Bréking (fék)nyúz, 2019. május 9. – Tudósítás a másik valóságból

0
1497
Czeglédy
Forrás: Facebook

A kormánypártok elmagyarázzák, hogy bírósági ítélet ugyan még nincs, de Czeglédy Csaba tuti köztörvényes bűnöző, az ellenzék meg falaz neki. A 888-ból megtudhatjuk, hogy Soros aktivistahálózata a bevándorlásellenesek győzelmétől retteg. Az Origo leleplezte, hogy lopakodva iszlamizálják Európát.

Az ellenzék egy köztörvényes bűnöző, Czeglédy Csaba oldalára állt

A kormánypártok szerint az ellenzék nyíltan egy köztörvényes bűnöző oldalára állt a bírósággal szemben azzal, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén az általuk delegált tagok visszautasították a bíróság kérését és nem függesztették fel Czeglédy Csaba európai parlamenti képviselőjelölt mentelmi jogát.

A kormánypártok véleményét ismertetve Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője sajtótájékoztatóján példátlannak nevezte a történteket, és azt mondta: az NVB ellenzék által delegált tagjai „falaznak az időhúzáshoz és ahhoz, hogy Czeglédy Csaba megússzon egy köztörvényes ügyet”.

Ezzel méltatlanná váltak a tisztségükre, és ezért „nagyon határozottan” felszólítják őket, hogy „haladéktalanul” mondjanak le – mondta Nacsa Lőrinc, emlékeztetve arra, hogy Czeglédy Csaba, a DK és az MSZP politikusa, „Gyurcsányék ügyvédje” ellen bűnszervezetben, üzletszerűen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt emeltek vádat. (MTI: Kormánypártok: az ellenzék nyíltan egy köztörvényes bűnöző oldalára állt a bírósággal szemben)

A bevándorlásellenesek győzelmétől retteg a Soros-féle Avaaz

A „szélsőjobboldal” lehetséges győzelme miatt aggódik a közelgő EP-választásokon az Avaaz nevezetű online aktivistahálózat, mely mögött az ismert milliárdos, Soros György áll.

A világ legnagyobb, legkiterjedtebb online aktivistahálózata a legfrissebb körlevelében „vészhelyzetnek” minősítette a mostani fejleményeket, mondván, a „szélsőjobboldal” háborúba taszítaná a kontinenst, felrúgná a klímaegyezményeket és hazaküldené a migránsokat.

Nem engedhetjük, hogy ez megtörténjen – írják a körlevélben, melyben egyúttal egy olyan kampány lebonyolítását sürgetik, mely videók, tüntetések, reklámok és hirdetések útján képes lehet meggyőzni az embereket, hogy a „gyűlölet” megállítására szavazzanak.

A világszerte mintegy 47 millió aktivistával rendelkező hálózat 18 országban és hat kontinensen képviselteti magát. Beavatkoztak többek között a francia, az olasz és a német választásokba, Magyarországon pedig Orbán-ellenes kampányt indítottak a tavalyi választások alkalmával. (888: A bevándorlásellenesek győzelmétől retteg a Soros-féle Avaaz)

Lopakodva iszlamizálják Európát

A Migrációkutató Intézet legfrissebb tanulmánya az egyiptomi alapítású Muszlim Testvériség Európában történő gazdasági, politikai és ideológiai térnyerésével foglalkozik. A tanulmány kiindulási pontja az, hogy az iszlamizáció elsődleges erői kontinensünkön nem a nyíltan szélsőséges szervezetek, hanem a magukat mérsékeltként feltüntető iszlamista mozgalmak, amelyek közül a Muszlim Testvériség a legnagyobb és a legszervezettebb. A német titkosszolgálat tavalyi jelentése szerint a Testvériség nagyobb veszélyt jelent a demokráciára, mint az al-Kaida vagy az Iszlám Állam terrorszervezetei.

A Muszlim Testvériség több száz mecsetet és szövetséget működtet Franciaországban és Németországban, de az Európai Unió szinte minden tagállamában aktív. Taktikusan, „puha” (soft power) eszközökkel tör utat magának. Az iszlamofóbia elleni kampányra szakosodott szervezetek, például a franciaországi „Iszalmofóbia Ellenes Tanács” (CCIF) szintén a Muszlim Testvériség irányítása alatt áll.

Jóllehet a szervezet közismerten militáns és kirekesztő, Soros György Nyílt Társadalom Alapítványától 35 000 eurót kapott, de 2013-ban az Európai Bizottság is támogatta anyagilag működésüket. (Origo: Az egyiptomi eredetű Muszlim Testvériség lopakodva iszlamizálja Európát)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .