Címke: dk
Lemondott a DK vidékpolitikusa
A következő országgyűlésben a Demokratikus Koalíció 9 fős frakcióval vesz részt.
Hajdu László a XV. kerületben, Oláh Lajos az VI-VII. kerületben, Varju László Újpesten szerzett...
Több megyében teljesen összeomlott a baloldal
Többen mentek el szavazni most vasárnap, mint 2014-ben, de gyakorlatilag csak a Fidesz, illetve kisebb mértékben az LMP tudta növelni támogatói számát. Vannak olyan...
Kampányzárók a mozgósítás jegyében
Megtartották a kampányzáró rendezvényeiket a pártok – s habár nagy volt a várakozás, hogy elhangzanak – elsősorban az LMP-vezetők részéről – bejelentések visszaléptetésekről, ez...
Egy-egy körzetben visszalépett a DK és az LMP
Dunakeszin az LMP-s, Vácon a DK-s jelölt lép vissza.
A két párt között született megállapodás szerint a Dunakeszi központú, Pest megyei 5-ös választókörzetben a DK-s...
Ez lesz a választás végeredménye olvasóink szerint
A legtöbb közvélemény-kutató közölt becslést arról, hogy alakulhat a választás. Mi az olvasóinkat kérdeztük meg. Fontos már az elején megjegyezni: bár sokan szavaztak, az...
Ezekről a visszalépésekről állapodtak meg az ellenzéki pártok
Megszületett a megállapodás az MSZP-Párbeszéd, a DK és az Együtt között: összesen 13 körzetben lépnek vissza egymás javára. Emellett azt is bejelentették, hogy a...
Visszaléptetések véghajrája
Ahogy arra számítani lehetett, a választások véghajrájában még az ünnepek alatt sem múlt jószerivel nap valamilyen visszaléptetés bejelentése nélkül. S minden bizonnyal ez így...
Mi lesz a választás eredménye? Szavazzon!
Vasárnap lesz az országgyűlési választás, amelyen eldől, hogy melyik párt hány képviselőt küldhet a Parlamentbe. Nálunk azonban már előre megtippelhetik az eredményeket - vasárnap...
Bréking nyúz, április 1. – Tudósítás a másik valóságból
Húsvét ide vagy oda, a kormánymédia által kreált alternatív valóságban most is zajlik az élet. Az Echo TV-n például Orbán régi barátjának, Bayer Zsoltnak...
Ezek voltak az elmúlt hónap legnagyobb botrányai
A választáshoz közeledve egyre több a botrány – sorra derülnek ki a kormánypárthoz köthető, legalábbis korrupciógyanús ügyek, az ellenzéki pártok pedig egymással veszekednek, hogy...



























