnai ugyan a világválság miatt szüneteltetni rendelte, de azt mondta, ahogy jobb idők jönnek, ismét fizethető. Orbán tíz évig, azaz Magyarország „legjobb tíz éve” alatt (ők mondták!) úgy látta, nem jöttek jobb idők, és nem fizette, ám aztán a választások előtt megrémülve végre abbahagyta a 13. havi nyugdíj saját célra való ellopását.
    4. az ellenzék a jelenlegi GDP aránynál jelentősen többet fog fordítani az oktatásra (nem munka, hanem tudás alapú társadalmat épít) és az egészségügyre, így egyik területnek sem kell tovább rendőri felügyelet alatt, kemény hierarchiában, parancsokkal működtetettnek lenni,
    5. az ellenzék jóval kevésbé fogja gazdaságilag az uralma alá hajtani az önkormányzatokat, és jóval nagyobb mértékben alkalmazza majd a szubszidiaritási elvet,
    6. az ellenzék nem a rezsit, a benzint meg a tejet fogja támogatni, hanem a rászorulókat, így a támogatások legtöbbjét nem a leggazdagabbak kapják,
    7. az MTVA-t kivonják a pártirányítás alól.
    8. az ukránokat jóval inkább fogják segíteni a harcukban, így könnyebben is fognak tárgyalni velük a nemzetiségi kérdéseket illetően.

A részletes közös programot majd az összefogott pártok együtt készítik, de a fentiek biztosan megtalálhatók lesznek benne, azaz erről már ma is lehet beszélni, és bemutatni velük, hogy az ellenzék lényegesen jobb lenne, mint a jelenlegiek.

  1. Ha van a Vállalkozónak hozzáférhető médiafelülete, akkor azon minél többször kell az olvasóknak a fenti pontok szerint világossá tennie, hogy az ellenzék miben és hogyan lenne jobb. Ennek elkezdésével késlekedni nem szabad!
  2. A Vállalkozónak meg kell értenie, hogy a NER sajtó, akár még hazugságokat is fölhasználva fog megtenni mindent azért, hogy a Fidesz győzzön. A rágalmakat és a hazugságokat természetesen egy pillanatig sem szabad annyiban hagyni (ahogy most a médiumok teszik), keményen és minden lehetséges sajtófelületen sokszor, illetve inkább folyamatosan cáfolni kell, mert a Fidesz féle hazug vádaskodás is folyamatos lesz.
  3. A Vállalkozónak kötelessége, hogy elmagyarázza a választópolgároknak, ha bármelyikük egy, az összefogásban részt nem vevő ellenzéki pártra szavaz (még ha annak jelképe egy aranyos kisállat lenne is), azzal Orbánnak és a FIDESZ-nek segít.

A győzelemhez természetesen szükség van arra, hogy a bizonytalanok, akik a választást majd el fogják dönteni, megértsék a hallottakat/olvasottakat. Ebben az agitációban az ellenzék egyszerű szavazóinak is részt kell venniük, nem csak az értelmiségi holdudvarnak.

A hiányolt elképzeléseket illetően mondható, hogy az ellenzéknek már nagyon régen vannak elképzelései, ezek alapján dolgoztak korábban is, mikor hatalmon voltak, és ezt fogják folytatni, ha hatalomra kerülnek. Sokkal jobb kormány lesz tehát, mint a mai, és reméljük, az ellenzékkel visszajutunk oda, hogy nem Romániával és Bulgáriával fogunk vetélkedni az utolsó helyről való elkerülésért, hanem visszatérünk a saját csoportunkba, Lengyelország és Szlovákia mellé.

Ehhez a magyar értelmiség tagjainak (remélem, sok Vállalkozó lesz köztük) sokat kell dolgoznia, és végig fegyelmezetten, a saját kritikus természetének előtérbe tolakodását (elvégre értelmiségi) visszafogva viselkedni.

Sajnos egyik sem úszható meg. Főleg az utóbbi nem.

Putyin titkosszolgálata megmérgezett egy orosz ellenzéki újságírónőt Németországban

Jelena Kosztyucsenko fiatal ellenzéki riporter majdnem úgy járt mint lapjának, a Novaja Gazetanak kritikus újságírója Anna Politkovszkaja, akit a titkosszolgálat csecsen bérgyilkosokkal öletett meg 2006-ban Moszkvában.

Anna Politkovszkaja Putyin hadseregének csecsenföldi vérfürdőjét leplezte le, és arról is írt, hogy azokat a terrorakciókat Oroszországban, melyekre hivatkozva Putyin elrendelte a vérfürdőt, maga az orosz titkosszolgálat szervezte meg, hogy ezzel indokolja meg a példátlan brutalitást.

Jelena Kosztyucsenko Putyin ukrajnai háborúját leplezte le, járt Mariupolban, melyet hosszas ostrom után foglalt el az orosz hadsereg.

A leleplezések nyomán a titkosszolgálat azt javasolta Putyinnak, hogy tegyék el láb alól a kritikus újságírónőt. Minthogy külföldön élt, ezért a gyilkosságot méreggel tervezték, mert abban bíztak, hogy akkor nehezebb beazonosítani a tettest. Csakhogy az orosz titkosszolgálat külföldi mérgezési akciói már nagyon is jól ismertek: poloniummal végeztek egy orosz titkosszolgálati tiszttel Londonban, aki átállt a britek oldalára. Az orosz katonai titkosszolgálat megpróbálta Novicsok méreggel eltenni láb alól az orosz titkosszolgálat híres árulóját, aki százezer dollárért eladta az oroszok külföldi ügynöklistáját a brit hírszerzésnek. A gyilkossági kísérlet az ezredes és lánya ellen nem sikerült, és a brit kémelhárítás leleplezte Putyin titkosszolgálatának módszereit. Sok orosz diplomatát kiutasítottak Nagy Britanniából. Távoznia kellett Putyin kedvenc oligarchájának, a dollár milliárdos Roman Abramovicsnak, akinek kulcsszerepe volt a brit-orosz kapcsolatokban, mert ő volt a Chelsea tulajdonosa, és a futballklub stadionjának VIP  részén szinte az egész brit elit megfordult – beleértve a királyi család és a kormány tagjait is.

“Az agyam elfelejtette hogy kell aludni”

A megmérgezett orosz újságírónő hiába fordult orvosokhoz Németországban, mert nem ismerték fel az idegmérget. A máját is fertőzés érte és vért találtak a vizeletében.

A német rendőrök elmondták az orosz újságírónőnek, hogy Putyin titkosszolgálata különösen aktív Németországban.

Az orosz elnök jól ismeri ezt a területet, mert a szovjet időkben az NDK-ban szolgált mint a KGB főtisztje.

Az Insider és a Bellingcat nyomozó portál vizsgálatot folytat az orosz titkosszolgálat nyugati gyilkosságai ügyében. Feltűnt nekik, hogy amióta megindult a háború Ukrajnában, a sajtó elsőszámú célponttá vált.

A két portál megkérdezte az orvosokat, hogy mivel mérgezhették meg Jelena Kosztyucsenkot? Valamilyen klór mérgezésre gyanakodtak az orvosok. Ennek alapján a német főügyészség újra megkezdte a vizsgálatot az orosz újságírónő mérgezése ügyében.

Jelena Kosztyucsenko túlélte a mérgezést, de még mindig nagyon gyenge. A londoni Guardian-ben megírta, hogy az ellenzéki Novaja Gazeta négy újságíróját gyilkolta meg Putyin titkosszolgálata. Egyikük a barátja volt. Neki kellett megszerveznie a temetését.

Két tűz között

Európa nyugati részén óriási a gyanakvás az oroszokkal szemben, és ez az ellenzéki sajtót sem kíméli. Lettországból kiutasították azt az orosz ellenzéki portált, amelynek Jelena Kosztyucsenko dolgozott. Végül Hollandia befogadta őket, de a gyanakvás megmaradt hiszen az orosz titkosszolgálat minden bizonnyal megpróbál beépülni az ellenzéki sajtóba is. Jelena Kosztyucsenko most könyvet ír “a fasizmusba süllyedt Oroszországról.”

Putyin orosz elnök nemrégiben már arról beszélt, hogy “a Nyugat egy zsidót állított Ukrajna élére”.

A fasiszta tendenciák már akkor is érezhetőek voltak a KGB-ben amikor ott szolgált Putyin elnök alezredesi rangban.

“Élni akarok. Tudom, hogy nem vagyunk és nem leszünk biztonságban ameddig Putyin rendszere fennáll. Épp ezért próbálunk abban segíteni, hogy ez a rendszer minél előbb megbukjon”

– írja cikkében a megmérgezett orosz újságírónő a londoni Guardianben.

Fanyalgás helyett

A leghalványabb információ sincs arról, hogy ha a magyar médiát fideszes és nemfideszes részre bontva vizsgáljuk, akkor az előbbiben dolgozó sajtómunkások, meghívott riportalanyok, vendégszerzők, FIDESZ holdudvarba tartozók és egyéb ottlihegők közül pontosan hányan voltak azok, akik legalább egyszer a nyilvánosság előtt, azaz a médiában közölve véleményüket bármelyik (ismétlem: bármelyik) FIDESZ húzáson fanyalogtak volna.

A „fanyalog” magyar ige, jelentése a magyar nyelv értelmező szótára szerint:

Nemtetszését, kedvetlenségét, kényeskedve nyilvánítja”.

Persze, ha nem is tudjuk, tisztában lehetünk vele, hogy az ilyen renitensek megszámlálásához legfeljebb egy kéz szükségeltetik. Ha ugyan egyáltalán.

Arrafelé meg, mindenfelől sugárzik a hit. Van glória. Van fegyelem. És persze van az a pénz.

Csak az MTVA 130 milliárd, a mi adónkból, természetesen, mert az nem is kerülhetne jobb helyre, mint a pártmédiummá degradált, a FIDESZ újbóli kétharmadáért maximális erőbedobással robotoló, „köztévé”-nek csúfolt konglomerátumhoz. Ehhez hozzájön a Rogán féle Miniszterelnöki Iroda, amely évi 44 milliárdért „kommunikál” a polgárokkal, és van még néhány állami vállalat, melyek a baráti lapokban bőkezűen reklámoznak, hogy a baráti lapok ne felejtsék el, hogy mi a feladat. A fentieket összegezve közel 200 milliárd HUF fordítódik FIDESZ pártpropagandára. Kétszázmilliárd. Közpénz. Évente.

Ebbe láthatóan mindenki belenyugodott. A médiában csak az ellenzékhez érkező pár milliárd forintnyi magánadomány cincálása folyik (MZP, Karácsony), a fentebb leírt, 200 milliárd közpénzről viszont igen nagy a csönd, éspedig nem csak a lakájsajtóban, hanem mindenütt. Akkora, hogy a két méteres hóval borított nagy orosz tajga bármelyik téli éjszakája, a Twisted Sisters koncert hozzá képest – pedig az olvasók számára érdekes és az ellenzéknek sokat segítő húzás lenne -, sok lapban meg sok írásban szembe állítani a 200 milliárdnyi közpénzt a néhány milliárd magánpénzzel, amelyről (tökmindegy mikor jött, kitől, és milyen pénznemben) senki nem tartozik beszámolni. Senkinek.

Kéne ilyen okos írásokból vagy nyolcvan-száz. Minden nemfideszes lapban többször is. De nincs. Semennyi sincs. Mondhatni egy se.

A nemfideszes médiában se pénz, se hit, se fegyelem, nagy a liberális összevisszaság, így aztán szerzőinek permanens fanyalgása magától értetődik. A két propagandarendszer méretét és működését összehasonlítva egyértelmű, hogy akármit barmol el Orbán, valamint akármennyire, az ellenzék népszerűsége pont úgy nem nő, ahogy a FIDESZ-é sem csökken emiatt. Az ország választópolgárainak döntő része elkönyvelte, hogy a másik sem lenne jobb, ezért a FIDESZ-re szavaz, a maradék meg el se megy. Szerintük nincs mit tenni, mert nem is lehet, de nem is kell, sőt nem is szabad, mert

 „A másik sem lenne jobb

csodamondatból következően ez a mostani a lehetséges világok legjobbika, ahogy azt hajdan Pangloss mester megállapította volt. Minden változtatás csak rontana rajta. Punktum.

Néhányunk szerint ez nem igaz. Nagyon nem, sőt rettenetesen nem. Szerintünk ordas hazugság, hogy a másik nem lenne jobb. Ugyanakkor azt is látható, hogy nem csak az ellenzék süllyed minden szempontból egyre lejjebb, hanem az egész ország teljes lakosságával együtt (kivéve a Hatvanpusztán és környékén élők), még a mezei fideszhívőknek is elemi érdeke az országra nézve rendkívül káros egyszemélyi vezető leváltása (a permanensen gazdagodóknak persze nem).

A leváltási lehetőség vizsgálatához az alábbiakból lehet és kell kiindulni:

  • másik ellenzéke az országnak nincs, és nem is lesz. Aki tehát le akarná Orbánt váltani, csak a maiakkal teheti meg. Aki másra vár, az a jelenlegi helyzetbe belenyugodott, azaz Orbán szekerét tolja.
  • Az ellenzék sok-sok minőségi problémája ellenére minden téren messze jobb lenne, mint a mostani egyszemélyes rémálom, ezért nem számít, hogy kinek mi nem tetszik bennük, mert a győzelmük segítése ellen nincs racionális érv. A nemtetszések kinyilvánítását (fanyalgás) az új kormány megalakulásáig fel kell függeszteni. Aki nem teszi, ha akarja, ha nem, Orbánnak segít. A kormányváltásra a legveszélyesebb a fölényes, mindenkit lenéző értelmiségi az „Egyformák ezek” attitűddel, mert az nem csak képtelen észrevenni, mit beszél, de még terjeszti is.
  • Az nem kérdés, hogy a polgárháború esélye nulla, valamint az sem, hogy az EU meg a NATO nem fog tankokat küldeni, tehát az ország számára rendkívül hátrányossá vált egyszemélyi vezető eltávolítása csak és kizárólag valamelyik választáson történhet. Akik abban reménykednek, hogy majd kitör az elemi felháborodás, és elsöpri Orbánt, azoknak fogalmuk sincsen mi az a „forradalmi helyzet”, amely szükséges a robbanáshoz. Végeláthatatlan messzeségben vagyunk tőle. A Stockholm szindróma, melyet az életösztön diktál, mindennel megalkuvóvá teszi az embert, ha van mit veszteni, és bizony van ám, mert a „A proletárok (dolgozók) csak láncaikat veszthetik” helyzetet a technika és a társadalmak fejlődése révén régen túlhaladtuk. Marxon ma már mindenki csak mosolyogna az EU-ban.
  • Az ellenzéki győzelemhez 3,1 millió ellenzéki szavazó kell, mert Orbánék legjobb esetben 3 millió szavazót tudhatnak maguk mögött (fideszesek + az ellenzék ellen hergelt bizonytalanok).

Ebből ellenzéki összefogás esetén 1,4 millió eleve adott (őket nem kell győzködni, mert mindig az ellenzék általuk preferált pártjára szavaznak, ha pedig Összefogás van, akkor arra).

A 2,7 millió hithű fideszessel nincs értelme foglalkozni (ők mindig a FIDESZ-re szavaznak).

A győzelemhez tehát a bizonytalanok egy részének megnyerése szükséges, akik négyévente eldöntik a választásokat. Tőlük kell 1,7 millió szavazat. Ha az ellenzékről terjesztett hazugságokat a kampány során sikerül megfelelően cáfolni, 1,5 millió is elég.

  • Egyértelmű, hogy az ellenzéki pártok az agitációhoz önmagukban nagyon kevesek, mert a kormányalakításukhoz a bizonytalan szavazók meggyőzése szükséges, és azt maguk a pártok nem tudják végrehajtani, ugyanis a bizonytalanok nem hisznek nekik. Oka a gyanakvó emberi természet, amely biztos benne, hogy ha őt egy párt próbálná agitálni, az hazabeszél. Azaz hazudik. Aki ezt bizonytalan választói viselkedést nem érti meg, és az agitációs munkát a fotelban üldögélve továbbra is csak az ellenzéktől várja, azzal nem lehet mit kezdeni. Szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy eggyel megint kevesebben vagyunk.

Az agitációban tehát mások kell játsszák a főszerepet. A pártok a feltétlenül(!) szükséges összefogás után a közös programot adják agitációhoz, amelyből kiviláglik, hogy miért rossz, ahogy a most regnálók csinálják, ehelyett ők hogyan csinálnák, és hogy az miért lenne jobb.

  • Abszolút biztos, hogy a jelenlegi kormánypártok félelmetes fölényben lévő médiaserege ott feketíti majd be az ellenzéket ahol csak bírja, és ha nem elég a feketítő muníció, rengeteget fog hazudni is. Ezeket a vádakat, akár igazak, akár nem, szigorúan tilos válasz nélkül hagyni! Az ellenzéki pártok által mindegyikre közösen kidolgozott, konkrét és kemény válaszokat folyamatosan terjeszteni kell, minél több írásban és nyilatkozatban. Egyszer nem elég, mivel a regnálók is sokszor fogják ismételni ezeket.
  • Nem vitás, hogy a fentebb leírt agitációhoz a kis, pártos ellenzéki médiumok munkája, még ha éjt nappallá téve dolgoznak is, nagyon kevés. A NER média aránya (MTVA inkluzíve) kb. 70%, az ellenzéki média kb. 5 %, a maradék 25 %-ot képviselik az ún. független lapok (Népszava, 444.hu, ÉS, telex, 24.hu, stb.), melyek folyamatos és céltudatos agitációja elengedhetetlen Orbán leváltásához. Amennyiben az ellenzék nem tudja őket megnyerni a küzdelemhez (azaz a fenti médiumokat nem érdekli, hogy ki van hatalmon, maradnak továbbra is kívülállók, akik mindent bírálnak, ami nem tetszik nekik, aztán részükről annyi), akkor a leváltás tényleg reménytelen. Persze aki eleve föladja a meggyőzésüket, és maga is reménytelenséget sugároz, mondván, a nagy függetlenek úgysem fognak segíteni, arra is megvan a jelzőm, de inkább nem írom le. Ezek a szerencsétlenek sokat tudnak rontani az ellenzék amúgy sem rózsás helyzetén.
  • További fontos feladat hárul az egész országban mindenütt a helyi ellenzékiekre (akár hivatásos aktivisták, akár egyszerű szavazók), akik a pártok által összeállított és az ellenzéki PLUSZ a független lapok által sokszor megírt programokat figyelik, olvassák, terjesztik, a hazugságokat cáfolják, és elmagyarázzák a megnyerhető bizonytalanoknak, hogy az ellenzék miért és hogyan lenne jobb, valamint hogy az ellenzékről terjesztett vádak miért hamisak és hazugok. Ez minden ellenzéki szavazót érint, mindenki munkája fontos, mert a cél csak akkor érhető el. A meggyőzéshez a muníciót a pártok és értelmiségi holdudvaruk adja a programpontok, a magyarázatok és az ellenzéket ért vádak visszautasításainak kidolgozásával, melyeket a nagy független lapok az olvasókhoz közvetítenek. Az önkétes aktivisták nem várnak arra hogy Dobrev vagy más ellenzéki politikus évenként egyszer odamenjen, és tartson egy 25 fős nagygyűlést, hanem folyamatos agitációval igyekeznek megnyerni a köröttük található bizonytalanokat (szomszéd, rokon, ismerős, stb.). A fideszeseket hanyagolják, az ő meggyőzésük úgyis lehetetlen.

Mint az a több mint egy évtized során végképp bebizonyosodott, Orbán kritizálása nem vezet sehova, mivel „A másik sem lenne jobb”, azaz Orbán bármi (bármi!) rosszat megtehet anélkül, hogy csökkenne a népszerűsége vagy nőne az ellenzéké.

A fentebb leírt taktika (annak bizonyítása, hogy a másik igenis jobb lenne!) nélkül tehát az ellenzék nem győzhet.

A győzelemhez feltétlenül szükség van az összes összefogni képes pártra. A programalkotó és az ellenzéket ért vádakat cáfoló munkára, szükség van a holdudvar értelmiségének minden szellemi erővel való segítésére a program kidolgozásnál, valamint folyamatosan és sokszor ismertető munkájára (véleménycikkeket, publicisztikákat is beleértve). Nem feledkezhetnek meg az ország egész területén a helyi ellenzéki választók közös agitációs munkájára, meggyőzni a bizonytalanokat is a szavazásra. Ha ezen feltételek bármelyike hiányzik, a hatalmas anyagi és médiafölényben lévő Orbán ismét győzni fog.

Amennyiben valaki ezt akarja, kiszállhat.

Politika

A politika állítólag tudomány. Tanítják világszerte, akadnak hozzá hallgatók, és bár én meg nem mondom, hogy közülük hányan lesznek politikusok, de azért valamifajta átfedésnek csak kell lennie, különben az oktatóknak felkopna az álluk.

Némi gondolkodás után persze rájön az ember, hogy az előbbi mondat butaság, a kiképzettekből nem politikus lesz, hanem újabb politikatanár és/vagy politológus. Utóbbiakból rengeteg kell, és jól meg is fizetik őket, ebből következően elemzéseikkel biztosan sok hasznot hajtanak, mely hasznok mifélesége ma még ugyan az ismeretlenség homályába vész, de egyszer talán azt is kiderítik. Filozófusoknak való, embert próbáló feladat (másnak halvány esélye sincs).

A politikusok mindenféle mást tanulnak, ergo nem is értenek a szakmájukhoz, az egyetemi szintű, azaz tanított politikát illetően mindannyian dilettánsok. Egy sofőrnek vagy mérnöknek jelentkező ember szakirányú képzettség nélkül még aljamunkát sem kap a kinézett terepen, viszont a legnagyobb országokat simán el lehet vezetni hályogkovács diplomával is. Ez persze túlzás, a politika szakma, és ugyan sok egyszerű ember gondolja úgy, hogy úri passzió, amiért nem kéne nekik fizetni sem („Ezek életükben nem dolgoztak semmit!”), de komoly ügyekben inkább döntsön a racionalitás, mint az egyszerű emberek. A racionalitás az egyszerű emberekkel ellentétben azt mondja, hogy a politikus ugyanúgy dolgozik, mint mások, és hogy fizetünk neki, magától értetődő. Így működik a demokrácia. A szakmát a politikus nem az iskolában, hanem az életben tanulja, ahol a vizsgáztatók a választók, akik aztán az igazi dilettánsok.

A politikustól az átlagpolgár elvárja, hogy minden szempontból tökéletes és minden ténykedését illetően feddhetetlen legyen, azaz csak olyan embert fogad el politikusnak, amilyen ember nincs.

A politikusok éppúgy gyarlók, mint a többség, és egy nagyobb csoportban biztos akad elcsábítható. Suska, szex, ajándék, hajókázás meg repülő, de ez érdektelen, a politikai lényeg az, hogy ha kiderül a bunda, mi lesz majd a megbotlottal: a pártból való azonnali kizárás, börtön, és pénzbüntetés (Zuschlag), vagy szabadon elsétálhat a lopott pénzzel, mint a társadalom továbbra is derék, becsületes tagja, a 13 milliárdos kárt meg majd állják az adófizetők (Tiborcz).

Szomorú hungarikum, hogy ez a nagyon fontos, a pártok közötti döntő erkölcsi különbséget kimutató tolvajsors a választók nagy részét hidegen szokta hagyni,

legfeljebb megint csak arra a megállapításra jutnak, hogy mindkettő lop, de mind az összeget, mind a végeredményt tekintve Tiborcz volt az ügyesebb. Ezért is szavaznak a FIDESZ-re, mert „ők legalább értenek hozzá”. Hogy pont ahhoz, amihez nem kéne, érdektelen, a szakemberség a lényeg. A Stockholm-szindróma megbízhatóan működik.

A politikus mindig hatalomra tör. Aki ezért elítéli, nem látja a lényeget (hajh, de sokan vannak ezzel így!).

A politikus hatalom nélkül senki és semmi, mert pont azt nem tudja megcsinálni, amiért ő politikus. Mintha kirúgták volna az állásából. Mondhatja ugyan ellenzékiként, hogy ez se jó, meg az se jó (általában igaza is van), de pozitív irányú ténykedésre képtelen, se pénze, se döntési kompetenciája, így a szavazóknak, akik rá szavaztak, nem tud semmit nyújtani.

A hatalom akarása a politikus esetében a munkahely akarása, ha pedig valaki kijelenti, az lenne ideális, ha „egyik sem ragaszkodna a hatalomhoz”, vagyis ha egyik sem akarna dolgozni, annak az agyi képességeiről inkább nem nyilatkozunk. Még ennél is szomorúbb elmeállapotra utal, ha valaki azt mondja hosszú ideje ellenzékbe szorult pártokról, hogy „nem hitelesek”. Hát mitől lennének azok, ha nincs hatalmuk, a sajtó meg nem segít nekik?

A fentiek alapján a politika a gyarló emberek alkotta politikusréteg küzdelme a még gyarlóbb emberek alkotta választótömeg kegyeiért, amely tömeg nagy részének sokkal kevesebb az információja, sokkal kisebb a feldolgozó képessége, és sokkal erősebb az érzelmi kötődése annál, hogysem jól tudnának dönteni. Ebből következően a demokratikus országoknak a rossz választás miatt rosszabbul megy, mint ahogy mehetne, így aztán annak a népnek, aki még ebben a gyönge mezőnyben is hátracsúszik és ottragad, behunyt szemmel és villámgyorsan kormányt kellene váltani. Mindegy kire, az a mostaninál kizárólag jobb lehet.

Churchill mondta egykor, hogy

a demokrácia elleni legfőbb érv egy tízperces beszélgetés az átlagválasztóval.

Sajnos igaza van. Az átlagválasztónak nincs információja az egyszavas, max. tőmondatos „eligazításokon” kívül, és ha mégis hozzájut valamihez, a történések/dolgok legtöbbjére magyarázata sem, mert egyedül nem tudja feldolgozni a számára bonyolult eseményeket, így aztán a kampányokban a választó átverési technika (ellenfél besározása, ígéretek halmozása) sokkal fontosabb, mint az országvezetési tehetség.

Ebből következik, hogy általában az előbbiben jártas (drasztikusan primitivizáló) és/vagy nagyobb médiabirodalommal bíró párt jut hatalomra, holott az ország érdekében a dolgok bonyolultságát figyelembe vevő szakembereknek kellene, akiknél majd a döntés egyik poszton sem azon múlik, hogy az főnök mit álmodott az éjjel.

Az értelmiség, pláne a nagy, független lapoknál dolgozók, akiknek azonnal rendelkezésre álló médiafelületük is van, az orbáni rendszer kritikáin túlmenő egyértelmű adat és magyarázat közlésével (az ellenzék mit tenne másképp, és az miért lenne jobb) a polgárok ismeretanyagán sokat tudnak javítani, hogy a választók választása az országra nézve kedvezőbb, a demokrácia meg két választás között stabilabb legyen.

Illetve tudnának. De nem teszik. Nyilván nem ez a dolguk.

Kár.

UNGÁR VERSUS MOMENTUM

Kettős vita alakult ki Ungár Péter és a Momentum között. Közvetlenül arról, hogy vajon helyesen tette-e a Momentum, hogy – Ungár fogalmazásában – a pedagógusok bérhelyzetének ügyére kötötte rá a maga kordonbontó akcióit a Miniszterelnökségnél.

Ungár szerint a pedagógusok bérharca összehasonlíthatatlanul fontosabb ügy, mint az, hogy adnak-e interjút a kormány tagjai az arra járó újságíróknak, vagy kordonnal zárják el őket egymástól. Ungár szerint – ezt az ellenzék tavalyi választási kampányát bírálva már a vereséget követően elmondta – nem szimbolikus ügyeket kell az ellenzéki politika középpontjába állítani, hanem az emberek mindennapi gondjait. Ő a maga legfontosabb, következetesen hajtott kampányát az otthonápolási díjra összpontosította már az egész előző ciklusban, most pedig pártja és frakciója az akkumulátorgyárak ügyét tekinti legfontosabb kérdésnek, amivel az LMP zöld jellegét is előtérbe állítja. A Momentum viszont – mellesleg Hadházy Ákossal összefogva – a kordonbontással olyan rendszerügyet próbált előtérbe állítani, mint a sajtószabadság, vagyis a politikusok független újságírók általi kérdezhetősége. Nem tudjuk, hogy vajon a kordonbontó akciókról szóló híradós beszámolókat látó nézők mekkora része tudja, hogy mi is az indítéka a Momentum kordonbontó akcióiknak – a Miniszterelnökség várbéli épülete elé hamis indoklással („építési terület”) húzott rendőrkordon, amely valójában ugyanúgy a kormány politikusait védi az újságírói zaklatástól, mint az Országház épületében Kövér házelnök által bevezetett korlátozás –, de azt mindenki érzékelheti, hogy itt a kormánnyal, a rendszerrel való kemény, indulatokkal teli szembehelyezkedésről van szó. Ungár szerint viszont – ahogy az Egyenes Beszédben fogalmazott – „nem igazán érdemes olyan dolgokról beszélni, amikről azt gondoljuk, hogy bizonyos embereknek szimpatikusak, de nem vezetnek sehova”. Hozzátette, mégpedig, mint mondva, nem a Momentummal, hanem Gyurcsány Ferenc korábbi szavaival vitatkozva, hogy „minden társadalmi ügyet arra redukálni, hogy Orbán Viktor vagy nem Orbán Viktor, minden gondolatunkat arra redukálni, hogy mit gondol erről Orbán Viktor, hogy ha ma reggel Orbán Viktor tükörtojást reggelizik, akkor a tükörtojás fasiszta, és ezért nem lehet szeretni a tükörtojást, aki így gondolkodik, az nem egy szabad ember, az nem tud gondolkodni, és az soha az életben nem fog társadalmi bizalmat kapni.”

Azt kedvelem Ungárban, hogy világosan beszél, élére állítja a kérdést. Amivel azonban Gyurcsánynál vitatkozik, az nem Orbán Viktor személyének középpontba állítása, hanem hogy az, hogy rendszerrel, és nem ilyen vagy olyan szakpolitikákat folytató kormánnyal állunk szemben.

Az Ungár Péterrel az Egyenes Beszédben készített interjú utolsó percében a műsorvezető feltette az alapkérdést: nincs diktatúra? Ungár pedig válaszolt: „Nincs.” Meg is ismételte: „Diktatúra nincs”.

Rónai Egon persze csak az egyik felét tette fel a kérdésnek. A másikat, hogy akkor viszont mi van, demokrácia van-e, szabad országban élünk-e, nem tette fel, és erről így Ungárnak nem kellett nyilatkoznia. Élénken él az emlékezetemben Ungár LMP-beli elődjének (frakcióvezetői és pártelnöki minőségében egyaránt), Schiffer Andrásnak még a második Orbán-kormány idején a Fidesz-frakciónak címzett parlamenti mondata: „Nem vonom kétségbe az Önök demokratikus elkötelezettségét”. Nem tudom, mondana-e ilyet a Fidesznek Ungár, és azt sem, hogy ma, egy évtizeddel később is mondaná-e ezt Schiffer.

Az azonban világos, hogy Ungár a kormányellenzékiség politikáját folytatja: az akkumulátorgyárak telepítését támadva zöld pártként állítja szembe az LMP-t az Orbán-kormánnyal – amit bármely nyugati demokráciában megtehetne, ahogyan azt az ottani zöld pártok teszik ellenzékben –, és baloldali pártként, amikor az otthoni ápolás és a szociális szektor javadalmazásáért folytat kampányt. Azt a kérdést, hogy demokrácia van-e Magyarországon, ahol kormány és ellenzék szakpolitikai kérdésekben küzd meg egymással, vagy a zsarnoksággal szemben kell harcot vívniuk a demokrácia híveinek, egyszerűen és következetesen zárójelbe teszi.

A Momentum politikusa, Kele János az Egyenes Beszédben, ugyanabban az adásban Ungárral vitatkozva mint rendszerellenzékit különböztette meg a Momentum politikáját Ungárétól. Igen, ez az alapvető nézetkülönbség húzódik meg vitájuk mögött. És persze még egy fontos szempont. A pedagógus- és diáktüntetés és a kordonbontás összekapcsolása mellett – ami rendszerellenzéki felfogásban kézenfekvő, Ungár szempontja szerint azonban visszaélés – a vita másik kérdése: helyes-e ellenzéki pártnak elmennie a Fidesz tusványfürdői rendezvényére vitapartnernek egy panelvitára vagy sem. Az ellenzéki pártok közül az LMP, az MSZP és a Jobbik képviseltette ott magát (idén is és korábban is), a Momentum, a DK és a Párbeszéd nem. Az LMP-t idén ott képviselő Kanász-Nagy Máté elmagyarázta: minden fórumot igénybe kell venni az ellenzéki vélemény képviseletére. Ugyanezt mondta az Egyenes Beszédben Ungár is. (Mellesleg másutt az MSZP-s Molnár Zsolt és a jobbikos Brenner Koloman is.) Általánosságban Kele János is ezt tartja helyesnek – ezért is vannak ott a Momentum vezető politikusai a Fidesz Tranzit nevű rendezvénysorozatán, hogy Fidesz-politikusokkal vitatkozzanak –, Tusnádfürdőre azonban nem járnak. (Talán mert nem hívják őket.) A DK-t azonban szerintem hiába is hívnák, nem menne, és igaza van. Mintha azt a Momentum is érzékelné, hogy Tusnádfürdőn minden fellépő Orbán produkciójához játssza a mellékalak szerepét, Orbán ottani produkciója pedig a Fidesz – fogalmazzunk óvatosan – Nyugat-ellenes, nacionalista politikájának emblematikus megjelenítése, amelyhez nem helyes a mellékalak pozíciójában segédkezet nyújtani. Márpedig az LMP, az MSZP és a Jobbik ezt teszi. És Ungár pártja – Schiffer óta – támogatja Orbán Nyugat-ellenes és nacionalista politikáját. Az MSZP félig-meddig, az LMP egyértelműen és következetesen. Ez már évekkel ezelőtt is okozott éles konfliktust a Momentum és Ungár (valamint Keresztes László Lóránt, vagyis az LMP) között. (Ungár és Keresztes közleményben támadta meg a Momentumot, amiért vezető politikusai romániai és szlovákiai liberális pártok kampányaiban vettek részt, amelyek az ottani magyar kisebbségi pártok vetélytársai voltak.) Ezúttal a konfliktusnak nem ez az eleme állt előtérben, de azért ott volt a háttérben ez is.

Rezsi

A szó a latin rex (király) szóból eredeztethető, és francia kitérővel (rex > regium > régie) érkezett meg hozzánk. Sokfajta jelentését elhagyva itt és most a lakhatáshoz szükséges szolgáltatások díjait értjük alatta (víz, csatorna, elektromos energia, gáz, távhő, szemételhordás, kéményellenőrzés és tisztítás), melyeket a lakóegység tulajdonosa fizet a szolgáltatások igénybe vételéért.

A rezsi nem teljesen szakadt el az eredeti jelentésétől, a királynak is fizetni kellett, meg a helyi vízműveknek is fizetni kell, a villany- meg a gázszolgáltatóról nem is beszélve, és hogy ezek közül bármelyik bármikor, a lehető legkirályibb módon zárhatja el a gáz- vagy vízcsapot, illetve kapcsolhat le minket a hálózatról, az nem volt kérdés sohasem.

Mint arról már rengeteg szó esett, a közhangulat szerint elsősorban a rezsi terheli meg a családi költségvetést, azaz amit a rezsire költ az ember, az nem költhető élelmiszerre, gyógyszerre, ruházkodásra, szépítkezésre vagy szórakozásra. Ez a közhangulat kissé érthetetlen, hiszen a többi kiadással a helyzet azonos, amit az egyikre kiadunk, azzal a másikra kiadható lesz kevesebb, ám mi mégis a rezsit utáljuk leginkább, mert ezek a szolgáltatások a „szükséges rossz” kategóriába tartoznak, így örömszerzésre, mint például a kaja vagy a kábeltévé, nem használhatók. Ebből a szempontból a rezsi rokona a közösségi közlekedés és az elromlott dolgok javíttatásának kiadásai.

Elmondható tehát, hogy noha matematikailag teljesen mindegy, mi az, aminek az ára csökken, ha a csökkenés ugyanakkora, lelkileg viszont egyáltalán nem. Jól tudják ezt nagyjaink. De még mennyire!

Egyértelmű, hogy ha egy állam racionális módon működik, nem az árukat vagy a szolgáltatásokat támogatja, hanem a polgárait, akkor ugyanis nem zavar bele a piaci folyamatokba, és a támogatás is azokhoz jut, akiknek tényleg szükségük van rá. Ha egy kormány mégis az előbbit teszi, akkor egyrészt nem ösztönöz megtakarításra (ami az energiaszegény országok számára rendkívül hasznos lenne), másrészt azoknak biztosítja a legnagyobb hasznot, akik a legtöbbet fogyasztják, és azoknak a legkisebbet, akik a legkevesebbet, esetleg semmit. Előbbire tipikus példák Miniszterelnök úr és kedves családja által birtokolt, ismert méretű és számú ingatlanok gázfogyasztása, utóbbira meg a faluvégén lakó Mari néni, akihez nincs bevezetve a gáz. Hogy mégis Mari néni legyen hálás Miniszterelnök úrnak, és ne fordítva, az a nép átverésével elintézhető, sőt ha elég rutinosan csinálják (és ilyen rutinból van a FIDESZ-nek bőven), még azon falusiak is áldják az Orbán nevet, akik a Mari néni által eltüzelt szemét-műanyag keverék füstje miatt fuldokolnak. Igaz viszont, hogy ők is azzal fűtenek, nem szólhatnak Mari nénire egy szót se.

A magyar Vezetés a fentiekből láthatóan nem a racionális módszert szereti (ki hitte volna?), ehelyett erőből csökkentette a gáz fogyasztói árát (ahogy a többi szolgáltatásét is, de maradjunk példaként a gáznál), így biztosítva a nép jó hangulatát, mely nép kevés gázt fogyasztó részének fogalma sem volt róla, hogy most át vannak verve, azaz Orbánék szemrebbenés nélkül az út szélén hagyták őket. Persze nem csak hogy nem volt fogalmuk erről, hanem jelenleg sincs fogalmuk róla, és persze nem is lesz.

Érdekesség, hogy a gázár már régóta a lakossági hangulat egyik fő tényezője, így aztán sok kedves történet fűződik hozzá.

Mikor a FIDESZ 2002-ben azzal kampányolt, hogy ha Medgyessyék jutnak hatalomra, a./ azonnal és b./ minimum negyven százalékkal emelik a gázárat, Lendvai rögtön közölte a néppel: „Lassan mondom, hogy Orbán is értse, nem lesz gázáremelés”. Akkor nem is lett. Az optimisták természetesen úgy értették a mondatot, hogy most már többé sohasem, ezért kellett Medgyessynek meghökkenve visszakérdeznie: „Hány évre ígérjem meg? Húsz évre?” Persze azért csak lett emelés, de nem azonnal, hanem a választás után másfél évvel, és nem negyven, hanem húsz százalékos (illeszkedve a piaci árhoz), ezért beszélnek a NER huszárok azóta is arról, hogy Medgyessy nem tartotta be ígéretét. Rutinos módon nem Medgyessyt mondanak ilyenkor, hanem Gyurcsányt, bízva abban, hogy a nép döntő része legfeljebb másfél hónapra képes visszaemlékezni, internete meg nincs neki. Illetve van, de másra kell. A FIDESZ-ben ha sok mindent nem is, de azt legalább tudják, hogy a népben bízhatnak bátran, nem éri csalódás őket sohasem.

A másik sztori azon FIDESZ állításból indul, hogy Gyurcsány még anno kétszeresére emelte a gáz árát. Ez valóban így igaz (sőt véletlenül még a név is stimmel), de

azt nem említi meg senki, hogy a kormányzása alatt az akkoriban nálunk szinte kizárólagos orosz gáz piaci ára a háromszorosára nőtt, azaz nem a teljes árnövekedést fizették meg az emberek, hanem csak egy részét az emelkedésnek.

2009-ben a piaci gáz árcsökkenésből (világválság) adódón volt még egy 20 %-os fogyasztói árcsökkentés, majd 2010-ben egy 10 %-os növelés, melyek nagyjából követték a piaci ármozgásokat. Így értünk el végül a választásig, hol is a gonosz, gázáremelő, ballibsi banda derék értelmiségünk hathatós segedelmével („Jajjaj, csak a Gyurcsányt ne!”) simán elsöpörtetett.

Az új kormány regnálásától kezdve az orosz gáz másfél év alatt mintegy 25 %-kal drágult, ugyanakkor a fogyasztói gázár csak 5 %-ot emelkedett, így a szolgáltatók szorult helyzetbe kerültek a jóval kisebb árrés miatt. Arról, hogy szorult helyzetben is maradjanak, a kormány gondoskodott. 2013 januárjától egy év alatt 25 %-kal rezsicsökkentette a fogyasztói árat, melynek eredményeképpen volt olyan időszak, hogy csak a gáz többe került az akkori szolgáltatóknak, mint amennyi  az árbevételük volt.

A lángelmés terv bevált, az addig piacon lévő szereplők mindent hátrahagyva egytől egyig elmenekültek innen, és az összes fogyasztó az újonnan létrehozott közműholdinghoz került. A visszaállamosítás sikeresen befejeződött, azóta az állam adja el nekünk a rezsicsökkentett árú gázt, és mi nagyon hálásak vagyunk.

Mari néni is hálás, akinek ugyan nem jut a gázár megtakarításból semmi, de mikor elmegy a valamely fideszpotentát birtokolta, falubeli sertéstelep mellett, mindig beszól, hogy „Helló, röfik”, mert a kötelező hála mellett az illemet is megtanulta: mit kell mondani, ha mocskos disznókkal találkozik az ember.

A magyarországi alaptétel szerint Orbánnak mindig szerencséje van. Az volt már ’89-ben a Hősök terén, amely fellépés révén rengetegen úgy tudják, ő zavarta ki innen a ruszkikat. Pláne, hogy most ő hozza vissza őket. „Azt csinál velük, amit akar”, mondja nagy tisztelettel a helyi influenszer, Józsi bá, a szájtáti kocsmaközönségnek viharvert kalapját megemelve.

Szerencséje volt Orbánnak abban is, hogy Simicska a szobatársa lett, mert elnézve a FIDESZ értelmiségi választékát, Simicska nélkül nem jutottak volna semmire.

Szerencséje volt a Tocsik ügyet tekintve, amely hatalomra juttatta őt, ahogy Bokrossal hasonlóképpen, mert így nem Horn, hanem Orbán regnálása alatt ért be a bokrosi vetemény, neki már csak learatni kellett az éltanulóságot, közben a népek mégsem őt, hanem Bokrost meg Hornt utálták piszkosul.

Akkor is rámosolygott Fortuna, mikor ugyan az eszetlen minimálbér emeléssel kegyetlenül elbarmolta a dolgokat (a munkaerő drágává válásával a kisebb cégek mind elmenekültek innen – éltanulókból szamárpadosok lettünk), de utána sikeresen elvesztette a választást, így azóta is Medgyessyn verik le a közgazdászok, amit Orbánon meg Járain kellett volna.

A főnyereményt végül 2006-ban ütötte meg, mikor a Gyurcsányt megbuktatni akaró MSZP-sek a miniszterelnökkel meg a pártjukkal együtt az egész országot is taccsra vágták, és ahogy most kinéz a helyzet, jó húsz évre legalább. Kösz, Kati.

A 2008–2009-es világgazdasági válság hazai kezelését Orbán természetesen páholyból nézte végig, majd utána az SZDSZ vezette magyar értelmiség igen hatásos, Gyurcsány és az MSZP elleni propagandájának köszönhetően úgy nyert, hogy az még az ufóknak is feltűnt volna, ha errefelé kóborolnak.

2010-ben Orbán egy Bajnaiék által már rendbe tett országot kapott, 2700 milliárd HUF tőkéjű, főleg Gyurcsányék által felhizlalt MANYUP vagyonnal és 38 milliárd EUR értékű (10.000 milliárd HUF) devizatartalékkal, ráadásnak egy fellendülő világgazdaságot, meg az éppen áramlani kezdő EU pénzeket, és hogy a kétharmad révén Orbánnak nem volt politikai korlátja sem, az csak természetes.

Ennyi mázli után magától értetődik, hogy miután Orbán a gázszolgáltatást a rezsicsökkentéssel (2013–2014) állami hatáskörbe vonta, a piaci gázár rögtön esni kezdett és hosszú évek során úgy is maradt, így aztán a fogyasztók nem jól jártak, hanem rosszul, mert a piaci árból kiindulva lehetett volna olcsóbb is a gáz.

Orbánék viszont jól jártak vele, mivel a fogyasztói kecske is jóllakott (legalábbis úgy tudta szegényke két fejés között), meg az állami szolgáltató káposztája is megmaradt.

Megjegyzendő, hogy a vízzel ugyanez a helyzet. Fejlesztés és karbantartás a mesterségesen alacsonyan tartott árak miatt nincs, a szűrőrétegekből kinyert ivóvíz jó része a szállítás során a lyukas csövekből elfolyik, és a fogyasztói megtakarításból Mari néni, aki a nyomókútra jár vízért, egy árva fityinget se lát. Ezzel ellentétben Hatvanpusztán fillérekért folyik a víz az összes csapból (az istállóban is), miközben a sokmilliárdos bevétellel bíró, nagy vízigényű üzemek sebesre dörzsölik a tenyerüket, hogy milyen olcsó nálunk a víz.

Elektromos energia meg a többi: lásd mint fentebb a gáz.

Orbán nagyívű, de főleg ritka szerencsés tündöklésének végül a COVID tette be a kaput (abból derült ki, hogy a komoly helyzetekkel nem tudnak mit kezdeni), ám a derék magyar nép addigra már hozzászokott a tényhez, hogy bármit és bármennyire elbarmolhat Orbán, úgysincs hatása, hiszen „A másik sem lenne jobb” (pedig hajjaj, de mennyivel! Ráadásul minden témában és terepen!).

Mára sikerült gyakorlatilag egymagának gyalázatos helyzetbe kormányozni az országot, ám még mindig ő a nyerő. A miértre adható válaszok:

  • A nagy, független lapok ugyan elmondják, hogy az ellenzék miben és hogyan lenne jobb, de miniszterelnökünk  jólfizetett hírharsonái (Csak az MTVA 130 milliárd HUF/év) túlkiabálják ezeket.
  • A nagy, független lapok ugyan elmondják, hogy az ellenzék miben és hogyan lenne jobb, de az értelmiség nem terjeszti és magyarázza, így a tömegekhez nem jut el.
  • A nagy, független lapok ugyan elmondják, hogy az ellenzék miben és hogyan lenne jobb, de a nép vagy nem érti, vagy nem figyel oda.
  • A nagy, független lapok nem mondják el, hogy az ellenzék miben és hogyan lenne jobb.

Lehet választani. A végeredmény mind a négy esetben ugyanaz.

A fentiekből az értő szemlélőnek kezd egyre inkább realitássá válni a király nélküli királyság, és ha végre a Palota udvaráról induló, nemzeti színekben pompázó helikopterrel négy harci drón kíséretében ruccanva le az új, százötvenezres hatvanpusztai stadionba, a világ összes tévétársasága kameráinak kereszttüzében maga a főméltóságú Kormányzó úrrá avanzsált mondja majd azt, hogy „A Harmincnegyedik Olimpiai Játékokat megnyitom!”… azzal készen is vagyunk! A Nagy Mű bevégeztetett.

Hm. Király nélküli királyság… hol is láttunk már ilyet?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK