Kezdőlap Címkék L.Simon László

Címke: L.Simon László

A színművészeti-csata magva

Közel egy hónapja, augusztus 11-én L. Simon László fideszes képviselő, korábbi kulturális államtitkár járt az ATV stúdiójában, az Egyenes Beszédben, és a következőképpen magyarázta a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult konfliktust:

„Lehet a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetésének más a véleménye, vezethetné más irányba, vihetné más irányba az átalakítást, de nincsenek ebben a helyzetben jelen pillanatban. (…) Az a lényeg, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetésének más a koncepciója, mint a kormány koncepciója. Nem lehet egyszerre két irányba haladni. A kormánynak az volt az elképzelése, hogy alapítványi struktúrában szervezi át az egyetemeket.”

Azért idézem föl L. Simonnak ezeket a mondatait, mert az azóta eltelt hetekben a műsorvezető A nap híre adásaiban, ahol többnyire ellenzéki politikusdokkal és független lapok újságíróival beszélget, újra meg újra feltette a kérdést: vajon nincs-e igaza L. Simonnak abban, hogy a nagy választói felhatalmazással rendelkező kormány megteheti, hogy a maga elképzelései szerint alakítja át a felsőoktatást, és annak részeként a Színművészetit is. Mint ahogy a választói felhatalmazással azt is megteheti, hogy másokat nevez ki a színházak vagy az egyetemek élére. Kérdésére egyik megkérdezett ellenzéki politikustól sem kapott választ. Pedig van rá válasz.

Demokráciában a mindenkori kormány és parlamenti többség az ország kormányzására és törvények alkotására kap felhatalmazást a választóktól és nem többre.

Sok olyan szférája van a társadalom életének, amelyre a kormány illetve a parlamenti többség felhatalmazása nem terjed ki. Pártállamban más a helyzet. Rákosi Mátyás mondta egykor: „Ebben az országban mindenért mi, kommunisták vagyunk felelősek.” Merthogy mindenről ők dönthettek, és döntöttek is.

Amikor több mint ötven éve elvégeztem a Közgazdasági Egyetemet, professzorom, aki történetesen az egyetem rektora volt, oda akart venni tanársegédnek a tanszékére, de nem tehette, mert a pártbizottság ezt nem fogadta el. (Nem voltam politikailag megbízható.) Az egyetemnek annyi autonómiája sem volt, hogy felvehessen egy tanársegédet, vagy meghatározhassa a politikai gazdaságtan tananyagát – mindenhez a minisztérium illetve a pártközpont jóváhagyása kellett. Monolit politikai rendszerben éltünk.

Azután 1990-ben, az új magyar demokrácia részeként, a plurális berendezkedés logikájának megfelelően létrejött az egyetemi autonómia, ugyanúgy, mint a köztestületként önállósult MTA és sok más független intézmény, és alkotmányban rögzítették a tudomány szabadságát, törvényben az Akadémia és az egyetemek autonómiáját.

E szerint a kormánynak illetve a parlamenti többségnek nincs hatásköre az Akadémiánál folyó kutatás illetve az egyetemeken folyó oktatás tartalmának meghatározására.

Akkor sem, ha mind az Akadémiát, mind az egyetemeket jórészt az állami költségvetésből finanszírozzák, hiszen a költségvetés sem a kormányé, hanem az államé, az országé.

Logikus, hogy ezzel szemben Orbán, aki az 1989-90-ben létrejött liberális demokrácia felszámolására vállalkozott, s „illiberális államot” épít a helyébe, nemcsak a politikai rendszer független intézményeit (Alkotmánybíróság, ombudsmanok, Számvevőszék, bíróságok) hajtja a maga uralma alá, de az olyan politikán kívüli intézményeknél is erre törekszik, mint az Akadémia vagy az egyetemek. Ugyanúgy logikus ez, mint hogy nem tűri meg az országban a CEU-t és fel akarja számolni a jogvédő szervezeteket.

Ahogy a monolitikus felépítésű pártállamban nem voltak független intézmények, ne legyenek a hasonlóképpen monolitikus fideszes pártállamban sem. Ha értenék az ellenzéki politikusok a plurális demokrácia és a monolitikus felépítésű pártállam közötti különbséget, akkor megadhatták volna a választ a műsorvezetőnek, hogy amit L. Simon mond, az demokráciában elfogadhatatlan.

Erről, az államtól, a kormánytól való szabadságról szól a Színművészeti Egyetem tanárainak és diákjainak megejtő szépségű szabadságharca.

Adó csökken, a minimálbér több, a cafeteria eltűnik

A felsőosztályt tovább gyarapítja a kormány, az alul lévők vakulásig dolgozhatnak 2019-től. A káros szenvedélyek drágulnak, az otthon ápolás csak a gyerekes szülőknek lesz kedvezőbb. Adók és egyebek 2019-ben.

A mindennapokban olcsóbbodhat az élelmiszerfogyasztás, csökken az uht és a pasztőrözött tej áfája 18-ról 5 százalékra. Tavaly első lépésben a legkisebb mennyiségben eladott friss tej forgalmi adója esett, de – miként a húsfélék esetében – ez nem igen mutatkozott meg a bolti árakban, ezért aligha nagy bátorság megelőlegezni azt, hogy ezúttal is csak a költségvetés rövidül meg, a vevők nem járnak (sokkal) jobban.

Millióknak fog fájni a cafeteria lényegében kivégzése.

A legkedveltebb béren kívüli juttatások kedvezményes vagy nullás adózása megszűnik. Ez érinti az Erzsébet utalványt, az iskolakezdési támogatást, a lakhatáshoz nyújtott segítséget, a közlekedési bérletet, az egészségbiztosítási befizetést, az évi 100 ezer forintos pénzjuttatást.

Ez sok cég vezetése számára fog fejfájást okozni. Az utazás megkönnyítése és a hozzájárulás a lakásköltséghez a távolról hozott munkaerőt alkalmazók egyik népszerű juttatása volt. Eddig az állam által támogatottan. Nem lesz népszerű az iskolakezdés kiadásai munkáltatói megtámogatásának megnehezítése sem.

Marad a Szép-kártya, amely a turizmusban használható fel; ez aligha független attól, hogy a tavalyi felvásárlásokkal immár az ország legnagyobb ágazati üzletembere – a kempingtől az öt csillagos szállodáig – Mészáros Lőrinc.

A sportbelépők adómentessége természetesen megmarad,

ami eddig se enyhítette a stadionok látogatása iránti közönyt.

Nemrégiben a szokásos rapid törvényalkotással eltörölték a kulturális tao-t, ami már a 2018-as igénybe vételeket is érinti. Ennek oka a visszaélések megszüntetése lenne, ahogyan erről L. Simon László az atv-ben beszélt. Bár ő a kulturális áfa csökkentéséről beszélt, ebből végül semmi se lett. Végül az évi nagyjából 37 milliárdos támogatást a kormány saját hatáskörben költheti el.

Infláció felett, 8-8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum 149 ezer, illetve 195 ezer forintra.

Nehéz idő köszönt a dolgozókra 2019-től a „rabszolgatörvény” életbe lépésével. A munkaerő-hiányra adott kormányzati „megoldás” a nemzetközi multiknak és a hazai tulajdonú kisebb cégeknek is kemény eszközt ad a kezükbe, elsősorban a kevés munkaadóval ellátott térségekben.

Emelkedik az öregségi nyugdíjkorhatár: a töredékszámítás alapján jövőre 64 év lesz a korhatár, a jelenleg tervezett 65 évet 2020-ban érjük el.

Javul viszont a tervezett elbocsátások után megmaradó alkalmazottak helyzete a központi közigazgatásban. Az ő bérük átlagosan 30 százalékkal nő januártól.

Tíz év után se emelkedik a nyugdíjminimum a 28 500 forintról, ami egy sor ellátásban részesülő szegény ember sorsán nem javít szemernyit se a különféle családellátásokban és járadékokban.

Félsikert értek el a tiltakozó civil szervezetek az otthon ápolás elismertetésében. Az önmagukat ellátni nem tudó, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg gyermekükről gondoskodó szülők díja bruttó 100 ezer forint lesz. Vagyis a minimálbérhez hasonlóan ez is adózik.

A szüleiket ápoló gyerekek 52 800 forintját azonban mindössze 15 százalékkal toldja meg a kormány.

Folytatódik viszont a magas jövedelműeket preferáló családtámogatás. Emelik a kétgyermekes családok adókedvezményét, havonta már 40 ezer forintot írhatnak le adóalapjukból.

Akinek van ennyi.

Lényegében kivégzik a nyugdíjas-szövetkezeteket, amelyeket annak idején Kósa Lajos kedvére hozták létre. A kezdettől fogva kétséggel övezett konstrukció végét jelentheti, hogy 2019-től a munkát vállaló nyugdíjasok munkabéréből csak a 15 százalékos szja-t vonják le.

A nyugdíjasok januártól 2,7 százalékkal kapnak többet havonta. Ez jelentősen alatta marad a 3 százalékot meghaladó inflációnak, az idősek tehát a novemberben esedékes éves korrekcióig hitelezik az államot.

Jövőre megszűnik az eva.

Idén volt utoljára lehetőség bejelentkezni ebbe az adónembe. Mához egy évre eltemetjük ezt az adót, amelynek szabályai mostanra végleg elszakadtak eredeti szellemétől. Az elmúlt évek sikere, a kisvállalati adó (kiva) felső bevételi határa egymilliárdról hárommilliárd forintra nő. A legkisebb vállalkozások áfamentességi felső határa pedig nyolcmillióról tizenkétmillió forintra emelkedik.

Az Orbán-kormány által kivetett bankadó az EBRD-vel kötött megállapodás nyomán tovább csökken, és a lakossági átutalások 20 ezer forintig mentesülnek a pénzügyi tranzakciós illeték alól.

Drágább lesz az élet a dohányosoknak és az alkoholt fogyasztóknak. A cigik jövedéki adója kétszer emelkedik, nagyjából 50 forinttal megdobva a dobozonkénti árat. Ennél is durvábban drágul a pálinka: félliterenként 700 forinttal nő az 50 százalékos párlat nagykereskedelmi ára.

Aki nem kíván kormányzati tenyérből zabálni, az bezárhat!

„ A kultúrára szánt adó-felajánlást ellopják, a sportét viszont nem!”- egyetlen mondatban így foglalható össze L Simon László ex-államtitkár bejelentése, amelyben jelezte, hogy a kormány meg kívánja változtatni az előadók, művészek, zenészek támogatásának tao-rendszerét. A Fideszes politikus szerint az épülő stadionok, futballpályák, uszodák, arénák azt bizonyítják, hogy a vállalkozók pénzét hasznos célokra fordítják. Írásunk azt elemzi, hogy a fejlődés kétségtelen, hisz ma is terjed a stadionépítési láz, jövőre átadják a 200 milliárdba kerülő Puskás Ferenc stadiont is, ámbár a mérkőzésekről elmaradnak a szurkolók. Ezen kívül számtalan visszaélésről lehet sejtésünk, ennek ellenére az állami ellenőrzés ezekre az esetekre nem terjed ki, a népnyelv szerint a „fociban nem lopnak, mert azt Orbán Viktor nem engedné”

 

A kultúra támogatására felajánlott adókedvezmény, vagyis tao támogatás harmadát ellopják, ezért kell megváltoztatni az egész rendszert – ezzel a mondattal turnézta végig a magyar sajtót L Simon László. Meglepő módon a Fidesz országgyűlési képviselője még az ellenzéki orgánumokban is meglengette a véres kardot. Nem szokványos eset. Elég súlyos a bejelentés, különösen, ha hozzátesszük, hogy legutóbb 37 milliárdnyi támogatás harmada tűnt el magánzsebekben. Tehát 12 milliárd forintot simán ellopnak. Ez annyi pénz, hogy egy magyar kisváros valamennyi lakóját, még a közellenségnek számító hajléktalanokat is milliomossá tehetné. És ez így megy évek óta.

Ezúttal mégsem az ellopott 12 ezer milliárd lenne a téma, még csak az sem, hogy a Fidesz politikusának szokatlan kirohanása a lopás ellen feltehetően azt hivatott előkészíteni, hogy a hatalmas summáról a jövőben ne a pénzt felajánló vállalkozók, még csak ne is a művészek döntsenek, hanem a magyar kormány minisztere. Így aztán a totális centralizáció jegyében a kultusztárca kézből etethetné a művészeket, aki pedig nem kíván kormányzati tenyérből zabálni, az bezárhat. Ennyi.

Egy ilyen döntés természetesen alkalmas arra, hogy a Fidesznek a kultúra területén is meglegyen e kétharmados befolyása, vagyis a pénzosztás felügyelete a szigorúan vett kultúrharc része. L Simon persze ezt tudja, s nyilván azt is, hogy amit a vállalkozói pénzekből színházra, komolyzenére, irodalomra költhetnek, az legfeljebb aprópénzt a sportra költött tao százmilliárdjaihoz képest. A sportközgazdászok egybehangzó véleménye szerint ezt a pénzt átláthatatlanul költik el, s egy részét el is lophatják. Le Simon mégis azt állítja, hogy a sportot támogató tao-rendszerben nincs szükség semmiféle szervezeti változásra. Az egykori kulturális államtitkár szerint ezen a területen a fejlődés látványos, sorra épülnek a stadionok, futballpályák, sportcsarnokok, s nem is beszélve a világversenyeket lebonyolító méregdrága uszodákról.  Persze, L Simon elégedettsége származhat abból is, hogy ezeket a tíz- és százmilliárdokat leginkább Fideszes politikusok, vagy a holdudvar tagjai költik. Akik ha lopnak is, akkor legfeljebb – Lánczi András avatott magyarázata szerint – a hazai burzsoázia kiépítésén, tehát az Orbán kormány programjának megvalósításán fáradoznak.

S igaza lehet L Simonnak, valóban komoly eredmény, hogy 2011-től öt éven át 285 milliárd forint vándorolt sportszervezetekhez, amiből a kormány legalább 33 stadion építését vette programba. Ez kb. 350 milliárd forint, illetve 280 ezer 914 férőhely. Eközben a lelátók üresek a futball-, a kézilabda-, kosárlabda pályákon. A stadionépítési láz azonban mégis csillapíthatatlanak látszik. A sport lobbi által meg nem fertőzött Építészfórum című magazin szerint a hazai verseny-, utánpótlás- és szabadidősport fejlesztéséhez szükség van színvonalas sportlétesítményekre, de a jóból is megárt a sok. Az ország lakóinak igényét nem lehet figyelmen kívül hagyni, hisz ma a stadionok kapacitása a reális szükséglet három- négyszeresét is meghaladja. Már közhely-számba megy, hogy a felcsúti Pancho Aréna 3600 szurkolót tud leültetni, de valójában a nézőtér fele is elég lenne, hiszen rendszeresen csak maximum 1700 látogatója van. Igaz, köztük van Orbán Viktor, és cseppet sem népes udvartartása, ami nem mellékes körülmény. De ugyanez a helyzet Debrecenben is, ahol a városi stadion közel 20 ezer ember befogadására képes, miközben a nézőszám alig éri el a 2500-at. Sőt, az ürességtől kongó Fradi, a DVSC, az MTK és az UTE felújított stadionjaiban a szemérmes köztelevízió már nem is mutatja a lelátókat, ahol legfeljebb minden harmadik negyedik széken ül valaki. Ennek ellenére folyamatosan érkezik a társasági adókedvezmény, a legtöbb pénzt Felcsút, Mezőkövesd és Kisvárda kapja. Nyeli a költségvetési pénzt a Puskás Ferenc Stadion is, ami a mai tervek szerint eléri a 200 milliárdot, miközben a foci szurkolótábora folyamatosan zsugorodik, s ennyi pénz tulajdonképpen megmenthetné a főváros haldokló egészségügyét.

A szakértők szerint ma semmi köze nincs az elért teljesítménynek a tao támogatások megszerzéséhez, de – mint láttuk – a szükségleteket sem tükrözi. Sokkal inkább politika-függő, és ez olyan komoly esélyegyenlőtlenséget teremt, ami inkább árt a versenynek, árt a sportnak. Arról nem is beszélve, hogy a stadionok műszaki fenntartása nagyon drága, Muszbek Mihály sportközgazdász kiszámolta, hogy egy stadionra vetítve a beruházási költség 2-5 százaléka, ami a Fradi Stadion esetén tíz év alatt elérheti a százmillió forintot. A Puskás Ferenc stadion fenntartása ennek a sokszorosa lesz, de még senki nem tudja, hogy ezt a pénz ki fizeti. Terveztek stadiont Szigetszentmiklósra – amit nem fejeztek be, mert elfogyott a pénz –, de Kisvárda, Dorog, Budaörs is szóba került, s ha hozzátesszük a Nemzeti Korcsolyázó Központ tervezett építését is, akkor eddig 796 milliárdnál tartunk. Az építész szaklap szerint a költségvetés szinte mindenütt „elszáll”, részben az előkészítés hiánya, a tervezés hiányosságai, a pazarló menedzsment miatt. A szóbeszéd szerint a túlszámlázás is komoly.

Ezek a nagy sportépítkezések sokak szerint a pénzek lenyúlásának lehetőségét teremtik meg. Az egész ország dühöngött, amikor a vizes világbajnokság összköltsége 140 milliárd körül állt meg, ám a kiadások még azután is folyamatosan nőttek, hogy a világverseny már régen befejeződött. A szakértők szerint a legnagyobb baj, hogy a pénzek elköltését alig ellenőrzik. Bár a tao-pénzek körül elkövetett szabálytalanságok feltárására az állam, és annak ellenőrző szervei a legritkábban vállalkoznak, de megtette ezt a Transparency International Magyarország nevű civil szervezet. Megállapításaik szerint a közpénznek számító tao támogatásokat átláthatatlanul költik.

A Független Hírügynökség is beszámolt arról, 2015-ben a Transparency felfedezte: akadnak olyan társaságok, akik úgy játsszák ki a támogatási rendszert, hogy saját csapataikat támogatják. Vagyis saját maguknak adóznak. Ezen kívül a civilek hallottak úgynevezett „táskás” emberekről, aki tao-brókerként ügyködtek. Vagyis összehozták a vállalkozás és a sportág képviselőit, ám az adótámogatás egy részét – 30-50 százalékról hallottak – visszacsorgatták az adományozó cégnek.

Ha ez igaz, akkor komoly csalásnak számít, s érthetetlen, hogy ezeket a pénzmozgásokat az állam miért nem ellenőrzi kellő hatékonysággal. A legfrissebb adatok szerint 2011-2018 között 500-550 milliárd forint összegű adóbevétel nem folyt be az államkasszába, s ezeket az összegeket a szakértők szerint átláthatatlanul költötték el sportfejlesztésre.

Úgy tűnik azonban, hogy ez az átláthatatlan pénzköltés a Fideszes vezérkart nem zavarja, különben a sport tao rendszerét is igyekeznének átalakítani, vagy legalább az ellenőrzést szigorítanák. De megelégszenek azzal a magyarázattal, hogy a sportban nincs lopás, mert Orbán Viktor nem engedné. Így aztán a sport területén érvényes több százmilliárdos adótámogatás sorsával nem foglalkoznak.

Csak azzal a 12 milliárddal, amit szerintük a kultúrából ellopnak. Persze, ez is valami.

„Attól kell elvenni, akinek van…?” – A Zsolnay sztori 1. rész

Az évtizedek óta veszteségesen működő Zsolnay Porcelán-manufaktúrát a pécsi önkormányzat 2013-ban eladta a szír-svájci üzletembernek, Bachar Najarinak. Rá három évre, 2016-tól minden jogi eszközt felhasznál a város vezetése a nagy múltú gyár visszaszerzésére. A tulajdonos, Bachar Najari pécsi ügyvédje, Bodnár Imre exkluzív interjút adott a Független Hírügynökségnek, amelyben beszámol megbízója elleni támadásokról, illetve arról, hogy az állami eszközökkel indított három einstand kísérletet hogyan sikerült visszaverni. A jogász aggályosnak tartja, hogy korábban az önkormányzat erőszakkal, őrző-védő különítménnyel ebrudalta ki a helyi vízmű és a közlekedési cég gazdáit. Információink szerint Najari reménykedik abban – bár nem zárja ki , hogy a helyi hatalom ellene nem alkalmaz fizikai erőszakot, mint a visszafoglalt vízmű vagy a buszos cég esetében.

 

Bodnár Imre
Fotó: bodnarugyved.hu

Egészen 2016 júniusáig megmentőként tekintettek az ön ügyfelére, a szír-svájci befektetőre, de aztán elkezdték ellenségként kezelni. Mi volt ennek az oka?

Bárki vette volna meg a gyárat, lényegben a termelődő veszteség ledolgozása, vagy ha jobban tetszik, a deficit „lenyelése” volt a feladata, tehát egy olyan „balek” kellett a Páva Zsolt vezette önkormányzatnak, akinek a pénze elég a fideszes városvezetés által okozott csőtömeg eltakarítására. Miután ez elkezdődött, komoly uniós források tűntek fel, amihez már nincs feltétlen szükség a szír-svájci befektetőre.

Viszont az önkormányzatnak szüksége volt arra a 180 millióra, a gyárnak meg arra az 500 millióra, amit a vásárláskor Bachar Najari beígért a Zsolnayért. Ezt mind visszaadták volna a vevőnek?

Ez fel sem merült! Valójában 2016 nyarától vagyok az ügyben. Akkor kezdődtek a támadások a mai megbízóm, Bachar Najari ellen. A megelőző időszakot, tehát amikor még az állami, vagy önkormányzati tulajdon volt a Zsolnay, csak hallomásból ismerem. Azt persze pécsi polgárként is tudtam, hogy Toller Lászlónak, aki az ezredfordulón idején szocialista polgármester volt Pécs városban, az volt a víziója, hogy ilyen nagy hagyományú nemzeti kincsnek az önkormányzat tulajdonában lenne a helye. Ezt az elképzelést az általa mozgósított pénzek segítségével képes volt biztosítani, annak ellenére, hogy az üzem korábban sem tudott rentábilisan termelni. A komoly múlttal rendelkező cég háromszor annyi alkalmazottat foglalkoztatott, mint amennyi ma egy korszerű gyárban szükséges.

Véleményem szerint Bachar Najari drágán vette meg a részvényeket, nem is nagyon akadt más komoly ajánlat. Rövid idő múltán persze megbízóm,

a szír-svájci befektető számára is világossá vált, hogy a gyár által termelt mérhetetlen veszteséget ravaszul a nyakába varrták.

A város így némi pénz fejében megszabadult a gigantikus a ráfizetést is termelő Zsolnay Manufaktúrától.

Amikor megbízója rájött, hogy mit vásárolt, akkor nem fordult meg a fejében, hogy legjobb lenne visszalépni?

Ezt nem tudom. Az elsősorban márkás svájci órák kereskedésével foglalkozó pénzember egészen más üzleti kultúrát képvisel, mint amelyet Magyarországon tapasztalt. Az adott szó számára szent, a kézfogással szentesített szerződéskötést akkor is érvényesnek tekinti, ha azt soha nem rögzítik írásos szerződésbe. A városvezetők ígéreteit tényként kezelte a hitelelengedés tárgyában különösen. Ráadásul azt feltételezte, hogy amit a partnere, ez esetben Páva Zsolt állít, az úgy is van. Mi pécsi polgárok persze már régóta tudjuk, hogy a város vezetői gazdasági analfabéták, félrevezetik külföldi partnereiket, lásd az eladott, majd verőemberekkel, erőszakkal lefoglalt vízmű esete, vagy az autóbuszos cég gazdáinak kiebrudalása. Feltételezhető, hogy ilyen mértékű arcátlanságot a városvezetés soha nem mert volna elkövetni a helyi kötődésű, fideszes Bánki Erik országgyűlési képviselő tudta és hozzájárulása nélkül.

Még mindig nem világos, hogy ha a szír-svájci vállalkozó, Bachar Najari által megvásárolt Zsolnay gyár valóban csődtömeg, akkor a pécsi önkormányzat miért akarja látszólag erőszakos módszerekkel ezt a veszteséges céget visszavenni?

Élek a gyanúval, hogy olyan gazdasági hír jutott a helyi önkormányzat tudomására – akár bennfentes információként is -, hogy az Európai Unió komoly, milliárdos összegeket ad a magyar műemlék-jellegű épületek, kastélyok felújítására. Amihez szükség lesz a Zsolnay gyár termékeire, mert a kerámia és az eozin mellett a pirogránit is a gyár „védjegyének” számít, amelyet a korabeli építkezéseken is felhasználtak. Vagyis a műemlékek tervezett felújításánál szükség lesz nagy mennyiségű pirogránitra. A három védjegy gyártási joga természetesen a Zsolnay tulajdonában van. Valószínűnek tartom, hogy emiatt indítottak összehangolt támadást a Zsolnay értékének tekinthető védjegyek visszaszerzésére.

De valójában kik indították ezt a támadást?

Csak sejtéseim lehetnek, semmi bizonyosat nem tudunk.

Időnként feltűnik a fideszes berkekből jól ismert L. Simon László ex-államtitkár és üzlettársa Paár Attila, illetve közös ügyvédjük Kazai Viktor,

aki elkezdett a Zsolnay megbízásából ügyködni azon, hogy a Zsolnay korábban felvett hiteleit az állami tulajdonban lévő MFB konszolidálja.

Ez a hitel abból az időből származik, amikor Toller kezdeményezésére az önkormányzat 2006-tól tulajdonolta az üzemet, de csak a deficit volt állandó. 2011-ben a Közgép is próbálkozott, de Simicska sem lett sikeres, miután a városvezetés 1 forintért visszavette, később eladta az egyetlen érdeklődőnek, Bachar Najarinak, akitől – mint mondja – most az uniós milliárdok megszerzése érdekében akarják visszavenni.

Szó sincs arról, hogy visszavennék a gyárat, hanem egyszerűen át akarták játszani Paár Attilának, aki a közbeszerzéseken nyertes építőcég, a West Hungária Bau tulajdonosa, és aki aztán fél áron megvásárolta egyik leánycégébe a Magyar Fejlesztési Banktól a Zsolnay 400 milliós adósságát! Nem érthető, hogy a bank miért nem érvényesítette a többszörösen túlbiztosított követelését és miért az áron aluli eladás volt az elsődleges cél.

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra bejárata.
MTI Fotó: Sóki Tamás

A hírek szerint Paár Attilának eladta volna az önkormányzat a kisebbségi tulajdonrészét is. Ezt Najari úr üdvözölte?

Dehogy üdvözölte! A többségi tulajdonos, Bachar Najari legnagyobb meglepetésére akarta eladni az önkormányzat a Zsolnay Manufaktúra megmaradó 22 százalékát is. A terv nem fért be a tulajdonos és az önkormányzat korábban megkötött megállapodásába. Egyébként a szerződés azt is tartalmazza, hogy az önkormányzat, és nem pedig Paár Attila, vagy más valaki próbálja elintézni, hogy az állam tulajdonában lévő MFB engedje el a Zsolnay tartozását!

Nem mindegy?

Egyáltalán nem! Addig egyébként Páva Zsolt és Bachar Najari kapcsolata kiváló volt, gyakran egyeztettek, s a felmerülő nehézségeket addig kölcsönösen rugalmasan megoldották. A polgármester egyetlen szó kritikával nem illette Najari urat, illetve a gyárban addig bekövetkezett változásokat.

Viszont a legnagyobb megdöbbenésre,

2016 februárjában Páva Zsolt írt egy vészjósló levelet a kormánynak, amelyben kifejti, hogy nagyon félti Najari úrtól a Zsolnay jövőjét.

Fogalmam nincs, hogy a polgármester honnan tájékozódott a levél megírása előtt, ma már bizonyos, hogy súlyosan félrevezették. A kormány erre a levélre reagálva kiemelt jelentőségű stratégiai szervezetté nyilvánította a gyárat. Ma már szerintem mindenki tudja, hogy ez mit jelent, mi következik ez után

Mit jelent az, hogy kiemelt stratégiai szervezetté nyilvánítják az üzemet?

Azt jelenti, hogy ha a gyár ellen felszámolási eljárást indítanak, akkor előzetes vizsgálat nélkül három napon belül vagyonfelügyelőt rendelnek ki, aki rendkívül komoly, jogosítványokkal rendelkezik. Ha ma nálunk egy cég vagyonfelügyelőt kap, az azt jelenti, hogy a tulajdonosától rövid időn belül elvehetik a vállalatot. Najari úr egyszerűen nem értette, hogy miért akarnák tőle a Zsolnayt elvenni. Elkezdett aggódni…

Ráadásul ebben az időben ismét feltűnt a színen egy Szabó Iván nevű budapesti ügyvéd, akinek a nevéhez a francia tulajdonú vízművek lefoglalása kötődik. Erre azért volt szükség, hogy a kifizetetlen MFB hitelek miatt a porcelánmanufaktúra ellen elindíthassák a felszámolási eljárást. Ezzel pedig azért siettek, hogy Bachar Najari ha akarja, akkor se tudja kifizetni a cég 400 milliós tartozását. Az összehangolt akció részeként

a NAV nyomozók is megszállták a Zsolnay gyárat, lefoglalták az árukészletet És a munkaeszközöket.

Ennek célja akár az is lehetett, hogy a tulajdonos ezek eladása révén se tudjon pénzhez jutni. Ugyanis csak ebben az esetben vált volna felszámolhatóvá a nagy múltú cég. Ahogy mondtam, a cél az lehetett, hogy a Zsolnayt fillérekért megszerezze a már említett Paár Attila.

Tehát elindult egy kivásárlási akció a korábbi megmentőnek tartott Najari úrral szemben, 2016 májusában az MFB valóban felmondta az akkor 400 milliós hitelt, s a lapok akkor már arról cikkeztek, hogy fel is számolják a gyárat. Vagyis einstandot jelentettek be?

Ez a felszámolási eljárás feltétele volt, illetve a vagyonfelügyelő kinevezésének is ez a lépés teremtette meg a jogi alapját. Közben az adónyomozók megszállták az egész gyárat, amivel lényegében működésképtelenné tették.  Ezt követően Szabó Iván ügyvéd Pécs város megbízásából megalakította a Ledina Kerámia Kft.-t azért, hogy a Zsolnay szakképzett dolgozóit átcsábítsa.  Ha ugyanis a Zsolnay már nem rendelkezik se eszközzel, se dolgozóval, de eladható terméke sem marad, ráadásul a tulajdonosának ki kell fizetnie a 400 milliós tartozást és az éppen ebben az időben esedékes 100 milliós helyi adót, akkor a cég kétség kívül térdre rogyott volna.

Bachar Najari viszont mégis szerzett valahonnan pénzt, s kifizette a tartozást. Ez meglepte az ügy szereplőit?

Információink szerint mindenki meg volt döbbenve, ami számunkra érthetetlen, hiszen pontos tájékoztatásokat kapott az önkormányzat és a bank a vezető testületekbe delegált képviselőiktől. Mindenki tisztában volt azzal, hogy a Zsolnay 259 milliós végtörlesztési ajánlatot tett a banknak.

Ha jól tudom, az MFB ezt az ajánlatot elutasította. Ez igaz?

Igen, ehelyett – mint mondtam – a követelést 200 millió forintért – ahogy ezt Szabó Iván nyilatkozta – inkább Paár Attilának adta el. Ennek köszönhetően az MFB azonnal bukott 60 millió forintot csak azért, hogy jusson a követeléshez. Ugyanis ez kellett a Zsolnay felszámolásához.

Lehet törvényesen hülye egy bankvezetés az állam kárára? 

Nem lehet, ezért hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a Zsolnay Zrt, mert ezzel a döntéssel a számok ismeretében úgy tűnik a bank jelentős kárt okozott az államnak.

És?

Az ügyészség elutasította a feljelentést, mert

az államot ért minimum 60 milliós kár ellenére nem látta bizonyítottnak a bűncselekmény gyanúját.

Tehát a követelést viszonylag olcsón, 200 millióért megkapta Paár Attila.

A döntéssel tehát megnyílt a Zsolnay felszámolásának lehetősége, mert az önkormányzat időközben megalapította – a már említett – Ledina nevű céget, amely a terv szerint elszipkázta a dolgozót egy részét, miközben az elcsábított dolgozók semmilyen munkát nem végeztek a fizetésükért. A vezérkar abban reménykedett, hogy ha felszámolják a Zsolnayt, akkor a termelését a Ledina veszi át. Életszerűtlen, hogy 120 dolgozó egyik napról a másikra úgy kel fel, hogy azonnal felmond a munkahelyén, ugyan azon indok alapján.

A Ledina Kft.-ben a Zsolnaytól elcsábított emberek végeztek érdemi munkát?

Semmit! Az elmúlt évi mérlegük szerint bevételük évente 26 ezer forint. Idén tudtommal mérleget sem adott le a cég. A száznál is több munkás bérét időnként törvényt sértő módon a közműcégek pénzéből fizették, amiért szintén feljelentést tett a Zsolnay, hiszen ez hűtlen kezelés. Később már a NER lovagok folyósították a Ledina dolgozóinak bérét, persze azokból a bevételeikből, amihez feltehetően jelentős túlárazás révén jutottak. De a Ledina mégis kellett az egész koncepció végrehajtásához. Tudomásom szerint több munkavállaló már perli a Ledinát.

Ön szerint ki volt ennek az egész tervnek a gazdája?

Fogalmam sincs. Nyilvánosan Páva Zsolt, polgármester, és Szabó Iván, ügyvéd a végrehajtó, de a háttérben folyamatosan feltűnik Bánki Erik és L. Simon László személye. Én személy szerint egyikőjüket sem tartom alkalmasnak egy működő terv kidolgozására. Mindenesetre felállították a „mestertervet”, s azt várták, hogy Najari ebben a patthelyzetben kiszáll a gyár tulajdonlásából. Ehelyett azonban a gyár elismerte a tartozást és 40 nap fizetési haladékot kért, amire a törvény lehetőséget ad.

Miután tehát 259 millióért nem tudta megvenni, hajlandó volt többet, tehát 400 milliót is fizetni?

Pontosan, az ötletgazda urak ettől némileg pánikba estek, ugyanis arra számítottak, hogy Najari úr megtagadja a tartozás kifizetését, ami logikus lett volna, de ha azt teszi, ekkor néhány nap alatt elrendelik a cég felszámolását. A bíróság jogerősen fizetési haladékot adott, de a közben kiérkező vagyonfelügyelő, Börcsök Sándor megkezdte működését.

Miután Börcsök elkezdte működését, a szabályok szerint, – amíg a pénzt nem fizette ki a Najari úr – addig vagyonfelügyelőként ő felügyeli a céget. De megjelenése után azonnal eltűnt, mi naponta 4-5 emailben tájékoztattuk a történésekről, illetve döntéseit kértük. Meglepően nehézkes volt vele az együttműködés. Majd egy idő után vagyonfelügyelőként benyújtott a bíróságra egy kérvényt, hogy fizetésképtelenségre tekintet nélküli felszámolási eljárást kezdeményez a Zsolnay ellen, mert a gyárvezetés nem működik együtt vele.

Féltünk, hogy emiatt a fizetési haladék lejárta előtt elrendelik a felszámolást,

ezért Najari úrnak nem volt más választása, mint egyetlen tőkeerős tulajdonosnak ki kellett fizetni a tartozást a Zsolnay helyett.

Honnan tudta ezt a jelentős összeget azonnal előszedni, hisz említette, hogy a svájci forrásai csak a hónap végére szabadultak fel?

Annyit tudok erről mondani, hogy teljesen legális forrásból származott a pénz. Mindenesetre a zalaegerszegi törvényszék korrekt eljárásának köszönhetően nem sikerült a gyárat megszerezni.

Ön szerint a végcél az egész gyár, vagy csak a Zsolnay márkanév visszaszerzése, esetleg „csak” a kurrens építőanyag, a pirogránit gyártási jogának a megkaparintása?

Ezt nem tudom, de már többször említettem: nyilvánvalóan Paár Attilának akarták átjátszani a gyárat. Az építőipari vállalkozó ugyanis – háta mögött a Zsolnayval – esélyesként indulhatna a kastélyok, műemlékek, védett épületek felújítására hirdetett tendereken. Szó sincs arról, hogy a szereplők bármelyike Pécs városának érdekeit tartaná fontosnak, de arról sem, hogy a gyár fejlődése, vagy a dolgozók munkájának megőrzése fontos lenne.  Csak az a cél lebeg a szemük előtt, hogy azt a több mint 30 milliárd forintot, amely az Európai Unióból épület-felújításra érkezik, azt egy csoport kapzsi ember karvaly módon lenyúlja. Ezt az egyetlen látható célja az akciónak.

Végül Najari úr személyes vagyonából fizette ki a tartozást, tehát a 400 milliót?  

Igen, a tartozás akkor már nem az MFB, hanem akkor már Paár Attila cégének birtokában volt.

Jól emlékszünk, Paár ugye 200 millióért vette meg?

Igen, miután tehát megkapta a Najari 400 millióját, Paár állami segédlettel három hét alatt keresett durván 200 milliót!

Mi történt volna, ha Najari úrnak nem sikerül kifizetni a tartozást a Zsolnay helyett?

Akkor elindul a felszámolás és a terv menetrend szerint folyik. Véleményem szerint Paár Attila fillérekért megvásárolja a felszámolt vagyont, és megszerzi az önkormányzattól a részben erre a célra alapított Ledina Kft.-t. Tehát a tulajdonost állami eszközökkel kitették volna a cégből.

Folytatjuk! Az interjú második részét vasárnap reggel közöljük.

A Zsolnay-gyár történetét a kezdetektől a privatizációig itt olvashatja el: 1. rész2. rész

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK