Kezdőlap Címkék Együtt

Címke: együtt

Szigetvári szerint Tiborcz Orbán egyik strómanja

0

Tiborcz István ma interjút adott az Origónak. Orbán Viktor veje nem szokott nyilatkozni a sajtónak, most is csak a kormányszócsővé alakított portállal tett kivételt.

Tiborcz a napokban azzal került a lapokba – nem mindegyikbe, hiszen a közmédia, valamint a kormányhoz közeli újságok nem szoktak vele kapcsolatos híreket közölni – hogy

Budapest egyik legdrágább helyén vásárolt házat.

A hely annyira előkelő, hogy ingatlanszakértők szerint csak a telek ára több százmillió forintra rúg.

Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke szerint Tiborcz István Origónak adott interjújából kiderült, hogy Orbán veje a miniszterelnökhöz hasonlóan retteg a valódi újságírói kérdésektől, csak egy lopott adófizetői pénzből felvásárolt, kormánypropagandát harsogó médiumnak mer nyilatkozni. A miniszterelnök veje és egyben strómanja az Origónak adott mai interjújában féligazságokat híresztelő újságírókról, tisztességtelen támadásokról beszélt. Ugyanakkor az is kiderült, hogy

meghatározó része van a tulajdonosi körének titkolásáról hírhedté vált, ingatlanfejlesztéssel foglalkozó BDPST Zrt-ben.

Tiborcz István az interjúban azt is elpanaszolta, hogy bár a BDPST Zrt.-ben valóban meghatározó tulajdonrésze van mégsem akart eddig senki utánajárni, kik a valódi tulajdonosok, pedig bárki betekinthetett volna a részvénykönyvbe. Amennyiben a személyre szabott törvénykezéssel helyzetbe hozott cég valóban annyira transzparens, ahogy azt a stróman-vej állítja, akkor feltételezzük, hogy nem jelentene gondot a cég „bárki által megtekinthető” részvénykönyvének internetre való feltöltése.

Szigetvári Viktor szerint Tiborcz István valójában nem saját teljesítményének köszönhetően lett „ingatlanvállalkozó”, hanem az államtól igazi verseny nélkül vásárolt, állami bankok hiteleivel támogatott projekteknek. Tiborcz István sem több Orbán egyik strómanjánál. Cégeit, érdekeltségeit csak azért hizlalja fel a Fidesz-kormány adófizetői pénzből, hogy azokkal vagyontárgyakat vásároljon, így pedig a miniszterelnök vagyonát gyarapítsa.

Szigetvári: Dúró Dóra kitiltaná a melegeket a mozikból

0

A Jobbik néppártosodása csak látszat, valójában ma is csak egy Putyin-barát, gyűlölködő, szélsőséges párt. Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke szerint ezt bizonyítja Dúró Dóra kirohanása is, miszerint ő még a mozikból is kitiltaná a melegeket.

Dúró Dóra közölte: szemen szedett hazugság az MTI tudósítása, mely szerint az országgyűlési képviselő azt nyilatkozta, pártja örül a melegektől kapott szavazatoknak is.

Szigetvári Viktor szerint Dúró Dóra szélsőséges reakciója jól bizonyítja, hogy a Jobbik semmit nem változott. Ugyanaz az oroszbérenc, megosztó, gyűlöletkeltő szélsőjobboldali párt maradt, ami volt. Dúró Dóra és pártja másodrendű állampolgárnak tekintik a szexuális kisebbségeket. Ha rajtuk múlna, megfosztanák a melegeket eddig kivívott jogaiktól és megakadályoznának minden értelmes társadalmi vitát, illetve jogkiterjesztést.

Ezzel pedig magyar és magyar állampolgárok között teremtenének törvényekkel egyenlőtlenséget.

Forrás: Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke

Örökélet, plusz ingyen sör?

Örök életet, s ingyen sört nem ígértek, de a jelenleginél jobban működő gyógyító rendszer kialakítását tervezi az a tíz ellenzéki párt, amelynek elnökei megfogalmazták a nemzeti egészségügy fejlesztéséhez szükséges minimum követelményeket. Az MSZP, DK, Jobbik, Momentum, LMP, Együtt, Párbeszéd, MoMa Liberálisok, Két farkú kutyapárt elnöke által aláírt dokumentumot azért tartja fontosnak a kezdeményező Kincses Gyula egészségpolitikus, mert ennek révén kormányokon átívelő, távlatos programja lehet a hazai gyógyító rendszernek. A rendszerváltás óta regnáló kormányok ugyanis időnként ellentétes irányokba, pazarló módon fejlesztették a hazai egészségügyet, amelynek mai teljesítményével szinte mindenki – beteg, orvos, ápoló, politikus is – elégedetlen. A minimum program a szolidaritásra épül, tehát a legszegényebb számára is gyógyulást ígér, de lehetővé teszi a legdrágább, legkorszerűbb eljárások alkalmazását is a hazai egészségügyben.  

 

Elég drámaian hangzik, hogy a magyar állampolgár átlagban 4 évvel rövidebb ideig él, mint európai társai. Egy itthon dolgozó munkás várhatóan 12 évvel rövidebb ideig él, mint egy diplomás.  Ez a helyzet romolhat még?   

Romlás nincs, de sajnos javulás se.  A magyarok jó ideje négy évvel élnek rövidebb ideig, mint az európai nemzetek, ebben nincs változás. Viszont a Magyarországon belüli különbségek sajnos növekednek, elsősorban a szegényebbek élnek rövidebb ideig.

Egy jobb egészségügyi rendszerrel elkerülhető lenne a korai halál?

Igen, de csak részben. Ugyanis a legnagyobb gond az úgynevezett megelőzhető halálozások területén van. Hozzávetőleg 32 ezer ember halála az életmód és a mélyszegénység miatt következik be, amin az egészségügy nem sokat segít. Viszont

az egészségügy számlájára írható, elkerülhető halálozások száma is magas, eléri a 18 ezret,

de itt is nagyobb szerepet játszik az egészségügyi ellátáshoz való nehézkes hozzáférés, mint a gyógyítás minősége.

Egy nemzetközi tanulmány szerint öt súlyos kórkép – az infarktus, a stroke, a combnyaktörés, a rák, és a koraszülések – esetén a magyarok életben maradási esélyei a legrosszabbak közé tartoznak az európai országok között. Azért, mert kevés pénz jut az egészségügyre?

A legnagyobb problémát a daganatos-, a szív- és érrendszeri betegségek, illetve a stroke okozza a társadalom számára, ezeknek a gyógyítására kéne koncentrálni. De bármilyen meglepő: az egészségügy jelenlegi struktúrájában hiába költene bármennyit is drága, korszerű gyógyításra az aktuális kormányzat, csak kisebb mértékben javulna a helyzet. Ha ugyanis a súlyos beteg időben eljut a megfelelő kórházba, akkor ma is jó eséllyel meggyógyítják. A megfelelő intézmény elérésére azonban már keveseknek van esélye.

A sürgősségi osztályokról elküldött betegek biztos vitatkoznának önnel. Egyes kutatók szerint ezermilliárdokban mérhető az egészségügytől elvett pénz. Egyetért?

Természetesen állandó a pénzhiány, de elsősorban azért, mert az egész ágazat működése korszerűtlen, minden pénzt elnyelne.

Akkor hol kezdődik a baj?

A baj ott kezdődik, hogy az egészségért felelős miniszter a birkapörköltet ajánlja a magyaroknak, mint kívánatos nemzeti eledelt, amire persze kortyolgatni kell néhány pohárral; jobb esetben bort, rosszabb esetben pálinkát.

Az egészségtelen táplálkozás, az égetett szesz fogyasztása a legtöbb betegség alapja, de a bajok forrása még a mozgáshiány is. A százmilliárdokért épülő stadionok nem a sportolni vágyó tömegek számára készülnek, hanem néhány focista és jelentéktelen számú néző számára. Ráadásul az egészségügy dolgozóit évtizedek óta nem fizetik rendesen, ezért, és a rossz munkakörülmények miatt el is mennek az országból.

Évek óta halljuk, hogy a magyar egészségügy a csőd felé robog, alig van ma olyan intézmény, amely megfelel a gyógyítás minimális szakmai követelményének.

Ennek ellenére nem mehet csődbe az egészségügy, mert mindig van lejjebb! Számos ország példája bizonyítja Romániától Bulgárián át a fekete Afrikáig. Nincs határpont, csak folyamatos romlás. Persze jó lenne, ha az ágazat csődbe mehetne, mert akkor a hatalom rákényszerülne, hogy csináljon végre valamit.

A kormányzat szerint már javul az ellátás, viszont az emberek még nem érzik. De miért nem?

Tényleg sok minden megújult, a vidéki kórházakban ötszáz milliárdot költöttek korszerűsítésre. Ami a Gyurcsány kormány döntése alapján történt, ráadásul nem a hazai költségvetésből, hanem uniós pénzből. De hiába festették ki a kórtermeket, cserélték le a nyikorgó ablakot és ajtót, ez önmagában még nem számít szerkezetváltásnak az egészségügyben.

Egy új modellre lenne szükség, meg kéne erősíteni az alap- és a járóbeteg ellátást, koncentrálni kéne a legkorszerűbb high-tech ellátásra. Csak ez tenné lehetővé, hogy a szervezettség javuljon, gyorsuljon a sürgősségi ellátás, rövidebb legyen a tűrhetetlenül hosszú várólista.

Az ön kezdeményezésére tíz párt képviselői a közelmúltban aláírtak egy dokumentumot, amely egy működő egészségügy tervét körvonalazza. Ott volt a Jobbik, az MSZP, a Kétfarkú kutyapárt. Aláírt Hadházy Ákos és Gyurcsány Ferenc, illetve Bokros Lajos is. A kormánypárt, Orbán Viktor távol maradt a tanácskozástól. Volt így értelme?

Feltétlen. Szimbolikus jelentőségűnek tartom, ha tíz párt elnöke – akik egyébként egymás versenytársai is – az egészségügy érdekében félreteszi a szembenállást és tárgyalóasztalhoz ül. A cél az volt, hogy legalább egy közös minimumban megegyezzenek. A reális szembenézés igényével fogalmazták meg azokat az alapelveket és javaslatokat, amelyek egy korszerűbb egészségügy alapjai lehetnek.  Az aláírt dokumentum szerint egy fenntartható egészségügyben mindenki számára biztosítani kell a gyógyulást, amelyet az ország gazdasága és a technológia megenged, tehát nem a Kétfarkú kutyapárt szlogenjét emelték be, hogy „örökélet, plusz ingyen sört”, hanem a lehetséges jövő kialakítását mérlegelték.

Ezt az alaptörvény is tartalmazza, csak nem tartják be!

A reális lehetőségekről beszéltünk, ami nem azt jelenti, hogy holnapra a világ legmodernebb eszközei is elérhetővé válnának, de azt igen, hogy ami ma az országban létezik, azt mindenki számára elérhetővé kell tenni. Igazságosságra, és szolidaritásra van szükség. Ezt mindenképp ki kell mondani, mert szemünk láttára szakad ketté az ország, így az életesélyek között is óriási a különbség.

De ki kell mondani azt is, hogy az egészség az nemcsak a társadalom, hanem az egyén felelőssége is, aki életmódjával védi az egészségét, betartja a terápia előírásait.

Ennek tudomásul vétele alapvető szemléletváltást követel meg, amit a pártok által aláírt dokumentum is tartalmaz.

Az egyezség valóban politikatörténeti jelentőségű, de azért tudjuk jól, hogy a megállapodást aláíró ellenzéki pártok, így a választás előtt bármit megígérnek, hogy hatalomhoz jussanak. Aztán majd lesz valami…?

Ez nem ellenzéki kerekasztal volt. Az egyezség nem a Fidesz ellen, hanem a Fidesz nélkül jött létre.

A szakmai kerekasztalhoz meghívtuk természetesen Orbán Viktort is, de ő nem élt a lehetőséggel. Ha valaki belepillant az elfogadott dokumentumba, akkor nem ígéretözönt talál.

Kétségtelen, vállalták, hogy egyértelműen ki kell dolgozni majd, hogy milyen egészségügyi szolgáltatás jár az eddig befizetések fejében, mi lesz ingyenes, s miért kell majd fizetni. Ebből nagy vita lesz?!

Valóban, ezt őszintén eddig nem vállalta fel senki, most viszont tíz párt elnöke képviseli az ügyet.

Azért van itt olyan kampányígéret-szerű bejelentés is, hogy meg akarják szüntetni a hálapénz-rendszert.

Hangsúlyozni kell, hogy ezt tíz párt vállalta. Egyébként a hálapénz-rendszer megszüntetésének előfeltétele egy jelentős béremelés, de pusztán a fizetések rendezése nem oldja meg a problémát. Minderre egyébként az orvosi elvándorlás miatt is mielőbb szükség van. Ezen kívül meg kell szüntetni az egészségügy belső feudalizmusát, amely nélkül nincs átlátható rendszer, marad a hálapénz és az orvosok elvándorlása. Ha ugyanis a várólistát nem az interneten, hanem a főorvos úr zsebében lévő noteszben vezetik, akkor semmi nem változik.

Fél év múlva parlamenti választás, ön megtalálja a versengő pártok programjában azokat a kezdeményezéseket, amelyeket valamennyien vállaltak?

Igen, bár programot még nem mindenki hirdetett.

Gondolja, hogy ha a Fidesz kerülne hatalomra, akkor rákényszerülne az alá nem írt szakmai minimum betartására?

A társadalombiztosítás önállóságát biztos nem állítaná helyre, de az ellátórendszerrel nem tudnak mást kezdeni, mint ami a tízpárti megállapodásban van..

A mai kormány a magánegészségügy felé nyomja a társadalmat, hogy ne az államnak kelljen a gyógyítás számláját fizetni. A társadalomban még a legszegényebb is rákényszerül, hogy elővegye a megtakarított pénzét, így mentse az életét. Megállítható ez a folyamat?

Igen, erre mindenképp szükség lenne, és a dokumentum fontos megállapítása, hogy a magánegészségügy ne kényszerből választott alternatívája, hanem kiegészítője legyen a közösségi egészségügynek.

Vannak kutatók, akik szerint a társadalombiztosítási befizetés mellett plusz majdnem ezer milliárd kerül a magánpraxisba. Ez lehetséges?

Nem tudjuk. Bizonyosan sokat fizetünk, de ezt a számot túlzónak tarom. A tíz párt által aláírt szöveg egységesnek tekinti a magán- és a közösségi egészségügyet. Eszerint a beteg a saját döntése alapján veheti azt igénybe, tehát nem azért, mert az állami várólista rákényszeríti.

Ma a várólista, vagy a magánegészségügy között lehet választani. Miközben mindenki fizeti a járulékát, tehát kétszer fizet a gyógyításért. Ezt meg lehet szüntetni?

Igen, feltéve, ha tényleg létrejön az egységes egészségügyi rendszer. Ellenkező esetben Magyarországon két gyógyító hálózat alakul, ami senkinek nem jó, sem a szegénynek, sem a gazdagnak. A mélyszegénységben élő ugyanis képtelen lesz kifizetni a drága magánkórház szolgáltatásait, de a gazdag sem jut bizonyos gyógymódhoz. Ugyanis nem lesz olyan magánkórház, ahol komoly szívműtétet végeznek, nem lesz magánonkológia, sem maszek szervátültetés. Nálunk ugyanis nincs annyi gazdag ember, amennyi fenn tudna tartani egy plusz egészségügyi rendszert, ezért egyetlen gyógyító rendszerre van szükség, amely mindkét igényt ki tudja elégíteni.

A tíz párt aláírta a szakmai minimumot, de gondolja, hogy betartják a megállapodást?

A szavukat adták, de kikényszeríteni csak a társadalom tudja.

De a társadalom látszólag belenyugszik abba, hogy négy, vagy akár 12 évvel kevesebbet él…

Valóban, jól elvagyunk ezzel. Az egészségügy működése miatt a fekete nővér, Sándor Mária kiment az utcára. Heteken keresztül tüntetett, a kollégák még követték, de a betegek már nem. Ha majd mi, tízmillióan gondoljuk úgy, hogy ez nem mehet így tovább, akkor a hatalomnak elemi érdeke lesz majd az ígéretek betartása. Addig pedig minden marad úgy, ahogy most van.

Végleg elszállt Balázs Péter jelöltsége

A Balázs Péter iránti tisztelet mellett sem tervez az Együtt közös miniszterelnök-jelöltet az MSZP-vel. Az Együtt a Párbeszéddel szövetségben állít jelöltet. A DK korábbi elutasítása után ezzel eldőlni látszik, hogy aligha lesz Balázs Péter a közös ellenzéki kormányfő-jelölt.

A Balázs Péter iránti tisztelet mellett sem tervez az Együtt közös miniszterelnök-jelöltet az MSZP-vel. Az Együtt a Párbeszéddel, Karácsony Gergelyékkel, Szabó Tímeáékkal szövetségben indul a választáson és állít miniszterelnök-jelöltet – nyilatkozta az atv.hu-nak Szigetvári Viktor.

Az Együtt választmányi elnöke hangsúlyozta, hogy a demokratikus ellenzéki pártokkal

az egyéni választókerületekben szeretnének együttműködni,

és a lehető legsikeresebb jelölteket megtalálni.

Korábban a Független Hírügynökségnek Balázs Péter azt mondta, hogy akkor vállalná a felkérést, ha ez nem szűk pártérdekek mentén jelenne meg, vagyis szélesebb körű koalíció alakulna.

A DK azonnal elutasította a lehetőséget, mondván

ők „klasszikus politikust” szeretnének.

A FüHü-nek azt írták: „a párt változatlanul úgy gondolja, hogy a kormányváltás érdekében a demokratikus ellenzéki pártoknak a lehető legszélesebb mértékben együtt kell működni.

Az együttműködés fő terepe a 106 választókerület.”

Ezért ők a „mind teljesebb körű választókerületi együttműködést” támogatják, a közös listát nem.

A közös miniszterelnök-jelöltről pedig azt gondolják: ő a közös listán megszemélyesített közös politika első számú képviselője lenne. Ha pedig nincs közös lista, akkor nem lehet közös miniszterelnök-jelölt sem.

Karácsony: a hatalom egy perc alatt összeomolhat!

0

„Bármely erősnek is érzi magát a hatalom, amikor a változást akaró eltérő világnézetet vallók képesek összefogni, akkor ez a hatalom egy perc alatt összeomolhat” – ez ’56 egyik legfontosabb üzenete Karácsony Gergely, a PM elnöke, Zugló polgármestere, miniszterelnök-jelöltje szerint. Nem lenne szabad tehertételként megélni a sokszínűséget, hiszen a sokszínűség egységénél nincs nagyobb erő, amikor az egyszínűség ellen kell fellépni.

 

„A mai forradalmi időkben arra van szükség, hogy az ellenzék képes legyen egységet mutatni az egyéni választókerületekben, és hagyja érvényesülni az ellenzékben meglévő különböző színeket” – hangoztatta ’56 egyik, a sokszínűség jelentőségére vonatkozó, mának szóló üzenetét Karácsony Gergely. Ma az a feladatunk – tette hozzá –, hogy a két rossz út közül a helyeset, a középutat  válasszuk. Az egyik rossz irány, hogy képtelenek vagyunk együttműködni, de ezzel hatalomban tartjuk azokat, akik nem méltók a hatalomra. A másik rossz irány pedig az, hogy megpróbáljuk tönkretenni az ellenzék sokszínűségét, a nagyon különböző politikai világnézeteket egységes alakzatba összesöpörni és ezzel kioltani a sokszínűséget.

„A PM és az Együtt éppen azt a politikát képviseli, hogy a két rossz út közül a helyeset, a középutat  válasszuk”.

Az eredetileg a Bibó-szoborhoz összehívott, de a meteorológiai vörös riasztás miatt beltérre átterelt, az Együtt-el tartott közös ünnepi megemlékezésen Karácsony részletesen beszélt az igazi bibói örökségről és 56 tanulságáról, elsősorban arról, hogy rendkívül sokszínű volt, képes volt egy közös cél érdekében egymás mellé állítani a reformkommunistákat, a pesti fiatalokat, a polgári demokratákat, a falus plébánosokat, s mindazokat „akiket megpróbálnak kiradírozni a történelemkönyvekből”.

„Látjuk, hogy sározzák be ’56 emlékét, Orbán hogyan használja fel azt az ’56-ot eláruló politikájának igazolására, hogy az egykori állampárt jogutódjának egyes politikusai még mindig nem tudják felfogni, hogy ’56 közös nemzeti emlékezetünk része és hogy baloldaliként büszkén képviselhetnék ezt a politikát” – szögezte le.

„Bármely erősnek is érzi magát a hatalom, amikor a változást akaró eltérő világnézetet vallók képesek összefogni, akkor ez a hatalom egy perc alatt összeomolhat – fontos üzenet ez nekünk politikusoknak” – szögezte le, hozzátéve: nem lenne szabad tehertételként megélni a sokszínűséget,

hiszen a sokszínűség egységénél nincs nagyobb erő, amikor az egyszínűség ellen kell fellépni.

Elszámoltatná vagyonának eredetéről Tiborczot az Együtt

0

Lemondott tőkeemelési tervéről a Tiborcz érdekeltségébe tartozó BDPST Zrt. nevű ingatlanos cég, miután a cégbíró kérte a tulajdonosi kör felfedését – számolt be a Heti Válasz. Ez a luxusingatlancég kezeli a Tiborcz-féle, állami segítséggel kiépült szállodaportfólió egy részét is. 

Mindez azt bizonyítja, hogy felesége apjához, Orbán Viktor miniszterelnökhöz hasonlóan Tiborcz is titkolja vagyonát a nyilvánosság elől, hiszen ha nem tenné, meg kellene mondania, honnan szerezte azt. Felháborító, hogy

a miniszterelnök veje egyből visszavonulót fúj, ha átláthatóságot várnak egy cégétől.

Tiborcz Istvánnak be kell végre fejeznie a titkolózást. Tegye világossá az adófizetői pénzből felhizlalt érdekeltségeit, mellyel strómanként Orbán Viktor vagyonát gyarapítja.

Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke szerint pártja a kormányváltás után éppúgy, mint a többi Fidesz-oligarchát, a miniszterelnök vejét is el fogja számoltatni, amiért meglopta a magyar embereket. Ezek a strómanok tisztességtelen módon gazdagodnak. Az Együtt kormányváltás után visszaveszi tőlük a jogtalanul szerzett vagyonukat. A maffia-kormány áldozatainak pedig kárenyhítést nyújt.

Római-parti népszavazás: túl a 10 ezer aláíráson

0

Az Együtt és a Párbeszéd aktivistái a város 15 pontján, minden helyszínen legalább napi 6 órán keresztül gyűjtik a választópolgárok aláírásait. Az első 24 órában – a ma délutáni számokkal együtt – már több mint 10 ezer aláírást gyűjtött össze.

Erről tájékoztatott az Együtt és a Párbeszéd.

Hétfőn a kezdeményező Együtt és Párbeszéd pártok mellett a DK, az LMP, az MKKP, a Liberálisok, az MSZP, a MOMA és a Momentum részvételével elkezdődött az aláírásgyűjtés annak érdekében, hogy a budapestiek népszavazáson dönthessenek a Római-partra tervezett mobilgát sorsáról. Mindemellett tegnap csatlakozott a Maradjanak a Fák a Rómain civil csoport, ma pedig a több civil szervezet alkotta Szövetség a Római-partért is.

„Az Együtt és a Párbeszéd más pártokkal és civilekkel együttműködve továbbra is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy összegyűljön a népszavazás kiírásához szükséges 138 ezer aláírás.”

Párbeszéd és Együtt: Mit titkol Tarlós István?

0

Szerdán reggel 8 órára rendkívüli közgyűlést hívott össze Tarlós István. Egészen mostanáig azonban még azt sem tudni, hogy miről is fog szólni a holnapi testületi ülés. A főpolgármester visszaél a jogaival, amikor titkolni próbálja: egy sikeres népszavazási kezdeményezés miatt nem tartja be a demokrácia szabályait – áll a Párbeszéd és az Együtt közös közleményében.

Múlt héten Tarlós István bejelentette, hogy szerda reggel 8 órára rendkívüli közgyűlést hív össze. Bár az előterjesztés még most sem érhető el a városháza hivatalos oldalán, a meghívóból tudni lehet, hogy az ülés a Római-parti mobilgátról szól majd. Sajtóhírek szerint a javaslata az lesz, hogy a testület helyezze hatályon kívül azt a korábbi határozatát, amely a parti nyomvonalon építendő mobilgátról dönt, majd fogadjon el egy újat, azonos tartalommal.

A közlemény leszögezi: gyáva módon ezzel próbálná Tarlós István megakadályozni, hogy a  budapestiek a Párbeszéd és az Együtt által közösen indított népszavazáson mondjanak véleményt a Római-partról és a mobilgátról. A közgyűlésig már 24 óra sincs hátra, a felelősségteljes döntéshez az előterjesztést már régen nyilvánosságra kellett volna hozni, nem holnap reggel fél 8-kor kiosztani a testület tagjainak.

A Párbeszéd a Jobbikon kívül mindenkivel tárgyalna

Karácsony Gergely társelnök, miniszterelnök-jelölt azt mondta: a cél az, hogy az országgyűlési választáson mind a 106 választókerületben egy közös ellenzéki jelölt legyen. Erről a Jobbikon kívül mindenkivel tárgyalnának. Az Együtt-tel pedig már közös választási pártról és közös listáról egyeztetnek. Az Együtt szerint a régi és az új pártoknak külön listát kell állítani.

Karácsony Gergely (akivel a héten készült interjúnkat itt olvashatja) ezt mai taggyűlésük után jelentette be. Azt mondta, nem várnak tovább és

nem hajlandók két hibás stratégia közül választani,

hanem egy harmadikat valósítanak meg.

Szerinte az egyik hibás stratégia az, ha hogy „mindegy, hogy mi van, csak legyen összefogás”, függetlenül attól, hogy az egyes pártok mit gondolnak a világról. Azt mondta: ez többek között ott hibás, hogy ha összeadják az összes ellenzéki szavazatot, az sem elég a kormányváltáshoz.

Karácsony Gergely
MTI Fotó: Kovács Attila

A másik hibás stratégia szerinte az, amit új pártok követnek, hogy „meg kell újítani a politikát, új szavazók kellenek ahhoz, hogy kormányváltás legyen”, és ezért a lehető legjobban el kell zárkózni a régi pártoktól. Azt mondta, valóban kellenek új arcok, de itt is hibás a számítás:

„Ebben a választási rendszerben, ebben a politikai légkörben, egy diktatúra küszöbén nem lehet nem együttműködni a változást akaró pártoknak.”

Szerinte az a stratégia az egyedüli jó, amely szerint kell megújulás, meg kell őrizni az ellenzék sokszínűségét, nem kell mindenkit bevonni, de kell együttműködés, nem csak a matematika, hanem a felelős politizálás miatt is.

Azt mondta:

új politikai kultúrát kell megvalósítani,

amibe nem fér bele egymás lenézése, a „mindenki buta, ostoba és korrupt rajtunk kívül” látásmód. Szerinte a múlt leváltása után a jövőről is szavazni kell.

Karácsony Gergely szerint az a legfontosabb, hogy mind a 106 körzetben egy kihívója legyen csak a Fidesznek. Ennek érdekében

a Jobbikon kívül minden ellenzéki párttal, civil szervezettel és független jelölttel tárgyalni fognak.

A listás szavazatokról azt mondta: úgy döntöttek, hogy az Együtt-tel megkezdik a tárgyalásokat egy közös választási párt és egy közös lista létrehozásáról.

Szerinte a közös program fő üzenete, hogy az emberre és az emberiességre kell építeni Magyarország jövőjét, a történelem és az elmúlt nyolc év apró szilánkokra törte a társadalmat. Azt mondta: Magyarország olyan hely lett, ahol senki nem érzi már otthon magát, egy polgárháború áldozatai az emberek.

Korábban egyébként az Együtt-tel már meg is állapodtak a közös felkészülésről. A mai taggyűlésen ott volt Juhász Péter, az Együtt elnöke is. A párt közleménye szerint az a legjobb megoldás, ha a választáson

minden egyéni választókerületben egy-egy jelölt indul a Fidesszel szemben,

és ha „a régebbi, illetve az újabb pártok” külön listát állítanak. Azaz: azt szeretnék, ha rajtuk és a Párbeszéden kívül az LMP és a Momentum is csatlakozna a közös listához.

Együtt: a Jobbik továbbra is orosz befolyás alatt áll

0

Szigetvári Viktor, az Együtt Országos Politikai Tanácsának elnöke ír erről a Facebookon. A Jobbik-közeli Gaudi-Nagy Tamás ugyanis az ukrán nyelvtörvény elleni tüntetésen egy olyan pólóban jelent meg, amelynek felirata szerint a Krím Oroszországhoz tartozik. Szigetvári szerint ez is bizonyítja, hogy nem szabad összefogni a Jobbikkal.

Az ukrajnai forradalom után jelöletlen egyenruhát viselő orosz katonák jelentek meg a Krím-félszigeten, és megszállták a stratégiailag fontos helyeket. Három éve márciusban népszavazást tartottak, amelyet a nemzetközi közösség nem ismert el. Megfigyelők szerint ezen sok volt a csalás, eredménynek azt hozták ki, hogy a többség el akar szakadni Ukrajnától.

Oroszország ezután annektálta a Krím-félszigetet,

amit más országok azóta sem ismernek el, sőt, részben emiatt szankciókat is vezettek be Oroszországgal szemben.

Az orosz propaganda azóta is azt próbálja mindenhol sulykolni, hogy a Krím jogosan Oroszország része – hiába nem ismeri ezt el senki.

Gaudi-Nagy Tamás a tüntetésen
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Szigetvári Viktor a Facebookon azt írja: „Gaudi-Nagy Tamás, volt jobbikos politikus, a Jobbik közeli értelmiség sztárja, a Jobbik EP-képviselőjének munkatársa” olyan pólóban jelent meg az ukrán nyelvtörvény elleni tüntetésen, amely szintén ezt állítja.

Azt írja: „ez kizárólag az orosz propaganda szerint van így. A Jobbik által is helyben, orosz kérésre felügyelt hazug népszavazás érvénytelen volt, a Krím elszakadása nem volt törvényes folyamat.”

Szigetvári szerint

„Aki ma, magyar politikusként ezt mondja, az orosz kottából játszik, orosz érdeket képvisel, a nyugatias Magyarország érdekeivel szemben.”

Szerinte ez független attól, hogy fel kell lépni az ukrán nyelvtörvény ellen. Azt írja, ez az eset újra bizonyította, hogy

nem szabad összefogni a Jobbikkal, „mert a Jobbik orosz befolyás alatt áll”.

Szerinte választásmatematikailag sincs szükség erre, és erkölcsileg is elfogadhatatlan lenne. Azt írja: „a Jobbik Putyin bábja fontos külpolitikai ügyekben, nem független párt, és a Fideszhez hasonlóan orosz kottából játszik”.

Manapság szokás arról beszélni, hogy a Jobbikkal is össze kell fogni Orbán ellen. A tegnapi nap újra bizonyítékot szolgá…

Közzétette: Szigetvári Viktor – 2017. október 14.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK