Kezdőlap Címkék Dopping

Címke: dopping

Fedezte az orosz doppingot – 10 év börtönt kaphat

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség egykori elnökét azzal vádolja az ügyészség Párizsban, hogy az oroszok megvesztegették: tussolja el dopping botrányukat! Sok más korrupciós ügy is szerepel a szenegáli sportvezető vádiratában. Ezért összesen tízéves börtönbüntetést is kaphat a 87 éves Diack.

1999 és 2015 között vezette a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget Lamine Diack. A befolyásos sportvezető közismerten korrupt volt: emiatt is kellett távoznia 2015-ben. Kiderült ugyanis, hogy az oroszok 3,45 millió eurót fizettek neki azért, hogy elnézze a nagy dopping botrányt, melynek keretében szinte minden élsportoló ellenőrző tesztjét meghamisították Oroszországban. Putyin elnök tudtával és jóváhagyásával az FSZB vagyis a titkosszolgálat szervezete meg az akciót.

2012-ben a londoni olimpia előtt a britek és mások követelték az orosz sportolók újra tesztelését, de Lamine Diack segítségével ezt megúszták. Diack utóda az a Sebastian Coe lett, aki fellépett az oroszok dopping botrányának leleplezése érdekében. Orosz sportvezetőket is vádolnak Párizsban, de ők aligha látogatnak emiatt a francia fővárosba. Lamine Diack fia is a vádlottak között van, de őt Szenegál nem adta ki Franciaországnak. A vádirat szerint ő intézte a papa piszkos ügyeit. Ez azt is jelentette, hogy a megvesztegethető afrikai vezetőket ő környékezte meg. Így szerezte meg például Katar a futball világbajnokságot noha sport eredményei aligha jogosították fel erre.

Ez volt ma – 2018. február 12.

0

Orbán Viktor felelősségét vizsgálhatja az Elios-botrány miatt egy parlamenti vizsgálóbizottság, miközben a miniszterelnök uniós pénzekből gazdagodó családtagjairól és barátairól már a Guardian is ír. Magyar Bálint interjút adott a Független Hírügynökségnek, újra célkeresztbe kerültek a multik, kitoloncolták Mihail Szaakasvili volt grúz elnököt Ukrajnából, súlyosan megsérült az Iszlám Állam vezetője – összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Orbán felelősségét vizsgálhatják az Elios-ügyben

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az MSZP és a Párbeszéd kezdeményezi vizsgálóbizottság felállítását. Emellett törvényjavaslatot is benyújtanak egy antikorrupciós ügyészség létrehozására. A Jobbiknál és az LMP-nél is azt mondták a Független Hírügynökségnek, hogy valószínűleg

támogatni fogják a vizsgálóbizottság létrehozását

– vagyis, meglesz a szükséges számú aláírás.

Uniós pénzekből gazdagodnak Orbán ismerősei a Guardian szerint

A brit lap azt írja: miközben Orbán Viktor az Európai Uniót bírálja, barátai és családja sorra nyerik az az infrastrukturális támogatásokat. Többek között Tiborcz Istvánt és Mészáros Lőrincet említik a cikkben.

Újból a multiláncok a célkeresztben

A hipermarket- és diszkontláncok „megtöréséről” beszélt Lázár János.

Több mint ötször annyi kistelepülés van bolt nélkül, mint másfél évtizede.

A multik kipasszírozása viszont sokadszor kerül elő a kormány részéről. Az adatok azt mutatják, hogy gyorsulva nyílik az olló a hazai kisboltok és a multiláncok helyzete között.

Magyar Bálint: A keresztapa országa lettünk

youtube

Ha kétharmadot szerez a Fidesz, elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút – ezt mondta Magyar Bálint a Független Hírügynökségnek adott interjúban. A maffiaállam szerinte ebben az esetben ki fog teljesedni:

egy olyan rendszer, amely már lényegében most is működik.

Arról beszélt, hogy itt minden a Keresztapától függ: olyan piramis épül, amelyben a csúcstól a legalsóbb pontig minden egy személytől függ. Ha az ellenzék továbbra is egymás ellen küzd, és elveszíti az amúgy megnyerhető Budapestet, akkor szerinte lehetetlen megakadályozni a Fidesz kétharmados győzelmét.

Étteremben fogták el az egykori grúz elnököt

Miheil Szaakasvilit, az egykori grúz elnököt és odesszai kormányzót egy kijevi étteremben tartóztatták le álarcos fegyveresek. A repülőtérre vitték, később kiderült, Lengyelországba toloncolták.

Súlyosan megsérült az Iszlám Állam vezetője

Fotó: MTI/EPA/Iszlám Állam

Abu Bakr al-Bagdadi, akire az amerikaiak 25 millió dolláros vérdíjat tűztek ki, egy légicsapásban sérült meg, még májusban. Emiatt

hónapokra át kellett adnia a terrorszervezet vezetését.

Egy iraki tisztviselő szerint viszont most is a terrorszervezet egyik szíriai kórházában ápolják és a halálán van.

Felakaszthatták a dzsihadista német tinilányt

Iraki sajtóértesüléseik szerint kivégezték azt a német tinédzsert, akit tavaly fogtak el Moszul környékén. Nem ő az egyetlen, akit bíróság elé állítanak Irakban, mert önszántából csatlakozott a terrorista szervezethez.

Lebuktatta az orosz doppinggyárat, most attól fél, hogy megölik

Grigorij Rodcsenkov fejlesztette ki annak idején az orosz doppingprogramot, de aztán ő maga buktatta le. Most attól fél, hogy az oroszok bosszúból meg akarják öletni.

Lebuktatta az orosz doppinggyárat, most attól fél, hogy megölik

0

Grigorij Rodcsenkov fejlesztette ki annak idején az orosz doppingprogramot, de aztán ő maga buktatta le. Most attól fél, hogy az oroszok bosszúból meg akarják öletni.

Rodcsenkov 2015-ben menekült Amerikába, most a CBS 60 Minutes című műsorának nyilatkozott. Ő volt az, aki leleplezte, hogy a 2014-es szocsi téli olimpián

az oroszok szisztematikusan meghamisították a doppingmintákat.

Emiatt sok versenyzőtől elvették az érmet, az orosz csapat pedig nem vehet részt saját zászló alatt a most zajló téli olimpián.

Rodcsenkov azt mondta:

maga Putyin adott utasítást a titkosszolgálaton keresztül

arra, hogy hamisítsák meg a mintákat. Ezt a folyamatot irányította Rodcsenkov, mielőtt Amerikába menekült és leleplezte a csalást. Szerinte emiatt az FSZB, az orosz titkosszolgálat most meg akarja öletni. Ezért folyamatosan változtatja külsejét.

Vlagyimir Putyin azt már elismerte, hogy valóban doppingoltak bizonyos orosz sportolók Szocsiban, de azt tagadta, hogy ez szisztematikusan, állami támogatással történt volna. Azt is mondta:

„Rodcsenkov egy idióta, akinek börtönben a helye.”

Az FSZB-hez több, az oroszok számára kínossá vált ember meggyilkolását kötik. A volt ügynököt, Alekszander Litvinyenkót például polóniummal mérgezték meg Londonban, és mérgezés áldozata lehetett az egykor leggazdagabb oligarcha, Borisz Berezovszkij is, akinek azután kellett elmenekülnie az országból, hogy összeveszett Putyinnal.

Olimpia a dopping árnyékában

Rekord számú ország részvételével pénteken kezdődik a phjongcsangi téli olimpia. A szó szerint fagyos körülmények közepette örömhír a két Korea részben közös indulása. Az orosz sportolókat viszont sújtja a doppingolás következménye. Magyarországot 19 sportoló képviseli.

Február 9-e és 25-e között rendezik a dél-koreai Phjongcshangban a következő téli olimpiát. Várhatóan minden eddiginél több, 92 ország vesz részt, az előzetes adat szerint 2925 sportolóval. A fő helyszín 180 kilométerre található Szöultól.

Az olimpia helyszíne miatt korábban többszörösen is fagyos körülményekről beszéltek. Az észak-koreai rezsim harcias magatartása okozta a legnagyobb félelmet. Január közepén aztán a két Korea kormánya megállapodott abban, hogy sportolóik együtt vonulnak be a nyitóünnepségre, és közös női jégkorong-válogatottat szerepeltetnek. A mintegy 20 fős

északi sportolói küldöttséget egy kisebb hadsereg kíséri:

összesen 550-en érkeznek, a sportolók és „hivatalos személyek” mellett 230 fős szurkolói csoport, 140 művész és 30 tekvondós lesz ott.

Az időjárás is „kitesz magáért”: a prognózis szerint mínusz 10 foknál is hidegebb várható a megnyitó ünnepségen, amelyet nyitott stadionban rendeznek. A hideg szél ezt csak felerősíti. Li Hi Pom, a szervezőbizottság elnöke mindenkit nyugtatgat: nagy szélfogókat építenek az aréna köré, 40 mozgatható gázmelegítő lesz a lelátókon, és 18 fűtött melegedőt is kialakítanak. A nézők esőkabátot, takarót, téli sapkát, kéz- és lábmelegítőt és párnát kapnak.

A küldöttségek két olimpiai faluban fognak lakni. A havas sportágak otthonául szolgáló phjongcshangi hegyeknél, illetve a jeges sportok versenyeinek otthont adó, tengerparti Kangnungban fekvő két létesítmény összesen 6800 versenyzőt és kísérőt tud befogadni. A két komplexum felépítése átszámítva 9,5 milliárd forintba került.

Komoly sportolói és presztízsveszteség éri viszont Oroszországot. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése értelmében nem vehetnek részt az olimpián azok az orosz sportolók se, akiket nemrégiben – kellő megalapozottság hiányában – felmentett az örökös eltiltástól a Nemzetközi Sportdöntőbíróság.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése korábban azt állapította meg, hogy az oroszok éveken át

államilag támogatott, rendszerszintű doppingolást végeztek

és meghamisítottak levett mintákat. Emiatt az Orosz Olimpiai Bizottságot december elején kizárta a játékokról a NOB, az azóta indulási engedélyt kapott 169 orosz sportoló – aki bizonyítottan tisztán készült – is csak semleges zászló alatt (Olimpiai Sportoló Oroszországból – OAR) versenyezhet Phjongcshangban.

Nyilván ettől nem függetlenül hetven százalékkal több előzetes doppingellenőrzést végzett a WADA 2017-ben, mint az előző évben. Az összesen 14 ezer mintavétel a korábban legfertőzöttebbnek bizonyult sportágak (például sílövészet, sífutás) legjobb húsz versenyzőjére különösen kiterjedt. Az orosz küldöttségnek azonban minden tagját ellenőrizték. Ez kétszerese a többi ország arányának.

Az eddigi téli olimpiák éremtáblázatát vezető Németország várhatóan most is az élen végez.

Forrás: statista.com

A téli olimpián 19 fős lesz a magyar küldöttség, nagyobb, mint az előző két alkalommal. Szocsiban és Vancouverben egyaránt 16 magyar sportoló indult. A hazai versenyzők alpesi síben, gyorskorcsolyában, műkorcsolyában, rövidpályás gyorskorcsolyában, síakrobatikában, sífutásban indulnak.

A legnagyobb nevek a magyar csapatban a gyorskorcsolyázó Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor. Egy amerikai sporteredmény-elemző cég

két magyar érmet, egy ezüstöt és egy bronzot jósol.

A Gracenote szerint mindkét magyar dobogós helyezést a rövidpályás gyorskorcsolyázók érhetik el: 500 méteren várhatóan Liu Shaolin Sándor lesz második, míg testvére, Liu Shaoang 1000 méteren végez harmadikként. A magyarok ezzel a 23. helyet szereznék meg az éremtáblázaton az amerikai cég szerint.

Más téren is rekordot dönthet a mostani olimpa. Soha ennyi, 110 ezer óvszert nem „tároltak be” téli olimpiai szervezők. És nem csak a sportolóknak: a kondomok az olimpiai falvak mellett a médiaközpontok és az egészségügyi létesítmények mellékhelyiségeiben is megtalálhatók lesznek.

Mr. Sport immár nem elnöke az orosz labdarúgó szövetségnek

0

Vitalij Mutkot, aki a sport teljhatalmú ura a nagy Oroszországban, egész életére eltiltották, mert ő szervezte meg a versenyzők doppingolását a téli olimpián Szocsiban.

A nemzetközi labdarúgó szövetség ezek után jelezte, hogy Vitalij Mutkonak távoznia kellene az orosz labdarúgó szövetség éléről. Már csak azért is, mert jövő nyáron Oroszország rendezi a futball világbajnokságot. Vitalij Mutko erre sajtóértekezleten bejelentette: „fél évre felfüggesztem elnöki működésémet a labdarúgó szövetségben, de mint sport ügyi államtitkár tovább folytatom tevékenységemet, amíg Putyin elnök bízik bennem”

A dopping vád magát az államfőt is elérte, hiszen az FSZB vagyis a titkosszolgálat hajtotta végre az akciót.

Az FSZB pedig soha nem kezd semmilyen komoly akcióba Putyin parancsa nélkül. Vitalij Mutko most azt mondta sajtóértekezletén, hogy igaztalan vádak érték Oroszországot, és ő ezek ellen küzdeni fog a nemzetközi sportbíróságon. A harc kimenetele meglehetősen kérdéses, mivel a doppingvádakat számtalan bizonyítékkal támasztotta alá a nemzetközi dopping ellenőrző szervezet, a WADA/. Oroszország emiatt nem indíthat csapatot saját zászlaja alatt a téli olimpián, melyet januárban rendeznek meg Dél Koreában.

Oroszország szerint a sportolóik megalázását jelenti a NOB döntése

0

Oroszországban általános dühöt váltott ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azon döntése, miszerint a folyamatos doppingbotrányok miatt kizárták az orosz sportolókat a 2018-as téli olimpiai játékokról. 

Tegnap Thomas Bach, a NOB-elnöke bejelentette, hogy a doppingbotrányban érintett orosz sportolókkal együtt kizárják az Orosz Olimpiai Bizottság (OKR) a dél-koreai seregszemléről. Továbbá a NOB egyben felfüggesztette az OKR-t vezető Alekszandr Zsukov NOB-tagságát, valamint minden ötkarikás eseményről kitiltotta Vutalij Mutko volt orosz sportminisztert, a futballszövetség jelenlegi elnökét, a jövő évi világbajnokság főszervezőjét.

Azóta 22 orosz atléta fordult nyilvános panasszal a NOB-hoz és követelik a döntés visszavonását. Jelena Iszinbajeva kétszeres olimpiai rúdugró bajnok elnöke szavai szerint Oroszország nélkül „béna” lesz a téli olimpia. Habár a NOB döntése nem volt váratlan, ő mégis abban bízott, hogy a „tiszta” sportolóknak megengedik a saját zászló alatti szereplést. Ugyanis a Bizottság engedélyezte, hogy a doppingbotrányban nem érintett orosz sportolók az olimpiai zászló alatt indulhatnak.

Az orosz politikusok szintén meglovagolták a témát, és „ártatlan sportolók jogtalan megbüntetéséről beszélnek”.

„Az orosz társadalom megosztására irányul ez a döntés” 

– jelentette ki Mihail Gyegtyarjov orosz politikus, aki az ukrajnai beavatkozás miatt Oroszország ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedésekhez hasonlította a NOB ítéletét. Ugyanakkor mások nem tartják elfogadhatónak, hogy a versenyzőik nem orosz színekben vegyenek részt a játékokon. Köztük van Vlagyimir Putyin orosz elnök is, aki „megalázónak” nevezte azt a lehetőséget, hogy a sportolóiknak az olimpiai lobogók alatt kellene indulniuk.

Pavel Kolobkov orosz sportminiszter egyelőre még óvatosan bírálta a nemzetközi sportszerveztet, és részletes tájékoztatást csak azután ígért, hogy megkapta a hivatalos dokumentumokat.

A NOB ítéletének hátterében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése áll, mely az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárta fel.

Államilag irányított doppingolás miatt kitiltották Oroszországot a téli olimpiáról

0

Az ítélet hátterében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése áll, mely az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárta fel.

Orosz sportolók semlegesként, olimpiai zászló alatt indulhatnak Phjongcshangban a februári téli játékokon – döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága.

A határozatról kedden este sajtótájékoztatón számolt be az ötkarikás testület, melyen Thomas Bach NOB-elnök bejelentette az Orosz Olimpiai Bizottság (OKR) kizárását a dél-koreai seregszemléről. A NOB egyben felfüggesztette az OKR-t vezető Alekszandr Zsukov NOB-tagságát, továbbá minden ötkarikás eseményről kitiltotta Vutalij Mutko volt orosz sportminisztert, a futballszövetség jelenlegi elnökét, a jövő évi világbajnokság főszervezőjét.

Az ítélet hátterében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése áll, mely az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárta fel.

Még mindig kérdéses az orosz sportolók olimpiai részvétele

0

A nemzetközi doppingellenes bizottság még mindig nincs megelégedve azzal, ahogy Oroszországban a doppingellenőrzés működik a 2018-ban téli olimpiai játékok megrendezése előtt.

Hiába érkezett Szöulba az orosz doppingellenőrzés főnöke, Alkeszandr Zsukov és az orosz sportminiszter, Pavel Kolobkov. A nemzetközi doppingellenőrző bizottság (WADA) teljes kapitulációt vár az oroszoktól, vagyis annak beismerését, hogy a 2014-es téli olimpiára úgy készültek fel, hogy szisztematikusan becsapták a doppingellenőrző rendszert.

A WADA által felkért független szakértő, Richard McLaren jelentése kimondta: rendszerszintű doppingolás történt, az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között

30 sportágban mintegy 1000 sportoló vizsgálati mintáját manipulálták,

illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el. A fő cél az volt, hogy az orosz csapat jól szerepeljen a hazai földön, Szocsiban tartott téli olimpián 2014-ben.

Az oroszok jól is szerepeltek, de azután lebuktak: maga az orosz doppingellenőrzés szakmai főnöke leplezte le a rendszert. Grigorij Rodcsenkov az USA-ba menekült. Az oroszok a kiadatását kérik, a világ viszont azt várja Moszkvától, hogy ismerje el, hogy rendszerszintű csalás történt. Erre Alekszandr Zsukov, az orosz doppingellenőrzés főnöke most sem volt hajlandó Szöulban. A sportminiszter, Pavel Kolobkov pedig kijelentette, hgy politikai machináció áll a háttérben.

Kérdés, hogy ezek után részt vehetnek-e az oroszok a 2018 februárjában a téli olimpián Dél-Koreában. A végső szót a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak kell kimondania, a testület december 5-7 között ülésezik legközelebb.

Örökös eltiltás doppingozó orosz sífutóknak

0

Soha többé nem indulhat olimpián az a négy orosz sífutó, akinél a 2014-es szocsi téli játékokon levett doppingmintájának újraelemzése pozitív eredményt hozott. Velük együtt hat oroszt tiltottak el Szocsi után.

Makszim Viljegzsanyinnak, Alekszej Petuhovnak, Julija Ivanovának és Jevgenyij Sapovalovnak egyúttal törölte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a három évvel ezelőtti olimpián elért összes eredményét – adta hírül a TASZSZ csütörtökön olyan, meg nem nevezett forrásra hivatkozva, aki ismeri a szocsi minták újratesztelésének végkimenetelét.

Az orosz hírügynökség emlékeztetett rá, hogy

hasonló büntetést kapott korábban két másik orosz sífutó,

Alekszandr Legkov és Jevgenyija Bjelova is. Legkov Szocsiban egyéniben nyert az 50 kilométeres távon, s ezüstérmesként zárt a 4×10 kilométeres váltó tagjaként, továbbá csapatsprintben is.

A most eltiltott Viljegzsanyin a 2014-es olimpián második volt a maratoni versenyen Legkov mögött, és szerepelt a Nyikita Krjukovval alkotott, csapatsprintben második duóban is.

Szocsiban Petuhov nyolcadik, Sapovalova pedig 28. volt a sprintszámban, Ivanovának eredetileg a 17. hely jutott a 10 kilométeres, klasszikus stílusú viadalon, 30. a tömegrajtos 30 kilométeren, a csapatsprintben pedig, akárcsak a 4×5 kilométeres orosz stafétával, hatodikként ért célba.

MTI/FüHü

Tíz éve történt – Martina Hingis bejelentette, hogy visszavonul

0

2007. november 1-én arról írt a Független Hírügynökség, hogy bejelentette visszavonulását  Martina Hingis, korábbi világelső teniszező. Mai szemmel érdekes, hogy az időközben visszatért Hingis épp a napokban, a Babos Tímeáéktól elszenvedett páros vereség után hagyta abba végleg a teniszezést.

A 27 éves svájci versenyző azért döntött a visszavonulás mellett, mert még a júliusi wimbledoni versenyen megbukott egy doppingteszten. Hingis volt a legfiatalabb ranglista-első a sportág történetében.

Hingis a wimbledoni tornán produkált pozitív drogtesztet: kokaint mutattak ki a szervezetében.

A svájci teniszező azonban tagadja, hogy valaha is drogozott volna.

Az ötszörös Grand Slam-győztes Hingis másodjára vonul vissza. 2003-ban ugyanis bokasérülések miatt egyszer már szögre akasztotta ütőjét, tavaly azonban visszatért a profik közé. Az utóbbi időben kisebb csípősérülésekkel bajlódott, a világranglistán pedig csak a 19. volt. Az elmúlt egy évben – elmondása szerint – rendkívül nehéz volt lépést tartania a profikkal, ráadásul sorozatos sérülések is sújtották.

Martina Hingis 1980. szeptember 30-án született a mai Szlovákiában, Kassán. 1994-ben debütált a profik között. Karrierje során öt nagy Grand Slamet nyert. Az Australian Opent háromszor (1997,1998,1999), a US Opent és a wimbledoni tornát pedig egyszer-egyszer nyerte meg, ráadásul mindkettőt 1997-ben. Ugyanebben az évben történelmet írt, ő volt ugyanis a legfiatalabb világelső a sportág történetében, mindössze 16 évesen. A Roland Garroson kétszer is döntőbe jutott, nyerni azonban nem tudott a párizsi versenyen. Pályafutása alatt összesen több mint 20 millió dollárt keresett.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK