Az LMP és a Jobbik is tartózkodik a Sargentini-jelentés szavazásán

0
587

Az LMP szerint a kormány súlyos hibái miatt nem lehet az egész országot büntetni. A Jobbik szerint a jelentés félreviszi a figyelmet. Képviselőik tartózkodni fognak.

Sokáig bizonytalan volt, hogy az LMP milyen utasítást ad a pártot az EP-ben képviselő Meszerics Tamásnak. Demeter Márta parlamenti frakcióvezető-helyettes először azt mondta: a párt nem támogatja Magyarország elítélését, Meszerics erre azt válaszolta, egyedül ő dönt majd, és neki nincs problémája a jelentéssel. A párt végül online szavazást indított a tagok között.

Ezután a párt elnöksége úgy döntött: „nem támogatja a Sargentini-jelentés és a kapcsolódó intézkedések elfogadását, és

arra kéri a párt európai parlamenti képviselőjét, hogy szavazatával a holnapi ülésen ne támogassa”

– jelentette be sajtótájékoztatóján Keresztes László Lóránt társelnök.

Azt mondta: a bírálatok megalapozottak, de a jelentés felületes. Szerintük a jogállamiságot érintő problémákat hazai, nemzeti szinten kell orvosolni, és a kormány súlyos hibái miatt nem lehet Magyarországot és a magyar embereket büntetni. Ezért az LMP semmilyen olyan eljárást nem tud szavazatával támogatni, aminek lehet olyan végkimenetele, hogy az ország szavazati jogát megvonják.

Beszélt arról is, hogy a jelentés komoly és súlyos politikai figyelmeztetés a kormány számára, amit az is alátámaszt, hogy sok, a Fidesz európai pártcsaládjába tartozó néppárti politikus már bizottsági szinten is megszavazta a jelentés-tervezetet.

Meszerics Tamás
MTI Fotó: Beliczay László

Mint mondta, az LMP elnöksége nem tartotta indokoltnak a nem szavazatot, vagyis a jelentés elutasítását, ugyanakkor abban teljes konszenzus volt, hogy nem lehet támogatni olyan intézkedést, amelynek következményeként megvonhatják Magyarország szavazati jogát.

Vagyis, tartózkodást várnak, de, mint mondta, Meszerics Tamás egyéb körülményeket is mérgelve tudja majd meghozni a döntését.

Az ellenzéki pártok közül a Jobbik sem szavaz igennel.

Gyöngyösi Márton alelnök egy lengyelországi gazdasági fórumon arról beszélt, hogy nem szavazzák meg a jelentést. Mint mondta, a jelentés „teljes mértékben félreviszi a figyelmet és a fókuszt az Orbán-kormány demokráciát valóban sértő és korlátozó tevékenységéről”. Ugyanakkor egyetértenek azzal, hogy a Fidesz korlátozza az igazságszolgáltatást, a sajtószabadságot és a parlamentarizmust és elképesztő méreteket öltött a korrupció Magyarországon.

Mirkóczki Ádám az ATV-ben pontosította egyébként a Jobbik döntését: egyetlen megmaradt EP-képviselőjük, Balczó Zoltán tartózkodni fog a szavazásnál. (Egyébként a Jobbik képviseletében került az Európai Parlamentbe a kémbotrányba keveredett Kovács Béla és az utóbbi időben a Fideszhez látványosan közel kerülő Morvai Krisztina is.)

Az MSZP-s, DK-s és párbeszédes képviselők igennel szavaznak majd holnap.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .