FüHü
Tízszínvilág: PEOPLE TEAM
Idén is kalandos és mókás lesz a nyár a PEOPLE TEAM-mel, persze csak azoknak, akik jelentkeznek valamelyik táborukba. Te is köztük vagy? Ha elkezdenéd...
Salvini: együtt Orbánnal és a lengyelekkel
Az olasz Liga vezére cáfolta, hogy a Fidesz helyének az elfoglalására készül az Európai Néppártban. Ehelyett Matteo Salvini új frakciót akar az Európai parlamentben,...
A DK reagálása a Kormányinfón elhangzottakra
Gulyás Gergely miniszter a mai Kormányinfón azt mondta, hogy már több mint egymillió kínai vakcina érkezett hazánkba, és így húsvétig megtörténhet az idősek beoltása...
Gulyásinfó
A szokásos csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely a tegnapi kormányülés döntéseit ismertette. Többek között a nehéz helyzetben lévő vállalkozásokra is kiterjesztik a 10 millió forintos...
A Klubrádió elkaszálva
Pár perccel ezelőtt Média1 portál közölte elsőként, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a mai napon, a Médiatanács megvizsgálta a Klubrádió pályázati ajánlatát,...
Unió, ahol a hibákat nem „kommunikációval” javítják
Milliós tételben érkezik uniós vakcina a következő időszakban, az Európai Gyógyszerügynökség pedig holnap ideiglenes engedélyt ad a Johnson&Johnson vakcinának, ezzel is bővül tehát az...
Kábítószer nélkül nem tudok dolgozni!
Drogozni azért, hogy melózni tudjak - ezen a címen adott ki könyvet a francia tudományos akadémia egyik kutatója. Ennek kapcsán vizsgálat indult Franciaországban: csakugyan...
Csodaszert kínálnak ötödáron
A londoni lapok exkluzív információként közlik, hogy leértékelik a legújabb szexuális forradalmat Nagy Britanniában. A Fortacin nevű spray azt ígéri, hogy öt perc után...
40 ezer halottja lehet a járványnak Magyarországon
Naponta 500-nál is többen halhatnak meg a korona vírusa járvány harmadik hullámának csúcspontján.
A Bill és Melinda Gates alapítvány egyik, a washingtoni egyetemen működő intézete...
A Fidesz szép társaságban
Németország háború utáni történetében ez az első alkalom, hogy a szövetségi parlamentben képviselt pártot a demokrácia potenciális fenyegetéseként a titkosszolgálatok illetékes ága, az Alkotmányvédelmi...



























