Bolondnak nevezték Trumpot az észak-koreaiak

0
387

Trump Észak Koreáról beszélt Phoenixben, hogy elterelje a figyelmet a belpolitikai válságról, mely a neonáci tüntetőkkel kapcsolatos kétértelmű álláspontja miatt alakult ki.

“Sokan azt mondják, hogy túl erős voltam amikor tűzzel és haraggal fenyegettem meg Észak Koreát. Én azt mondom, hogy még erősebben kell őket figyelmeztetni! Észak Korea kezdi már érteni a helyzetet és respektálni az USA-t!”- hangsúlyozta Donald Trump Phoenixben. Arizona állam legnagyobb városában saját választóival találkozott, hogy feltöltődjön kissé.

Az utóbbi napokban ugyanis megingott pozíciója a Charlottesville-ben történt események miatt.

Trump nem ítélte el határozottan a neonáci tüntetőket, akik egy ellentüntető halálát okozták. Emiatt több tanácsadója lemondott. Az elnök elküldte főtanácsadóját, Steve Bannont, aki összekötője volt a szélsőjobboldali választókkal.

Trump elnöki periódusának első szakasza végetért, a Fehér Házban túlsúlyba kerültek a globalista erők- értékelte a helyzetet Steve Bannon. Aki korábban mérsékletre intette Trumpot Észak Korea, Oroszország és Irán esetében. Trump nemzetbiztonsági tanácsadója ugyanezen a véleményen van Észak Korea ügyében.

A katonák általában óva intik Trumpot attól, hogy csapást mérjen Észak Koreára.

Az USA csendes-óceáni erőinek parancsnoka egyenesen kijelentette, hogy Észak Korea nem katonai hanem diplomáciai feladat. Rex Tillerson külügyminiszter megdicsérte Észak Koreát amiért nem hajtott végre nukleáris vagy rakéta kísérletet válaszul az ENSZ BT szigorú szankcióira. Tillerson utalt arra, hogy sor kerülhet a párbeszédre Észak Koreával, de ehhez még több feltételt kell Kim Dzsongunnak teljesítenie. Az ifjú diktátornak állítólag az az álma, hogy az USA elnöke fogadja őt a Fehér Házban.

Ebből a célból Kim Dzsongun a további fegyverkezést tartja a legcélravezetőbb eszköznek. Szerdán meglátogatta azt az üzemet, ahol a rakéták motorját állítják elő. Elrendelte: gyártsanak még többet azokból a rakéta motorokból, melyekkel Észak Korea akár az USA területét is elérheti. Közben

Észak Korea szigorúan ellenőrzött sajtója tovább gúnyolódik Donald Trumpon.

Bolondnak nevezi az Egyesült Államok elnökét, aki Twitter üzeneteket küld a saját népének és a világnak. Ráadásul ezek a Twitter üzenetek gyakran ellentmondanak egymásnak úgyhogy még a titkárai sem tudják : melyik az igazi Donald Trump? – gúnyolódik a szigorúan ellenőrzött észak-koreai sajtó az Egyesült Államok elnökén.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .