Kezdőlap Címkék Együtt

Címke: együtt

Merre? Tovább! – Szürreális világ, szürreális választási lehetőség

Hajnalban ébredtem, az sem jó ugyanis, ha túlságosan sok gondolat zakatol az ember fejében, ott lent, a tudat alatti szintjén. S nekem bizony zakatolt – a péntek esti Jobbik-tüntetést és annak (lehetséges) folyományait, az azzal kapcsolatos dilemmákat, múltat, jelent, s (esetleges) jövendőt mérlegelő, latolgató, erre vagy arra a polcra netten beszuszakolni próbáló működésre állt át az agyam, amúgy racionális és egyben tisztességes választ igyekezvén adni a hozzám hasonlóan gondolkodók nagy dilemmájára. Megtűrni? Elfogadni? Előmozdítani? Mármint a Jobbik által – szemmel láthatóan immár hőn óhajtott összefogást egy közös cél, a Fidesz leváltása érdekében.

S ahogy a reggeli kávémat iszogattam, már nem csak a tudatom alatt jelent meg maga a dilemma (amelynek eldöntésére számomra, gyaníthatóan sokakhoz hasonlóan, még nem érkezett el az idő), hanem egy minősítő jelző is. Mit megjelent? Berobbant!

Szürreális – zakatol a fejemben azóta, hogy kinyitottam a szemem.

A gondolatot csak erősítette a tegnapi tüntetés egyik, a saját pénzén Borsodból feljött tüntetőjének a sommás véleménye: a 444.hu portálnak nyilatkozva, egy freudi elszólással szépen lebalosozta a Jobbikot, mondván: „..a legerősebb baloldali párt….meg is nyeri a választást 2018-ban”.

Hogy némiképpen eltereljem a figyelmemet, elkezdtem szörfözni a neten – s rátévedtem (mazochista lévén, szoktam, sajnos, vagy nem sajnos, a munkám részeként is) a kormányzati portálra. Olvasgatom a címeket, s ismét berobbant ugyanaz a minősítő jelző.

Szürreális!

Minden további magyarázat helyett álljon itt egy kis ízelítő, amúgy bizonyítandó, hogy nem az én készülékemben van a hiba.

„A V4-ek jelentősen hozzájárulnak Európa tengeri határainak védelméhez” – harsogja rögtön a vezető anyag, amelyet ezúttal nem egy kék, hanem egy zöld nyakkendőt kötő, az ország ügyeiért aggódó és cselekvő képet mutató Orbánnal a középen megjelenítő fotó illusztrál. Csak hogy megnyugodjunk, az ország ügyeinek az intézése jó kezekben van: „A V4-ek csütörtökön arról döntöttek, hogy pénzügyi hozzájárulást adnak és közreműködést is vállalnak Olaszország megsegítése érdekében, hogy meg tudja védeni tengeri határait – közölte Orbán Viktor” – kezdődik maga a cikk. Amelynek a mondandójáról, hogy Olaszország megsegítésére Magyarország is pénzt ad óhatatlanul az jut az eszembe, hogy immár nem a magyarok  nyilaitól, hanem a pénzügyi adományitól kell Európának, de legalábbis Olaszországnak rettegnie (ld. még a templomfelújítás a közelmúltban).

De tovább is van, mondjam még? Íme hát a kormányzati portál december 16-i, kora reggeli nyitóoldalán fellelhető további cikkek címei:

„Köszönet a nemzeti konzultációban részt vevő magyaroknak”
„Ismét rekordközeli mértékben nőtt az építőipar”
„39 milliárd forintos bértámogatás a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához”
„Mintegy 1200 gyereket látott vendégül a Fővárosi Nagycirkusz az Erzsébet-karácsony keretében”
„Magyarország sikeresen képviselte álláspontját Jeruzsálem kérdésében”
Egyetértés volt a migráció „külső kérdéseiben”, de nincs egyetértés a betelepítésekről”
A kötelező kvóta alkalmatlan eszköz a migrációs krízis kezelésére”

Jelentkezzen az, aki úgy gondolja, hogy ezek azok az objektív témák, amelyeket az immár nem egészen tízmillió magyarországi magyarhoz szólni, őket, minket a közös dolgainkról informálni hivatott a mi – nem kevés –  pénzünkön fenntartott kormányportálon harsogni kell.

Hát nem szürreális?

De folytassuk a szörfözést a neten: csak pár kattintás és máris belebotlunk a demokratikus ellenzékről szóló hírekbe. Hát, volt történés (s persze kiszivárogtatás):

Új megoldás: külön lista, közös miniszterelnök-jelölt”,
Szekeres nekiment az új elképzelésnek”,
Együtt-javaslat a 106 egyéni választókerületre” – hogy csak a mi portálunk néhány tegnapi cikkének a címét citáljam.

Számomra szürreális, hogy négy hónappal a választások előtt a fiúk-lányok még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy nekik mi lenne a legjobb.

De tudják mi a legszürreálisabb? Hogy – jelen állás szerint legalábbis – e három szürrealitás közül kell választanunk 2018. tavaszán.

Bár, ha jobban belegondolok, erre már nem jó a jelző. Merthogy az a  tragédiát előrevetítő drámai feladat lesz.

Együtt-javaslat a 106 egyéni választókerületre – FRISSÍTVE

A Párbeszéd és a Jobbik kivételével minden ellenzéki pártnak elküldte a választókerületi javaslatot az Együtt. 15 kerületben kér támogatás a többiektől, 26-ban javasolja az MSZP-s, 24-ben a DK-s jelölt indulását. A DK egyetért, de nem ezzel a listával, a Momentum viszont nem közösködik senkivel. Az MSZP változatlanul közös listát is akar.

A baloldali, liberális és zöld pártokhoz fordult konkrét képviselőjelölti helyeken egyeztetett indulás érdekében az Együtt. Mint közleményükben írják, véget kell vetni az időhúzásnak, meg kell állapodni egy-egy egyéni jelöltben mind a 106 egyéni kerületben.

“Az ellenzék útja a győzelemhez” címet viselő javaslatot megküldte az MSZP-nek, a DK-nak, az LMP-nek és a Momentumnak, jelezve, hogy kész a Fidesz és Jobbik jelöltjeivel szemben győzni képes ellenzéki jelöltek javára visszalépni, ha ezt a többi ellenzéki párt is kölcsönösen megteszi.

Az Együtt a Demokratikus Koalícióval egyetértésre jutott az érintett egyéni választókerületek ügyében, mindeddig azonban sem az MSZP, sem az LMP, sem pedig a Momemtum nem volt nyitott még a tárgyalásra sem – áll a közleményben.

Az Együtt 15 egyéni választókerületben kéri a baloldali, liberális és zöldpártok támogatását, 26-ban javasolja MSZP-s egyéni képviselőjelöltek indulását, 24 választókerületben a DK-sokét. Veszprémben a már bizonyított Kész Zoltán független képviselőjelölt támogatását javasolja. A tételes lista itt elolvasható.

Az Együtt koordinálni kíván az LMP-vel és a Momentummal is, és erre konkrét alapjavaslatot is tett a pártok részére. Bár eddig mindkét párt elzárkózott az egyéni választókerületi koordinációtól, a megújuláshoz szükség van az ő egyéni képviselőikre is.

A Demokratikus Koalíció alelnöke, Molnár Csaba közleményben egyetértésüket fejezi ki abban, hogy nem szabad tovább húzni az időt, és hogy külön pártlistákat kell állítani, de elutasítják az Együtt elképzelését, amely szerint

negyven körzetben a “demokratikus ellenzéki” pártok egymás ellen indulnának.

A közös egyéni jelölteket sem az Együtt javaslata szerint határoznák meg, hanem tárgyalásokon döntenének személyükről.

A Független Hírügynökség megkeresésére a Momentum Mozgalomban közölték: továbbra is kitartanak a küldöttgyűlésükön megválasztott 106 önálló jelöltjük mellett. Soproni Tamás, a párt alelnöke elmondta, hogy nem foglalkoznak az összefogás-politikával, mert azt “a résztvevő pártokon kívül már mindenki unja”.

Juhász Péter, az Együtt elnökének újabb javaslata arról szól, hogy a demokratikus ellenzék rögtön 40 választókerületben feladja a győzelem esélyét azzal, hogy egymás ellen indul áll az MSZ közleményében. Azonban az MSZP-nek, az Együttnek és a demokratikus oldal egyéb pártjainak nem egymással kellene pozícióharcot vívnia, hanem a kormányváltásért kellene dolgoznia.

A kormányváltásra a legjobb esély pedig közös miniszterelnök-jelölttel, 106 közös egyéni jelölttel és közös listával van. Ez nem az MSZP vesszőparipája, ez matematika; egyszerűen ilyen a választási rendszer. Minden más stratégia a Fideszt erősíti.

Az MSZP szerint nem mondhatunk le eleve 40 körzetről és az ott élő, változást akaró emberekről egyetlen párt vagy pártvezető túlélése érdekében sem, mert ez esetben 2022-ig Orbán Viktor és haverjai fogják tovább fosztogatni hazánkat kormányzás helyett.

Az Együtt nem küldött javaslatot a Párbeszédnek, aminek oka nyilvánvalóan az, hogy a korábban közösen készülő két pártból Karácsony Gergely az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként lépett fel. Ezután az Együtt szakított a másik párttal. A Liberálisok lényegében csatlakoztak az MSZP-hez.

További reakciók esetén cikkünket frissítjük.

Berkecz készítette a Karácsonyt kompromittáló hangfelvételt

0

Berkecz Balázs az Együtt alelnöke elismerte, hogy ő készítette azt a felvételt, amelyen Karácsony Gergely trágár kifejezéseket is használva arról beszél, hogy megbánta, amiért elvállalta a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltségét. (Karácsony azóta az MSZP miniszterelnök-jelöltje.)

Berkecz ugyanakkor a Magyar Nemzetnek nyilatkozva tagadta, hogy a felvétel kiszivárogtatásához köze lenne. Mint mondta „a felvételt még múlt pénteken a saját Facebook oldalán publikálta kevesebb mint 10 percig, de mivel felismerte, hogy a Párbeszéd és az Együtt pártok közötti szövetség felmondása miatti csalódottság vezette csak, így azt azonnal törölte.”

A felvétel ezt követően egy blogon jelent meg, amihez – Berkecz állítása szerint – neki nincs köze.

Az Együtt Etikai Bizottsága kivizsgálja az ügyet, a vizsgálat végeztéig Berkecz – aki bocsánatot kért Karácsony Gergelytől – felfüggesztette elnökségi tagságát.

A Karácsony Gergelyre nézve nem túl hízelgő felvételről a Független Hírügynökség is beszámolt, egy másik cikkünkben pedig elsőként, igaz, csak Berkecz keresztnevét említve, nevesítettük is a felvétel készítőjét.

Boldog karácsonyt, Miniszterelnök úr!

Nyugodtan lehet nagyképű a miniszterelnök, legalább is így érzi, vagy ez derül ki fennhéjázó válaszából, egyelőre semmi nem látszik veszélyeztetni hatalmát. A napokban megjelent közvélemény-kutatási adatok egyre növekvő Fidesz-fölényről tudósítanak, így aztán teljesen felesleges komolyan venni az ellenzék támadásait, mint ahogy az egész parlamenti színpadot. Az a válasz, amit a hétfői ülésszakon Demeter Márta támadására adott, nagyjából pontosan megmutatja, mennyire becsüli Orbán Viktor az országgyűlést, mennyire tartja komolyan vehető helynek, és persze azt is, mennyire becsüli a politikai ellenfeleit. Az történt ugyanis, a már említett Demeter Márta, hajdanvolt szocialista, most LMP-s képviselő  csak annyit közölt a kormányfőnek és csapatának, hogy ülni fognak, mert korruptak és maga a miniszterelnök jelenti a legnagyobb biztonsági kockázatot, stb… Nem állítom, hogy erre a vádra könnyű válaszolni, amúgy pedig Orbán viszont támadással szokott, most azonban – lehet, hogy Demeter Mártára még nem talált semmi terhelőt -, mindössze annyit mondott:  boldog karácsonyt…

A Fidesz frakció természetesen hihetetlenül boldog lett főnöke ötletessége hallatán, hálás röhögéssel honorálták a bon mot-ot. Fogadom, nem volt közöttük egyetlen ember sem, akiben fölmerült volna: ezt azért még se.  Még se kellene a képviselők házában, bármily brutális is egy támadás, ostoba, látszólag humorosnak tűnő válaszokat adni, mert persze messze még az a börtön, de sajnos nincs jelen a demokrácia sem. Ezért aztán börtön egyelőre csak az ellenzék képviselőinek áll ki, és ez mindaddig így lesz, ameddig az Orbán-klientúra gyakorolja a hatalmat. Itt és most nem is mennék bele a Jobbik-féle büntetésbe, az azért még sem börtön, a vörösiszap ügyét azért megemlíteném; az rendben van, hogy egy halálos áldozatokkal járó súlyos balesetet úgy zárnának le, hogy az esetnek nincs felelőse, de az sem járja, hogy a büntetést a Fidesz igényeinek és megrendeléseinek megfelelően igyekezzenek kiszabni.

De hagyjuk most a vörösiszapot, másfajta iszapban kell mostanság elmerülnünk, éppenséggel abban, amelybe az ellenzék vezet bennünket. És ugye ami – mint említettük -, megengedi a miniszterelnöknek, hogy fölényeskedő legyen.  Előbb az örök barátságot fogadott két párt mutatott ajtót egymásnak – az Együttről és a Párbeszédről beszélünk -, majd szocialisták által keblükre ölelt Karácsony Gergelyt utálta el a Demokratikus Koalíció, majd az Együtt valamelyik tagja szivárogtatott ki kompromittáló hanganyagot a hirtelen meggyűlölt korábbi partnerről. (Csak úgy mellesleg: ma már majdnem mindenki tudja, melyik magát politikusnak tartó szereplő házalt a felvétellel, s sorok írója is, de mert bizonyítani nem tudja, nem írja le a nevet, de a becsületről papoló, erkölcsöt hirdető társak sem. Ő maga meg nem jelentkezik, ugye Balázs? )

Ezek után vajon mi a meglepő abban, hogy Solymáron, egy amúgy teljesen lényegtelen, egyetlen választó kerületben tartott önkormányzati választáson, hiába az ellenzéki összefogás, a Fidesz magabiztosan nyer? Az lett volna a váratlan, ha, egy amúgy fideszes körzetben sikerült volna nyerni. De lehet-e nyerni, akkor, ha az ellenzék nap, mint nap azt üzeni a választóknak: ránk aztán ne szavazz, mert csak egymás lejáratásában vagyunk képzettek, és ezt, ha véletlenül kormányra kerülnénk, akkor is magas szinten produkálnánk.

Lám, lám mi sem vagyunk különbek – hogy fejedelmi többest használjak – a miniszterelnöknél; gúnyolódunk, fölényeskedünk, nagyképűsködünk, ha az ellenzékről van szó. Pedig nem szeretnénk. Szeretnénk arról beszélni, hogy most végre itt az esély, hogy leváltsuk ezt a – tényleg – korrupt társaságot, de ha ezt írnánk, az olvasók nevetnének ki bennünket.  (Persze lehet, hogy jobb lenne, ha nevetnének, mert most inkább sírnak…)

Már nincs négy hónap sem a választásokig, és bizony erős optimizmus – vakság? – kell ahhoz, hogy higgyünk valamilyen pozitív végkifejletben. Pedig akadnak olyanok, akik látnak reményt, akik azt gondolják, hogy a Karácsony-Kunhalmi kettős végsősoron jó üzenet lesz a választóknak; hogy ha ebből nem is alakulhat ki a közös lista, közös miniszterelnök-jelölt, azért a koordinált indulás meglesz, és a végén közelít majd egymáshoz a Demokratikus Koalíció, az Együtt, az LMP, meg a Momentum is. Nem mondom – visszatérve az alanyi fogalmazáshoz -, hogy ehhez ne kellene, normál ésszel felfoghatatlan pozitív világlátás, de fogadjuk el: vannak ilyenek is, sőt: adjunk ennek is egy pici esélyt. A K und K páros még fel is vidíthatna bennünket: egy népszerű, fiatal politikus, és egy fiatal, energikus nő, jól mutatna a plakátokon, sugározhatnák együtt a  jövőt, jelezhetnék együtt az öregedő Orbán felett elmúló időt. Igen ám, de ott van a másik oldalon Szél Bernadett, vagy éppen Gyurcsány Ferenc, akik egyelőre csak saját magukat látják, a maguk szempontjából érthetően. Ebből vajon hogyan lesz kormányváltás?  Vagy legalább – ahogy Fodor Gábor fogalmazott – a Fidesz megszorítása?

Ne válaszoljunk a kérdésre.  Adjunk egy hetet  – nem magunknak, hanem az ellenzéknek. Adjunk egy hetet: vajon eltelik-e úgy ez a hét nap, hogy nem hoz magéval újabb botrányokat, ellentéteket, árulásokat?  Ha igen, már az is nagy dolog lenne. Már egészen közel kerülünk a karácsonyhoz. Ha viszont ez sem sikerül, nevessünk együtt a miniszterelnök poénjain, úgy lehet némi esélyünk a túlélésre.

Boldog karácsonyt, miniszterelnök úr!

Karácsony: a f@szért hagytam magam rábeszélni

0

„Alapvetően az az érzésem, hogy a f@szért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre” –  ez a szöveg hallható azon a felvételen, amely a Karácsony Gergely és ami mögötte van nevű blogon hallható.

A rövid, ám sokatmondó felvétel feltehetőleg hétfőn készült, s nem kizárt, hogy az akkor még választási szövetségesként számon tartott Együttel közös elnökségi ülésen rögzítette valaki.

Karácsony mindehhez még hozzáteszi, hogy van neki enélkül is elég dolga,

„van egy fő állásom, ami önmagában egy kib****** politikai stressz,”

A felvétel még hétfőn készülhetett, azóta sok víz lefolyt a Dunán, kiderült például, hogy a Párbeszéd és az Együtt külön folytatja. Olyannyira, hogy Karácsony Gergely épp tegnap, az MSZP programbemutató nagygyűlésén „jelentkezett be” a szocialistáknál azzal, hogy „döntsétek el, mi a tervetek velem.”.

Azóta kiderült: az a tervük vele, hogy ő legyen a miniszterelnök-jelöltjük.

Ez persze még tényleg csak terv, amit a szocialisták illetékes szerveinek is jóvá kell hagyniuk. Mindenesetre most, vasárnap délután jó esély látszik arra, hogy a párt vezető testületei jóváhagyólag tudomásul veszik és elfogadják Molnár Gyula pártelnök ajánlását, és Karácsony Gergely hivatalosan is az MSZP miniszterelnök-elöltje lehet.

Nem véletlenül írtuk, hogy mindez vasárnap délutánra érvényes. Hétfőn már egy másik nap lesz, a keddről nem is beszélve.

Élő adásban ért véget az Együtt-Párbeszéd szövetség

Szigetvári Viktor az ATV-ben jelentette be, hogy új miniszterelnök-jelöltjük lesz Karácsony Gergely helyett.

Miután tegnap Karácsony Gergely teljes ellenzéki összefogást sürgetett, az Együtt pedig közleményben utasította el a közös lista ötletét, várható volt, hogy az Együtt és a Párbeszéd szövetsége hamar véget ér. Így is történt.

Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke az ATV-ben azt mondta: lezárult a történet,

„a két párt szövetsége ezzel véget ért, nem lesz az Együtt listáján Karácsony.”

Szerinte „a langyosokat kiköpi a Jóisten”, és ez történt Karácsony Gergellyel is.

Arról is beszélt, hogy a Párbeszéd elnöke nem hisz abban, hogy a párt és az Együtt közös listája bejutna a parlamentbe, ezért keresett más megoldást. Szigetvári szerint a politika bátorság és hit kérdése. Pártja továbbra is önálló listát akar, de minél több „demokratikus” erővel együttműködnének az egyéni választókerületekben.

A párt hamarosan új miniszterelnök-jelöltet nevez meg.

Karácsony szívesen lenne közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt

Azt mondta, teljes ellenzéki összefogást akar.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnökjelöltje az ATV-ben beszélt arról, hogy az ellenzék a „24. órában” van a tárgyalásokat tekintve, még mindig nincs megoldás az összefogásra, és az ellenzéki pártok kezdik elveszíteni szavazóikat.

Szerinte új alapról kell mindent kezdeni, ehhez

közös listára, közös programra és közös miniszterelnök-jelöltre van szükség.

Azt mondta, ha lesz jobb jelölt nála, akkor hajlandó őt támogatni, de jelenleg nem ismer olyan felmérést, amelyben nem ő a legnépszerűbb politikus.

A Párbeszéd (most már lehet, hogy csak volt) szövetségese, az Együtt közleményben reagált. Azt írják: „Az elengedhetetlen megújulás elősegítése érdekében

az Együtt nem kíván közös listát és közös miniszterelnök-jelöltet állítani

a Magyar Szocialista Párttal.”

Szerintük arra van szükség, hogy az egyéni választókerületekben jöjjön létre együttműködés, és csak egy jelölt álljon szemben a Fidesz és a Jobbik jelöltjeivel.

Az Együtt szerint távoznia kell a segélyszervezet elnökének

0

Lehel Lászlóról, az Ökumenikus Segélyszervezet elnökéről tavaly kiderült, hogy a nyolcvanas években ügynökként figyelte az egyház munkáját.

Lehel László, Lévai Anikó és Kovács István
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az Együtt annak kapcsán adott ki erről közleményt, hogy Lehel László Orbán Viktor feleségével, Lévai Anikóval és Kovács István volt bokszolóval, a szervezet jószolgálati nagyköveteivel gyújtott közösen adventi gyertyát.

A párt közleménye szerint az, hogy a Fidesz „egyenesen a tenyerén hordozza” Lehel Lászlót, azt jelenti, hogy az Orbán-kormány „a szőnyeg alá söpri” a kérdést, és az, hogy az ügynökügyeket nem sikerül rendezni, óriási károkat okoz.

Az Együtt szerint Lehel Lászlónak haladéktalanul ki kell vonulnia a közéletből.

Ez volt ma – 2017. december 2.

0

MSZP: Új listája és új miniszterelnök-jelölt

Teljesen új kívánságlistával állt elő a Demokratikus Koalícióval folytatott tárgyaláson az MSZP – értesült a Független Hírügynökség. Értesüléseinket mindkét párt megerősítette, miként azt is, hogy az új listán a szocialisták nagyon erősen eltolták az arányokat saját maguk felé.Mint megtudtuk, a szocialisták a korábban közösen összeállított 106-os névsor helyett az MSZP javára eltolt javaslatot mutattak be a mostani tárgyaláson. A DK elnöksége tanulmányozni fogja a listát, s azt követően dönt arról, hogy merre lehet innen tovább lépni.

Megtudtuk azt is, hogy az MSZP-nek megvan az új miniszterelnök-jelöltje, de annak személye még vagy két hétig nem publikus. Mint ismert, a szocialisták december 9-én az eredetileg tervezett Kongresszus helyett csak egy választmányi ülést tartanak, amelyen bemutatják a választási programjukat. Elképzelhető, hogy a miniszterelnök-jelölt személyét is ott nevezik majd meg.

Nehéz elviselni, ami itt történik

Tíz éve tiltólistán van, nem játssza, nem szólaltatja meg őt az állami rádió és televízió, de ezt egyáltalán nem bánja, mert nem akarja a jelenlétével legitimálni azt, ami ott történik – mondja Dés László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész. Afféle díszdemokratának tartja magát, akit azért hagyják nyugodtan beszélni, mert nem piszkál bele a hatalom ügyeibe, nem keresztezi szándékaikat. Szerinte akkor lenne változás, ha a művészek többsége egyszerre megszólalna, és tiltakozna és kifejezné azt, ami a valóság:

nem demokrácia az, ami itt van.

Dés, a Független Hírügynökségnek adott interjúban beszél arról is, hogy jövőre Esterházy estet fog rendezni; a tavaly elhunyt íróval, bár teljesen máshonnan indultak, minden tekintetben rokonlelkek voltak.

 

A nacionalizmus mindent visz

Fotó: Facebook

„A választást Soros-kampány nélkül is megnyerné a Fidesz. A nacionalizmus annyira mélyen él a (magyar) lelkekben, hogy a jelenlegi körülmények között az ellen – szinte – semmit sem lehet tenni” – mondja a Független Hírügynökségnek Stephen Elekes, a háromlaki politikai elemző, a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa. Szerinte az EU hagyni fogja, hogy továbbra is szájhősködjenek (az illiberálisok), miközben az életmentő lélegeztető készülékre emlékeztető pénzforrásokat szép lassan elzárják, vagy annak lehetőségét meglebegtetik.

 

A szegények Magyarországa

Fotó: Flickr. (Viktorius2009

Az LMP törvényjavaslatot nyújtott be a bérválság megoldása érdekében, lépésének a helyességét igazolja a Központi Statisztikai Hivatal által a magyar háztartások életszínvonaláról most közzétett kiadvány. 2011 és 2016 között a kétszeresére nőtt a dolgozó szegények száma Magyarországon. Tavaly már megközelítette a félmillió főt azoknak a száma, akik annak ellenére, hogy dolgoznak, nem tudnak kitörni a szegénységből.

AZ ADATOKBÓL VILÁGOSAN LÁTSZIK, HOGY AZ ORBÁNI MUNKAALAPÚ TÁRSADALOM A DOLGOZÓ SZEGÉNYEK TÁRSADALMA

– mutat rá az LMP közleménye. Hozzáteszi: az Orbán-kormány legfőbb ígérete az volt, hogy a vállalkozások tíz év alatt egymillió új munkahelyet hoznak létre. Ehhez képest 2011 és 2016 között a duplájára nőtt a dolgozó szegények száma, vagyis megélhetést nem adó munkahelyek jöttek létre nagy számban. Az Orbán-kormány hetedik évében sem éri el a minimálbér a létminimumot, a közmunkabér pedig mélyen a szegénységi küszöb alatt van.

Feljelent az Együtt

Feljelentést tesz a Legfőbb Ügyészségen az Együtt azzal, hogy Orbán egy maffiafőnök a fideszes maffiaállam élén, aki társaival szervezetten állam elleni, korrupciós és vagyon elleni bűncselekményeket (maffiaállam létrehozása) követett el.

Az RTL Klub 2017. november 28. napján 18 órakor sugárzott adásában Simicska Lajos vállalkozóval közölt riportot amelyben utalás történt arra, hogy bizonyos személyek 1990 és 2015 közötti időszakban megállapodást kötöttek, hogy szervezetten állam elleni, korrupciós és vagyon elleni bűncselekményeket (maffiaállam létrehozása) követnek el. Az interjúból az is megállapítható, hogy a megállapodásban részt vevők közül egy személy később önként elállt a bűncselekmény illetve bűncselekmények elkövetésétől. A feljelentés mellett az Együtt a Legfőbb Ügyészségnél indítványozza, hogy az ügyben nyilatkozó Simicska Lajost és a nyilatkozatban megjelölt Orbán Viktort hallgassák meg az eljárás során.

Legyen a Néprajzi a Bálnában!

Fotó: Pixabay

A Párbeszéd szerint a – kormány pazarló költözési tervei miatt – hontalanná váló Néprajzi Múzeumot kell a Bálnába költöztetni. Így a Városliget zöldterülete is megmarad, mert nem kell  a múzeum számára – újabb természetrombolás árán – új kiállítóteret építeni.

Az átköltöztetés 15 milliárd forintba kerül – emlékeztet a Párbeszéd, hozzátéve: a Néprajzit eredetileg a Városligetbe telepítették volna, de most fölmerült egy sokkal értelmesebb megoldás: ha a kormány valóban megveszi a Duna-parti Bálnát, a nehezen kihasználható üvegpalota stílusos kiállítóhely lehetne a múzeum számára. Így az adófizetők is nyernének 19 milliárd forintot (az új Néprajzit a Ligetben 30 milliárdért tervezték felépíteni, a Bálnát pedig 11 milliárdért hirdetik), és a zuglói park fáit sem kellene feleslegesen kivágni.

Várja az adományokat  Mikulásgyár

Fotó: Flickr. (Laszlo Papp)

Az idén 22 napon keresztül vihetik az adományokat a Hősök tere közelében felállított adományozói központba. Ilyen hosszú ideig még sosem dolgoztak a Mikulásgyár önkéntesei, de a tavalyi akció tapasztalatai azt mutatják, hogy szükség van a hosszabb nyitvatartási időre. Évről-évre nagyobb az adományozói kedv. A Mikulásgyár már évek óta nemzetközi szinten is ismert és elismert.

A Mikulásgyár az idén 2017. december 1. és 22. között tart nyitva, az Ötvenhatosok terén, 9 és 21 óra között. De lesz kihelyezett üzeme a Lurdy Házban, országszerte a Toyota márkaereskedésekben és a Hungaroringen is. Aki nem tud személyesen elmenni, annak ajándékait a legtöbb postán ingyenesen átveszik, és a központba szállítja – tudatja a Mikulásgyár közleménye.

Izraeli támadás Szíria ellen

Fotó: Google Maps

Szombaton hajnalban az izraeli légierő az Al Kiswa katonai támaszpontot támadta Damaszkusz közelében. A szíriai légvédelem rakétákat lőtt ki és két izraeli rakétát megsemmisített. Néhány napja a BBC riportot közölt arról, hogy Irán berendezkedik az Al Kiswa támaszponton, amely mindössze 13 kilométerre van Damaszkusztól. A BBC a szíriai állami televízióra hivatkozva jelentette, hogy föld-föld végrehajtott ació nagy károkat nem okozott a támadás. Két rakétát megsemmisítettek. Az izraeli hadsereg nem erősítette meg a támadás hírét.

Korábban Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Avigdor Lieberman hadügyminiszter többször is megerősítette: nem tűrik el, hogy Irán katonailag berendezkedjen Szíriában, amely szomszédos Izraellel. Irán nem ismeri el a zsidó állam létét sem, ezért stratégiai ellenségnek tartják Jeruzsálemben.

Megszólaltak a nukleáris támadást jelző szirénák

2017. november 30. Kim Dzsong Un a Hvaszong-15 fellövésekor
(MTI/EPA/KCNA)

A növekvő feszültséget jelzi, hogy a hidegháború vége óta először szólaltak meg a nukleáris támadást jelző szirénák az Egyesült Államokhoz tartozó Hawai-on. Mostantól havonta próbajelzést adnak – jelentett a BBC. Mint a Fühü is folyamatosan beszámol róla: egyre feszültebbé válik a helyzet az észak-koreai nukleáris kísérletek nyomán.

Észak-Korea a héten újabb interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki, amellyel állítása szerint eléri az Egyesült Államok bármely városát. Phenjan – az ellene sorozatban hozott nemzetközi retorziók ellenére – nyár óta folyamatosan végzi az ilyen rakétakísérleteket, szeptemberben pedig egy földalatti nukleáris kísérletet is végrehajtott.

 

Ez volt ma – 2017. november 30.

0

Egyeztetni hívják az MSZP-t, amely elhalaszthatja kongresszusát, kormánylapot vert át az Együtt, meghallgatta Trump vejét az elnökválasztási kampányba való orosz beavatkozást vizsgáló bizottság, és 80 éves lett Ridley Scott – összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Három párt is egyeztetésre hívja az MSZP-t

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Közös közleményben jelentette be a Demokratikus Koalíció, az Együtt és a Párbeszéd, hogy egyéni választókerületi koordinációs egyeztetésre hívják a szocialistákat. A három párt elnöke közös levelet is írt erről Molnár Gyulának, az MSZP elnökének. Ebben azt írják: meggyőződésük, hogy Orbán Viktor rendszere megdönthető 2018-ban, amennyiben

egy választókerületben csak egy ellenzéki jelölt száll szembe a Fidesz és a Jobbik jelöltjeivel.

Bíznak abban is, hogy később az LMP és a Momentum is csatlakozik. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke erről a Független Hírügynökségnek azt mondta: „lehet, hogy lesz valamilyen együttműködés, de erről akkor kell beszélni, ha már létrejött”

Elhalaszthatja az MSZP a kongresszusát

Pénteken feltehetően bejelenti a Magyar Szocialista Párt, hogy elmarad a december 9-re tervezett kongresszus. Ennek valószínűségéről már szerdán említést tett Molnár Gyula elnök, ám ő maga annak a híve, hogy legalább a programról beszéljenek és szavazzanak a küldöttek. Az eredeti terv az volt, hogy ennek a fórumnak kell majd jóváhagynia a miniszterelnök-jelölt személyét, azok után, hogy Botka László visszaadta ezt a tisztet, és ugyancsak

a kongresszus hatáskörébe tartozik az esetleges közös lista, illetve a koordinált, véglegesített lista elfogadása.

Ma már azonban látható, hogy szinte semmi esély nem maradt a megállapodás tető alá hozására; se személy, se lista nincs, és akkor nem is említettük a közös indulás gondolatát, amely a Demokratikus Koalíció hozzáállása miatt teljesen esélytelennek látszik.

Meghekkelte az egyik kormánylapot az Együtt

Különös hirdetés jelent meg a Habony Árpádhoz köthető Lokálban. A szövege szerint „kreatív jogértelmezésre” kerestek bírókat, feltételül szabták a nemzeti konzultációban való részvételt és a 2010 után szerzett közhivatali tapasztalatot. Azt is írták:

„Jogi végzettség hiánya nem akadály.”

A hirdetést az Együtt adta fel, így akarták felhívni a figyelmet arra, hogy a kormány szerintük felszámolja a bíróságok függetlenségét.

Részben alkotmányellenes Handó Tünde utasítása

Az alaptörvénnyel ellentétesen írt elő olyan magatartási szabályokat az Országos Bírósági Hivatal elnöke, amelyek megsértése akár a bíró felmentéséhez is vezethetnek. Egy bíró fordult a testülethez, szerinte a kétharmados törvényi szabályozás helyetti belső utasítás sérti a bírák függetlenségét.

Orbán megköszönte a budapestieknek

Orbán Viktor megköszönte a budapestiek türelmét és megértését a kínai miniszterelnök látogatásával kapcsolatos brutális közlekedési káosz miatt.

Orosz kapcsolatairól kérdezte Trump vejét a bizottság

Donald Trump és Jared Kushner
Fotó: MTI/EPA/Ettore Ferrari

Meghallgatta Jared Kushnert, Donald Trump amerikai elnök vejét és tanácsadóját az a vizsgálóbizottság, amely

a tavalyi amerikai elnökválasztási kampányba való orosz beavatkozást vizsgálja.

A meghallgatáson elsősorban arról volt szó, hogy milyen szerepet játszott az orosz kapcsolatokban Michael Flynn, korábban lemondásra kényszerülő volt nemzetbiztonsági tanácsadó. Trump vejének ügyvédje annyit közölt, hogy ügyfele mindenben együttműködik a bizottsággal.

Életfogytiglant kapott 29 katonatiszt Argentínában

A 29 egykori katonatisztet az argentin katonai diktatúra idején 1976-83 között elkövetett emberiesség elleni bűntettekért ítélték el. Volt fregattkapitányok is vannak köztük. A bíróság csaknem 800 tanút hallgatott meg a haditengerészet egykori műszaki iskoláján történt eseményekről, ahol a börtönné és kínzóközponttá alakított épületegyüttesben illegálisan tartották fogva, kínozták és gyilkolták meg a diktatúra ellen tiltakozókat.

Nyolcvanéves lett, de egyszerre több filmen is dolgozik Ridley Scott

Ridley Scott (MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)

Nyolcvanéves lett a világ egyik leghíresebb filmrendezője, Sir Ridley Scott, akinek olyan kultfilmeket köszönhetünk, mint a Szárnyas fejvadász és a Thelma és Louis, illetve olyan kasszasikereket, mint A nyolcadik utas: a Halál vagy a Gladiátor. A brit rendező

még most is hihetetlenül aktív,

sőt, mostanában ontja igazán a filmeket: idén jött ki az Alien: Covenant, producerként dolgozott a Szárnyas fejvadász új részén, és rendezőként is több filmje van a megvalósítás különböző fázisaiban.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!