Kezdőlap Szerzők Írta Föld S. Péter

Föld S. Péter

689 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Ez történt a héten – Soros zsoldosai megszállták Macedóniát

Bármennyire is hihetetlen, ezen a héten nem írunk a Gruevszki-ügyről. Nincs is ilyen ügy, maga Kósa Lajos mondta a tévében, hogy évente több száz menekültügyi eljárás zajlik Magyarországon, miért épp a volt macedón miniszterelnök menedékkérelmével foglalkozik az ellenzéki sajtó. Ő, mármint Kósa Lajos persze érti, mire van ez a felhajtás Nikola Gruevszki körül, aki, nem mellesleg, az elmúlt héten menedékjogot kapott Magyarországon.

Nem a kormánytól kapta a menedékjogot – ezt már Orbán Viktor mondta péntek reggel a Kossuth rádióban, a kormánynak ehhez nincs köze, a bevándorlási hivatal döntött így, gondos mérlegelés után, minden fontos szempont figyelembe vételével, természetesen.

Nem erről írunk tehát, még csak nem is arról, hogy akkor most el kellene dönteni, hogy Macedónia milyen ország. Veszélyes, ahol Soros György zsoldosai üldözik a bevándorlás-elleneseket, vagy, olyan hely, ahol működik a jogállam, az ítélkezés elfogulatlan és független. Ez utóbbi eldöntése azért is lényeges, mert Gruevszki azzal az indoklással kapott menedékjogot Magyarországon, hogy hazájában veszélyben van az élete és üldöztetésnek van kitéve.

Viszont, ha Gruevszki élete veszélyben van Macedóniában, és üldöznék, akkor kérdés, hogy Magyarország miért támogatja Macedónia Európai Uniós csatlakozását. Egy olyan ország, ahol Soros zsoldosai lábbal tiporják az emberi jogokat, ártatlan embereket – lásd Nikola Gruevszki – megvádolnak, majd elítélnek, mitől méltó arra Orbán Viktor szerint, hogy az EU tagja legyen?

Ez akkora ellentmondás, amit talán csak Kósa Lajos képes feloldani. Kósa a Fidesz Jolly Jokere, aki mindent meg tud magyarázni, néhány éve a kupakok áfájáról például olyan előadást rögtönzött a sajtó képviselőinek, hogy máig csodálkozunk, amiért nem lett doktori értekezés belőle.

Kósa Lajos még azt a mostani kormányzati előterjesztést is meg tudja magyarázni, hogy a munkaadók a jövőben évente nem 250, hanem 400 órában is túlóráztathatják dolgozóikat, a túlórapénzeket pedig nem egy, hanem három év alatt kell elszámolni.

A szakszervezetek tiltakoznak, pedig, legalábbis Kósa Lajos szerint, ebben nincs igazuk. Mindez ugyanis nem a dolgozó emberek további nyomorítása, hanem, éppen ellenkezőleg, lehetőséget akarnak adni arra, hogy aki többet akar dolgozni, mint eddig, az többet dolgozhasson. És a háromévenkénti elszámolás sem kötelező a vállalatok számára, csupán egy lehetőség.

Volt már ilyen Magyarországon, amikor valamiről azt hittük, hogy ellenünk van, aztán kiderült, hogy értünk van ez is, mint minden más, amit a kormány talál ki. 2010 után, amikor különadót vetette ki a multinacionális vállalatokra, a rendelkezést azzal indokolták, hogy lehetővé szeretnék tenni, hogy ezek a cégek is kivehessék a részüket a nemzet javát szolgáló közteherviselésből. Annyira szép volt ez a megfogalmazás, hogy már akkor majdnem sírtunk a meghatódottságtól.

Ja, és ha már tényleg nem írtunk Gruevszkiről, mert tényleg nem történt semmi, leszámítva hogy a fél világ rajtunk röhög, a másik fele meg sajnálkozik, volna itt egy kérdés: tudja valaki, hogy hol van most Nikola Gruevszki és a jövőben miből fog élni Magyarországon?

Házmesterország

„Eleged van az egyetemen zajló, kéretlen baloldali politizálásból az órákon? Úgy érzed, véleménye és igaza egyedül a liberális oktatódnak lehet? Ha igen, írd meg nekünk a velemeny@888.hu e-mail-címre és megfelelő forrásvédelem keretein belül közzétesszük történeted.” A 888-ban, Házmesterország kormányának egyik internetes portálján olvashatjuk ezeket a veretes sorokat. Nem kell magyarázni, tudjuk, miről van szó. A legsötétebb korok legaljasabb embereiről, akiknek a szelleme ma is köztünk él.

Eszembe jut Irénke néni, a migránsvadász.

Irénke nénit a TV2 Mokkájában mutatták, még három évvel ezelőtt, a drága hölgy a déli határszakaszon teljesített szolgálatot. Önkéntes szolgálat volt az Irénke nénié, nem járt érte fizetség, tán még a költségeit is maga állta.

Régen besúgónak, nyilas házmesternek mondták volna a hivatalos okiratokban Friedrich Irene néven szereplő élőlényt, aki teljes harci díszben, lelkesen mesélte a Mokka riporterének, hogy miként telik egy napja. Hogyan kutatja fel a migránsokat, köztük gyerekeket, s adja őket a hivatalosságok kezére.

Családokat, a reménytelenségből a semmibe menekülő embereket.

Őrület, de van benne nemzeti együttműködő rendszer. Egy hetvenéves öregasszony távcsővel és mobiltelefonnal felszerelkezve, létrára mászva kémleli a migránsokkal teli horizontot. Bozótban kúszik, nyomot keres, mint egy indián – vicces volna, ha nem lenne véresen komoly.

Magyarországon vagyunk, az Irénke nénik országában. Akik félnek az idegenektől, mert úgy tudják, hogy veszélyt jelentenek az országra, de nem félnek attól, amitől valóban tartaniuk kéne. Az Irénke nénik simán lenyelik, hogy a miniszterelnök saját lábon álló vejének vállalkozása mindent visz. Hogy Orbán Viktor kötélbarátja, Garancsi István cége milliárdokért építhette fel a vizes vb létesítményeit, ráadásul egy olyan megbízás alapján, ami már kiírása előtt törvénytelen volt. Hogy Magyarország legjobban kereső gázszerelője az élet császára, Rogán propagandaminiszter helikopteren jár vidéki lakodalomba, a miniszterelnök magánrepülőgépen utazik kedvenc futballcsapatának külföldi meccseire.

Hogy Magyarország kormánya köztörvényes bűnözőt bújtat és menedékjogot ad neki.

Az Irénke nénik országában mindent meg lehet tenni. A szükségesnél drágábban építeni – uniós pénzből természetesen – mert az Irénke néniket az sem érdekli, hogy Kósa Lajost debreceni polgármester korában miért hívták Mr. 20 százaléknak.

Hogy stadiont építenek kórházi ágy, falusi kisvasutat iskola helyett. Hogy a független legfőbb ügyész felesége havonta ötmillió forintot keres az ugyancsak független Magyar Nemzeti Bankban.

Az Irénke nénik nem az országot szennyként ellepő korrupciótól, a hatalmi ágak kóros és káros összefonódásától, hanem a kilátástalanság elől menekülő – bennünket messze elkerülő – emberektől féltik az országot. Nem Garancsit, Mészárost, Tiborczot, Orbánt, Rogánt, vagy éppen Kósát dobják fel, hanem a határon egy szál ruhában menekülő szerencsétleneket.

Sunyi, álságos, földszintes világnézetük van az Irénke néniknek. Kegyelmet, könyörületet nem ismernek, a vészkorszak lett volna az ő világuk. Amúgy templomba járó, jó keresztények ők, könny szökik a szemükbe, ha meghallják a magyar himnuszt.

Ha a 888 olvasója vagy, jelentsd fel az egyetemeden oktató liberális tanárokat, a 888 majd szépen megírja. Jelentsél fel mindenkit, aki nem úgy gondolkodik, érez, mint ahogyan azt a Kedves Vezető és a Belső Párt kívánatosnak tartja. Nyomd fel a tanáraidat, kozmetikusodat, orvosodat, anyádat, apádat, gyerekedet!

Legyél te is házmester, leplezd le a nép ellenségeit!

Rohadunk a forradalomba!

Kásler miniszter háborúra készül

Őseink generációi hozták létre egyedi kultúránkat, más nemzetektől megkülönböztető világszemléletünket” – ezt mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Rektori Konferencia ülésén.

Jelentsen ez bármit. Ha csak ennyi lenne, nem kellene foglalkoznunk vele, tegyük oda a NER többi baromsága közé, oszt jó napot!

Hanem hát, van még más is: azt is mondta még a miniszter, hogy „a negyedik ipari forradalom korszakában élünk, halmozódnak az ismeretek, ezért fel kell készülni az előttünk álló háborúra, amely nem feltétlenül véres háborúkat jelent.”

Nem feltétlenül. Ami azt jelenti, hogy azért a véres háború is benne van a pakliban.

Megszokhattuk már a kormánytól a háborús metodikát, emelik a hadkötelezettség korhatárát, puskaporszagról beszélnek, nemszeretem pocakos tábornokokról, zsoldosokról. Csapataik időtlen (idétlen) idők óta harcban állnak. Az ő csapataik. Nekünk, magyar polgároknak nincsenek csapataink. Nekünk gyerekeink vannak, családunk, barátaink. Mi nem harcolunk, mert békében élünk magunkkal és a világgal. Nem vágyunk háborúzni senkivel, utáljuk az ellenségeskedést, nem keressük a bajt ott, ahol nincs.

A kormány ezúttal is azt teszi, amihez egyedül ért. Nem igazgatja az országot, mert az macerás, helyette izgatja: uralkodik és csatázik. Harcban áll a világgal, megvédi a magyar embereket az őket bántó idegenszívűektől.

Abcúg Ejrópaji Junijó! Aggyad ide a pénzt, mi pedig nem leszünk gyarmat!

Sokkal egyszerűbb hülyeségeket gondolni a világról, mint reagálni a valóságra.

Harcban Orbán Viktor kormánya, de nem csupán a vélt ellenséggel, hanem a saját démonaival is küzd. Van egy kényszerképzete a világról, és ehhez próbálja igazítani a valóságot. Avítt, árvalányhajas, urambátyámos ez a valóság, félázsiai, vagy tán egészen az.

Idehaza ez még elmegy, mert a kétharmad mindent megszavaz, ami formailag törvénytervezetnek látszik. Ám a valódi világ, az, ami Magyarország határain kívül esik, bonyolultabb ennél. Vannak a Földnek olyan országai, ezeket általában demokráciának hívják, ahol a verseny nem bűn, hanem állapot, és a szabad véleménynyilvánítás nem kegy, hanem alapvető emberi jog.

Ebben a létező világban szintén vannak lököttek és normálisak, tisztességesek és gazemberek, ám ezeken a helyeken még véletlenül sem keverik őket össze egymással.

Magyarország mára egy ideges, rosszkedvű, magával és a világgal veszekedő, nemzetközi szinten lesajnált országgá vált. Versenyképességünk romlik, presztízsünk a béka feneke alatt.

Ne csodálkozzunk, hogy ilyenek lettünk. Megmondták a derék urak már 2010 előtt, hogy ha megszerzik a hatalmat, akkor úgy átalakítják az országot, hogy rá sem ismerünk.

Ha valamit, ezt az ígéretüket tényleg megtartották.

Elárasztották Orbán oldalát a kommentelők

Amint arról a Független Hírügynökség is beszámolt, Orbán Viktor is részt vett a sóstói futballstadion avatóján rendezett Vidi-Újpest mérkőzésen. A miniszterelnök egy videót is feltett a Facebookra a nevezetes eseményről, amelyen jól látszik, hogy egy kisméretű, nyilván nem magának, hanem valamelyik unokájának szánt Videoton FC feliratú pólót is beszerzett a stadion ajándékboltjában. A Videoton felirattal ugyan lemaradt egy brosúrával, kedvenc csapatát ugyanis egy ideje nem Videotonnak, hanem MOL Vidi-nek hívják, ám mindez nem von le sem a futball-mez értékéből, sem a megajándékozott unoka öröméből.

Az már inkább szembetűnő, hogy a miniszterelnök Facebook bejegyzése alatt számos kommentelő írt bejegyzést, többségük nem éppen hízelgő hangnemben és tartalommal. A kommentelők közül sokan a nemrégiben hazánkba szöktetett, majd Magyarországon menedékjogot kapott Nikola Gruevszkihez kapcsolódóan üzentek a miniszterelnöknek. Volt, aki azt írta, hogy Gruevszki is családtag Orbánéknál, neki is vásárolhatott volna valami szuvenírt a miniszterelnök.

Ami érdekes: máskor az ilyen és ehhez hasonló, a miniszterelnök és a kormány tevékenységét bíráló posztokat hamar el szokták távolítani, ám most ez nem történt meg, amiből több mindenre lehet következtetni. Például arra, hogy annyi negatív hozzászólás érkezett, hogy a moderátorok nem bírták munkával és idővel feladták. Az is lehet persze, hogy maga Orbán kérte meg őket arra, hogy még a számára bántó üzeneteket is hagyják fenn az oldalon, hadd tudja meg, hogyan gondolkodnak róla és politikájáról az emberek.

Utóbbi persze nem valószínű: ha a miniszterelnök az emberek véleményére kíváncsi, nem a Facebookon nézegeti a bejegyzéseket, hanem nemzeti konzultációt indít, mint most legutóbb is, a demográfiáról.

Átadták a Vidi vadiúj stadionját

14 milliárd forintba került, de megérte. Megdolgoztunk érte, mi magyar adófizetők. Ezért nem számoljuk, hogy mennyibe került nekünk Orbán Viktor és néhány barátjának a hobbija.

Nem adjuk össze a forintokat, nem osztunk és nem szorzunk – nem vagyunk sem matematikusok, sem pedig demagógok. Még csak az kéne, hogy másokhoz hasonlóan mi is kiszámoljuk, hány kórház épülhetne ennyi pénzből, hány szegény, vagy éppen hajléktalan emberen lehetne segíteni, hány kilakoltatott család úszhatná meg, hogy az utcára kerüljön.

Nem számoljuk ki, mert minek. Örülünk annak, hogy másnak öröme van. Ha már nekünk rossz, legalább másoknak legyen jó. Mostantól Fehérváron is jó lesz meccsre járni. Már eddig is jó volt, de ettől a naptól kezdve még a jónál is jobb lesz. Megmutatta magát a VIP páholyban mindenki, aki számít. A fő történelem tanárnő véresre tapsolta a kezét, a labdarúgó szövetség elnöke pedig valahova a messzeségbe nézett. Előre tekintett, mert tudja, nem elég egy stadiont átadni, üzemeltetni is kell valamiből.

Kerül majd pénz valahonnan arra is.

Ott volt mindenki, aki számít, és akire számítanak. Talán még lopva körül is néztek, hogy ki az, aki nincs ott a meghívottak között. Jaj, annak, akit nem hívtak, neki már biztosan annyi.

Vajna Tímea férjén már Mészáros tévéjében is viccelődtek, legutóbb a Magyar Idők is kikezdte – nem szeretnénk a filmbiztos helyében lenni. Lehet akárhány kaszinója, étterme, formás fenekű felesége – akit nem láttunk a fehérvári VIP páholyban, az olyan, mintha nem is lenne.

A stadionavatón Orbán Viktor még egy trikóhoz is hozzájutott. Meznek szánhatták, de összement a mosásban. Mindegy, rugdalózónak jó lesz – ha a miniszterelnökre nem megy rá, valamelyik unokagyerek majd elhordja.

Márki Zay Péter: Meg kell változtatnunk a Magyarországon ma uralkodó politikai kultúrát

Vasárnap alakult meg Márki-Zay Péter vezetésével a Mindenki Magyarországa mozgalom, melynek fő célja, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon minden településen egyetlen hiteles polgármester-jelölt, és az őt támogató képviselőjelöltek nyerjék el a helyi közösségek bizalmát. A Mozgalom alapítói – Márki-Zay Péter, Hadházy Ákos, Ábrahám Júlia, Bod Péter Ákos, Elek István, Kaltenbach Jenő, Kész Zoltán, Lengyel Róbert, Lukácsi Katalin, Magyar György, Mellár Tamás, Üveges Gábor – főként a jelenlegi politikai paletta jobbközép oldaláról ismert közéleti emberek, de vannak mások is az elnökségben. A mozgalom alapítójával, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel beszélgettünk.

 

A Facebookon azt írta, hogy a mozgalom fő célja, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon minden településen hiteles polgármester-jelöltek győzzenek. Ehhez azonban nagyon komoly országos csapatot kell építeni, lát-e erre esélyt, milyen terveik vannak erre?

Folyamatosan bővül a csapat, csak a mai napon két olyan polgármester jelentkezett, akik eddig nem voltak benne a mozgalomban.

Azt is írta, hogy az állampártot csak összefogással lehet legyőzni. Kikkel szeretne összefogni és kikkel nem? Vannak-e olyan ellenzéki pártok, amelyeket kihagyna az összefogásból?

Nincs olyan ellenzéki párt, akiket kihagynánk ebből az összefogásból A lényeg a hitelesség, a tisztesség, vagyis olyan erők együttműködését szorgalmazzuk, akik érdekeltek abban, hogy leváltsák ezt a kormányt. Elvileg még a Fideszt is el tudnám képzelni ebben a mozgalomban, persze, csak akkor, ha nem olyan, amilyen most. Persze ez csak egy elméleti feltételezés, hiszen a mi mozgalmunk épp azért jött létre, hogy leváltsuk azt a politikai kultúrát, amelyet a Fidesz képvisel.

A mozgalom tagjai zömmel jobbközépre sorolhatók. A mozgalommal a magyar demokratikus jobboldal gyengeségén, szinte a hiányán akarnak változtatni?

Azt kellett felismernünk, hogy a jobbközépen nagyon sok olyan tisztességes, mérsékelt ember van, akik most elárvultnak érzik magukat, mert nem tudják és nem is hajlandók elfogadni azt a hatalomgyakorlást, amit a Fidesz képvisel. Űr keletkezett a jobbközépen, ezért van az, hogy a mozgalom megalakulásakor ebből a táborból érkeztek többen hozzánk. De nyitottak vagyunk minden oldal felé, a lényeg számunkra, hogy az illető elutasítsa a korrupciót, a jogállam lebontását és egy korszerű politikai kultúrát képviseljen.

A Fideszt állampártnak nevezte, ezzel lényegében a mai rendszert is körülírta. Mikor és miért csalódott a régebben támogatott Fideszben?

Mint sokaknál, ez nálam is egy folyamat része volt. Orbán Viktor és a Fidesz, amely valamikor még Európa irányába vitte volna Magyarországot, irányt váltott és egy ideje Putyin és Oroszország felé kormányozná az országot. Ha mégis mondani kellene egy időpontot, talán 2009-et jelölném meg. Addig Orbán és a Fidesz kifejezetten orosz-ellenesek voltak, emlékszünk még arra, hogy „Ruszkik haza” és ehhez hasonlók. Ám akkor valamiért hirtelen megváltozott minden, a Fidesz nek már nem voltak fontosak az európai értékek, ehelyett az oroszokat és Putyint kezdte pártolni.

A kiábrándulási folyamat része volt az is, hogy 2002-es választási vereségből a baloldali kormányokat a korrupció miatt ostorozó Fidesz nem azt a következtetést vonta le, hogy kevesebb korrupcióval kell kormányozni, hanem épp ellenkezőleg: mindent meg kell szerezni. És ez vonatkozik a médiára is. Addig valóban baloldali túlsúly volt a médiában, de korántsem olyan mértékben, mint ahogyan most a Fidesz uralja a sajtót. Most gyakorlatilag az övékétől eltérő vélemények nem tudnak megszólalni az országos sajtóban.

Önt sem nagyon kérdezik.

Még a polgármesteri választási kampány során egyszer behívtak a M1-be, azóta sem tudom, leadták-e egyáltalán a velem készült beszélgetést, és ha igen, mi maradt abból, amit elmondtam

Az önkormányzati választás nyilván csak az első lépcső, annak megnyerése csak rövid távú cél. Mik a hosszú távú céljaik? 

A legfőbb célunk, hogy megváltoztassuk a ma Magyarországon uralkodó politikai kultúrát. Szeretnénk hiteles alternatívát nyújtani azoknak, akik elutasítják a korrupciót, és a hatalomgyakorlás mostani módját, stílusát. Az emberek el fognak jutni odáig, hogy elegük lesz abból, ami az országban történik

Ehhez az is kell, hogy az információ azokhoz is eljusson, akik most még el vannak zárva a valódi hírektől.

Igen, ez tényleg nagy probléma, ráadásul a mostani ellenzék nem tudta megoldani, hogy olyan sajtója kegyen, ami sok emberhez eljuttatja a valódi információkat. De nemcsak erről van szó: a legutóbbi választáson nagyon sok szavazókörbe nem sikerült ellenzéki számlálóbiztost találni. Az a célunk, hogy a jövő őszi önkormányzati választáson minden szavazókörben legalább két ellenzéki számlálóbiztos üljön.

Hogyan akarják leváltani az Orbán-rendszert?

Nem egyszerűen Orbánt, vagy a Fideszt kell leváltani, hanem azt a politikai kultúrát, amit ők képviselnek Magyarországon. Ezt persze ma Orbán és a Fidesz testesíti meg, s bár erősnek és magabiztosnak tűnnek, előbb, vagy utóbb meg fognak bukni. Ma Orbánék egy demokratikus választáson leválthatatlannak tűnnek, hiszen olyan eszközrendszerük van, olyan anyagi erőket tudnak propagandára fordítani, aminek mások legföljebb a töredékével rendelkeznek. De egyszer meg fognak bukni és még abban sem vagyok biztos, hogy a mostani rendszer eltart a következő választásig.

Véget akarunk vetni annak a gyakorlatnak, hogy az én kommunistám jó, a tiéd bűnös, az én tolvajomat megvédjük, a tiédet börtönbe küldjük. Mi mindenkivel együtt kívánunk működni, aki normális, tisztességes és használni akar az országnak. Egy példát is mondanék: nálunk Hódmezővásárhelyen olyan fideszes érzelmű vállalkozó sincs kizárva a megrendelésekből, akivel – és ez egy konkrét eset – más ügyben éppen perben állok. Nemrég írtam alá egy ilyen vállalkozóval szerződést, mert amit kínált, az hasznára lesz Hódmezővásárhelynek.

A mozgalom hosszabb távon párttá átalakul, vagy inkább az ellenzéki összefogást megszervező ernyőszervezet akar majd maradni? 

Nem alakulunk párttá, hanem azokat akarjuk segíteni, akik a jövő évi önkormányzati választáson a legtisztességesebb és persze a legesélyesebb jelöltek lehetnek a Fidesszel szemben.

Ez a recept működhet az önkormányzati választáson, de 2022-ben a parlamenti választáson pártok indulnak.

Ez még egy távolabbi történet, még ezt sem tudjuk. Most az önkormányzati választásra kell koncentrálnunk, hogy jövő ősszel minden településen egy hiteles ellenzéki jelölt álljon szemben a Fidesszel.

Egy ügyes ország

Szép volt az előadás. Lélekemelő, megtisztító. A szereplők elhitették velünk a mesét, mi meg örültünk, hogy elhihettük, és ezáltal néhány órára más emberek lehettünk. Jó volt kizökkeni a mindennapok egyhangúságából, nem gondolni a hétköznapok világára.

A ruhatárnál zökkentünk vissza a valóságba. Ha netán elfeledtük volna, honnan érkeztünk a kultúra világába. Nem a ruhatáros néni tehet róla. Őt csak odahelyezték, ráadásul egyedül kellett állnia a türelmetlen vendégek véget nem érőnek látszó rohamát. Az ő feje sem káptalan, honnan is tudhatná, ki mikor érkezett. Úgy futkosott, mint mókus a keréken, pedig tudta, hogy a vállalkozása reménytelen: a sor egyre csak nagyobb lesz, hiába gyorsít a tempón, rajta már semmi sem segít.

Nem róla van szó, hanem az ügyesekről. Azokról az embertársainkról, akik úgy gondolják, hogy rájuk más törvények vonatkoznak, mint a többi földi halandóra. Nemcsak a színházban: mindenhol. Még véletlenül sem állnának a sor végére, odatülekednek az elejére. Ha rájuk szól valaki, meg sem hallják, vagy úgy tesznek, mintha nem értenék a nyelvünket.

Nem az a legnagyobb baj az ügyessel, hogy tolakszik. Az is baj persze, hogyne lenne az. Mert valami olyat vesz el tőlünk, amire nagy szükségünk lenne: a hitet, hogy érdemes normálisnak maradni. Az ügyes nem szégyelli magát, éppen ellenkezőleg: büszkén feszít, begyűjti a felesége (férje, gyereke, mamája – megfelelő aláhúzandó) elismerő pillantásait.

Mindenhol ott vannak. Egyesek a gyógyszertárban ügyesek, mások postai sorállás közben, és vannak, akik a közlekedésben élik ki fura hajlamaikat. Mi, akik átlagos autósok vagyunk, tehát még véletlenül sem ügyesek, elengedünk egy szirénázó mentőt. Mert tudjuk, hogy siet, életet kell mentenie, szerencsésebb esetben új élet készül megszületni, abban kell segíteni. Félreállunk, ám amikor a szirénázó jármű elhaladt mellettünk, már nem tudunk visszatérni oda, ahol eredetileg voltunk. Mögülünk, mellőlünk, valahonnan, ahonnan hétköznapi halandó nem is várná, egyszerre csak ott terem egy ügyes, és elfoglalja a helyünket.

Lelkifurdalás egy szál se, ellenkezőleg! Nyert vagy nyolc métert. Nekünk, nem-ügyeseknek nem nagy ügy, de neki, egy frusztrált, a munkahelyén mellőzött, a családjában megtiport léleknek maga az élet.

Nem gyűlölöm az ügyeseket, csupán megvetem, és lenézem őket. Tudom, nincs jelentősége, nem is értenék, mire gondolok. Boldogok és elégedettek, amiért néhány percig öt centivel magasabbnak, tizenöt kilóval karcsúbbnak hihetik magukat.

Egy nagyon nagy elhatározás

Üzenet jött egy énekesnő sajtósától. Nem ismerem az illető sajtómunkást, fogalmam sincs, honnan szerezte meg az e-mail címemet, de nincs semmi baj: jólesik, hogy így, ismeretlenül is gondoltak rám. Igaz, nem most először, merthogy ez már nem az első elektronikus üzenet, amely tőlük jött. Őszintén bevallom, hogy az eddigi küldeményekre nem fordítottam kellő figyelmet, ám ez a mostani küldemény valami más: információnak álcázott sajtóanyagot kínálnak, ráadásul ingyen és bérmentve, nekem nincs is más dolgom, minthogy megírjam azt, ami benne van. Ezúttal nem egy vadonatúj lemezre, közelgő turnéra hívják fel a figyelmemet, hanem olyan dolog történt a sajtós megbízójával, ami, legalábbis szerinte, az újságok figyelmére érdemes: a levél tárgyrovatából kiderül, hogy az énekesnő nagy elhatározásra jutott.

Itt kezdett érdekelni az ügy – nem mindennap fordul elő, hogy valaki nagy elhatározásra jut. Egy nagy elhatározáshoz ugyanis sok minden kell, bármelyikünk tanúsíthatja, hogy mennyire nem könnyű új életet kezdeni.

Mert, gondolom én, legalábbis ekkora nagyságrendről van szó. Felmászni a világ tetejére, lemerülni valamelyik távoli tenger mélyére, leszokni a dohányzásról, kilépni egy megromlott kapcsolatból. Esetleg felhagyni a körömrágással, vagy örökbe fogadni egy kiskutyát.

De nem: a nagy elhatározás ezúttal mást, még a fentieknél is nagyobb távlatokat takar. Arról van szó, hogy az énekesnő nemrégiben részt vett egy partin, ahol mindenféle érdekes italokkal kínálták. Koktélok is voltak a finom italok között, így azután, hősünk arra az elhatározásra jutott, hogy a nem is túl távoli jövőben beiratkozik egy mixer tanfolyamra.

Kicsit csalódott voltam, amikor idáig jutottam a történetben. Becsapottnak éreztem magam, ennél valamivel többre számítottam. Persze, nyilván bennem van a hiba, én vagyok maradi és korszerűtlen. Lehetséges, hogy egy rég letűnt, és talán már soha vissza nem térő korból érkeztem ebbe a világba. Egy olyan világból, amikor a nagy elhatározások még egy paraszthajszállal többet jelentettek annál, minthogy beiratkozzunk egy koktél-keverő tanfolyamra.

Bár, ha hősünk idővel jól mixeli majd a koktélokat, akkor nem is olyan nagy baj, hogy egy ilyen nagy elhatározásra jutott.

Budapest: Bűnös városból bűvös város?

Budapest ma óriási fejlődés kapujában áll, a következő évtizedben a város történetének legsikeresebb korszakát élheti meg. Ezt mondta Orbán Viktor a főváros napján tartott budapesti ünnepségen, ahol aláírták a főváros és a kormány együttműködéséről szóló, 15 pontból álló megállapodást.

„Körülbelül ezermilliárd forintot jelent a fővárosnak a megállapodás, a 3-as metró felújítására is ad 80 milliárd forintot a kormány” – ezt meg Tarlós István főpolgármester tette hozzá.

A fenti mondatokból nem az következik, hogy mi történik Budapesttel az elkövetkező években, hanem az, hogy egy évvel a főpolgármester-választás előtt már elkezdődött a kampány. Fűt, fát ígér budapestieknek a miniszterelnök, persze, abban az esetben, ha Tarlós Istvánt választják jövő ősszel főpolgármesternek. Ha nem, akkor bármi lehet.

Még az is, ami 1998-ban megtörtént. Akkor nyáron alakult meg Orbán Viktor első kormánya, és a választási matematika úgy hozta, hogy ugyanannak az évnek az őszén önkormányzati választások is voltak. Utóbbiakon a Fidesz nem szerepelt jól, Budapesten, számos nagyvárosban, és sok kisebb településen is az ellenzék jelöltjei győztek.

Budapest ezzel kimondatlanul ugyan, de nem titkoltan, bűnös várossá vált Orbán és a kormány szemében. Ezt a fővárosiak nem sok idő elteltével a saját bőrükön is tapasztalhatták. Az Orbán-kormány leállította a 4-es metró építését – ezt, mint tudjuk, csak jóval később fejezték be. Ugyancsak leállították a Nemzeti Színház Erzsébet téren elkezdett építését, helyette egy gödör maradt, amely aztán előbb szimbólummá, majd a budapesti és az idelátogató külföldi fiatalok kedvelt alternatív szórakozóhelyévé vált.

Most meg azt halljuk Budapest születésnapján, hogy a főváros hatalmas fejlődés előtt áll. Nem biztatás, hanem fenyegetés van ebben a kijelentésben, a mondatnak ugyanis van egy második, igaz, ki nem mondott fele. A teljes mondat valójában így hangzana: Budapest jelentős fejlődés előtt áll, abban az esetben, ha ti budapestiek, jól döntötök, vagyis, a Fidesz emberét, Tarlós Istvánt választjátok főpolgármesternek, különben megnézhetitek magatokat.

Gondoljátok meg, proletárok!

A budapestiek nem buták, nem könnyű őket átverni, ráadásul emlékeznek arra, hogy mi történt 1998 után szeretett városukkal. És Tarlós Istvánt is jól ismerik, tudják, hogy úgy tesz, mintha szeretné Budapestet, és harcolna a fővárosért, miközben nem Budapestet szereti, hanem a Fideszt és Orbánt, és azért harcol, hogy ne derüljön ki, hogy ő nem Budapestet, hanem a Fideszt és Orbánt szereti.

Orbán (és a Fidesz) nem szereti Budapestet, bűnös városnak tartják, ha tehetnék, sóval hintenék be a helyét, stadiont építenének inkább, legelőt, szántót, saját lábat, szotyiköpködőt.

Orbán és a Fidesz valójában lenézik Tarlóst, és röhögnek a kínlódásán, de úgy tesznek, mintha kedvelnék, mert számukra még mindig Tarlós a legkevésbé rossz megoldás, ugyanis, ha más volna a főpolgármester, nem lenne képes olyan jól képviselni Budapesten Orbán és a Fidesz érdekeit, mint Tarlós.

Ez történt a héten – Mostantól eggyel több volt miniszterelnök él Magyarországon

Az elmúlt héten megint nem történt semmi érdekes. Ha lett volna bármi említésre méltó, például, hogy egy sikkasztásért és hivatali visszaélésért börtönre ítélt volt macedón miniszterelnök Magyarországra szöktetődik, már teli volna vele a kormánypárti sajtó. De nem írtak erről, vagy csak alig, éppen hogy csak szőrmentén valamelyest, amiből arra lehet következtetni, hogy ez az ügy egyáltalán nem érdekes, ha téma volna, akkor a kormány médiája is rendszeresen foglalkozna vele. Elmondanák, hogy ez egy világbotrány, mert eddig legföljebb afrikai banánköztársaságokban fordult elő, hogy egy hivatalban lévő kormány bűnözőt bújtat.

És amennyiben ez tényleg törvénytelen lenne, valamint nagyfokú gazemberség, akkor a magát jobboldalinak, kereszténynek és polgárinak mondó értelmiség már kikérte volna magának. Orbán-közeli tudósok, művészek, a szellem minden rendű és rangú emberei szólalnának meg, és követelnék a miniszterelnök lemondását. Nikola Gruevszkinek – ő a volt macedón miniszterelnök – amint azt a Független Hírügynökség elsőként megírta, ugyanis nem egy feltehetőleg jól őrzött házban kellene bujkálnia, hanem a határ mentén található tranzitzónában várnia ügye elbírálását, kellemetlen körülmények és zord határrendészek társaságában.

Ha Nikola Gruevszki szökése/szöktetése valóban esemény lenne, akkor a magát jobboldalinak tartó értelmiség tagjai naponta jelennének meg a televíziókban, írnának az újságokba, követelnék az ügy részletes kivizsgálását, valamint a vétkesek, köztük a külügyminiszter és főként a miniszterelnök megbüntetését.

Ilyenről persze nincs szó, a pénteki napon például jobb meggyőződésem ellenére két közmédiás híradót is végignéztem, mert kíváncsi voltam, hányadik hír lesz Gruevszki Magyarországra menekítése. Nem fogják eltalálni, hányadik helyen tálalták a közhiradó nézőinek a hírt. A helyes válasz az, hogy sehányadik helyen, ugyanis egyáltalán nem szóltak róla.

Nikola Gruevszki tehát politikai menedékjogot kért Magyarországon, azzal az indokkal, hogy hazájában üldözik. A magyar kormányról köztudott, hogy segíti az üldözötteket, láttuk a menekültválság csúcspontján is, hogy milyen emberségesen bánt az elesettekkel.

Nem nagy ügy tehát, ha mostantól eggyel több volt miniszterelnök él Magyarországon. Ha Nikola Gruevszki megtanul néhány szót magyarul, leteheti az állampolgári esküt és ebben az esetben még az sem kizárt, hogy magyar állampolgárként már szavazhat a jövő évi Európai parlamenti választáson.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!