Kezdőlap Szerzők Írta Föld S. Péter

Föld S. Péter

689 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Magyar nőnek magyar himbilimbit!

Semjén Zsoltot egy zalaegerszegi fórum után arról kérdezték, hogy tervez-e a kormány felvilágosító programot, hogy elkerüljék a mostani zaklatási ügyhöz hasonló eseteket.

Semjén Zsolt első megközelítésben persze nem autentikus a témában, sőt, valójában semmilyen megközelítésben nem az. Legfőképpen azért nem, mert ő egy mérhetetlenül alacsony támogatottságú párt elnöke. Mely párt, ha egyedüliként indulna a választáson, akkor sem szavazna rá senki.

Másfelől viszont Semjén pártelnök Orbán Viktor miniszterelnök helyettese, utóbbi funkciójában tehát akár komolyan is lehetne venni. Vennénk is komolyan, de Semjén pártelnök nem engedi. Semjén pártelnök ugyanis a fenti, amúgy nem túlságosan bonyolult kérdésre azt válaszolta, hogy a nemrég kirobbant zaklatási ügy eltörpül amellett, ami majd akkor lesz, ha elözönlik hazánkat a migránsok.

Semjén pártelnök nagyon jól tudja, hogy jelen állás szerint Magyarországot nem kívánják elözönleni a migránsok. Mint ahogy feltehetőleg az világos a számára, hogy Marton László nem migráns, tehát, nem illegális gazdasági bevándorlói minőségében zaklatott fiatal színésznőket. És nem migránsok azok a magyar férfiak sem, akik nem színházat igazgatnak, hanem más szakmákban élnek vissza a hatalmukkal.

Semjén pártelnök válaszában egyébként nem volt semmi meglepő. Ez ugyanis egy olyan ország, ahol magyar férfiak, akik történetesen parlamenti képviselők, beszólhatnak olyan magyar nőknek, akiket szintén a választók küldtek a magyar országgyűlésbe. Bekiabálhatják nekik, hogy Vetkőzz, Ági!, vagy azt, hogy Hol a babydoll? Mindezzel nincs baja Semjén pártelnöknek, még sohasem hallottuk, hogy rosszallását fejezte volna ki ezzel kapcsolatban.

Semjén pártelnöknek csak az nem tetszene, ha idegen férfiak zaklatnák a magyar nőket. Hiszen a főnöke, a miniszterelnök énekelte kissé pityókás hangulatban, hogy megjöttek a fehérvári huszárok, akik sok kislányt meghágtak.

Mi rossz van abban, ha a fehérvári huszárok sok kislányt meghágnak? Vagy, teszem azt, a fehérvári, vagy más városban dolgozó színigazgatók? Tanszékvezetők, vezérigazgatók, főszerkesztők?

Na ugye! És amelyik nőnek erről más a véleménye, az jöjjön ki a ház mögé! Kap egy akkora maflást, hogy a vak komondor adja a másikat!

Könyv a hatalom nélküliek hatalmáról

Napra pontosan hat évvel ezelőtt Magyarországon is megjelent egy érdekes és fontos könyv. A Civil bátorság a hatalom nélküliek hatalmáról, azaz rólunk, hétköznapi emberekről szól.

Akkor, 2011. októberében már írtam a könyvről, ám most, újraolvasva az akkori szöveget, rájöttem, hogy mindez ma legalább annyira aktuális, mint akkor volt.

Azért fontos, mert a mindennapokban hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy velünk, „kisemberekkel”, mindent meg lehet tenni. És ezért, mert ezt hisszük, tényleg meg is tesznek velünk mindent.

Steve Crawshaw és John Jackson írták a könyvet, Václav Havel jegyzi az Előszót. Az egykori cseh ellenzéki vezető, későbbi köztársasági elnök ezt írja a könyv előszavában:

„Ma a világban több millióan élnek abban a hiedelemben, hogy körülöttük soha semmi nem fog megváltozni.”

„Ez a könyv azoknak adózik tisztelettel, akik tesznek azért, hogy igazságban éljenek, és tudják, ennek van hatása. Nem csak a jelenről és a múltról szól. Meggyőződésem, hogy a jövőről is.”

A civil bátorság – mostanság megint van alkalmunk megtapasztalni – gyakran minden másnál fontosabb. „Békeidőkben” ezt szerencsére nem tudjuk, és jó is, hogy olyankor nem kell tudnunk. De vannak helyzetek, amikor az ember kockáztatni kényszerül. Az ember ugyanis, kockáztató állat, bizonyos egyedei – nevezzük őket hétköznapi hősöknek – akkor is megtesznek bizonyos dolgokat, amikor tudják, hogy abból bajuk lehet. Életüket, egészségüket, szabadságukat kockáztatják, vagy „csak” az állásukat, előmenetelüket, hivatali megítélésüket.

80 történetet gyűjtöttek egybe szerzők a világ minden tájáról.

Vannak köztük már-már mulatságos, a humor fegyverével harcoló esetek. Például, amikor a lengyelek Jaruzelski diktatúrája idején a közszolgálati híradó műsora alatt kitették a tévéiket az ablakaikba. Később a készülékeket babakocsiban sétáltatták, így demonstráltak a köztévé hazugságai ellen. Némiképp pikáns, ám hatásos a kenyai és a kolumbiai asszonyok szex-sztrájkja, akik testük megvonásával vették rá a hatalom férfijait, hogy hagyjanak fel az erőszakkal. És akadnak persze komorabb történetek is.

Minden diktatúra félelmetes és ijesztő. Nem önmagáért az, hanem azért, hogy az egyes ember hajlamos legyen azt gondolni: a diktátorok hatalma időben és térben végtelen. Hogy örökké tart, és soha sem lesz vége – aki ma uralkodik, az lesz a Vezér holnap is.

Épp ez az elnyomók legfőbb eszköze, ez kezükben a csodafegyver: hogy félelmet keltenek, hatalmukat hatalmasnak és megingathatatlannak mutatják. Ha sokáig és hangosan sulykolják a hazugságokat, az egyszerű ember hajlamos azt hinni, hogy talán mégsem neki van igaza. Hogy egyedül van, vagy csak nagyon kevesek állnak mellette.

Pedig, sokan vagyunk, többen, mint gondolnánk.

Sokan vagyunk, akik szeretjük a demokráciát, a szabad választást – legyen szó pártról, párról, felekezetről, iskoláról.

Mindenről, ami szép, és fontos az életben.

A szabadságot szerető, hatalom nélküli hatalmasoknak, azaz nekünk, valódi polgároknak szól a Civil bátorság című könyv. A hat évvel ezelőtt megjelent könyvben szereplő nyolcvan történet ma is azt üzeni, hogy ne féljünk a félelmet keltőktől: csak akkor félelmetesek, ha félünk tőlük.

Kohn Zsigmondné zsidó, volt nógrádi lakos be nem fizetett villanyszámlája

Előkerült egy levél, amelyben Bíró István úr városokat és községeket villamosító vállalata arra szólítja fel a nógrádi elöljáróságot, udvariasan persze, miként az ilyen helyzetekben illendő, hogy bevételezze, és címére megküldeni szíveskedjék néhai Kochn (valószínűleg Kohn) Zsigmondné zsidó, volt nógrádi lakós augusztusi villanyszámlájának ellenértékét.

Azt, hogy a lakós szót hosszú ó-val írták, tudjuk be a honfiúi igyekezetnek. Ennél lényegesebb, hogy egy néhai nógrádi lakos, bizonyos (nevezzük így) Kohn Zsigmondné 1944 augusztusában nem fizette meg a villanyszámláját.

1944 márciusában Magyarországot megszállták a németek, de egyéb körülményekből kifolyólag is joggal feltételezhetjük, hogy

Kohn Zsigmondné zsidó, volt nógrádi lakosnak a villanyszámlája megfizetése mellett akkoriban más gondjai lehettek.

Ettől azonban még tény, hogy fizetési mulasztás vétségében volt elmarasztalható, tartozott a villanyszámlával a városokat és községeket villamosító vállalatnak, mely cég joggal várta el a szolgáltatás ellenértékének kiegyenlítését.

Rezsicsökkentésről akkoriban még nem hallott senki, a városokat és községeket villamosító cégek kedvükre, minden kormányzati korlátozás nélkül zsákmányolták ki a lakosságot. Ebbéli tevékenységükben amúgy meglehetősen demokratikusan jártak el, nem nézték, ki a zsidó, és ki nem az: küldték a számlát mindenkinek. Sajnos, Bíró István városokat és községeket villamosító vállalata nem számolt azzal a ténnyel, hogy Kohn Zsigmondné zsidó volt nógrádi lakosnak akkoriban más elfoglaltsága akadt. Bizonyára nem áll messze a valóságtól az a feltételezés, hogy

Kohn Zsigmondné zsidó, volt nógrádi lakos a levél kézbesítésekor már egy marhavagonban utazott, egy általa akkor még igencsak ismeretlen úticél felé.

A körülmények ismeretében az sem légből kapott vélekedés, hogy Kohn Zsigmondné (többi titulusát, úgymint zsidó, nógrádi lakos, egyebek, mostantól mellőzzük), nem önszántából szállt fel a marhavagonba. Nem tervezte ugyanis az utazást, de segítségére voltak azok a rendes magyar emberek, akik hol puskatussal, hol csak úgy, puszta kézzel ütlegelve Kohn Zsigmondnét és társait, mindent elkövettek, nehogy valamelyikük merő véletlenségből lemaradjon a kalandosnak ígérkező vonatozásról.

Az augusztusi villanyszámlával adós maradó Kohn Zsigmondné vélhetőleg meg is érkezett a számára kijelölt végállomásra, hogy ott azután a végső megoldásnak becézett nevű idegenrendészeti eljárás keretében élete bevégeztessék. Ez utóbbi persze csak feltételezés, mert valójában nem tudjuk, hogy mi történt Kohn Zsigmondnéval. Még az is lehet, hogy túlélte az utazást, és a számára üdülésként csak igen nagy képzelőerővel felfogható ott tartózkodás során nem halt meg.

Egy dolgot tudunk biztosan, ha máshonnan nem, ebből a levélből: hogy Kohn Zsigmondné indulás előtt nem rendezte a villanyszámláját.

Ez vétkes felelőtlenség volt a részéről, mert számolnia kellett volna azzal, hogy akár ki is kapcsolhatják a szolgáltatást.

Korabeli feljegyzésekből és visszaemlékezésekből tudható, hogy Kohn Zsigmondné és társai elegendő időt kaptak arra, hogy felkészüljenek az utazásra. Volt olyan, akinek több óra is a rendelkezésére állt, hogy összeszedje a cókmókjait, s valamennyire kitakarítsa a lakását, hogy ha majd valaki, egy Kohn Zsigmondnénál szerencsésebb származású ember azt elfoglalja, ne kelljen rögtön a rendrakással vesződnie.

Ebbe a kis időbe a villanyszámla kiegyenlítése is belefért volna, de Kohn Zsigmondné és sok más, hozzá hasonló sorsú társa a nagy kapkodás közepette megfeledkezett erről, nem kevés bosszúságot és kárt okozva ezzel Bíró István városokat és községeket villamosító vállalatának.

Az esetnek amúgy nincs különösebb tanulsága: ma is úgy megy minden, mint annak idején: hosszabb utazás előtt győződjünk arról, hogy lekapcsoltuk-e a házban a villanyokat, elzártuk-e a gázt, és ellenőrizzük, hogy befizettük-e a villanyszámlát.

Megéri ez a kis odafigyelés: egy sor kellemetlenségtől kíméljük meg magunkat és másokat.

Lehettünk volna szabadok is

„Mindig azt mondják, hogy jövőre jobb lesz. Nem lehetne egyszer már most is jobb?” Ezt írtam ki néhány napja a Facebookra, és azt hittem, hogy vicceltem. Kiderült, hogy nem: nagyon is komoly volt, amit írtam.

Ezt onnan tudom, hogy többen komolyan vették. Például az az ismerősöm, aki kommentjében a következőket írta:

„Jövőre jobb lesz. Ha otthagyod a hisztériakeltő, hazug, kerítésemelő, „erkölcsi észtet” osztogató országot. Ezt elfelejtik hozzátenni. A magyarság a lélekben lakozik. Nem a testben, ami helyzetváltoztatásra képes mindaddig, amíg a mozgásszervi betegségek nem kerekednek felül. Ovi nem fog elmozdulni a székéről. A kerítést az ország húzza maga köré. És már nem fogja Európában senki sajnálni a magyarokat. Ez már régen nem ’45 és ’56. Lehettünk volna szabadok is…”

Elmenni, vagy itt maradni. Sokaknak ez nem kérdés, mert már döntöttek. Alig van olyan család, ahol ne lenne külföldön valamelyik gyerek. Nem kalandvágyból, mint azt a kormányhoz közeli megszólalók mondták eleinte, cinikusan. És nem is világot látni, tanulni, majd visszajönni, ahogyan azt választott vezetőink mostanság kommunikálják.

Mindenki nyugodjon le: a gyerekeink nem fognak visszajönni. Marad a Skype, az évenkénti – távolságtól függően – egyszeri, kétszeri láthatás. És lesznek unokák is, akik németül, angolul, olaszul, vagy éppen franciául beszélnek.

Integetni magyarul is tudnak majd a Skype-on.

De mi legyen velünk, akik másképp döntöttünk? Régebben én is szívesen vicceltem azzal, amivel mások is sokan: hogy kalandvágyból maradtunk itthon.

Most már ez nem vicc.

Idővel az ember nem tud, és nem is akar elmenni. Én itt vagyok itthon. Máshol is tudnék létezni – remélem, soha nem kényszerülök rá – de itt vannak a gyökereim.

Pejoratív értelemben is. Mert azok a gyökerek – gyk.: hatalomittas tahó, bunkó gazemberek – szintén a mieink. Ha nem is mi ültettük el őket annak idején, hogy antipatikus rohadékká növekedjenek, mi is benne voltunk, hogy most a nyakunkon lehetnek.

De a szó eredeti értelmében is itt vannak a gyökereink. Itt születtünk, itt tanultunk járni, írni, olvasni.

Ha muszáj lesz, – remélem, mégsem – akkor majd elmegyünk. Most még maradunk. Testben mindenképp. És lélekben is, ameddig lehet.

Ágh Péter közbenjárt

A tábla mívesen megmunkált, a betűk is veretesre sikeredtek.

Csepregen leplezték le ezt a táblát, két nappal ezelőtt, október 23-án, és Ágh Péternek, a Fidelitas volt elnökének, a település országgyűlési képviselőjének a neve áll rajta.

Mit mondjunk, van egy kis hiányérzetünk. Ágh Péter nevét nagyobb betűkkel kellett volna szedni. Mert ugyan így is meglehetősen jól látható, de a nevét formáló betűk sora semmivel sem nagyobb, mint a többi. Pedig, amint az a szövegből is kiderül, az ő közbenjárásával készült ez az emléktábla.

Ha nincs Ágh Péter, aki közbenjárt, hogy tábla hirdesse a mostanra Büszkeségponttá szelídült forradalom emlékét, akkor ma nincs emlékezés.

Talán a forradalom se lett volna. Nem lett volna itt semmi sem.

Ha lenne hozzá kedvünk, megkérdezhetnénk, hogy kinek az ötlete volt Ágh Péter (kinek közbenjárásával létrejött a Világmindenség, plusz még minden más) nevét beleörökíteni a táblába.

Maga a képviselő kérte (javasolta, elvárta, követelte)? Netán valamelyik helyi nyelvcsapásbajnok agyából pattan ki az ötlet?

Mindegy is, a tábla már megvan, és örök időkig hirdeti Ágh Péter dicsőségét. Akinek a közbenjárása nélkül – lásd, mint fenn.

Van, aki vízen járt – van, aki közben.

Tíz éve történt – Feljelenti a Fideszt az MSZP

2007. október 25-én arról írt a Független Hírügynökség, hogy az MSZP közölte: feljelenti a Fideszt, mert az gyanújuk szerint törvénytelen eszközökkel gyűjtött aláírásokat a népszavazási kezdeményezésükhöz.

Nyakó István szóvivő szerdán a Magyar Rádióban nyilvánosságra került hangfelvételre hivatkozik, amely szerint az ellenzéki párt

nem az aláírásokért, hanem adatbázisának frissítésért kereste fel az embereket

és azok politikai nézeteit is rögzítik.

Az MSZP azért vár három napot, mert jogászaik szerint az ügyészségnek hivatalból eljárást kellene indítania az ügyben és a kormánypárt csak akkor tesz feljelentést, ha az ügyészségi vizsgálat nem indul el – mondta Nyakó István.

A rádióban közzétett felvételen az hallatszik, hogy a Fidesz egyik helyi kampányszervezője eligazítást tart az aláírásgyűjtő aktivistáknak. Ebben azt kéri: a név és a cím mellé azt is írják oda, hogy Fidesz szimpatizánstól, esetleg kiábrándult szocialistától kapták-e a szignót. Azt is fel kell jegyezni, hogy ki nem írta alá az ívet.

Nyakó István csütörtökön hangsúlyozta: az emberek politikai nézetei különleges személyes adatnak minősülnek és azokat csak az emberek önkéntes hozzájárulásával lehet beszerezni. A szóvivő hozzátette: ennek megsértéséért akár 3 év szabadságvesztés is kiszabható.

Az MSZP azt kérdezi Tarlós Istvántól a szociális népszavazás 2008 politikai vezetőjétől, hogy kell-e a jövőben egy esetleges kormányváltást követően valamilyen hátránytól tartania annak, akinek a neve mellett a Fidesz adatbázisában az szerepel, hogy szocialista szimpatizáns, illetve visszavonja-e a Fidesz az összegyűjtött aláírásokat és gyűjt helyettük újakat jogszerűen?

A közmédia kérdez

Keményen, szemtől szembe, egyenesen, kertelés nélkül. Az sem baj, ha a riportalany megizzad. Az emberek tájékoztatása mindennél fontosabb.

– Miniszter úr, tudom, hogy kemény a kérdés, amit most fölteszek Önnek, de remélem, nem érti félre, ezért, ha megengedi, és persze, csak akkor, ha nem sértem meg, tehát akkor most venném magamnak a bátorságot, hogy a nézők nevében, a magyar embereket ugyanis érdekli…

– Kérdezzen nyugodtan, bátran, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, nekünk nincs takargatni valónk.

– Szóval, elnézést, ha elsőre barátságtalannak látszik a kérdés, tényleg igyekszem udvariasan fogalmazni, de azért Ön is beláthatja, hogy nem megkerülhető, amiről kérdezni szeretnék. Szóval: Ön tényleg annyira fantasztikusan zseniális, mint amilyennek én látom, vagy még ennél is sokkal nagyszerűbb? Ezt csak azért kérdezem, mert akivel csak beszélek, és higgye el, szoktam emberekkel találkozni, mind azt vetik a szememre, hogy én nem értékelem kellően az Ön szakmai és emberi nagyságát, amikor tömören csak úgy szoktam fogalmazni, baráti társaságban persze, hogy Ön és az Ön minisztériuma igen kiválóan végzik a dolgukat. Tényleg igazságtalannak érzi, amikor ennyire puritán és visszafogott módon fogalmaznak Önökkel kapcsolatban, vagy tudja a helyén kezelni az ilyen megfogalmazásokat?

– Az a helyzet, hogy blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, erre a kérdésre akkor tudnék kimerítően…

– Értem én, és csak azért kérdezem mindezt, mert sokan azt mondják, mit mondják, kifejezetten gondolják, hogy amit Önök tesznek, pontosabban fogalmazva, véghez visznek, s mindezt természetesen nem Önös érdekből, hanem a nemzet felemelkedését szem előtt tartva, mert ha Önök, teszem azt, nem azt tennék, amit tesznek, akkor mi magyarok most szegényebbek lennénk egy sor illúzióval és reménnyel. Amire mostanság nagyobb szükségünk van, mint egy falat kenyérre. Tehát: Ön is ugyanúgy gondolja, ahogyan én, vagy esetleg még nálamnál is jóval alaposabban és szakszerűbben?

– Ami az elmúlt időszakot illeti, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, s most elsősorban a nemzetközi környezetre gondolok, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, nem utolsó sorban az Európai Unióra…

– Ezt értem, miniszter úr, és nem is szeretnék vitába szállni Önnel. De az ellenzék gyakran bírálja Önöket, azt állítván, hogy amit Önök képviselnek… nos inkább hagyjuk, mert tényleg szóra sem érdemes. Csúnyákat mondanak Önökre, de hát, Ön is tudja, milyenek ezek. Én nem gondolom, hogy igazuk van, ha ezt gondolnám, nem itt ülnék, és nem néznék ilyen bánatos bociszemekkel az ön tekintetébe, mint ahogyan most teszem. Onnan várva a választ, mit választ, eligazítást a jövőre nézve, hogy eloszlassa a jelennel kapcsolatos kételyeimet, amelyek persze nem az én kételyeim, mert én csak a mások kételyeit fogalmazom meg, és öntöm szalonképes formába. Az emberek ugyanis, ezt bizonyára Ön is tudja, nem mindig olyan árnyaltan, mondhatni, artikuláltan fogalmaznak Önökkel kapcsolatban, mint én. Szóval, csak azt akartam megkérdezni, hogy ha már most minden olyan jó, mint amilyen majd akkor lesz, amikor már nem olyan lesz, mint most, hanem még a mostaninál is sokkal jobb? Vagy ilyet még korai lenne kérdezni?

– Nem korai, és tekintettel arra, hogy blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, bizonyos szempontból…

– Köszönöm, ez valóban őszinte szembenézés volt. Bele is borzongtam. És tényleg elnézést, ha netán kritikusabb voltam a kelleténél. De, Ön nyilván tudja, nekünk a sajtó munkásainak, de mondhatnám úgy is, hogy a tájékoztatás nagyköveteinek, nem csak az a dolgunk, hogy pártatlanok legyünk és kiegyensúlyozottak, de mindemellett még kérdeznünk is kell időnként. Nem azért, mintha kellemetlenkedni akarnánk, épp ellenkezőleg, de tetszik tudni, ez egy ilyen szakma, hogy nekünk, a sajtó robotosainak, úgy kell tennünk, mintha érdekelne bennünket az, amit Ön mondani méltóztatik. Úgyhogy, köszönöm, hogy minden igényt kielégítően válaszolt a kérdéseimre, s még egyszer, elnézést, de tényleg, és nagyon kérem, ne vegye zokon, ha netán túlságosan is bátorkodtam.

– Ugyan már, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, tényleg élveztem a kérdéseit. Legalább a nézők is láthatják, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, hogy mi nem térünk ki a problémák elől, nem menekülünk a felelősségtől…

– Akkor megnyugodtam, és ha nem bánja, lenne még egy utolsó kérdésem. Én tudom, amit Ön is tud, és velünk együtt még sokan, és remélem, egyre többen, mármint azt, hogy minden nagyon jó. De, és ezt most csak kérdezem, nehogy azt tessék hinni, hogy állítom, tehát, ha minden annyira jó, mint amennyire, de az is lehet, hogy még annál is sokkal jobb, akkor mitől van az, hogy mégsem érezzük, hogy nekünk milyen nagyon jó. Nem rólam van szó, mert nekem most nagyon jó, el nem mondhatom, hogy mennyire, itt ülni, szemben Önnel. Persze csak képletesen, dehogy ülök én szembe Önnel, ez csak egy kifejezés, remélem, nem tetszik félreérteni, én, nyilván tudja, mindig ugyanazon azon az oldalon ülök, mint Ön. De azért mégis megkérdezném, biztosan nem neheztel meg rám ezért, mert gondolom, nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy itt valami új és nagyszerű dolog van készülőben, ami talán már meg is született.

– Valóban, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, bár a helyzet ennél azért bonyolultabb, s ha lenne rá idő…

– Sajnos most nincs, mert a műsoridőnk végéhez értünk. Remélem, meg tudja nekem bocsátani, hogy néha talán túlságosan is előbújt belőlem a bennem bujkáló kisördög. De tudja, mi újságírók, különösen itt a közszolgálatban, már csak ilyenek vagyunk: kíváncsiak, néha egy kicsit szemtelenek, de azért alapvetően mindig jót akarunk.

– Blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla, blablablabla.

Együtt: Orbán miatt keresnek kevesebbet a magyarok az Európai Unióban

Az Európai Unió munkaügyi kérdésekben illetékes tanácsa megszavazta, hogy közelíteni kell egymáshoz a keleti és nyugati munkavállalóknak fizetett bért. Magyarország azonban a szavazáson a döntés ellen voksolt.

Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke szerint a kisebbségben maradt magyar álláspont antiszociális, az európai munkaerőpiac egysége ellen lép fel, ráadásul hosszabb időre akarná bebetonozni a magyar munkavállalók alacsonyabb rendűvé minősítését. Ismét bebizonyosodott: Orbán Viktor képtelen a magyar érdekek érvényesítésére, illiberális államfelfogásával elszigetelte magát az Európai Unióban.

Az Európai Unió munkaügyi kérdésekben illetékes tanácsa, hosszú vita után, magyar szempontból is fontos döntést hozott:

közelíteni kell egymáshoz a keleti és nyugati munkavállalóknak fizetett bért, amennyiben a dolgozók hazájuktól távol dolgoznak.

Magyarország – néhány más kelet-európai országgal együtt – a döntés ellen szavazott, de kisebbségben maradt, mondhatjuk ismét.

Felmerül a kérdés: az állítólag annyira versenyképes Magyarországnak milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy ugyanazon elvégzett munkáért a magyar munkavállalók kevesebb bért kapjanak, mint mondjuk az ugyanazon a munkahelyen dolgozó francia, német vagy osztrák kollégáik?

Az itt is kisebbségben maradt magyar álláspont nemcsak antiszociális, nemcsak az európai munkaerőpiac egysége ellen lép fel, de hosszabb időre akarná bebetonozni a magyar munkavállalók alacsonyabb rendűvé minősítését. Miközben Orbán Viktor, most éppen október 23-án, nem győzi hangsúlyozni a magyarság kivételes képességeit, különös küldetését, aközben

a nyilvános szájkarate leple mögött maga a magyar munkások másodosztályúvá minősítéséért száll síkra.

Ezúttal megint kisebbségben maradva.

Orbán a legutóbbi hét utolsó napjait Brüsszelben töltötte, ahol Európa legfontosabb vezetőivel beszélhetett, kávézhatott a szünetekben, vagy vonulhatott – volna – félre, hogy meggyőzze őket a magyar álláspont indokoltságáról. Nincs nyoma annak, hogy ezt tette volna, sőt már a nem kormánylakáj sajtó képviselőivel sem volt hajlandó találkozni, hogy esetleg beszámolhasson lobbizása eredményéről, és ne csak a nem létező Soros-tervről akarjon beszélni.

A kasszánál minden kiderül

Régebben a fodrászok voltak a titkaink tudói. Az egykor népszerű slágerben is megénekelt „fő hajszobrász”, Gedeon bácsi, nem csupán a nők bálványa volt, de a lelkek gyógyítója is egyben. Másodállásban pszichológus, családsegítő, lelki támasz.

Ma a bolti pénztárosok azok, akik minden tudnak rólunk. Naponta a színük elé járulunk, és némán, anélkül, hogy bármit mondanánk, feltárjuk előttük a legféltettebb titkainkat. Szavak nélkül is értenek mindent, tudják, hogyan élünk – jobban-e vagy rosszabbul, mint tegnap. Teszik a dolgukat, és talán végig sem gondolják, hogy mi, vásárlók, mekkora titkokat bízunk rájuk.

Látják, hogy mit vásárolunk, és mennyit, emlékeznek arra, hogy tavaly ilyenkor melyik tejből vásároltunk, milyen sajtra futotta, és mi volt a márkája a vajkrémnek, amelyet leemeltünk a polcról. Tudják, hogy milyen gyakran veszünk csokoládét, hány Túró Rudit kap a gyerekünk, és összeszorul a szívük, ha látják, hogy már nem 100 százalékos narancslevet iszunk, mint tavaly, hanem beérjük azzal, amelyikben kevesebb a gyümölcs.

Tudnak a sikereinkről és a kudarcainkról, örömünkről, bánatunkról. Ismernek bennünket, pedig még a nevünket sem tudják. Azt viszont igen, hogy hányan lehetünk a családban – ha máshonnan nem, hát onnan, hogy két zsömlét teszünk a pénztár előtti gumiszalagra, vagy tízet.

És ha nem mondjuk, akkor is tudják, mit jelent a számunkra, amikor ünnepség (és az ezzel együtt járó kiadás) van az iskolában: ballagás, érettségi bankett, diplomaosztás. Tudják, hogy ilyenkor azért teszünk a szokottnál kevesebbet a bevásárlókocsiba, mert kell a pénz ruhára, cipőre, tankönyvekre.

Gedeon bácsi még diskurált a hozzá betérő hölgyekkel – igaz, volt rá ideje, és a másik oldalon is volt ilyenre igény. Meghallgatta ügyes-bajos dolgaikat, udvariasan nevetett, ha vicces dolgot mondtak, szomorkodott helyettük is, ha erre volt szükség.

A mai Gedeon bácsik, a pénztárosok, nem szólnak semmit. Nem is férne bele a mindennapok rohanásába, meg aztán, mit is mondhatnánk nekik: ránk van írva minden, a ruhánkra, az arcunkra, de leginkább a bevásárló kosarunk tartalmára. Tudnak rólunk mindent, és nem mindig örülnek ennek.

Persze, a pénztáros is ember, ő is vásárol valahol. Saját munkahelyén a leggyakrabban, de titokban, amikor ott olcsóbb, néha a konkurenciánál. Mert felvágottat, kenyeret neki is vennie kell, és hozzánk hasonlóan, neki sem mindegy, hogy mi mennyibe kerül.

És abban a másik üzletben is van egy pénztáros, aki mindent tud róla. Hogy hogyan él, van-e munkája, hány gyereke lehet. A pénztárosok előtt semmi nem marad titokban, a kasszánál minden kiderül.

Tíz éve történt – Már félmillió aláírásnál tart a Fidesz

2007. október 27-én arról írt ba Független hírügynökség, hogy már félmillió aláírás gyűlt össze a Fidesz-KDNP tandíjról, vizitdíjról és kórházi napidíjról szóló népszavazási kezdeményezéséhez – jelentette be szombaton Tarlós István.

A Szociális népszavazás 2008 politikai vezetője leszögezte: a hitelesített íveket az aláírásokkal már szerdán leadták az Országos Választási Irodának, azóta a támogató aláírásokat gyűjtik. Azért döntöttek így, mert ez megmutatja a népszavazás támogatottságát – tette hozzá.

Szerdán csaknem 322 ezer aláírást adtak le, de az az azóta összegyűltekkel együtt az aláírók száma elérte a félmilliót.

Szombaton, a Szociális népszavazás 2008 kezdeményezéshez aláírásával csatlakozott

Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa, Balázs Péter, Bánffy György, Blaskó Péter, Raksányi Gellért és Reviczky Gábor színművészek, Kerényi Imre rendező, és Kovács P. József médiaszemélyiség.

Tarlós István elmondta: a hitelesített ívek leadása után az aláírás-gyűjtés átalakult, de az eddig meglévő, összesen félmillió, illetve a további aláírások mutatják a népszavazás támogatottságát. A kampány vezetője szerint sokan megpróbálják lejáratni a népszavazás intézményét, de ezzel a demokráciát csúfolják meg. Szintén sokan riogatnak spekulatív, hamis állításokkal, például azzal, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése után súlyos adóemelésekre lesz szükség – fogalmazott Tarlós István, aki ezeket a feltételezéseket teljesen indokolatlannak nevezte.

A népszavazás politikai vezetője utalt arra: az ellenzők körében gyakran elhangzik a kérdés a szolgáltatásokért miért nem azok fizetnek, akik igénybeveszik ezeket. Tarlós István szerint az államnak vannak alapfeladatai, amelyeket el kell látnia. Az egészségügy kapcsán például utalt arra: olyan embereknek is fizetniük kell az ellátásért, akiktől évtizedekig súlyos összegeket vontak le társadalombiztosítási járulékként. Ha megszűnik a társadalmi szolidaritás, akkor tényleg ki lehet tenni a határokra, hogy Magyarország Kft., vagy Magyarország Részvénytársaság – fogalmazott a politikus.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!