Kezdőlap Szerzők Írta Föld S. Péter

Föld S. Péter

689 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Leekens, a futballmagyar

George Leekens a magyar futball válogatott belga (figyelem: Brüsszel!) kapitánya nagyon szereti a futballt. Annyira szereti, hogy a futballnál jobban csak Orbán Viktort és az állását kedveli.

A Belgiumból ideiglenesen hazánkba migrált tréner ugyanis nemrégiben a következőket nyilatkozta a magyar miniszterelnökről, és annak kedvenc sportjáról: „Orbán Viktor sokat tud a fociról is, én kedvelem. Szereti a sportot.”

Leekens tréner itt talán elbizonytalanodhatott, és attól tartva, hogy ennyi kevés lehet a maradáshoz, mindehhez még hozzátette: „Magyarországon hamarosan átadják majd az új 70 ezres nemzeti stadiont. Hol vagyunk mi, belgák ezen a téren? 20 éve csak ünneplünk, de nem csinálunk semmit. Úgyhogy jobb, ha szerények maradunk a kritikáknál.”

Gondolhatnánk hogy George Leekensnek elment a józan esze, vagy talán soha nem is volt neki. Rugótechnikája talán, mint ahogyan a fejjátéka is szignifikáns lehetett valamikor, de ész szempontjából nincs igazán jól eleresztve. Magyarország ugyanis az ötvenedik helyen áll azon a FIFA-világranglistán, amelyen Belgium a harmadik.

Gondolhatnánk tehát, hogy Leekens nem tudja, mit beszél, de nem ezt gondoljuk. Azt gondoljuk inkább, az egykor futballistaként szebb – és főként eredményesebb – napokat is megélt, ám edzőként kevésbé sikeres trénerről, hogy igyekszik beilleszkedni az őt körülvevő közegbe. Abba a magyar rögvalóságba, ahol nem a teljesítmény, hanem a nagyotmondás számít. Ahol már régóta nem a futball, hanem a szájkarate a nemzeti sport. Ahol az embereknek bármit be lehet mesélni, azt is, hogy az amúgy nem létező ellenség fenyegeti őket, és ezért védelemre szorulnak.

A magyar emberek száját be lehet fogni azzal, hogy a hatalom urai lopnak ugyan, de emiatt nem kell mérgesnek lenni. Ellenkezőleg: örömre van ok emiatt, mert sokkal jobb, ha rendes magyar emberek lopják ki a pénzt a zsebünkből, mintha mindenféle jöttment idegenek tennék ugyanazt.

Ne feledjük, hogy Leekens úr ugyan két vereséggel kezdte magyarországi pályafutását. (Közülük az első, a kazahok elleni hazai zakó kifejezetten égő volt.) Volna hát mire szerénynek lennie, vagy ha ez távol áll tőle, akkor szerencséjére, van kihez törleszkednie. És ki máshoz is bújhatna védelemért, mint ahhoz a miniszterelnökhöz, aki nemcsak őt, de az összes magyar embert megvédi.

Talán még magyarul kellene megtanulnia Leekensnek. Legalább néhány szót, ha mát Böde Dani nem tud angolul. Ezért nem értették meg egymást, amikor a belga tréner csereként, taktikai utasítással is felvértezve pályára küldte a magyar centert a kazahok ellen. Ha Böde beszél angolul, vagy Leekenes magyarul, esetleg valamelyik angolul is beszélő magyar csapattárs lefordítja neki az edző elképzeléseit, akkor talán fordítunk a kazahok ellen.

Ebben az esetben George Leekens sem szorulna rá arra, hogy önmagát nevetségessé téve, hülyeségeket beszéljen.

A vízcsap, amely megmentette 70 ezer ember életét

Egy vízcsapnak állítottak emléket Budapesten, az erzsébetvárosi Rumbach Sebestyén utcában a holokauszt magyarországi emléknapján. Egy olyan vízcsapnak, amely a gettó utolsó vízvételi helyeként, 70 ezer ember életét mentette meg a vészkorszakban.

1944-ben a nyilas hatalomátvétel után a Vajna Gábor nyilas belügyminiszter által aláírt  8935/1944 B.M. rendelettel a VII. kerület általuk meghatározott részében helyezzék át az eddig a városban szétszórtan lakó, un. sárga házakból a Budapesten elő zsidókat.

1944 december végére a gettó lélekszáma 70 000 főre duzzadt. A folyamatos nyilas atrocitások, gyilkosságok mellett az emberek élelmezését az idő előre haladásával és lélekszám felduzzadásával egyre nehezebben tudták megoldani. A közkonyhák, csak folyóvíz ellenében adták ki a leves adagokat.

A szövetségesek bombázása, a beálló kemény fagy és egyéb technikai problémák szinte teljes vízhiányt okoztak. Esténként pedig tombolt a nyilas terror, a Duna parti kivégzések, a Wesselényi utcai gyilkosságok.

Kevésbé ismert viszont a január elejére beálló krónikus vízhiány.

A most felavatott emléktábla erre a kuriózumra hívja fel az arra járó belföldi és külföldi figyelmét.

A táblát a „Dob utcai fiúk” nevű csoport állíttatta, a főszervező Dr. Fried Tamás. Aki amúgy már régóta nem Dob utcai, mert bár gyerekként ebben az erzsébetvárosi utcában lakott, és onnan járt iskolába, már jó ideje Szombathelyen él, ahol állatorvosként dolgozott.

Fried Tamás a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az ötletet Moldova György egyik könyvéből merítette. Még egyetemistaként olvasta az író Szent Imre induló című könyvét, ott találta meg a történetet a vízcsapról. Meg is kérdezte akkor még élő nagymamáját, aki a vészkorszak idején a gettóban volt, hogy minden úgy volt-e, ahogyan azt az író leírta. A nagymama mindenben megerősítette a Moldova könyvében leírtakat.

Tamás sokáig dédelgette magában a tervet, s körülbelül fél évvel ezelőtt el is kezdte a szervezést, hogy táblával emlékeztessék az utókort a több, mint hetven ezelőtti történésekre. Sokan segítettek neki, máshol falakba ütközött, de szerencsére több volt a támogató, mint az ellendrukker, így végül,

2018. április 16-án, a holokauszt magyarországi emléknapján sor kerülhetett a tábla felavatására.

Az ünnepi eseményen megjelent Yosef Amrani, Izrael magyarországi nagykövete, beszélt Radnóti Zoltán főrabbi, Heisler András a Mazsihisz elnöke, valamint Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere.

Az ünnepségen Koltai Róbert Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét szavalta, Gerendás Péter pedig a Százéves pályaudvar címűt énekelte.

Migránsozássá fajult a kormány holokauszt-napi közleménye

Az Országgyűlés döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját. Ezen a napon arra emlékezünk, hogy 1944-ben ekkor kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

Azóta az éppen regnáló kormányok minden évben megemlékeznek a holokauszt áldozatairól, és elítélik az antiszemitizmust. Így tett a negyedik Orbán-kormány is, azzal a csekély kis plusszal, hogy a meggyilkolt áldozatok emléke kapcsán sikerült valamelyest migránsozni is.

A Miniszterelnökség hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye ugyanúgy kezdődik, mint más években: „Erkölcsi kötelesség az emlékezés, a mártírok és az embermentő hősök szellemének ébren tartása, példaként állítása a jövő nemzedéke elé.

Idáig semmi különös, sőt, még a folytatás sem ad okot a gyanakvásra  „ez a nap arra is hív minden jóakaratú embert, hogy erősítsük a szolidaritást és az összetartozás érzését, az egymás iránti türelem gyakorlását”.

Aztán, nehogy lankadjon az érdeklődés, a Miniszterelnökség belecsap a lecsóba:. A közlemény ugyanis így folytatódik: „Fontos ez napjainkban, amikor az Európát fenyegető vallási türelmetlenség, amely a felelőtlen brüsszeli uniós bevándorlási politika egyenes következménye, soha nem látott erőszakos méreteket ölt a kontinens nyugati felében”.

Ha valakinek még mindig nem lenne érthető, és nem ugrik be neki a Soros által idevezérelt és betelepítendő migránsok sokasága, akkor annak megmagyarázzák, hogy mire gondoltak. „A Miniszterelnökség szerint az aggasztóan erősödő antiszemita megnyilvánulásokkal szemben csak egyetlen út létezik: Európának vissza kell térnie a zsidó-keresztény hagyományokból táplálkozó értékrendhez. A politikailag korrektnek hazudott beszédet pedig, amely bénultságba és tehetetlenségbe sodorja civilizációnkat, fel kell váltania az őszinte és felelős szembenézésnek a problémákkal”.

Így már mindenki számára világos, hogy miről van szó. Arról, hogy a Miniszterelnökség szerint valójában a zsidóság miatt kell a kormánynak migránsoznia, mert elsősorban őket fenyegeti a vallási türelmetlenség, vagyis, jó ha a magyar állampolgárok tudják: a zsidók miatt kénytelen a magyar kormány milliárdokat költeni a magyar adófizetők pénzéből a migráns-ellenes propagandára.

Narancsvidék

Leírtam már néhányszor és azóta sem változott a véleményem: Orbán Viktort és kormányát nem az Európai Unó fogja eltávolítani a hatalomból. Nem is az éppen regnáló amerikai elnök, vagy, teszem azt, Angela Merkel.

Ezt a harcot – hogy a Fidesz szóhasználatával éljünk – nekünk magyaroknak kell megvívnunk. Nem lesz könnyű, mert alapvetően békés népség vagyunk. Nem szoktunk a csatához, hiába is állítja ezt szeretett vezérünk. Ő is leginkább a szájkarate műfajában vitézkedik – igaz, abban gyakorlatilag verhetetlen.

1989-ben készen kaptuk a szabadságot. Nem kellett küzdenünk érte, a nagy Szovjetunió szétesésével ölünkbe hullott a függetlenség. Nem tettünk érte semmit, ezért nem is igazán tudtuk megbecsülni. Azt hittük, csak akkor ér valamit, ha vele együtt a jólét is eljön. Ha utolérjük, talán le is hagyjuk Ausztriát, Németországot.

Amikor csalódtunk a várakozásunkban, megsértődtünk a szabadságra. Igazságtalanok voltunk vele és édestestvérével, a demokráciával. Talán most majd jobban megbecsüljük. Most, amikor elveszni látszik, mert az újabb kétharmad azt tesz velünk, amit csak akar. Egyedül csak a bölcs belátásában bízhatunk, hogy nem számolja fel a demokratikus jogrend maradékát, megmaradhatnak a civil szervezetek, a néhány független, vagy annak látszó újság, tévé, rádió.

Ha jókedvükben találjuk az urakat, talán a narancson kívül, más gyümölcs is teremhet a magyar ugaron.

Fenntartom azt az állításom, hogy az Európai Uniónak nem dolga, hogy helyettünk elküldje Orbánt, de a szombati tüntetés megmutatta, hogy talán egy kicsivel több segítséget érdemelnénk. A korábbiaknál egyértelműbb kiállással, kevesebb taktikázással és megalkuvással, többször, hangosabban és érthetőbben elmondhatnák Brüsszelben az urak, hogy mindenki megértse: nem Magyarországot és a magyar embereket támadják, amikor a kormány politikáját bírálják.

A választás után, egészen szombatig, azt gondoltam, hogy megérdemeljük a sorsunkat. Most is ugyanezt gondolom, ám hozzátenném: a sok fiatal miatt, akik megmozdultak, mert Magyarországon szeretnének magyarok maradni, jobb sorsot érdemelnénk annál, mint ami vár ránk.

Akik Magyarországon akarnak Európában maradni

Még sosem voltam ilyen sokan! Ezt éreztem szombaton este. Szerény számítások százezernél is többen voltunk. És ami még ennél is felemelőbb: főleg fiatalok. Akik most megmutatták, hogy bár a pártokat messze elkerülik, nem mindegy nekik, hogy milyen lesz Magyarország. Mert, mint a szónokok is mondták, ők nem elmenni, hanem maradni akarnak. Magyarországon akarnak Európában maradni.

Tömegek az utcán. Jól érzik magukat, mert tudják, hogy sokan vannak. Jókedvűek, okosak, szépek. Komolyak és eltökéltek. Fiatalok.

Tudják, hogy mit akarnak: nem félázsiainak lenni, ahogyan Orbán mondta, hanem Európához tartozni. Ehhez Orbán hatalmát meg kell dönteni, el kell zavarni a diktátort.

Most megint léptek egyet előre. Megmutatták, hogy létezik még a normális Magyarország, vannak még itt olyanok, akiken nem fogott a rontás. Nem vették be a migráns-mantrát, a rezsicsökkentés meséjét.

Persze, a legfontosabb, hogy mi lesz ezután. Mert mára már kevés azzal búcsúzni, hogy legközelebb folytatják.

És akkor mi lesz, ha megint sokan leszünk? Ettől majd elmegy Orbán? Beadja a lemondását a legfőbb ügyész? Hányszor éreztük már az elmúlt években, hogy végre történik valami, hányszor hallottuk, hogy nem hagyjuk!

Aztán hagytuk, mert mi mást is tehettünk volna.

Az a tömeg, amelyik nagyobb és erősebb Orbánnál, már látszik – az a pártszövetség, amely nagyobb és erősebb lenne nála, még nem.

Orbánt és a Fideszt a jelenlegi választási rendszer keretein belül gyakorlatilag lehetetlen legyőzni. Nem kétharmad kellene hozzá, hanem háromharmad. Úgy alkották meg a szabályokat, hogy akkor is ők győzzenek, ha kevesebb szavazatot kapnak, mint az ellenzék. Hogy akkor is kétharmaduk legyen, amikor még ötven százalékuk sincs.

Ez a mostani, civilek által szervezett tüntetés valójában nem a hatalom, hanem az ellenzéki pártok számára volt igazi üzenet. Hogyha eddig nem értették, vagy nem volt rajtuk elég nagy a nyomás, hogy megértsék, most a saját szemükkel láthatták, hogy mit akarnak az emberek.

Például azt, hogy az ellenzéki pártok ne a saját pozícióikkal foglalkozzanak, hanem azzal, hogy kikényszerítsenek egy demokratikus választási rendszert. Ha másképp nem megy, a parlamenti politizálás bojkottjával. Aminek persze csak akkor van értelme, ha az összes ellenzéki párt, minden képviselője benne van.

Addig is, ameddig az ellenzéki pártok fölismerik, hogy nincs más választásuk, mint megváltoztatni az igazságtalan és egyenlőtlen választási rendszert, maradnak a tüntetések. Ha erre nem képesek, és nem szabadulnak meg azoktól a vezetőiktől, akik gátolják az együttműködést, akkor, akár tetszik nekik, akár nem, ugyanúgy eltűnnek, mint az a hatalom, amelynek most a főként fiatalokból álló tömeg megmutatta, hogy ki az igaz többség Magyarországon.

Az MTI esete a cenzúrázott valósággal

A Független Hírügynökség egy korábbi cikkben már beszámolt Szájer József sirámairól, jelesül arról, hogy a Fidesznek milyen nagy média-ellenszélben kell dolgoznia. A Fidesz Európai Parlamenti képviselője egy meglehetősen terjedelmes levélben tájékoztatta néppárti frakciótársait a magyar választásról, pártja helytállásáról, valamint arról, hogy bár nagy volt az ellenfél média-túlsúlya, ők derekasan állták a sarat.

Bármennyire hihetetlen, nem szakadt le a plafon, amikor Szájer József a következőket írta: „Mindegyik párt, és a média jelentős része (amelyet oligarchák finanszíroznak, mint Simicska Lajos vagy Soros György) ellenünk kampányolt… …Hét az egy ellen harcot vívtunk a kormányzáshoz szükséges többségért. Olyan erőkkel küzdöttünk, amelyeknek elsöprő médiaereje, példátlan befolyása és majdnem határtalan erőforrásai voltak… Az ő forrásaik gyakran erős külföldi támogatással jártak együtt, az önök országainak médiájától, politikai pártjaitól, az önök otthoni riválisaitól.”

Ehhez képest a Magyar Távirati Iroda – továbbiakban: MTI – mai belpolitikai előrejelzésében egyetlen szóval sem említi, hogy két tüntetés is lesz szombaton Budapesten. Az egyik kisebb, de nem jelentéktelen: a megszüntetett  a 80 éves Magyar Nemzet – mely az erőszakkal eltérített reklámozók hiányában termelt évi többszáz-milliós veszteséget  – mellett demonstrálnak délután 4 órától.

A másik a vasárnapi választás óta szerveződik a Facebookon. Eddig 37 ezren jelezték részvételüket, 84 ezren pedig érdeklődnek. (Az érdeklődők mintegy harmada-fele el is szokott menni.)

Forgalomkorlátozások is lesznek emiatt Budapesten, nagy rendőri készültség és mindenféle híresztelések az esetleges rendbontásokról, valamint arról, hogyha lesznek ilyenek, az a kormányhoz közeli provokátoroknak köszönhető.

Szóval, téma a ma délutáni tüntetés, ám ehhez képest a polgárok adóforintjaiból fenntartott, közszolgálatinak nevezett  MTI hallgat róla, mint a sír.

Ha még a humorunknál lennénk, akkor ezúttal is azon ironizálnánk, mint más hasonló esetekben: hogy az MTI nem azért nem ír a kormány számára kellemetlen, vagy éppen kínos esetekről, mert szakmailag és morálisan nincs a helyzet magaslatán, hanem azért, mert nem szeretné, ha a magyar emberek szomorúak lennének. Márpedig a magyar emberek, ha tudnák, mi a valós helyzet az országban könnyen lehet, hogy el lennének keseredve, és az MTI, valamint a közmédiának nevezett, közpénzből fenntartott sajtóbirodalom az emberek érdekében hazudik, mert épp ettől a rossz érzéstől kívánja megóvni őket.

A helyzet azonban egy ideje egyáltalán nem vicces – a választás óta pedig különösen nem az. A bőrünkre megy a játék, mert az a tét, hogy felszámolják-e a maradék demokráciát, vagy hagynak valamennyit mutatóba.

Úgyhogy, nem tehetünk mást, minthogy – az MTI helyett – ezúton közöljük: Mi vagyunk a többség – tüntetés a demokráciáért elnevezéssel nagyszabású tüntetés kezdődik ma délután fél 6-kor Budapesten. (Valamint Magyarország és Európa több nagyvárosában). A demonstráció résztvevői az Opera előtt találkoznak, és onnan vonulnak a Kossuth térre, az Országház elé.

Minden külön értesítés helyett.

Svindler listája

Van olyan lista, amelyen nem csupán állapot, hanem érdem rajta lenni. A Schmidt Mária által tulajdonolt Figyelő listáját nem ilyennek szánták, de végül ez lett belőle.

Ezzel együtt, nagyon nem jó, ha vannak emberek, akiknek eszükbe jut listázni honfitársaikat. Kulákokat listáztak anno, imperialista ügynököket, a szocializmust építő dolgozó magyar nép ellenségeit.

Egy lista nem úgy készül, hogy hirtelen felindulásból, csak úgy kipattan valakinek a fejéből. Listát nem szokás meggondolatlanságból, hanyagságból összeállítani. Munka van benne. Még akkor is, ha a Figyelőnél fércmunkát végeztek, hiszen évek óta halott emberek is felkerültek a szerintük Soros zsoldosait tartalmazó listájára.

A szándék az, ami ijesztő. Hogy vannak olyan honfitársaink, egy általuk fontosnak gondolt szempont szerint beskatulyázzák az embereket. Aki listát készít embertársairól, hogy valamilyen szempont szerint osztályozza őket, az ennél nagyobb gazemberségekre is képes. Az nemcsak a szerintük Soros zsoldjában álló civileket és újságírókat listázza, de bármilyen más embercsoportot is képes ellenségnek kikiáltani.

Most megint meg lehet kérdezni, sokadjára és hiábavalóan, hogy hol van ilyenkor Áder János? Merthogy nyoma veszett az államfőnek, eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Mondania kellene valamit.

Ő ugyanis nem magánember, hanem Magyarország államfője. Ebben a minőségében ő felel a nemzet egységéért, vagyis, a köztársaság normális működéséért.

Persze, költői a kérdés, mert Áder János nem valódi államfő. Horgásznak talán valódi, de ezt sem tudjuk biztosan. Horgászni még sosem láttuk, így csak sejthetjük, hogyan teszi fel a csalit a horogra. Fenekezik-e vagy más módszerrel pecázik? Pontyra megy, harcsára, netán a keszeget szereti kifogni.

Azt viszont tudjuk hogy Áder János milyen elnöke Magyarországnak. Semmilyen. Ha Áder nem Orbán, hanem Magyarország elnöke lenne, akkor most mondana valamit. Például azt, hogy embereket listázni tisztességtelen. Nem demokratikus, és nem mellesleg, törvénysértő.

Az amerikai nagykövetség már megszólalt, mint ahogyan az ELTE alkotmányjogi tanszéke is elítélte a listázást. Utóbbiaktól ez bátor kiállás volt, Ádernek munkaköri kötelessége lenne.

Ja, és a lényeg. Ne higgye senki, hogy ezt a listát a Figyelőben állították össze. Ők annyira szabadok és függetlenek, hogy még az orrukat sem merik kifújni Orbán Viktor beleegyezése nélkül.

Rendes magyar rendes Magyarországra szavaz

Lehet csalást emlegetni, talán nem is minden ok nélkül, de ezzel csak magukat próbálják megnyugtatni azok, akik nem örülnek azzal, hogy a Fidesz fölényesen megnyerte a választást. Lényegesebb, hogy Magyarország beszopta a mantrát, a magyarok elhitték, hogy ha nem azokra szavaznak, akik majd megvédik őket azoktól, akiknek eszük ágában sincs őket megtámadni, akkor majd biztonságban lesznek.

Nem rossz emberek szavaztak így a gyűlöletkampány hatására, nem holmi gonosztevők tartják hatalmon a Fideszt – rendes magyar emberek voksoltak arra, hogy maradjon minden úgy, ahogy van, legföljebb legyen még a mostaninál is olyanabb.

Ezeknek a rendes magyar embereknek amúgy nincs bajuk az idegenekkel, csak azt szeretnék, hogy ne jöjjön ide senki. Ők sem mennek sehová, más is miért nem marad ott, ahol van.

Rendes magyar ember nem menekül. Nem tölti idejét utcán, pályaudvarokon, vonatra, regisztrációra, meleg ételre, hideg vízre várva. Rendes magyar ember jó helyre születik, olyan országban látja meg a napvilágot, ahonnan (egyelőre) nem kell menekülnie. Rendes magyar ember nincs életveszélyben, nem kell útra kelnie reménytelenségből a bizonytalanságba. Nem fizet embercsempészeknek, hogy elvigyék oda, ahová nem viszik. Rendes magyar ember marad ott, ahol van.

Rendes magyar ember válaszol a nemzeti konzultáció kérdéseire. Nem rajzol f…t (férfi nemi szervet), p…t (női nemi szervet) a miniszterelnöknek írott levélre, nem ír neki ordenáré dolgokat. Rendes magyar ember tartózkodik a politikailag inkorrekt kifejezésektől és megnyilvánulásoktól.

Rendes magyar ember tudja, hogy a kormányon lévők lopnak, az országban nagy a korrupció, a vezetők és csókosaik gazdagodnak, ezért aztán sajnálja Orbánt, amiért ennyi gazemberrel van körülvéve. Rendes magyar ember nem gondol bele abba, hogy Orbán maga vette körül magát ezekkel a gazemberekkel. Rendes magyar ember szerint igaz, hogy ezek a mostaniak szétlopják az országot, de hát a másikak is loptak.

Rendes magyar ember mindig magukat magyarnak mondó pártokra szavaz. A múltat bármikor, kérés nélkül is megmásítja, úgy emlékszik, hogy az előző átkosban őt és családtagjait üldözték, a vallás be volt tiltva, a pap pedig csak álruhában mehetett misére.

Rendes magyar ember nem szereti a buzikat. (Így mondja, nem melegeknek, vagy leszbikusoknak). Utálja a pedagógusokat, mert állandóan csak rinyálnak, hogy kevés a fizetésük. Neki is kevés a fizetése, a nyugdíja, mégsem pofázik állandóan. Ki van attól, hogy egy műtétre hónapokat kell várni, a kórházakban nincs kötszer, gyógyszer, a kórházi kaja ehetetlen, kevés az orvos, a nővér. Rendes magyar ember ugyanakkor nem ért egyet azokkal, akik kritizálják az egészségügyben lévő viszonyokat.

Rendes magyar ember egyetért a kormánnyal, és imádkozik Orbán Viktorért.

Bayerék nagyon dühösek

Hiába vittek mindent a választáson, a Fidesz ötös számú párttagkönyvének birtokosa nagyon dühös. Előfordul ez nála, időnként elgurul a gyógyszere és kivetkőzik önmagából.

A szélsőjobb írástudója legújabb szösszenetélben a tüntető fiataloknak megy neki – egyelőre csak virtuálisan, de a szöveg végén ott a komolyan veendő, fizikai fenyegetés.

„Záros határidőn belül utcára fogunk mi is vonulni, mindannak védelmében, ami nekünk fontos és szent. És dühösek leszünk. Úgyhogy egy darabig még őrjönghettek az utcákon, megpróbálhatjátok feldúlni a Parlamentet, a minisztériumokat, a Fidesz székházat, a köztársasági elnöki hivatalt, neki mehettek a rendőröknek, megtámadhatjátok az újságírókat – még egy darabig.

Aztán majd nem.

Aztán majd megtapasztaljátok, milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni. Mondom: már mi is nagyon dühösek vagyunk. Világos?”

Most tekintsünk el attól, senki nem dúlta fel a minisztériumokat, a Fidesz székházát, és a többi említett intézményt. Tudjuk be annak, hogy a Fidesz kommunikátorai megtanulták a leckét: ha sokszor mondják, a legprimitívebb hazugság is hihetővé válhat.

Ami Bayer dühét illeti, arra viszont van magyarázat. Úgy győztek, hogy tudták, hogy csaltak. Rossz érzés lehet úgy ünnepelni, hogy tudják, el kellene bujdokolni szégyenükben. Mert lejtett a pálya, a bíró velük volt, a szabályok úgy változtak, hogy az ellenfélnek esélye se legyen semmire.

Rossz lehet úgy örülni, hogy közben az ember tudja magáról, hogy csalással győzött. Egyetlen szabolcsi házba kétszáz ukránt bejelenteni – mondjuk így: szokatlan. Busszal utaztatni ezeket az ideiglenesen hazánkban állomásozó ukránokat a kifejezetten az ő kedvükért megnyitott határokon: különös. Levélben szavaztatni a megbízható határon túli honfitársainkat, miközben más magyaroknak órákat kellett utazniuk és sorban állniuk a zuhogó esőben: tisztességtelen.

Érthető hát Bayer és meg nem nevezett társainak a dühe: nem teljesítménnyel, hanem fondorlattal győztek.

Valahogy le kéne nyugtatni Bayert és társait. Az országnak már sok kárt okoztak – nehogy még magukban is kárt tegyenek.

Migránscsökkentés

A magyar emberek megdöbbenve tapasztalták, hogy a választás óta gyakorlatilag eltűntek a migránsok a hirdetésekből. Hiába meresztjük a szemeinket, sem újságban, sem tévében, sem az óriásplakátokon nem látjuk őket! Nem olvasunk, nem hallunk a vérszomjas hordákról, arról, hogy elözönlik Európát és Magyarországot.

Mi, rendes magyar állampolgárok, ezt nagyon nehezményezzük. Nekünk járnak a migránsok. Megszoktuk őket az elmúlt hónapokban, s hála a kormány áldozatos propagandamunkájának, szinte a személyes ismerőseinkké váltak.

Szerzett jogot egyébként sem illik elvenni a magyar embertől, mert a magyar ember ettől nagyon ideges lesz. És ha ideges, akkor fogja magát és dühbe gurul.

Ne tudják meg, milyen a magyar ember, amikor dühös.

Követeljük vissza migránsokat! Mutassák őket a tévében, az újságokban, óriásplakátokon. Futballmérkőzések szünetében, film közben, reklámokban. Mindig, mindenütt!

Félni akarunk, rettegni! És, nem utolsósorban, gyűlölni valakit.

Hogyan gyűlölködjünk, migránsok nélkül? Kiket utáljunk? Ha nincs Soros, akinek a tervét végrehajtják. Ha nincs az ENSZ, aki nem dönt, hanem Magyarország.

Gyűlölni akarunk, különben jönnek az elvonási tünetek. Remeg a kezünk, idegesek vagyunk. Az élő fába is belekötünk.

Adják vissza a migránsainkat, amíg szépen kérjük! Nem szeretnénk elfelejteni őket. Mi lesz az őcsényiekkel, ha már nem tudnak senkit sem gyűlölni? Hogyan jelentik fel Csongrádon azt a nőt, aki kendőt tett a fejére, amikor kijött a fodrásztól, hogy ne ázzon el a frizurája? A halottak napján a temetőbe látogató kömlődieket ki fogja rendőrkézre juttatni? Mit mondunk azoknak a pécsieknek, akik nem akarnak arab számokat használni?

Migránsozás nélkül hogyan nézünk majd az unokáink szemébe? Mit válaszolunk, amikor sírásra görbült szájjal azt kérdezik tőlünk: nagypapa, te már tényleg nem gyűlölsz senkit? Nagymama, mutasd meg nekem, hogyan kell utálni valakit!

Mit mondunk majd a szeretteinknek, akik már utálni sem bírnak rendesen? Bástya elvtársat már senki sem akarja migránsokkal ijesztgetni?

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!