Az OECD is óvatosságra inti a kormányt

0
1240

A gazdaságpolitikai fordulatot sejttető Varga-nyilatkozattal összhangban óvatosságra inti a kormányt az OECD. A nemzetközi szervezet sem lát négy százalékos növekedést jövőre.

Felfelé módosította a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD). A párizsi székhelyű OECD az eddigi 3,9 százalékról 4,6 százalékra emelte idei magyar GDP-növekedési előrejelzését, a 2019-as becslést pedig 2,8 százalékról 3,6 százalékra. (Az Európai Bizottság idén 4, jövőre pedig 3,2 százalékos növekedéssel számol.)

A magyar kormány legújabb, az Európai Bizottságnak átadott prognózisa szerint idén 4,3, jövőre pedig 4,1 százalékos lehet a hazai össztermék (GDP) bővülésének üteme, és a további évekre (2022-ig) is a 4 százalékos sáv feletti adattal számol konvergencia-programjában. Ebben pedig óriásberuházások, béremelések tervei találhatók.

Ezt a rendkívül optimista, a legtöbb elemző által kétségbe volt kormányzati előrejelzést látszik visszavonni a Pénzügyminisztérium. Legalábbis Varga Mihály a Bloombergnek adott nyilatkozatában – noha óvatosan fogalmazva – lényegében arról beszélt, hogy ezek az értékek nem biztos, hogy teljesülnek (a gazdasági növekedés „ingadozhat” – fogalmazott).

Az OECD szerint a gazdasági növekedés motorja továbbra is a belső kereslet marad. Ennek komoly béremelésekkel megtámogatott fenntarthatósága iránt is vannak kétségek szakemberek szerint.

Az OECD

felhívja a figyelmet a gazdaság túlfűtöttségének kockázatára,

miután a monetáris és a fiskális politika továbbra is növekedést támogató, s az Európai Bizottsághoz hasonlóan anticiklikus gazdaságpolitikát javasol. Ez magyarul azt jelenti, hogy mind a forint kamatával, mind a költségvetési eszközökkel „rátesznek egy lapáttal” az amúgy is gyarapodóban lévő gazdaságra, amely ezzel túllendül az egészséges növekedési mértéken. Ez pedig nagyobb visszaesést eredményezhet.

Az OECD éppen azt javasolja, amit most Varga bejelentett:

a hiányt és ezzel az államadósságot kellene csökkenteni.

Az infláció az OECD szerint 2019-re elérheti a Magyar Nemzeti Bank 3 százalékos célértékét, az alacsonyabb inflációs várakozások fenntartásához az elemzők szerint kamatok emelésére lenne szükség. Ez egyébként a magyar gazdaság sebezhetőségének ismeretében mostanában már szóba került, de az MNB kitart a nagyon alacsony kamat mellett.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .