Bréking nyúz, 2018-08-18 – Tudósítás a másik valóságból

0
2073
Szájer József.

Gulyás Gergely megmondja, hogy hol van Heller Ágnes természetes közege, Szájer József szerint még mindig baloldali túlsúly van a médiában, az Origo  Amerikába exportálná a magyar demokráciafelfogást. Meleg van, de ennyire azért nem.

Szájer tudja és meg is mondja

„A magyar demokrácia erős, Magyarországon működik egy jogállami rendszer, amely megvédi a magyar állampolgárokat…A polgári oldal az elmúlt huszonöt évben óriási erőfeszítésekkel hozta létre azt a médiát, amelyet még Medgyessy Péter javasolt nekünk, amikor kifogásoltuk, hogy a Fidesz nem jelenhet meg a közmédiában. A hazai médiaviszonyok mostanra persze jobbak is lettek, de ha figyelembe vesszük a médiafogyasztási szokásokat, fenntartom, hogy továbbra is baloldali túlsúly tapasztalható.” (Magyar Hírlap: Szájer: Európa tanulhat tőlünk).

A szárszói rezervátumba száműzné Hellert Gulyás

„Heller Ágnes természetes közege a Farkasházy-féle szárszói találkozó vendégserege. E körön kívül legfeljebb az ellenében, így részben neki is köszönhetően majd hárommilliósra bővült Fidesz-szavazótábor egyben tartása miatt fontos, hogy teret adjunk amúgy értékelésre méltatlan megnyilvánulásának.” (Gulyás Gergely miniszter a Magyar Időkben.)

Magyar Ház, magyar ecsettel

„Tegnap a szokásos hisztéria zajlott a balliberális médiumokban, amelyek annyira szorult helyzetben vannak, hogy egészen Los Angelesig rohantak témáért. Pontosabban kreáltak egyet – ahogy szoktak. Egymással versenyezve írtak arról, hogy Széles Tamás főkonzul ki akarja rúgatni a helyi Magyar Ház alelnökét, mert kritizálni merte a magyar kormányt. „A főkonzul eljárása tehát felháborító, ráadásul semmibe veszi a szólásszabadságot.” A valóság persze teljesen más…

Széles levélben kérte a Magyar Házat a nyílt mocskolódás befejezésére, azonban Pereházy Miklós elnök a szólásszabadság – „amit Amerikában nagyon komolyan vesznek” – mögé bújva próbálta megvédeni helyettesét.

Csakhogy a főkonzul levelének semmi köze sincs a szólásszabadsághoz, a teljes ballib média ezen a ponton siklott félre nagy boldogságában. Ugyanis senki nem vitatta, hogy Sárvári Álmos alelnök azt mond, amit akar, még akkor is, ha Sárvári Álmos a bejegyzései alapján nem egy kimondottan intelligens úriember, talán esetében nem túlzás azt állítani, hogy egy bunkó – már elnézést, de a szólásszabadságba akkor ugye ez is beletartozik.” (Origo:  A Los Angeles-i Magyar Ház alelnöke előbb sértegeti a magyar kormányt, majd együttműködést vár el).

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .