Az Együtt visszalép a XV. kerületben a DK javára

0
671

Az Együtt visszalépteti jelöltjét, Huzsvári Erzsébet Máriát a budapesti 12. választókerületben a DK-s Hajdu László javára – adta hírül az Együtt. Hajdu jelenleg a XV. kerület polgármestere.

Az Együtt arra kér minden demokratikus ellenzéki pártot és civil szervezetet, hogy hasonlóképp járjanak el, azaz támogassák Hajdu Lászlót a Fidesz ellen induló egyetlen jelöltként.

Ebben a kerületben a kormánypártok jelöltje a korábbi polgármester, most képviselő László Tamás. Versenyben van a Jobbik, a Momentum, a Munkáspárt, a Rend Párt és a Közös Nevező nevű alakulat, továbbá az MSZP-ből a kerületi „puccskísérletben” játszott szerepe miatt kizárt Móricz Eszterrel induló Lendülettel Magyarországért. Utóbbi párt elnöke, Lévai Katalin éppen ma közleményben tudatta, hogy mivel nem tudtak országos listát állítani, jelöltjeikre bízzák, kívánják-e folytatni egyéni kampányukat.

A kormányváltáshoz egyéni győzelmek kellenek, ezért az Együtt bízik abban, hogy más pártok is felismerik a választók elvárását, és visszaléptetik egyéni jelöltjeiket a győzni képes jelöltek javára. Így például az Együtt olyan bátor, helyben győzni képes jelöltjei javára, mint Berkecz Balázs, Baranyi Krisztina, Vajda Zoltán, Szabó Szabolcs, Lövei Csaba, vagy Kerepesi Tibor – áll a párt közleményében.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .