Átvilágítás?

0
1373
Pixabay

A parlamenti képviselők átvilágítását sürgeti a Magyar Nemzetben Horváth József titkosszolgálati vezérőrnagy (nyugdíjban). Szerinte módosítani kellene az 1995-ös nemzetbiztonsági törvényt, mely szerint csakis azokat a képviselőket kell átvilágítani, akik a honvédelmi és a rendészeti bizottság tagjai.

„Bármely állam oldaláról érkezhet olyan fenyegetés, amely ellen fel tudnánk lépni”

– hangsúlyozza Horváth József vezérőrnagy. Aki nyilvánvalóan az ellenzékre gondol, és azokra a megválasztott képviselőkre, akiket Magyarország NATO szövetségesei támogattak.

Csakhogy az Egyesült Államok a rendszerváltás hajnalán éppenséggel a Fideszt támogatta nagy hévvel. Senki sem firtatta akkor, hogy vajon Orbán Viktor vagy Kövér László milyen kapcsolatban áll a CIA-val?!

Az ilyen kapcsolatok tartósak szoktak lenni éppúgy mint Horváth József tábornok karrierje a szocializmus és a nagy Szovjetunió szolgálatától egészen Orbán Viktor támogatásáig.

A CIA rosszul mérte fel Orbánt – állította a PestiTV. Rendesen odaégett Langley hamburger receptje vasárnap – közölte a kormánypárti televízió. Amely szerint Görögországban a 2008-as válság idején Papademoszt, Olaszországban Renzit, Bulgáriában Petkovot a CIA juttatta hatalomra. Éppúgy mint Ukrajnában Zelenszkijt! Akivel azután szópárbajt folytatott Orbán Viktor.

Mi van az orosz kapcsolatokkal?

Horváth József vezérőrnagy nyilvánvalóan a NATO államok titkosszolgálataival való együttműködésre gondol az ellenzéki képviselők kapcsán, de mi van Oroszországgal, amely épp agresszív háborút folytat egy szomszédos államban, melyet a NATO államok döntő többsége támogat?

A Direkt 36 oknyomozó riportja nem sokkal a választások előtt arról számolt be, hogy az orosz titkosszolgálat mindenütt elhelyezte az embereit a magyar államapparátusban a külügytől a titkosszolgálatokig. Olyannyira, hogy a magyar külügy informatikai rendszerén keresztül indítottak hekker támadásokat amerikai és más NATO célországok ellen! Nem ott kellene vizsgálódnia a nemzetbiztonságért aggódó Horváth József tábornoknak?

Szergej Nariskin, az SZVR vezetője Magyarországon tartja a családját.

A New York Times szerint ő tagja az ötösfogatnak, amely irányítja Oroszországot, és amely az Ukrajna elleni háborúról döntött. Az ötösfogat tagjai mind egykori KGB-sek: maga Putyin, aki ezredesként szerelt le, Patrusev tábornok, a mindenható Védelmi Tanács titkára, az FSZB egykori főnöke. Vele tárgyalt már a háború idején Jake Sullivan, Biden nemzetbiztonsági tanácsadója. A harmadik a sorban Bortnyikov tábornok, az FSZB jelenlegi vezetője. Negyedik Nariskin, az SZVR, a külföldi hírszerzés főnöke és az ötödik Sojgu hadügyminiszter, aki nem katona hanem ex KGB-s. Állítólag ő volt a felelős az Ukrajna elleni támadásért. Az utóbbi időben nemigen mutatkozott…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .