Kezdőlap Szerzők Írta Lendvai Péter

Lendvai Péter

267 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Lengyel  László szemben Botkával?

„Az őszi nyitány ellenzéki káoszba fúlt. Folytatódott a mindenki harca mindenki ellen, egymás és önmaguk legyilkolása” – így kezdődik Lengyel László írása a szombati Népszavában.  A politológus szerint a az utolsó utáni pillanatban vagyunk; „politikai megállapodást kell kötni és ellenzéki koalíciót kell teremteni, mind a Fidesz legyőzése, mind a kormányzás érdekében” – írja. Aztán hozzáteszi: a politikai tárgyalások sora megakadt a felső szinten.

 

Botkának és az MSZP-nek kell kimozdulni a holtpontról és tárgyalást kezdeményezni a listaállítás kérdéséről, vagyis a közös lista, a választási párt, vagy koordinált indulás változatairól.

Lengyel véleménye azért figyelemre méltó, mert róla az a közvélekedés, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltjének az egyik legerősebb, legbefolyásosabb támogatója. Márpedig ez a szöveg éppen Botkát ösztönzi lépésre, bár nem teljesen világos, hogy ezt miként érti. A többség, aki az elemzést olvasta, úgy fordította le magának a szöveget, hogy

Lengyel ellépett némiképp Botka mellől, azzal legalább is, hogy tőle és az MSZP-től várja a tárgyalások kimozdítását a holtpontról, azaz neki kell módosítani eddig álláspontján.

A Népszava ugyancsak szombati lapszámában viszont találunk egy írást Botka Lászlótól is. Ebben lényegében megismétli korábbi álláspontját; azaz ő is híve a közös listának, a koordinációs tárgyalásoknak, de változatlanul, listán kívül akarja látni Gyurcsányt. „Csak olyan közös listával lehet indulni a választáson – írja -, melyen nincsenek rajta olyan politikusok, akik a 2010 előtti kormányzást jelképezik. (Egyéni körzetben természetesen megmérethetik magukat, ha van esélyük a győzelemre.)”

És ez a mondat a volt miniszterelnökről szól. Ez a mondat és az írás nem mutat még elmozdulást. Botka a saját elképzelését tartja egyetlen üdvözítő útnak, azt írja cikke végén: „itt és most dönteni kell arról, mi a fontosabb: pártszeretet, vagy hazaszeretet.”

Innen indul szeptember utolsó hete. Már nincs hét hónap a választásokig.

Botka hivatalos ajánlatot tesz?

Hétfőn ajánlatot tesz Botka László, Molnár Gyula társaságában a többi demokratikus ellenzéki pártnak – értesült a Független Hírügynökség. Ez immár hivatalos javaslat lesz; az MSZP miniszterelnök-jelöltje, lényegében, az eddig ismert variációval lép a nyilvánosság elé.

Értesüléseink szerint Botka megerősíti, hogy koordinált indulást javasol az LMP-nek, míg a DK-val, a Párbeszéddel és az Együttel közös listát állítana. Az Achilles-sarok kérdésében, azaz Gyurcsány Ferenc szerepeltetésében, forrásaink szerint, nem lesz változás: Botka azt kívánja – és, ha igaz, hogy Molnár Gyulával közösen tájékoztatják majd a sajtót -, hogy Gyurcsány ne legyen rajta ezen a listán, viszont cserébe befutó XV. kerületi helyet kapna egyéniben.

A két párt között eddig is ez volt a casus belli; a Demokratikus Koalíció pártszavazása elvileg nem is engedné, hogy elnöke ne szerepeljen a listán.

Hogy erről az elmúlt napokban volt-e egyezkedés a két párt között, arról nincs információnk, így arról sem, hogy lehetséges-e a DK részéről elmozdulás.

Nem kevésbé tűnik problematikusnak a többi párttal az együttműködés, legalább is az eddigi tudásunk alapján. Az LMP, amellyel az előzetes hvg-hírek szerint Botka a hét csütörtökjén tárgyalt, és amelyről eddig semmilyen megerősítés nem érkezett, hivatalosan a Gémesi féle Új Kezdettel kötött szövetséget, s bár egyes források szerint a párt vezetése fontosnak tartaná, ha szélesebb lenne az együttműködők köre, még nem látják elérkezettnek az időt, hogy ebbe a folyóba belelépjenek. Hadházy Ákos akkor úgy nyilatkozott portálunknak, hogy

semmilyen hivatalos találkozó nem volt az MSZP-vel, s jelenleg nem is látja ennek a közeli esélyét.

Pénteken ugyanezt erősítette meg, azzal a kiegészítéssel, hogy abban a pillanatban, ha hivatalos tárgyalások zajlanak, netán eredménnyel, tájékoztatni fogják a közvéleményt. Egyelőre az az érvényes, hogy Szél Bernadett a miniszterelnök-jelöltjük.

Az Együtt magatartása sem egyértelmű ma még; Juhász Pétertől, a párt elnökétől inkább elutasító, mint a fogadó-készségéről árulkodó mondatok hangzottak el az utóbbi időben. A Párbeszéd esetében az augusztus végi szegedi találkozó után pozitívabb kép rajzolódott ki, a múlt heti MSZP választmányra, ahol Botka bemutatta együttműködő partnereit,

Karácsony Gergely, az előzetes beharangozás ellenére nem ment el; alapvetően a négyszemközti tárgyalást hiányolva.

Pártközi egyezség eddig a Liberálisokkal látszik viszonylag gyorsan kialakulni, Fodor Gábor csütörtökön közölte a nyilvánossággal, hogy kész arra, hogy az MSZP, pontosabban a Botka által felvázolt irány partnere legyen. Igaz azt is hozzátette, reménykedik a szélesebb alapokban.

A fentiek ismeretében az a kérdés, hogy a hétfői, Molnár Gyulával megerősített bejelentés mögött lesznek-e már pozitív tárgyalási eredmények, vagy pusztán taktikai húzásról, egyfajta nyomásgyakorlásról van szó. Ha ez utóbbi, az inkább hátráltathatja a haladást, ha az előbbi, az mindenképpen fontos fejlemény lenne.

Újabb Schmidt – Lázár csörte

A zsidó új év kínált jó alkalmat mind Lázár Jánosnak, mind pedig Schmidt Máriának, hogy a Sorsok Háza holokauszt-emlékmúzeum hányatott sorsát szóba hozzák.

Lázár a csütörtöki kormányinfón beszélt az régóta készen álló épületről, amelynek átadása Schmidt Mária és a Mazsihisz közti koncepcionális vita miatt húzódik. Azt mondta, ha nincs megegyezés, akkor más funkcióval, de mindenképpen átadják az épületet. Schmidt viszont nem kis személyeskedéssel rontott neki a miniszternek, a következőket mondta:

„amíg Lázár János, és személyes megbízásából a súlyos állampárti múlttal terhelt Zoltai Gusztáv kezében van a Sorsok Háza, addig annak megnyitására nincs remény.”

Tekintettel a zsidó ünnepre, és annak hagyományaira, vagyis, hogy ilyenkor tilos nyilatkozni, az érintetteket hiába próbáltuk megszólalásra bírni, az lehetetlennek bizonyult. Így nem tehetünk mást, mint korábbi megnyilatkozásaikat idézzük vissza, annak biztos tudatában, hogy ma sem vélekednek másként.

Zoltai a Schmidt Mária féle támadásokra korábban sem reagált, annyit többször elmondott, hogy

sosem tagadta munkásőr múltját, de ez ügyben Schmidt Máriának is volna mit elmesélnie.

A Mazsihisz elnöke, Heisler András korábban azt mondta: a Sorsok Háza állami projekt, aminek ők, azaz a zsidószervezet tagjai nagyon örülnek, hiszen a nagyszerű épület lehetőség kínál arra, hogy hitelesen szolgáljon oktatási, múzeumi és archiválási feladatokat. Heisler véleménye nyilvánvalóan továbbra sem változott Schmidt Máriáról; történészi munkásságát nem tartja elfogadhatónak.

Heisler egy korábbi beszélgetés alkalmával külön kihangsúlyozta, hogy a Sorsok Háza állami beruházás, ezért abba sincs különösebb beleszólásuk, hogy a kormány végül mire akarja felhasználni az épületet. Azt az épületet, amelyre 7,5 milliárd forintot különítettek el, már több mint két éve elkészült, és amelyet azóta sem tudtak a viták miatt átadni.

Jávor: Szemérmetlenül ellopják a pénzt

Orbán Viktor, a szokásos péntek reggeli közrádiónak adott nyilatkozatában, egyebek mellett kitért arra is, hogy előfordulhat-e, hogy az unió forrásokat vonjon el Magyarországtól, illetve beszélt arról is, hogy miként is kell viszonyulni ezekhez a pénzekhez. A miniszterelnök kijelentette, hogy teljesen elképzelhetetlen az ilyesmi, ezeknek a fenyegetéseknek semmilyen jogalapja nincs az uniós jogrendszerben. 

Azt is hozzátette, hogy elfogadhatatlan a magyar és az uniós pénz közötti különbségtétel, mert az „mind a mi pénzünk”. Az EU-tól mi egyetlen fillér ajándékot sem kapunk – hangsúlyozta Orbán -, minden fillérért adunk valamit. A kormányfő nem először beszélt arról, hogy lényegében a szaldó kiegyensúlyozott helyzetről tanúskodik; az uniós országok komoly befektetési lehetőséghez jutnak Magyarországon.

A Független Hírügynökség megkereste Jávor Benedeket, a Párbeszéd Európa parlamenti képviselőjét, vajon Brüsszelben is azonosulnak-e a magyar miniszterelnök véleményével?

Az uniós pénzek a tagállamok adóinak befizetéseiből származnak, az elosztást pedig különböző elvek mentén szabályozzák – kezdte válaszát a képviselő. – Ezen elvek egyike, hogy a rosszabb helyzetben lévő tagállamok felzárkózását támogatni szeretnék a magasabb jövedelmű tagállamok. Ez célozza a kohéziós politika; a felzárkózás, a gazdasági különbségek csökkentése a cél. Ezen az alapon tehát Magyarországnak valóban jár pénz.

Vagyis ezeket a pénzeket feltétel nélkül kapjuk?

Nem egészen.

„Pont az a probléma, hogy Magyarországon az uniós pénzek egy jelentős része nem a gazdasági felzárkózást szolgálja.”

Hanem?

Egyrészt korrupt csatornákon folyik el és a Fidesz gazdasági holdudvarát szolgálja. másrészt meg teljesen értelmetlen projektek valósulnak meg belőle. Akár a választási sikereket segítendő, akár azért, mert az értelmetlen beruházásokból lehet könnyen kiemelni a korrupciós részeket. Szóval nem csak az vész el, amit ellopnak, hanem az sem hasznosul rendesen, amit úgymond beépítenek, értelmetlen kilátókra vagy felcsúti kisvasútra.

Most akkor kell az uniónak pénzt adnia, ahogy Orbán mondja, vagy nincs ilyen előírás?

Nincs ilyen kötelezettség, az meg különösen elfogadhatatlan, hogy egyes tagállamok gazdasági holdudvara szemérmetlenül ellopja a pénzt.

Korábban is tapasztalhattunk ilyet, még sem történt semmi…

Azért nem, mert a korrupció, az uniós pénzek ilyen mérvű lenyúlása korábban nem volt jellemző, nem volt ilyen gyakorlat az unión belül. Ez, amit ma a magyar kormány megvalósít, maga a rendszer szintű korrupció. Ezért indult meg az intenzívebb gondolkodás a közösségen belül, hogy miként lehetne elérni, hogy ez így érkező pénzek valóban az adott ország felzárkóztatását szolgálják, ne pedig egy szűk üzleti kör gazdagodását. Arra senki nem kényszerítheti a nyugati országok adófizetőit, hogy Mészáros Lőrinc és Garancsi István zsebét tömködjék.

De mit tesz ténylegesen az unió?

Most kezdődik a 2020-as költségvetési időszak előkészítése, ezért már elindult az a gondolkodás, hogy miként lehet jobban célozni ezeket a pénzeket, tehát nem elvenni az országoktól, hanem azt elérni, hogy valóban a társadalom javára hasznosuljanak. Orbán nem azért van felháborodva, mert hazánk rosszabbul járhat, hanem mert a gátlástalan és ellenőrizetlen lopás lehetőségét látja elúszni. Az új költségvetési időszakban jobban összekötik majd a tagországokat az uniós pénzek felhasználásával kapcsolatban, szándék van arra is az unió és a parlamentje részéről, hogy megfelelő korrupció ellenes intézményhez, például az uniós ügyészséghez kössék az források ellenőrzését. Ma úgynevezett megosztott menedzsment működik, ami azt jelenti, hogy az unió adja a pénzt, a tagállamok pedig elköltik. Ahol az ellenőrzést akadályozzák, könnyen lehet, hogy más módszerek lépnek majd életbe.

  • „A magyar kormány hisztérikus reagálása pontosan azt bizonyítja, hogy a szabadrablás rendszerét félti, azt a rendszert, amelyben lényegében szabadrablásra használják az uniós pénzt.”

Simicska nem ad el semmit

„Egy amerikai közvetítővel tárgyalt teljes médiabirodalma eladásáról Simicska Lajos unokaöccse, Nagy Ajtony Csaba ügyvéd. Ő egyébként a Simicska-féle Index egyik igazgatósági tagja. Egy budapesti kávézóban találkoztak. Úgy tudjuk, Simicska könyörgött, hogy ne nyilvános helyen legyen a találkozó, de az amerikai közvetítő nem akart Simicska veszprémi házában tárgyalni.

 

Mint közismert, Simicska médiumai óriási, többmilliárdos veszteséggel működnek. Az idei finanszírozási hiány eléri a 3 milliárd forintot. A Hír TV, a Lánchíd Rádió, az Index és a Magyar Nemzet szinte biztos, hogy a választások után már nem Simicskáé lesz. Simicska Lajos ismerősei körében néhány hete már azt mondogatja: lehetetlen nyerni, ráadásul Vona Gáborban sem bízik annyira, mint korábban, és minden bizonnyal ő maga is Amerikába készül távozni.” – a hír, ami csütörtök délután megjelent az origo.hu-n. A történet igazán rejtélyes, szappanoperába való, amint éppen kihallgatják egyrészt Simicska könyörgését, másrészt a kávézóban tárgyaló unokaöcs szavait.

A Független Hírügynökség munkatársának nem volt ilyen szerencséje, nem tudott kihallgatni senkit, viszont tudott beszélni a médiatulajdonos legbelsőbb köreihez tartozó vezető személyiséggel. Ő azonban mesébe illőnek tartja az origo írását, elmondta: természetesen semmi nem igaz az egészből. Mindazonáltal, egy pillanatra a politikához lépve, a fuhu.hu-nak is sikerült pár hete magával Simicska Lajossal szót váltania, abból a beszélgetésből éppen az derült ki, hogy a volt Fidesz pénztárnok, meggyőződéssel állította, hogy a Fidesz el fogja veszíteni a választásokat, és győzelmi esélye leginkább a Jobbiknak van. Visszatérve a média portfólióra: a portálunkat tájékoztató vezető kijelentette: semmilyen szándék nincs az eladásra, s fogalma sincs, milyen céllal tette közzé fals információit az origo. Nincs kizárva, hogy egyfajta kormányzati manőver a közlés, de hogy kit és hogyan akarnak megzavarni vele, az nehezen érthető. Ha ugyanis igaz lenne az állítás, miszerint az amerikai vevő komoly szándékkal érkezett, akkor az vajon miért okozna pánikot, vagy keltene aggályokat a munkatársi körökben? Mindenesetre, mondta forrásunk, hamarosan ki fog derülni, miként építik tovább a történetet, mi az a hátsó szándék, ami a hamis hír gyártóit vezette.

„A hír nulla igazságot tartalmaz” – foglalta össze mondanivalóját a Független Hírügynökséget tájékoztató médiavezető.

Ki kell kényszeríteni a vitákat

Csak a fékezett habzású demokráciákban fordul elő, hogy a választópolgárok a legritkább esetben kapják meg az esélyt arra, hogy kormánypárti-ellenzéki vitának legyenek a fültanúi.

Másutt ez többnyire általános követelményként fogalmazódik meg, pontosan azért, mert a politikusok hisznek abban, hogy rendelkeznek olyan érvkészlettel, amellyel képesek meggyőzni embereket a saját igazukról.
Magyarországon ez nincs így; sőt, volt olyan választási időszak, amikor például a fideszes politikusoknak kifejezetten tilalmas volt szembetalálkozni más pártbeliekkel. Ezért is hatott a meglepetés erejével, hogy kedden Hiller István, az MSZP oktatásért felelős képviselője, hajdani kulturális és oktatási miniszter, egy asztalhoz ült, a nyilvánosság előtt, Palkovics László oktatási államtitkárral, hogy ütköztessék érveiket az oktatás helyzetéről, lehetséges útjairól.

Volt-e valamiben is egyetértés önök között – kérdeztük Hiller Istvánt.

Most talán nem ez a lényeg, mert azt már előzetesen is tudtuk, hogy teljesen eltérőek az elképzeléseink – mondta. – Nagyon jelentősnek tartom, hogy az államtitkár vállalta ezt a párbeszédet, még akkor is, ha nagyon távol állnak a nézeteink egymástól.

Ez miben mutatkozik meg leginkább?

Szerintem egyértelművé vált, hogy a mi koncepciónk középpontjában a gyerek áll, míg a Fidesznél az állami szerepvállalás a legfontosabb. Ez a két nézet alapvetővé teszi a különbséget. De most azért hangsúlyozzuk az igazi eredményt: bebizonyosodott, szerintem mindkettőnk részéről, hogy lehet úgy vitatkozni, hogy nem a másikat gyalázom, hogy lehet érvet érvvel szembeszegezni, és persze fontos volt felmutatni, hogy a baloldal, az MSZP kormányzóképes erő.

Nem tudjuk milyen volt a közönség összetétele, de talán lemérhető volt, hogy miként fogadták a vitát?

Én sem tudok az összetételről semmit mondani, az bizonyos, hogy a vita helyszíne, az A38-as hajó dugig volt, ami igazán meglepő; politikai rendezvényen én ennyi embert még nem láttam. A közönség roppant kulturált volt és nagy figyelemmel követte a vitát. És ebből azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a közönséget nem csak az érdekli, ha a felek a másikat pocskondiázzák, a disznóságaikat sorolják. Ezért is mondom azt, hogy nekünk érdekünkben áll a kormányzóképességünk bemutatása, azt jelezni, hogy van véleményünk, van szakmai álláspontunk, és az országnak erre van szüksége.

A kormánypárt emberei nem szoktak leülni vitázni. Ez most egy áttörés, vagy csak Palkovics László egyéniségéből fakad?

Én nem látok bele a Fidesz politikai boszorkánykonyhájába, de még csak beszagolni sincs kedvem. Hogy ez mennyire volt központi engedélyhez kötve, különösebben nem is érdekel, azt tudom, hogy én minden ilyen vitát kedvelek, akarom, szívesen vállalom, legyen ott egy vagy több vitapartner. Szeretném, ha sok ilyen rendezvény lenne, sok olyan alkalom, amikor a nyilvánosság előtt vitázhatok a kormánypárt képviselőjével, akár az oktatás egészéről, akár egy-egy szűkebb területről. A vitától nem kell félni, remélem, hogy a kormányoldalon sem félnek.

Az az általános tapasztalat, hogy azok, akik elmennek meghallgatni egy ilyen rendezvény szereplőit, politikailag kötődnek az egyik, vagy a másik oldalhoz, magyarul nagyon is elkötelezettek. Vajon lehetséges-e akár egyetlen embert is eltántorítani attól, amit korábban gondolt az ügyről?

Biztos, egészen biztos vagyok benne. Ugyanis nem hiszek abban, hogy az embert le lehet szoktatni a gondolkodásról. Persze történészként tudok olyan időszakokat, amikor ez rövidebb-hosszabb ideig sikerült, de összességében nem; nem, mert az ember gondolkodó lény. Olyan, akinek meg kell adni, és ezt el is várja, a döntés lehetőségét. Vagyis, ha a demokratikus oldal, az MSZP felkészült, elő tudja adni a mondandóját, megfelelő érvekkel és adekvát módon, akkor meggyőzhetők a hallgatók. Azért mondom, hogy adekvát módon, mert másként kell beszélni egy háromszáz főnyi egyetemi hallgatóság, másként egy hajón összejött vegyes társaság, és másként a televíziós stúdióban, a kamerák előtt. A mai modern világban rendkívül fontos, hogy úgy legyen szakmai az előadás, hogy közben a média számára is emészthető, népszerű legyen.  Szerintem ily módon lehet hatni az emberekre. Igaz persze, hogy önmagukban ezekkel a fellépésekkel, vitákkal nem lehet választást nyerni, de ezek nélkül biztosan nem lehet.

Az államtitkárral folytatott vitáján két nagy ellentétes világ rajzolódott ki? Palkovics László, gondolom úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz által fölépített rendszer a lehető legjobb rendszer, ön viszont az ellenkezőjét rajzolta fel?

Az irányok azok különbözőek voltak, igen. Az államtitkár azt bizonygatta, hogy ami hiba van, az azért van, mert még nem érett be minden döntés, én viszont meg vagyok arról győződve, hogy a Fidesz oktatáspolitikája rendszerjelleggel rossz. Tehát nem a tökéletesítés jelenti a bajt, hanem az, hogy rossz az irány, nem megfelelő a rendszer.

Mi az alapvető különbség önök között?

Nekem az a meggyőződésem, hogy az oktatás középpontjában a gyermek áll, a jelenlegi oktatáspolitika középpontjában az intézmény, a hatalom áll. Ez nagyon nagy különbség kettőnk között. Viszont azt díjazta a közönség, hogy ez a különbség kulturált formában jött a felszínre, nem ordibáltunk, nem akartuk megsemmisíteni a másikat, nem gyaláztuk vitapartnert, hanem tényleg vitáztunk. Tudom, hogy ez szokatlan, de másutt, más országokban ez kötelező gyakorlat. Nézem a német választási kampányt, figyeltem az olaszt; ott elképzelhetetlen, hogy ne mérjék össze az ellentétes oldalon állók az érveiket, ott ezt kikényszeríti a közönség, meg a média. Igaz persze, hogy ott nincs is olyan elképzelése a hatalmon lévőnek, hogy ne vállalná a nyilvános vitát. Vagyis az a dolgunk, hogy a hatalmat arra késztessük, vállalnia kell a vitákat.

Azért erre, feltehetően még várni kell. De, ha megnyerik a választást és az ön kezébe kerül az oktatás irányítása, mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy eredményeket tudjon felmutatni? Ezt azért is kérdezem, mert új rendszerről beszélt, márpedig egy új rendszer bevezetéséhez idő kell.

Vannak olyan döntések, amelyeket az első tíz napban meg lehet hozni, csak fel kell készülni rá, van olyan feladat, ami nem paragrafus-függő, mint például a pedagógus, a szülő, meg a diák közötti kapcsolat helyreállítása, ehhez mondjuk, egy tanév szükségeltetik és van olyan feladat, aminek a megvalósításához egy egész ciklusra van szükség. A kormányváltó szövetség nevében azon dolgozom, hogy erre, vagyis a feltétlenül szükséges változásra, reális esélyünk legyen.

Demcsák megy, Rónaié az Egyenes beszéd, de Krug is jön

„A hosszú megbeszélés vége az lett, hogy Zsuzsa, megértve a kialakult helyzetet, felmondott és én ezt a felmondást elfogadtam” – nyilatkozta Független Hírügynökségnek Németh Szilárd, az ATV vezérigazgatója.

A találkozón elhangzottakról Németh nem kívánt részletekkel szolgálni, de beszélt arról, hogy mi lesz a sorsa magának a műsornak, elsősorban is az Egyenes beszédnek, amelyet Demcsák, az előzetes tervek szerint felváltva vezetett volna Rónai Egonnal. (Demcsák végül összesen egy hétig volt az Egyenes  beszéd műsorvezetője, és ugyancsak egy hetet töltött a Reggeli startban, míg el nem érkezett az ominózus Szanyi-féle beszélgetésig…)

Nos, mint Németh Szilárdtól megtudtuk,

az Egyenes beszédet Rónay Egon viszi tovább, kiegészülve Krug Emiliával,

legalább is annyiban, hogy hétfőtől-csütörtökig Rónaié a képernyő, péntekenként viszont Krug kérdezheti a vendégeket.  „Azért is hoztuk ezt a döntést, mert Egon nagyszerű nézettségi adatokat produkál, szeretik őt a nézők, de az ötnapos intenzív munka után muszáj adni egy kis szusszanásnyi időt. Emília pedig szintén kiváló teljesítmény nyújt, ezért is esett rá a választás; a kéthetenkénti reggeli elfoglaltsága mellett minden pénteken ő ül az Egyenes beszéd műsorvezetői székébe” – nyilatkozta a csatorna vezérigazgatója.

Demcsák Zsuzsa utódját a reggeli sávban még nem jelölték ki, ez ügyben is folynak a tárgyalások, feltehetően már csütörtökre megszületik a döntés.

Demcsák Zsuzsa ma a Facebookon írt bejegyzésében a következőket közölte: „Sziasztok! Ma találkoztam Dr. Németh Szilárddal az ATV vezérigazgatójával. Kifejezetten jó hangulatú beszélgetést folytattunk, melynek végén döntöttem. Kóros fáradtságra hivatkozva ÉN(!) kértem a szerződésem felbontását, melyet Németh Szilárd elfogadott és közös megegyezéssel elválnak az útjaink. Köszönöm mindenki megértését!”

A Bienerthet feljelentő Tóth István szerint még vannak dokumentumok

A hivatalos értesítés kapcsán, miszerint megindulhat a nyomozás, megkérdeztük magát a feljelentőt, Tóth István, a  szentendrei HKLSE vezetőjét, hogy mit szól a fejleményhez.

 

Örülök neki, hogy megindul a nyomozás, ugyanakkor sajnálom, hogy azok az állítások, dokumentumok, amelyekkel a nyomozó hatósághoz fordultam helytállónak bizonyultak. Szerintem még sok minden kiderülhet, hisz én nem férhettem hozzá minden dokumentumhoz, a rendőrségnek viszont lehetősége van arra, hogy az úszó szövetségben lévő papírokat átvizsgálja.

Bienerth Gusztávra terhelő dokumentumokra gondol?

Nem lehet mindenért az elnököt felelőssé tenni. Az elnökségnek módja lett volna megálljt parancsolni BIenerthnek, de nem tette, kiszolgálta őt, szinte ellenvetés nélkül elfogadta az előterjesztéseit, miközben, ha nem ezt teszi, megakadályozhatott volna egy sor törvénytelenséget. Akadt azért kivétel is, Cseh László például mindig megfogalmazta erkölcsi aggályait. Ő az egyike azoknak, aki tiszta tudott maradni.

Most ezt azért hangsúlyozza, mert ön is indul az elnöki posztért és a riválisát, az eddig elnökségi tag Wladár Sándort akarja lenyomni?

Én leültem tárgyalni Wladárral, hosszan beszélgettünk…

Szóval akkor Wladár ellen beszél?

Nem, én őt alkalmas elnöknek tartom, szívesen dolgozom vele, de persze csak akkor, ha olyan emberekkel veszi magát körül, akik tényleg az úszósportot képviselik, nem azokkal akar együttműködni, akik eddig is elnökségi tagok voltak és akik most mind újra jelöltetik magukat a vezetésbe.

A bunkó magyarok a célközönség

Jelentősen megváltozott a hangnem, a stílus, de a nyelvhasználat is a magyar parlamentben. Szinte teljesen eltűntek az intellektuális viták, a szellemes megfogalmazások, s ez még akkor is igaz, ha például, egy-egy bántó kijelentésen, inkább lejáratásnak szánt szellemeskedésen a felszólaló mögött felsorakozó frakció tagja jól szórakoznak, vagy legalább is azt a képet tükrözik, mint akik rendkívül szórakoztatónak tartják a felszólaló szavait.

A jelenetekből, persze nem hiányzik a szervilizmus, éppen ezért a legnagyobb sikert e téren (is) a miniszterelnök aratja, amikor nagyjából háromhetente felbukkan az országgyűlésben. Ezt amúgy számára a kényszer – a törvény – is diktálja, ennyi ülés elteltével kötelező számára a válaszadás a képviselők kérdéseire.

A parlamenti nyitány az más tészta; ilyenkor a kormányfői nyitóbeszédre megilleti a frakciók vezetőit is a szó; ezek a megszólalások helyettesítik nagyjából a vitákat. A forgatókönyv végtelenül egyszerű: a miniszterelnök általában beszél arról, szerinte milyen állapotban van az ország, ilyenkor, választások közeledtével felsorakoztatja azokat a kampányelemeket, amelyek az elkövetkezendő időszakban dominálni fogják a Fidesz és a kormány kommunikációját, majd sorban felszólalnak a képviselőcsoportok vezetői; az ellenzék támad, bírálja a miniszterelnököt, a kormánypártiak viszont hűségesküt tesznek, ahogy az illik.

Mondhatnánk: az egész nem túl érdekes, valódi értékeket nem tükröz, legfeljebb az a kérdés, miként is reagál Orbán Viktor az őt érő bírálatokra. Nos, volt idő, amikor Orbán ebben önálló műfajt teremtett, csaknem mindig megtalálta azokat a szavakat, amelyek megsemmisítő erejűek voltak, ugyanakkor mégsem lehetett színvonaltalannak minősíteni őket. És ez akkor is így van, ha tudjuk: Orbánnak határozott álláspontja az, hogy személyes támadás nem maradhat válasz nélkül. Ez mindig is így volt nála, mára azonban nem a válaszon van a hangsúly, hanem egyfajta megtorláson. A megsemmisítés kényszere megmaradt, csak a nyelvi út, amely ehhez vezetett, az változott. A hétfői parlamenti nyitányon például olyan választ adott Vona Gábor Jobbik frakcióvezetőnek, amellyel a nemi identitását piszkálta, immár nem először. Azt találta ugyanis mondani, hogy a kormányzáshoz komolyabb eszköz kell, mint a szemöldökcsipesz. És miután nem ez volt az első ilyen eset, ráadásul a Jobbik elnökét néhány kormányhoz közel álló újság igyekezett lejáratni, joggal következtethetünk arra, hogy ez a nemiség, amely Orbán mondandójának velejét képezte.

A nyelvész szakértő azonban cáfolja ezt a megközelítést. Kálmán László szerint Orbán ezúttal nem buzizott, hanem pontosan felmérte kikhez beszél. És igen, mondja a szakértő, sok szavazónak bejön ez a stílus. Orbán, állítja, ma már a bunkó magyarokhoz beszél, azokhoz, akikhez nem is szabad ennél magasabb szinten szólni. Egyszerű üzenetek, egyszerű mondatok.  „Orbán ne tudná, hogy mit és hogyan beszél? Tudjuk, ő nagyszerű debattőr, több stílusban is képes versenyképesen megszólalni, tehát tudatosan megy el ebbe az alpári irányba” – fogalmaz Kálmán László. Szerinte ma erre van kereslet, Németh Szilárdnak szinte az egész személyisége, egyénisége erre van kitalálva. „Orbánék már régen letettek az értelmiségiekről, nem is akarják őket megszólítani, kiszemelték maguknak ezt a műveletlen választó közönséget, és tartok tőle, hogy nem is eredménytelenül” – foglalja össze a helyzetet a nyelvész.

Arra persze már nem a nyelvésznek kell megtalálni a választ, hogy a politika alpáriasodása végső soron hova vezet. Annyit azonban kijelenthetünk: a politikusaink nyelvi eszköztára, az ellenfelek egymással szemben használt kifejezései, hűen tükrözik a magyar politikai élet jelenlegi állapotát.

„Itt a vádlók a bűnelkövetők”

Kedden délelőtt bevonult a börtönbe Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egyik volt vezetője, hogy megkezdje kétéves börtönbüntetését. Társa, Tátrai Miklós, volt vezérigazgató már néhány héttel ezelőtt elkezdte letölteni a büntetését.

Császyt ötven-hatvan ember kísérte el, többek között Gyurcsány Ferenc a DK elnöke, Herényi Károly a Császy Zsolttal közösen alapított Nemzeti Bilincs egyesület alelnöke, volt MDF-es országgyűlési képviselő és ott volt Iványi Gábor az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője. Az eseményről Herényi Károlyt kérdeztük.

  • Hogyan zajlott ez a délelőtti börtönóra?
  • Óriási dugó volt a Tökölre vezető úton, kishíján el is késtünk Zsolttal. A helyszínen egyébként a Demokratikus Koalíció sajtótájékoztatót tartott, maga Gyurcsány Ferenc beszélt, fogalmazta meg a véleményét erről a politikai koncepciós perről. Aztán Császy Zsolt kapott szót, és hangsúlyozta: ennek a pernek addig nem lesz vége, amíg az ő és Tátrai Miklós igaza, illetve ártatlansága bizonyítást nem nyer. Jelen volt Iványi Gábor is, akivel aztán közösen kísértük el a börtön kapujáig Zsoltot. Onnan már nem engedtek tovább bennünket. Egy nagy nemzeti színű zászlóval beburkolt hátizsákot cipelt Iványi Gábor és Császy Zsolt, míg mi Gyurcsány Ferenccel az iratait tartalmazó nagy csomagot vittük. Azt hiszem az egész eseményt a szolidaritás és az együttérzés hangulata jellemezte; az üzenet arról szólt, hogy egy koncepciós pernek csak ez lehet a következménye. Tehát a szolidaritás és a tiltakozás.
  • Ön milyen minőségében vett részt a rendezvényen?
  • Mi  Zsolttal létrehoztuk a Nemzeti Bilincs elnevezésű egyesületet, amely a politikailag meghurcolt emberekért próbál dolgozni, szót emelni, akciózni. Ennek vagyok én az alelnöke, ebben a minőségemben voltam jelen. Egyébként az egyesületünk nyitott egy alszámlát, amelyre a bűnügyi költségekre gyűjtünk adományokat. Mert ugye nem elég, hogy tönkretették Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, még hétmillió forint perköltséget is a nyakukba varrtak. Ezt az összeget egyszerűen képtelenek kifizetni, hiszen évek óta nincs munkájuk. Hála istennek elég jól halad ez a gyűjtés, ami mutatja, hogy az emberek tényleg szolidárisak, érzik az igazságtalanságot.
  • Császy Zsolt, még a bevonulása előtti napon nyilatkozott a Független Hírügynökségnek és elmondta, hogy eddig 900 ezer forint jött össze a hétmillióból, de arra is panaszkodott, hogy a szocialisták, bár ígérték, még sem gyűjtöttek erre az alapra…
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
  • Erre nem tudok válaszolni, mert megosztottuk a feladatokat, az MSZP nem hozzám tartozott, de beszéltem Lendvai Ildikóval, biztos vagyok benne, hogy ő is megmozgatja a saját kapcsolatrendszerét.
  • Ön hogy kerül bele ebbe az egyesületbe? Úgy érzi, hogy szintén meghurcolták?
  • Persze, mégpedig az UD Zrt.-ügy kapcsán. Hét év meghurcoltatás után idén zárult le az ügy, ráadásul bírói ítélet nélkül. Bírói intézkedés történt, aminek a következménye az lett, hogy megrovást kaptam és 5500 forint perköltséget kellett fizetnem. Ez ugye, egy hétéves per után igazán nevetséges.
  • Akkor most kvázi büntetett előéletű?
  • Nem, dehogy. Ilyen nem nagyon fordult elő a magyar joggyakorlatban, hogy egy bűnvádi eljárás ítélet nélkül záródjon le, és egy bírói intézkedés legyen az utolsó aktus, aminek semmiféle jogkövetkezménye nincs. Meg is kérdeztem a bírót, hogy ez a megrovás mit jelent, azt válaszolta, hogy ez egy ejnye-bejnye, és hogy többé ne csináljak ilyet.
  • Az ejnye-bejnyét miért kapta? Mit tett?
  • Kényszerítettem, személyes adattal éltem vissza, meg még egy csomó ostobaságot fogtak rám, amelyek közül semmi nem nyert bizonyítást. Mert hiszen, ha bizonyították volna, akkor el is ítélnek.
  • De akkor miért kapott megrovást?
  • Szerintem nagy pofára esés lett volna a bíróság számára, ha hét év tárgyalás-sorozat után felmentenek. Ne feledje, hogy hét évig – sok-sok tisztességes szakember mellett – bírók hada küzdött azért, hogy el tudjanak ítélni. Volt olyan bíró is, aki azt mondta: nem az igazi vádlottak állnak a bíróság előtt, itt a vádlók a bűnelkövetők.
  • Visszatérve a tököli búcsúztatóra, volt-e ott a DK-n kívül más párt képviselője is ?
  • Nem, másokat nem láttam.
  • És ezt nem tartja szomorúnak?
  • De nagyon is annak tartom. A pártok részéről a szolidaritás ilyen mértékű hiánya nem pusztán szomorú, hanem felháborító is. Különösen akkor, amikor egy jelentős társadalmi ügyről van szó. Tudniuk, látniuk kell, hogy a mai rendszerben bármelyik párt, bármelyik tagja könnyen kerülhet hasonló helyzetbe, ha a hatalom úgy akarja.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
  • A rendőrség, vagy a büntetésvégrehajtási intézet részéről volt-e bármilyen reakció az önök rendezvényére?
  • Rendőrségi kivonulás volt, az esemény idejére lezárták az utat, de a rendőrök kedvesek és előzékenyek voltak. Az intézetbe, mint említettem, nem engedtek be, kikiabáltak, hogy csak az elítélt mehet be.
  • Nyilván nem is tervezték…

Hát ameddig lehetett volna, én biztos, hogy bemegyek…Szívesen kísértem volna Zsoltot, hogy ne legyen egyedül.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!