Címke: dk
Czeglédy-ügy: a Fidesz cipősdobozzal jött elő, a DK perel
Halász János, a kormánypárt szóvivője kifejtette, újabb botrányos részletek láttak napvilágot a Czeglédy-ügyben, híradásokból kiderült ugyanis, hogy Czeglédy Csaba cipősdobozban szállította az áfacsalásból ellopott...
Az Együtt visszalép a XV. kerületben a DK javára
Az Együtt visszalépteti jelöltjét, Huzsvári Erzsébet Máriát a budapesti 12. választókerületben a DK-s Hajdu László javára - adta hírül az Együtt. Hajdu jelenleg a...
Gyurcsány szerint nem lesz Jobbik-kormány
12 nappal vagyunk a kormányváltás előtt – ezzel a felütéssel kezdte Dr. Oláh Lajos, a DK és a baloldal képviselőjelöltje az erzsébetvárosi lakossági fórumot,...
Karácsony: koalíciós kormányzás a DK-val és az LMP-vel
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje felajánlotta a közös koalíciós kormányzás lehetőségét a Demokratikus Koalíciónak (DK) és az LMP-nek. A Párbeszéd társelnöke abból az alkalomból...
Gyurcsány: a rendőrfőkapitány és a belügyminiszter felelőssége a rend megőrzése a...
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a jobboldal egy része, ahogy korábban, úgy most sem nyugodna bele a választási vereségbe, ezért arra figyelmeztette az országos...
Semjén háziállatot lőtt Svédországban. És bakot is
A Demokratikus Koalíció szerint vörös riasztást kell kiadni a hazai gazdálkodók számára: jól zárják el haszonállataikat. Semjén Zsolt ugyanis járja az országot és sosem...
A sértődés luxus a politikában
Nagy teret szentelt az LMP-nek Gyurcsány Ferenc szokásos hétfői tájékoztatóján, amelyen nekiment a határon túli voksolás átláthatatlanságának. Politikusként, politikai síkon továbbra is kiáll az...
DK, LMP, MSZP-PM: egy kérdésben már megállapodtak
Az LMP kedden értékeli a demokratikus ellenzékkel megkezdett, illetve a Jobbikkal holnapra tervezett tárgyalások helyzetét, ezt az MSZP-PM és a DK tiszteletben tartja, de...
Megmondta a Jobbik, miért nem tárgyal Gyurcsányékkal
A Jobbik biztosan nem megy el a Gyurcsány Ferenc kezdeményezte vasárnapi egyeztetésre, mert ezzel többet veszítene, mintha megőrzi önállóságát – közölte a Hír TV...
Az ország nem 106 Angyalföldből áll
A 2002. évi választások második fordulójában a választópolgárok 73,51 százaléka járult az urnákhoz Ez a részvétel minden valószínűség szerint elegendő lenne arra, hogy olyan...



























