„Attól kell elvenni, akinek van…?” – A Zsolnay sztori 1. rész

0
1420

Az évtizedek óta veszteségesen működő Zsolnay Porcelán-manufaktúrát a pécsi önkormányzat 2013-ban eladta a szír-svájci üzletembernek, Bachar Najarinak. Rá három évre, 2016-tól minden jogi eszközt felhasznál a város vezetése a nagy múltú gyár visszaszerzésére. A tulajdonos, Bachar Najari pécsi ügyvédje, Bodnár Imre exkluzív interjút adott a Független Hírügynökségnek, amelyben beszámol megbízója elleni támadásokról, illetve arról, hogy az állami eszközökkel indított három einstand kísérletet hogyan sikerült visszaverni. A jogász aggályosnak tartja, hogy korábban az önkormányzat erőszakkal, őrző-védő különítménnyel ebrudalta ki a helyi vízmű és a közlekedési cég gazdáit. Információink szerint Najari reménykedik abban – bár nem zárja ki , hogy a helyi hatalom ellene nem alkalmaz fizikai erőszakot, mint a visszafoglalt vízmű vagy a buszos cég esetében.

 

Bodnár Imre
Fotó: bodnarugyved.hu

Egészen 2016 júniusáig megmentőként tekintettek az ön ügyfelére, a szír-svájci befektetőre, de aztán elkezdték ellenségként kezelni. Mi volt ennek az oka?

Bárki vette volna meg a gyárat, lényegben a termelődő veszteség ledolgozása, vagy ha jobban tetszik, a deficit „lenyelése” volt a feladata, tehát egy olyan „balek” kellett a Páva Zsolt vezette önkormányzatnak, akinek a pénze elég a fideszes városvezetés által okozott csőtömeg eltakarítására. Miután ez elkezdődött, komoly uniós források tűntek fel, amihez már nincs feltétlen szükség a szír-svájci befektetőre.

Viszont az önkormányzatnak szüksége volt arra a 180 millióra, a gyárnak meg arra az 500 millióra, amit a vásárláskor Bachar Najari beígért a Zsolnayért. Ezt mind visszaadták volna a vevőnek?

Ez fel sem merült! Valójában 2016 nyarától vagyok az ügyben. Akkor kezdődtek a támadások a mai megbízóm, Bachar Najari ellen. A megelőző időszakot, tehát amikor még az állami, vagy önkormányzati tulajdon volt a Zsolnay, csak hallomásból ismerem. Azt persze pécsi polgárként is tudtam, hogy Toller Lászlónak, aki az ezredfordulón idején szocialista polgármester volt Pécs városban, az volt a víziója, hogy ilyen nagy hagyományú nemzeti kincsnek az önkormányzat tulajdonában lenne a helye. Ezt az elképzelést az általa mozgósított pénzek segítségével képes volt biztosítani, annak ellenére, hogy az üzem korábban sem tudott rentábilisan termelni. A komoly múlttal rendelkező cég háromszor annyi alkalmazottat foglalkoztatott, mint amennyi ma egy korszerű gyárban szükséges.

Véleményem szerint Bachar Najari drágán vette meg a részvényeket, nem is nagyon akadt más komoly ajánlat. Rövid idő múltán persze megbízóm,

a szír-svájci befektető számára is világossá vált, hogy a gyár által termelt mérhetetlen veszteséget ravaszul a nyakába varrták.

A város így némi pénz fejében megszabadult a gigantikus a ráfizetést is termelő Zsolnay Manufaktúrától.

Amikor megbízója rájött, hogy mit vásárolt, akkor nem fordult meg a fejében, hogy legjobb lenne visszalépni?

Ezt nem tudom. Az elsősorban márkás svájci órák kereskedésével foglalkozó pénzember egészen más üzleti kultúrát képvisel, mint amelyet Magyarországon tapasztalt. Az adott szó számára szent, a kézfogással szentesített szerződéskötést akkor is érvényesnek tekinti, ha azt soha nem rögzítik írásos szerződésbe. A városvezetők ígéreteit tényként kezelte a hitelelengedés tárgyában különösen. Ráadásul azt feltételezte, hogy amit a partnere, ez esetben Páva Zsolt állít, az úgy is van. Mi pécsi polgárok persze már régóta tudjuk, hogy a város vezetői gazdasági analfabéták, félrevezetik külföldi partnereiket, lásd az eladott, majd verőemberekkel, erőszakkal lefoglalt vízmű esete, vagy az autóbuszos cég gazdáinak kiebrudalása. Feltételezhető, hogy ilyen mértékű arcátlanságot a városvezetés soha nem mert volna elkövetni a helyi kötődésű, fideszes Bánki Erik országgyűlési képviselő tudta és hozzájárulása nélkül.

Még mindig nem világos, hogy ha a szír-svájci vállalkozó, Bachar Najari által megvásárolt Zsolnay gyár valóban csődtömeg, akkor a pécsi önkormányzat miért akarja látszólag erőszakos módszerekkel ezt a veszteséges céget visszavenni?

Élek a gyanúval, hogy olyan gazdasági hír jutott a helyi önkormányzat tudomására – akár bennfentes információként is -, hogy az Európai Unió komoly, milliárdos összegeket ad a magyar műemlék-jellegű épületek, kastélyok felújítására. Amihez szükség lesz a Zsolnay gyár termékeire, mert a kerámia és az eozin mellett a pirogránit is a gyár „védjegyének” számít, amelyet a korabeli építkezéseken is felhasználtak. Vagyis a műemlékek tervezett felújításánál szükség lesz nagy mennyiségű pirogránitra. A három védjegy gyártási joga természetesen a Zsolnay tulajdonában van. Valószínűnek tartom, hogy emiatt indítottak összehangolt támadást a Zsolnay értékének tekinthető védjegyek visszaszerzésére.

De valójában kik indították ezt a támadást?

Csak sejtéseim lehetnek, semmi bizonyosat nem tudunk.

Időnként feltűnik a fideszes berkekből jól ismert L. Simon László ex-államtitkár és üzlettársa Paár Attila, illetve közös ügyvédjük Kazai Viktor,

aki elkezdett a Zsolnay megbízásából ügyködni azon, hogy a Zsolnay korábban felvett hiteleit az állami tulajdonban lévő MFB konszolidálja.

Ez a hitel abból az időből származik, amikor Toller kezdeményezésére az önkormányzat 2006-tól tulajdonolta az üzemet, de csak a deficit volt állandó. 2011-ben a Közgép is próbálkozott, de Simicska sem lett sikeres, miután a városvezetés 1 forintért visszavette, később eladta az egyetlen érdeklődőnek, Bachar Najarinak, akitől – mint mondja – most az uniós milliárdok megszerzése érdekében akarják visszavenni.

Szó sincs arról, hogy visszavennék a gyárat, hanem egyszerűen át akarták játszani Paár Attilának, aki a közbeszerzéseken nyertes építőcég, a West Hungária Bau tulajdonosa, és aki aztán fél áron megvásárolta egyik leánycégébe a Magyar Fejlesztési Banktól a Zsolnay 400 milliós adósságát! Nem érthető, hogy a bank miért nem érvényesítette a többszörösen túlbiztosított követelését és miért az áron aluli eladás volt az elsődleges cél.

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra bejárata.
MTI Fotó: Sóki Tamás

A hírek szerint Paár Attilának eladta volna az önkormányzat a kisebbségi tulajdonrészét is. Ezt Najari úr üdvözölte?

Dehogy üdvözölte! A többségi tulajdonos, Bachar Najari legnagyobb meglepetésére akarta eladni az önkormányzat a Zsolnay Manufaktúra megmaradó 22 százalékát is. A terv nem fért be a tulajdonos és az önkormányzat korábban megkötött megállapodásába. Egyébként a szerződés azt is tartalmazza, hogy az önkormányzat, és nem pedig Paár Attila, vagy más valaki próbálja elintézni, hogy az állam tulajdonában lévő MFB engedje el a Zsolnay tartozását!

Nem mindegy?

Egyáltalán nem! Addig egyébként Páva Zsolt és Bachar Najari kapcsolata kiváló volt, gyakran egyeztettek, s a felmerülő nehézségeket addig kölcsönösen rugalmasan megoldották. A polgármester egyetlen szó kritikával nem illette Najari urat, illetve a gyárban addig bekövetkezett változásokat.

Viszont a legnagyobb megdöbbenésre,

2016 februárjában Páva Zsolt írt egy vészjósló levelet a kormánynak, amelyben kifejti, hogy nagyon félti Najari úrtól a Zsolnay jövőjét.

Fogalmam nincs, hogy a polgármester honnan tájékozódott a levél megírása előtt, ma már bizonyos, hogy súlyosan félrevezették. A kormány erre a levélre reagálva kiemelt jelentőségű stratégiai szervezetté nyilvánította a gyárat. Ma már szerintem mindenki tudja, hogy ez mit jelent, mi következik ez után

Mit jelent az, hogy kiemelt stratégiai szervezetté nyilvánítják az üzemet?

Azt jelenti, hogy ha a gyár ellen felszámolási eljárást indítanak, akkor előzetes vizsgálat nélkül három napon belül vagyonfelügyelőt rendelnek ki, aki rendkívül komoly, jogosítványokkal rendelkezik. Ha ma nálunk egy cég vagyonfelügyelőt kap, az azt jelenti, hogy a tulajdonosától rövid időn belül elvehetik a vállalatot. Najari úr egyszerűen nem értette, hogy miért akarnák tőle a Zsolnayt elvenni. Elkezdett aggódni…

Ráadásul ebben az időben ismét feltűnt a színen egy Szabó Iván nevű budapesti ügyvéd, akinek a nevéhez a francia tulajdonú vízművek lefoglalása kötődik. Erre azért volt szükség, hogy a kifizetetlen MFB hitelek miatt a porcelánmanufaktúra ellen elindíthassák a felszámolási eljárást. Ezzel pedig azért siettek, hogy Bachar Najari ha akarja, akkor se tudja kifizetni a cég 400 milliós tartozását. Az összehangolt akció részeként

a NAV nyomozók is megszállták a Zsolnay gyárat, lefoglalták az árukészletet És a munkaeszközöket.

Ennek célja akár az is lehetett, hogy a tulajdonos ezek eladása révén se tudjon pénzhez jutni. Ugyanis csak ebben az esetben vált volna felszámolhatóvá a nagy múltú cég. Ahogy mondtam, a cél az lehetett, hogy a Zsolnayt fillérekért megszerezze a már említett Paár Attila.

Tehát elindult egy kivásárlási akció a korábbi megmentőnek tartott Najari úrral szemben, 2016 májusában az MFB valóban felmondta az akkor 400 milliós hitelt, s a lapok akkor már arról cikkeztek, hogy fel is számolják a gyárat. Vagyis einstandot jelentettek be?

Ez a felszámolási eljárás feltétele volt, illetve a vagyonfelügyelő kinevezésének is ez a lépés teremtette meg a jogi alapját. Közben az adónyomozók megszállták az egész gyárat, amivel lényegében működésképtelenné tették.  Ezt követően Szabó Iván ügyvéd Pécs város megbízásából megalakította a Ledina Kerámia Kft.-t azért, hogy a Zsolnay szakképzett dolgozóit átcsábítsa.  Ha ugyanis a Zsolnay már nem rendelkezik se eszközzel, se dolgozóval, de eladható terméke sem marad, ráadásul a tulajdonosának ki kell fizetnie a 400 milliós tartozást és az éppen ebben az időben esedékes 100 milliós helyi adót, akkor a cég kétség kívül térdre rogyott volna.

Bachar Najari viszont mégis szerzett valahonnan pénzt, s kifizette a tartozást. Ez meglepte az ügy szereplőit?

Információink szerint mindenki meg volt döbbenve, ami számunkra érthetetlen, hiszen pontos tájékoztatásokat kapott az önkormányzat és a bank a vezető testületekbe delegált képviselőiktől. Mindenki tisztában volt azzal, hogy a Zsolnay 259 milliós végtörlesztési ajánlatot tett a banknak.

Ha jól tudom, az MFB ezt az ajánlatot elutasította. Ez igaz?

Igen, ehelyett – mint mondtam – a követelést 200 millió forintért – ahogy ezt Szabó Iván nyilatkozta – inkább Paár Attilának adta el. Ennek köszönhetően az MFB azonnal bukott 60 millió forintot csak azért, hogy jusson a követeléshez. Ugyanis ez kellett a Zsolnay felszámolásához.

Lehet törvényesen hülye egy bankvezetés az állam kárára? 

Nem lehet, ezért hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a Zsolnay Zrt, mert ezzel a döntéssel a számok ismeretében úgy tűnik a bank jelentős kárt okozott az államnak.

És?

Az ügyészség elutasította a feljelentést, mert

az államot ért minimum 60 milliós kár ellenére nem látta bizonyítottnak a bűncselekmény gyanúját.

Tehát a követelést viszonylag olcsón, 200 millióért megkapta Paár Attila.

A döntéssel tehát megnyílt a Zsolnay felszámolásának lehetősége, mert az önkormányzat időközben megalapította – a már említett – Ledina nevű céget, amely a terv szerint elszipkázta a dolgozót egy részét, miközben az elcsábított dolgozók semmilyen munkát nem végeztek a fizetésükért. A vezérkar abban reménykedett, hogy ha felszámolják a Zsolnayt, akkor a termelését a Ledina veszi át. Életszerűtlen, hogy 120 dolgozó egyik napról a másikra úgy kel fel, hogy azonnal felmond a munkahelyén, ugyan azon indok alapján.

A Ledina Kft.-ben a Zsolnaytól elcsábított emberek végeztek érdemi munkát?

Semmit! Az elmúlt évi mérlegük szerint bevételük évente 26 ezer forint. Idén tudtommal mérleget sem adott le a cég. A száznál is több munkás bérét időnként törvényt sértő módon a közműcégek pénzéből fizették, amiért szintén feljelentést tett a Zsolnay, hiszen ez hűtlen kezelés. Később már a NER lovagok folyósították a Ledina dolgozóinak bérét, persze azokból a bevételeikből, amihez feltehetően jelentős túlárazás révén jutottak. De a Ledina mégis kellett az egész koncepció végrehajtásához. Tudomásom szerint több munkavállaló már perli a Ledinát.

Ön szerint ki volt ennek az egész tervnek a gazdája?

Fogalmam sincs. Nyilvánosan Páva Zsolt, polgármester, és Szabó Iván, ügyvéd a végrehajtó, de a háttérben folyamatosan feltűnik Bánki Erik és L. Simon László személye. Én személy szerint egyikőjüket sem tartom alkalmasnak egy működő terv kidolgozására. Mindenesetre felállították a „mestertervet”, s azt várták, hogy Najari ebben a patthelyzetben kiszáll a gyár tulajdonlásából. Ehelyett azonban a gyár elismerte a tartozást és 40 nap fizetési haladékot kért, amire a törvény lehetőséget ad.

Miután tehát 259 millióért nem tudta megvenni, hajlandó volt többet, tehát 400 milliót is fizetni?

Pontosan, az ötletgazda urak ettől némileg pánikba estek, ugyanis arra számítottak, hogy Najari úr megtagadja a tartozás kifizetését, ami logikus lett volna, de ha azt teszi, ekkor néhány nap alatt elrendelik a cég felszámolását. A bíróság jogerősen fizetési haladékot adott, de a közben kiérkező vagyonfelügyelő, Börcsök Sándor megkezdte működését.

Miután Börcsök elkezdte működését, a szabályok szerint, – amíg a pénzt nem fizette ki a Najari úr – addig vagyonfelügyelőként ő felügyeli a céget. De megjelenése után azonnal eltűnt, mi naponta 4-5 emailben tájékoztattuk a történésekről, illetve döntéseit kértük. Meglepően nehézkes volt vele az együttműködés. Majd egy idő után vagyonfelügyelőként benyújtott a bíróságra egy kérvényt, hogy fizetésképtelenségre tekintet nélküli felszámolási eljárást kezdeményez a Zsolnay ellen, mert a gyárvezetés nem működik együtt vele.

Féltünk, hogy emiatt a fizetési haladék lejárta előtt elrendelik a felszámolást,

ezért Najari úrnak nem volt más választása, mint egyetlen tőkeerős tulajdonosnak ki kellett fizetni a tartozást a Zsolnay helyett.

Honnan tudta ezt a jelentős összeget azonnal előszedni, hisz említette, hogy a svájci forrásai csak a hónap végére szabadultak fel?

Annyit tudok erről mondani, hogy teljesen legális forrásból származott a pénz. Mindenesetre a zalaegerszegi törvényszék korrekt eljárásának köszönhetően nem sikerült a gyárat megszerezni.

Ön szerint a végcél az egész gyár, vagy csak a Zsolnay márkanév visszaszerzése, esetleg „csak” a kurrens építőanyag, a pirogránit gyártási jogának a megkaparintása?

Ezt nem tudom, de már többször említettem: nyilvánvalóan Paár Attilának akarták átjátszani a gyárat. Az építőipari vállalkozó ugyanis – háta mögött a Zsolnayval – esélyesként indulhatna a kastélyok, műemlékek, védett épületek felújítására hirdetett tendereken. Szó sincs arról, hogy a szereplők bármelyike Pécs városának érdekeit tartaná fontosnak, de arról sem, hogy a gyár fejlődése, vagy a dolgozók munkájának megőrzése fontos lenne.  Csak az a cél lebeg a szemük előtt, hogy azt a több mint 30 milliárd forintot, amely az Európai Unióból épület-felújításra érkezik, azt egy csoport kapzsi ember karvaly módon lenyúlja. Ezt az egyetlen látható célja az akciónak.

Végül Najari úr személyes vagyonából fizette ki a tartozást, tehát a 400 milliót?  

Igen, a tartozás akkor már nem az MFB, hanem akkor már Paár Attila cégének birtokában volt.

Jól emlékszünk, Paár ugye 200 millióért vette meg?

Igen, miután tehát megkapta a Najari 400 millióját, Paár állami segédlettel három hét alatt keresett durván 200 milliót!

Mi történt volna, ha Najari úrnak nem sikerül kifizetni a tartozást a Zsolnay helyett?

Akkor elindul a felszámolás és a terv menetrend szerint folyik. Véleményem szerint Paár Attila fillérekért megvásárolja a felszámolt vagyont, és megszerzi az önkormányzattól a részben erre a célra alapított Ledina Kft.-t. Tehát a tulajdonost állami eszközökkel kitették volna a cégből.

Folytatjuk! Az interjú második részét vasárnap reggel közöljük.

A Zsolnay-gyár történetét a kezdetektől a privatizációig itt olvashatja el: 1. rész2. rész

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..