Kezdőlap Címkék Elektor

Címke: elektor

Szertefoszló álom

Általában beválik Oxford Economics választási előrejelzése, mely sem Trump elnök nyolc éves kormányzását, sem lánya, Ivanka Trump első női elnökké választását nem prognosztizálja  2024-re.

„Trump történelmi vereséget szenved a választásokon.” Ezt jósolja az Oxford Economics választási modellje. A munkanélküliség, az elkölthető jövedelem és az infláció – erre a három tényezőre épül fel ez a politológiai modell.

Amely szerint Trump nem egyszerűen veszít majd novemberben hanem ez a vereség földomlásszerű lesz: maga alá temeti az elnök ambícióit. Nem ellenfelére szavaznak majd az emberek az Egyesült Államokban hanem ellene.

Proteszt szavazat

Míg korábban Trump legerősebb aduja a gazdaság volt, a vírusválság óta ez a legnagyobb veszély a számára. A munkanélküliek száma meghaladja a 30 milliót, és kevesen hiszik el, hogy a válság után újra itt lesznek a régi szép idők.

„Valóságos csodának kell ahhoz bekövetkeznie, hogy Trump megnyerje az elnökválasztást novemberben”

– írja az Oxford Economics jelentése.

Ez a modell szinte mindegyik amerikai választás eredményét pontosan jelezte előre 1948 óta. Csak 1968-ban és 1976-ban tévedtek. Legutóbb Trump esetében is rosszul számoltak bár pontosan jelezték az eredményt. Trump ellenfele, Hillary Clinton több szavazatot szerzett, de hiába. Az amerikai választási rendszer elektori szavazatokon múlik vagyis nem az nyer, akire a legtöbben szavaznak hanem az, aki megszerzi a legtöbb elektort. Trumpnak jobbak voltak a tanácsadói mint Hillary Clintonnak, ezért több elektort szerzett, és bejutott a Fehér Házba.

Nagyon nehéz lesz ezt a bravúrt megismételnie, mert a gazdasági válság máris ellene fordította a közvéleményt. Novemberig az amerikai gazdaság helyzete aligha javul ugrásszerűen bár Trump és emberei ebben bíznak. Akkor pedig nem teljesül Trump álma: nyolcéves elnöki periódus után lányának, Ivanka Trumpnak szeretné átadni a stafétabotot, aki az USA első női elnöke lehetne 2024-ben.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!