Az Orbán kormány rálépett a szocializmus építésének útjára? – 2018 (szubjektív) legjobbjai

0
4258
wikimedia

Folytatódik az Orbán kormány hatalmának bebetonozása, ugyanis a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Bártfai-Mager Andrea elrendelte, hogy közel 70 állami cég tulajdonosi jogait a jövőben már nem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, hanem a minisztériumok látják el, ami azt is jelenti, hogy megnő a kormányfő személyes befolyása az állami cégek felett is.

 

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozik a Magyar Gáz Tranzit Zrt., ezen kívül még két információs cégért is a rendvédelem felelős.  Az Emberi Erőforrás Minisztérium gyakorolja a tulajdonosi jogokat egyebek mellett a Duna Palota, a Filharmónia, a Művészetek Palotája, a Nemzeti Színház, valamint a Főkefe felett. Összesen tehát 29 új állami intézmény került az egyébként is túlterhelt minisztériumhoz.

A Nemzeti Vagyonkezelőtől az Igazságügyi Minisztériumhoz és a Honvédelmi Minisztériumhoz egy-egy cég került, a Külügy pedig csak két társasággal bővült, viszont a frissen megalakult Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz tizenegy társaságot csatoltak. Jelentősen megnövelte az állami vállalatok feletti befolyását a Miniszterelnöki Kabinetiroda hét társasággal, megszerezve ezzel a Gödöllői és a Helikon Kastély, a Magyar Turisztikai Ügynökség, illetve az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark tulajdonjogát . Tulajdonos lett továbbá a Miniszterelnökség is, mert döntési jogköre kiterjed a Budavári Ingatlanfejlesztőre, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjára, és a Lechner Tudásközpontra.  Meglepő, de tulajdonosi jogokat gyakorol majd a Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága is, elsősorban rabokat foglalkoztató cégeket felügyelnek majd. Ezen kívül tulajdonos lett a Paksi Atomerőmű üzembe helyezésért felelős tárca nélküli miniszter, aki megkapta Paks II és a Közép-Duna Menti Térségfejlesztésért felelős társaságot.

A vagyon átcsoportosítása a vagyonkezelőtől a kormány minisztériumai alá pusztán formaságnak tűnik, hisz az állami vagyonról mindig a hivatalban lévő kormány döntött. Igaz, jó ideje nem közvetlen miniszteri, vagy kormányfői beavatkozással dőlt el az állami vagyon sorsa, hanem a parlamentben egységes vagyonkezelési törvény született, amelynek végrehajtásáért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt a felelős. Viszont a kialakuló új rendben a politika közvetlenül befolyással lesz az állami vagyon sorsára, végső soron a kormányfő Orbán Viktor rendelkezik majd a vagyon sorsáról, hiszen minden kormánytisztviselőnek ő a főnöke.

A Független Hírügynökség több szakértője szerint Magyarországon folytatódik a döntések, s ezzel a hatalom centralizálása, ami feltűnően hasonlít a szocializmusban kialakult mechanizmusokra. Akár azt is kimondhatnánk, hogy az Orbán kormány Bártfai-Mager Andrea rendeletével rálépett a szocializmus építésének útjára. Arról nincs hírünk, hogy ezt a rendelet a kormányfő külön kérésére született volna, de az kétségtelen, hogy Orbán kancellári kormányzásának eszköztára tovább bővült.

A Fidesz vezérkara nem mindig érezte szükségét a döntések végletes központosításának. Első kormányzása idején Orbán Viktor még azt hangsúlyozta, hogy az állami vagyonról a parlamentnek kell dönteni, ezért készítette el Stumpf István kancelláriaminiszter az egységes vagyonkezelésről szóló törvény tervezetét, amely meghatározta az állami vagyon működtetésének szempontjait. A jogszabály szerint elkülönült állami szervezetnek kell végrehajtani a parlament akaratát. Fel sem merült, hogy a politikai szereplők, a miniszterek, vagy a kormányfő, Orbán Viktor személyesen dönthetne az állam vagyonáról. De mindez 18 évvel ezelőtt történt…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .