Kezdőlap Címkék Donald Trump

Címke: Donald Trump

Trump mellett kampányol Netanjahu Európában

0

Az iráni atomalkuról tárgyal Európában az izraeli miniszterelnök.

Benjamin Netanjahu gyakorlatilag az egyetlen a nemzetközi színtéren, aki támogatta Trump kilépését az iráni atomalkuból. Sőt, ezt ő maga korábban is erősen forszírozta. Az európai vezetők viszont meg akarják tartani az alkut – csakhogy, bár a napokban épp velük tárgyal, Netanjahut az ő véleményük kevéssé érdekli a Háárec szerint.

Az izraeli miniszterelnök ugyan aggódik, hogy Irán egyre nagyobb katonai szerephez jut Szíriában, de tisztában van vele, hogy

az európaiak keveset tehetnek ebben az ügyben:

Amerika és Oroszország fontos ebből a szempontból.

Netanjahu pedig elsősorban Amerikára figyel: maximálisan Trump követőjének mutatja magát. Emellett szinte nyíltan törekszik az EU megosztására is – ahogyan az amerikai diplomaták egy része is.

Például az új német nagykövet, aki bejelentette, hogy támogatni fogja az európai „konzervatívokat” – vele Netanjahu most személyesen is találkozott. Az új nagykövet megfogalmazta az amerikai vezetés valódi célját is: elitcserét az Európai Unióban és annak vezető államaiban.

Netanjahu közben Emmanuel Macron francia elnökkel is találkozott, aki az iráni atomprogramban érintett mindent felet óva intett a feszültség fokozásától. Netanjahu azt mondta: „Nem kértem Macron elnöktől, hogy lépjen ki a megállapodásból. Úgy vélem, hogy a gazdasági realitások fogják ezt a kérdést rendezni.”

Harc az olajpiacon

Esni kezdett az olaj ára, miután kiderült, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia napi egymillió hordó olajjal többet akar kitermelni.

Az utóbbi hetekben 20 százalékkal emelkedett az olaj ára, ami jól jött az OPEC országoknak és Oroszországnak. A magas olajár annak az eredménye, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia megállapodása alapján visszafogják az olajkitermelést a globális piacra.

Donald Trump amerikai elnök viszont nemrég a Twitteren arról írt, hogy ez OPEC manipulációi következtében túlságosan magas lett az olaj ára. Erre reagálva Szentpéterváron Oroszország és Szaúd-Arábia energiaügyi minisztere arról tárgyalt: napi egymillió hordóval megemelik a kitermelést.

A Reuters exkluzív értesülései szerint júniustól lehet ismét egyre több olaj lesz a piacon, de az emelést fokozatosan fogják végrehajtani, hogy ne okozzon sokkhatást.

Mindenesetre a bejelentés hatására máris 2 százalékkal csökkent az olaj világpiaci ára.

Még Szlovákiát is megütné Trump vámterve

Mexikót és Kanadát sújtaná leginkább az amerikai elnök legújabb terve: védővámok kivetése az importautókra. De még Szlovákia kétmilliárd dolláros kivitele is megsínylené Trump ötletének valóra váltása.

Donald Trump utasította a kereskedelmi minisztert, vizsgálják meg, nem jelentenek-e biztonsági problémát az országra a külföldről importált személyautók és kishaszon-gépjárművek, kilátásba helyezve, hogy különvámot vetnek ki rájuk. Hasonlóan az acélra és alumíniumra elrendelt vámokhoz.

Lényegében most is arról van szó, hogy jelentős az importtöblete az Egyesült Államoknak ebben az árukategóriában: tavaly csaknem 192 milliárd dollár értékben szállítottak autókat az USA-ba, amelynek exportja csak 57 milliárd volt – derül ki a statista.com infografikájából.

A protekcionista intézkedések mellett Trump azzal érvel, hogy

a vámok segítenek megvédeni az amerikai munkahelyeket,

sok szakértő azonban úgy véli, hogy a jövőbeli kereskedelmi tárgyalások során megpróbálhatja őket felhasználni, ahogyan megtette az acél- és alumíniumvámokkal. (Trump Twitter-oldala a bejelentésről és a kommentek. Nem mindenki ért egyet.)

Amint azt a következő ábra szemlélteti, Mexikó és Kanada különösen sérülékeny lenne a pótvámmal szemben (tavaly az amerikai gépjárműimport 24, illetve 22 százaléka e két országból származott).

Forrás: statista.com

De még Szlovákiában előállított kocsikból is kétmilliárd dollárnyi érkezett Amerikába. Ezzel szemben az USA talán legnagyobb riválisának tekinthető (de a protekcionista intézkedések első számú célpontjának mindenképpen elmondható) Kína legkevésbé érezné meg a pótvám kivetését. Az is kiderül, hogy a világ más országaiból összesen 7,8 milliárd dollár értékben importáltak autókat és kis-áruszállítókat.

Trump váratlanul lemondta a Kim Dzsongunnal tervezett csúcstalálkozót

0

Az amerikai elnök levélben mondta le a június 12-re Szingapúrba tervezett csúcstalálkozóját az észak-koreai vezetővel. Ez nem sokkal azután derült ki, hogy Észak-Koreában külföldi megfigyelők jelenlétében leromboltak egy atomlétesítményt. 

 

Donald Trump levelet nyilvánosságra hozta a Fehér Ház, és az áll benne, hogy habár az amerikai elnök „türelmetlenül várta” a találkozót, Kim Dzsongun legutóbbi „fenyegtő” nyilatkozata miatt inkább lemondja azt. „Sajnos a legutóbbi nyilatkozatában megnyilvánuló óriási düh és nyílt ellenségességre miatt

jelenleg nem érzem megfelelőnek a régóta tervezett találkozó megtartását”

– írta.

Az elnök szerint jelenleg mindkét fél érdeke az, hogy ne tartsák meg a találkozót, még ha ez a világ egészére nézve sérelemnek tűnik is.

Hangsúlyozta, hogy egyébként nagyszerű párbeszéd alakult ki a két ország között, és ez az, ami igazán számít.

„Nagyon várom, hogy egy napon találkozzam Önnel”

– írta, illetve azt is megköszönte, hogy hazaengedték Észak-Koreából az amerikai túszokat.

A sajnálkozó hangvételű levél végéről Trump azért azt sem hagyta ki, hogy országa nukleáris erejére utaljon, amely olyan erős, hogy – ahogy fogalmazott – „Istenhez imádkozom, hogy ne kelljen soha használnunk”.

A levelet azzal zárta, hogy amennyiben Kim Dzsongun megváltoztatja véleményét erre a fontos találkozóra vonatkozóan, akkor ne habozzon telefonálni vagy írni neki. „A világ, és különösen Észak-Korea nagyszerű lehetőséget veszített el a tartós békére, a nagyszerű felvirágzásra és a jólétre.

Ez az elszalasztott lehetőség igazán szomorú pillanat a történelemben”

– zárta levelét az amerikai elnök.

A váratlan és hirtellennek tűnő döntés az észak- és a dél-koreaiakat is meglepte. A lemondás két nappal az után történt, hogy a dél-koreai elnök, Mun Dzsein még bizakodóan beszélt a találkozóról a Fehér Házban – írja a Guardian. A bejelentés után válságtanácskozást hívott össze a dél-koreai elnök, majd úgy fogalmazott, hogy próbálják kitalálni, mi volt Trump pontos szándéka ezzel.

A levél nyilvánosságra hozása után Trump sajtótájékoztatót is tartott, ahol arról beszélt, hogy Washington folytatja a maximális nyomásgyakorlást Észak-Koreára, az amerikai haderő pedig készenlétben van arra az esetre, ha vakmerő és felelőtlen lépésre szánná el magát az ország.

Korábban egyébként Mike Pompeo amerikai külügyminiszter is az észak-koreai retorikát okolta a találkozó lemondása miatt. Elmondta, hogy az elmúlt napokban többször is megpróbáltak kapcsolatba lépni Phenjannal a szingapúri csúcs előkészítése miatt, de egyszer sem kaptak választ.

Az eddig szépen haladó tárgyalások után az elmúlt napokban valóban szóváltásba keveredett a két ország, és előfordulhat, hogy amerikai részről megkérdőjeleződött Észak-Korea elköteleződése a nukleáris leszerelés mellett.

Viszont a bejelentést külön érdekessé teszi, hogy

Észak-Korea csütörtökön külföldi újságírók jelenlétében rombolta le nukleáris kísérleti telepét Punggje-riben.

Az észak-koreai állami hírügynökség szerint ennek célja az volt, hogy Phenjan mindenki számára bizonyítsa, hogy felhagyott a kísérleti atomrobbantásokkal.

António Guterres ENSZ-főtitkár aggodalmát fejezte ki a találkozó elmaradása miatt, és sürgette a feleket, hogy folytassák a megkezdett tárgyalásokat.

A szingapúri csúcs lett volna az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnök találkozik az észak-koreai vezetővel.

Miért jön létre a szingapúri csúcstalálkozó?

Válasz Eörsi Mátyás Facebookon írt jegyzetére.

Eörsi Mátyás azt írja, hogy amiért szerinte nem fog létrejönni az a bizonyos találka Kim Dzsong Un és Trump között, az az, hogy Kim nem hajlandó lemondani az atomfegyvereiről.

Idézem.

„Vajon miért mondana le Kim Dzsong Un a nukleáris fegyverekről? Talán azért, mert akkor megszűnik az embargó, kapnak némi segélyt is, ettől növekedik az életszínvonal, és …. És? Vajon hihet-e Kim Dzsong Un abban, hogy az elnyomás csökken, az életszínvonal nő, és cserébe az észak-koreaiak nagyvonalúan elfeledkeznek az elmúlt évtizedek horrorjáról?

Próbálja meg, – tudom, nem könnyű –, nyájas olvasó Kim Dzsong Un helyébe képzelni magát: Ön vajon elhinné, hogy az életszínvonal javulásával megvásárolhatja az észak-koreaiak és a nemzetközi közösség jóindulatát? Dehogy. Ön is, nyájas olvasó, arra a következtetésre jutna, hogy Ön csak úgy tudja megérni a nyugdíjas kort, ha fenntartja a terrort, aminek pedig feltétele, hogy Ön az egész világgal szemben álló hősként tetszeleghessen. Az egész világ azonban csak és kizárólag akkor fog Önnel foglalkozni, ha Ön atomfegyverrel fenyegeti az Önt körülvevő világot, ahogy ez pompásan működött már nagypapa (Kim Ir Szen), a kedves édesapa (Kim Dzsongil) és már az Ön uralkodása alatt is.”

Ezzel szemben én azt gondolom, hogy amennyiben Kim lemond az atomfegyverkezésről, megszűnik az embargó valóban, azonban nem némi segélyt kap, hanem

három ország áll sorba egymást lökdösve,

hogy infrastruktúrát, pénzt, hatalmon maradási garanciákat, befektetéseket, munkahelyek százezreit, hatalmas életszínvonal-emelést hajtson végre a Koreai-félsziget északi részén. Ezek egyike természetesen Dél-Korea, amely már komoly közgazdasági számításokat végez befektetés és haszon terén, a másik Kína, aki a megszelídült Kimmel már ezer örömmel működik együtt, a harmadik az USA, amelyiket az első kettő nem látja szívesen, így valószínűleg kénytelenek lesznek megelégedni a pénzosztás nemes feladatával, beruházásokat Dél-Korea és Kína fog végrehajtani, nem beszélve Putyin Oroszországáról, amely alig várja, hogy némi vezetékes gázzal és olajjal szolgálhassa ki Dél-Korea hatalmas nehéziparát és egyéb igényeit a fekete aranyra.

Az észak-koreaiak nagyvonalúan el fognak felejtkezni az elmúlt évtizedek terrorjáról.

Hogy miért? Mert ez itt Ázsia, az emberek másképp gondolkoznak, mint mondjuk Európában, bár én úgy látom, hogy például Magyarországon nem csupán elfelejtkeztek a szocializmusnak becézett rendszer terrorjáról, de nem kevesen vannak, akik a mait bármikor szó nélkül felcserélnék arra, pláne ha ez alatt a Kádár-rendszer féle soft verziót értjük.

Észak-Korea első kommunista vezetője, a nagypapa Kim Ir Szen volt. Ő a japán megszállás alatt hős volt, nevét ma is tisztelet övezi mindkét Koreában. Akkoriban nem ő volt az egyetlen, aki hitt a kommunizmus megvalósíthatóságában. Tekintsünk el attól, hogy valójában Kína, Oroszország és Amerika osztotta ketté a félszigetet érdekeiknek megfelelően, beszéljünk csupán a koreaiakról. Kim nagypapa megpróbálta, bele is futott hamarosan az emberi természetbe, csak erőszakkal sikerült a rendszerét fenn tartani.

Messze a legkárosabb figura azonban az apuka, Kim Dzsong Il volt, aki egy szadista, hedonista agresszorként élt és halt meg, az ő idejében történtek valóban súlyos kegyetlenkedések Észak-Koreában.

Halála után

senki sem számított arra, hogy örököse Kim Dzsong Un lesz,

legkevésbé a Svájcban nevelkedett fiatalember. De a parancs az parancs, elmentek érte, hazahozták, és várták, vajon hány napot él meg. A fiú okosabbnak bizonyult, mint azt bárki remélte volna, bár kezdetben csak a közvetlen rokonai tudták megmenteni az ellene elkövetett belső merényletektől, de hamar kiismerte magát, ölt, hogy ő életben maradjon, a belső ellenségeit egytől egyig megölette. Tudatosan hízlalták a nagypapa képére, tudatos a ruha és a hajviselet is, felidézendő a tisztelt nagyapát, és elfelejtendő a romlott apukát.

Koreában nem szükséges fenntartani a terrort ahhoz, hogy valaki tisztelt vezető maradhasson, sőt, a déli példa azt mutatja, hogy minél erősebb a terror, annál erősebb az ellenállás is. Amennyiben Kim képes úgy előadni az atomfegyverek megsemmisítését, mint nemes cselekedetet a népért, annak gazdagságáért, még az unokája nevét is arannyal vésik majd a szokásos fekete gránitba, ez itt így működik.

Dél-Korea hosszú évtizedekig boldogan élt valódi demokrácia hiányában, egyre gazdagodva.

Ellenállást mindig az agresszió, a katonai erőszak váltott ki, de az nagyon. Épp tegnap emlékeztünk a kvángdzsui diáklázadás 660 áldozatára, de említhetnék sokakat, akik éhen haltak az éhségsztrájkban, felgyújtották magukat a parlament előtt vagy valamilyen köztéren, reagáltak a terrorra. Mellékszál, hogy közben kivívták a demokráciát, de pusztán ezért nem tett volna senki kárt magában.

A nyugati típusú demokrácia nem olyas valami itt, amiért az ember megöli magát. Tessék körülnézni Kínában. Ott demokrácia van? Nincs. Ám az emberek gazdagodnak, szabadon utazhatnak, szabadon költhetnek, az ideológia elveszett menet közben, Hszi Csin-ping örökös párttitkár lett, de ez nem hat meg senkit, ott mindig is császárok uralkodtak, Kína, köszöni szépen jól van, védik az állatokat, az emberek jogait, harcolnak a környezetszennyezés és a korrupció ellen, mindezt az általunk oly nagyra értékelt demokrácia hiányában.

Véleményem szerint hosszú távon

Kim Dzsong Unnak nem célja, hogy az egész világ vele foglalkozzon, épp elég neki, ha otthon tisztelik és külföldön is elismerik.

Márpedig Trump ezt ígérte, a roppant dühös John Boltonra. Természetesen jön majd másik elnök Trump után. És? Ha addigra Észak-Korea egy állam lesz a többiből, ahol nincs kőolaj, tehát érdekszférán kívül esik, nincs atomfegyvere, tehát érdektelen ilyen szempontból is, fejlődik Dél és Kína szárnyai alatt, ugyan ki támadná vagy ölné meg, és miért? Pontosan olyan figura lehet belőle, mint Pák Dzsong Hi elnök volt délen, de neki még a fejlövéstől sem kell tartania.

Sem Iránnal, sem Ukrajnával nem hasonlítható össze Kim és Észak-Korea helyzete. Dél- Korea alig valamivel nagyobb, mint Magyarország. Gazdag kis ország, jól működő demokráciával, közel ötvenmillió lakossal, egyike a sok ázsiai kis tigrisnek. Ha visszakapja a másik felét, akkor sem lesz komoly ellenfele senkinek, legfeljebb Japánnak, de Japánt valójában senki sem kedveli, így a nemzetközi érdekképviseletük is kissé hiányos mostanság.

Kína mindig is a nagy testvér volt ezen a vidéken,

Amerika itt idegen,

nem tud, és úgy tűnik már nem is érdeke, hogy beilleszkedjen. Ha leszereli a háborús gócot és valódi béke alakul ki a Koreai-félszigeten, az bőven elegendő Trump Nobel-díjához, alig hiszem, hogy Kimnek ilyen vágyai lennének, lévén diktátor, és megölette a fél vezérkarát, függetlenül attól, hogy miért. Mun dél-koreai elnök is nagyvonalúan lemondott az elismerésről, pedig ha összejön a béke, az majdhogynem teljes egészében az ő érdeme lesz.

Az Amerikai Egyesült Államok későbbi elnöke pedig egy teljesen atomfegyver-mentes, prosperáló félsziget egyik vezetőjét, vagy annak országát ugyan miért támadná meg? Mert Kína mellett fekszik? Ilyen a világ, majd Kína cserébe visszafogja magát a külkereskedelemben egy kicsit, vagy még azt sem.

A dicsőség mindenképp Trump elnöké és Amerikáé lesz, itt valóban béke lesz, az északiak lassan betagozódnak közénk, Kína visszakapja a nagy testvér szerepet, ami ellen Délnek sincs kifogása, velük jobban boldogulnak, mint Amerikával, és happy end.

A szerző Dél-Koreában él.

Putyin a legnépszerűbb külföldi vezető a régióban

0

A V4 országait vizsgálta egy felmérés. Magyarországon is ő a legkedveltebb, Emmanuel Macronról meg sokan azt sem tudják, hogy kicsoda.

A pozsonyi Globsec biztonságpolitikai intézet készítette a felmérést. Összesen négy külföldi politikus: Vlagyimir Putyin, Angela Merkel, Donald Trump és Emmanuel Macron népszerűségét mérték a visegrádi országokban.

Szlovákiában és Magyarországon Vlagyimir Putyin a legnépszerűbb külföldi vezető,

előbbinél 41, nálunk 33 százalékos a népszerűségi indexe, míg Csehországban 32, Lengyelországban pedig, a történelmi oroszellenesség miatt mindössze 13 százalékos.

Donald Trump népszerűsége viszont Lengyelországban a legmagasabb, 46 százalékos, Szlovákiában viszont mindössze 13 százalékos. Emmanuel Macron Csehországban a legnépszerűbb, 49 százalékot mértek neki, Magyarországon pedig a legnépszerűtlenebb, 25 százalékkal. Igaz, a felmérésből az is kiderült, hogy

a magyarok 28 százaléka azt sem tudja, hogy ő a francia elnök.

Angela Merkel Szlovákiában és Magyarországon a legnépszerűtlenebb, 27-27 százalékot mértek neki, Lengyelországban viszont ő lett a legnépszerűbb külföldi politikus a vizsgált négyből 50 százalékos indexszel.

A felmérésben azt is megnézték, hogy a V4-országokban mennyire ismerik egymás vezetőit. Orbán Viktorról a szlovákoknak csak 9 százaléka nem tudta, kicsoda, a lengyeleknél 30, a cseheknél 38 százalékos volt ez az arány.

Két iskolai lövöldözés is volt pénteken Amerikában

0

A kormányzó megerősítette, hogy tízen haltak meg a texasi Santa Fében, miután lövöldözés volt egy középiskolában péntek reggel. Egy Georgia állambeli középiskola parkolójában pedig egy diák lelőtte egyik társát.

Texas államban a tíz halálos áldozat mellett tíz másik embert is megsebesített a 17 éves támadó. A lövöldözés úgy ért véget, hogy a fegyveres, az iskola diákja, megadta magát a hatóságoknak. A lövöldözés helyi idő szerint reggel 8 óra előtt volt a Houstontól körülbelül egy órányira található Santa Fé középiskolájának egyik tantermében. A diákok a sportpályákon és a közeli erdőben kerestek menedéket, miután elhangzottak ez első lövések.

Az áldozatok és a sebesültek között diákok és oktatók is vannak, és megsebesült az ámokfutót megfékező egyik rendőr is.

Greg Abbot, Texas kormányzója péntek délután azt nyilatkozta, hogy a mostani az egyik legszörnyűbb támadás az állam történetében. Hivatalosan nem hozták nyilvánosságra a fegyveres személyazonosságát, de a médiában a 17 éves Dimitrios Pagourtzis-ként azonosították. Abbot elmondta, hogy a támadó két fegyvert is használt a lövöldözésben, amelyeket az apjától szerzett, aki törvényesen tartotta azokat otthon.

Számos házilag gyártott bombát, és Molotov-koktélokat is találtak az iskola környékén, illetve a lövöldözés helyszínén. A támadó, aki előzetes letartóztatásban van, a rendőröknek elmondta, hogy magával is végezni akart társai után, de megijedt, és inkább megadta magát.

Rendõrségi és katonai jármûvek zárják le az utat a texasi Santa Fé város középiskolájánál, ahol egy lövöldözés során legkevesebb nyolc embert életét vesztette és többen megsérültek 2018. május 18-án. (MTI/EPA/Matt Peterson)

A kormányzó szerint voltak arra utaló jelek, hogy Pagourtzis veszélyes lehet, amelyekre felfigyelhettek volna még a támadás előtt a hatóságok.

Donald Trump amerikai elnök a lövöldözés miatt megszakított egy találkozót, és a Twitteren fejezte ki együttérzését az áldozatok felé. Sajtótájékoztatón pedig arról beszélt, hogy kormánya mindent megtesz a megállításukra. Trump még a 17 áldozatot követelő februári floridai iskolai lövöldözés után ígérte meg, hogy fellép a fegyveres erőszak ellen, ennek azonban nem sok látszatja van azóta.

Pénteken még egy diákhoz köthető lövöldözés volt a georgiai Clayton megyében, ebben egy ember meghalt és egy megsérült. A rendőrség tájékoztatása szerint az eset a Mount Zion nevű gimnázium parkolójában történt, de sem az elkövető, sem az áldozatok nem oda jártak. A három diák valószínűleg összeveszett a lövöldözés előtt.

Csak idén már több mint húsz iskolai lövöldözés volt az Egyesült Államokban, az esetek majd felében halálos áldozat vagy áldozatok is voltak. A mostani texasi a második legtöbb halottat követelő a februári floridai támadás után.

Költözési hullám – Ezek az országok teszik át a nagykövetségüket Jeruzsálembe

0

Ezen a héten Donald Trump amerikai elnök beváltotta az egyik legtöbb nemzetközi vitát kavaró ígéretét: az amerikai nagykövetség átköltöztetését Tel-Avivból Jeruzsálembe. Az Egyesült Államokon kívül más – főleg latin-amerikai országok – is jelezték ebbéli szándékukat, amely leginkább abból fakadt, hogy már a hidegháború óta szoros kapcsolatot ápoltak Izraellel. 

Miután Donald Trump amerikai elnök tavaly december 6-án aláírta a Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő dekrétumot, az ENSZ Közgyűlésén szavazásra bocsátottak egy olyan határozatot, amely felszólította az Egyesült Államokat, hogy vonja vissza a döntését. Erre 128 ország igennel szavazott, 35 távol maradt, 21 pedig nem adta le a voksát. Ellenben kilenc állam kiállt Washington döntése mellett: Guatemala, Honduras, Izrael, Marshall-szigetek Mikronézia, Nauru, Palau és Togo. Ezzel együtt egy tucatnyi ország – köztük a Magyarországgal szomszédos Románia és Csehország – jelezte, hogy a nagykövetség kérdését illetően az amerikaiak hasonlóan lépésre szánták el magukat. Ezzel együtt pedig az izraeli kormány azt ígérte, hogy az első tíz „költöző ország” kedvező adminisztratív és jogi kedvezményekben fog részesülni.

Donald Trump amerikai elnök videoüzenetben szól a résztvevőkhöz a Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetett amerikai nagykövetség megnyitóünnepségén 2018. május 14-én. A kép forrása: MTI/EPA/Abir Szultan.

Habár egyes országokban ez a döntés elég nagy belpolitikai feszültséget – például Romániában, de erről lásd majd bővebben a következő cikkünket – generált, mások már jelezték, hogy május végére megtörténik a „jeruzsálemi átállás”.  További érdekesség, hogy Közép- és Dél-Amerikában található országok döntöttek így:

Honduras, Guatemala és Paraguay

Elsőre úgy tűnhet, hogy ezek az országok az Egyesült Államok miatt döntöttek így, hiszen a hidegháború óta (nagyrészt) Washingtonhoz igazították a külpolitikájukat,  s ha ezekben az államokban veszélybe kerültek az amerikai érdekek vagy szimplán csak „túl cikivé” váltak az amerikai elnökök számára, akkor egy puccsal/katonai hadművelettel buktatták meg őket (pl. Guatemala 1954-ben, Panama 1989-ben). Csakhogy a valóság ennél sokkal árnyaltabb:

ezek a latin-amerikai országok a mai napig szoros viszonyt ápolnak Izraellel.

Leghűségesebb partner 

Jorge Gracia Granados guatemalai nagykövet. A kép forrása Wikimedia Commons.

Guatemala volt az első dél-amerikai ország, amely 1948. május 19-én elismerte az önálló Izraelt. Ám már előtte is különösen szoros kapcsolatot tartott fenn a zsidó szervezetekkel és korántsem elhanyagolható szerepet töltött be az önálló zsidó állam megteremtésében. Ugyanis Guatemala tagja volt a 1947. május 15-én megalakult „Egyesült Nemzetek Szervezetének Palesztinai Különleges Bizottságának” (United Nations Special Committee on Palestine – UNSCOP), amely megvizsgálta Izrael létrehozásának jogi kérdéseit és felmérte annak esetleges következményeit. Jorge Garcia Granados ENSZ nagykövetük  bejárta Palesztinát és a többi latin-amerikai országot, meggyőzve őket Izrael létrehozásának szükségességéről. Egyike volt azoknak, akik 1947. november 29-án megszavazták a  Palesztina gazdasági egységgel egybekötött felosztási tervét.  A guatemalaiak pozitív Izrael-képe elsősorban vallási okokból fakadt:

a lakosság egynegyede evangélikus volt, akiknek befolyása nagy a politikai és üzleti életre. Ők pedig kiemelten támogatták egy zsidó állam létrejöttét a Szentföldön. 

Ugyanúgy Guatemala volt az első ország, amely 1955-ben Jeruzsálembe költöztette át a nagykövetségét, igaz, az ENSZ 478. számú határozata és a helyi farmerek nyomására – akik elsősorban arab piacra termeltek – visszatértek Tel-Avivba. Ennek ellenére ez az esemény sem befolyásolta negatívan a két ország közötti együttműködését, mert Guatemalában a hatóságok erőszakos spanyolosításba kezdtek a maják körében (több száz tiszta maja települést romboltak le, betiltották a nyelvhasználatot stb.), miközben egy rendkívül véres polgárháború zajlott az országban. Mindezek miatt a guatemalai kormányok egyre inkább elszigetelődtek a világban, s a hetvenes évektől már az Egyesült Államok is megvonta a segélyek átutalását.

Így latin-amerikai állam vezetése számára hamarosan Izrael lett a legfontosabb fegyverellátó, az IDF (Israel Defense Force) kiképzői oktatták a helyi katonai és a rendőri erőket (számukat 300-ra becsülik), valamint a két ország titkosszolgálata számos közös akciót hajtott végre. Ugyan a polgárháború 1996-os befejezésével és a belpolitika demokratizálódásával Guatemala elszigeteltsége csökkent, ez sem vetett véget a két fél közötti szoros együttműködésnek.

Sőt, 2015-től egy teljesen új szintre léptek  a kapcsolatok.  Ebben az évben megválasztott Jimmy Morales, egy egykori színész-humorista, akit „Guatemala Donald Trumpjának” hívnak, Washington legszorosabb partnerévé vált a térségben. Évenkénti 500 millió dollárnyi támogatást kapnak az Egyesült Államoktól, amiért cserébe a guatemalai vezetés szinte minden téren támogatja az amerikai elnököt, legyen szó Izraelről vagy az amerikai-mexikói határon lévő fal felépítéséről.

A guatemalai zászló már több hete kitűzték Jeruzsálemben. A kép forrása: Twitter.

2016-ban Izrael volt az első régión kívüli ország, ahova Morales ellátogatott. Az útja során számos mezőgazdasági, tudományos és műszaki egyezményt írtak alá, a guatemalaiakat leginkább az izraeliek vízgazdálkodás felhasználása terén elért eredményei érdekelték.  Tavaly Morales egyfajta „karácsonyi ajándékként” közölte, hogy Guatemala az Egyesült Államok után szintén Jeruzsálembe fogja költöztetni a nagykövetségét.

Azóta pedig nem telt el úgy hét, hogy az izraeli kormány valamelyik prominens tagja ne fejezte volna ki háláját, és rendre felemlegetik a guatemalai döntéshozók „bátorságát”. Morales márciusban tartott amerikai zsidó lobbiszervezet, az AIPAC,  éves konferenciáján tűzte ki a költözés pontos dátumát:

„Két nappal az amerikaiak után, vagyis május 16-tól már Jeruzsálemben fog működni az guatemalai nagykövetség is”

Mintakövetők 

Az izraeli vezetésben sokan bíznak abban, hogy miképp 1948-ban, ugyanúgy most 2018-ban is Guatemala jelenti a „vízválasztó vonalat” a térségben, s hamarosan a többi régióbeli állam szintúgy követi a példáját. Már egy ország jelezte, hogy bár tavaly decemberben nem jelentette be, de idén május végére szintén átköltözteti a nagykövetségét. Ez az ország pedig Paraguay. A megnyitó ünnepségen pedig lehet számolni a paraguayi elnök, Horacio Cartes részvételére, mivel május 21-én és 22-én egy izraeli körúton vesz részt.

Ám ennél többet nem nagyon tudni Paraguay szerepéről vagy arról, hogy Asunciónban miért döntöttek a költözés mellett. Eddig ugyanis viszonylag kevés figyelmet fordítottak az izraeli-paraguayi kapcsolatok történetére, mivel sokkal kevesebb eredményt mutathatnak fel, mint például Guatemala esetében. Sőt, 2002-ben „költségvetési megfontolások” miatt bezárták a diplomáciai képviseleti irodákat egymás országaiban.

Annyi bizonyos, hogy Cartes személye jelentősen hozzájárult a két ország közötti viszony rendezéséhez. Az ő győzelmében nem kis szerepe volt a közel-keleti országnak, mert a paraguayi elnökválasztási kampányának tanácsadói és szakértői között szép számmal akadtak izraeliek. Hálából a segítségért, Cartes a 2013-as megválasztása óta nem egyszer maradt távol vagy vétózott az Izraelt elítélő vagy valamire kényszerítő (például a nukleáris létesítmények megnyitása a nemzetközi ellenőrök előtt) határozatok ellen.  2015-re újranyitották a nagykövetségüket, s azóta a bilaterális kereskedelmük nagysága 200-250 millió között mozog.  További érdekesség, hogy a két állam titkosszolgálata együttműködik egymással a Hezbollah ellen, amely komoly kapcsolatokkal és üzleti hálózattal rendelkezik a dél-amerikai országban.

Az egyik Paraguayba utazott tanácsadó például a képen Netanjahu mellett álló Ali Harov volt. Ő egykoron az izraei miniszterelnök kabinetfőnöke volt, aki tavaly vádalkut kötött és átadta az összes miniszterelnök korrupciójáról szóló anyagot.

Guatemalán és Paraguayon kívül még egy latin-amerikai ország jelezte, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetné át a nagykövetségét, ám pontos időpontot még nem közöltek. Hondurasban Orlando Hernandez elnök tavaly decemberben még Panamával együtt jelentette be ezt a szándékát. Ez korántsem keltett meglepetést, hiszen ő a MASHAV, vagyis az Izraeli Külügyminisztérium Nemzetközi Együttműködés által indított oktatási programon belül és ösztöndíjából érettségizett le, azóta pedig rendre felemlegeti Izrael-barátságát. Ezt bizonyítva tavaly decemberben vétózott az Egyesült Államokat és Izraelt elítélő határozat ellen, ahogyan azt megelőző években is távol maradt vagy nemmel szavazott, ha a zsidó államról volt szó.

Márciusban a hondurasi parlament elfogadta az átköltöztetésre vonatkozó határozatot, s az izraeli kormány is felkészült az elnök fogadására. Csakhogy Hernandez izraeli útja

nagy belpolitikai vihart kavart Izraelben. 

Az izraeli baloldal és ellenzék a hondurasi vezetés korrupciója, a bűnszervezetekkel való együttműködése, és emberjogi helyzet miatt utasították el a hondurasi elnök érkezését. Az ellenállás miatt végül Hernandez április végén lemondta az ünnepségen való részvételt. Azóta pedig hirtelen megszakadt mindenféle kommunikáció a felek között, semmi konkrétumot nem tudni azzal kapcsolatban, hogy a közép-amerikai ország vajon tényleg kitart-e a korábbi döntése mellett vagy inkább visszakozik.

Hondurason kívül Panama esetleges költözése szintén bizonytalan. A Palesztin Hatóság tavaly decemberben terjesztette el, hogy ez az ország szintén csatlakozik Trump döntéséhez. Azóta viszont ezt az információt a hivatalos panamai csatornák nem erősítették meg, igaz, nem is cáfolták érdemben. Ez annak tükrében furcsa, hogy Isabel Saint Malo de Alvarado elnökasszony szintén széles körben ismert az Izrael-iránti barátságról, de még ő sem említette adta jelét annak, hogy valóban átköltöztetné a követséget.

Isabel Saint Malo de Alvarado panamai elnökasszony és Reuvén Rivlin izraeli államfő találkozója 2015-ben. A kép forrása: Wikimedia Commons

Dominóeffektus vagy elszigetelt esetek? 

Természetesen nem mindegyik latin-amerikai ország viszonyult pozitívan Trump döntéséhez és többször leszögezték, hogy továbbra sem lesznek hajlandóak elismerni Jeruzsálemet Izrael fővárosának, s nem fogják átköltöztetni a nagykövetségüket sem. Az elmúlt napokban Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke Venezuelában járt, ahol felszólította a térség államait, hogy ne kövessék Guatemala és Paraguay példáját. Egyes országok a „tradicionális Amerika-ellenességük”, mások ellenben az arab országokkal való szoros kapcsolataik miatt mindenképp a palesztin elnök felszólításának fognak eleget tenni.

Ráadásul az egész költözés paradoxona, hogy amikor tavaly szeptemberben Benjamin Netanjahu – az első izraeli miniszterelnökként – egy történelmi látogatást tett Latin-Amerikába, akkor nem kereste fel Guatemalát, Hondurast és Paraguayt. Ellenben az izraeli miniszterelnök által meglátogatott Argentína, Kolumbia, Mexikó mindössze annyit tettek, hogy távol maradtak a tavaly decemberben tartott ENSZ Közgyűlés szavazásán, de a költözés kérdése fel sem merült az esetükben. Ez pedig alighanem arra készteti a mostani izraeli vezetést, hogy újragondolja az ország közép-és dél-amerikai politikájának prioritásait.

„Szükség van az újságírásra, hogy elszámoltassák a politikusokat”

Mi a szabad sajtó szerepe az álhírek uralta demokráciákban – erről beszélt a New York Times magyar származású munkatársa, Lipták Ádám Budapesten. Ugyan Amerikáról beszélt, de nagyon sok párhuzamot lehetett felfedezni a magyar helyzettel.

Lipták Ádám
Fotó: CEU

A második generációs amerikai, magyarul kitűnően beszélő Adam Liptak, vagyis Lipták Ádám a Yale-en végzett, majd 14 éven keresztül jogászként dolgozott Amerikában, elsősorban a sajtószabadsággal foglalkozó ügyekre specializálódott. 16 éve dolgozik a világ egyik legtekintélyesebb újságjánál, a New York Times-nál. Újságírói munkájáért több kitüntetést is kapott, mellette a University of Chicagón, a New York Universityn és a Yale-en is tart, illetve tartott órákat.

Most a CEU-n tartott előadásában arról beszélt, hogy Amerikában a sajtó korábban hihetetlenül erős volt, komoly gazdasági háttérrel,

most viszont támadás alatt áll.

Donald Trump ugyanis folyamatosan kirohanásokat intéz a sajtó ellen, leginkább azzal a céllal, hogy hiteltelenítse: ezért hívja fake news-nak vagy a nép ellenségének az őt kritizáló, vagy épp róla kínos tényeket közlő médiumokat, és ezért támad személyében is bizonyos újságírókat.

Itt kell megjegyezni: Lipták kijelentette, hogy nem ismeri a magyar belpolitikát, de az előadásában nagyon sok párhuzamot lehetett felfedezni a mai magyar valósággal.

Az újságíró azt is mondta, hogy Trump többször is „a hanyatló New York Times-nak” nevezte munkahelyét. Ő erre csak annyit reagált: „köszönjük, remekül vagyunk”,

az ilyen támadásokra színvonalas munkával igyekeznek válaszolni, és nem ijednek meg.

Sőt, ahogy fogalmazott, Trump bizonyos szempontból még segítséget is jelent nekik: az embereket ugyanis kifejezetten érdeklik a róla szóló hírek. Más szempontból viszont komoly kihívásokat jelent az új korszak: a folyamatos támadások és sértések miatt is ugyanis jelentősen csökkent a sajtóba vetett bizalom.

Trump ráadásul azt is megígérte, hogy szigorítani fogja a rágalmazásokról szóló törvényt, igaz, ezt nem igazán tudja megtenni. Egyrészt azért, mert ez nem szövetségi, hanem állami hatáskör, másrészt pedig azért, mert

az amerikai alkotmány kifejezetten védi a szólás- és sajtószabadságot,

az alkotmányt pedig az elnök nem tudja megváltoztatni.

Trump egyébként elnöksége előtt is hírhedt volt arról, hogy rengeteg rágalmazási pert indított róla szóló cikkek miatt – igaz, ezek túlnyomó többségét el is vesztette.

Lipták Ádám megfogalmazása szerint a jog továbbra is védi az amerikai sajtót – erre az is bizonyíték, hogy bármelyik elnök is támadta meg a médiát azért, mert az újságírók a munkájukat végezték, bíróságra egyik ügy sem jutott.

Annyiban viszont nehezebb lett a sajtó dolga, hogy

sokkal nehezebb lett információkat szerezni.

Itt Lipták nem a kiszivárogtatásokra gondolt, mert, mint mondta, azok a Trump-féle Fehér Házban példa nélkül, a média sokszor szinte valós időben kapja értesül bizalmas dolgokról, hanem olyan információkra, amelyet például az állami hivataloknak kellene kiadniuk. Hiába tartoznak ezek az információszabadságról szóló törvény hatálya alá, sokszor csak perrel lehet megszerezni őket, ezek viszont drágák, így sok kisebb médium nem engedheti ezeket meg magának.

Emellett az is fontos, hogy az állandó fenyegetések, még ha többnyire üresek is, a kisebb újságokat elriaszthatják attól, hogy komoly oknyomozó munkát végezzenek. Pedig, ahogy mondta, a sajtó ezt nem magért teszi, vagy kellene megtennie, hanem azért, mert a nyilvánosság, az emberek számára ők juttatják el az információkat.

Igaz, ez is változik valamennyire. Felmérések szerint ugyanis az amerikaiak többsége már nem elsősorban a sajtóból szerzi a híreket, hanem például blogokról vagy különféle „alternatív” médiumokból. És ez legalább annyira veszélyes, mint a fenyegetések, vagy ahogy Lipták fogalmazott:

„a kapuőr funkció elvesztése azt jelenti, hogy nagyon sokat vesztettünk”.

Pedig szavai szerint „tényleg szükség van az újságírásra, hogy elszámoltassák a politikusokat”. Éppen ezért, hiába kell egyre növekvő nyomás alatt dolgozniuk, mint mondta, ez nem igazán érdekli őket, ők folytatják a munkájukat.

Az atom útvesztőjében – Európa és az iráni megállapodás jövője

Az Egyesült Államok kihátrálása súlyos, de (egyelőre) nem végzetes csapást mért az iráni atomalkura. Az európai országok ugyanis jelezték, hogy semmi áron sem fogják veszni hagyni a megállapodást, még abban az esetben sem, ha emiatt nyíltan szembe kell menniük Washingtonnal. Ám ezen a téren  nemcsak az amerikai elnök jelenti az egyetlen kihívást, hanem az iráni belpolitikában zajló hatalmi harcok is. 

A nemzetközi médiában már hónapok óta számoltak azzal a lehetőséggel, hogy Donald Trump beváltja a 2016-os elnökválasztási kampány során hangoztatott fenyegetéseit, vagyis felmondja a még az Obama-adminisztráció által kötött iráni atommegállapodást. Az első viharfelhők akkor bukkantak fel az égbolton, amikor 2017 októberében Trump nem hitelesítette a megállapodást (a törvény értelmében az amerikai elnöknek 90 naponta meg kell vizsgálni, hogy Irán mennyire tartja be az előírásokat), de akkor még beérte ennyivel, nem vezetett be szankciókat a perzsa ország ellen.

Csakhogy 2018 elejétől kezdve Trump egyre többször hangoztatta, hogy

„megjavítja Amerika történetének legrosszabb szerződését” 

és egy teljesen új megállapodást fog tető alá hozni, ami a véleménye szerint nagyobb átláthatóságot ígér, s sokkal szigorúbb nemzetközi ellenőrzés alá helyezi Teheránt. Ez megszólaltatta a vészcsengőt a nyugat-európai államfők és kormányfők fejében, akik valóságos diplomáciai hadjáratot indítottak az amerikai elnök meggyőzése érdekében. Először Emmanuel Macron franciai elnök, majd Angela Merkel kancellár próbálta meg jobb belátásra bírni Trumpot, végig rámutatva a megállapodás előnyeire. A brit diplomácia szintén többször jelezte, hogy különösen veszélyes helyzetet teremtene a Közel-Keleten, ha az Egyesült Államok felmondaná az egyezményt.

Donald Trump amerikai elnök mutatja az aláírásával ellátott rendeletet az Irán elleni szankciók visszaállításáról. A kép forrása: MTI/EPA/Michael Reynolds.

Újranyílott szelence 

Ám az érvek, mint ahogyan az május 8-án kiderült, korántsem hatották meg Donald Trumpot, aki sokak megrökönyödésére bejelentette az Egyesült Államok kilépését a szerződésből. Világszerte heves reakciókat váltott ki, még Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter is azt mondta, hogy az iráni atomalku egy

„olyan nemzetközi vívmány, amit kár lenne veszni hagyni”

Csupán Izrael és Irán legnagyobb szunnita ellenlábasa, Szaúd-Arábia fejezte ki örömét és egyetértését Trump lépésével kapcsolatban. A döntés meghozatalában Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök aktív szerepet játszott, hiszen az elmúlt hetekben nem tett mást, mint előadásokat tartott „Irán hazugságáról”, vagyis arról, hogy folytatta a katonai atomprogramját.

Netanjahu előadása az „iráni hazugságokról”

Közben pedig egyre súlyosbodik az a fegyveres konfliktus, amely az 1973-as negyedik arab-izraeli háború óta a legsúlyosabb államközi összecsapást jelenti a térségben: az izraeli erők az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) szíriai állásait és bázisait kezdték el bombázni Szíriában, miközben az arab országból rakétatámadásokat indítottak a megszállt Golán-fennsíkon lévő izraeli települések ellen. Ezzel párhuzamosan Rijád jelezte, hogyha Irán valóban a nukleáris fegyverek előállításába kezd, akkor rövid időn belül ők is kifejlesztik a saját atomarzenáljukat. Vagy esetleg a  Szaúd-Arábiával szoros viszonyban álló, szintén atomhatalmi státusszal rendelkező Pakisztántól vásárolnák meg a robbanófejeket.

Ezekből a példákból is jól látható, hogy Trump újra felnyitotta Pandóra (atom)szelencéjét, amit úgy tűnt, hogy három évvel ezelőtt már sikerült bezárni. Most viszont egy újabb és kiterjedtebb fegyveres konfliktus rémképe villant fel az amúgy is évek óta háborúk és válságok által szabdalt régióban. Egy ilyen helyzet nemcsak a nemzetközi energetikai piacra (főleg a kőolajéra) lehet negatív hatással, hanem

egy újabb és súlyosabb menekültválságot idézhet elő, amelynek a levét ismételten Európa issza meg.

Saját utakon 

Ezért korántsem véletlen, hogy az Európai Unió jelezte: ha kell, akkor az Egyesült Államok nélkül, sőt akár Washington haragjával dacolva, de továbbra is tartani fogja magát az iráni atomalkuhoz. Ez a fajta elhatározás már csak azért sem meglepő, mivel az európai országok nem kevés energiát, időt és pénzt áldoztak a 2015. július 14-én aláírt Közös Átfogó Akciótervre (Joint Comprehensive Plan of Actio – JCPOA). Közel 13 éven át tartó diplomáciai huzavona után a P5+1 nevű csoport (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és az Európai Unió) úgy döntött, hogy feloldja az Irán elleni szankciókat. Cserébe viszont a perzsa ország átláthatóvá teszi a nukleáris programját és lemond az atomfegyverek előállításáról.

Csoportkép az iráni atomegyezmény aláíró politikusokról. A kép forrása: Wikimedia Commons

Az európai országok tűkön ülve várták az Irán elleni szankciók feloldására. 2010 előtt a nyugat-európai országok voltak Irán  legfontosabb régión kívüli kereskedelmi partnerei: az iráni import egyharmada – a gépkocsiktól kezdve, az orvosi eszközökön át egészen a vegyipari termékekig bezárólag – innen származott, miközben naponta körülbelül 600 000 hordónyi kőolajat importáltak a térségből.

Ezért szinte azonnal ugrottak, amikor 2016. január 16-án a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) közzétett végleges jelentésében megállapította, hogy Teherán minden ígéretének eleget tett, ezért már büntetés nélkül lehet kereskedni a közel-keleti országgal. Meghívták Hasszán Róháni iráni elnököt, aki egy 120 fős kereskedelmi küldöttség élén látogatott el Európába. Habár nem volt hiány a botrányokból és a kisebb diplomáciai incidensekből, de ezek sem akadályozhatták meg, hogy jelentős szerződéseket hozzanak tető alá.

Hasszán Róháni a római útja során találkozott Ferenc pápával is. Róháni útjának egyik botránya az volt, hogy az iráni elnök érkezése miatt eltakarták az olaszországi szobrok nemi szervét. A kép forrása: Vatikán.

Az iráni nyitásból elsősorban Franciaország és Olaszország profitált. Rómával mintegy 18,4 milliárd dollár nagyságú üzletet ütöttek nyélbe, amely többek között olasz gépipari berendezések, járművek és „high tech” termékek leszállítását tartalmazta. Párizs pedig mintegy 150 000-200 000 hordó perzsa kőolajat vásárolt; a Peugeot az iráni Khodroval együtt gyárt kocsikat Teheránban; francia cégek újítják fel az iráni vasútállomásokat, autópályákat és repülőtereket. Ám mind közül az Airbussal – amelyet most elég nagy amerikai nyomás alá helyeztek – kötött megállapodás volt a legjelentősebb:

25 milliárd euró értékben 114 utasszállító repülőgép megvételéről állapodtak meg.

Ennyit vesztene Európai Unió. A kép forrása: Statista.com

Mindezekből alapján érthető Washington nyugat-európai szövetségesei részéről tapasztalható ellenállás és érkező bírálat. Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Theresa May brit miniszterelnök egy közös nyilatkozatban ítélték el az amerikai elnök bejelentését. Hangsúlyozták, hogy mindent megtesznek azért, hogy az iráni atomprogram továbbra is békés és civil maradjon.

Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő sajnálatát fejezte ki Trump döntésével kapcsolatban, de azonnal hozzátette, hogy a magállapodás sikere
“nem egyetlen ország hozzáállásától függ”. Leszögezte, hogy Brüsszel elkötelezett marad a JCPOA iránt. Pozitív fejleménynek nevezte, hogy Róháni továbbra is kitart a 2015-ös megállapodás mellett. A főképviselő egyben jelezte, hogy május 15-én Irán és a P5+1 csoport európai tagjainak a külügyminiszterei az atomalku jövőjéről fognak tárgyalni.

Az iráni elnök sajtóhivatalának felvételén Haszan Róháni iráni elnök beszédet mond Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter (j2) jelenlétében Teheránban 2018. május 8-án, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az iráni atomegyezménybõl, és elrendelte az Irán elleni szankciók visszaállítását. Róháni az állami televízióban közvetített beszédében közölte, hogy Irán tartja magát az atomprogramjáról kötött egyezményben foglaltakhoz, és kész folytatni a munkát a többhatalmi szerzõdést aláíró többi országgal. (MTI/EPA/Iráni elnök sajtóhivatala)

Hazai pálya nehézsége 

Valóban reménykeltő, hogy az iráni kormányban úgy vélik, az európai országokkal áthidalható lesz az amerikai kivonulással okozta válság. Az iráni parlament például már Trump bejelentésekor jelezte, hogy két hónapot várnak arra, hogy az európaiak milyen ötletekkel állnak elő és milyen garanciát fognak vállalni a JCPOA-ra. Az Európa iránti iráni bizalom megerősödéséhez nagyban hozzájárult az is, hogy az elmúlt hónapokban több kedvező dolog történt az iráni-uniós kapcsolatokban.

Például áprilisban 16-án – Olaszország ellenkezésére – Brüsszel nem szavazta meg azokat a szankciókat Teherán ellen, amelyeket eredetileg a perzsa állam ballisztikus rakétaprogramja miatt akartak bevezetni. Pár nappal később a felek megegyeztek, hogy a kereskedelmüket többé nem dollárban, hanem euróban fogják elszámolni. Sőt, mivel Trump büntetné azokat az Iránnak továbbra is kereskedő külföldi cégeket és kormányokat, ezért az Európai Unió jelezte, hogy hajlandó a Kereskedelmi Világszervezet elé vinni minden, az európai vállalkozások érdekeit sértő egyoldalú amerikai intézkedést. Ezt pedig egyfajta geopolitikai sikerként könyvelték el Teheránban, mert szerintük

„Irán kérdésében sikerült éket verni az Egyesült Államok és Európa közé”

Azonban a megállapodás szempontjából nem kizárólag az Egyesült Államok jelenti a fenyegetést. Ugyanis mostantól igencsak nehéz lesz a mérsékelteket és reformistákat vezető, a Nyugattal együttműködést hirdető Róháninak megtartani a hatalmat. Ez eddig sem volt könnyű feladat: dacára annak, hogy a 2017-ben tartott elnökválasztásokat ismét ő nyerte meg, és a parlamentben a reformista pártok vannak többségben, nem sikerült mérsékelni az ultrakonzervatívok, a radikálisok és a Forradalmi Gárdisták befolyását.

Az iráni parlamentben Róháni-ellenzéke egy amerikai zászlót égetett el, amire még nem volt példa az ország történetében.

Ők már a kezdettől fogva kritizálták az atomalkut, bírálták Trumpot és Nyugatot, s ahol lehetett, igyekeztek gyengíteni Róháni hatalmát. Tőkét kovácsoltak minden, az iráni mérsékeltek gazdasági és nemzetközi politikájának sikertelen elemeiből fakadó, országon belüli elégedetlenségből. Ez történt például 2017 végén, amikor országszerte tüntetéseket tartottak az iráni kormány ellen, de az események gyorsan kikerültek a konzervatívok ellenőrzése alól, s az egész egyfajta rendszerellenes megmozdulásba csapott át. Most pedig Trump a bejelentésével gondoskodott arról, hogy kellő mennyiségű muníciót kapjon a Róháni-ellenes kampány.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!