Kezdőlap Címkék Egészségügy

Címke: egészségügy

Kiderül, tényleg sztrájkolnak-e a fogorvosok

Legalább több száz, de akár ezer fogorvos is szabadságra mehet mától. Ezzel tiltakoznak a változatlanul alulfizetett praxisok ellen.

Két hétre leállhat egy csomó helyen az állami fogorvosi ellátás, mert a fogászok mától szabadságra mentek (a vállalkozói formában működő rendelők nem tudnak sztrájkolni). A napokban kiderül, hányan választották ezt a megoldást.

A márciusban a Facebookon indult kezdeményezéshez több, mint 1100 doktor csatlakozott. Ők évek óta követelik, hogy a praxisok havi finanszírozását legalább a háziorvosi rendelők átlagosan 1,6 milliós szintjére emelje meg a kormány. A fogorvosok ezzel szemben átlagosan 900 ezret kapnak, ebből kellene nem csak a béreket és a rezsit fizetni, hanem a sokkal eszközigényesebb ellátást finanszírozni.

A kormány az utolsó pillanatban megpróbálkozott tűzoltó jellegű ígérgetéssel. A Magyar Fogorvosi Kamara fogász tagozatának ülésén azzal állt elő Horváth Ildikó államtitkár, hogy még idén egyösszegű, másfél millió forintos juttatásban részesülhetnek, jövőre 250 ezer, 2021-től további 140 ezer forinttal emelhetik a praxisok havi díját. Vagyis egy körzet díjazása elérhetné az 1,2 millió forintot – két év múlva. A Népszava úgy tudja, hogy a tagozat belement ebbe, a facebookos orvosok legalább fele eddig azonban elutasította az ajánlatot.

Két éve egyszeri hárommilliós dotációval operált a kormány, miután mintegy nyolcszáz fogász állt le a mostaninál rövidebb időre. A fogorvosok azonban nem az egyszeri összeget akarják, hanem a havi finanszírozás rendbe tételét követelik.

Az fog ellátást kapni, aki meg tudja fizetni?

Az átlagos magyar 2017-ben évente 55 ezer forintot költött egészségügyre, ami azt jelenti, hogy a lakosság már csaknem az ellátások harmadát fizeti zsebből. Ezzel a V4-ek országai közül a magyarok fizetnek a legtöbbet az egészségügyi ellátásokért.

 

A Demokratikus Koalíció szerint szégyen, hogy a Fidesz Magyarországán csak azok kapnak esélyt a gyógyulásra, akik meg tudják fizetni, a többieknek pedig maradnak több hónapos várólisták és széteső kórházak, túlterhelt orvosok. Mi, európai magyarok úgy gondoljuk, mindenkinek jár a gyógyulás, és nem csak azoknak, akik meg tudják fizetni például a Mészáros Lőrinc kezében lévő magán-egészségpénztár szolgáltatásait.

Az egészségügy miatt fogy a magyar

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője, társelnöke és Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője, a Népjóléti bizottság elnöke sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy leginkább azért fogy a magyar, mert Európa sereghajtói között van a magyar egészségügy is.

Utópia

A görög kifejezés jelentéstartalma sokféleképpen módosult az évszázadok során Platontól és Morus Tamástól egészen napjainkig, amikor a közbeszédben leginkább tudományos alapú fikcióként – sience fiction – használjuk. Olyasvalami, aminek van ugyan reális kiindulópontja, de egy elképzelt feltételrendszerben működik.

Más kérdés – főként a társadalmak működésének utópiái esetében -, hogy ami egykor utópia volt, az az idő előrehaladtával valósággá vált. Persze sohasem abban a steril formában, ahogyan azt eredeti kiötlői elgondolták. Mégis úgy gondolom, talán nem felesleges a lehetetlent elképzelni – hogy elérhessük a lehetségest.

Nekem is van vízióm – elsősorban a hazám Magyarország jövőjéről

Földhözragadt módon arról, hogyan, miképp prosperálhatna ez az ország jobban.

Ha körülnézünk a világunkban, láthatjuk: az az ország képes jól működni, amelyik megtalálja azt a terméket, szolgáltatást, amit a lehetőségei, hagyományai stb. alapján a legjobb minőségben tud nyújtani. (Nagyjából ezt hívják komparatív előnynek.)

Vágjunk a közepébe! Az egész Magyarországot egy óriási campussá alakítanám. Méghozzá egy specializált, de komplex egyetemi központtá.

A specifikum az egészségügy lenne

A komplexitást egyrészt az egészségügyhöz kapcsolódó tudományterületek – biokémia, biofizika, genetika stb. – jelentenék, másrészt a tevékenység különböző szintű elsajátításának lehetősége. (A kutatók mellett itt lenne a világon a legjobb képzése az operátoroknak, gyógyszerészeknek, műtősöknek, laborasszisztenseknek)

Ehhez az ország minden adottsága megvan. A klíma egyelőre barátságos. Előny, hogy a terület nem túl nagy – nincsenek éles időjárási, geológiai eltérések, és áthidalhatók a fejlettségi, kulturális különbségek is. Így könnyebben megteremthető egy egymással is kommunikálni képes hálózat.

A legfontosabb azonban a hagyomány, amire felépíthető egy egész struktúra. Ezt Magyarországnak Semmelweis Ignác, Korányi Sándor, Szentgyörgyi Albert, Richter Gedeon, Pető András és számtalan kevésbé ismert orvos, kémikus, tudós teremtette meg – és ma is hat. (A EU közös, biokémiai kutatóközpontja Szegeden épül – a döntésben egészen biztosan szerepe volt, hogy Szentgyörgyi professzor laboratóriumai itt működnek.)

Négy központ köré lehetne felépíteni a rendszert. A budapesti SOTE, a szegedi Tudományegyetem, a debreceni és a pécsi egyetemek ma is meglévő, szerteágazó képzést adó orvosi karai köré. Minden – de szószerint minden! – pénzt arra költenék, hogy e négy központot olyan színvonalúra fejlesszem, ahová szívesen jönnek a világ minden tájáról az egészségüggyel foglalkozók. Még az se biztos, hogy a fizetéseket kellene az égig csavarni: kutatóknak gyakran fontosabb, hogy területük megismeréséhez megkapják a szükséges eszközöket, munkájukhoz a nyugalmat, mint bármiféle luxus. Úgy tudom, a los-alamosi atomkutatók életkörülményei is elég puritánok voltak.

A technikai feltételek – laboratóriumok, eszközök, szakmai kapcsolattartás – költségei mellett megfizetném az itt dolgozókat: kutatómunkát végzők még az asszisztenciával együtt sincsenek többen ötezer embernél. Átlagbérük egymillió forintra emelése két évre kijönne egy Várba költözésből, további két évre két falusi stadion árából stb.

Nagyon fontos (lenne), hogy a költségvetésből származó pénz elköltésénél ne egy miniszteriális emberrel kelljen huzakodniuk, hogy miért fontos egy tudományos lap előfizetése, egy konferencián való részvétel, sőt jelentős konferenciák szervezése. (Vitázzanak egymás között: kutatóknak ez nem idegen terep, lételemük.) A közvélekedéssel ellentétben: a tudományoknak is szükségük van marketingre, sőt. Igaz, ehhez kissé bonyolultabb módszerek szükségesek, mint amire nő+kutya+gyerek kombóban utazó „mosópor kreatívok” képesek.

Szóval: megvan az ötezer kutató, laborasszisztens, karbantartó stb., akik csábítják majd ide a tanári, oktatói képességekkel is (nem minden tudós jó tanár is egyben) rendelkező ismerőseiket, kollégáikat. Mondjuk további tízezret, akik között a hazaiakkal együtt valószínűleg van kétezer olyan, aki vonzza a diákokat. Mondjuk négyet, akik további négyet stb.

Állítom: Magyarország egész népe nagyságrendekkel élhetne sokkal jobban a mainál, ha ebben az elképzelt négy központban csak 25-25, azaz összesen 100 ezer kutató, diák, oktató dolgozna. (Nemzetközi léptékkel ez nem nagy: van olyan egyetem, ami egymagában százezernél is több hallgatót, oktatót, asszisztenciát foglalkoztat.)

Fel lehet vetni: nem mindenki alkalmas arra, hogy orvos, biológus, stb. legyen. És????

Ez a százezer ember itt él: laknia kell valahol, ennie, öltöznie, pihennie, közlekedik stb. Az egyetemi diákság általában nem a legszegényebbek közül kerül ki – költenek fodrászra, étteremre, pihenésre, szórakozásra.

És kultúrára. Ami talán a legfontosabb. Mert amíg az anyagi javakat vesszük el a gazdagoktól, annak következménye nem az általános gazdagság, hanem az általános szegénység lesz, addig a szellemi-kulturális erő megsokszorozódik, minél többen jutnak hozzá. Például: ha egy zsákfaluban egyszerű körülmények között élő ember mondjuk az egyik kollégiumi étteremben kap munkát, vagy a laboratóriumi eszközöket tartja karban, idővel ragad rá az ott tapasztaltakból egyfajta igényesség, módosul a gondolkodása. (Kéretik elfelejteni az amerikai filmipar legszemetebb „vígjátékainak” közhelyeit.)

Magyarország legfontosabb – és leghasznosabb – „exportcikke” ma még az orvosok, ápolók hada, akiket szívesen látnak egyelőre a legtöbb országban. Miért kéne megtiltani, hogy vigyék hazánk jó hírét? Sőt! Menjenek minél többen, és hangoztassák – ebben az országban lehet ilyen jól megtanulni a szakmát/hivatást! Persze ez pénzbe kerül – a kutatás-tanítás költséges dolog. De itt vannak ehhez a legjobb feltételek, megéri a norvég, francia, mindenféle nációjú, orvosnak, gyógyszerésznek készülő fiatalokat Magyarországon taníttatni. Akár állami ösztöndíjjal is.

Ehhez persze nem elég a barátságos időjárás és a nyugodt természeti környezet

Az is kell, hogy az állami szervezet irányítói ne akarjanak véglegesen eldönteni tudományos kérdéseket. Ahogy Alma említette: a népköztársaságokban azért volt tilos a genetika, mert a ”minden ember egyenlő”-t, egyformának torzították: tehát biológiai okból nem lehetnek előnyök-hátrányok. (Holott dehogynem.) De ugyanilyen módon fenyegeti a megismerést a teremtés-mítosz bigott felfogása (nem a keresztyénség!), ami szerint tilos a gének működésének kutatása, pláne befolyásolása.

A huszadik század legprosperálóbb „iparágának”, a reklámnak az atyja, D. Ogilvy mondta: a reklámok 95 százaléka fölösleges – csak nem tudjuk, melyik az az öt százalék, ami hasznos… Ráillik ez a tudományos kutatásokra is – ajánlom azok figyelmébe, akik drágállják a kutatóhelyek fenntartását, és „kézzelfogható” eredményeket követelnek.

Gyakran hangoztatom: szögegyenesítésből csak szolgaszinten lehet megélni. Ha azonban egy ország/nemzet rátalál arra a „termékre”, amit jobban tud másoknál – vagy legalább hasonló szinten, abból az egész közösség profitál.

Itt van Svájc példája, ahol kitaláltak maguknak sok-sok évvel ezelőtt egy tevékenységet: a pénzügyi szolgáltatásokat akkor, amikor az ilyesmire még csak keveseknek volt igényük. Nincs ásványkincsük, termőföldnek is híján vannak. Az ország politikai semlegessége mítosz és a legkevésbé az ottani lakosokon múlik: bármelyik közepes ország bekebelezhetné. (Ahogy erre a hitleri időkben lett volna kedve a harmadik birodalomnak.) Csakhogy ki olyan hülye, hogy a saját pénztárcáját verje szét? Ahogy lehetne Magyarország is az a hely, ahol a gyógyítás, ápolás legjobb módszereit fejlesztik, tanítják: ki akarná feldúlni az ilyen helyet?

Hogy utópiámnak vannak reális alapjai, arra bizonyíték egy minapi hír

A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) és Szegedi Tudományegyetem orvosi kara felkerült a 200 legjobb orvosi egyetem listájára. Igaz, a 101-200 közötti helyre, ez azonban még mindig sokkal jobb, mint a többi magyar felsőoktatási intézmény nemzetközi elismertsége – beleértve a Budapesti Műszaki Egyetemet is -, amelyek az első ötszáz közé sem tudnak felkapaszkodni. Erős a gyanúm, hogy ebben az értékelésben szerepet játszottak az utóbbi tíz évben a világ minden tájára kirajzott diagnosztikusok, orvosok, ápolók, hada.

Orbán tényleg tömeggyilkos, de ez senkit nem érdekel

Már három éve, hogy írtam egy cikket Orbán, a tömeggyilkos címmel arról, hogy az Eurostat jelentése szerint Magyarországon évente több mint 24 ezer ember azért halt meg, mert nem kapott időben megfelelő orvosi ellátást. Ez a halálozások 41,5 százaléka! A cikknek – természetesen? – nem lett semmi hatása, azon kívül, hogy az írás már nem érhető el.

Pedig – persze nem ilyen nyíltan, csak áttételesen – azóta maga a kormány is elismerte ezt. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ koordinálásával minisztériumi munkacsoportok által pár éve készített felmérés szerint is Magyarországon évente tízezrek (!) halnak meg, mert nem kapnak időben megfelelő orvosi ellátást. Nemrég meg még Kásler miniszter is előállt egy egészségügyi reform javaslatával, ami aztán már azelőtt elbukott, hogy egyáltalán a kormány elé került volna.

Az egészségügy tönkretétele rengeteg halálos áldozatot követel, de ez egyelőre alig hat a politikára.

A katasztrofális statisztika, a rengeteg idő előtti halál persze nem mind a mostani kormány bűne, törvényszerű, hogy az egészségügyben is előfordulnak hibák.

Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy az egészségügyből pénzt kivonó, szervezeti zűrzavart generáló, az orvosok és ápolók kivándorlását kikényszerítő Orbán-maffia jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy sokan idő előtt meghaljanak. Nem lehet ezért számszerűsíteni, hogy az indokolatlan halálokból mennyi is írható az Orbán-kormány számlájára, de az biztos, hogy több ezres nagyságrendről van szó.

Több ezer ember halálát okozni súlyos bűncselekmény

Akkor is, ha nem lelövik őket, hanem szándékosan, tudatosan megtagadják tőlük a megfelelő orvosi ellátást – írtam akkor.

Mindennek persze nem lett nagy visszhangja, én is arra számítottam, hogy ha az ellenzék rászáll a témára (amit persze elmulasztott…), a Centrális erőtér szokása szerint lesöpri az érveket, elvégre az Eurostat valami brüsszeli intézmény, bizonyára Soros ügynöke…

Ehhez képest állami intézmények, köztük az Emberi Erőforrások Minisztériuma megerősítették, hogy az egészségügy szétesése miatt nőtt Magyarország lemaradása az európai átlaghoz képest a legfontosabb halálokok terén. Például a rosszindulatú daganatok miatt bekövetkezett halálozásban Magyarország áll a legeslegutolsó helyen az egész Európai Unióban.

Az akkor nyilvánosságra hozott kormányzati adatok bizonyos értelemben még az Eurostat adatainál is aggasztóbbak, szerintük egyetlen év alatt (a vizsgált 2014-ben) 32 ezer megmenthető ember hunyt el.

Brutálisak a társadalmi különbségek

Még azt is bevallották, hogy a halálozásban és a várható élettartamban is brutálisak a társadalmi különbségek. A férfiaknál csaknem 7, a nőknél több mint a 8 év a különbség a legjobb kilátásokat nyújtó közép-magyarországi és a legrosszabbat biztosító észak-magyarországi régió között.

Egy alapfokú végzettségű férfi átlagosan 12, egy ugyanilyen végzettségű nő 5,6 évvel él rövidebb ideig, mint felsőfokú végzettségű, azonos nemű honfitársa. Nagyon nagy területi különbségek vannak a várólisták tekintetében is.

A lényeg azonban az, hogy a politika tudatosan, talán szándékosan hagy meghalni több ezer embert, aki különben megmenthető lenne, és inkább stadionokra és kisvasútra költi a közpénzt. Arról se feledkezzünk meg, hogy a fideszes bűnszervezet megszüntette a társadalombiztosítást Magyarországon (a 2011-es alaptörvényben már nem szerepel az állam feladataként a társadalombiztosítás fenntartása, intézményeit fokozatosan meg is szüntették), ami azt jelenti, hogy az évekig fizetett járulékokért már semmi sem jár, az már csak adó, azt pedig a kormány arra költi, amire akarja. Oszt jó napot!

A pokolhoz vezető út jószándékkal van kikövezve — Egy magyar példa

Közhelyszámba megy már az „ingyenes” magyar egészségügy sanyarú sorsa. Most például meglehetősen felajzotta a közvéleményt egy civil kezdeményezés. Arról van szó, hogy a beteg gyerekek kórházi ápolása idején legalább az egyik szülő ott lehessen folyamatosan a gyermeke mellett. A szülők (főként az anyák) ezt évtizedek óta úgy tudják megoldani, hogy éjszakára a kórtermekben a földön, vagy a folyosókon kucorognak.

Orosvári Zsolt kezdeményezésére civil gyűjtés indult, hogy összecsukható tábori ágyakat vegyenek ezeknek az anyáknak, ne a földön kelljen „pihenniük”. A kórházak vegyesen fogadták az akciót, a legnagyobb gyermekkórház, a Heim Pál nevű intézmény azonban hivatalosan elutasította az ágyak felállítását.

Minden tiszteletem a civileké, hiszen bizonyították: a „magyar” nem érzéketlen, és szolidáris is. Sokmillió forint gyűlt össze a célra, és helyenként már demonstrálnak a szülők és szimpatizánsaik az ágyak használata mellett.

Sajnálom, de ez az akció szemléletes példája annak, amikor „a pokolhoz vezető út jószándékkal van kikövezve.”

Talán azért más a véleményem, mert ilyen ügyben évtizedekkel ezelőtt magam is érintett voltam. Akkor – ’82-’83’-84-ben – még ahhoz is az intézmény szemhúnyása kellett, hogy a hivatalos látogatási időn kívül ott maradhassunk a gyermekeink mellett. A nővéreknek is könnyebbség volt, hiszen az ember nemcsak a saját gyerekének vitt egy pohár vizet, ha már ott volt, figyelt a többire is. Én megtehettem, hogy mindennap bent vagyok a gyerek mellett, egy vidéki anyuka viszont csak úgy, hogy az éjszakát is ott töltötte, széken, földön kuporogva.

Ez egy országos hatókörű, klinikai kórház volt, az átlagosnál jobban ellátva. A gyerekek négy és hatágyas kórtermekben feküdtek: szinte kivétel nélkül mozgásképtelenek voltak. (A fiamnak pl. a műtét után öt hétig a lábára sem volt szabad állnia, a műtéti seb gyógyulása után még otthon is ölben kellett a WC-re, fürdőkádba vinni.)

Namost. Abba a hatágyas kórterembe egy tábori ágyat talán be lehetett volna szuszakolni, – hatot semmiképp. Akkor ki dönti el, hogy melyik gyerek aludhat az anyukája közelében, és melyik nem? És ez csak az egyik gond.

Sajnos a gyógyítás nem egy fáklyásmenet. Biztosan szerencsés, ha egy fájdalmas kezelés, beavatkozás – pl. gerinccsapolás – közben az anyuka versenyt sír a gyerekkel? (Mi szülők sem vagyunk angyalok.)

De még rosszabb is van. Abban a kórteremben feküdt egy tündöklően szép és okos kislány: a fiúk csak hercegnőnek hívták, a gyerekeket néha esti mesével vigasztalta. A „hercegnő” olyan 6-8 éves lehetett – és halálos, menthetetlen beteg volt. Nem voltak rajta sebek, gyönyörűen mesélt, szavalt, énekelt – csak éppen a kis testét halálos kór gyötörte: napról-napra esett össze, hervadt el. A szülei, nagyszülei váltakozva voltak mellette. Intelligens, fegyelmezett emberek voltak, akik nem ragadtatják magukat látványos érzelemkitörésekre. De a kórterem többi kis betege az elfojtott zokogást is érezte, meglegyintette őket a gyász hideg szele. És milyen a gyereklogika? Úgy hiszi a gyerek, hogy ő a kórház, a vizsgálatok, meg a szurik és a kezelések miatt beteg. Úgy képzeli: ha otthon lehetne, nem is lenne beteg.
Egy-egy nehezebb nap után az ápolóknak nehéz munkájukba került, hogy beadják az injekciót, átkötözzék a sebét a tiltakozó betegeknek. És tessék elképzelni, milyen hatással lehet a többi kisbetegre, ha valamelyik szülő sikoltozva átkozódik gyermeke szenvedéseit látva…

Kétségtelen. A gyerek gyógyulását is segíti, ha maga mellett tudhatja az anyukáját. (Ahogy az anya is szeretné folyamatosan a betege kezét fogni, ölelgetni. Bár ez műtött gyerek esetében nem is kockázatmentes.) De ehhez nem kell alvás idején is ott lenni: pont elég, ha a jóéjtpuszit ő adja, és reggel az ő szavára ébred a gyerek.

Így hát a kórtermekbe erőltetett ilyen-olyan fekhelyek szerintem inkább ártanak, mint használnak. Sokkal jobb megoldás lehetne a gyermekkórházak közelében néhány „szülőszállás” – akár régi nővérszállókban, vagy más, bérelt lakásokban. Ahol az anyának módja van rendszeresen tisztálkodni, 1-2 órát magában eltölteni, hogy erőt gyűjtsön beteg gyermeke bátorításához. Mert a betegnek – akár gyerek, akár felnőtt – nem látványos szánakozásra van szüksége, hanem konkrét segítségre, pl. az evési és egyéb szükségleteihez. És persze támogatásra, hogy lelkileg el tudja viselni elesettségét – ehhez pedig nem jó „mankó” egy idegileg, fizikailag kimerült szülő. Nem tud biztonságot sugallni.

És hogy teljes legyen a szívtelenségemről kialakított kép: semmiképpen nem adnám ingyen ezeket a szállásokat. Az a 3000-4000 forint, amibe egy ilyen szállás éjszakánként és fejenként kerülne, a túlnyomó többség által kifizethető. A rászorulóknak meg a szociális segélyalapból lehetne ehhez pénzt adni. Az egészségügyi kasszába befizetett pénzeknek a gyógyításban van a helyük – beleértve a műszereket, gépeket, az orvosok, ápolók fizetését, meg a kórtermek kifestését is.

Heppiend? Van. Annak a kisgyereknek, akivel átéltem hasonló helyzetet, már a gyereke se olyan kicsi. És három súlyos műtét, meg évekig tartó egyebek után talpra állt. Sose lesz olimpiai bajnok sprinter, de jó munkája van, el tudja tartani a családját (néha engem is), sőt, nem is sántít.

Tanulság? Talán annyi. Amikor az orvos elmondta, mi a baj a gyerekkel, hozzátette: egyelőre nem tudják, mitől van ez a csontbetegség. (Ez a szakorvos, akinek soha el nem múló hálám, már 1984-ben elment Angliába. Nagyon értett a gyerekekhez is, valahogy mindegyikkel megtalálta a hangot, pedig soha nem gügyögött. A 8 éves fiammal például konkrétan megbeszélte a problémáit, sőt, amikor kérdezősködtem, azt mondta: megbeszéltük Gáborral, majd ő elmondja, mi a teendő.) Az azonban biztos, hogy jóval gyakoribb, mint ahogy sejtenénk. A legtöbben – még orvosok is – rálegyintenek az ilyen panaszokra, majd kinövi. Aztán ezek a panaszok durvulnak el 40-45 éves korra annyira, hogy kerekesszékbe kényszerül a beteg. Akkoriban Magyarországon kötelező és ingyenes volt a csecsemőkori ortopédiai szűrővizsgálat. Na, például szívesebben költenék arra, hogy országszerte elérhető legyen ortopédiai – és másféle – szakvizsgálat (orvossal), mint egy amúgy is nehéz helyzet további súlyosbítására, csakhogy az a „szép lelkem” megnyugodjon.

Ágyügyek – Déli kávé Szele Tamással

Kérem szépen, az egyik szemem sír, a másik nevet. Pincér, a mai kávét keserűen kérem, de konyakkal. Mondanám, hogy nem tudom, mit szóljak az esethez, de az a helyzet, hogy tudom: meg is próbálom elmagyarázni. Igen, a beteg gyermekek kórházi kísérői számára biztosított ágyak esetéről van szó, újfent, éspedig azért, mert fejleményt tapasztalunk az ügyben.

Kissé ambivalens fejleményt.

Ugyebár, ha foglalkozott az ember egy témával, ha megjelent az írás, törvény ugyan nem írja elő, hogy kövessük az eseményeket az üggyel kapcsolatban, de azért tisztességes újságíró megteszi. Nem hagyja a dolgokat felibe-harmadába, kivéve, ha más, fontosabb témával kell foglalkozzon, de később akkor is illik visszatérni a korábban említettekre. Így térek én most vissza a kórházi pótágyakhoz, amiről múlt héten, pontosabban február 27-én már írtam lapunk hasábjain.

Akkor annyiról volt szó, hogy habár Orosvári Zsolt magánember és az Anyák az anyákért alapítvány kellő mennyiségben sikerült beszerezzen összehajtható tábori ágyakat a gyermekeiket kórházba elkísérő szülőknek (rendszerint anyukáknak), és ezeket az ágyakat a legtöbb magyar gyógyintézet át is vette, két kivétel mégis akadt, egészen pontosan fogalmazva a budapesti Heim Pál kórházban és a Debreceni Gyermekklinikán ugyan átvették a szállítmányt, de nem használják. Nem adják oda a gyermekeik mellett éjszakázó szülőknek. Továbbra is földre vetett pokrócokon, miegyében vetnek maguknak ágyat az anyák.

A debreceni kórház nem indokolta meg döntését, a Heim Pál igen: ők higiéniai és betegbiztonsági okokra hivatkoztak, bár, mint jeleztük is, a Heim Pál kórházban már két éve zajlik a vita a pótágyak körül, korábban a személyiségi jogokat is elővették. Meg ami még eszükbe jutott.

Nos, tegnap mozgásba lendültek az események

Valami elindult, mindkét oldalon, vagyis a szülők oldalán eddig is mozgalmat tapasztalhattunk, de az állami egészségügy is lépni kezdett. Aztán, hogy ebből a lépésből mi lesz és mi nem, az egyelőre a jövő titka. De vegyük sorba az eseményeket.

Szombat délelőtt három civil csoport, a Segítség Közvetítők, az Anyák az anyákért és a Magyar Anyák közös akciót, pontosabban flashmobot szervezett a Heim Pál Kórház elé. A Magyar Anyák nevű csoport közben aláírásgyűjtési akcióba kezdett azért, hogy a szülők gyerekeik mellett feküdhessenek, ingyen, a Heim Pál Kórházban. A petíciót már több ezren írták alá. Ennek a petíciónak a szövegét olvasták fel a kórház előtti flashmobon. Idézzük ennek szövegét:

„Elterjedt jelenség, hogy a szülők a beteg gyermekük mellett széken alszanak, vagy a földön fekszenek plédeken, matracokon embertelen körülmények között. Ezt elégelte meg Orosvári Zsolt, és rengeteg civil összefogásának köszönhetően eddig közel 30 kórházba juttattak el majd 400 összecsukható kempingágyat, amiket már sok helyen használnak is.

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet is kapott 20-at, de mint kiderült, raktárban tartották azokat. Amikor a szülők igénybe akarták venni az ágyakat, a kórházi dolgozók arra hivatkoztak, hogy higiéniai és betegbiztonsági szempontból nem felelnek meg. Az adományozó ekkor visszakérte azokat, mert más intézmények már sorban álltak értük. A Heim Pál-ban az adományágyak hiányában szivacsfoteleket bérelhetnek a szülők, amiért éjszakánként 4500 forintot kell fizetniük.

Arra kérjük a vezetőséget, hogy ha már azokat az adományágyakat visszaküldték, amik minden más kórházban tökéletesen alkalmasak, és pont ugyanolyanok, mint amilyeneket egyébként egy másik intézményükbe maguk is vásároltak, hogy éjszakánként tegyék lehetővé a pihenéshez szükséges, emberhez méltó körülményeket az anyukáknak INGYEN és ÁGYON!”

Ez világos beszéd

Időközben a Heim Pál vezetősége olyan érveket is elmondott különböző sajtónyilatkozatokban, melyek szerint nem vették át az ágyakat, ugyanis „nem tisztázott a tulajdonjoguk”, „nagyok, felsértették az éjszakás nővérek lábát” – nos, a tárgyilagos tájékoztatás jegyében ismertetjük ezeket is, de annyit a magam részéről hozzátennék, ha nem veszek át egy adományt, ámde azt mégis otthagyják nekem, annak viszonylag tisztázott a tulajdonjoga: amíg át nem vettem, azé, aki adta. Még jó, ha kötbért nem vetnek ki arra a szegény húsz ágyra…

No, de eddig világos volt a helyzet: egyik oldalon álltak a civilek, egy reális, létező és könnyen megérthető problémával, melyet szeretnének önerőből megoldani és képesek is rá, a másik oldalon állt két kórház, amelyeknek ez nem felelt meg.

A csavar most következik

Ugyanis tegnap délután 17 óra 41 perckor az Állami Egészségügyi Ellátó Központ kiadott egy közleményt, ennek is ismertetjük a szövegét:

„Budapest, 2019. március 2., szombat (OS) – Soron kívül, az első negyedév végén elindul az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) által fenntartott kórházakban a szülők elhelyezésére szolgáló ágyak beszerzése.

A magyar kormány évente 660 millió forintot biztosít a kísérő szülők ellátására. A kórházak közül legtöbben már korábban megteremtették a beteg gyermekek közeli hozzátartozóinak a megfelelő elhelyezését, míg van néhány intézmény, amely nem teljesítette az ezzel kapcsolatos elvárásokat.

Fenntartóként mindent megteszünk azért, hogy a hozzátartozó megfelelő elhelyezésével is segítsük a beteg gyermekek gyógyulását.

Kiadó: Állami Egészségügyi Ellátó Központ” (Országos Sajtószolgálat)

Ez azért meglepő.

Meglepő, mert a korábban többször is kitört, politikától távolról sem mentes viták során többször is előkerült az az érv, úgy a kormány privát támogatói, mint egyes politikusok részéről, hogy maga az igény sem jogos, nem is reális, tulajdonképpen semmi szükség ezekre az ágyakra, és az egész mozgalom tulajdonképpen politikai provokáció a kormány ellen.

Ezzel a közleménnyel azonban beismerték, hogy igenis szükség van a pótágyakra.

Csak éppen nem azokra a pótágyakra, amelyek már megvannak, hanem egészen más pótágyakra, melyek még nincsenek ugyan meg, de az első negyedév végén megindul a beszerzésük.

Akkor a civil ágy rossz, az állami ágy jó, ennyi az egész?

Dehogy ennyi. A dolognak vannak politikai és gazdasági vonzatai is.

Az első negyedév vége még benne van az uniós választási kampányban, sőt, épp a sűrűjébe esik, ha április elsején elkezdik beszerezni a pótágyakat, az két hét alatt megoldható, és a maradék négy-öt hét folyamán szép sorban, nagy kormánypárti sajtóhírveréssel át lehet adni őket, ahány kórház, annyi átadás és annyi kampánycikk, vezéranyag a kormánymédiában. Ennek komoly propagandaértéke van, és nem kerül semmibe, ugyanis – az Állami Egészségügyi Ellátó Központ bevallása szerint – tényleg szükség van ezekre az ágyakra, sőt, megvan rájuk a költségvetésből biztosított keret is.

A beszerzéseket pedig lehet baráti cégeken és azok hálózatán keresztül intézni, mely bizonyára jár majd némi jövedelemmel néhány tűzközeli ember számára, szóval tiszta haszon, mindenki jól jár, de még a szülők is, mert lesz ágy.

Az jelen pillanatban a kicsi kutyát sem érdekli, hogy nincs szükség újabb beszerzésre, mert már van elegendő vagy majdnem elegendő ágy, a civilek megvették, ki is osztották, és csak két helyen nem vették át tőlük – az ő ágyaikra még mindig lehet mondani, hogy „rosszak”, „nagyok” esetleg „kicsik”, ez Magyarország, lesz majd szakértő elég, aki elmagyarázza a semmit. Azt se feledjük, hogy ez az adományügy valódi ostorcsapás lenne a civil szervezetekre úgy általában – már amennyiben a civil szervezetek valóban valami titkos, távoli Soros-központ alegységei volnának, csak hát erről szó sincs. Ezek a civilek, ahogy a többi is, valóban civilek és valóban egy kellemetlen helyzetet akartak megoldani.

Most megoldja helyettük az állam. Sőt. Ha a civilek kifogásolnák az eljárást, a kormány eljátssza a sértődöttet – az is baj, ha nem ad ágyat, az is, ha igen?

Baj ez?

A probléma szempontjából nem baj, bár felvetődik a kérdés, mi lesz az eddig már szétosztott fekhelyekkel, de mivel most már politikaivá vált a kérdés, borítékolhatjuk, hogy a tökéletesen jó minőségű tábori ágyakat előbb eszi meg a rozsda, minthogy használnák őket, legyen bár rájuk akármekkora szükség, ez már az irányvonal szempontjából fontos.

Elvi kérdés lett.

Maga az eljárás viszont arra hasonlít, amikor a seriff kergeti a bankrablót árkon-bokron-réztrombitán át, végül csak elfogja, és ahogy rátette a bilincset, megjelenik egy öltönyös FBI-ügynök, aki csak annyit mond: „Innentől átveszem”.

És a jutalmat ő kapja az elfogásért.

Az egyik szemem nevet, mert lesz elég ágy, sőt, több is, mint elég – a másik meg sír, mert a kormány ügyesen ellopott egy civil kezdeményezést és innentől az övé, annak minden hozadékával együtt.

Vagy ki tudja – még sok minden történhet.

Ha történik, arról is beszámolunk.

Anyák ágyai – Déli kávé Szele Tamással

Mi itt kávézgatunk nyugodtan, míg aki kórházban van, sínylődik – valóban kritikán aluli állapotban van a magyar egészségügy, ezt kizárólag a kormány tagadja. Azok, akik találkoznak a Valóságnak nevezett jelenségcsoporttal, tisztában vannak vele, hogy a gyógyintézeteket a legtanácsosabb elkerülni, ha nem feltétlenül szükséges a kezelés.

Beszélhetnénk ezer dologról, mert minden porcikája nyavalyás ennek a területnek, de most csak egy konkrét ügyet vennék elő, főleg azért, mert kiválóan mutatja, hogy mennek minálunk a dolgok. És nem csak a kórházakban, hanem mindenhol. Akkor kezdjük a mesét.

Egyszer volt, hol nem van egy Orosvári Zsolt nevű igen derék ember. Nem ismerem sem személyesen, sem másként, nem tudom, mifélék a politikai nézetei vagy az erkölcsei, nem is érdekelnek – a tettei alapján mondom, hogy derék, majd meg tetszenek látni, miért.

Nos, ő 2018. őszén járta meg. Amikor a kislánya egy kontrollvizsgálat miatt a kórházban aludt, az apa azzal szembesült, hogy akinek nem fizetős szobában gyógyul a gyereke, mint neki, az kénytelen a földön aludni mellette, sőt olyan anyát is látott, akinek álmában megégette az arcát a radiátor forró csöve.

Márpedig ez aljas is, méltatlan is, embertelen is. De hogy kéne ezen segíteni?

Felvette a kapcsolatot az Anyák az anyákért alapítvánnyal, velük összefogva online gyűjtésbe kezdett a közösségi oldalakon, miközben letárgyalta egy forgalmazóval, hogy kedvezménnyel vásárolhasson tőlük nagy mennyiségben tábori ágyakat, amiket aztán később szétosztogasson a rászoruló kórházi osztályok között. És a gyűjtés jól haladt. Február első hétvégéjéig durván 4 millió 800 ezer forintot sikerült gyűjteniük, majdnem kerek 4 millióért vettek eddig ágyakat, amikből több, mint 300 darabot osztottak szét vidéki és fővárosi magyar kórházak között.

Kérem, ez eddig egy nagyon szép, emberi és polgári történet. Adott egy valós probléma, az öntudatos állampolgár meglátja, segíteni akar, nem kiabál támogatásért, hanem társakat keres, nekilátnak a munkának, és lám: megoldják. Nem mellesleg, nagy noszogatásra megmozdult az EMMI is, no, nem pénzt adtak, hanem egy Excel-táblázatot, amiből kiviláglott, hány ilyen vendégágy hiányzik az országban, hova mennyit kéne küldeni. Hát bizony, több, mint ötszáz fekhelyre lenne szükség – ezért is szeretné Orosvári úr visszaigényelni az eddigi ágyak áfáját, abból pont kijönne a maradék mennyiség.

Meg lehetne oldani. Csak akarat és összefogás kérdése.

Meg lehetne?

Azt maguk csak hiszik.

Lehetne, ha hagynák. De nem lehet.

Illetve nem mindenhol lehet.

A legtöbb helyen nyílt vagy burkolt örömmel fogadták az ágyakat, mindenhol remekül beváltak, használják is őket, ámde a budapesti Heim Pál kórházban és a Debreceni Gyermekklinikán ugyan átvették a szállítmányt, de nem használják. Nem adják oda a gyermekeik mellett éjszakázó szülőknek. Továbbra is földre vetett pokrócokon, miegyében vetnek maguknak ágyat az anyák.

Hát a jó mindenségit, ez miért van?

Itt megszakad a hír: nem tudni. Nem is állíthatunk semmi biztosat a dologról, mert hivatalos magyarázat, válasz nem érkezett a kérdésre. Így van, mert csak. Azt emlegetik, de nem erősítette meg senki, miszerint a takarítószemélyzet és a nővérek találták volna úgy, hogy akadályozza a mozgásukat a tábori ágy a kórházi mellett – ezt én nem nagyon hiszem el, ugyanis a földön alvó szülő ugyanúgy akadályozza, nincs különbség, ez nem lehet érv és nem lehet igaz sem.

A Heim Pál kórházat illetően viszont van valamiféle magyarázat. Az Anyák az anyákért alapítvány tegnap levelet kapott a Heim Pál kórház ovosigazgatójától, hogy vigyék el az adományokat, mert azok nem higiénikusak. Azonban annyit tegyünk hozzá, hogy ez a probléma nem új keletű, az Abcúg 2016. április 11-én már írt egy korábbi, hasonló válaszról, amit akkor Fekete Ferenc, a Heim Pál Gyermekkórház orvosigazgatója fogalmazott meg, idézzük azt:

„Számos probléma van azonban, amit sajnos tudomásul kell vennünk. Lehet akár több ágyat is hozni, de nincs hova tenni őket. A zsúfoltság növelésével fokozódik a fertőzésveszély, ami nem elhanyagolható kockázat. A szülőknek egymást is tolerálni kell, ami nem könnyű. Mi a helyzet a személyiségi jogokkal? Hogyan lehet apukákat és anyukákat adott esetben egy kórteremben altatni? Mielőtt ezeket és sok más problémát nem oldunk meg, addig bármely jószándékú kezdeményezés is jórészt eredménytelen.”

A mostani levél ettől annyiban különbözik, hogy azt írja:

„Az Önök által adományozott kempingágyakat Intézetünk vissza kívánja adni, tekintve, hogy azokat szakembereink megvizsgálták, és nem találták alkalmasnak sem betegbiztonsági, sem higiéniás szempontból arra, hogy azokon a beteg gyermekek mellett az édesanyák aludjanak. Tájékoztatjuk, hogy Intézményünkben ugyancsak betegbiztonsági és higiéniás okból nem engedélyezett a földön alvás. Azok az édesanyák, akiknek a gyermekét nem tudjuk, férőhely hiányában, anyás szobában elhelyezni, éjjel a betegágyak mellett elhelyezett ülőalkalmatosságokon pihenhetnek, vagy igénybe vehetik az Anyaszálláson történő elhelyezést.”

Hát akkor mégis a higiénia a baja a Heim Pál gyermekkórháznak, mondjuk a Debreceni Gyermekklinikáét nem ismerjük, de ezt igen. Érdekes azonban, hogy ország-szerén tova csak ebben a két gyógyintézetben nem felelnek meg higiéniás és betegbiztonsági szempontból az ágyak, mindenhol máshol igen. Tudományos elme elkezdené vizsgálni, mi lehet a különbség e között a két intézmény és az összes többi között – de még kiderülne, hogy szinte semmi, úgyhogy ne vizsgálódjunk.

Az sem érdektelen, hogy az EMMI a táblázat átadásával elismerte az ágyak szükséges mivoltát

Ej, csak nem száll szembe ez a két kórház a minisztériumával is?

Egyelőre Orosvári Zsolt a hvg.hu-nak kedden azt mondta:

„Már február elején levélben szólította fel mindkét kórházat, hogy vagy adják vissza az ágyakat, vagy adják át azokat végre az bent éjszakázó anyukáknak, de egyik intézmény sem válaszolt a levelére. Tovább azonban, azt mondta, nem vár: nemsokára személyesen megy el mindkét kórházba, hogy végére járjon a dolognak.” (HVG)

Járni járhat a végére, csak jutni nem tudom, jut-e. Hogy mi lehet az elutasítások valódi indoka, még elgondolni sem tudom, nem, hogy állítsak róla bármit is: de jegyezzük meg, hogy volt ilyen eset. Mikor nagy, közös, kollektív gondot akart megoldani az állam helyett néhány magánszemély, képesek is voltak rá és nem fogadták el tőlük – mert úgy jó, ha rossz.

Nem akarok jósolgatni, nem is tisztem, de ahogy én Magyarországot ismerem, az lesz a vége a dolognak, hogy még akkor járunk jól, ha az ágyakat nem dobják ki, és Orosvári úr elviheti őket máshová, ahol kellenek.

A dolgokat lehet jól csinálni, rosszul csinálni és, mint látjuk, lehet őket így is csinálni.

Hogy aztán ez az eljárásmód miféle jelzőt érdemel, azt én az olvasóra bízom, remélem, mindenki megtalálja rá a megfelelő kifejezést.

Nekem is van rá jó szavam, de nem írom le, mert tudom, hogy születik a sajtóper.

Maradjunk annyiban, hogy hiba volt, hiba van, hiba lesz, ahogy a bátaszéki állomásfőnök írta az eseménynaplóba Moldova György szerint.

Emberi hiba is, rendszerszintű hiba is.

Ez most nagy hiba.

Mutatja kicsit a rendszer mivoltát is: ha baj van, nem az a fontos, hogy megoldjuk, sőt, meg ne oldjuk valahogy: a baj fontosabb, mint az áldozata.

Ezt nem fogom én sohasem megérteni.

De más se nagyon.

Gyere Nagy Feró, engem vágjál nyakon

A NERkompatibilis énekes, Nagy Feró pár napja azt írta a Facebook-oldalán, hogy aki még egyszer hülyeségeket – magyarul bírálatokat – ír az egészségügyi ellátásról, azt nyakon vágja. Itt az alkalom.

Azt elhiszem, hogy vele minden rendben volt a kórházban, amikor megműtötték a térdét, de ez nyilván a fizetős ellátásának és celeb voltának köszönhető, többire ez egyáltalán nem így van a magyar egészségügyben. Konkrét példaként, bizonyítékként erre a saját esetemet ismertetem, hiszen mások érzékeny adatait nem közölhetem, meg aztán most éppen egy fontos évfordulót “ünnepelek”. Pont egy éve kaptam egy kórházi fertőzést, amiből még mindig nem sikerült kigyógyítani.

Egy műtét miatt töltöttem pár napot egy kórházban tavaly februárban. A kórházat nem nevezem meg, nem csak azért, mert nem akarom őket bajba keverni, hanem azért is, mert ez mindegy: bármelyik másik kórházban ugyanez megtörténhetett volna. Az orvosok és az ápolók mindent jól csináltak, túlterhelten is emberfeletti munkát végeztek, de a körülmények aggasztóak voltak. Erről pedig nem a kórház dolgozói, hanem a kormány tehet, amely a pénzt az egészségügyből elvonta és átirányította például a stadion építésekre, na meg a haveri kivitelezőkön keresztül az offshore cégekbe. A kórházba nem csak WC-papírt, szappant, törölközőt meg az utólagos ellátáshoz szükséges gyógyszereket kellett betegként megvenni és bevinni – ez ma egyáltalán nem meglepő -, hanem még a műtéthez is néhány felszerelést: katétereket, sőt az egyik érzéstelenítő szert is.

Még szerencsésnek is mondhatom magamat,

hiszen a fertőzés az esetemben viszonylag enyhe tünetekkel jár, miközben a statisztikai adatok szerint Magyarországon többen halnak meg kórházi fertőzés miatt, mint közúti balesetben. (Nem, Feró, ez nem hülyeség!) A fertőzésem kezelése próba-szerencse alapon történik, újabb és újabb gyógyszereket kell szednem, míg véletlenül nem sikerül találni egy olyat, amire a kórházi baci nem rezisztens. Mert szinte mindenre az, ez az evolúció árnyoldala. Egy ismerősömnek hasonló esetben a 32. gyógyszer jött be, én az egy évvel ettől még messze vagyok, de megátalkodott optimistaként mindig reménykedem.

Szóval Feró, én ezeket a “hülyeségeket” ajánlom a figyelmedbe, gyere és vágjál nyakon. A találkozónk pontos helyét és idejét a Facebookon, privátban egyeztethetjük, fent vagyok a közösségi oldalon, megtalálsz. Én a törzshely kocsmámat fogom ajánlani helyszínnek.

A kormány rejtegeti a kórházi fertőzések adatait

Azt tudjuk, hogy a magyar egészségügy rettenetes állapota miatt rengeteg a kórházi fertőzés, de a pontos adatokat csak az állami jelentésből lehetne megtudni. A kormány ezt trükközve tette közzé, ám a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) rátalált.

Legalább 440 ember halt meg tavaly kórházi fertőzésben

Az RTL Klubnak egy kórházi epidemiológus segített kihámozni a több mint 70 oldalas jelentésből a lényeget. A szakember szerint az derült ki, hogy

összesen 15 389 kórházi fertőzéses eset volt tavaly, ebből 440 halállal végződött.

A szakértő szerint ennél nagyobb lehet a halálos esetek száma, mert elképzelhető, hogy nem mindet jelentik az intézmények. 2016-ban egyébként 500 fölött volt a halálesetek száma.

A csatornának megszólalt a TASZ képviselője is, Asbóth Marcell szerint a hatóságoknak ugyan kötelességük nyilvánossá tenniük a statisztikákat, mégis szándékosan titkolóztak.

Az alábbiakban a TASZ közleményét közöljük:

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) fedezte fel, hogy titokban felkerült az ÁNTSZ honlapjára a 2017-es év kórházi fertőzéseiről szóló jelentés. Bár a kormány folyamatosan trükközik az adatok nyilvánosságával, most legalább részinformációkat szerezhetünk, hogy mi történt tavaly – a jelentés ugyanis továbbra sem érthető az átlagembernek.

A jelentést október 4-én, titokban, erről a közvéleményt nem tájékoztatva töltötték fel az ÁNTSZ honlapjára. Ez mindeddig azért nem tűnhetett fel sem a sajtónak, sem a szakmai szervezeteknek, mert nem az Országos Epidemiológiai Központ oldalára tették fel, ahol 2005-től az összes jelentés megtalálható, hanem egész máshova, az ÁNTSZ honlapjára.

Továbbra sem közérthető a jelentés

A kórházi fertőzések ügyét érintő, immár évek óta tartó fokozott társadalmi érdeklődés alapján a TASZ szerint elvárható lenne, hogy az éves összefoglaló jelentés a laikusok számára is könnyen hozzáférhető és értelmezhető legyen. A tisztifőorvos ezzel kapcsolatban korábban kijelentette: törekszenek arra, hogy a kórházi fertőzésekről szóló jelentéseik és elemzéseik minél közérthetőbbek legyenek a bármelyik érdeklődő állampolgárnak. Asbóth Márton, a TASZ projektvezetője szerint ehhez képest a jelentést áttekintve nem látszik annak eredménye, hogy a kórházi fertőzésekről szóló adatokat érthetővé akarnák tenni.

„Aki arra keresi a választ, hogy 2017-ben hányan fertőződtek és haltak meg a fertőzések miatt, nem fogja könnyen megtalálni a vonatkozó adatokat. Nem vitatjuk, hogy fontos a szakemberek, a szakmai közvélemény tájékoztatása, de ezt el kell választani a közvélemény számára közzétett adatoktól. Ezeknek egyértelműeknek, a laikusok számára is érthetőknek kellene lenniük” – fejtette ki Asbóth a jelentéssel kapcsolatban.

Több adatra lenne szükség, a TASZ aláírásgyűjtése folytatódik

A TASZ pere eközben továbbra is folyamatban van az EMMI ellen, a Kúria döntését várják. A per azért indult, mert az EMMI nem hajlandó nyilvánosságra hozni a kórházi fertőzések adatait kórházankénti bontásban. A TASZ nem csak jogi úton tesz a biztonságos és átlátható egészségügyért: eddig 9 vidéki és budapesti helyszínen tartott helyszíni kitelepülést, ahol közvetlenül lehetett a TASZ jogi szakértőit kérdezni a betegjogokról, jogérvényesítési lehetőségekről. Online is lehetőség van csatlakozni a TASZ átlátható egészségügyet követelő petíciójához.

„Amíg ilyen ködösítés zajlik, mint amit a jelentés közzététele körül látunk, és amíg olyan érthetetlen a jelentés, mint az idei is, addig különösen aktuális az átlátható egészségügy követelése” – nyilatkozta Asbóth Márton. „A petíciónk arra mutat rá, hogy milyen széles körben támogatja a társadalom, hogy a kórházi fertőzések adatait érthető és részletes formában tegyék közzé. Eddig már csaknem kétezer aláírást gyűjtöttünk, és továbbra is várjuk a csatlakozókat személyesen a kitelepüléseinken vagy online”.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK